login |

Pilot-mustra: Freakish – 1×01

2016. 10. 18. 14:52 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Fura, de még ma is, amikor már rég kinőttem a korból, kifejezetten érdekel az ifjúsági műfaj – mind a könyvek, mind az adaptációkon alapuló filmek, és még a sorozatok is. Nem tudom az okát, de lehet, hogy azért, mert már 8-9 évesen krimiket olvastam, így anno kvázi kimaradt nekem a tinikre kalibrált műfaj.

Na, a Freakish is ifjúsági sorozat. Mondjuk ifjúsági horror. Vagy majd kiderül, hogy micsoda. Ez meglehetősen fura műfajbesorolás, de ha már második osztályban különféle élőhalott babák a menők (én is Freddy-t néztem 9 évesen Marosiéknál), akkor tök érhető a létezése. A Hulu egyébként pár napja tette elérhetővé új sorozatának összes első szezonos részét, szám szerint 10-et, és jól is tette, mert elég jól darálható anyag, lévén 20-22 perces epizódokból áll, pedig nem komédia.

FREAKISH – 1×01 – 6/10

 freakish-1x01-01

A történet egy szombati napon játszódik egy kisvárosi iskolában, ahol pár fegyelmezésre szoruló, tanulószobára kényszerített diák van, illetve pompomlányok (hétvégi edzés), meg pár stréber, akik valami kampányon dolgoznak. Unalmasan csordogál a nap, amikor egyszercsak megszólal valami riasztósziréna, és nem sokkal később felrobban a helyi vegyi erőmű.

Mindenki az épületbe menekül, miközben zöldes füst lepi el a környéket, így egyesekben tudatosul, hogy hosszabb ideig kell a suliba maradniuk. Ami nem is lenne baj, mert kaja van dögivel, azonban idővel feltűnnek azok, akikben a szirénát követően győzedelmeskedett a kíváncsiság, és inkább hazaindultak. És a kisvárosból “híreket hozók” nincsenek igazán jó bőrben. Meg egyébként is fura dolgok történnek a suliban.

freakish-1x01-04

Egyelőre csak a kezdésről írok, a teljes szezon, ha ajánlhatónak érzem, később kap egy újabb kritikát. Éppen ezért sok érdekeset nem is tudok mondani, mert teljesen korrekt volt a nyitány, pont olyan, amilyennek egy ilyen típusú történetet elképzelne az ember.

A pilot, mint egy film első 20 perce, csak alapoz, főleg a karaktereket, mert nem elég, hogy adott a 8-10 főszereplő, az első részben még a füstbe indulókkal is foglalkozni kell. Persze semmit sem visznek túlzásba, tudjuk, hogy milyen diák-archetípusokat szokás felvázolni pár ecsetvonással, ezektől nem sokkal térnek el, de a tipikus figurák sem túl irritálóak (de nem is erősek), bár a késlóbáló srác kicsit túlzásnak tűnt, de nem ismerem az amerikai oktatási viszonyokat személyesen.

freakish-1x01-05

A horror az első két részben inkább csak a hangulatban van némiképp jelen, ld. sötétség és a sarkon leselkedő félelem, aminek mi tudjuk az eredetét, de a karakterek nem. De persze idővel látvány terén is ráerősíthet a sorozat, eleinte azonban csak ígéret és sejtelmesség van jelen.

Amúgy mindenképp könnyedebb megközelítésre kell számítani, valamint a tiniszappan felé hajlóra, legalábbis erre számítanék a fiatalok egymás közötti párbeszédeit hallva. Kérdés, hogy az első blikkre túl soknak tűnő karakterrel fog-e a néző mind egy szálig törődni.

freakish-1x01-03

A Freakish-nek a sorsa tipikusan ott fog eldőlni, hogy miképp kezeli a káosz elszabadulását, ott derül ki, hogy a gagyi fele indul el, vagy inkább az élvezetes irányába, illetve, hogy egyáltalán több-e, mint valami random menekülős/szörnyes móka.

7 hozzászólás Ne habozz!

csb - 2016. 10. 18. 15:35

Én az első részt néztem csak meg, de az alapján nagyon gagyinak tűnt. Azt a következtetést vontam le, hogy a tiniszappanon lesz a hangsúly, én meg erre nem vagyok kíváncsi.

winnie - 2016. 10. 18. 16:28

de gondolom, nem a tiniszappan miatt gagyi. mondjuk az elso reszben erre nem nagyon utal sok minden szerintem, ott a viszonyokat mutatjak be, eleve nem sok a szemelykozi kapcsolat. kesobb mar alakul ez-az, de mivel tippre lezart a sztori, igy nem biztos, hogy azert vannak szemelyes szalak, hogy elnyujtsak oket. persze, ha nem lezart, az mas teszta.

csb - 2016. 10. 18. 17:24

Nem, nekem alapból gagyinak tűnt. És erre jött rá, hogy nehezen tudok elviselni ennyi tinit a képernyőn, főleg egy ilyen szituációban, amikor a túlélés a tét.

Balumedve - 2016. 10. 18. 17:51

csb – az elején a The 100 is túlélős volt egy csomó tini drámával, és mégis valami jó sült ki belőle a végén. Na jó, ebbe még bele se néztem, és valószínűleg bele se fogok, de azért van 1% esély rá, hogy nem a drámázás felé viszik el a történetet. Szerintem, te is várj vele, amíg mások végig nem nézik, aztán majd okosabbak leszünk.

lalakov - 2016. 10. 18. 18:54

Első rész tetszett, már csak idő kéne hogy ledaráljam.

Metallllll - 2016. 10. 19. 07:57

Most értem a dara végére (gyakorlatilag egyben lement az egész). A hangulat meglepően jó, ha volt is “tini szappan” nekem fel se tűnt / nem zavart. Egy két logikátlanság ellenére kifejezetten jól szórakoztam, ez pedig engem lepett meg a legjobban. Simán ott lennék a második évad kezdeténél, és csak reménykedem hogy nem cseszik szét az esetleges folytatást. Maradjunk csak a kevés szereplős, klausztrofób, apokaliptikus hangulatnál.

Pipacs - 2016. 10. 20. 11:34

2 rész után simán kasza. Szörnyen klisés. Csupa eddig látott, ismert “panel”.
Spoiler: Pl amikor a tanár magára zárta a bunkert a “betegekkel”, már lehetett tudni, mi van. Aztán megnézte a családi fotót pffff…:D. Nyilván láttuk előre, hogy a háttérben fel fog ülni a csaj. És tényleg. Meg a “WC-ben titokban megnézem a zombisebemet”. Semmi új nem volt benne. Viszont szerencsére nagyon logikus, hogy a szuper ablakok és ajtók, amelyek közül mind épp zárva volt a katasztrófakor, jól megvédtek mindenkit. (se légkondi, se szellőzőrendszer stb.) Aztán vhogy mégis visszajöttek a zombik vhol. Na hagyjuk…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz