login |

Pilot: Crisis in Six Scenes

2016. 10. 12. 16:56 - Írta: CyClotroniC

4 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat, pilot-mustra,

Így utólag fogalmam sincs, hogy miért voltam besózva attól, hogy Woody Allen sorozatot készít az Amazon-nak.

Talán csak azért, mert egy Transparent után tökéletes otthonnak tűnt egy indie komédia számára. Vagy mert érdekelt, hogy mit tud kihozni egy számára ismeretlenebb közegben, de azok után, hogy már jóval a premier előtt minden lehetséges interjúban szenvedésként élte meg ezt a kirándulást nem sok mentségem van arra, hogy pusztán legyintve betudtam az egészet szarkazmusnak: “Classic Woody.”

crisis1

A helyzet viszont az, hogy a kötelező 60-as éveket megalapozó ízelítő-montázst követően már a pilot is úgy nyit, hogy a Woody Allen által alakított író ül a fodrászánál és meséli, hogy tévésorozatba vágja a fejszéjét, mert az legalább jól fizet, nem úgy mint a regényei. Ami persze papíron lehetne iszonyú vicces és nagyon meta is, de mégis fájóan őszintének tűnt az első 20 perces adag alapján és tényleg abszolút az érződik a Crisis in Six Scenes startján, hogy Allen már előre utálta ezt az egészet.

A történet alig két és fél órás, ami minisorozatnak is egészen sovány, egy ilyen jellegű filmnek viszont végtelenül hosszú, ez pedig tévés struktúra híján leginkább csak egy feldarabolt egész estés rétestésztázásnak tűnik.

crisis2

A pilot is csak jó indulattal pilot, nem igazán vázol semmit, talán a főbb szereplők körvonalait leszámítva, de többnyire csak Woody Allen karaktere tűnik szerencsétlennek, aki nem csak írónak nem jó a fodrásza szerint, de még a kerti sütőt sem tudja beüzemelni.

Ezen túl tényleg nem sok mindent vonultat fel az 1×01, kapunk párterápiás panaszkodást, néhány kiszámítható poént, a 60-as évekre jellemző korrajzot pedig egészen hihetetlen módon úgy sikerül elénk tárni, mintha egy huszonéves írópalánta pipálgatná ki a legklisésebb slágertémákat, és nem egy olyan ember írna róluk, aki maga is átélte az egészet.

crisis3

Papíron Woody Allen mögött Miley Cyrus volt a sorozat másik nagy neve, ami látatlanban annyira két külön világ, hogy már csak ezért is érdekesnek tűnt előzetesen a koncepció, gyakorlatban viszont fel sem tűnik az első részben.

A sorozat leggyengébb pontja magasan az írás, és mivel a színészek is ebből dolgoznak, igazán az alakításoktól sem kapunk sokat. A rendezés minimalista, de az őszies, retrós színvilág legalább működik, és bár állítólag a finálén már lehet helyenként mosolyogni, de semmi kedvem addig elvergődni még csak kíváncsiságból sem, inkább hamarabb esek neki az Easy darájának.

crisis4

Összességében 4/10 Crisis in Six Scenes kezdése, és tényleg egyáltalán nem tudom ajánlani, még elvakult Woody Allen-rajongóknak sem.

Főleg úgy nem, hogy tele vagyunk jobbnál jobb kábeles és streames félórás újoncokkal (Atlanta, Better Things, One Mississippi), amik olyan egyedi és kreatív alkotók saját gyermekei, akiknek nem hogy kedvük van a tévézéshez, de látszik rajtuk, hogy mennyire törődnek – a talán ezért is – friss és nagyszerű sorozataikkal.

4 hozzászólás Ne habozz!

pytta - 2016. 10. 12. 21:03

Hm… na ezt nem jó hallani (olvasni). Azért nekem kötelező program lesz “elvakult Woody Allen-rajongóként”, de sokat nem várok tőle, az utolsó kb… 10 évben filmek terén is már csak a kötelező kliséit hozta újabb és újabb variációkban.

RolloJuve - 2016. 10. 12. 23:15

A fodrászos jelenet alapján simán megnézem, ha fele olyan jó, mint A rádió aranykora, már megérte :)

pytta - 2016. 11. 01. 23:19

Végignéztem. Oké, a piloton tényleg túl kell lendülni, igazából a további két részén is, de a negyedik résztől nekem tetszett. És ha filmként tekintek rá, akkor azt mondhatom, kicsit lassan indul be, de korrekt anyaggá válik a végére. Igen, klasszikus Woody, és nem több, de annak jó.
És a Salinger-utalások miatt pedig nekem még inkább kötelező program volt, nagyon sajnáltam volna, ha véletlenül kihagyom!

Thomas - 2017. 02. 21. 16:22

Nem volt ezzel semmi baj, én jókat nevettem rajta:) Mintha egy jó kis Woody-féle vígjáték elejét láttam volna. Aki szereti a filmjeit, szerintem ennek is be kéne jönnie, semmivel jobbnak vagy rosszabbnak nem éreztem, pont az a kis kedves, ártatlan humor, és hozza a szokásos neurotikus, értelmiségi karakterét is:) Azt még nem tudom, hogy leül-e majd a hosszabb játékidő miatt, de mindjárt folytatom is, hogy kiderítsem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz