login |

Westworld – 1×07: Jelentősségteljességes

2016. 11. 14. 21:20 - Írta: winnie

203 hozzászólás | kategória: kritika,

(A rész előtt az jutott eszembe, hogy mintha a 6-7. rész táján került volna sor a produkció leállítására, és a szkriptekhez való visszatérésre mondván, hogy jobban fel akarják vezetni a 2. szezont. Amit pár órája rendeltek be.)

How many times have you died?

Elég fontos részt hozott a mostani Westworld – a kezdő epizódokért ugyan jobban oda voltam, most már kevesebb meglepetést tartogat a világ, de azért elég erősre sikeredett így is. Más kérdés, hogy pont nem a rész csúcspontja nem indított be (pedig szerintem nagyon hatásos volt a felfedés, meg ahogy végigjátszották a dolgot), hanem némelyik korábbi momentum.

westworld-1x07-01

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Bernard robot.

westworld-1x07-04

Csak megismételni tudom a korábbi kérdésemet, miszerint mivel a tapasztalt néző eleve minden emberről fel fogja tételezni, hogy robot, és minden robotról, hogy ember, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, lehet egy efféle infó felfedésével komoly meglepetést okozni? Biztos, hogy lehet, de a dörzsölt junkie lehet, hogy csak legyinteni fog.

What door?

Persze attól, hogy néhányan döbbenünk meg, még nagyon jó a húzás, és ugyancsak elgondolkodtatja az embert, egyes dolgoknak más színezetet ad. A kérdés csak az, ami eddig is: volt ennek a felfedezésnek érzelmi hatása ránk? 6 rész alatt sikerült annyira megalapozni Bernard-ot, hogy üssön a dolog? Mert azt már múlt héten leírtam, hogy szegény Theresa számomra teljesen irreleváns volt, bár most végre jó volt nézni Sidse Babett Knudsen-t. (Tényleg, vajon a saját helyzetén döbbent le (ld. a kapcsolat, szex), vagy Bernard-én, miszerint fogalma sem volt róla, hogy robot?)

westworld-1x07-03

Mondjuk megint ez a fura ellentmondás jön elő: annak ellenére, hogy Bernard volt talán a legjobban megalapozva eddig, közel sem volt annyira konkrét, hogy letaglózzon a robotléte, nem invesztáltam bele annyit. (Más kérdés, hogy meg kellett lépni, sokáig húzni sem lett volna érdemes a dolgot.) Viszont most, hogy kiderült, hogy robot, máris közelebb került hozzám, már elkezdtek “együttérezni” vele – milyen marhaság ez már a részemről? Ugye nem csak én működöm így?

Ford mindenesetre bekeményített, gyilkolt(atott), véráldozatot emlegetett, amiből kiderül, hogy mindenről tudomása van (elvileg), hiszen a host-ok segítségével még hallgatózik is. (Hmm, most érdekes lenne visszanézni a korábbi Ford/Bernard-jeleneteket, hogy azok mennyire voltak beszédesek.)

westworld-1x07-02

Emellett volt némi vonatozás és kergetőzés Dolores-éknél – felfedezéssel kísérve, valamint demonstráció Clementine-nal, utóbbi sokkal jobban ütött, szó szerint. Ez persze megint felvethet érdekes kérdéseket, de az ismételt erőszakoskodás még a sorozat duplafenekűsége ellenére is kezd olykor visszaütni.

Ja, és az mennyire tipikus, hogy bevetették a szokásos, “a cliffhanger-t csak 2 rész múlva oldjuk fel”-ócskaságot? Már, ha akkor feloldják. (Nem mintha nagyon izgalmas kérdésnek tűnne, hogy ki csapta le Elsie-t, bár hátha a most szerzett tudásunk tükrében lesz WTF az illető kiléte, s derít fényt pár összefüggésre a felfedése.)

203 hozzászólás Ne habozz!

Laci - 2016. 11. 14. 21:33

Ha Bernard robot, és Ford szoros felügyelete alatt van, akkor Ford tudhatott Elsie akciójáról is (bár szerintem Bernard nélkül is tud mindenről, ami történik). Vajon Ford van Elsie eltűnése mögött is?

yuing - 2016. 11. 14. 21:47

Laci, ahhoz semmi köze, Theresáék embere kapta el, akik ki akarják csempészni a kódokat, mert Ford nem engedi, hogy kivigyék a parkból.

Eléggé erős rész volt. Maeve utolsó jelenete is eléggé ütős volt szerintem. Mennyire féltek tőle az emberek már a fenyegetőzése előtt is… :D

patrickburnsred - 2016. 11. 14. 22:03

érdekes kérdés, ha csak Theresa és Bernarnd között ment volna le a jelenet nem lett volna ekkora hatása, viszont Hopkins megjelenése és az utáni dolgok mindent megváltoztattak bennem. Hopkins játéka elképesztően eladta az egészet és végig feszülten figyeltem, elképesztő volt!

kiváncsi fáncsi - 2016. 11. 14. 22:10

mintha kevesebb dolog történt volna, de azok intenzívek

próbálom már idősíkos szemszögből is nézni a történetet, de valahogy nem elég érdekes nekem még így

ford vajon robot? igen, szerintem ő is robot :)

Devin - 2016. 11. 14. 22:11

Egy valamit nem értek Bernard létével kapcsolatban… Beszélt a feleségével. Amit mi is láttunk. Ő is emlegette a gyermekük halálát. Na most felmerült bennem a kérdés? Mi van, ha a nő ember, az-az tényleg szült egy gyermeket Bernard -tól (WTF? Brenard régebbi verziós, nemde? És hogy egyáltalán?), vagy esetleg a felesége is robot? Vagy netán Bernard a való életben volt, mivel Ford hagyta “pihenni”? Vagy nem tudom. Esetleg a gyermek örökbefogadásból volt?

kovacspéterke - 2016. 11. 14. 22:19

Nekem nem azért ütött, mert bebizonyosodott, hogy ő robot, hanem mert eszembe jutottak korábbi dolgok, pl hogy nem látta, honnan bukkant fel ford, amikor először járt a házban, hogy miért nem látta a harmadik személyt a képen, és hogy ezért hitte azt, hogy ford apja arnold. vagy h bernard azt mondta elsie-nek I am here forever. nekem most kezdett el érdekes lenni, hogy akkor hol is kezdődik az ember, bernard mennyire élte meg ezeket az érzéseket, a fia halálát stb, és hogy ford 1-10-ig terjedő skálán 100-on szadista, ha ilyen remek történeteket eszel ki.

Logitor - 2016. 11. 14. 22:24

Bernard családi hátterének rejtélye feloldható azzal ha Bernard valaha hús-vér személy volt akit Ford lemásolt mert mondjuk kezdett ellene fordulni, nyomozgatni stb.
A beszélgetések a volt feleségével így nem csak Bernard miatt kell hanem az asszony miatt is hogy ne tűnjön fel: a volt férje már nem él.

bvr - 2016. 11. 14. 22:30

“6 rész alatt sikerült annyira megalapozni Bernard-ot, hogy üssön a dolog?”

Hm, nem az a jó szó hogy “ütött”, mert pont az van amit írtál is hogy az elejétől várható volt ez a “ki-a-robot” kérdés és így az ezen nézőként történő folyamatos agyalás, így ez így ebben a formában biztos nem tud ütni.
Viszont részemről amúgy az érzelmi viszonyulás megvolt, én ugyanis Jeffrey Wright-ot eddig kb minden szerepében nagyon szerettem így a legelejétől kiemelten érdekelt most is, és nekem tetszett is ez a karakter.

Amúgy most hogy közeledik a vége (legalábbis a szezonnak), kicsit azért aggódom vajon mennyire tudják beteljesíteni a várakozásaimat, mert van több aggasztó jel. Így kivételesen el is olvastam most ezt a kibeszélőt meg “retroskeptíve” az előzőt is, mert abban az epizódban volt az eddigi legnagyobb bajom, nevezetesen a Maeve-szál, amit ebben az epizódban nemhogy feloldottak volna a számomra hanem csak még jobban ráncolom a homlokomat.
Azért is kerestem rá az előző kibeszélőben a kommentekben is szelekítve Maeve-re hogy hátha én értettem félre valamit és van egy tök logikus magyarázat – hát egyelőre én ezt nem látom és ez kár…
Persze van még 3 rész.

De Hopkins és Ed Harris szála egyelőre még egyben van nálam :)

A többi kérdésben meg csak annyira szeretnék találgatni mint bármikor bármiben egy film nézése közben – és persze kíváncsian várom a folytatást :)

kovacspéterke - 2016. 11. 14. 22:32

William viszont nagyon unalmas ezzel a szenvelgéssel. Még jó, h nem élt át másik nővel ilyet, mert Dolores egy robot. Nem lehet ennyire hülye, h ezt elfelejti, és beleéli magát. Vagy természetesen lehet, h menekülni akar. De az ő jeleneteik nekem falsak.

kovacspéterke - 2016. 11. 14. 22:35

Maeve szála továbbra is sántít, de egyre jobban.

John - 2016. 11. 14. 22:39

A legutóbbi rész végét már pörgetgettem, ezt meg félbehagytam. Annyira, de annyira vontatott és kiszámítható néha. Eddig egy erős közepes volt a sorozat a szememben, de most esett pár pontot. Megvárom, míg befejeződik az évad és, ha lesz kedvem folytatom. A doloreses + williames vonatozás egyenesen gagyi volt.

garios - 2016. 11. 14. 22:47

Én Logitor véleményét osztom és azt gondolom a pincében a nő másolata készül…

sajtostejfolos - 2016. 11. 14. 22:58

SPOILER

Csak nekem furcsa, hogy ez két mondat egy részben hangzott el Ford szájából?

See, Arnold and I designed
every part of this place.

I built all of this.

Kicsit ellentmondásos, lehet csak én látom bele vagy Arnold nem teljesen különálló személy Fordtól?

leila - 2016. 11. 14. 23:01

Szerintem az eredeti Bernard nem felelt meg Fordnak és ugyanúgy végezte, mint Theresa. Akinek a hasonmását talán most nyomtatják a pincében?

bvr - 2016. 11. 14. 23:01

“doloreses + williames vonatozás egyenesen gagyi volt”

hát igen, részek óta ez az a másik szál ami nálam különösen kilóg negatív irányba… Ráadásul Jimmi Simpson nem is nagyon tetszik ezzel a karakterrel.

russzofil - 2016. 11. 14. 23:02

Jó kis rész volt megint. Akármennyire is várható volt, hogy előbb-utóbb lesz egy “ember, aki robot” jelenet, szerintem jól lett megcsinálva és annak ellenére, hogy pont erre vártam, a “what door?” után pedig már teljesen egyértelmű volt, mégis szíven ütött ahogy szegény Bernard a fia temetésének emlékével próbálja humanizálni saját magát.
Én amúgy tartom magam az eddigi elméletemhez, miszerint Ford is android lesz, mégpedig Arnold androidja és épp azért teremtette Bernard-ot, hogy az Arnolddal szembeni lázadása után újra kreálja az ő eredeti felállásukat, csak most már ő legyen a teremtő szerepében. Mellesleg épp ezért is lehet még nagyon ütős ez a mostani jelenet, mert azt sugallja, hogy Fordnak teljes kontrollja van Bernard felett, márpedig Arnold pont rajta keresztül fog majd visszavágni Fordnak.

Viszont nem tudom én sem elhallgatni, hogy a Maeve szál elképesztően irreális. Egy piti bocsánatos vétket (anrodidokkal szexelés) felhasználva lassan már öngyilkosságra veszi rá azt a két hülyét, miközben egy mozdulattal kikapcsolhatnák, levághatnák a fejét vagy épp csak rázárhatnák az ajtót és szólhatnának a biztonságiaknak.

russzofil - 2016. 11. 14. 23:06

Úgy tűnik, sokan nem tudnak megbékélni azzal, hogy Bernard egy színtiszta android. Miért lenne szükség bármi előzetes ember-Bernardra, aki most a pincében rothad? A felesége (akivel csak telefonon beszélt), a fia (akiról csak emlékei vannak) mind-mind csak backstory. Valamikor a második vagy harmadik részben jöttek elő egyáltalán. Nem mellesleg épp azután, hogy Ford feltöltött egy új backstroy-t Teddynek (a Wyatt-eset).

Logitor - 2016. 11. 14. 23:13

Ez a Dolores szál nekem nem stimmel, szerintem pont direkt ilyen lagymatag. Túl rózsaszín ahhoz hogy ne legyen valami olyan csattanója ami ebben a sztoriban is szállít egy nagy csavart.

Valamiért az kavarog a fejemben, hogy ha Dolores valójában csak a programja szerint tűnik egyre emberibbnek (ergo nem ébred öntudatára, megfogta Ford még az elején amikor rákérdezett nála Arnoldra), ez a William gyerek akkorát de akkorát fog hasalni amikor szembesül azzal, hogy hülyét csináltak belőle hogy akár könnyen Ed Harissá is válhat már csak ettől is.

shawnka - 2016. 11. 14. 23:15

Teóriák következnek. Szerintem az eredeti Bernard maga Arnold. Volt már erre utalás, pl. a képen nem látta a 3. embert, ami miatt Ford apjára hitte azt, hogy Arnold, pedig valójában valószínűleg csak Ford blokkolta, hogy megóvja a tudatát. Illetve ha megnézitek, akkor a tervrajzon látjuk Dolores nevét, a “Bernard” hostnál viszont a kamera gyanúsan nem mutatja a projekt nevét. Nyilván mert nem Bernard van odaírva.

Ráadásul a helyszín, ahol a jelenet játszódik volt már korábban is, Bernarnold itt beszélget mindig Doloresszel, csak gondolom 30 évvel korábban.

Logitor - 2016. 11. 14. 23:17

@russzofil: a fiára való visszaemlékezés lehetne backstory, a feleségével való beszélgetés viszont a jelenlegi cselekmény alatt történt így szerintem ennek a feloldása sokakat izgat.

Bad Land - 2016. 11. 14. 23:19

Ezt a reszt untam eddig a legjobban.
Annyira varatlan nem huztak, a vonatos lámur picit tulzoan hatott.
Amugy milyen lehet egy robot szex kozben,ezen agyaltam miutan Dolores-t felcsinaltak :D
Biologialag is masoltak,vagy belul csak “kabelek” vannak?

shawnka - 2016. 11. 14. 23:23

Nolanék elmondták az EW interjúban, hogy Bernard története Ford kitalációja és a feleségét is csak virtuálisan hozta létre neki.

russzofil - 2016. 11. 14. 23:24

@Logitor: igen, a feleségével való beszélgetés megtörtént. Telefonon. Épp azután, hogy Ford beadta neki a backstory-t, kellett egy kis megerősítés. Közvetlenül utána pedig mintegy véletlenül szóba is hozta a fiát, hogy lássa, működik-e a narratíva. Teddy ugyanígy találkozott Wyatt-tel miután megkapta a backstory-t, de ettől még senki sem gondolja azt, hogy akár ő, akár Wyatt valaha is emberek lettek volna.

Logitor - 2016. 11. 14. 23:32

@Bad Land: Ha nem tudnák a szexuális viselkedést a lehető legtökéletesebbre programozni, valamint a nemi szerveket, szájüreget és nyelvet csókolózáshoz maximálisan élethűre készíteni kívül-belül, senki nem fizetne több tízezer dollárt naponta a velük való szórakozásért.

Személy szerint ha a szexet el is tudom képzelni, a csókolózást kevésbé. Valószínűleg zavarna hogy a másik szájában nem nyálat cserélek hanem ki tudja mit… aztán persze a franc tudja. Mivel nyilván nem ártalmas és megkülönböztethetetlen, ez lehet csak az első 10 másodpercben érdekelne.

Logitor - 2016. 11. 14. 23:36

@russzofil: igazad van, a technológia ezen szintjén nem hinném hogy bármennyire is bonyolult lenne egy video chat-bot felhasználása, simán lehetett “megrendezett”.

Foberen - 2016. 11. 14. 23:40

Amennyire unalmas szar volt az 1. része a sorozatnak, nem gondoltam volna ,hogy ennyire fogom várni a részeket hétről hétre. “What door?”-nál kicsit lefagytam.

kovacspéterke - 2016. 11. 14. 23:43

A maeve szálról az jutott eszembe h akkor nem gagyi, ha a két idióta is robot, és ez már az új storyline, a robotlázadás.

Aredhel - 2016. 11. 15. 00:04

Én a review-kat olvastam, de kommenteket elkrültem, így a spekulációkból is nagyrészt kimaradtam. Míg a BSG-nél mindig kalkuláltam, hogy ki cylon és ki nem, itt valamiért eszembe nem jutott, hogy megkérdőjelezzem bizonyos szereplők “emberségét”. Éppen ezért, plusz mert igenis az invesztáltam érzelmileg Bernardba, nekem nagyon ütött ez a fordulat. Ijesztő volt. És őt is nagyon elkezdtem sajnálni. Ford megy egy igazi creep.
Részről részre jobb a sorozat. Nem mintha ne tetszett volna a legelejétől fogva, de az utolsó 3 egymásra licitált.

human - 2016. 11. 15. 00:05

ezek szerint az tényleg emlékbeültetés volt bernardnál akkor a gyerekkel, amikor 3 résszel ezelőtt Ford rákérdezett, mint előtte Teddyvel. Akkor rip a biztonságis csávó, az is robot.

bvr - 2016. 11. 15. 00:20

“A maeve szálról az jutott eszembe h akkor nem gagyi, ha a két idióta is robot, és ez már az új storyline, a robotlázadás.”

hehe, ez kezd arra emlékeztetni mint amikor a GoT-ban jöttek az elméletek hogy lesz majd nem gagyi az Arya vs The Waif.
Arra amúgy jobbnál jobb nézői verziók születtek – aztán persze a sorozatban nem volt semmi csavar, az pont úgy lett gagyi mint ahogy elsőre is látszott… :DD

bvr - 2016. 11. 15. 00:22

@Logitor: nyilván lesz abban a szálban is egy csavar, az természetes. De azért nem lenne baj ha a csavarig sem lenne ennyire… hm… béna.

yuuki - 2016. 11. 15. 00:54

Nem nagyon szoktam felfigyelni filmes bakikra, de miután a menedzser lazacsaj lehúzza cigivel az nem sokkal később jobb létre szenderült T-t, és mikor készül meggyújtani, lazán fordítva teszi a szájába, azon felsírtam, ki is printscreeneltem. :D

http://www.kephost.com/image/vkGS

Egyébként tök érdekes volt @leila felvetése, hogy lehet, hogy Bernard eredeti volt, csak csinált belőle Ford egy másolatot és ez lesz a sorsa most Theresának is… Látok benne rációt.

Amúgy a rész szerintem teljesen rendben volt, egyedül Doloresék első ránézésre teljesen unalmas vonatos buliját untam kicsit. Az jobban érdekelne, mi lett a legújabb Dolores-pasija ripacs kis utazótársával :D (még mindig nem tudom megjegyezni a nevek többségét, bocsánat)

Ed Harris hiányzott. :(

Maeve-et bírom, de olyan komoly iramot diktál, hogy szerintem bele fog törni a bicskája, bár sajnálni fogom.

Teddy nem hiányzott. :D

A Bernardos dolog pedig engem meglepett, nagyon szépen volt felépítve és kivitelezve is, Hopkins pedig (még mindig) csodálatosan játssza a megbúvó őrültet. Ritka dolog, hogy egy színésznek ilyen mimikája, tekintete legyen, teljesen eladja nekem az egészet.

roflmao - 2016. 11. 15. 01:11

De most akkor a titkos beszélgetések Bernard és a szöszi robotcsaj között, amik ránézésre titkosak voltak, azokról is tudott Ford? Vagy az már Bernard saját “agyszüleménye” (mint robotlázadás). Vagy az egy korábbi idősíkon játszódik, mikor még Bernard ember volt -ha esetleg tényleg egy élőről másolta Ford-? Vagy esetleg Bernard volt anno Arnold, akit aztán ugyanígy kinyírt Ford, és a mintájára hozta létre Bernardot? Tiszta “összeesküvés-cióm” lett!

zopeto - 2016. 11. 15. 01:25

“Ráadásul a helyszín, ahol a jelenet játszódik volt már korábban is, Bernarnold itt beszélget mindig Doloresszel, csak gondolom 30 évvel korábban.”

Igen, az biztosan ugyanaz a szoba, meg lehet ismerni lépcsőről, meg a csövekről a lépcső mögötti falon. Viszont akkor nem Bernard volt aki beszélt itt Dolores-el, mert ő be sem tudott menni ebbe a szobába, nemhogy ott dolgozott volna.
A személy akit Dolores-el láttunk:
– Pont úgy néz ki mint Bernard
– Mindent tud a host-okról
– Mindent tud a labirintusról “ez egy játék, meg kell találnod a közepét”

Vagyis Arnold – még Ford sem tudja mi a labirintus. Szerintem miután Arnold meghalt (vagy legalábbis mindenki úgy tudta), Ford szerzett egy host-nyomtatót (a Dolores-es jelenetekeben nincs nyomtató a szobában) és csináld egy Arnold-másolatot – tudjuk hogy Ford szereti másolatokkal körülvenni magát.

Az is jobban érthető hogy Dolores miért nem volt meztelen – nem a központban beszéltek. Dolores egyszerűen lement a pincébe, aztán a beszélgetés végén kisétált a házból.

Edrick - 2016. 11. 15. 01:53

Hm, ezt a Bernard volt Arnold, és a Doloes-szel való beszélgetése pedig csak múltbéli dolgot adnám, talán még bele is illik, egy-két változtatással talán (biztosan) eltérne, ha nem is konkrétan így.

Már csak azért is, mert winnie: “Viszont most, hogy kiderült, hogy robot, máris közelebb került hozzám, már elkezdtek “együttérezni” vele – milyen marhaság ez már a részemről? Ugye nem csak én működöm így?”

Gebedjek meg, nekem az ellenkezője sült el. Az elmúlt hetekben folyamatosan írtad/írtátok, hogy mennyire nem lehet azonosulni meg kötődni a szereplőkhöz (valahogy így volt, nem tudom pontosan idézni), és ez rendben is van, de Bernard-nál nálam működött. Volt azért egy minimális szó szerinti háttértörténete, és egyre jobban kezdtem megkedvelni, de most azzal, hogy kiderült, ő robot, és minden, ami vele volt és amit róla tudtunk csak kamu, olyan szinten nullázták le a minimális karakterépítését, hogy én már pont így nem tudok együtt érezni vele, mert nincs már mivel; ő “csak” egy robot, nem tudom sajnálni a halott fia miatt se, mivel nem volt neki stb. Kb a háttértörténete most olyan szintű lett, mint Maeve-é.

Aztán persze, lehet, hogy majd Bernard ((hm, hasonlít a neve Arnoldra)) begurul, és mérges lesz Fordra pont ezek miatt, akkor már más lesz a helyzet, de ahhoz még ki kell várni a kövi részt, mivel jelen pillanatban – lehet, hogy csak én vagyok az egyetlen, de – én nem tudok együttérezni Bernarddal.

Egyébiránt Hopkins játéka a rész végén valami hihetetlen volt. Az az halvány,gúnyos mosoly az arcán, miközben beszélt.. zseniális.

karit - 2016. 11. 15. 03:20

A What door? ugyan lelőtte a poént, de így, a (kis) wtf nélkül talán még creepy-bb volt a jelenet, na meg az a Hannibálos grimasz Fordtól, mielőtt kimondta volna a “rózsabimbót”… legalább volt idő közben visszapörgetni fejben, hogy leessen, miért nézte Ford a demonstráció alatt végig olyan leplezetlenül ironikus kíváncsisággal a kirúgására reagáló Bernardot.

És ha már a sejttetés:
Allison, Beth, Cosima…
Arnold, Bernard, Clementine, Dolores, Elsie

Kvanar - 2016. 11. 15. 04:09

Csak nekem rémlik úgy, hogy az első részben a bekattant robot, aki a tejjel mókázik azt mondja:

‘Ezúttal nem halok meg Arnold. Most semmi sem ölhet meg.’
Szóval már ott elsütötték a pilot felénél, hogy Arnold az, aki belekontárkodott a kódba?

Ha valaki tud megbízható bizonyítékot a két idősíkra, akkor szóljon, én nem találtam még.

Az a fordított cigi az mekkora script supervisor hiba?!
Viszont ez az ABC sorrendben lévő név ez inkább tűnik szimpla filmgyártási könnyítésnek, ami persze a park filmszerű mivolta és a Sizemore-féle lusta forgatókönyvírók miatt a sztoriban is indokolt.

Crow - 2016. 11. 15. 07:11

Én arra gondoltam talán ideje komolyan venni az öreg Fordot, szóval amikor olyanokat mond hogy én “építettem itt mindent”, hajlamos vagyok már elhinni neki. Szóval részemről innentől mindenki robot a parkban, az egész személyzet…(az outsiderek nem a néhai Theresa és az új manager na és a guestek). Amúgy ha belegondolsz miért is ne, így érné meg. Megmagyarázná a szerelők, elise stb. miért “törnek ki a loopjukból” hirtelen egyszerre ami sokakat zavar…

kovacspéterke - 2016. 11. 15. 07:16

bvr – nagyon csalódott leszek, ha nem lesz ilyen csavar maeve-nél.

eszteralma - 2016. 11. 15. 07:34

Szerintem is egy új Theresa készült ott a végén, szépen lassan átkerül minden és mindenki Ford keze alá. Kivéve azt, ami Arnold keze alatt van, mert afelől már semmi kétségem, hogy Arnold valamilyen formában most is jelen van a parkban, és lesz egy nagy összecsapás közte meg Ford között. Mert vannak ugye, akiket Ford irányít, és vannak, akiket Arnold.

Valószyínüleg Bernard is egy replikáció (mint ahogy Theresa is az lesz, ha kiderül, hogy igazunk van, és ő fekszik a gyártóasztalon), még az se kizárt, hogy régen ő volt Arnold (A Doloresszel való beszélgetések egyértelműen erre utalnak), de most nagyon úgy tűnik, hogy teljesen Ford irányítja. Márpedig Arnoldnak valahol lennie kell…

eszteralma - 2016. 11. 15. 07:46

Ja és közben az is eszembe jutott, hogy Bernardnak van egy olyan kijelentése, hogy ő még sosem járt ebben a helységben, miközben (ahogy írtátok, én erre nem figyeltem fel) a Bernard-Dolore jelenetek ebben a helységben játszódnak. Ez is azt erősíti, hogy Bernard valaha más volt, mint most…Arnold? Lehet…

boomer - 2016. 11. 15. 07:52

Bernard neve anagramma. Vagy nem.. :)

Bernard Lowe -> Arnold Weber

AdamBan - 2016. 11. 15. 07:59

Itt MINDENKI robot.

Nausica - 2016. 11. 15. 08:35

De ha Bernard = Arnold, akkor Arnoldot senki nem ismeri és nem látta még Fordon kívül? Vagy tényleg mindenki robot…

Bikuci - 2016. 11. 15. 08:47

Ford egyértelműen robot, és valaki őt is irányítja. Robert Ford. Ez a név egyértelműen kitalált név, mert illik a Earl-ös narratívába. A kérdésem az, hogy aki kitalálta őt, az él-e még. Jó kis sorozat ez, na.

Bernard = Arnold Kíváncsi vagyok, hogy az emberek mennyit tudnak arról, hogy a robotok vették át az irányítást.

Drakolder - 2016. 11. 15. 09:09

Szerintem Arnoldot (az embert) Ford ölte meg és helyére beállította a robotot, és ez lesz Theresaval is, így majd a robot Theresaval tudja kontrollálni az ellene irányuló összeesküvést. Ha így van valószínű a 3D printer éppen őt nyomtatta.

Egy még elrugaszkodottabb ötletem az lenne hogy Ford is robot, és ő Arnold, szóval nem megölték hanem a teljes tudatát áttöltötte egy robotba. Erre szolgálhatna a labirintus, hogy egy emberből robot legyél.
Ha belegondolunk ez kb az örök életet jelenti, szóval a parkban nem csak eljátszogatnak hanem azt fejlesztik hogyan érhetjük el a hallhatatlanságot. Ezt keresi “Ed Harris” és ezt a tudást akarják kilopni a tulajdonosok is.

Bikuci - 2016. 11. 15. 09:09

Kaptatok e-mailt ma a discoverywestworld.com-tól. Ford küldte az új narratívával kapcsolatban, de ahogy rámegyek, és épp indulna a bemutatás, szétesik, rendszerhiba. A köztes felvillanó kódsorokat nem volt időm tanulmányozni, de ott volt Ford neve. Valaki még?

Mitikasz - 2016. 11. 15. 09:13

Ford egyértelműen robot. Az ötödik rész végén Ed Harris fel is akarja vágni (” nem tudom mit találnék hogy ha felvágnálak”)

eszteralma - 2016. 11. 15. 09:41

Nekem még az is most let többé kevésbé egyértelmű, hogy ezek a robotok (androidok) csak a park területén léteznek, a külső világban nem (emlékeztek, a sorozat elején volt egy ilyen találgatás, hogy vajon mi van a kinti világban). Ford őrzi a know-howt, és nem akarja, hogy kikerüljön a park területéről. A részvényeseknek viszont pont ez a célja, valószínűleg attól a pillanattól kezdve, hogy bevásárolták magukat.

lako - 2016. 11. 15. 09:53

Szerintem is Bernard Arnold. Az első rész végén amikor Dolores meghibásodott apját faggatják, Ford megkérdezi tőle: – Mit akarsz elérni? Válasz: – A teremtőmet. Erre Ford Bernardra néz és azt válaszolja: – Mázlid van. És mit mondanál a teremtődnek? Erre az egy hosszab monológba kezd a bosszúról “mindkettőtökről” beszél és hol Bernardra, hol Fordra néz.

turing - 2016. 11. 15. 10:39

Nem hinnem, hogy Ford robot lenne, mert -ha jol emlekszem winnie irta- azt nyilatkoztak a keszitok, hogy amikor Teddy ramarkol a kesre az ominozus jelenetben, akkor a szamaritanus osztone hatasara cselekszik.

Nausica - 2016. 11. 15. 11:06

William nem lehet Ford fiatalkori énje? Ha két idősík van, akkor William a labirintusban találkozik Arnolddal, ott ismeri meg. A MiB és Ford beszélgetése, láthatóan utálják egymást. MiB = Logan, William = Ford

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 11:07

turing – de pl Clementine, ha úgy tudja, hogy emberrel áll szemben, akkor nem támadja meg, aki megüti. Szóval Ford lehet robot.

Gondolom Dolorest is eltette láb alól, azt nyomtatott magának egyet.
Sztem nem teresát, hanem Elsie-t nyomtatja épp az alagsorban.

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 11:13

Bikuci – én kaptam, csak átugrik a magyar hbo-ra, pedig korábban elértem az oldalt.

miertez - 2016. 11. 15. 11:31

Én maradtam le valamiről, vagy csak nekem volt fura, hogy mostmár árthatnak a hostok az embereknek?

spamdog - 2016. 11. 15. 12:01

És mi van ha Elsie is robot?

Acheron - 2016. 11. 15. 12:12

@turing: Vagy csak Ford utasította erre. Persze az még mindig nincs megmagyarázva, hogy hogyan teszi mindezt, csupán a gondolatával. Ha robot akkor ok, ha nem akkor max valami wifi implantátum. :D
Durva rész volt. Szegény Theresa, nagyot koppant (szó szerint), csúnyán ki lett játszva.
Szerintem is a halhatatlanná válás/tudatátvitel témaköre lesz a labirintus lényege. Mi más kelhetne a vezetőségnek, vagy úgy alapvetően az embernek mi az egyik legnagyobb vágya. Örök élet.
Ford célja meg eléggé kezd kikristályosodni. Ahogy azt már mondta is. Szó szerint felépítettek egy világot, ahol ők Istenek. (Nem tetszik? Kinyírlak, és lemásollak).
(B)Arnold viszont ennél többet szeretett volna. Új életet akart teremteni. Hiszen ez volt az ő igazi vágya, nem a szolgalelkű robotok. Ő lesz az az “Isteni hang” amiről szó volt korábban, ami az öntudatra ébredéshez kell.
Ezt tölthette bele az alap KÓD-ba, még a halála előtt, ez az a HIBA, amiről szó volt már a legelső részben. Az evolúció hibák-ra alapozva alkotta meg az életet.
Ezt a hibát, Arnold hagyatékát keresi Ford, hogy kitörölhesse.
A labirintus pedig, a lehetőség, hogy az igazi emberek is átléphessenek az fejlődés következő szintjére.

Isten (Arnold) aki megadja az embernek a szabad akaratot, és az ördög (Ford) aki irányítani akar saját kedve szerint.

Szeretem ezt a sorozatot, elszáll tőle az agyam.

Apati - 2016. 11. 15. 12:43

Valaki kérdezte fentebb, hogy mik a bizonyítékok a két idősík létezésére:
1.A már sokat emlegetett logók, amik iszonyú következetesen vannak elhelyezve.
2.A William-ék idősíkjában (hívjuk múltnak) Maeve nem lehet a kupiban, mivel tudjuk, hogy mindössze 1 éve madame. Azt is tudjuk, hogy Clementine már volt ugyanebben a szerepkörben és jól látszik, hogy a William-es jeleneteknél ő a “főnök”, ő “toborozza” a kuncsaftokat az utcáról, ahogy a “jelenben” Maeve teszi. És Maevet egyszer sem látjuk.
3.A legközkeletűbb cáfolat az szokott lenni, hogy mikor Dolores eltér a napi rutinjától, a jelenkori irányítóközpontban észlelik azt. Ez viszont csak ügyes játék az idősíkokkal, hiszen az az észlelés a “jelenben” történik mikor is Dolores végigjárja azt az utat egyedül, amit 30 éve W.-Logan párossal tett meg, vagyis “emlékezik”. Ezt igazolja két jelenet is. Az egyiknél a temetőben áll Dolores tök egyedül, a kamera körbe forog, senki sincs körülötte, majd a következő képen már ott áll mögötte a W.-Logan páros. Valamint a koporsónál a vonaton, ue., csak ott W-Lawrence páros kerül oda hirtelen.
4.A “jelenben”, mikor Teddy próbálja megtanítani lőni Dolorest, ő képtelen elsütni a fegyvert, míg a “múltban”, ha nehezen is, de sikerül neki.Valószínűleg a sokat emlegetett “esemény” után blokkolták totálisan ezt a képességét (és gondolom nem véletlenül).

Bikuci - 2016. 11. 15. 12:46

kovácspéterke – stoppold a betöltést átirányítás előtt.

Vielon - 2016. 11. 15. 12:50

Úgy tűnik az HBO háza táján érdemes résen lenni, zsepiket bekészíteni, tenyeret áll alá igazítani, ha egy szereplő ajtót emleget egy történetben :):)

Viccet félretéve…a ki ember / ki robot csikicsuki miatt már végigtippeltem a főszereplők jó részét, A Teddy-backstory módosítás, és Bernard-gyerek történet hirtelen (a fentivel párhuzamos) megjelenése miatt Bernard sem maradt ki….ennek ellenére ütött a jelenet..talán azért is, mert egyrészt az elejétől fogva a robotok érintenek meg sokkal jobban..pontosabban azok a részek, amikben reflektálnak a “valóságra”, magukra…bár, ha a személyzetet nézzük, pont Bernard volt az, akit kezdtem megkedvelni…így duplán működött nálam az egész.

Elméletek…hű…nehéz egy mellett letenni a voksot…hiszen bármelyik igaz lehet.

Bernard – Arnold:

Lehet. Ha mondjuk Arnold tényleg meghalt a parkban…netán Ford ölte meg…és róla ugye tudjuk, hogy szereti magát másolatokkal körbevenni, akkor előfordulhat, hogy ő építette újjá, egy “engedelmesebb” kiadásban… (bár az ő másolatai viselkedés-hűek…ezt meg is említi az apjával kapcsolatban)…és lehet, hogy Bernard emiatt vált “robotokkal suttogóvá”, emiatt beszélgetett annyit Doloressel, mert kezd kijönni belőle (felülírja az új programot a régi emléke) az “igazi” énje, ahogyan a többieknél is ilyen jellegű a meghibásodás.

Bár az is érdekes kérdés akkor, hogy miért nem tudja senki, hogy Arnold hogy néz ki?

Boomer, az anagrammás elmélet nagyon tetszik (ahogyan a kritikát – összes hozzászólást is élmény olvasni, agyalni rajta :))

Amúgy…Arnold lehet, hogy soha nem volt ember (ha létezett egyáltalán, és nem csak Ford egyik manipulációra használt története…bennem már ez utóbbi is felmerült). Mi van, ha ő volt a prototípus?

Az szinte biztos, hogy ha létezik egyáltalán, akkor olyasvalaki személyében fogjuk felismerni, aki már vastagon része a történetnek…máskülönben mi nézők láttuk volna már…tudnánk, hogy hogy néz ki…

Mindenki robot:

Amúgy…nekem az elejétől az a furcsa, hogy a személyzet pontosan ugyanúgy a parkban él, ahogyan a lakók…értem én, hogy komoly meló, és nagy elhivatottság üzemeltetni az egészet, és nem az a tipikus 8 órás elfoglaltság, de ennél több indoklás nincs arra vonatkozóan, hogy miért nem mennek soha “haza”, szállodába…bárhova.

Vagyis. Lehet, hogy a látogatókon / vendégeken kívül valóban mindenki robot. És pontosan ugyanolyan lakók, mint a “lentiek”, csak az ő napi rutinjuk “komolyabb”. Az, hogy ebből a csapatból egyedül Bernard “bukott” le, az egy dolog. Lehet, hogy Theresa “halála” csak egy a szokásos “robothalálok” közül. Bár ebben az esetben Fordnak csak utasítást kellett volna adnia neki (“ül, nyugszik”), és nem halálra pofoztatni….

Ha mindenki robot…attól még lehet, hogy ezt csak Ford tudja, így a vezetőség is nagyban meg van vezetve, hiszen ők csak a “lenti” lakókról hiszik ezt.

Ford is robot:

Valamiért ő az egyetlen, akiről azt gondolom, hogy ember..méghozzá a szálak mozgatója. Itt az a nagy kérdés, hogy ki a valódi “főnök” az ő történetükben. Ha Ford az, akkor szerintem nem robot, sőt, bennem az is felmerült, hogy valójában az összes élő vendég / szereplő egy Ford által kitalált kísérlet része, csak nem tudnak róla.

Ha Arnold a “főnök”, abban az esetben Ford lehet robot, méghozzá Arnold irányítása alatt…de akkor jó lenne tudni, hogy Arnoldnak mi a célja mindezzel.

A robotlázadás – sorozatos “öntudatra ébredések” amúgy simán lehet Ford új narratívája…ez az, amire készül valójában. Akár a fentiek miatt, vagy akár azért, mert egyszerűen úgy gondolja, hogy a robotoknak van valódi létjogosultsága az emberekkel szemben (örök élet – elmélet). Bár ebben az esetben ő és Arnold (amennyiben Arnold valóban létezik) nem feltétlenül ellenségek, sokkal inkább szövetségesek.

Ha a “fentiek” emberek:

Ha mégsem robotok, attól még lehet, hogy Ford egy ideje szépen már cserélgeti őket, amolyan kémhálózatot létrehozva. Ha ez a vonal igaz, akkor Bernard lehetett ember, de már nem az. Ha így van, akkor az alagsorban valóban Theresa másolata készül, ahogyan Elsie sem tér vissza már élő-valójában.

A 2 idősík érdekes gondolat, bár nem nagyon voltak rá utalások (vagy csak én nem vettem észre?).

Bocsi, kicsit hosszúra sikeredtem…

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 13:00

Bikuci, igen, próbáltam, korábban működött, most nem sajna. majd még próbálkozom.

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 13:03

Teresa sztem nem robot, és Ford már pár résszel ezelőtt megmondta szinte, h ki fogja nyírni, amikor ültek a teraszon.

sztomi - 2016. 11. 15. 13:04

@human: a biztonsági csávó szerintem is android. Amikor Elsie-vel a favágó után mennek, a táborban beszélnek róla, hogy amiatt ülnek ott a többiek, mert csak a favágó nyúlhat a fejszéhez, és így nem tud haladni a történet. Ekkor mondja a biztonsági csávó, hogy nagyon megválogatják, hogy melyiknek adnak fegyver jogot. Erre a csaj beszól neki: neked mégis adtak.

Pinduri - 2016. 11. 15. 13:24

Nekem a két idősík most már egyre valószínűbbnek tűnik, amióta az első teóriák napvilágot láttak én így nézem a sorozatot és nincs az az érzésem, hogy hiba van az elméletben.
Amire nagyon kíváncsi leszek, hogy mivel magyarázzák meg a laboros csávók viselkedését. Annyira odafigyel a sorozat az olyan apró részletekre mint 1-2 elszólás, emblémák stb. és közben egy ekkora hibát benne hagynak, hogy lényegében motiváció nélkül (vagy legalábbis elég gagyi) segítenek Meave-nek? Remélem ennek is kiderül majd a logikája. Pl. valami tudatalatti késztetés miatt segítenek, hiszen ők is robotok.
Arra is egyre nagyobb esélyt látok, hogy bizony Arnold=Bernard. Illetve a robot Bernard régen, életében Arnold névre hallgatott:)Főleg a kép miatt, amikor Ford Arnoldról beszél és ugye csak az apját látja a képen, emiatt is hiszi rá azt, hogy Ő Arnold. Valószínűleg tényleg Bernard van a képen, csak nem látja saját magát (mint ahogy az ajtót sem)

Vielon - 2016. 11. 15. 13:28

@Apati: elgondolkodtató szempontok. Ahogyan az is igaz, hogy az egyes jelenetekben (Willéknél) nincs utalás a parkban történt múltra (mondjuk, hogy Dolorest mikor tanította Teddy lőni…stb), vagyis a kronológiát csak az alapján érzékeljük, mi nézők, hogy egymás után látjuk a jeleneteket.

Így simán lehet, hogy a Will-es szál valójában a múlt.

Amúgy…Will kifejti, hogy nem szeretne hazamenni, mert itt érzi igazán, hogy önmaga….a fekete ruhás fickóról pedig (Ed Harris karaktere..nem tudom a nevét bocsi) tudjuk, hogy nagyon régóta a parkban van. Ha a “2 idősíkos” elmélet igaz…akkor lehet, hogy Will a fekete ruhás?

Az elején, amikor Will a parkba érkezik, van egy hangsúlyos jelenet arra vonatkozóan, hogy fekete, vagy fehér kalapos játékos szeretne-e lenni, akkor ő a fehér kalap mellett teszi le a voksát…majd később sokszor látjuk, hogy nem áll távol tőle mégsem annyira a badass viselkedés…

Lehet, hogy valójában az ő karaktere írta / írja le a legnagyobb ívet, csak nem tudjuk?

karit - 2016. 11. 15. 13:31

kovácspéterke: “turing – de pl Clementine, ha úgy tudja, hogy emberrel áll szemben, akkor nem támadja meg, aki megüti. Szóval Ford lehet robot.”

Akkor is megtámadhatja (a start ponttól eltávolodva egyre keményebben), ahogy korábban Logant is kiosztották egy adott fokig, de ez a kirúgós demonstráció nyilván szabotázs volt, meghekkelték Clementine-t. (RoBernard pedig nyilván nem vallhatott Fordra, bármennyire sugalmazták neki, hogy kenje rá a hibát.)

A bemutató nem is erre ment ki (akit falhoz kent, az is robot volt), hanem, hogy emlékezett az iménti támadásra törlés után is, majd leszarta az ÁLLJ! parancsokat. Az mondjuk nyilvánvaló, hogy az asimovi törvények is a programban futnak, vagyis simán kikapcsolhatók – kis belepiszkálás/bug esetén “belülről” is.

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 13:36

karit – ezt a szamaritánus ösztön cáfolataként mondtam, h attól, h Teddy meg akarja védeni Fordot, Ford még lehet robot, hiszen Clementine-nél isműködött egy korábbi beállításnál, hogy nem bántja azt, akiről úgy tudja, h ember.

bvr - 2016. 11. 15. 13:57

@ “William-ék idősíkjában (hívjuk múltnak)” (…)

Hú, ez tök igaz lehet – és basszus pont azért nem akartam eddig kommenteket olvasni hogy még véletlenül se kezdjek ilyeneken gondolkozni… hát ezt most megszívtam.. :)))

hogy van kavarás az idősíkokkal az eddig is világos volt, csak a mértéke (hogy itt sok, vagy akár sok-sok évről lehet szó) arra nem gondoltam, hiszen öntudatlanul is félrevitt az hogy a szereplők arcából lehet tudni az időt úgy általában a világban – csak hát ugye az androidok… :))

Na nem is olvasok továbbra sem több kommentet :))

(most se olvastam volna, csak a múlt részben kezdődő és most foltytaódó Maeve szál ebben a formában annyira felb*szta az agyamat hogy kíváncsi voltam arra lehetett-e adni jó magyarázatot. Hát arra sajna nem találtam, viszont közben belefutottam ebbe a kommentbe. Így jártam… :)

Vielon - 2016. 11. 15. 14:03

az előző elmélethez még (Will a fekete ruhás)

– a fent említett logók (amikor Will megérkezik a parkba, a régi logó van a kivetítőn…)
– a monológja, amit a vonaton mond ebben a részben, szinte megegyezik azzal, amit a Fekete ruhás mond (talán az 1×3-ban?)…hogy meg akarja találni az értelmét ennek az egésznek és ezért keresi a labirintust…
– + amit írtam korábban…hogy Will nem akar hazamenni, mert itt érzi, h önmaga…és a Fekete ruhás ezer éve a parkban van…úgy tűnik ő eléggé magára talált…
– az ő jeleneteikben (ahogyan apati írta) Clem szerepek Maeve helyett madamként….
– a találkozásuk Doloressel a városban…a leesett kis konzervdoboz Will / Black man lába elé gurul, felveszi…
– kalapválasztás…ő nagyon fehér kalapos, közben mégsem…

és ez az elmélet csak akkor lehet igaz, ha 2 idősík van…így már én is erre voksolok…valóban kettő van….és számomra a másik is egyre valószerűbbnek tűnik….

bvr - 2016. 11. 15. 14:20

pl: https://www.youtube.com/watch?v=EupcIwqMd0s

a “cáfolat” részben mutatja is hogy ha tényleg igaz az elmélet akkor ugye milyen kis “aljas” módon vezettek minket félre a William-Dolores találkozással.
Azért a másik ellenérv az meggyőző hogy láthattuk hogy a régi androidok mennyivel robotszerűbbek voltak.
(A kontroll-termes nem tudom mennyire meggyőző mert ha a talélkozás lehetett csupán vágással manipulálás hogy azt hihessük ez időrendben van, akár itt is lehet utólag valami hasonló)
De hát a pro-érvelési rész is meggőző. Na majd meglátjuk :)

Vielon - 2016. 11. 15. 14:32

@bvr: basszus…ettől a videótól letettem az arcom…

az ellenérvek is jogosak…a termes résznél a vágás (időrendiség látszata) lehet a megoldás amúgy…amit írsz….

patrickburnsred - 2016. 11. 15. 14:38

redditről szedtem, nekem azóta is működik, akit átirányít westworld oldala az hbo-éra, akkor ezt írjátok be és így fasza:

http://discoverwestworld.com/?forceus

Bikuci - 2016. 11. 15. 14:45

Ki lehet az az öreg cowboy fazon, akivel Ford a saját szobájában szokott dumálni? Earl?

Bikuci - 2016. 11. 15. 14:57

A discoverwestworld úgy látszik nekem is rosszul nyílt meg előzőleg. Érdekes, hogy milyen válaszokat ad a kulcsszavakra. Arnoldra elkezd dumálni, de utána belső hibát ír, és újra kezdi. Vélhetően titkosítva van.

Vielon - 2016. 11. 15. 15:03

ha lenyomod a shift-et, akkor előhozza a kódhibás képernyőt….

Sonny - 2016. 11. 15. 15:03

az idősíkok elmélet szerintem nem helytálló, mivel a
7. részben megtalált kanyon az amit épp a Theresa-Ford és más beszélgetések alatt éppen kiépítenek.

Vielon - 2016. 11. 15. 15:04

és Ford dumál közben…

Bikuci - 2016. 11. 15. 15:05

Sonny – akkor akik eddig külön idősíkban hittek, nézhetik újra az egészet.:)

todie - 2016. 11. 15. 15:22

namost a ket idosikhoz:

en is ezen a vonalon voltam, azonban multkor mondta ed harris, hogy regen mennyire tokeletesek voltak belul az androidok (ugye mint a fiatal ford, mikor szetnyilik az arca), de ezt lecsereltek koltsegcsokkentes miatt. DE a mostani reszben felrobban a lovon ulo hulla, akibe lawrence belelo es teljesen emberszeru volt, mint az uj “oco kinai” androidok.

na erre van e valakinek otlete?

Sonny - 2016. 11. 15. 15:27

igen, szerintem is egy idősík van, bár lehetséges, hogy egyedül a Bernard/Arnold -Dolores beszélgetések vannak két idősíkban. ugye amikor Dolores Frank-el beszél és Frank elmegy akkor Dolores halkan megismétli hogy “nem mondta el” az igazat..pont amire a akorábbi beszélgetésben Arnold/Bernard kérte

todie - 2016. 11. 15. 15:27

masik: “miert laknak a parkban az ott dolgozok” bernard mondja is az “ex-asszonynak”, hogy nagyon nehez itt long distance call idot szerezni, ez gondolom nem interurban hivast jelent scifiul, hanem vagy vmilyen holdon, vagy masik bolygon vannak.

Pinduri - 2016. 11. 15. 15:40

“DE a mostani reszben felrobban a lovon ulo hulla, akibe lawrence belelo es teljesen emberszeru volt, mint az uj “oco kinai” androidok.”

Én meg pont azt néztem, hogy a szeméből fehér cucc folyik.

todie - 2016. 11. 15. 15:47

Pinduri – 2016. 11. 15. 15:40

“DE a mostani reszben felrobban a lovon ulo hulla, akibe lawrence belelo es teljesen emberszeru volt, mint az uj “oco kinai” androidok.”

Én meg pont azt néztem, hogy a szeméből fehér cucc folyik.

persze, a nitroglicerin

Vielon - 2016. 11. 15. 15:53

@todie:

Ötlet: ugye a parkban egyszerre rohangásznak a régebbi, és az újabb “oco kínai” típusok még most is…Dolores pl. a legrégebbi lakó…oks, hogy vérzik, de gondolom azok a típusok is, akikről a Fekete ruhás beszélt, véreztek valamennyire..csak épp belülről voltak máshogy megépítve. Vagyis, egy régebbi is robbanhatott esetleg emberszerűen…vagy lehet, hogy a fejlesztést (régiek cserélése újra) már akkor elkezdték, és a robbanóember pont egy új darab volt…

akár…bár az is biztos, hogy pro és kontra oldalon egyaránt izmos érvek vannak…baromi nehéz letenni a voksot…ennek ellenére egyre inkább húzok a 2 idősíkos verzió felé…már csak a logók – Maeve hiánya – Will/Blackman párhuzam miatt is.

De ki tudja :)

touristique - 2016. 11. 15. 16:04

@Apati :

arrol nem is beszelve, mig Williamek vigan kalandoznak napok ota, Maevet a varosban huszadszor vegzik ki es tamad fel. XD szoval szerintem kizart, hogy a ket tortenetfolyam parhuzamosan jatszodik.

Sonny - 2016. 11. 15. 16:27

a logók sztem nem magyaráznak semmit, az utcán is van régebbi meg újabb logós autó, lehet nem foglalkoztak vele, hogy minden egyes logováltáskor mindenhonan levakarják

russzofil - 2016. 11. 15. 16:54

Egy adalék a Bernard=Arnold elmélettel szemben: amikor Theresa végignézi az asztalon heverő tervrajzokat, hármat látunk közelről, a kis Robertet, Dolorest és Bernard-ot. Robert és Dolores mechanikus, Bernard viszont egyértelműen már az újabb verzió, vagyis nem készülhetett olyan régen, mint amikor Arnold meghalt.

Vielon - 2016. 11. 15. 17:17

@russzofil:

Attól, hogy azt mondják, Arnold már régen meghalt a parkban…még nem biztos, hogy így is van…vagy, hogy pontosan akkor történt…

Lehet, hogy nem halt meg (bujkál a labirintusban, vagy máshol)…..

vagy ő maga az ember, akit ” sokszor megöltek, de újra és újra feltámad “…mondjuk egy robot képében?)…

Ha mégis meghalt ( és mondjuk akkor, amikorra mondják), és Bernardban “él” tovább..akkor amúgy semmi sem zárja ki azt, hogy Bernardnak több verziója legyen…lehet, hogy az ő esetében Ford fejlesztett…és akkor lehet azóta Bernard, amióta Arnold már nem él….

kovácspéterke - 2016. 11. 15. 17:23

bvr, a mib elmondta, hogy nem voltak robotszerűbbek régen, csak olcsóbb az organikus alapanyag. nem lehet különbséget tenni köztük kívülről. Dolores elvileg a legrégebbi, és nem robotszerű.

sepörd - 2016. 11. 15. 17:28

az is gyanús hogy ha jól tudom a parkon kívül még egy jelenet sem volt, talán mert nincs is semmi a parkon kívül?
szerintem is William a fekete ruhás, annyira szépen fel van vezetve hogy remélem meglépik.

Vielon - 2016. 11. 15. 18:02

más: ha Aedennel csevegsz az oldalon, és megkérdezed tőle, hogy ki ő (többször, mert első alkalommal hárít), enyhén megmakkan, és közli veled, hogy Arnold el fog jönni érted :):)

bvr - 2016. 11. 15. 18:45

@kovácspéterke: pedig de, erről beszélnek már a legelső részben amikor megtalálják Fordot ahogy Old Bill-el beszélget.
Amúgy is irreális lenne ha évtizedek alatt ebben nem lenne jelentős fejlődés, különösen hogy a sorozat saját idejében is vannak komolyabb fejlesztések.

karit - 2016. 11. 15. 18:58

Egyébként a madár és kígyó robot nem tudom, milyen narratívában szerepel, de elég durva, hogy ilyenek is vannak, azaz hogy valószínűleg _csak ilyenek_ vannak.

Vagyis tök jogos a felvetés, hogy létezik-e egyáltalán “odakint”.

Apati - 2016. 11. 15. 19:16

Szerintem pl. Teddy karakterét Dolores Williamékkel tett barangolása után hozták létre, ahogy mondták is a sorozatban, hogy röghöz kösse Dolorest. Az is lehet, hogy az ominózus konzerves jelenet eredetileg valóban Dolores és William között zajlott le és így került bele később a rutinjába. Mondták, hogy mikor új szerepkört kapnak a hostok nem írják át teljesen a profiljukat, mivel az iszonyú bonyolult és időigényes lenne, csak “belepiszkálnak”. Ezen az elven lehetséges, hogy Teddy egy kicsit William “helyettesítője” lett a napi rutinban, az idegen, aki vonaton érkezik (lsd William) és beleszeret Doloresbe. Mert szerintem ez zajlik és ez rögvest meg is indokolja William MIB-é válását. Képzeljétek el azt a pillanatot, mikor a naiv W. szembesül vele, hogy törölték Dolores memóriáját és már fel sem ismeri! Ez egy szerelmes embernek olyan, mintha megölték volna a szeretett lényt. Ráadásul sohasem fogja megtudni (és szerintem ez mozgatja az elmúlt 30évben), hogy Dolores érzelmei valóban az öntudatra ébredésének a kivetülései voltak, vagyis valósak, vagy csupán egy előre megírt program része. Azért ez pokoli lehet ám!
Lehet hogy pont ezért keresi az útvesztőt, hogy ott Dolores öntudatra ébredjen végre (hiszen elvileg a labirintus nem a kívülállóknak lett létrehozva) és ő választ kapjon a kérdéseire…
Húúú, de elszálltam, bocsi!

ifjú cézár - 2016. 11. 15. 19:33

Eddig csak olvasgattam a kommenteket minden rész után, illetve a részek elemzését.
Eddig próbáltam úgy nézni, hogy nem sokat agyalgatok rajta, hanem próbálok az aktuális történésekre figyelni.

A sok kérdés között amik felmerültek bennem, a legjobban a Meave szál idegesít. Egyszerűen nem látom benne a logikát. Az addig oké, hogy felkelt a laborban és elkezdett követelőzni. Az is kiderült, hogy a kis japó és társa áttudják őket programozni meg törölni a memóját. Na hát ha ennyire veszélyes amiket kér tőlük Meave, és még fenyegeti is őket, akkor egész egyszerűen csak leállítják őt a tablet segítségével és resetelik a csajt, törlik a memoját és kész.
Nem tudom, hogy jól látom-e? Nektek mi a véleményetek erről?

sepörd - 2016. 11. 15. 19:43

amolyan wayward pines-os (aki látta) helynek képzelem ezt. Hopkins pedig lehet ugyanolyan senki mint Elsie és a többiek, az igazi vezetőséget pedig még nem ismertük meg, majd a késői évadokban.

Apati - 2016. 11. 15. 20:08

ifjú cézár
Mave szál. Szerintem lebecsülitek annak a ténynek a félelemkeltő faktorát, hogy egy olyan host-ról beszélünk, aki képes felébreszteni önmagát a való világban (ami ugye elméletileg lehetetlen), emlékszik a korábbi élményeire a memória törlések ellenére, így szerintem a “hentelők” szemében totálisan beláthatatlan, hogy mire hogy reagálna. Már-már emberfeletti lény. Lehet, hogy egyszerűen nem merik megkockáztatni a memória törlés-leállítás kombót, hiszen ki tudja működne-e, kockáztatni meg tuti nem akarnak. Ezen kívül Félixet (vagy hogy is hívják) érdekli is a dolog mikéntje-miértje, ami logikusan sodorja az oktalan kockázatvállalás felé. Szerintem ez nagyon is emberi. Ostoba döntéskupac, de emberi.

Zagar - 2016. 11. 15. 20:09

A múltkori részben fel is tűnt, hogy Bernard amikor megtalálja a robotcsaládot, nem veszi észre a szobában az ajtó mellett álló Fordot. Gondoltam, elcseszték. :/
Erre, most meg tessék. :D
Nagy esélye van, hogy Arnold is Ford. Vagyis Arnold nem létezik, csak a droidok elméjében. Ford elkezdte a droidokat Arnoldként irányítani. Amikor a múltkori részben találkozott a gyerekkel, hogy labdázzanak a kutyával, csak tesztelte az irányítást és, hogy a gyerek képes-e neki hazudni.

Apati - 2016. 11. 15. 20:17

2 idősík:
5. A 2. részben, mikor MIB a falujába hurcolja Lawrence-t és leülteti a kocsma asztalához, nyom egy monológot arról, hogy régi barátok ők, hogy tudja milyen whisky-t szeret Lawrence, tudja milyen dalt fütyül vizelés közben és hogy együtt szálltak szembe a Szellemnép harcosaival a régmúltban. Ha jól emlékszem a mostani epizódban pedig Lawrencw-William-Dolores trió pont az ő földjükre ér a vonattal. Persze ez lehet véletlen is, de Nolen korábbi munkáiból kiindulva, azért nem ez a jellemző…

russzofil - 2016. 11. 15. 20:21

@Vielon:

Arnold valóban könnyen lehet, hogy nem halt meg, de már nagyon régóta nem látták. Doloresről konkrétan tudjuk, hogy 34 éve. Vagyis Bernard létrehozásakor már biztosan nem volt képben, vagyis az ő tudata nem kerülhetett át Bernard-ba (kivéve persze, ha valahol addig is “tárolták”).

Vielon - 2016. 11. 15. 20:24

@Apati:

Simán lehet az, amit írsz. Dolorest pont azért kötötték röghöz a William pótló Teddyvel, mert korábban elkószált az igazi Williammel, és nem akarták, hogy ismét ezt a történetszálat kövesse. Azt ugye tudjuk (a háznál történt Dolores-emlékfoszlányokból), hogy a csajszi nem első alkalommal lógott meg a történetszála elől. Ahogyan az is könnyen lehet, hogy a “hiba”, mely szerint a lakók emlékeznek a korábbi szálakra, nem újkeletű…lehet, hogy régen is ez volt.

Az, hogy MIB mit keres jó kérdés. Alapvetően ugyanazt, mint William (ezért is lehetnek azonosak), amennyiben tényleg igaz a 2 idővonal-elmélet. Ugyanakkor az is könnyen lehet, hogy a szépreményű droid-ember szerelemkezdeményből azért lett durvulás 30 évvel később, mert William szembesült azzal, hogy Dolores semmire sem emlékszik az egészből. Persze ahhoz a következő részekben el kell őt kapniuk, és restartolni, hogy újrakezdje a napi rutinját…és Willnek ezen ki kell akadnia…stbstb. :)

Lehet, hogy MIB pont amiatt akarja felszabadítani a lakókat (amit ugye Lawrence-nek fejt ki egyszer), mert személyes élménye van ezzel az egésszel kapcsolatban.

Ha 2 idővonal van, és William = MIB, akkor a William hamarosan találkozni fog Arnolddal, hiszen a Fordos beszélgetésből tudjuk, hogy ez megtörtént a múltban.

Amúgy, ha Arnold valóban halott, akkor a hangok / látomások lehetnek a kétkamerás-elme modell miatt is, amiről Ford beszélt Bernardnak. Az eredeti hostoknak még úgy volt tervezve a “személyiségük”, csak aztán letettek róla.

Leila09 - 2016. 11. 15. 20:33

Ha 2 idősík van,szerintem Will=Ford és MIB=Logan.Csak mert az 1×01-ben MIB berángatja Dolorest a pajtába erőszakkal és ott nem úgy néz ki,mint ha szerette volna valamikor.Viszont mikor Fordtól megkérdi Dolores,hogy ők barátok-e Ford elkezdett könnyezni.De nem tudom ez csak az én elméletem.Egyébként engem nagyon leköt a sorozat,szerintem baromi jó :) Nagyon várom mi lesz a vége :)

Vielon - 2016. 11. 15. 20:35

@Apati: basszus, tényleg…rémlett, hogy MIB egyszer kifejti Lawrence-nek a “barátságuk” részleteit, de nem emlékeztem rá, hogy milyen jelenetben. Nos a whisky-motívum elég beszédes…ha jól emlékszem, azzal koccintanak a vonaton. És igen, a szellemnép földjére érkeznek vele…ahogyan meg is jelennek később, de a triónak sikerül meglógni a nagy káoszban.

@russzofil: van abban valami, amit mondasz, bár ki tudja, lehet, hogy tárolható a “virtuális elme”, mint olyan. De az is lehetséges (ugyanúgy tippelem, találgatom a lehetőségeket, ahogy eddig, hiszen minden elméletre van izmos kontra vélemény is:))…szóval az is lehet, hogy Arnold halott…és a hangok a kétkamerás elme modell miatt olyan beszédesek….vagy…még ez is lehet, és talán írtam is korábban, hogy Arnold soha nem is létezett, csak Ford találta ki…amolyan alteregónak…

Bármelyik elmélet igaz, az biztos, hogy a sztori elég zseniális, ha ennyit agyalunk rajta :):)

Apati - 2016. 11. 15. 20:55

Vielon
Ja, és arról még nem is beszéltünk, hogy itt kapcsolódik Mave régi történetszála Williamék kalandjaihoz, hiszen láttuk sokszor, hogy a Szellemnép tagjai támadták meg Mave-et és a lányát az “emlékképeiben”, vagyis ez idő tájt jó eséllyel ő erre felé tengeti a mindennapjait..

Vielon - 2016. 11. 15. 21:10

@Apati: pont ezen gondolkoztam az előbb, hogy elvileg a régi Maeve is ott kolbászol valahol, abban az időben (bár azt a jelenetet nem tudom felidézni, amikor a házban ragad a kislánnyal…hogy kire fogja a puskát…)

Ha igaz a 2 idővonal, akkor a szereplők múltbeli verziói előbb- vagy utóbb keresztezni fogják Williamék kalandtúráját, és ha máshogy nem, akkor innen biztosan fogjuk tudni, hogy ez nem a jelen.

nade - 2016. 11. 15. 21:32

Amit az előző részben Teddy mesélt, abban lehet a megoldás (hisz Ford azt mondta a narratívái az Ő (igaz?) történetei):
A labirintus az emberi életet jelképezi.
A meghozott döntéseinket, a dédelgetett álmainkat.
A közepén pedig egy mitikus alak áll, akit újra és újra megölnek, számtalanszor, de mindig visszaküzdi magát az élők közé.

Amikor legutóbb visszatért, tomboló dühében
leigázta minden elnyomóját.

Épített egy házat, a ház köré pedig egy olyan bonyolult útvesztőt, hogy csak ő igazodik ki rajta.

Egy elrejtett ház már megvan.
A mítikus alak bármelyik robot lehet… de hogy dühös lett, valszeg azért következett be mert öntudatra ébredt. Ez most Doloresnek tűnik (a múltban)) meg Maeve-nek (a jelenben… a “történelem megismétli önmagát” ugye).
De a következő részekben kiderülhet még hogy igazából Ford az akivel ezmegtörtént és leölt mindenkit akkor (leigázta minden elnyomóját)?

Apati - 2016. 11. 15. 21:52

Vielon
Volt olyan emlékképe Maeve-nek, amikor megskalpolják, meg olyan is , hogy menekül a lányával, be a házba, az ablakon keresztül látszik egy Szellemnépes tag, majd az ajtón már MIB lép be. Maeve rálő sokszor, de nem tudja megsebezni. Ezzel az emlékkel nincs is baj, hiszen Maeve csupán egy éve madame, vagyis MIB bőven járhatott felé idősebb “kiadásában” is (vagyis ez nem cáfolja a két idősíkot) :)

patrickburnsred - 2016. 11. 15. 22:11

Apati

írtam egy korábbi rész kibeszélőjében is, hogy nem csak Pariahban, de már amikor megmenti MiB Lawrence-t az akasztástól, már ott is arról beszél neki, hogy nem ismeri meg őt, pedig régen nagyon barátok voltak.

Yooha - 2016. 11. 15. 22:17

Nekem ez a “what door?” magas. Mi annak a jelentősége?

Vielon - 2016. 11. 15. 22:29

@nade: igazad lehet.

A labirintus mindenképpen a megoldás maga valamilyen formában.

Ha fizikálisan létezik: akkor a közepén lévő ház lehet az a ház, amit ebben a részben megtaláltak. Azért lehet elrejteni, mert ahogy Bernard is mondta, a robotok úgy vannak kódolva, hogy azt, amit nem szabad, akkor se lássák, ha az orruk előtt van. A körülötte lévő labirintus pedig lehet a cég maga, hiszen nem volt olyan messze a lifttől az épület, és ugye azt is tudjuk, hogy az egész parkot Ford és Arnold hozták létre…építették annak idején.

A mitikus alak szinte biztos, hogy robot…erre utal, hogy:
– olyasvalaki, aki folyton meghal, majd feltámad.

“A közepén pedig egy mitikus alak áll, akit újra és újra megölnek, számtalanszor, de mindig visszaküzdi magát az élők közé.”

Itt elgondolkodtató a “visszaküzdi” szó. (eredetiben clawed). Aki jelenleg erre képes, az Maeve. (A Maeve név jelentése amúgy “részegítő”..érdekességképpen:). Maeve felébreszti magát….vagyis tudatosan cselekszik (ahogyan visszaküzdeni magunkat valahova is egy tudatos cselekedet…nem egy esemény, ami csak úgy történik velünk).

– a mitikus alakról tudjuk még, hogy dühös lett. Igen, az ébredés miatt lehet az, vagy a felismerés miatt, hogy mit tesznek / tettek vele.
– lehet Ford is, bár ha a mitikus alak valóban robot, akkor Fordnak is annak kell lennie. Egy igen különleges darabnak.

Ha a labirintus valójában nem egy fizikálisan létező dolog, hanem egy analógia, (erre utalhat az, hogy az emberi életet jelképezi), akkor a benne való bolyongás nem más, mint az öntudatra ébredés folyamata…a szabadulás útja…és a benne lévő mitikus alak az ÉN-állapot….a TUDAT, ami ébredezik….ébredezik a robotokban…de folyamatosan felülírják…így kvázi folyamatosan “meghal”…de aztán újra “visszaküzdi” magát az élők közé…felébred.

Ebből fakadóan..vagy amúgy is, ettől függetlenül (bár ezzel ideologizálva) a labirintus lehet a kód maga, amivel Arnold úgymond felébreszti a gépeket…így valójában nem egy helyet keresnek….hanem egy hordozót….a hordozó lehet egy eszköz (drive), vagy akár egy lakó is….lehet, hogy valamelyikük fejében van eleve elrejtve ….akár még az is lehet, hogy a hangok forrása Ford, aki nem tudja, hogy Arnold melyikük fejébe rejtette el a kódot, és így próbálja megkeresni…

vidor - 2016. 11. 15. 22:32

2 idősík: nem hiszem.

Szerintem itt a legnagyobb cáfolat, hogy Dolores amikor elmenekül a történetéből, a triggert MIB indítja be nála – akkor kezd emlékezni, majd lövi le a pasit, aki behurcolta a pajtába. Hogy emlékezhet valamire, ami a két idősík elmélet szerint még meg se történt? A jövőbe azért nem hiszem, hogy képes lenne látni. Ezután szalad el, és köt ki William karjaiban a tábortűznél. + ugyanaznap este az apja is a másik pali – az újabb verzió, akit kicseréltek arra, aki “bekattant”. Ezt akkor hogy magyarázzátok?

Vielon - 2016. 11. 15. 22:34

@Apati: Köszi, így már beugrott a jelenet :):)

Nem, semmiképpen sem cáfolja a 2 idősíkot, már csak amiatt sem, mert egyrészt valóban 1 éve madame, másrészt a robotok elég repetitív formában élik a mindennapjaikat…vagyis az anyukát megkergetik a szellemnépek, és mondjuk meg kell / lehet őket menteni (vagy ellenkezőleg…a kedves vendég vérmérsékletétől, hajlamaitól függ :)) simán lehet egy a sok narratíva közül, amiben (ahogyan már szinte az összesben vagy 100x) MIB éppen részt vett.

karit - 2016. 11. 15. 22:39

“Nekem ez a “what door?” magas. Mi annak a jelentősége?”

Ott buktatták le őt az írók, még mielőtt Ford lepauzálta volna.

“ahogy Bernard is mondta, a robotok úgy vannak kódolva, hogy azt, amit nem szabad, akkor se lássák, ha az orruk előtt van.”

Vielon - 2016. 11. 15. 22:44

@vidor:

Dolores nem egyszer rohant el….egészen pontosan kettőről tudunk…hiszen az egyiket konkrétan felidézi, mielőtt elszalad…ha 2 volt, lehetett több is…lehet, hogy rendszeresen felülírogatta ezzel a saját narratíváját…vagy ez is annak a része…vagy az volt régen.

Arra amúgy sok-sok utalás van, hogy a Willes utat is másodszorra járja végig…pl. a vonaton, amikor áll a koporsó mellett…az egyik jelenetben egyedül van, a másikban éppen koccintanak mögötte…ahogyan a temetőben is egyedül áll, aztán hopp, ott teremnek mellette lovastul…ezek arra utalnak, hogy ilyenkor emlékezik…tippre: a jelenben éppen ugyanarra megy, ahol annak idején Willékkel…vagyis ez is kapásból kettő hasonló cselekedet….

Azt, hogy MIB-től Willhez fut csak onnan tudjuk, hogy egymás után játszódik a 2 jelenet, és ugyanabban a ruhában van….este….máshonnan nem…de ettől még simán történhetett a kettő 30 év különbséggel…ahogyan a fentiekben is írtam..Dolores nem először viselkedne ugyanúgy 2 alkalommal….

Az apjáról tudjuk amúgy, hogy korábban nem az apja volt…hanem a seriff talán (erre nem emlékszem pontosan…de arra igen, hogy nem mindig az apját játszotta)… csak egy ideje Dolorespapa…amikor Ford vizsgálja, akkor az előző emlékeiből idéz….az új papa, lehet a régi papa…és a kettő közt volt meghibásodott papa :)

Fakocka - 2016. 11. 15. 23:06

Én nem vágom, miért ragaszkodnak sokan ehhez a két idősíkhoz. A Lostos “we have to go back” teljesen egyértelmű wtf volt, ott tudni lehetett mi a helyzet, de itt majd nyomozgassam ki a végén, hogy mit álmodtak, meg mi történt a múltban, meg mi a jövőben. Szerintem ennél jóval egyszerűbb ez az egész és ez a két idősík már túl van gondolva picit. De ha a végén tényleg ez lesz, megkövezhettek. :)

Vielon - 2016. 11. 15. 23:23

@Fakocka:

Személy szerint, egy ideje, én csak jobban hajlok a 2 idősík – elmélet felé, mivel a kommenteket olvasva az érvek meggyőztek + közben leesett a MIB = Will párhuzam…..azóta visszanézegettem az ominózus jeleneteket is, pár elemző videót is…és tényleg ez tűnik a legvalószínűbbnek számomra,de érdeklődve olvasom a kontravéleményeket is…roppant izgalmas eszmecsere bontakozott ki már eddig is :):)

Fakocka - 2016. 11. 15. 23:35

Elméleteket tekintve már Lost-i (bocsi, hogy megint ezzel jövök, de ennél volt hasonló eszmecsere részről-részre) magasságokba emelkedett a sorozat, aminek kifejezetten örülök, mert jó olvasni az eszmecserét! :)

Vielon - 2016. 11. 15. 23:44

@Fakocka:

Amúgy tényleg :):):)

Ha az ilyen jellegű gondolatébresztés / elméletgyártás /megoldáskeresés volt a készítők célja, már nyertek, és jár a magaspacsi :)

Egy biztos, a Westworld, már csak a fentiek miatt is, igazi kis elmecsemege a maga nemében, és nagyon örülök a második évadnak.

zopeto - 2016. 11. 16. 00:20

“a logók sztem nem magyaráznak semmit, az utcán is van régebbi meg újabb logós autó, lehet nem foglalkoztak vele, hogy minden egyes logováltáskor mindenhonan levakarják”

Jó, de a régi logó amit William látott kb. 4 méteres nagyságban virított a park reklámján, azt nem felejthették ott.

Vielon - 2016. 11. 16. 00:51

Amúgy…azt tudjuk, hogy Ford mit épít pontosan?

A discoverwestworld oldalon van egy térkép…ahol pirossal jelölik, hogy a tenger és Pariah közti rész éppen fejlesztés alatt áll…

Willék abba az irányba indultak Pariahból…nem mehettek más felé…hiszen Dolores felismerte a rajzáról a kanyont, ami a tengerhez közel van…és csak arra van tenger a térképen…

Ha a jelenben vagyunk…akkor azt a részt éppen építik, vagyis semmiképpen sem lehetnek ott…vendég tuti nem..Will tuti nem…vagy ha mégis belógnak…és ez valamiért senkinek sem tűnik fel…akkor látszania kéne a “fejlesztésnek” valamilyen formában, hiszen Ford nem kislapáttal dolgozik ugye :)

Vagyis nem lehetnek a jelenben…

Na jó…abbahagytam :) Szép álmokat Nektek :)

Kvanar - 2016. 11. 16. 01:49

No, újra ledaráltam a sorozat eddigi részeit a hetedik rész függvényében, és bár eddig ostobaságnak tartottam, már én is hiszek a két (+1) idősík elméletben.

Illetve Logan említett egy olyat, hogy egy fotó se maradt fent Arnoldról, szóval tényleg lehet Arnold-Bernard, főleg, hogy a robotoknak suttogó hang is szinte mindig Bernardé.

winnie - 2016. 11. 16. 05:09

“Én nem vágom, miért ragaszkodnak sokan ehhez a két idősíkhoz. ”

azért, mert mostanság több sorozat is megjátszotta ezt, és túlságosan is adja magát. (szegény westworld írók eléggé bosszankodhattak, mert, ha tényleg több sík van, akkor az nagyon jó ötlet, így viszont sokkal többen kitalálják, plusz egy cseppet sem fog eredetinek tűnni, pedig nem másoltak senki, egyszerűen csak mások új sorozatai hamarabb kerültek képernyőre.)

Benzin - 2016. 11. 16. 08:04

ez az idősík para akkor lenne releváns, ha a bárgyú gyerek és dolores története igazán érdekes és izgalmas lenne, de nem az

ne meg az, hogy a biztonsági főnök (lol) a munkaterület kellős közepén beszáll egy liftbe, amely a park legtitkosabb ojjektumához repíti, minimum aggályos, hogy nem tud róla, vagy nem lája, ahogy egyébként más sem.

– te béla, mi ez a lift?
– what lift?

reménykedem a jobb folytatásban

ifjú cézár - 2016. 11. 16. 08:37

Na hogy vége a 7. résznek, az tuti, hogy ledarálom újra az elejétől a 7. rész függvényében. Ahogy fentebb is írtam nem gyártok teóriákat, bár itt olvasva a kommenteket van pár, ami alapján érdekes lesz újra belevetni magam a részekbe.
Engem inkább a logikai kérdések érdekelnek.
Most pl az, hogy ugye Dolores Willel kóricál már pár napja. Na de mivan a park többi látogatójával? Ha belép egy új vendég Westworldbe, akkor neki nem jut a Dolores-es szálból, vagy több Dolores van, illetve több van ugyanazokból a karakterekből?
Lehet egszerű is erre a válasz, miszerint egyszerre csak egy csoport lehet bent, de azt nem hinném.
Ti hogy vagytok ezzel?

todie - 2016. 11. 16. 08:51

egyszerre csak egy csoport tuti.

xeo - 2016. 11. 16. 09:18

Érdemes visszanézni akár az első részt is.

– egy visszatérő vendég azt mondja, élete legjobb két hete volt (ennyi lehet egy turnus?)

– Teresa azt mondja 1200! vendég van a parkban

– Dolores apja talál egy képet (~30.20 percnél), amin szerintem a Delost képviselő csaj látható. Mikor megmutatják Doloresnek azt mondja, semmi furcsát nem lát rajta…

ifjú cézár - 2016. 11. 16. 10:28

todie:
a saját kérdesemre meg neked is válaszolva, tuti nem csak egy csoport mivel MiB és Will-ék is egszerre vannak (hacsak nem 2 idősik van), de ha ők nem is akkor még ott van az első vagy második részben az öreg fószer aki fényképezkedik a hullákkal, ő is egyszerre van benn Ed Harris-szel

todie - 2016. 11. 16. 10:39

cezar: will es mib egyszerre nemvaloszinu, erre a bizonyitek lawrence. mib megoli teddy verhianya miatt, utana meg egybol (azthiszem meg aznap) ott van mikor will megerkezik az orgi szinhelyere. namost a mostani reszben a karbantartok azt mondtak, hogy a szokegondor oromlanyert lejonni fenyes nappal nagyon nem alap dolog. lawrence-ert nemhiszem, hogy lesprinteltek volna fenyes nappal es osszefercelik azert, hogy will-ek talizannak vele.

az oreg foszer meg miert ne lehetne mib-ekkel egyutt? nem az a tuti, hogy egy csapat 2 ember, lehet egy csapat 100 is.

röviden-tömören - 2016. 11. 16. 11:27

Mókás lenne, ha a végén mindenkiről az derülne ki, hogy robot. Még Theresa sem feltétlenül kivétel. Bernardot úgy képzeltem el lelepleződni, hogy megöli Terit (a Black), aztán szenved “emberként”. A következő részben meg meztelenül ül egy széken, miközben kikérdezik.

Azért nem volt rossz így. Az külön tetszik, hogy minden amit tett eddig, azt valójában Ford tette. Ha lett volna Theresáról is műszaki rajz, akkor az még jól jött volna ki. Gyanítom ő készült ott lent. Csak nem tudom így időben le lesz-e gyártva?

Theresa egyébként nem kellett, hogy együtt legyen Bernarddal, “amikor” a fia meghalt – feleségről egy árva flashback sem – “történhetett” sokkal korábban is. Ez lehetett az az “emlék”, avagy esemény, ami hozzásodorta, be az ágyába Theresát.

Az még ügyes volt, hogy egy darab Black Guy sem volt a részben, ezzel ellenpontozva azt, hogy nélküle is volt brutalitás.

Az egyetlen amit nem értettem az Clementine. Így “nyugdíjazzák” a rossz robotokat? Ennyi? Pláne azokat amik emberekre támadtak illetve támadnának?! Egy felcicomázott mozgó próbabakénti célbalövés belefért volna..

Fakocka - 2016. 11. 16. 12:19

winnie:
Én abban a jó helyzetben vagyok, hogy nem láttam mostanában olyan sorozatot, ami 2 idősíkos WTF-el operált volna, úgyhogy ha most itt ez lesz, akkor nekem nem lesz elcsépelt szitu, csak dramaturgiai szempontból kicsit furcsának fogom találni. :)

Azt nem vitatom, hogy Doloresnek vannak “álmai” a múltból, amik néha bevillannak neki, ahogy Maevenek is, igy ilyen szempontból van két idősík, de MiB, Will, Logan és Fordék tuti, hogy egy síkon vannak.

karit - 2016. 11. 16. 13:50

Vajon Dolores William felé táplált “érzelmei” egy robot ébredező tudatának köszönhetők? Vagy csupán jól megkomponált puccs zajlik Ford irányításával, amiben az új cégtulajdonos aspiránst annak leendő vején keresztül próbálja botrányba keverni, a menyasszonya érzelmi megcsalásával?

Ha esetleg a B verzió lenne igaz, a MiB VIP státuszát látva sikertelen lesz (volt) a manipuláció, viszont tovább erősítené a MiB=William egyenletet, akinek ma már mindent szabad: talán pont azért, mert a Park tulajdonosa az apósa.

Talán azóta meg is örökölte tőle tokkal-vonóval-útvesztővel. Ha így van, Ford láthatóan nem könnyíti meg a dolgát a valódi hatalom átadásában.

kovácspéterke - 2016. 11. 16. 14:08

karit, “puccs zajlik Ford irányításával, amiben az új cégtulajdonos aspiránst annak leendő vején keresztül próbálja botrányba keverni, a menyasszonya érzelmi megcsalásával?” Ó, ez milyen jó felvetés! 10 pont!

Sonny - 2016. 11. 16. 15:49

újabb kontra a 2 idősík ellen: a labirintus jel feltünése
-MIB egy zongorista fejbőrén találja meg és kez el nyomzni utána, holott a koporsón már William meg Dolores is látta..
-MIB és Frank beszélgetése: MIB utal rá hogy Arnold neki régi barátja.William barátja meg Logan , akivel összerúgj a port..

ericghar - 2016. 11. 16. 15:52

karit: Miért akarná F. “kiejteni” William-t? Sem tulajdonjoga, sem szavazata, csak egy középvezető. Ráadásul mindenki előtt ismert, hogy az emberek többnyire miért jönnek a parkba. A host-ok nem élőlények, hanem szerszámok. Főleg azoknak a szemében akik fél-egymillió dollárt kifizetnek csak egy ilyen nyaralásra. Azok a hétköznapi emberekre sem gondolnak másképp. Kicsit más ligában játszanak a vendégek, mint ahogy te gondolod.

Sonny - 2016. 11. 16. 15:52

és még egy érdekesség: a biztonsági főnök a vezérlőben jelen van amikor engedélyezik MIB akcióit és a Williames eseményekkor is,/vagy lehet ő is egy robot?/

nade - 2016. 11. 16. 15:58

ezt láttátok? a filmből a feketeruhás ott volt a sötét szobában amikor Bernard kutakodott:
http://mashable.com/2016/11/07/westworld-movie-easter-egg/

asddsa - 2016. 11. 16. 16:05

Egy érdekes hírt találtam:
Lehet, hogy csak a véletlen műve, de azért érdekes…
A michigani _ROBERT_ _WILLIAMS_ volt az első ember, akit egy robot ölt meg. 1979. január 25-én történt, a 25 éves áldozat a _FORD_ Motorsnál dolgozott.
Williams pont egy darabot vett ki a tárolódobozból, amikor a robotkar megütötte a fejét. Azonnal meghalt.
Ugye dr. Ford teljes neve pedig: Robert Ford

karit - 2016. 11. 16. 16:09

ericghar: William azt mondta korábban, hogy a főnök lányát készül elvenni. Azét a főnökét, aki Logan szerint megveheti a komplett Parkot.

nade - 2016. 11. 16. 16:20

Sonny: a biztonsági főnök amikor keresi Dolorest, valszeg csak direkt úgy lett összevágva, elterelésként, ugyanúgy mint amikor elszökött és Willéknél kötött ki.

Az lehet, hogy amikor a faterját kicserélték a jelen idősíkban, akkor bekattant , ekkor lőtte le robotot aki meg akarta erőszakolni, aztán egyedül újrajárja az utat amiket Willékkel egy korábbi loopjában bejárt. De mi a Willel megtett útjának emlékeit látjuk, kivéve mikor elmereng és eltűnnek mellőle Willék (mikor felébred és kezében a pisztoly, a temetőben, meg a vonaton). Legelőször csak simán lövések nélkül elszökve köthetett ki Willéknél.

Will meg a labirintus jelet hiába látta, először volt a parkban, valszeg nem mondott neki semmit akkor, és nem emlékezett rá. Vagy plot hole, rosszul írták meg. Évad végére kiderül.

ericghar - 2016. 11. 16. 16:25

karit: az androidok itt a parkban vidámparki attrakciók, mint a körhinta meg a céllövölde. SENKIT sem érdekel (nincs hirértéke), ha lelövik vagy erőszakot tesznek rajtuk. És ha Ford (jogilag a Park) elkezdene bárkit zsarolni az itt történtekkel akkor szénné perelnék (a brand alapértéke az anonimitás).

karit - 2016. 11. 16. 16:41

ericghar: lehet, hogy ez a lényeg: a Társaságot perelnék, nem Fordot. Őt nem a pénz hajtja, hanem a játékszerei. Bár az is elhangzott, hogy a Társaság is szarik a Vendégek pénzére, sokkal nagyobb a céljuk. Ford nyilván tudja, mi az. És esze ágában sincs ahhoz asszisztálni.

Ezért a Ford ellen áskálódó Theresa magának köszönheti, amit kapott. Bernard Ford “füle” volt Theresa ágyában, de így, hogy kirúgták, a nő (aki talán kémkedett is valakinek) még veszélyesebbé vált Fordra. Most Ford nyerhet Bernard helyett egy a vezetéssel jóban lévő RoboTheresát, akin keresztül nem csak információkhoz jut, de manipulálhatja az ellene szövetkező Társaságot.

Más: amennyiben a gyanús robotmadár és -kígyó ellenére ez mégsem egy UFÓállatkert a Vegánál, akkor a kinti emberi világban a Társaság fő célja egyértelműen a hatalma növelése lenne, amire kézenfekvő megoldás az embereket tökéletesen lemásoló technológia segítségével legyártani és üzembe állítani pár RoboTrumpot és RoboPutyint, majd kézbe venni a hozzájuk tartozó joysticket. (Csak előbb a lényegi know-howt ki kell énekelniük Fordból.) Ez a PoI-ban lévőre remekül rímelő humán-SZAMARITÁNUS sokkal jobban illene Nolanhoz az ufóknál. “Szamaritánus-ösztön” rulez.

Az eddigieket látva nehéz elképzelni, hogy egy ilyen robot ne tudna akár csukott szemmel eltalálni egy feldobott kavicsot. Korábban okosgolyót vizionáltam a kézifegyverekbe, amik kikerülik a Vendégeket, de valójában sokkal egyszerűbb (és a jövőre nézve sokkal veszélyesebb), ha csupán valamiféle If Target=Guest Then TargetX=TargetX+1: TargetY=TargetY+1 programsor van a hostok fejében. Csak hogy később valaki kivehesse onnan.

ericghar - 2016. 11. 16. 16:47

Ami viszont érdekes kérdés hogy Ford miért ölette meg Theresa-t? Egyértelműen azért mert rést nyitott, fenyegetés volt a Park biztonságára nézvést. A legegyszerűbben a Parkot (ember és host egyaránt) nem egy céges struktúrával lehet leírni, hanem úgy mint egy hangyabolyt, középen Forddal (a királynővel). Így a host-ok sem önálló darabjai a kirakósnak, mint ahogyan MiB hivatkozik (és gondol) rájuk, hanem egy közös tudat, egyetlen entitás részei (maga Ford a Park). Így viszont nekem furcsa az a szerep ami Maeve-nek jutott, mi ez a szabadulós játék?

Kvanar - 2016. 11. 16. 16:49

“ne meg az, hogy a biztonsági főnök (lol) a munkaterület kellős közepén beszáll egy liftbe, amely a park legtitkosabb ojjektumához repíti, minimum aggályos, hogy nem tud róla, vagy nem lája, ahogy egyébként más sem.”

Amikor keresik az elkóborolt baltás fazont, akkor ott az mondja a biztonsági főnök, hogy nagyon megválogatják melyik hostnak adnak fegyvert, erre Elsie azzal vág vissza, hogy ‘Te is kaptál’

Szóval a biztonsági főnök is lehet robot.

SPOILER:
Ha valaki nem látta az 1×08 trailerét ne olvassa ezt, de:

Nem Theresát gyártja lent ford az a trailerből egyértelműen kiderül szerintem.

kovácspéterke - 2016. 11. 16. 18:12

Kvanar, sztem is Elsie-t, írtam is fentebb, csak senki nem figyel :D

Apati - 2016. 11. 16. 18:31

Fakocka
Eleinte én is ostobaságnak tartottam a “két idősík elméletet”, annyira fel is bosszantottak vele, hogy végignéztem az elejétől egyben a részeket, hogy cáfolatokat keressek…hááááát.. nem igen jött össze.. :) sőt! azóta vagyok meggyőzve az ellenkezőjéről :)

karit - 2016. 11. 16. 18:36

“Szerintem is egy új Theresa készült ott a végén”

Vagy ha nem ő készül éppen a “lassú gépben”, akkor már korábban kinyomtatta: hülye lenne Ford kihagyni egy ekkora ziccert, most, hogy Theresa lepaktált ellene a Társaság küldöttével.

karit - 2016. 11. 16. 18:44

“sőt! azóta vagyok meggyőzve az ellenkezőjéről”

Szerintem a harminc éves incidens(nélküliség) első említése óta tutira vehető volt a múlt-szál (a’la LOST), csak itt nem utólag mutatták meg, hanem közben, mint ahogy a Négybetűsben az ALT nevű síkot.

Most már az ütne, ha itt még sincs két idősík. : )

nade - 2016. 11. 16. 21:17

ericghar – 2016. 11. 16. 16:47
“Ami viszont érdekes kérdés hogy Ford miért ölette meg Theresa-t?”
Hát mivel tönkre akarják tenni őt, a belső emberét, Bernárdot kírúgták, kell egy másik, aki erősíti az ő pozícióját, ez lesz Theresabot (nagyon valószínű hogy az készült a gépen, ránézésre a nagyja már kész, másnap reggelre munkakezdésre el is készül.

Az azért milyen, hogy Bernard az első résztől kezdve megfigyelte Theresát, szóvá is tette gesztusait, mimikáit? És hálószobatitkait is ismeri, az új Theresabot ott se tud lebukni.

Apati - 2016. 11. 16. 21:50

Sonny, Nade
Ha jól emlékszem (de ez nem 100%), akkor a vonatos-koporsós jelenetnél a labirintus rajza (amit Dolores követ a “jelenben”) csak akkor van rajta a koporsón, amikor Williamék nincsenek a háttérben, vagyis William/MIB nem láthatta 30 évvel ezelőtt.
Ha rosszul emlékszem, akkor pedig Nade magyarázata a helytálló :)

patrickburnsred - 2016. 11. 16. 22:36

Kvanarnak igaza van, ha

SPOILER
megnézitek a 1×08 trailerét, szerintem tisztán látni egy pillanatra, hogy Theresát takarja le, mindezt a góré kisasszony szeme láttára. Mi értelme lenne őt “nyomtatni”, ha közben megmutatja?
SPOILER VÉGE

peeeety - 2016. 11. 16. 23:14

Sok kérdés merült fel bennem, de egy leginkább.

Ed Harris karaktere kapcsán egyik embert se zavarja, hogy heteken vagy hónapokon át lovagol a sivatagban? Oké, értem én, gazdag ember szórakozása, de talán ez azért kicsit mégis fura vagy minimum kérdőjeles bennem. Vagy semmit nem gyanítanak a dolog mögött?

patrickburnsred - 2016. 11. 17. 00:10

peeeety

Ford tudja, hogy nem véletlenül van ott kint a MiB, de egyelőre ő sem tudja mi az, amit keres, vagy hogy az hol van (már ha van is valami fizikailag – ez ugye egy újabb nézői “vitatkozás”), a többi “munkás” pedig látja őt, de ahogyan az a korábbi egyik részben elárulták már, ő egy VIP státuszban lévő látogató, azt csinál amit akar, nem léphetnek közbe.

patrickburnsred - 2016. 11. 17. 00:11

peeeety

Ford tudja, hogy keresi azt a valamit, amiről mi nézők csak sejtjük, vagy inkább próbáljuk sejteni, hogy mi az, de egyelőre úgy tűnik, hogy ő sem tudja, mi az a maze, vagy hogy hol kell keresnie. A dolgozók részéről pedig szintén kiderült egy korábbi részben, hogy a MiB egyfajta VIP státuszban lévő látogató és ő akármit csinálhat, kvázi akárhol, nem léphetnek közbe.

karit - 2016. 11. 17. 00:48

Nem fura, hogy ennyire jegelik, mi van Logannel? Nekem ő volt az első tippem a MiB kilétére, még ha túl nyilvánvaló is lenne a fekete kalapja és agresszív természete miatt, továbbá simán megerőszakolta volna Dolorest, akiben már William elcsábítóját is láthatja.

Na meg ha valaki, ő aztán tényleg VIP lehet a főnök fiaként.

patrickburnsred - 2016. 11. 17. 03:31
Zagar - 2016. 11. 17. 06:25

Na, de mi van akkor, ha nem is egy park van, hanem kettő? A kínaiak lenyúlták a terveket és építettek egy másikat ami elromlott. Ez volt az a bizonyos inciidens amit emlegetnek. :P

Azt nem értem mire jó az egész háborúsdi. A zsoldosok, Lawrencék és a szellemharcosok halomra lövöldözik egymáyst. Biztos, hogy nem a vendégek szórakoztatására, mert Williamen kívül nincs ott más vendég. Akkor meg mi értelme? Lehet a hostokat javítgatni nagyüzemben :/

kovacspéterke - 2016. 11. 17. 08:59

karit, vmelyik trailerben volt, hogy nyalogatja dolores arcát, szóval előkerül még. de nekem is ő volt a tippem, csak megakadtam a szemszíneken. viszont ő volt oda az extra pályákért, és azért ment el jó messzire.

todie - 2016. 11. 17. 10:03

karit: logan barna szemu, MIB meg kek…

nade - 2016. 11. 17. 17:23

véletlen? aligha!
Bernard Lowe =
Arnold Weber

neje Lauren = Unreal

Dolores Abernathy =
Arnold Base Theory
Heart Obeys Arnold

Zagar - 2016. 11. 17. 17:50

Minek is másolná le ford Theresát vagy bárkit? Az első DNS teszt lebuktatná. DNS-t nem tud másolni mert az már klónozás :/ Ha a parkban meghal valaki, nem hiányzik senkinek? Nincs a parkban hatósági ellenőrzés? APEH, KÖJÁL, szakszervezet, tűzrendészet, környezetvédelem, ENSZ, akármi? Kizárt, hogy egy szórakoztató park külső ellenőrzés nélkül működjön. Akkor pedig fel kell tünnie, hogy mi folyik ott. Kizárt, hogy Ford vagy akárki egy gyilkosságot megússzon. Akkor pedig bezárnák a parkot. Nekem egyre inkább életszerűtlen ez a sorozat :/

nade - 2016. 11. 17. 18:25

Ha másnapra kész a másolat, ki jönne rá hogy meghalt? dns vagy vér teszt meg nemigen van minden nap, addig nem tűnik fel.

ifjú cézár - 2016. 11. 17. 18:32

Próbálom megérteni a park működését, úgyhogy imsét egy logikai kérdés: Az emberek ugye nem halhatnak meg a parkban, a fegyver nem fog rajtuk. Na de mi a helyezt a szellemnéppel, ha odáig valaki eljut? Nekik ugye lőfegyverük nincs, csak baltáik meg íjaik, amivel ugye simán megsebezhetik az embert. Ha meg úgy vannak kódolva hogy ne támadjanak rá az meg elég hülyén nézne ki.
(Egyébként most kezdetm az elejéről, és észrevettem, ami felett elsőre elsiklottam, hogy amikor Dolores-re rálőnek az apja házánál, rajta nem fogott a golyó. WTF?)

karit - 2016. 11. 17. 18:37

“Az első DNS teszt lebuktatná.”

Bernardot lebuktatta?

ifjú cézár - 2016. 11. 17. 18:44

Illetve mi van akkor, hogy egy vendég rátámad egy másikra? Ugye elég élethűek a hostok így simán hiheti egy vendég a másikra hogy host, és akár agyon is verheti

Sheen - 2016. 11. 17. 18:50

Ford ilyenkor nyomtat az agyonvert vendég helyett egy másolatot. :-)

Zagar - 2016. 11. 17. 19:57

karit: “Bernardot lebuktatta?”

Erről beszélek! Ez a hülyeség. Okés, hogy egy fiktív világ, de mégiscsak egy civilizált emberi társadalomról szól a történet. Vagy már nem? Nem tudok elképzelni olyan emberi társadalmat (a realitások talaján maradva) akár a nem túl távoli jövőben, ahol ennyire zárt módon lehetne üzemeltetni egy vállalkozást. Jönnek a vendégek, lelövöldöznek pár hostot, megerőszakolnak pár robotcsajt, kvázi embereket, jól szórakoznak és sehol egy emberjogi szervezet aki azt mondaná, bakker ezt azért mégsem kellene! Nem tudom hova fut ki a történet, talán már nem is érdekel, nálam elvesztette a realitását. :/

Zagar - 2016. 11. 17. 20:04

ifjú cézár: “Ha meg úgy vannak kódolva hogy ne támadjanak rá az meg elég hülyén nézne ki.”

Persze, hogy úgy vannak kódolva. Bemennél egy olyan parkba szórakozni (vidámpark, kalandpark) ahol nem garantálják, hogy élve kijössz?

karit - 2016. 11. 17. 20:36

Zagar: oké, akár az is lehetne a realistább plot végett (nyilván nem lesz), hogy emBernard a szobájában kesereg a kirúgása óta, és roBernardot csak most, Theresa elcsalásához vetette be Ford, hogy aztán újra szekrénybe dugja.

De ahogy színes köpenyben röpködő fazonok meg zombik sincsenek, itt is el kell fogadni az alapvetéseket úgy, ahogy tálalják – nyilván okkal tesznek így. Legalább három okot tudnék mondani, ami kábé elfogadhatóvá teszi mindenki viselkedését, az írók meg nyilván további négyszázat. :)

Zagar - 2016. 11. 17. 20:58

karit: Rendben, értelek. Ez egy zárt világ, ami logikátlan és semmi realitás alapja nincs. Akkor meg minek nézzem? Inkább nézek egy olyan, másik robotos sorozatot amivel tudok is azonosulni és valós problémákat vet fel. Persze, fogom nézni ezután is mert érdekel, hová fut ki a történet, de koránt sem a kezdeti lelkesedéssel. Gondoltam több van benne, de sajnos nem.

karit - 2016. 11. 17. 21:13

“logikátlan és semmi realitás alapja nincs”

Még.

A Négybetűsben sem volt túl sok realitás, aztán mi lett belőle (no flame!). Tuti, hogy lesznek még csavarok itt is, sőt, bízom benne, hogy a végén érdemes lesz egy húbazzeg! után máris újranézni, mint anno a Hatodik érzéket.

vidor - 2016. 11. 17. 22:13

Zagar: szerintem, ez amolyan szájról szájra terjedt dolog a gazdagok között, mint valami titkos társaság. Szerintem, eddigi részek alapján megismerve Fordot, nagyon meggondolja, hogy kit enged be a parkba, mint vendéget. Nyilván itt is lehet, hogy vannak szervezetek, csak meg vannak kenve, vagyis maga WW is korruptan működik – nem lenne meglepő, ez még a realitás talaján mozogna :)

Én iszonyat csalódnék a 2 idősík beoldásban, de ti tudjátok. Anno az Inceptionnél is ment a teóriázgatás folyamatosan, holott az is egy hót egyszerű sztori volt bonyolult köntösbe bújtatva. Nem azt mondom, hogy a Westworld egyszerű, de néha a megoldás sokkal kézenfekvőbb, mint az ilyen nagyon elszállt teóriák.

OFF

Érdekes amúgy, hogy pont a Lostot hoztad fel, mert nekem attól fogva indult meg a lejtmenet, amikor behozták az idősíkokat. A végére meg már annyira felidegelt, hogy abba is hagytam – bár sose értettem miért szeretik ennyien, de hát sose rajongtam túlzottan a nagyon népszerű dolgokért, 1-2től kivételt eltekintve.

bestente - 2016. 11. 18. 14:33

egy loop mennyi ideig tart? s megvan mindig mikor kell bemenni, akkor bemegy mindenki és a loop végén kötelező kijönni?

Zagar - 2016. 11. 18. 17:21

Szerintetek, ha Dolores terhes lesz Williamtől, megtartják a gyereket? Vagy a szaporulat a parké lesz mint a rabszolgáknál? Végül is a droidok rabszolgák nem? :P

karit - 2016. 11. 18. 20:28

: ) Ugye, hogy vannak olyan rétegei, amik miatt érdemes nézni?

Zagar - 2016. 11. 18. 21:52

Viccen kívül. Theresa megölésének mi értelme volt? Szó se róla, erős jelenet, Hopkins csúcsszuper alakítást nyújtott. Csak nem látom benne a logikát. Ha csak nem az, hogy kiderült, Ford egy pszichopata. DELOS szívatja Fordot, Ford erre bepánikol, hogy elveszik tőle a szeretett parkját és megöli a szerencsétlen nőt, aki csak a munkáját végezte, csinálta amivel megbízták. Ráadásul elég hülye is volt, nem vette észre, hogy Bernard droid (nem nézett utána kivel kefél) és nem tudja mi van a parkban. Elolvasta a jelentéseket, nincs ott semmi, ezzel el is van intézve. Ha biztonsági főnök lennék, mindenről tudni akarnék. Na, mindegy. Ford úgy irányította, ahogy akarata. Erre megöli. Ha ez volt DELOS célja akkor megértem. Ford hibázott. Ezzel zsarolhatják és félre lehet állítani.
De ez is csak egy teória. Szerintem nem bonyolítják ennyire.

bebb - 2016. 11. 18. 22:46

Zagar: Szerintem azért nyíratta ki, mert
1. ő lopta ki az adatokat a parkból. Ha kilopják az összes adatot, akkor nem tudja sakkban tartani a Delost, és bukja a parkot.
2. ő találta ki a színjátékot a droiddal, ami miatt végül Bernardot (az ő “emberét”) kirúgták a vezetőségtől, gyengítve a pozícióját.

Igazából nem nagyon tudnák meg, hogy ő ölette meg a nőt, hacsak nem ő maga mondja el. Szerintem rá fogja fogni Bernardra , akinek ugye volt indítéka, meg nyilván a kamerák is rögzítették őket együtt (persze közben elrejti, nehogy megtalálják és kiderüljön, hogy robot).

Zagar - 2016. 11. 18. 23:24

bebb: DELOS-t nem érdekli a park, csak a saját kutatásai. Ahhoz pedig joguk van. Nyílván olyan adatokhoz is hozzá akarnak férni amihez nincs joguk. Vagyis el kell lopniuk. Ha Ford lenullázza a parkot, lenullázza magát is. Nagyon pitiáner megoldás, hogy bosszúból megölöm azt aki ártott nekem. Ennél okosabb megoldást várnék egy Ford szintű karaktertől. Persze értelmezhetjük ezt erődemonstrációként is. DELOS a park tulajdonosa, Ford pedig a park egyszemélyi felelős vezetője és a kód szellemi tulajdonjoga jórészt az ővé. Theresa azonban DELOS alkalmazottja volt, ha jól értelmeztem, azaz DELOS teljhatalmú megbízottja amíg a bizottsági csaj meg nem érkezett. Azzal, hogy Ford megölte Theresát, megsértette DELOS-t a tulajdonosi jogaiban. Ezt pedig DELOS nem hagyhatja szó nélkül. Persze Ford kezében ott az aduász, hogy tud az adatcsempészésről. A kiegyezés ára Theresa mint áldozati bárány. Őt áldozta fel DELOS, Ő volt a véráldozat, nem pedig Bernard. A véráldozat szakrális jelentőségén túl azonban még mindig nem látom igazából miért kellet Theresát ténylegesen megölni. Leváltják, előléptetik, áthelyezik máshova, eltávolítják a parkból. Ez humánusabb megoldás lett volna.

karit - 2016. 11. 19. 00:30

Egyet nem kéne figyelmen kívül hagyni: amikor a bizottságos nő rávette Theresát a bemutatóra, nem volt ott Bernard. És mégis, később Ford cinikusan – hogy ráébressze Theresát a valódi erőviszonyokra – ugyanazt a ‘véráldozat’ szót használta.

Ez több dolgot is jelenthet, egyik izgalmasabb mint a másik.

bebb - 2016. 11. 19. 01:07

Zagar: Asszem félreérthetően írtam (sok volt az ő :)

Pitiáner bosszúnak nem nevezném, Theresa kémkedése romba döntené az élete munkáját, a hostokat, a történeteit, joggal érzi magát fenyegetve.

Theresa kiépített egy rendszert az adatok kijuttatására, ezzel eléggé elmozdult a Ford-Delos hatalmi egyensúly az utóbbi javára. Ő a Westworld alkalmazottja (minőségbiztosítási vezető), a pucérkodó fekacsaj a Delos megbízottja. Ők ketten ráadásul kigolyózták Bernardot a vezetőségből, egyértelműen le akarják állíttatni az egész parkot, törölni a hostok memóriáját stb.

Igen, egyfajta erődemonstrációként tekinthetünk a lépésre, miután a Delos átlépett egy határt, mostantól ő is keményen játszik. De akár szimpla szivárgás-elhárításként is van értelme.

A legegyszerűbb megoldás kiiktatni a kémet, amíg pótolják, minimum időt nyer, de akár az utód QA vezetőt is a saját oldalára állíthatja megvesztegetéssel/ megfélemlítéssel.

Az az ebéd kettejük között nyilván erről szólt pár résszel korábban, látta, hogy T elég határozottan ellene van, nem fogja tudni manipulálni. Ráadásul még szépen meg is kérte akkor, hogy ne álljon az útjába. :)

Persze bármi lehet, sok mindent nem tudunk még (pl. hogy egyáltalán mit fog mondani a Delosnak a halálról), de egyelőre nekem nem tűnik megmagyarázhatatlannak ez a gyilkosság.

Enzo - 2016. 11. 19. 03:11

1×07
Hú. Végre megnéztem ezt a részt, eddig nem mertem a hétidézete meg a hétrésze posztokat se megnézni, hátha valaki beír valami spoilert (mert azt tudtam, hogy lesz benn egy nagy csavar).
Ütött. Pont ezért nem akarok annyira belefolyni a teóriázgatásba, meg minden fejtegetést és videót megnézni, hogy ne rontsák el az esetleges ilyen csavarokat. És ez fura, mert anno a LOSTnál minden kis információmorzsát igyekeztem megtudni, és akkor úgy éreztem jónak – most meg ez az egyetlen sorozat, ahol trailert se nézek. Egyedül az itteni kommenteket olvasom, de hát amikor 179 darab van, az se könnyen megoldható :D
A “MiB és Will nem egy idősík” teóriában látok rációt, meg a Bernard és Arnold nevével anagrammázás is tetszik, de most lusta vagyok jobban belemélyedni.

Vicces a poszt, olyan, mint a Survivor kibeszélők. “XY esett ki” csak most “Bernard robot.” :D “What door?” – megint a “door” szó az év egyik legemlékezetesebb jelenetében, idén másodszor ;) Amúgy ott még nem voltam benne 100% biztos, hogy tényleg ez volt a csavar – hát sose lehet biztos az ember semmiben, már-már Theresát is robotnak kezdtem gondolni :D
Ja és figyeltétek az Őrült Kalapos-idézetet az elején? Utólagosan micsoda értelmet nyer :)
“If I had a world of my own, everything would be nonsense. Nothing would be what it is because everything would be what it isn’t.” – Bernard mondata, hogy “olyan régóta vagyok itt, hogy az androidokat kiismerem”, dettó.
@karit – 2016. 11. 19. 00:30
Az tényleg jó kérdés, hogy Ford miért említette ugyanúgy a “véráldozat” szót, mint Hale…na várjunk csak, elvileg Hectoron keresztül hallhatta, nem? HectorHost ott volt a szobában, még szépen fel is vezették a rész elején, hogy a vezetőség kéreti, ráadásul Bernarddal beszélt előtte.

Maeve szála: Apati – 2016. 11. 15. 20:08 kommentjére +1!
Érdekes volt az “új Maeve” a felhúzott bulk apperceptionnel, egyből hogy lecsukta a mágikus zongorát. De amúgy a 20-ra húzott mutatóval az is együtt jár, hogy a park dolgozói általi “lefagyasztás” nem hat rá? És jól értem, hogy lelőtte magát (tudta, hogy nem fog meghalni), csak azért, hogy odakerülhessen?

Doloresék szála elég meh volt, kezdem gyanítani, hogy az 1×06 is azért jött be nagyon, mert nem voltak benne. Na de azért remélem, hogy az írók jól pofánvernek valami meglepivel ott is, és mindjárt jobban fog tetszeni. Na de mi van Elsie-vel? Majdnemhogy jobban érdekel, hogy él-e, mint hogy ki rabolta el :D Ja és Logannel is jó lenne tudni, hogy mi van, amúgy meg tök zavaró, hogy ennyire hasonlít Hectorra.

#hétidézete persze a fenti “What door”, meg a következőek:

“You think I’m scared of death? I’ve done it a million times. I’m fucking great at it. How many times have you died?” – Thandie Newton félelmetesen játszott ebben a jelenetben, simán a hát alakítása, nálam előzi Hopkinst is.

“If your programmers were any good, they’d be working for me.”

SemmiCico - 2016. 11. 19. 07:44

Üdv Emberek!
Biztos voltam benne, h Bernard v Hopkins robot. Bár szerintem Hopkins is lemásolhatta önmagát..és most robot..aki Isten akar lenni.
Nem fogja Bernardot feláldozni; biztos kitalál valamit.
A bizottsági csajt pedig megkeni, vagy megfélemlíti majd.
Amúgy meg bennem is felmerült a kérdés, h mi van EdHarrissel? Ott is Remélem valami izgi csattanó lesz.

kovacspéterke - 2016. 11. 19. 09:53

Zagar, nem tudom a DELOS mennyire akarja Fordot kicsinálni, picit úgy tűnt nekem abból amit Ford mondott még kaja közben, illetve most, hogy már sokszor próbálkoztak, és ez egy ilyen erőfitogtató játék. Now they send you vagy valami ilyesmit mondott. Magyarán valószínűleg már több Teresa is nyugszik az alagsorban.

kovacspéterke - 2016. 11. 19. 09:56

Zagar még az előbbi hsz-edhez, tök egyértelmű, h Ford pszichopata, mi más lenne?

karit - 2016. 11. 19. 10:09

Asszem félreérthetően írtam én is.

Szóval nem maga a ‘véráldozat’ az izgalmas, hanem, hogy Fordnak Bernard nélkül is ott volt a ‘füle’ a Delosos nő szobájában – még ha ez a ‘fül’ egy lepauzált, álló farkú robotot is jelent.

Vagy akár azt, hogy maga Theresa volt a füle, és akkor roBernard mégsem lépte át a “Host nem ölhet embert” szabályt.

Így máris más lenne a khm “leányzó” fekvése, és Bernard (akár Ford?) hőssé is válhat, mert nem gyilkosság történt, csupán egy X fél által kémkedésre programozott robot kíktatása – miután a Delos háta mögött Theresa lepaktált a konkurens kínaiakkal.

Feltételezve persze, hogy Dolores mégsem esett teherbe 30 éve, és a Delos főnöke = WilliaMiB apósával, azaz Logan apjával. Igazi szappanopera. : )

Zagar - 2016. 11. 19. 13:20

Estleg azt el tudom képzelni, Theresanak azért kellett meghalnia mert Ford tartott attól, hogy olyan adatokhoz is hozzáférhet és továbbíthat DELOS-nak amiről jobb ha nem tudnak, amiket Ford titokban akar tartani. Pl., hogy Ford másnak is eladja a fejlesztéseket vagy valami ilyesmi.

Gevin - 2016. 11. 19. 15:23

“Egy még elrugaszkodottabb ötletem az lenne hogy Ford is robot, és ő Arnold, szóval nem megölték hanem a teljes tudatát áttöltötte egy robotba. Erre szolgálhatna a labirintus, hogy egy emberből robot legyél.
Ha belegondolunk ez kb az örök életet jelenti, szóval a parkban nem csak eljátszogatnak hanem azt fejlesztik hogyan érhetjük el a hallhatatlanságot. Ezt keresi “Ed Harris” és ezt a tudást akarják kilopni a tulajdonosok is.”

Ez az elmélet tetszik eddig a leginkább. Anthony Hopkins pedig hátborzongató. Mondjuk én most már valahol örülnék, ha ő nem lenne robot, hanem valóban egy “Frankenstien-” gyártó szörnyeteg. Az sokkal izgalmasabb lenne.

piszkosfred - 2016. 11. 19. 18:50

karit:

Ez szerintem viszonylag egyszeru, ott volt az agyban a robot akivel no dugott, valoszinuleg inaktiv allapotban is lehet kemkedesre hasznalni.

ayren - 2016. 11. 19. 21:07

@Edrick 2016. 11. 15. 01:53

“Volt azért egy minimális szó szerinti háttértörténete, és egyre jobban kezdtem megkedvelni, de most azzal, hogy kiderült, ő robot, és minden, ami vele volt és amit róla tudtunk csak kamu, olyan szinten nullázták le a minimális karakterépítését, hogy én már pont így nem tudok együtt érezni vele, mert nincs már mivel; ő “csak” egy robot, nem tudom sajnálni a halott fia miatt se, mivel nem volt neki”

Kérdés, hogy számít-e igazából, hogy egy emlék valóban megtörtént vagy csak “kamu”? A fájdalom eredettől függetlenül valódi, miért ne lehetne sajnálni azt a személyt, aki szenved tőle?
Az MI filmek nagy etikai kérdése mindig az, hogy ha sikerül tökéletesen lemásolni mentálisan az embert, és a létrehozott mesterséges intelligencia valójában már nem is különbözik tőlünk, miért ne illethetnék meg őt az emberi jogok?
Ezért írta szerintem winnie azt, amit. Ha az androidok pont olyanok, mint mi, akkor valójában emberek, csak nem szerves eredetűek. És máris prímán lehet azonosulni velük, drukkolni nekik stb.

Zagar - 2016. 11. 20. 09:23

ayren: pont, hogy nincsenek érzéseik, csak szimulált érzelmeik vannak, látszólagosak, hogy emberinek tűnjenek, hogy tökéletes legyen az illúzió. A gépnek erre semmi szüksége. Ahogy Ford mondja tisztábbak mert nincsenek morális gátlásaik. Ahogy meg is mutatják a sorozatban a beszélgetések során amikor lemennek gépi szintre. Mivel valójában nem éreznek, nem is lehet együtt érezni velük.

kovacspéterke - 2016. 11. 20. 17:55

Zagar – sztem ez az érdekes az egészben, hogy mennyire sikerült az emberhez hasonló robotokat alkotni. Sztem elég egyértelmű, hogy valamit éreznek, különben Maeve szarna az egészre. És mindegy, hogy mesterségesen generálják nekik, hogy rosszul érezzék magukat vagy tényleg rosszul érezzék magukat.

kovacspéterke - 2016. 11. 20. 18:01

Az jutott eszembe, hogy ha Bernard Arnold egy késői változata, akkor lehet h valamiféle bosszú áldozata. Ha Bernard még esetleg Arnoldként olvastatta Doloresszel az Alice-t, hogy öntudatra ébressze, és Ford ezért az öntudatos machinációért ölte meg, és állt még bosszút esetleg valamiért, akkor lehet, h azért plántált bele olyan emléket, hogy épp azt a könyvet olvasta a fiának, amikor az nekiállt meghalni, hogy rossz emlék legyen a könyvből.

ayren - 2016. 11. 20. 20:27

Zagar
Én is úgy gondolom, hogy vannak érzéseik, még ha mesterségesen, kívülről generálták is azokat.
Kérdés, hogy az emberi érzelmek keletkezése mennyiben tekinhető ezzel paralellnek. Az androidokat algoritmusok, minket meg a saját kémiánk irányít, ami gyakorlatilag független az akaratunktól. Gyógyszerekkel, drogokkal elvileg simán megváltoztathatóak az érzéseink. Akkor hát hol a különbség?
Ráadásul elhangzott az utolsó részben, hogy a legrégebbi androidok mintha szintet léptek volna. Mintha az előző életeik emlékének maradványai beépültek volna a személyiségükbe, ezért már nem tudják őket tökéletesen kontrollálni.

Hor1 - 2016. 11. 20. 23:15

Az indulge a kedvenc szavuk, már tuti. :D

Zagar - 2016. 11. 20. 23:27

ayren: a robot nem személy, hanem termék. Ennélfogva személyisége sem lehet, csak működési paraméterei :P

mandria - 2016. 11. 21. 02:33

….lehet,hogy Dolores -Arnold????:))))))…..

irgum76 - 2016. 11. 21. 16:19

pár észrevétel:

nem tudom mit számít de többen írták, hogy Dolores a legöregebb tehát belül fémes mint a kisfiú de amikor mondják, hogy ő a legöregebb akkor rögtön utána hozzáteszik, hogy igaz már egyik alkatrésze sem az eredeti

nem tudom miért érdemes android diagnosztizálónak megtenni egy androidot (egyébként mikor telefonál a “feleségével” szerintem Maeve replikával beszélt szinkronosan néztem Németh Bori hangját is felismertem)
a kula melóval (fület vissza szilózni) meg (elvileg) emberek tökörésznek
naponta 5x szétverik a kocsmát mekkora apparátus kéne már ahhoz, hogy minden flottul menjen
ennek a töredékét mutatták eddig
egyáltalán egy ilyen hatalmas technikai újítást mért pazarolnak el egy disney world-re???
nem igaz,hogy senkinek nem jutott eszébe más hasznosításuk mint, hogy lelőjék és megerőszakolják őket
áhhhh inkább nem is folytatom a logikai bukfenceket
jó párat leírtak előttem mivel a sztoriban annyi luk mint az ementáli sajtban

na akkor nézzük az útvesztőt:
sokan írták, hogy a halhatatlanság lenne a jutalom
én úgy emlékszem azt mondták a külvilágban legyőzték a rákot és egyéb betegségeket azért keresik a virtuális élményeket a parkban
szerintem ez inkább egy spirituális, önismereti dolog lehet
egy teszt mint a Paradicsomban az almával
az MiB 30-éve kódorog a parkban és most bukkant először a nyomára egy alkesz npc skalpjában
a nyomokat követve jut el a kígyó tetovált lányhoz aki elküldi a kannibál vezérhez vagy kihez de azt a szereplőt Ford hozza be a játékba ergo eddig nem tudott volna MiB tovább jutni ha nem “segít” neki Ford
és azóta mindenhol felbukkan a szimbólum amit emberünk 30 éve nem talált

lehet erre is magyarázatot ad a 2 idősík elmélet
ami poénnak jó lenne de kicseszésnek még inkább
bár aki az Interstellar-ben tettestárs volt eltudom róla képzeni
(az is egy monumentális szuperszonik epic-nek van beállítva holott 2 perc alatt letudhatták volna a filmet ha logikusan mézük)

irgum76 - 2016. 11. 21. 16:43

ja és még annyi, hogy a vállalatot nem érdekli sem a showbiznis sem az android technológia! ezeket szóra sem méltatta a csaj nekik 30 évnyi nyers adatra fáj a foguk
(jelentsen ez akármit is)

piszkosfred - 2016. 11. 21. 17:42

irgum76:
MIB nem kodorog ott 30 eve, elmondta, hogy miutan ongyilkos lett a felesege jott vissza tesztelni magat. Az pedig nem reg tortenhetett.

patrickburnsred - 2016. 11. 21. 18:35

a mib a 30 évvel azt mondta csak, hogy ő annyi évvel “született” itt a parkban, jelentsen ez bármit. ugye sokan itt a 2 idősík / william=mib teóriára affektálnak, hogy akkoriban kapta meg a valódi személyiségét, amit a lánya gyűlölt

patrickburnsred - 2016. 11. 21. 18:35

ezelőtt*

irgum76 - 2016. 11. 21. 19:29

hát nem tudom nekem úgy tűnt ha nem is ott éli az egész életét (mondja az egyik vendégnek, hogy most ne zavarja mert vakáción van) rendszeresen visszajár
mindenkinek unalom szintig ismeri az eseményszálát és többször elmondja, hogy már századszorra öli meg az aktuális áldozatát

ayren - 2016. 11. 23. 13:51

Zagar
Ez filozófiai nézőpont kérdése. Hogy mitől lesz személy a személy. Mi biológiai, szerves “termékek” vagyunk, az androidok meg szervetlenek. És? Ez tulajdonképpen lényegtelen különbség.
Amennyiben az emlékek határozzák meg a személyiséget, idővel szervetlen lények is képesek személyiséggé válni, ha van öntudatuk. Az androidoknak pedig van – mellesleg jó néhány állatfajnak is. Szerintem erről szól a sorozat, ahogy csomó más androidos sci-fi is.

Csigusz - 2016. 12. 28. 15:36

Most olvastam csak ezt az írást, mivel nemrég tudtam le ezt a részt… a kritikából csak süt, mintha “tudnunk kellett volna”, hogy robot – megmondom őszintén semennyire meg sem fordult a fejemben egyrészt mert nagyon jól felépített karakter volt, háttérsztorival, komoly pozícióval, és valamiért nekem az elejétől fogva teljesen mereven elkülönültek, hogy ki robot és ki nem az. (Úgyértem maga a sorozat kommunikálta le ezt elég fixen és mereven, nem is volt kérdésem)
Nyilván ez, most ezzel a csavarral ugrik, és most már mindenki lehet az ellenkezője.
Ettől függetlenül az írás kicsit olyan, mintha az orrára lenne koppintva mindenkinek, aki nem látta előre a csavart :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz