login |

Pilot: Graves

2016. 11. 02. 19:15 - Írta: human

2 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

What a prick!

Ha nem lenne elég hely, ami ontja az eredeti sorozatokat, akkor pár hete újabb résztvevő tűnt fel a színtéren, az EPIX. Ami durva, hogy ránézésre nem tökölnek sokat, mivel a jól hangzó Berlin Station mellett egy eléggé nagyszabású komédiát is indítottak, olyat, ami nem a Veep-re és hasonlókra hajaz.

graves-1

A történet középpontjában egy Bush-szerű volt republikánus elnök áll, Graves, aki szépen lassan belátja, hogy milyen borzasztó munkát végzett, amíg hatalmon volt. Háborúk, borzasztó bevándorlási politika, megnyirbált rákkutatási költségvetés és hasonlók vannak a számláján.

Ami már az első két rész alapján tetszetősnek tűnik, hogy egyrészt nem nyíltan kritizálja a pártját, és hogy nem veszti el rögtön az összes rossz tulajdonságát a megvilágosodása során. Nem véletlenül érkezett a republikánus oldalról, ahol a konokság az egyik főbb jellemvonás.

graves-2

Persze a volt elnök megváltozása a családjának sem a legjobb hír, hiszen a mostani cselekedetei őket is érintik. Leginkább a feleségnek lehet ez nehéz, aki mintha maga is dédelgetne terveket a saját karrierjével kapcsolatban (Hmm, Hillary-párhuzam?).

He is a monster.

Ez mind szép és jó eddig, a probléma azonban ott gyökerezik, hogy az egészből valahogy hiányzik a ritmus, és emellett még az orrunk alá is tolnak mindent. Egyáltalán nem visszafogott, okos komédiáról van szó, viszont ez még az elején nem is akkora baj, hiszen így pont hathat, és csak utána un rá az ember.

graves-3

Az biztos, hogy a főszereplők rutinja sokat segített a sorozat készítőinek – csak most szúrtam ki, hogy a készítő korábban a közepes Jobs-ot rendezte Kutcherrel, meg a Swing Vote-ot. Na, így főleg áll az előbbi állításom: Nick Nolte remek a morgó, konok volt elnökként, Skylar Astin a idealizmussal teli asszisztensként és Sela Ward a számítóbb first lady-ként.

graves-4

A sorozat ellen inkább az szól, hogy nem kiemelkedő. Nem megkerülhetetlen, kötelező tévézés, mint mondjuk politikai témában House of Cards volt az elején, így tartok tőle, hogy simán el fog sikkadni. Olyan 6/10 a kezdés, a jobb jelenetek nem álltak igazán össze egy folyammá.

2 hozzászólás Ne habozz!

ldavid - 2016. 11. 02. 21:07

BMEH :D
nekem bejön, második rész is elég jó volt.

FrankLuck - 2016. 11. 06. 17:53

Elég rég láttam a pilotot, de azóta se láttam semmit, amit ennyire utáltam volna (csak még mielőtt valaki a kritika alapján azt hinné, hogy közepes – mert nem az).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz