login |

Pilot-mustra: Conviction – 1×01

2016. 10. 06. 18:20 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: 2016/17, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Az ABC egy másik krimisorozattal próbálja meg betölteni a Castle helyén keletkezett űrt, és eleinte még kifejezetten biztatónak éreztem a Conviction-t, reménykedtem, hogy az lesz az idei újonc krimim, ami mellett kitartok, viszont, mintha valami hiányzott volna belőle. Féltávon esett le, hogy mi: a romantika. Nyoma sem volt. És szó szerint 5 másodperccel később meg is érkezett, én meg a monitorra rivalltam, hogy FAKMÍ!

CONVICTION – 1×01 – 6/10

conviction-1x01-03

Alapból egy csapatról van szó, akik régi, lezárt ügyekben nyomoznak, bár nem feltétlenül azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, hogy ártatlan a bűncselekményért elkapott illető. Ennyi a koncepció, a körítés pedig, ami igazából hidegen hagyott, hogy ennek a vezetője egy nagyon tehetséges jogász, a volt amerikai elnök lánya, aki egyébként súlyos partiarc, épp kokainozáson kapták, és magasról tesz erre a rákényszerített melóra.

A régi ügyes aspektus miatt persze rögtön felderengett a Cold Case, de ez azért más a lezárt ügyek miatt, no és persze abban, hogy a Conviction nem az áldozatra, hanem az elkövetőre, vagy vélt elkövetőre koncentrál. Pár kikérdezés, pár újonnan felfedezett nyom, semmi újszerű nincs a pilotban (ja, de: minden ügyre csak 5 napjuk van), gondolom, minden csapattagnak megvan a megfelelő szakértelme, de ezek nem nagyon maradtak meg bennem. (Oké, jogász és nyomozó biztos, van.)

conviction-1x01-01

Lehet, hogy csak azért csúszott könnyebben a pilot (egy random gyilkosságot néznek meg újra), mert jó lenne egy idei országos krimi is (a Bull inkább jogi sorozat) a nézősök közé, de valójában ez az első rész semmi extrát nem hoz, meglepőt meg főleg nem, márpedig ilyesmi nem bírna maradásra.

No meg az is lehet, hogy el fog tántorítani a sorozattól, hogy ez alapvetően nem kívánja meg az okos írást. Ahogy egy Lie To Me-be is elég volt beleírni egy arcrándulást, vagy a The Mentalist-be egy elszülástm és meglett a gyilkos, itt is elég egy zsákutcánál teljesen random előrángatni egy múltbéli nyomot, amit nem vettek észre vagy nem akartam észrevenni, és máris fel lehet menteni az elítéltet. Én pedig az olyan krimiket szeretem, ahol azért kicsit izzadnak az írók is.

conviction-1x01-05

Mint a Bull-ban Michael Weatherly, itt Hayley Atwell az ütőkártya, az ő karakterének “különlegességére”, nem mindennapiságára hegyezik ki a sorozatot (vagy legalábbis a pilotot). Azonban, ha munkáról van szó, akkor hiába szórakoztató a figura, egy idő után unalmas lesz, hogy semmi sem érdekli őt, hogy aztán persze megpendítsenek egy érzelmi húrt, ami miatt hirtelen motivált lesz.

De ezzel még nem is lett volna baj, azonban a melón kívüli élete a nőnek végképp felejtős: társadalmi események, politikus anyu, szimpatikus tesó, a fogalmam sincs, hogy vele milyen viszonyban lévő Eddie Cahill, és dettó érzelmei húrok, valamint könnybe lábadt szemek, amik mind-mind percekre megszakítják az egyébként pörgős nyomozgatást. Tudom, hogy mélyíteni akarnak, de meglennék enélkül.

conviction-1x01-02

A végére egyébként a nyilván abszolút epizodikus jelleget tompítandó mindegyik fő karakternek elindították egy apró átívelést, vagy nyomozós, vagy magánéletbeli szálat, szóval látszik, hogy a készítők nagyon meg akarnak felelni az elvárásoknak, de nem hiszem, hogy ezen múlna a néző maradása. Ha bejön a nézőnek Hayes Morrison karaktere, akkor nézni fogja a sorozatot. Ő pedig számomra még nem egyértelmű.

9 hozzászólás Ne habozz!

Rezsidémon - 2016. 10. 06. 18:41

“az ő karakterének “különlegességére”, nem mindennapiságára hegyezik ki a sorozatot” – ja, pontosan ezért, a főszereplő túlexponálása miatt korholtam a Conviction-re a másik kibeszélőben, mire te winnie: “belelátsz dolgokat”, “biztos jó pilot-ot néztél?”, “butaságokat írsz”, stb.

Eni - 2016. 10. 06. 19:10

Ódákat zengtek a főszereplő bige képességeiről, bár ebből alig mutattak valamit. Nem győztek meg semmiről vele kapcsolatban, na nem mintha az őt alakító színésznő annyira nagy szám volna. Lehet, hogy nála keresendő a hiba.

A többiek sem annyira jók vagy érdekesek, hogy miattuk érdekeljen a folytatás. Kasza.

winnie - 2016. 10. 06. 19:30

eni: ez akár pozitívumnak is felfogható, mármint, hogy nem mutattak. mert így nem arról szól a sorozat, vagy legalábbis ez a pilot, hogy adott egy mindentudó valaki és mindent megold:) bár tény, hogy ez a műfaj mindig is sikeresebb volt. és simán lehet, hogy idővel a convictionből is ez lesz.

de egyrészt ugye ő jogász, itt meg nyomozás volt (biztos elmondták az elején, hogy mi az oka, hogy őt, előtte meg a helyettes ügyészt tették meg főnöknek), és másrészt azért sem mutattak, mert többek között arra mentek rá, hogy őt rohadtul nem érdekli az egész, a csapat nélküle is boldogul, ahogy korábban boldogult.

Rezsidémon - 2016. 10. 06. 19:51

“de egyrészt ugye ő jogász, itt meg nyomozás volt” – akkor fussunk neki még egyszer: a nyomozati munka/bűnfelderítés/vizsgálódás az ügyészi hivatás szerves része. Szó sincs itt arról, hogy a főszereplő ismeretlen, új terepre tévedt volna szakmailag.

Vici - 2016. 10. 06. 20:26

Nekem úgy rémlik, hogy Wallace azt mondta, hogy Hayes védőügyvéd volt. Szóval ő eddig nem vett részt az ügyészi hivatal munkájában, mert pont a másik oldalon volt.

Eni - 2016. 10. 06. 20:50

winnie: akár annak is fel lehet fogni, de nyílvánvaló, hogy nálam nem ezt a hatást érte el… Semmivel sem fogtak meg a karakterek (még csak nem is lett szimpatikus senki). Hogy ez most annak köszönhető, hogy nem akartak semmit ellőni az elején vagy csak simán a szinészek nem jöttek be, mindegy is. A lényegen úgysem változtat.

winnie - 2016. 10. 11. 13:55

1×02: ugyanaz, mint az első rész, csak most nem gyilkosság volt. továbbra is semmi jogi, sima, kikérdezős krimi a sorozat régi ügyekkel. ráadásul totál leegyszerűsített, ld. áldozat, gyanúsítottak és egy vendégszereplő – mivel meg is kell oldaniuk az ügyet, lehet tippelni, ki a tettes. nem, nem ő, mert csavargatnak, de akkor is.

5/10, mert a karakterizálások (és legalább 5 külön kis szál van) nem nagyon érdekelnek, és mindegyik legalább 2 jelenetet kapott.

winnie - 2016. 10. 20. 22:31

1×03: kifejezetten jó volt, az eddigi legjobb, az ügy is, a dilemmák is, és politika sem volt (bár a tesóját kedvelem). viszont a végén az egymásnak esés meg a botrány kipattanása de nem hiányzik…

7,5/10

Zora - 2016. 12. 27. 14:40

1×09

Hát, ez a séma is letudva. (Kiderül, hogy ártetlen, csak túl későn.)
Jó volt, feszült tempójú. Jöhet továbbra is így.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz