login |

Gotham: dübörög a 3. évad

2016. 10. 19. 16:22 - Írta: superpityu

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Igazán kíváncsi vagyok, hogy a Gotham írói mit csináltak az első évadban, hiszen ahhoz képest félelmetesen sokat fejlődött a sorozat. Mindezt úgy, hogy azért a kezdés sem volt rossz, azóta pedig szinte szárnyal sorozat. Persze ehhez talán az is hozzátartozik, hogy hálás lehet olyan sorozatot írni, amiben kiemelt szerepet kapnak a rosszfiúk.

bscap0366

A 3. évad biztatóan indult, viszont arra nem is mertem számítani, hogy az akkor kiemeltként kezelt szálat semmi perc alatt le fogják zárni, ráadásul nem is rosszul. Azóta pedig még több sztori indult be, kezdve az Őrült Kalapos érkezésével, Pingvin hataloméhségével, Gordon magánnyomozgatásaival, miközben Barbara a legizgalmasabb karakterré nőtte ki magát. 

Tényleg iszonyatosan furcsa látni, hogy Erin Richards képes ellopni olyan jeleneteket is, amelyekben azért Robin Lord-Taylor a partnere. Pedig emlékszem mennyire borzalmas volt még elején. Bár némi teatralitás maradt benne, de jelenleg ez marha jól áll a karakterének.

bscap0367

Ha már szóba került Barbara, mindenképpen fontos megemlíteni, hogy mennyire jól kezelik a női karaktereket a sorozatban. Pedig rengetegen vannak és mindet sikerül érdekesre, sőt a maga nemében még badass-re is írni. Ráadásul az újoncokat is gyorsan megkedveltették velem, Valerie Vale remek, kicsit ugyan tipikus a szerepe, de általában szeretem ezeket a végletekig elmenő újságíró figurákat.

Ivy pedig még csak ezután indulhat be, csak csöpögtetnek belőle néha információkat, de tele van potenciállal. Mindenesetre úgy tűnik, hogy nem lesz annyira feltűnő a karakterének változása, hiszen mintha megmaradt volna a gyermeki játékossága, miközben egyre jobban képes felhasználni az adottságait.

bscap0374

Spoileresen folytatom a tovább után. 

Pingvin és Fish találkozója nem volt véres, ráadásul a nő lelépett Strange társaságában, szóval várható a visszatérése valamikor. Valószínűleg ez lesz az pont, amikor meg fog inogni a hatalma Gotham lakosainak szemében. Egyelőre mindenesetre remekel ebben az évadban, bár a polgármesteres húzás kicsit meredek volt, de egye fene.

bscap0377

Külön figyelmet szentelnek Nygma és Pingvin barátságára, ami szerintem látványosan halad afelé, hogy ennél több is legyen. Tény, hogy Nygma összetettebb koponya, mint 3-4 másik szereplő a sorozatban, itt is ezen van a hangsúly, és azon, hogy mindezt miként tudja Pingvin hasznára fordítani. Persze azért közben az esendőbb karaktereket elteszi az útból, hogy minél nagyobb befolyása legyen a friss polgármesternél.

Érdekes a hatalmi helyzetet Gothamen belül, hiszen Pingvin elég nagy gyeplőt tart a kezében, de közben Butch árulásával kétfelé szakadhat a város. Itt pedig képbe jön Barbara és Tabitha párosa, akik vélhetően nagyobb teret fognak kapni.

bscap0375

Jelenleg mintha a Kalapos lenne a legnagyobb ellenség, miközben a titkos társaság is ténykedik azon, hogy eltüntesse Bruce-t a képből. Bruce kapcsán pedig újabb piros pont a készítőknek. egyre több dolgot csillant meg a fiú. Ráadásul Selina is egyre jobb figurává válik, és még kettejük kémiája is fejlődik.

Ráadásul ott vannak a mellékszálak is, amelyek érdekesnek tűnnek. Lee és az új vőlegénye, aki Falcone fia – ha ebből nem lesz valami nagy durranás, akkor semmiből. Ráadásul Barnes fertőzése is jó húzás lehet, talán kihúzza a karaktert a konstans unalomból.

bscap0369

Ismét pozitív csalódás a szezon kezdése. Idén még Jim sem húzza le a sorozatot, pedig már egyértelműen ő a gyenge pontja a sorozatnak. Legyen eddig olyan 7/10 az összkép, de azért tudjuk, hogy kerülhet ez feljebb is. 

 

7 hozzászólás Ne habozz!

Kati néni - 2016. 10. 19. 17:03

A második évad elején kiszálltam és kaszáltam. Pont Erin Richards meg Ben McKenzie volt a két nyomós ok a sok közül. Tényleg ennyire sokat fejlődött volna Erin?

Az egész egy gyenge Barman-mentes Batman-vurstlinak tűnt akkoriban.

Apropó, Gordonék két (egy) gyereke még meg se fogant?

Neoprimitiv - 2016. 10. 19. 17:35

Fura dolog ez Barbarával. Amit csinál, az nem különösebben érdekes, legalább is eddig az évadban. Kívül van a fő hadszíntéren, csak betétszerepe van. Ahogy csinálja, az viszont rendkívül élvezetes. Erin Richards vagy felnőtt a feladathoz, vagy eddig nem hagyták kibontakozni, de most ezzel a pillanatról pillanatra változó zakkantságával direkt várom, hogy képernyőre kerüljön.

A hétfői részben szerintem egysíkúbb volt, de a harmadik részbeli jelenete az hatalmas volt. Érdemes megnézni a szöveget, csak leírva: nulla, a tipikus beszélő fej jelenet. A főhősnek valaki el kell mondja a következő jelenethez átkötő információt. Ezt a nullát emlékezetesen eljátszani, ahhoz viszont tehetség kell.

Silas - 2016. 10. 19. 18:22

tény, az első évadnál jobb, de nekem még mindig ez meg a Supergirl van a legalján a képregényes sorozatok közül

kovg1987 - 2016. 10. 19. 18:46

egyetértek a kritikával java részével, egyelőre nagyon izgalmas és jó ez az évad.

viszont ami nekem nagyon szembetűnő, hogy amennyire jó lett Barbara, annyira lett Pingvin túl maníros, patetikus, már-már idegesítően túljátszott…

egyelőre azonban sokkal több a jó karakter, mint a rossz, jól is használják őket, mindenkiből eleget kapunk, és a történet is izgalmasnak tűnik.

heidfeld - 2016. 10. 19. 19:43

Erin Richards hétről-hétre hihetetlen jól játszik. 5 forintot sem adtam volna ilyen minőségi ugrásért az első évad után. Természetesen Barbara karaktere is sokkal izgalmasabb, mint az elején.
Szerintem is a Gotham legerősebbek között van a jó, érdekes női karakterek bemutatásában. És tényleg nagyon sok jó színész van. Lucifer, Impastor után ezt várom a legjobban.

Edrick - 2016. 10. 20. 02:58

Yap, egyetértek a kritikával. Dübörög ez rendesen.

Erin Richards lubickol a mellékszerep sztátuszban.

Pingvin és Nygma brománca erős és nagyon jó, tényleg adja, hogy több legyen belőle. De én azért egy kicsit félek ettől, mert a karakterek különlegessége ugyan megmaradna, de nem tudom, egy ilyen dráma (azért nem lenne minden happy, pláne nem Gothamben) hogyan hatna rájuk. De ha jön mégis, én érdeklődve várom.

Jim is jó, azért ott majd kíváncsi leszek a szerelmi háromszögre. Vagy már négyszög, ha Vicky Vale-t is belevesszük? Fene se tudja, azért még ez is tartalékon van erősen.

Jól adagolják mostanában a dolgokat: Fish-t azóta nem is láttuk, hogy meglépett, oh, pardon, Pingvin elengedte, a kapitánynál is lassan csorognak a dolgok, szintúgy Ivy-nál, a Court of Owls is kellően rejtve van még, én én személy szerint kíváncsi vagyok, hogy Ed lép-e valamit Jim ellen, amiért lecsukatta, bosszú vagy valami. Megnézném, na :)

Még egy kis Strange kellene, és minden kerek lenne. Meg egy kis Freeze. Ő merre lehet? Áh, gondolom, idővel majd mindenki jön úgy is.

Barbara mellett Bruce-t emelném még ki, egyre jobban csinálja, neki is látványosan fejlődik a karaktere felnőtt Bruce felé. :)

5 rész ment le, nekem azért megüti a 8/10-et is, bár én elfogult lehetek ezzel a sorozattal kapcsolatban. Mert amilyen ütemben fejlődik és halad tavaly óta, nem tudom nem szeretni egyre jobban.

yooha - 2016. 10. 20. 13:34

Ezt a Barbara dolgot én sem értem :)
Ennyire sótlanra írták volna meg az első évadban? Ekkora minőségi ugrás egy színésztől elég elképzelhetetlen, de örülök neki – igaz, a krakter is eléggé kifodult magából, de ez a jó :)
Fish eltünhetne örökre, nagyon túltolja.
Pingvin egy _picit_ kezd sok lenni, de még bőven élvezhető. A másikban már írtam, hogy volt egy “vazze, ezt most meglépik?” pillanat Nigmával, de aztán mégse. Nem mintha baj lenne, de nagyon meglepődtem már az ötleten is.
És Több Ivy-t kérünk, olyan szépen megnőtt }:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz