login |

Pilot-mustra: No Tomorrow – 1×01

2016. 10. 05. 19:41 - Írta: winnie

15 hozzászólás | kategória: 2016/17, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Hogyan éld az életedet az apokalipszis árnyékában? – ezt a kérdést teszi fel a No Tomorrow egyik főhőse magának, és úgy dönt, hogy ír egy listát, és szépen végigmegy mindenen. Világvége ide vagy oda, több nem is kell egy feelgood és komikus sorozathoz. Ráadásul mindez a CW-ra érkezik.

NO TOMORROW – 1×01 – 6,5/10

no-tomorrow-1x01-04

Azonban a valódi főhősünk nem az, aki felteszi magának a fenti kérdést, hanem egy munkahelyén pozíciójában igencsak lenézett, önbizalom-hiányos fiatal nő, aki a sors furcsa(?) fintorának köszönhetően összefut azzal a férfival, aki meg van róla győződve, hogy a Földet 8 hónap múlva le fogja tarolni egy aszteroida.

Kettejük törvényszerű egymásra találásának azonban nemcsak az az akadálya, hogy lánynak van már kapcsolata (elég komoly – és halk), hanem az is, hogy ketten nagyon különböznek, és időbe, valamint egy sorsfordító pogó-rudazásba telik, míg egymás hullámhosszára kerülnek.

no-tomorrow-1x01-05

Ezt a sorozatot nem a történet, vagy holmi epikus románc adhatja el, hanem a két főszereplője, a Galavant-ból idetévedt Joshua Sasse, aki a laza “agytröszt”, és az a Tori Anderson, aki a felelősségteljes szíve a No Tomorrow-nak. (Őt csak azért nem sorolom a “Hol volt eddig?”-kategóriába, mert bőven volt szerepe az elmúlt években.)

Alapvetően egy kedvesen bohókás komédiáról van szó, nyilvánvaló romantikus szállal, aminek nagyon nehéz ellenállni, és ami esetében sokkal jobban akartam rajongani az első részért. Azért így sincs gond, persze.

no-tomorrow-1x01-10

Azonban bármennyire is bájos és imádnivalóan hebrencs volt a pilot, nem bántam volna, ha láthatunk egymás után 2-3 részt, hogy ráhangolódhassak. Nem tudom, hogy vagy a stílusa, vagy a tempója volt olyan, hogy szokni kellett, s mire ráérezhettem volna, véget is ért az első rész.

Ellövöm ehhez a sorozathoz is azt, hogy sok benne a potenciál, a lista mindig jó sorozatos motor, a lehetőségek tárháza végtelen – vagyis papíron az, mert ha azt vesszük, hogy a lány munkahelyének alkalmazottai, valamint a fiúja is állandó szereplő, akkor kiderül, hogy a No Tomorrow nem világjárásról és fékevesztett kalandozásokról fog szólni, hanem valamennyire a földön fog járni. Ami nem is baj.

no-tomorrow-1x01-08

Abban viszont biztos vagyok, hogy ha jól nyúlnak a témához, ha a készítők tartják magukat az eredeti elképzeléseikhez, akkor valami nagyon jó fog kisülni ebből az egészből. Kit érdekel az apokalipszis?

15 hozzászólás Ne habozz!

Lemoni - 2016. 10. 05. 20:39

Eleve nem terveztem ezzel a sorozattal, de Joshua Sasse miatt bepróbáltam. Meg is állok ennyiben, sajnos nekem ez sem nem vicces, sem nem aranyos, sem nem különleges, csak unalmas, a szőke nő émelyítő stílusa idegesített nagyon, de még nála is jobban Sasse, annyira színtelen volt (ellentétben a lakásával). Meg az egész annyira amerikai sitcomos hangulatú volt, azokat meg nagyon nem kedvelem.

DarkEagle - 2016. 10. 05. 22:28

Nekem bejött a Pilot nagyon is. A 6/10 reális pontozás rá. Viszont én vártam egy csavart azért de csak nem jött. Mondjuk mikor a csajszi kórházba került azt hittem, hogy na ellőnek egy klisék de hál’ Isten nem lett halálos beteg a csaj. :D

Viszont nem tudom mert a CW-n eddig nem igazán maradt meg sokáig egy feelgood sorozat sem. A nézettség meg sok mindent elárul róla és ha tényleg a politikai cucc miatt ilyen kevés akkor se hiszem hogy 1.2-nél több lenne pl jövőhéten. De szerintem a CW a jó kritikák láttán beteszi Péntekre azt csókolom. Ott eléldegél pár évig.

Mindkét szereplő remek egyébként. Sőt a mellékszereplők is. A slusszpoén hogy Jefferson a Rém Rendesből is itt van szóval nekem ő is húzónév. :D

A halk csávó meg nagyon beteg. Szakadtam rajta. XD

Tori Anderson meg, szerintem rajta nincs mit magyarázni. Ránéz az ember és jobb kedve lesz, mert annyira cuki és az a Whitesnake nóta te atya ég. Nagyon állatul tolta. :D

-Tomi - 2016. 10. 06. 10:08

Nem vártam különösebben ezt a sorozatot, de mivel idén szinte minden országos újoncot bepróbálok, így ez se maradhatott ki. De nem nyerte el a tetszésemet.

Thorongil - 2016. 10. 07. 20:00

Nekem tetszett, jobb mint vártam. Simán adok érte 6/10.

Bár azon meglepődtem,hogy ilyen hosszú a rész,azt hittem csak 20 perces rész lesz.

winnie - 2016. 10. 13. 11:05

1×02: ez talán még az első résznél is jobban bejött, a butuska mellékszálak is abszolút betalálnak, egyedül a börtönből szökött szál nem érdekelt, de idővel az is rendbe jött és le is zárták, szóval nem panaszkodom.

rém aranyos, nagyon feelgood. 7,5/10

naughtyl - 2016. 10. 13. 18:50

jaj de aranyos. annyira indítottam volna a következő részt.
egyébként Joshua Sasse igen érdekes akcentusa, akkor nem csak nekem tűnt fel:)

zagloba - 2016. 10. 18. 00:19

Lemoni mindent leírt, amit én is gondolok erről.
Számomra kínosan erőltetett volt az egész, nemhogy feelgood.

Még elmosolyodni sem tudtam rajta.

DarkEagle: Állatul tolta? Akkor te még nem hallottál hard rockot/heavy metalt.

Én éreztem rosszul magam közben.

Balumedve - 2016. 10. 22. 13:43

Megnéztem 3 epizódot, de még most sem tudok dönteni a sorozat sorsáról. Egy kicsit javult a pilot óta, de nem annyira, hogy egyértelműen maradós maradjon, de nem is romlott, hogy kukázhassam. Tetszik a téma is, de félek, hogy előbb kap a sorozat kaszát, mint konklúziót. Fontos az út, amíg eljutnak az állítólagos világvégéig, de ha valamiért lógva hagynak az írók, csak azt fogom érezni, hogy átvertek. Persze, ha fény derül az igazságra és a fickó nem őrült, az egyben a sorozat végét jelentené. Ha tévedett a fickó, abból akár még valami jó is kisülhet.

Thorongil - 2016. 10. 23. 13:05

attól én is félek, hogy a sorozatot kaszálják és lezáratlan lesz a történet.
pedig elég esélyes :(

winnie - 2016. 10. 23. 13:30

ez a sorozatok 70%-ra igaz, hogy lezáratlan lesz, de így nem szabad szerintem sorozatot nézni. mármint csak arra célzok, hogy az ember bármit néz, benne van, hogy sosem fogja látni a végét – vagy azért, mert ő unja meg, vagy azért, mert a többi néző, és a sorozatot elkaszálják. a végén érdemes csak bosszankodni, az utat élvezni kell.

egyébként félretéve a pep talkot, ezt nem nagyon lehet lezárni. illetve nyilván le lehet zárni, de az nem lezárás lenne, csak az, amit megírnak az eredetileg esetleg tervezett lezárás miatt – hogy legyen lezárás. kérdés, hogy jobb-e nekünk, ha van valami kamu, nem tervezett lezárás azért, hogy legyen lezárás? (lezárni végülis az apokalipszissel le lehetne, de egyébként csak csinálják tovább a bakancslistát, vagy együtt élnek, míg meg nem halnak, de ki tudja, hogy utána mi lenne velük. azzal viszont egyetértek, hogy mindenképp érdemes lenne eljutni az apokalipszisig és látni, hogy mit reagál a srác, amikor nem kerül sor a világvégére, de ez gondolom már a 2. évad zenéje lenne.)

mondjuk nem lezárásszerű elvarrást minden csonka sorozatszezon végére oda lehet tenni, szóval az a legjobb talán.

Balumedve - 2016. 10. 23. 14:25

winnie
Többnyire én is úgy gondolkodom, hogy nem a lezárás a legfontosabb. Elég sok sorozatot követek egyszerre, így már régóta nem zavar, ha egy sorozat csonka véget kap. Viszont, ennél a sorozatnál szándékosan azzal húzzák az agyunk, hogy vajon igaza van-e Xaviernek. Az egész történetet Evie szemszögéből mutatják be, akinek értelemszerűen kételyei vannak, és ennek a velejárója, hogy a nézőnek is. Lehet, hogy nem szándékosan, de én úgy érzem a készítők eddig túl nagy hangsúlyt fektettek a dilemmára. Ha a folytatásban vissza tudnak venni egy kicsit az apokalipszis témából, és rámennek a feelgoodságra, akkor biztos nem zavarna a lezáratlanság.

Thorongil - 2016. 10. 24. 22:10

különösebben nagy lezárást én se várok, de engem érdekelne hogy tényleg lesz-e világvége vagy csak Xavier örült. Vagy csak szimplán eljutnak addig a ponting a sorozat (meg Evie)amikor már nem lesz fontos, hogy Xaviernek igaza van-e vagy sem.

Én az s01e03-ból kicsit az utóbbit éreztem ki, de nem volt annyira meggyőző, hogy lezártnak tekinteném a dolgot.

naughtyl - 2016. 11. 17. 00:00

az biztos, hogy nem szarakodnak itt. rendesen halad mindenki sztorija. Hank-ék máris együtt, wáów.

annyira kedves az egész. simán elnézegetné az ember sokáig.

Raoul - 2016. 12. 14. 22:37

Örülök, hogy rátaláltam mert remekül szórakozok. Ez tényleg feel-good, jó csak kikapcsolni és nézni. A mellékszereplöknek külön pirospont, mindenkit kedvelek, még az exet is.

Snoopyzit30 - 2016. 12. 22. 11:31

A főszereplő srác tényleg szexi, de ez még kevés ahhoz hogy nézzek egy sorozatot. Volt pár poén, de ebben kb. ki is merült. Kasza.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz