login |

Westworld – 1×05: Contropasso

2016. 10. 31. 21:31 - Írta: winnie

101 hozzászólás | kategória: kritika,

The farther up we get from Sweetwater, the more… grandiose, the bigger the narratives become.

Á, még mindig zabálom az ottani történetmesélésre vonatkozó utalásokat.

Korábban meglepődve tapasztaltam, hogy felmerült egyesekben, hogy a “Westworld robotvilága” csak egy városból áll, holott egy klasszikus sandbox játékról van szó, aminek elején csak a kezdőpályáját ismertük meg, nemrég pedig egy újabb városba látogattunk el. Most viszont megérkeztünk Jimmi Simpson-ékkal (ööö, keres, keres, William!) egy nagyobb helyre, Pariah-ba, ahol “meglepetés vendéggel” találkozhattunk.

westworld-1x05-01

Persze szokás szerint rengeteg minden más is történt, ismét csak esélytelen röviden beszélni arról, hogy mi volt a részben, de nem is ez a célom, csak az, hogy ismét leírjam, mennyire élvezetes számomra ez az utazás, egyszerűen jó nézni a sorozatot és várni, hogy mi fog történni. Hogy nem értek olykor valamit, vagy néha teljesen randomnak tűnik? Annyi baj legyen.

Annyira más a szerkezete és a narratívája a Westworld-nek, mint más sorozatoknak, hogy folyton a Lost jut eszembe róla, legalábbis abban a tekintetben, hogy már azt élvezem, hogy fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő jelenet, hogy épp mi fog történni. Itt is csordogált a sztori, aztán hirtelen random Shannon Woodward (ööö, keres, keres, Elsie!) kapott jeleneteket, és még Rosencrantz-ot és Guildenstern-t is visszahozták.

westworld-1x05-03

Persze a jelenetek mindegyike folyamatosan vet fel kérdéseket és szolgál válaszokat, de leginkább bővíti a “mitológiát” (ld. az erőszak kérdése odabent, a másolatok, Arnold halála, a cég helyzete, két fő karakter ismeretsége), de a mostani, pariah-i szál mellett minden, hogy is mondjam, esetleges volt.

A karakterizálás továbbra sem erős oldala a sorozatnak, főleg, hogy sok a formatálható szereplő, a röhej mégis az, hogy, önmagában majdnem mindegyik jelenet működött és izgalmassá lett téve, vagy újabb szeletet tett hozzá az összképhez, mint például a “nekrofil” szál.

westworld-1x05-04

Más kérdés, hogy bármennyire is élmény volt nézni a részt, ha utólag arra kéne válaszolnom, hogy a kivéreztetésnek (a módnak) volt-e komolyabb funkciója, hogy az orgiának kellett-e ekkora teret adni (egyeseknek biztos meglesz a véleménye erről és az HBO-ról), és még sorolhatnám)), akkor nem nagyon tudnék. Egyszerűen csak ezt a módját választják a világ és a karakterek nem feltétlenül direkt bővítésére. Szeleteket látunk, illetve adnak át ilyen formában.

– Are we friends?
– I wouldn’t say that at all.

Annak ellenére, hogy nincs főszereplő, Dolores mégis valamennyire annak tekinthető, és a rész legfontosabb momentumait természetesen ő szállította. Hatásos jelenet volt az övé is, bár az előzmények tekintetében kissé mintha túl nagy feneket kerítettek volna neki, igaz, William nem látta a tévében a pilot cliffhangerjét.

westworld-1x05-02

A madaras szál akkor most nagyon fontos esemény? Az volt az egyetlen, amit valamiért nem tudtam átérezni, de persze lehet, hogy csak valami alapvetés felett elsiklottam.

101 hozzászólás Ne habozz!

Dave - 2016. 10. 31. 22:02

Egyebet nem tudok mondani: Zseniális

busface - 2016. 10. 31. 22:08

Nine inch nails

JohnDoe - 2016. 10. 31. 22:25

Én a fizikai erőszakot nem tudom hova tenni. Mármint, hogy a lakók le nem lőhetik a Player-t, de szájba vágni azt simán lehet? Ennyi erővel halálra is verhetik a játékost..vagy megkéselik.
Amire kíváncsi leszek, hogy milyen kapcsolat lesz Hopkins és Dolores között. Gyanítom a múltban ők voltak valakik egymásnak, vagy Dolores is valakiről mintázva lett…Lassan kezdem azt hinni, hogy Hopkins a már rég halott rokonaival is benépesítette a játék teret. De persze ez csak egy elmélet, amiből aztán számtalan van.

energy - 2016. 10. 31. 22:25

Mennyi köze van a filmnek a sorozathoz? Kezdem úgy érezni, hogy valamit kihagytam.

Owerlord - 2016. 10. 31. 22:25

A kivéreztetés is fontos volt, mert vérátömlesztést kellett adni Teddynek, hogy életben maradjon.

patrickburnsred - 2016. 10. 31. 22:29

ez a rész nagyon bitang volt, így tovább!

Shikork - 2016. 10. 31. 22:41

imádom, zseniál a sorozat.
Csak most már zavarodok rendesen. Egyre több elmélet motoszkál bennem/ünk.

pl.

34 éve halt meg Arnold, és 4 évvel utána volt az “incidens”.
Arra gondolok, hogy Arnold halála után beindult az elrejtett kódja (anomáliája) ami által elkezdenek az androidok emlékezni ill. egyfajta öntudatra ébredni. Az “incidens” pedig ennek megfékezésére történhetett Ford által, nehogy elburjánzon – vagy talán túl is lépte a határt. Ezért ‘elpusztított’ mindent és mindenkit, kívül (androidokat, akik most lent “ácsorognak”) és belül, ami az alsóbb – régi központ -, “elárasztott” emeleteken van.

Meg ez a téma a favágóval: műholdas lézer vevő (vagy adó?) lett beleültetve, hogy kitaláljon a világból. Amit ezek szerint kintről irányítottak a bentiek tudomása nélkül.
Lehet, h. a kinti világban fáj a foga valakiknek az androidok technológiájára, aminek nyitját bent szigorúan őrzik? Vagy valami másra.

FirstT - 2016. 10. 31. 22:50

A labirintus meg, amit a Man in Black keres, egyre jobban egy elmetrükknek tűnik, mintsem a park egy konkrét helyének. Népszerű teória lassan, hogy az AI-ok öntudathoz vezető uta, ez a Maze, ezért kapta meg a MiB 1-2 résszel ezelött a kislánytól, hogy a Maze megoldása, nem igazán neki illő feladat. Az inkább csak a Host-ok számára jelent valamit. És Dolores azért főhős, mert ő fog egyre beljebb járni ebben a Mazeben, neki kell William segítsége. Mert ha nem lenne benne Williamek narratívájában, már rég kivonták volna és ment volna a süllyesztőbe. Harris és Hopkins beszélgetése ütősre sikeredett, és ahogy tűnik Arnold élete és munkássága sokkal nagyobb rejtéllyé alakul a szezon során, mint bármi más amit láthatunk.

winnie - 2016. 10. 31. 22:50

JohnDoe : “Mármint, hogy a lakók le nem lőhetik a Player-t, de szájba vágni azt simán lehet? Ennyi erővel halálra is verhetik a játékost..vagy megkéselik.”

nem steril a dolog, nem lehet bántatlanul kijönni, ez érdekes infó, de megölni ettől még nem lehet őket, ld. teddy azonnal közbelépett a fenyegetésnél, mindbe programozva van az efféle. kérdés, hogy mennyire bulletproof a program.

winnie - 2016. 10. 31. 22:52

energy: “Mennyi köze van a filmnek a sorozathoz? Kezdem úgy érezni, hogy valamit kihagytam.”

két különböző dolog, nem kell egyik sem a másikhoz. az alapkoncepció megegyezik.

Boordebtor - 2016. 10. 31. 22:52

Uram Isten! Kit kell megdicsérni azért amit láttam? Hova fog ez még fejlődni? Féltávon vagyunk gyerekek, de ez már most örök klasszikus mestermunka!

asterix - 2016. 10. 31. 22:55

Nagynon jó rész volt, itt úgy tűnt, hogy Dolores nem magától cselekszik, hanem írányítja valaki. Az öntudatra ébredés itt most nálam megakadt, mintha valaki a háttérből írányítaná a szálakat. Lehet, hogy Ford azért nézegette a kezét nincs-e beépítve valami adóvevő ?(persze lehet csak beképzelem:)
A jelen és a jövő összekeveredését sem lehet szerintem kilőni, de nem szeretném, ha erre jukadna ki végül a sorozat.
A túlzott meztelenkedésnek nem tudom mi értelme lehetett, ezek után milyen korhatár-besorolást kapna, ha van neki egyáltalán ilyen. Bár mondjuk a vér is folyik benne rendesen.
Ezek szerint vérátömlesztéssel fel lehet éleszteni a robotokat.

Platschu - 2016. 10. 31. 23:00

Állati jó rész volt, bár mondjuk Maeve alig szerepelt. A végén azt vártam, hogy leszúrja a madaras palit, de okosabb ő ennél. A cél szerintem az volt, hogy a madár “felébresztésével” a pasi a hostot is vissza bekapcsolta. Ráadásul tudja a nevét is, tehát vagy látta a névkártyáját vagy már találkoztak és emlékszik is rá.

Ami a főszálat illeti. Továbbra is azt mondom, hogy kiváló a történetmesélés. Kellően adagolják a válaszokat és az új kérdéseket, tényleg bővül a mitológia. Nagyon tetszett, hogy a két ártatlannak vélt karakter is a sötétebb útra állt át. S mivel a hostok gépek, így Dolores nem is hibázott Terminátor módra kapcsolva. :D

Az embereket meg nem ölhetik, de azért simán intézhetik úgy az eseményeket a külsősök, hogy a hülyék átmenetileg börtönbe kerüljenek, mint a múltkori részben. Nyilván senki nem akar azért fizetni, hogy a vakációt zárkában töltse és ez azért nem is a Skyrim, hogy egy tyúkért az egész város rá vesse magát a játékosra. Na jó, kicsit elkalandoztam…

A rész egyetlen negatívuma a túlzott öncélú meztelenkedés. Tehát az orgiás rész elment volna mondjuk a Spartacusban, de itt egy kicsit túl sok volt. Pláne Elsie semmiről nem szóló farokstírölő jelenete. Tehát ő leoltja a nekrofil munkatársat, de közben azért ő is elkalandozik ám a munkája során. Szóval ez a farokmutogatós jelenet szerintem teljesen felesleges volt, de fogjuk úgy fel, hogy a lányoknak is kell ám valami néznivaló. :)

asterix - 2016. 10. 31. 23:03

Illetve a jelen és a múltot akartam írni :)

patrickburnsred - 2016. 10. 31. 23:59

Platschu:

ismeri őt Maeve, hiszen 1-2 résszel ezelőtt már “megszökött” előlük, amikor rosszul kapcsolták őt le.

a meztelenkedésnek/orgiának pedig szerintem az volt a funkciója, hogy ezzel is ráakartak erősíteni arra, hogy mennyivel beljebb járunk a világban/játékban. hiszen míg a kezdő résznél csak a tipikus seriffes, kocsmás benne bordélyház van, addig amíg haladsz beljebb, egyre nagyobb, impozánsabb lesz minden, amit eddig kis szeletekben megkaptál, pl. hogy mennyire durvább, kockázatosabb küldetéseket kaphatsz, mennyivel nagyobb “partikon” vehetsz részt, stb. stb. és lehet én látom ezt bele, de itt szerintem ez volt a lényeg. hogy ez kinek és mennyire túlzó, azt mindenki el tudja dönteni magában persze, nekem nem volt az, tény, hogy az eddigiekhez képest meglehetősen idegen látvány volt, de ha így nézem, ahogyan leírtam, belefér.

Yuuki - 2016. 11. 01. 00:38

Ahogy megszólalt átszerelve a Nine Inch Nailstől a Something I can never have, én hangosan kiabáltam. :D
Ritka pedig, hogy tudok ünnepelni zenéknek sorozatok esetében. Oké, az AHS előző évadában a leginkább a The Cure, Depeche Mode és Bauhaus betéteket díjaztam, de maga az évad nem volt egy nagy eresztés.
A Mr. Robot is tud még időnként teljesen meglepő zenéket produkálni, mondjuk ott a sorozatot is mindenestül kajálom.

Viszont az fix, hogy ez a sorozat ritka zseniális. Zeneileg már a főcím is nagyon odaken (legutóbb az Outsiders főcímével voltam úgy, hogy minden alkalommal töredelmesen végighümmögtem), a sztori első osztályú, de na, most még a NIN is… Hajajajjj.

A múltkor írtad, Winnie, hogy lehet, hogy ezt darálva kéne nézni és rengeteg benne az igazság, mert eteti magát rohadtul és kín-szenvedés várni a következőre. De át fogom én ezt hidalni azzal, hogy ha vége az évadnak, ledarálom még egyszer egyben. Amúgy is annyi apróság van benne, hogy simán megéri, biztos vagyok benne, hogy egy rakás dolgot csak utólag vesz észre az ember.

Geza Kovacs - 2016. 11. 01. 01:04

Úúú, Rachel meztelenül, izzasztó jelenet volt. A King of California óta nagy kedvenc, és egyre jobban néz ki, ha egyáltalán ez lehetséges.

Jó a sorozat, nagyon.

russzofil - 2016. 11. 01. 08:28

Tényleg rohadt jó rész volt. Szép sorban kerülnek fel az újabb puzzle darabkák. Különösen a Hopkins-Haris párbeszéd volt nagyon termékeny ebben a tekintetben, ami meg is erősített abban a korábbi elméletemben, miszerint a cégben mindenki, Hopkinst is beleértve android. Harris ugyanis nem sokkal korábban arról mesélt a fejvadász fickónak, hogy régen szerette szétszedni a hostokat (akkor még mechanikusak voltak), hogy gyönyörködjön az alkatrészeikben. Ugyanezt mondta Hopkinsnak is, hogy legszívesebben felvágná, hogy megnézze, mi van belül, vagyis ő ráadásul tudja is, hogy Hopkins android. Ekkor lép egyébként közbe a fejvadász fickó, akinek a reakciója éppen értelmezhető úgy is, hogy védi az embereket, szerintem azonban inkább Hopkins volt az, aki közvetlen parancsot adott neki, ugyanúgy, ahogy egy korábbi részben az igazgató nővel beszélgetve, amikor megállította az időt. Ez utóbbi (mármint hogy minden külső eszköz nélkül tud utasítást adni a hostoknak) szintén arra utalna, hogy ő is gép.
Valószínűleg Dolorest is azért faggatja annyira a múltról, mert ő lehet az utolsó “testvére” abban a tekintetben, hogy mindkettejüket Arnold teremtette. Érdekes amúgy az is, hogy – ahogy fentebb valaki már említette – miért vizsgálja Dolores kezét éppen ott, ahol a másik hoston Elsie az adóvevőt találta.

Egyre kíváncsibb vagyok, mi lesz végül ez a maze. Szerintem sem fizikai labirintus, inkább valami fejlődési út, amin az öntudathoz eljuthatnak. Különösen úgy, hogy a maze szót használják rá, ami nekem nem annyira labirintust jelent, inkább valami olyan helyet vagy helyzetet, amiből ki akarsz jutni.

russzofil - 2016. 11. 01. 08:29

Korábbanegyébként ezt tippeltem:

“Úgy tűnik, abban teljes egyetértés van, hogy Bernard android lesz. Különösen azután, hogy mennyire hasonlóan tesztelte le rajta Hopkins a backstory-ját, mint előtte a fejvadászon. Szerintem azonban az sem kizárt, hogy mindenki, Hopkinst is beleértve android és Arnold az egyetlen ember a történetben. Szerintem Arnold volt az, aki létrehozta a világot, de legalábbis Hopkinst, aki azonban idővel fellázadt és a maga ura lett (talán ezért is nem árulta el Bernardak az utolsó összetevőt az öntudathoz, azt megtartja magának). Arnold pedig most belülről igyekszik meghekkelni a rendszert azzal, hogy a “fejébe beszél” egyes androidoknak. Nem is feltétlenül azért, hogy velük lázadást szítson, hanem inkább azért, hogy rajtuk (főleg Doloresen) keresztül közel kerüljön Bernardhoz, akinek olyan viszonya van Hopkins-szal, mint annak idején Hopkinsnak volt Arnolddal. Ezért Arnold pontosan tudja, mik a gyengéi, meg tudja környékezni és rá tudja majd venni, hogy szembeszálljon a teremtőjével (Hopkins-szal), ahogy Hopkins is szembeszállt a sajátjával.”

John - 2016. 11. 01. 08:38

Jó rész volt, az állandó vontatottság kicsit zavar.

JKJ - 2016. 11. 01. 09:26

Nekem minden jel arra utal, hogy ebből nagy szopatás lesz az évad végére. Mármint a nézőket fogják szopatni. Én inkább kihagyom.

Acheron - 2016. 11. 01. 10:06

Az, hogy Ford csak úgy mindenféle eszköz nélkül, telepátiával, akarom mondani inkább wireless módon utasításokat küld a hostok-nak, míg mások a kis tabletjükkel pötyögnek, az valóban arra utalhat, hogy ő is android. De teszi mindezt nyíltan mások, emberek (?) előtt. De egyébként volt az ellenkezőjére is példa, lásd, mikor Teddy-nek a Wyatt-es háttértörténetét töltötte fel gépről.
Az is lehet, hogy ezt is elintézhetünk csak annyival, hogy fejlettebb technológia (pl: implantátum, Deus Ex :).

óóóó, gyerekek, ez a sorozat isten király. Akik arról vitáznak, hogy ez darálva jobb, azokkal nem értek egyet. Igen, valóban nehéz ki várni az 1 hetet, de addig kismillió teória születik, az ember agyal ezerrel, és ez jó dolog. :-)
Nekem többször kellett megnézni egy-egy részt, és olyasmiket vettem észre, amit először nem, és szerintem egymás után nézve sem tettem volna.

A Ford & MiB-s résznél a hidegrázott, mikor Teddy értetlen arccal átment bodyguard-ba. Az csak hab a tortán, hogy két legenda ült egymással szembe.

winnie - 2016. 11. 01. 10:40

“valóban nehéz ki várni az 1 hetet,”

szerintem a világon semmi gondot nem okoz várni, az évadok között ott lesz sok hónap. egész egyszerűen azért működik darálva jobban, mert nincsenek annyira epizódhatárok és az összefüggések nyilvánvalóbbak, ha az ember együtt nézi a részeket. nekem egyértelműen azok voltak, amikor egymás után néztem részeket.

Blobov - 2016. 11. 01. 11:15

El kell még gondolkodnom rajta (főleg, hogy olyan gépen néztem, amin még portable vlc-t sem lehet telepíteni, és a media playeren istennek sem sikerült feliratot felrakni), de best episode ever volt a tegnapi rész.

Jeol - 2016. 11. 01. 12:33

“nem steril a dolog, nem lehet bántatlanul kijönni, ez érdekes infó, de megölni ettől még nem lehet őket, ld. teddy azonnal közbelépett a fenyegetésnél, mindbe programozva van az efféle. kérdés, hogy mennyire bulletproof a program.”

Hát azért a fojtogatós jelenet eléggé necces volt. Plusz oké, hogy csak egy sorozat, kitalált világ, fejlett technológia meg minden, de 1 ütésbe is bele lehet halni, és hogyan oldják meg, hogy biztonságosan, de még érezhetően üssenek valakit? De ez lehet már csak szőrszálhasogatás a részemről. :D

Egyébként én még nem mondanám zseniális sorozatnak, az ilyen jelzőket tartogatom addig, amíg nem fut le az első évad. :)

totya - 2016. 11. 01. 12:52

ezeken gondolkoztam:
– logan és william a delosnál dolgoznak, magas pozícióban, logan talán a ceo, de minimum board member
– logan azt mondja pariahba érkezvén williamnak, hogy gondolkoznak a park megvásárlásán
– eközben a primary cselekmény idején a park már régóta (imho 10-20-30 éve) a delos tulajdonában áll, lásd: delos logo a mérnökök tabletjén, delos logo a cold storageban a mozgólépcsőknél

tehát:
– a logan + william cselekmény t mínusz 10-20-30 évvel játszódik
– logan most n plusz 10-20-30 éves, szóval akár lehetne ő a fekete kalapos ipse (nem mintha fiatalon nem fekete kalapja lenne)
– ha a fekete kalapos ipse a delos ceoja / board membere, akkor ez magyarázat a kvázi vip statuszára

egyetlen mozzanattal nem tudok mit kezdeni: amikor a securitys fószer leküld valakit hogy vigye ki az elkóborolt dolorest.

Alterego9 - 2016. 11. 01. 13:03

Nekem eddig Maeve szála a legizgalmasabb.

Az hogy Dolores a Chosen One, a nagy dolgokra hívatott kivételes szuperrobot, az nyilvánvaló. Ford és Bernard is rejtélyes interjúkat tartanak vele, ő a legrégebbi host a parkban, a labirintus és Ford egész újabb terve is mintha az ő számára épült volna.

Ehhez képest tetszik a téma hogy egy sima prosti, akire mindezek a nagy összeesküvők és rejtélyes figurák egyáltalán nem figyeltek, egy egyszerű karbantartói hiba miatt már a legközelebb áll hozzá hogy kívülről lássa át az egész parkot.

Főleg Ford evolúció=hiba monológjához képest érdekes, aki ennek ellenére látszólag a hibákat is számításba akarja venni, kontrollálni akarja, közben meg valahol háttérben az élet utat tör magának.

Bence - 2016. 11. 01. 13:13

OFF: miért nincs eltörve a cikk “tovább mögött spoileres folytatom” jelzéssel?

Gyanútlanul görget le az ember erre belefut olyan dolgokba amiket inkább látni akart….

winnie - 2016. 11. 01. 14:40

bence: mert nincs benne spoiler? ha megírod, mit találtál spoilernek, akkor többet tudok segíteni.

Edrick - 2016. 11. 01. 17:37

“ld. teddy azonnal közbelépett a fenyegetésnél, mindbe programozva van az efféle. ”

Egyetértek a többiekkel, ezt szerintem is Ford csinálta, mint a múltkor a teraszon, amikor megállította a pincéreket.

És hú, de élvezem minden pillanatát. Tényleg olyan az egész, mint egy sandbox/open world játék, és ahogy megyünk előre, úgy jutunk a sűrűjébe.
Ahogy meg fokozatosan építik-építgetik fel a világot a néző előtt, aprólékosan és gyönyörűen, precízen bemutatva, arra szavak nincsenek.
Tudom, hogy nem nagy léptékben halad a történet, meg szidták is ezért páran, hogy nem történik semmi, és egy nagyon picit én is hajlok afelé, de egy ilyen rész után egy rossz szavam nem lehet.
Kilóra meg lettem véve. És még csak most vagyunk a felénél. Epekedve várom a folytatást.

winnie - 2016. 11. 01. 17:56

Edrick: a készítők már az első rész után beszéltek a beépített jószamaritánus reflexről, amit a sorozatban nem fejtettek ki bővebben, most is erre utaltak az interjújukba, amit ma reggel linkeltem – így akadályozzák meg a vendég-vendég balhékat:

“What’s also fun is that we’ve talked about how there are ways to make sure there isn’t guest-on-guest violence in the park. And here [with Teddy grabbing the Man in Black’s knife] we see the hosts’ Good Samaritan reflex kicking in.”

Edrick - 2016. 11. 01. 18:01

Ó, na ezt nem láttam! Köszi a gyors választ! :)

lbzs - 2016. 11. 01. 18:49

@winnie
“Ma reggel linkeltem” Hol található ez a link?

Edrick - 2016. 11. 01. 18:55

lbzs: a reggeli híreknél, de itt a link, ha így könnyebb :)
http://www.ew.com/article/2016/10/30/westworld-orgy-interview

Zagar - 2016. 11. 01. 20:23

Első megtekintésre nekem csalódást jelentett ez a rész :/ Mintha a készítők megunták volna a játékot. Felfedték a lapjaikat, de így nem ér! Ami az első négy részben tetszett, hogy lehetett gondolkodni és kutakodni a nyitott szálak és utalások mentén. Most meg tessék, minden tálalva van. A leg ironikusabb jelenet Hopkins és Harris párbeszéde volt.
Mit keresel vaze? A labirintus közepét? Az igazságot? Nincs ott semmi vaze! Én írtam. De csak keresd nyugodtan.
Unalmas, üres moralizálás. Mert mi a nagy cél? Az emberi élet célja? Semmi. Nem mindegy? Az nem mindegy, hogy éled meg a mindennapokat. Hogy megéld a mindennapokat. De, ha erre az egyetlen poénra akarják kihegyezni a sorozatot, akkor sok évadot nem fog megérni gyanítom. Mert el lehet nézni egy darabig mint sci-fi akcióhorrort, csak én több poént vártam. Az én hibám.
Ne feledjük, hogy a parkban bármi ami történik, irányított. Mindent látnak és mindenbe be tudnak avatkozni. A droidok “felébredése” is irányított. Csak bábuk. Díszletek. És mindegyikből több példány van. Gyakorlatilag halhatatlanok. Ennek szép ellenpontozása volt a sok sírkereszt. Üres jelképek.
Azt hiszem innentől én átmegyek passzív módba. Nem akarom megfejteni a sorozatot. Majd elmondják amit akarnak. Ha meg nem, hát akkor meg nem. :/

asterix - 2016. 11. 01. 20:54


– a logan + william cselekmény t mínusz 10-20-30 évvel játszódik
– logan most n plusz 10-20-30 éves, szóval akár lehetne ő a fekete kalapos ipse (nem mintha fiatalon nem fekete kalapja lenne)
– ha a fekete kalapos ipse a delos ceoja / board membere, akkor ez magyarázat a kvázi vip statuszára”

Ez nem lenne rossz ötlet, de ebben a részben mondta MIB, hogy régen a hostok nem hasonlítottak az emberekre ennyire.
Ha két idősík lenne akkor ugye a William-mel és Logan-nal történt események mondjuk 30 évvel korábban játszódnak, viszont ebben az esetben a hostoknak nem szabadna vérezniük ezeknél a részeknél…nem?
Ez nekem is most jutott eszembe, pedig nemrég még én is úgy gondoltam, hogy lehet az idővel is játszanak. Mondjuk ettől még bármi lehet :)
Még most is agyalok a sorozaton, pedig nem vagyok az a típus aki sorozatokon gondolkodik.
A színészi játék is lebilincselő, ilyenkor látszik mennyi különbség van a sorozatok között ezen a téren.

Dark Energy - 2016. 11. 01. 21:19

Én már kezdem olyan szemmel nézni a sorozatot ennyi rész után, hogy már nem érdekel, hogy ki az ember, ki az android, mert olyan dolgokat kezdtek piszkálgatni, ami fölötte áll mindkettőnek.

zolij - 2016. 11. 01. 21:52

Az a csávó, akit MiB lecsapolt és El Lazo akkor most ugyanaz a karakter? De ez nem lehet két eltérő idősík (William az egyikben, MiB a másikban), mert amikor Dolores apját megölték és elmenekült, akkor az istállóba belépő emberre beflashelte MiB-et. Viszont onnan futott Williamékhez, ami meg a teória szerint a múltban van.

kiváncsi fáncsi - 2016. 11. 01. 22:16

továbbra is beszippantva tart ez a világ, de azt hiszem, én átváltok darálásra

a legjobb lost hagyományokat követi a teljes elveszettség érzése a történetben, jönnek a klasszikus WTF? pillanatok

az idősíkokkal történő játékra én nem gondoltam eddig, de valahogy nem is érzem, hogy ez lenne az irány

a bolyongó kissrác meg szerintem Ford gyermekkori alternatívája – a kutas jelenetnél lévő kislányt kivéve voltak más gyerek-androidok ebben a világban?

cart - 2016. 11. 01. 22:46

Engem ez a időugrálás zavar. Ugye, rohadt nagy a park, de Dolorest beviszik vallatásra (fel sem tűnik a srácoknak?) és utána vissza is vitték.
Lawrence-t pedig ott lóg a fán, de kb. 5 perc és williamsék találkoznak vele.
Vagy több robot van?

Platschu - 2016. 11. 01. 22:56

Én már korábban is írtam, hogy pár rajongó arra tippelt, hogy Williamből lesz a fekete kalapos pali és hogy az egész vele kapcsolatos történetszál a múltban játszódik.

zolij - 2016. 11. 01. 23:18

Platschu: de ha Williamből lesz MiB, akkor nem stimmel az időrend. Ahogy írtam pár hozzászólással ezelőtt, Dolores-szel MiB eljátszadozott a pajtában, majd x darab iterációval később Doloresnek ez bevillant és lelőtte az őt épp megerőszakolni készülő NPC-t (ez ugye az az iteráció, ahol Teddy üldözi Wyattet). Ezután elrohan és belebotlik Williamékbe.
Ráadásul a mostani részben Williamék is beszéltek Arnoldról (közvetve, hogy a parkot állítólag két üzlettárs alapította, de az indulás után az egyikük öngyilkos lett).

zopeto - 2016. 11. 02. 01:01

A madaras szállal bemutatták a fiatal “mészáros” gyereket, akinek talán később még szerepe lesz.

Amikor először szerepelt még az arcát sem jegyeztem meg, most viszont pár perc alatt felvázolták a személyiségét. Nagyon profik.

nade - 2016. 11. 02. 01:19

Lawrence El Lazo … Lőrinc L. László ? :)

zopeto - 2016. 11. 02. 02:11

“Ami az első négy részben tetszett, hogy lehetett gondolkodni és kutakodni a nyitott szálak és utalások mentén. Most meg tessék, minden tálalva van.”

Te melyik részt nézted?
Csak egy kérdés a sokból: eddig úgy tűnt hogy a hang amit Dolores és még pár host hall, Arnold programjának eredménye. Erre mit mond a hang Doloresnek (?): “Találj meg engem!” – WTF. Ezek szerint Arnold (ha ő a hang) fizikailag létezik még valamilyen formában? – vagy a felszólítást valahogyan képletesen kell érteni?

“A leg ironikusabb jelenet Hopkins és Harris párbeszéde volt. Mit keresel vaze? A labirintus közepét? Az igazságot? Nincs ott semmi vaze! Én írtam. De csak keresd nyugodtan.”

Nem mondta hogy ő írta. Nekem inkább úgy tűnt hogy fogalma sincs mi az a maze, azért kérdezi hogy mi van ott. Az egész maze-Dolores történet inkább Arnold hagyatékának tűnik. A feketeruhás ott volt a kezdeteknél, ismerte Arnoldot, még meg is mentette a parkot (valószínűleg pénzzel) – Ford emiatt okkal gondolhatta hogy a feketeruhás tud valamit, talán ezért beszélt vele. Plusz kiderült hogy az elején Ford korántsem volt annyira fontos figura – a feketeruhás még abban sem biztos hogy ember – és inkább Arnold volt az, aki létrehozta a parkot.

zopeto - 2016. 11. 02. 02:15

“El Lazo” angolul: “the loop”.

winnie - 2016. 11. 02. 04:53

“Lawrence-t pedig ott lóg a fán, de kb. 5 perc és williamsék találkoznak vele. Vagy több robot van?”

ez simán benne van, hogy duplikálnak.

Platschu - 2016. 11. 02. 08:36

Ha két idősík van, akkor El Lazo később felfejlődhetett.

Másik megoldás, hogy MiB ott hagyta, hogy majd megtalálják, de ez nem feltétlenül szólhatott az emberekről, hanem El Lazo embereiről, akik vérátömlesztéssel visszahozták az éjszaka során.

deadpool - 2016. 11. 02. 08:45

“szerintem a világon semmi gondot nem okoz várni, az évadok között ott lesz sok hónap. egész egyszerűen azért működik darálva jobban, mert nincsenek annyira epizódhatárok és az összefüggések nyilvánvalóbbak, ha az ember együtt nézi a részeket. nekem egyértelműen azok voltak, amikor egymás után néztem részeket.”

Nettó hülyeség amit írsz. Az teljesen egyénfüggő, hogy ki az aki tud várni és ki az aki nem.

winnie - 2016. 11. 02. 08:46

jó észrevétel. ezért is írtam gy.k., hogy szerintem nem okoz gondot. mint ahogy ő is úgy értette, hogy szerinte nehéz.

Zagar - 2016. 11. 02. 09:19

Persze, hogy több droid van. Waltert leselejtezték, a következő részben újra lövöldözött a farmon. Maevet megjavították, majd újra betolják. Vagy csak ezt akarják elhitetni és egész más magyarázata van ;)

Érdekes, hogy Ford nem tudja (nem emlékszik), hogy ki volt régen. Dolores pedig nem mondja el neki. A közös fényképe Arnolddal, amit Bernardnak mutatott, hamis. Látszik, hogy az ő “fiatalkori” alakját utólag retusálták a képre. Elég feltűnő, gondolom, utalás.

Harrisnak volt egy elszólása ebben a részben. A kinti világ, ahova Teddy nem fog eljutni, csak egyike a világoknak. Ezek szerint több világ létezik?

Zagar - 2016. 11. 02. 10:09

Amikor a commander Lőrinc L. Lászlóval (nade) :) beszélgetett utalt egy sötét bőrű fickóra akinek még jó helye lehet. Nekem ez úgy tünt mintha nem a hostok beszélgetnének egymás között. Van egy tippem ki lehet a sötét bőrű fickó ;)

A 73-as Westworld előzményfilmben (ami nincs is ugye winnie :)) a labirintus a rendszert jelentette, legalább is erre történt utalás. A földalatti labirintus pedig átjárót jelentett az egyes világok között, ott javították a robotokat, középpontjában pedig az irányító központ volt. Érdekes, hogy a sorozatban a hostokat egy toronyházban javítják. Maeve amikor meglógott, majdnem leesett az erkélyről. A park elég nagy. És sehol egy toronyház benne.

nade - 2016. 11. 02. 10:39

Kiderült Ford vezeték neve is, Robert Ford. Tudjátok, van az a sztori “Jessie James meggyilkolása, a gyilkos a gyáva Robert Ford”. Ott egykori hősét, az embert, akire felnézett, azt lőtte hátba. Lehet itt is hasonló a karakter, valszeg felnézett Arnoldra, de aztán ő volt aki meggyilkolta, aztán kitörölte az emlékét is a parkból, fényképeken nem szerepelt stb, hogy övé lehessen a dicsőség, mintha ő teremtette volna a parkot.

Amúgy, amikor Dolly rákérdez hogy régi barátok e, Ford szeme könnyesnek tűnik. Kérdés hogy miért. Lehet Dollyt használta hogy megölje Arnoldot, vagy csak látta ahogy ő megteszi, ezért törölgeti szerencsétlen memóriáját meg erőszakoltatja meg loop-ról loop-ra.

nade - 2016. 11. 02. 10:40

*vagyis keresztneve

zopeto - 2016. 11. 02. 10:53

A “toronyház” a föld alatt van.

Underground Control Room Map

nade - 2016. 11. 02. 12:27

@asterix
a több idősík teóriára pedig vannak bizonyítékok: más a felirat betűtípusa Will és Teddy által felvett tejkonzerveken amit Dolores elejt, más a park logoja Willéknél a vonatállomáson, mint a technikusok plecsnijén

a sötétszobás beszélgetések meg lehet hogy csak a fejükben történnek. Mondjuk valszeg nem mind, csak amikor vendégekkel van/ruhában van.
Vagy Dolores egész kalandja Will-ékkel csak az ő visszaemlékezése

Zagar - 2016. 11. 02. 12:55

zopeto: “A “toronyház” a föld alatt van.”

Igaz. A jelenetben is úgy tűnik mintha föld alatt vagy sziklában lenne.

Az ötödik részben az is vicces volt ahogy a hentes kivette a golyót Maeveből. A golyót amit Maeve egyszer már kivett magából. Az a Maeve akit előzőleg megjavítottak. Vagy dezsavú, vagy hiba van a mátrixban :)

nade - 2016. 11. 02. 13:00

Még annyit a gyáva Robert Ford-os dologhoz, hogy pl ahogy bánt a fejlesztő srác új sztoriötletével, abból is kitűnik Ford gyökér jelleme. Leoltotta a srácot hogy hülye ötlet a horror, aztán a következő részben mi van az ő narratívájában? Horror szektások. Ford egy szemétláda.

nade - 2016. 11. 02. 13:05

@Zagar “a hentes kivette a golyót Maeveből. A golyót amit Maeve egyszer már kivett magából.”
???
Szerintem Meave azt a golyót vette ki magából, amit benne felejtettek amikor felébredt és megszökött. Azután szitává lőtték az ajtón keresztül, na azokat a golyókat vette most ki technikus.(többet de csak az utolsót mutatták..)

winnie - 2016. 11. 02. 13:11

” Horror szektások.”

???

nade - 2016. 11. 02. 14:17

Horror szektások alatt a Wyatt-et maskarában követőket értem, akik horrorfilmbe illően kiteregették a fára a hullákat, plusz a golyó sem fogott rajtuk

Zagar - 2016. 11. 02. 14:19

@nade

Eddy Arnold – Jesse James.
https://www.youtube.com/watch?v=o_CBkDq2i2U

“…
It was Robert Ford the dirty little coward
I wonder how he does feel
For he ate of Jesse’s bread and he slept in Jesse’s bed
Then he laid Jesse James in his grave
…”

Szerintem ebben mindenki benne van :D

lbzs - 2016. 11. 02. 15:10

@zagar

Bakker, ez nagyon ott van :-))

ügyes vagy, hogy rátaláltál!

tuti, hogy ez a dal is menni fog valamikor a vége felé.

Sheen - 2016. 11. 02. 15:10

Nekem nagyon tetszik a sorozat az atmoszférája meg minden egyéb miatt, de én itt idősíkokat meg nagy rejtélyeket nem látok. Létrehoztak egy parkot, ketten, az egyikük meghalt (nem baleset mert nagyon óvatos volt tehát valószínűleg megölték), a labirintusról nyíltan megmondták többször hogy az a “lakóknak” van, a labirintus belseje a piramis felső csúcsa. Két dolog érdekel, egyrészt az hogy mi a fenét érnének el az androidok azzal ha öntudatra ébrednének, másrészt keményen kimindták hogy a cégnek komolyabb tervei vannak az egésszel, a gazdag seggfejek cowboyosdit játszó hülyeségeiken felül, az mellékes (csak pénz).

lbzs - 2016. 11. 02. 16:05

Érdekes lesz ez a Jesse James vonal, ha valóban direkt behozzák.
Kicsit utána olvasva a dolognak kiderül, hogy Jesse James valójában egy kíméletlen bandita volt, aki nagyon sok ártatlan embert hidegvérrel megölt, de a polgárháború utáni helyzetet kihasználva, próbálta magát beállítani politikai üldözöttnek. Viszont a róla kialakult legenda valójában olyan Robin Hood félének tartja és az amerikai átlagpolgár számára valószínűleg ez a megközelítés ugrik be először.
Kérdéses, hogy melyik oldalról közelítik meg a témát a Westworldben. Ford lehet gyáva gyilkos, aki hátba lőtte banditatársát (Arnoldot) vagy lehet hős, aki véget vetett a gyilkolásoknak (Arnold valamiféle gonosz tervének).
Félek, hogy az első variáció fog bejönni, amit én személy szerint nagyon sajnálnék, mert Hopkins-ot nagyon szeretem és most is nagyszerűen formálja meg a karaktert. Kicsit fájna, ha ő lenne a negatív figura a végére, bár, amint azt már korábban valahol olvastam, nem úgy néz ki, hogy túléli a végén, mert nyilván fogják folytatni a szériát és nem valószínű, hogy egy ilyen kaliberű színészt le tudnak kötni évekre előre egy sorozatban, szóval szerintem Ford és a MIB meg fog halni valamilyen formában ennek az évadnak a végén.

Zagar - 2016. 11. 02. 16:33

winnie: “A madaras szál akkor most nagyon fontos esemény? Az volt az egyetlen, amit valamiért nem tudtam átérezni, de persze lehet, hogy csak valami alapvetés felett elsiklottam.”

Maeve és a madár. A madár mint a szabadság szimbóluma.
Abból a szempontból fontos még talán, hogy a parkban a madarak sem igaziak és semmiféle más élőlények sem a legyek kivételével. Bár ahogy Dolores lecsapta azt a legyet az első részben … És a vendégek. De ebben sem vagyok biztos :) Az érdekes, hogy a park zárt világába nem jut be semmi élő ellenőrizetlenül.
Még egy megjegyzés a jelenethez. Honnan tudja Maeve, hogy a fickót Félixnek hívják?

zopeto - 2016. 11. 02. 17:13

” A golyót amit Maeve egyszer már kivett magából. Az a Maeve akit előzőleg megjavítottak. Vagy dezsavú, vagy hiba van a mátrixban :)”

Szerintem pont az a lényeg, hogy szegény nőt kb. óránként lelövik. Nem csoda hogy olyan sok emléke van a “túlvilágról”.

ericghar - 2016. 11. 02. 19:21

Én azt nem értem, hogy miért ennyire zárt a park? Az alkalmazottak ilyen könnyen beletörődnek, hogy 7/24 “eltemetve”, a magánszférát teljesen nélkülözve, rabszolgaként élnek? Nincsenek közösségi terek, de az épületnek is csak kis részét használják (a “raktárakban” már áram sincs).
Nem látom miért lenne két idősík? Dolorest-t egyszer ki akarják “menteni” William mellől, akkor pedig a vezérlőben ugyanaz az operatív tiszt osztogatja a parancsokat, mint Harris esetében a szabadulós jelenetnél. És dupla testek sincsenek, mivel amikor Dolores apját lezavarják a raktárba, az “új” apafigurát egy másik android játsza (aki eredetileg a seriff volt).
Olyan ez mint egy szinház, és a szinpad alatt mozgatják a szereplőket egyik helyszinről a másikra. Engem inkább egyrészt az érdekel hogy mekkora lehet a park (Doloresék ~100 kilométert mentek délre), és miért nincs időjárás?

winnie - 2016. 11. 02. 19:28

“Engem inkább egyrészt az érdekel hogy mekkora lehet a park”

egy interjúban azt mondta a házi rendező, hogy 300 négyzetmérföld, de talán nagyobb.

az időjárásról is beszélt: “There are different topographies and different geological and weather areas” – elég hamar új terepeket is felfedeznek benne.

ericghar - 2016. 11. 02. 20:50

winnie:
A 300 négyzetmérföld az ~60*100 km. Ha Sweetwater az egyik “vége” a térképnek, akkor már most (elvileg) a másik oldalon kell járniok. És L megyjegyzi a vonaton, hogy pihenjenek le, mert hosszú az út a frontig. Az is lehet hogy körbemennek velük, így a körív mentén hosszabb, és a host-ok is körbe-körbe járatják a vendégeket, de ez nekem akkor is nehezen megoldhatónak tűnik, hogy senki se ütközzön bele egy “tájidegen” sztorivonalba.

Zagar - 2016. 11. 02. 21:23

ericghar :
Itt van a park térképe:
https://discoverwestworld.com/#explore

Olyan böngészővel nézd (Pl. Tor Browser) ami nem irányít át az HBO magyar oldalára.

Gondolkodtam ki lehet a másik alak (színész) a fiatal Ford (Hopkins) mellett a Bernardnak mutatott képen. Erős a gyanúm, hogy Jack Nicholson, de lehet, hogy tévedek. Bocs, ha már volt rá megfejtés.

Sheen - 2016. 11. 02. 21:32

Lehet hogy most nagyon elszálltam de mi van ha nincs két idősík, ugyanakkor mégis? Mi van ha az új storyline az, hogy a 30 évvel korábbi eseményeket újrajátszatják, de androidokkal? Ez esetben William = MiB.jr. Csak most androidként. Lefutja ugyanazokat a köröket amiket az “idősebb énje”. A labirintus közepén pedig találkozik “önmagával”.

asterix - 2016. 11. 02. 21:35

A bekamerázás (vagyis inkább műholdról nézik az eseményeket) is érdekes lehet, vajon a helységekben is látnak mindent?
Dolorest is már rég kivonhatták volna, mert látták hogy lövöldözik, és ez eltér a programjától??
A pajtában amikor lelőtte a másik hostot max. azt nem láthatták.

“Honnan tudja Maeve, hogy a fickót Félixnek hívják?”

ezt feljebb írták:

“ismeri őt Maeve, hiszen 1-2 résszel ezelőtt már “megszökött” előlük, amikor rosszul kapcsolták őt le.”

Bár itt azt hiszem a nevét nem említették….

Zagar - 2016. 11. 02. 21:53

asterix: Sehol nem említik a fickó nevét és a ruhájára sincs ráírva. Van egy gyanúm, hogy nem Maeve az aki ismeri.

Benzin - 2016. 11. 02. 22:28

OFF
A két öreg (Hopkins /Harris) nagyot ment az epizódban, jó, ők nem tegnap láttak először kamerát, eddig is jók voltak, de most különösen jók.

ON
Az adatcsempészetről vmi teória?

Platschu - 2016. 11. 02. 23:44

Maevet újból lepuffantották akkor is, amikor Clementine szeméből elkezdett a vér folyni. Tehát lehet az a golyó maradt benne.

patrickburnsred - 2016. 11. 03. 00:56
Zagar - 2016. 11. 03. 04:41

Benzin: Eddig ők viszik a sorozatot. A többiek súlytalan karakterek.

Platschu: Nekem új sérülésnek tűnik. És igaz. Nem ugyanaz a golyó.

Bence - 2016. 11. 03. 10:19

Totya kicsit fentebb írt az idővonalas témáról, mivel hasonlóra gondoltam én is, ezért ebben hiszek.
MiB és William azonossága adja magát, és Ford is egy (majdnem tökéletes) android (enélkül nincs human vs ai szituáció), akit Arnold teremtett, aki meghalt, vagyis…

Nagyobb összegben fogadnék arra hogy él. El kellett tűnnie ahhoz hogy tökéletesíteni tudja a tudat fejlesztéseit az androidokban. Ehhez a legbiztosabb módszer az, ha “meghal”. Pont 30 éve halott, és ugye pont mintha 30 év lenne az idővonalban a hack. Ford kérdései sem alaptalanok. Tudja, hogy Arnold “nem létezik”, de közben tudja azt is, hogy átverték. Ezért kérdezte azt, hogy ismét beszélt-e hozzá. Lehet túlzás, de amikor Dolores kimondja hogy 34 éve 42 napja és 7 órája nem volt “kapcsolatfelvétel”, arra úgy válaszol az öreg, hogy “pontosan”. Nem mondom, hogy nem tudhatja fejből az évek és a hónapot, de az órát is?? :-))
Dolores kilengései így már értelmet nyertek, benne van a backdoor. Viszont mivel nincs az a bug amitől teljesen átszellemülve a nevén szólít egy ismeretlent az android, ezért vagy a régi droidokban is ott a backdoor, de ami valószínűbb, hogy teljes hozzáférése van a régiekhez (korábban volt rá célozgatás, hogy Maeve nem mai darab!). Az “adatcsempésző” hardver belső munkának tűnik, kizártnak tartom, hogy ne vették volna észre. Számomra ez is egy bizonyíték arra hogy Arnold él és virul, mert vannak dolgok szellemi síkon, de ez már fizikális, kézzel fogható.

Hirtelen ennyi, végre egy jó sorozat.

kovácspéterke - 2016. 11. 03. 11:37

ericghar – sztem nagyon kevés vendég lehet egyszerre a parkban, és sztem az is kontroll alatt van, hogy hányan mehetnek nagyonn küldetésekre

Zagar – le kell stoppolni Chrome-ban az oldalt, mielőtt betöltene, és akkor nem visz át a magyarra.

Zagar - 2016. 11. 03. 16:59

Bence: Biztos, hogy ugrálnak időben valamint a képzelet (álom) és a valóság között. A kérdés csak az, hogy szisztematikusan vagy összevissza :)

Zagar - 2016. 11. 03. 17:59

Van ez a két idősík elmélet és, hogy William és MiB azonos. Ami logikusnak is tűnik egy dolgot kivéve. A biztonsági fickó mindkettejüknél ugyanaz. Dolores elkóborol Williamékkel, a biztonsági fickó pedig be akarja vitetni vizsgálatra. És van az a jelenet amikor Harris lepuffant egy csomó droidot a faluban és a biztonsági fickó engedélyezi, hogy azt csináljon amit akar. A biztonsági fickó mindkét esetben ugyanaz. Szerintem ez utalás. Most akkor vagy nincs két idősík és William nem azonos Harrisal, csak megvezetik a nézőket, vagy a biztonsági fickó is droid. Szerintem.

Acheron - 2016. 11. 03. 18:43

Egyébként azt jól láttam, hogy mikor a hostok elkezdik csépelni Logan orcáját, és segítséget kér Williamtől, aki megtagadja, akkor elenged egy félmosolyt két pofon között?

zolij - 2016. 11. 03. 18:48

Acheron: jól. Szerintem kb. “na végre tököt növeszt” jelentése van.

Zagar - 2016. 11. 03. 18:56

Ja, igen és még az, hogy Harris azt mondja a droidok régen másmilyenek voltak. Egyszer szétszedett egyet. Nekem ugyanolyanoknak tűnnek. Szerintem necces ez a két idősík, William azonos MiB elmélet :/

Enzo - 2016. 11. 03. 19:23

1×05
Tetszett a rész, az ázsiai csávó (Felix) kísérletezős szála is érdekes (pláne a cliffhangerrel), Doloresé pláne, de a legjobban talán Elsie nyomozása fogott meg, mert ott legalább kaptunk valami konkrét válasz-szerűséget.

A legparább jelenet Dolores sötétben suttogása volt (“Nem tudja. Nem mondtam neki semmit.”), az androiddal dugó csávós jelenet hatalmas (és valljuk be, emelte a hely életszerűségét), Ford és MiB találkozása is nagyon kellett már, zseniális. Valóban felvetette a kérdést, hogy vajon Ford is android-e.

Az orgia király volt (ez a “legmeztelenebb” rész eddig), én nem mondanám öncélúnak, cserébe abszolút egy római korbeli “bulira” hajazott minden tekintetben.
Érdekes, hogy most szinte nem volt Bernard, Theresa abszolút nem, Sizemore pedig már 2 rész óta el van tűnve.
Lawrence-et gyorsan visszarakták a sztoriba új szerepben, bár tényleg lehet hogy nem csak 1 van mindenkiből – mintha Maeve-vel is valami hasonló lenne a helyzet.

#hétidézetének most nem az utolsó mondatot választottam, hanem Dolores badass egysorosát:
“I imagined a story where I didn’t have to be the damsel.”

Zagar - 2016. 11. 03. 20:19

@zolij:
“Acheron: jól. Szerintem kb. “na végre tököt növeszt” jelentése van.”

Szerintem (az előzetes ismeretében) több van ebben a jelenetben. Logant jól megverték. De kik? A droidok? A droidok nem bántanak embert. Vagy mégis? Az előzetesben látjuk amint Logant programozzák. Szerintem itt vagy elkapták Logant, hogy droidot csináljanak belőle, vagy ami valószínűbb, hogy Logan eleve droid és az a feladata, hogy Williamet játékba hozza.

kiváncsi fáncsi - 2016. 11. 03. 20:26

hmm, a több idősíkos elmélet korábban nem mozgatott meg, aztán eszembe jutott, hogy van itt egy lost-os jj abrams is a képben, úgyhogy innentől kezdve simán belefér ez is :)

Zagar - 2016. 11. 03. 20:28

Enzo: “Tetszett a rész, az ázsiai csávó (Felix) kísérletezős szála is érdekes (pláne a cliffhangerrel)…”

Ja, hát ott szerintem (újra megnézve) Felix egy álomban van. Egyedül megy be a hentelőbe, sikerül életre keltenie a madarat és Maeve is felébred és a nevén szólítja. És még rá is mosolyog. Biztos, hogy ez Felix (vágy) álma. Vagy virtuális világa ahogy a másik fickó utalt rá.

Zagar - 2016. 11. 03. 20:55

“Szerintem necces ez a két idősík, William azonos MiB elmélet :/”

És még ez a Wyatt szál is bekavar. Dolores azután kezdett el Williamékkel mászkálni miután Wyatték Teddyt lekapcsolták. “Wyatt azonban egy új szerzemény” mondja MiB a fogadóban Fordnak.

asterix - 2016. 11. 03. 21:00

Azt lehet tudni, hogy miért csak ennyien nézik a sorozatot? Azért mert sci-fi vagy mert a HBO-n megy?
A másfél millió szerintem elég kevés, a kezdő három millió körüli még jó lenne, mert ha még ebből csökken a későbbiekben akkor nem sok jót igér.
Igaz, hogy 18-49-ben a harmadik helyen áll, de ez akkor is kevésnek tűnik.

winnie - 2016. 11. 03. 21:06

asterix: az, hogy hányadik, itt mindegy, nincs direkt verseny, az csak jelzőszám. direkt verseny az országos adók között van – a kábeleknek más a lefedettségük, illetve az hbo eleve fizetős, szóval jóval kevesebb lakásban van.

amivel össze lehet és érdemes hasonlítani, az más hbo-sorozatok. azokhoz képest a jobbak között van, de persze azért is, mert mostanság az hbo elég gyenge számokat hoz.

egyelőre így alakult a nézettség, de itt érdemes hozzátenni, hogy volt rész, amit korábban elérhetővé tettek, míg akadt egy, amit nem csak a 20 milliós amerikai foci és a tizeniksz milliós walking dead ellen adtak, hanem még egy 20 milliós baseball meccs is befigyelt.

Westworld – 1,973M, 18-49: 0.77
Westworld – 1,496M, 18-49: 0.67 (kint volt korábban)
Westworld – 2,097M, 18-49: 0.92
Westworld – 1,698M, 18-49: 0.69
Westworld – 1,485M, 18-49: 0.65 (baseball)

de ugye az hbo nem kap semmi pénzt a nézettségért, hiszen nem adnak reklámokat. nekik az nagyon jó lenne, ha évad végére több nézője lenne a sorozatnak, mint az elején.

asterix - 2016. 11. 03. 21:22

Köszi Winnie :) így már azért érthetőbb.
Ha elkezdek nézni egy jó sorozatot, mindig izgulok a nézettségért, hogy 5-6 évadod megéljen és normális befejezést is kapjon.

Thomas - 2016. 11. 03. 22:06

Én bánom, hogy elkezdtem hetiben, nem azért, mert nem tudom kivárni a 1 hetet 2 rész között, amikor számtalan más néznivalóm van, csak dühítő, hogy a rengeteg szál alig halad valamit. Más sorozatban mondjuk megy előre egy métert a cselekmény egy részben, itt minden szál vánszorog pár centit. Most az egyik szál ment fél métert, a többi meg cserébe egy centit.

Sajnálnám abbahagyni, mert a kivitelezés és a színészi játék tényleg egyedülálló. Viszont egy rész közben 5 percenként felváltva vannak olyan érzéseim, hogy imádom ezt a sorozatot, illetve, hogy nincs türelmem kivárni, amíg összeáll ebből az egész katyvaszból valami a sokadik évadra. Úgy néz ki, jobban rajongok a hagyományos történetmesélésért, amikor van egy alaphelyzet, bemutatnak egy világot és kezdődhet a cselekmény, mint amit itt művelnek, hogy random mozaik darabkákból kellene összeállnia mindennek.

Mondhatnám, hogy ha mozgóképet nézek, akkor nem rejtvényt akarok fejteni, de ez sem igaz, mert pl. David Lynch már sokszor belevitt a játékba, és alig várom, hogy a Twin Peaks-szel újra megtegye. Itt viszont nem érzem azt, hogy minden mondatnak súlya van, minden jelenetet élmény nézni, még akkor is, ha látszólag nincs értelme, mint az ő filmjeinél. Van amikor igen, máskor meg elkalandozik a figyelmem egy-egy monológ közben. Tényleg a sajátos narratíva lehet az oka, hogy gyakorlatilag semmi alapozás nem volt az elején, és még 5 rész után is azt látom, hogy bármit bele lehet mesélni a sztoriba, amit csak kitalálok, annyira homályos minden. És nem is hiszem azt, hogy ez meg fog változni egyhamar, szóval ha eljutok az évad végéig, akkor a másodikat már szigorúan darára hagyom.

Harcimalac - 2016. 11. 03. 22:12

Az nem Logan hanem Hector a trailerben

patrickburnsred - 2016. 11. 04. 02:20

Bence:
“Lehet túlzás, de amikor Dolores kimondja hogy 34 éve 42 napja és 7 órája nem volt “kapcsolatfelvétel”, arra úgy válaszol az öreg, hogy “pontosan”. Nem mondom, hogy nem tudhatja fejből az évek és a hónapot, de az órát is?? :-))”

Ford csak annyit mond, hogy “Igen, Dolores” és ahogyan én vettem le, csak magára a dátumra mondta ezt, mert tisztán emlékszik, hogy mikor halt meg(?) Arnold.

Zagar - 2016. 11. 04. 05:20

Harcimalac: Igazad van, benéztem :) Ott a sebhely a szeme alatt.

energy - 2016. 11. 04. 11:47

Bence:
“Lehet túlzás, de amikor Dolores kimondja hogy 34 éve 42 napja és 7 órája nem volt “kapcsolatfelvétel”, arra úgy válaszol az öreg, hogy “pontosan”. Nem mondom, hogy nem tudhatja fejből az évek és a hónapot, de az órát is?? :-))”

Az évre és hónapra gondolom emlékszik, a nő meg robot, szóval biztos tudja a másodpercet is, ráhagyjuk…
Ez még nem jelenti, hogy robot.

Valaki - 2016. 11. 05. 19:05

Uristen, csak tegnap tudtam megnezni, de ezt a sorozatot egy az egyben nekem keszitettek: fanatikus Lost rajongokent, QA devleadkent (egyebkent ugyfeloldallal is sokat kommunikalok) es MMORPG fankent ez nekem A SOROZAT.

JKJ - 2016. 11. 07. 06:04

Hatodik rész után: Végre.

Eva - 2016. 11. 16. 11:58

Bennem az merült fel, hogy az idő nem folytonos, párhuzamosan látjuk a “jelent” és a 30-34 évvel ezelőtti eseményeket, s mivel Dolores mind a kettőben jelen volt, ezért hisszük, hogy egyidejű eseményeket látunk.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz