login |

Pilot-mustra: Bull – 1×01

2016. 09. 27. 21:15 - Írta: winnie

10 hozzászólás | kategória: 2016/17, kritika, pilot-mustra,

It’s not enough to tell the truth. You have to tell the truth effectively.

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) A Bull első pillantásra egy, a sok CBS-es krimisorozat közül, de valójában inkább egy a kevés jogi drámából. Nem mintha ez jobb hír lenne a többség számára. De mindet csak első pillantásra igaz, mert hiába az epizodikus, heti ügyes szerkezet, itt jóval többről van szó, mint nyomozásokról, illetve jogi csűrés-csavarás során elért felmentésekről.

BULL – 1×01 – 6,5/10

 bull-1x01-07

Kezdeném azzal, hogy valahol sajnálatos, hogy egy olyan sorozatban, mely nem feltétlenül tipikus nyomozós vagy jogi dráma, rögtön gyilkossággal indítanak – ez a The Catch esetében is elég nagy csalódás volt. Ha valahol, itt lehet másféle ügyekkel is foglalkozni. De nem, itt megöltek egy lányt, és egy fiatal, gazdaggyerek a gyanúsított, akinek a családja felfogad az ügyvédcsapat mellé egy esküdtekkel foglalkozó pszichológust.

Ő a főhősünk – és csapata. Bull célja mindig, hogy megtalálja a kedvező ítélethez szükséges esküdtszéket, ehhez profilokat készít, embereket elemez ki, a modern technológiához nyúl, ha kell, leszervez egy demográfiailag (és más jellemzők alapján) hasonló összetételű, átlagemberekből álló esküdtszéket, hogy előttük kamutárgyalja az ügyet és figyelje a reakcióikat. És persze próbálja manipulálni őket.

bull-1x01-05

A komoly téma (ld. gyilkosság, egy ember a börtön árnyékában) ellenére a Bull inkább könnyed, szórakoztató sorozat, kellemesen humoros, és nemcsak a karakterét elég magabiztosan és lehengerlően hozó Michael Weatherly miatt. Persze a néző szempontjából mindig kérdés, hogy a főhőst nem fogja-e túlságosan is arrogánsnak, magabiztosnak találni – de hiszem, hogy nem lesz mindig igaza, még ő sem hiszi azt magától.

Más kérdés, hogy bármennyire is szállítanak pár poént a többiek (Freddy Rodriguez első jelenete remek), döbbenetes, hogy mennyire vázlatos a többi állandó szereplő – nem miattuk fogjuk megkedvelni az elején a sorozatot. Szóval érdemes one man show-ra számítani. Idővel persze a többiek is fognak kapni rétegeket.

bull-1x01-03

Egy valami nagyon érdekes: én vagyok a legjobban kiakadva, amikor egyes sorozatokban egy feltételezésen, nem empirikus adatokra építő modellt felhúznak valamire, és később minden arra épülő következtetést szentírásnak kezelnek (ezért nem bírtam nézni a Scorpion-t, mert valószínűségekkel dolgoztak, és a The Blacklist is ezért irritált, mert Red feltételezett mindig). Azonban itt működött számomra a dolog. Kérdés, hogy 22 részen át mi újat fognak tudni mondani ebben a témában?

Didn’t see that coming.

Ennek lehet, hogy csak az volt a kulcsa, hogy Bull itt egy ponton kételkedni kezdett, és egyébként is volt egy száll, amiben kitértek arra, hogy nem lehet mindenkit megfejteni, de szerintem nekem inkább maga a gondolkodásmód az, ami vonzó volt, az elméletek, a modellek felállítása, az, hogy beleláthattam ennek az embernek az agyába. Aki viszont tényeket akar és nagyon szkeptikus, és még a statisztikában sem hisz, annak más kell keresnie.

bull-1x01-04

Kifejezetten tetszett a Bull kezdése, pár negatívum csökkentette csak a pontszámot (zavaróan sok a tech és közösségi dolog), de mondom még egyszer, elfogult vagyok, én az efféle insider pillantást mindig is lenyűgözőnek tartottam, legyen szó valódi vagy áltudományról. Ha már valaki hisz abban, amit csinál, és azt látszólag jól csinálja, az nagyon le tudja kötni a laikus énemet. (És nem csak a pszichológia, hanem akár egy divattervezős valóságshow.)

Nem hiszem, hogy csak én elégedtem volna meg azzal, ha a csak az adott tárgyalásról szól a sorozat, vagy, mint máshol, kiderül, hogy mi történt, hogy bűnös-e az, akit Bull képviselt. Itt, a befejezést követően kaptunk egy jelenetet, amiben szánkba rágják két kérdőjelre a választ (oké, ez még nem volt gáz, az elvarrás jól esik), de az utolsó jelenetre, a “lebuktatásra” nem érzem, hogy bármi szükség lett volna. A Law & Order: SVU-ban is sokszor megússza a tettes, és most lépett 18. szezonjába a sorozat.

bull-1x01-01

Hogy pár rokonsorozatot is mondjak – mindegyikre hasonlít a Bull bizonyos tekintetben: Justice (a jogi aspektus részfolyamataira való koncentrálás), a Lie To Me (a személyelemzés miatt – igaz, itt nem annyira fizikai jellemzők dominálnak), Mind Games (ld. a pszichológiai megközelítés), és persze a House (hiszen a főhősben lehet rokonvonásokra találni). Annak idején mindet nagyon vártam, így nem csoda, hogy a Bull-t is, és egyelőre még mindenképp maradok.

10 hozzászólás Ne habozz!

Jeol - 2016. 09. 27. 22:56

Mennyire lehet elvonatkoztatni Tony NCIS karakterétől?

winnie - 2016. 09. 28. 04:56

én erre biztos, hogy nem tudok válaszolni:)

chros69 - 2016. 09. 28. 12:47

Bull-shit! :D

winnie - 2016. 09. 28. 13:31

1×02: ez már közel sem jött be annyira, max 5/10. nekem túl sok volt a “tudomány” és túl kevés a tárgyalás – akinek ez a felállás felel meg, annak persze nem lesz baja. alapból az ötlete jó volt az epizódnak pedig.

na, de majd írok második blikk kritikát.

Casey Novak - 2016. 09. 28. 15:32

@Jeol: Az első percet kivéve egyszer sem jutott eszembe DiNozzo. MW jól csinálja, amit csinál.

Nagyon bejött a pilot, és nekem is kapásból Lie to Me-s flashbackjeim lettek tőle, pont ezért attól tartok, hogy viszonylag hamar annak a sorsára fog jutni.
Vagyis hogy elfogynak az új ötletek, és az első évad végén már csak magukat fogják ismételni.De ne legyen igazam, mert kimondottan élveztem, nézném még egy ideig.

A “tudomány” részét elég hitelesen adják elő, de azért piszkálja a csőrömet, hogy olyan horoszkópszerű, mert részenként 12 féle ember van, és a mirror jury hótziher, hogy ugyanúgy fog reagálni, mint az eredeti, és punktum.

Külön pacsi a mémes/social media-s utalásokért, mert sikerült életszerűen becsempészniük anélkül, hogy olyan érzésem lenne, hogy öregapám poénkodik a fészbukkal.

winnie - 2016. 09. 28. 15:57

chros69: nem véletlenül ez a címe, tripla jelentéstartalma van, de a kezdő narrációban bullshit értelemben használják.

winnie - 2016. 09. 28. 15:59

” mirror jury hótziher, hogy ugyanúgy fog reagálni, mint az eredeti, és punktum.”

a második részben annyi szerepük is volt, hogy nem úgy reagáltak ahogy akarták, ezért hoztak újabb és újabb mirror jury-t. meg volt olyan reakció is, amire nem számítottak, és ez volt a rejtély, szóval ezt a részét talán tudják kavargatni. mondjuk a kulcsemberek, akikre felépítik a védelmet, azok jól reagálnak.

Casey Novak - 2016. 09. 28. 19:01

A mock trialt megcsinálták ezerszer, de mirror csak egy szett van. (Ez a barna a haja és bélyeget gyűjt, szóval ugyanaz az ember…) de végül is tűrhető.

winnie - 2016. 10. 12. 20:09

1×03: ez most még annyira lenyűgöző sem volt, de legalább nem spilázták túl a gyilkos személyének kiderítését a felmentés után.

de összességében közepes. itt jók az arányok, de túlságosan hasonlított az előző részre, annyira nem nyűgöz már le harmadjára a dolog, hogy maradjak.

5/10.

eléggé kiszámított, hogy mindig elsüssenek egy kunsztot, és az továbbra is vicces, hogy az öltöztető állandó szereplő. (a pedicure-re pedig a szereplők előtt rájöttem:)

emese - 2016. 10. 14. 15:57

Ez nincs kint az oldalsávban kibeszélőre.
És rájöttem, hogy totális időpocsékolás nekem, nem köt le, nem is várom az új részt, szóval a szezon első kaszája.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz