login |

Survivor – 33×09: Advantage?

2016. 11. 17. 17:55 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Annak ellenére, hogy nem annyira várt fordulat is volt a mostani epizódban, biztos, hogy nem a szezon jobb részei közé fogom sorolni a 33×09-et. És bár konkrét bajom nincs az évaddal, továbbra is azt érzem, hogy nagyon sok mindennek kellene változnia, hogy az S33-at ne a felejthetők között emlegessük a finálé idején.

survivor-33x09-00

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Taylor esett ki.

survivor-33x09-000

Taylor-nak nem sikerült Adam ellen hangolnia a többieket a folytonos loved ones-ozással (komolyan nem értettem ezt a marhaságot, és nem csak azért, mert bármit el tud venni, nem csak a szeretteket, de nyilván valami másra használná, nem ellenségek szerzésére), és még a szavazatok szétszedése is bejött, szóval alapjában véve egy teljesen fegyelmezett szavazáson vagyunk túl, némi látszatdrámával, és Jeff erőltetett millennials-ozásával.

(Ha már Az Előnyről szó esett, akkor az megint hátránynak bizonyulhat annak, aki birtokolja, csak azért a tényért, hogy nála van. Pedig én még mindig teljesen bagatellnek érzem ezt az elemet. De csak azért büntetni valakit, mert birtokolja…?)

survivor-33x09-04

Logikus döntés volt, valahol pezsdítő érzés, hogy a többség kivételesen saját szemszögéből kedvező döntést hozott, de nem annyira a papírforma miatt éreztem semmi extrának a részt, hanem azért, mert olyan momentumok lettek benne kiemelve, amik máskor kivágásra kerülnek, ld. dugikajálás és az iszogató Brett, aki cseppet sem volt extrém.

Még akkor is így van, ha a kajás jutalom mellett (milyen vastag húsok voltak már!) a védettség játék is kapott egy kajás komponenst, és érdekes volt látni, hogy csak Will és Zeke vállalta be a játék helyett az evést. Oké, mondjuk a játékosok fele lehet, hogy nem is volt annyira éhes.

survivor-33x09-05

Tényleg nem tudok sok mindent mondani, csak annyit, hogy az “öregeknél” megindult némi szervezkedés, de mivel elég sokáig nem volt szó Jessica előnyéről, azt is sejteni lehetett, hogy nem fognak (még) ellene fordulni.

Az azért poén lett volna, ha azon múlt volna a kiesés, hogy Jay Taylor-ra szavaz, Taylor pedig Adam-re.

survivor-33x09-01 survivor-33x09-02 survivor-33x09-03   survivor-33x09-06 survivor-33x09-07 survivor-33x09-08 survivor-33x09-09 survivor-33x09-10 survivor-33x09-11 survivor-33x09-12 survivor-33x09-13 survivor-33x09-14 survivor-33x09-15 survivor-33x09-16 survivor-33x09-17 survivor-33x09-18 survivor-33x09-19 survivor-33x09-20

9 hozzászólás Ne habozz!

Enzo - 2016. 11. 17. 18:19

33×09
Az évad talán legérdekesebb tribal councilját láthattuk. Taylor annyiból tényleg előnyben volt, hogy a lopásról tudtak (minimum Bret és még 1-2 ember, akiknek elmondta), az előnyről meg nem, de ez az egész szervezkedés tribalön már nagyon késő. Ott ritkán szoktak olyanra szavazni, aki addig nem volt tervben, ráadásul semmi susmorgás se volt. Jóval előbb be kellett volna játszania ezt, meg hát az is megkérdőjelezhető, hogy még hazugságokat is hozzácsapott. Adam viszont sajnos valóban egyre furábban játszik (lásd Zeke kiakadása – nem mondjuk az alul levőknek, hogy alul vannak).

Hannah és Sunday hirtelen elkezdett éledezni, előbbinek aranyos volt a lelkesedése (mondjuk aztán tribalon megint úgy nézett ki, mint aki sokkot kapott), utóbbitól meg ez a nagy Jessica-kiutálás kicsit szerintem hirtelen jött, de majd egy jó szál lesz a következő részekre, gondolom.

Reward:
Na végre schoolyard pick, sokkal jobb ötlet, mint a random csapatok. Mondjuk megnéztem volna magát a választást is, érdekes bagázs jött össze, gyakorlatilag a két eredeti törzs menti határvonallal, 1-1 felcserélt emberrel (Taylor és Jessica). Hannah szövegén meg jót röhögtem :D (“So, I’m not going to be a sports captain.”)
(Amúgy ez bola vagy mi dobálás mennyire marha egyszerű már…simán felcsavarodik a rúdra minden dobásnál.)

Immunity:
Csodálkoztam, hogy Will annak ellenére inkább a kaját választotta, hogy a számok rossz oldalán van, de ahogy nézem, a többiek se tartják egyelőre veszélyesnek. A top3 meg végre megjósolható volt, simán kitaláltam, hogy a Ken-Taylor-Jay hármas lesz a legjobb az egyensúlyozásban. Viszont a végét ügyesen vágták, elhittem, hogy Ken elrontja, és mégse. (Ken amúgy nagyon jól elvan a háttérben, dicséret!) Taylor meg abban az ujjas cipő-szerű izében nyomta, mint anno pl. Woo, elvileg tök jó cucc.

Van benn valami, hogy eddig nem olyan emlékezetes az évad. Én nem mondanám rossznak, de tényleg nincsenek benn (még?) annyira nagy húzások, vagy kifejezetten szimpatikus/ellenszenves játékosok. Most egy darabig ez a Taylor-bosszúhadjárat elvakított minden mást, de remélem, hogy lassan elkezdenek éledezni más történetek is.

Egyebek:
-Haha, szegény Will nem ihat alkoholt :D
-Egyszer igazán a táborban felejthetné valaki az idolt (akár törzsit, akát egyénit), vicces közjáték lenne :D
-Eddig eszembe se jutott, de loved ones-látogatásnál ellőni a rewardlopást, az tényleg mennyire szemétség lenne, te jó ég. Taylor meg még drámaibban adta elő :D

FrankLuck - 2016. 11. 17. 19:20

Csak pár dolog:
– nincs listám, de Taylor simán top 10 legostobább játékos, wow
– ez az előny csak szerintem full szemét? csak arra jó, hogy ellenséget csináljak magamból, ESETLEG a végső reward challenge-nél lenne értelme használni, ha ott a jutalom előny a végső immunity-játékban (nem tudom, hogy ott még lehet-e egyáltalán használni) Adam meg esetleg védhette volna magát azzal, hogy nyilván nem fogja használni loved one rewardra, mert ennyire azért tán ő sem buta
– miért volt evidens, hogy Willre úgyse fognak szavazni? Valamiről lemaradtam? Értem én, hogy nem jelent veszélyt, de hogy föl se merül, az fura. Volt már olyan, hogy az under the radar játékost vágták ki, most meg úgy tálalták, mintha 4 immunity necklace lógna a nyakában.

Natale - 2016. 11. 17. 23:08

Will azt mondta hogy azert szallt ki a jatekbol mert tudta hogy ugyse nyert volna.

Azon meg jot derultem hogy Taylor es Figgy meg Ponderosan se johet ossze, mert utobbi ugye nincs ott (gondolom a tobbi oda juto jatekos nagy oromere). Orultem hogy kiesett, akinek annyi esze van hogy a masodik napon osszejon valakivel es 12-es torzsben 4-es szovetseget alakit, az megerdemli.

nadivereb - 2016. 11. 17. 23:41

Iszonyú kellemetlenül éreztem magam a tribal alatt, mert amit Taylor művelt, az szinten aluli volt. Egyáltalán, kicsit sem szurkolok Adamnek, nem játszik jól és komoly hibákat követett el már eddig is, de az, ahogy ennyire rászállt Taylor (Jayjel együtt, teszem hozzá), az számomra gyomorforgató. Semmi stratégiai szerepe nem volt az egésznek, csak bullying a poén kedvéért, egybites trollkodás. (Mindezt azért, mert Adam – amúgy taktikailag pont helyesen – kiszavazta Figgyt. Hol vagyunk, az óvodában?)
Remélem, Jay összekapja magát jövő héten, mert ez eddig siralmas.

Én - 2016. 11. 18. 00:11

Ennyire még sohasem untam Survivor évadot az elmúlt 32 évad alatt. Borzalmasan unalmas semmilyen, jellegtelen játékosok, akiknek annyi közük van a játékhoz, mint az első részben felbukkant tyúkoknak. Egyszerűen szurkolni se tudok senkinek, mert mindenki annyra ostoba, csak sodródik. Nem látszik senkin, hogy akárcsak egy lépéssel is előrébb járna a többieknél. Akárki nyer azt a nagy szerencséjének köszönheti, és azt sem tudom elképzelni, hogy ne a legfelejthetőbb évad legyen ez, mert a casting idén nagyon béna.

Risi92 - 2016. 11. 18. 09:05

@Én: picit egyetértek, bár annyira nem rossz a helyzet. nekem is nagyon semmilyenek a bent maradt szereplők, a számomra legizgalmasabb karakterek sajnos már kiestek (Figgy, Michaela, Michelle, Mari) bár a bent maradtak között is vannak “elfogadhatóak” mint Jay vagy Hannah, akiknek vannak jó momentumaik. és David és Zeke is meghatározóak, bár az ő játékuk és személyiségük nem olyan, akiknek drukkolni szoktam.

fontos kiemelni, hogy ez az évad, ahol a casting 3x hírdetett “utó” castingot, annyira nem találtak jó embereket. (szerintem ez meglátszik:D)

nem tudom, mennyire ismeritek az edgic-et (emberek edit alapján próbálják kitalálni ki fog nyerni) és a “modern” survivor évadok történetében -tehát a 16. évad óta- ez a 3. ahol nincs egy egyértelmű “winner’ candidate az edit alapján. általában 5-6. rész után már ki lehet ejteni a legtöbb játékost, de itt most 3-4 ember még mindig bent van, mint esélyes. legalább ez érdekes az évadban :D

szerintem - 2016. 11. 18. 09:58

ez tenyleg nem volt az evad legjobb epizodja, bar biztos, hogy nem felejtheto, koszonhetoen a tribalon tortenteknek.
a multkori resz utan szapultam a szerkesztest, most sem lett sokkal jobb, csodalkozom, hogy talan nincs eleg anyag, amibol ivet lehetne adni az epizodnak, nem tudom. mondjuk az is biztos, hogy ilyen fejetlensegben eleg nehez lehet levezenyelni egy tribal councilt peldaul.

az eredeti temavalasztast (millenials vs genX) eleinte elegge eroltetettnek ereztem, az utobbi ket epizodban viszont szerintem nagyon szepen megmutattta magat, hogy valoban van kulonbseg a ket tabor kozott. a merge ota azt lehet latni, hogy a millenials sajat magat apritja, total kaotikusak a viszonyok, adam, taylor es most mar egyre inkabb ugy latom, hogy jay is, eleg impulzivan es immprovizativan viszonyulnak nagyjabol mindenhez. adam lehet, hogy kivetel, o ugy tunik, hogy annak ellenere, hogy sokat gondolkodik, a jateka teljesen szet van esve, most van abban a fazisban szerintem, hogy innen mar csak az segitene, ha ujrakezdhetne az egeszet elolrol. amit lehetett, elrontott. ha csak nem tortenik valami nagy meglepetes a kovetkezo reszben, akkor szerintem adam fog menni, nincs senki a szigeten, aki vele szeretne jatszani, olyan, mint egy ongyilkos merenylo kabe.

taylor es a tribal council total nevetseges volt, kar, hogy erre ment el a teljes ido, jo lett volna megtudni egy kicsit tobbet arrol, hogy mi minden tortenik meg a taborban, ha mar az epizod kozben ebbol nem sok derult ki. ken peldaul megnyerte az immunity challenget, annak nagyon orulok, de peldaul nem latom, hogy mennyire van a kor szelen tovabbra is jessicaval kettesben, vagy esetleg beljebb dolgozta magat a daviddel valo kapcsolata reven (ami egyebkent nem tudjuk, hogy mennyire szoros vagy nem a merge ota). erdekes, hogy megint brett es sunday beszeltek tobbet, a michaela-epizod utan azt hittem, kizarolag azert, mert eppen abban a torzsben voltak, ahol az esemenyek zajlottak, de most mintha elindult volna egy uj szal is, jay es sunday egyelore meg jo lehet, brettel kiegeszulve. jessica szerintem szalka mindenki szemeben a millenials torzsben, bar mar nem emlekszem, miert. nekem nagyon nem szimpatikus, en nem bannam, ha menne, sok jatekot tole sem lattunk egyelore.

az biztos, hogy meg mindig nagyon nyitott ez az evad, en nagyon elvezem, szerintem nagyon erdekes emberek vannak jatekban, bar az nem feltetlenul jelenti, hogy jol is jatszanak. zeke es david most aranylag hatterben voltak, eleg nehez ennnyi emberrel. tenyleg, nincsenek egy kicsit tul sokan meg mindig? mar most ket ember van a jury-ben (tejoeg, taylor vajon mi alapjan fog a vegen gyoztes valasztani….), es meg vannak 12-en jatekban talan, ha jol emlekszem, vagyis 11 emberes jury lesz. vagy lesz esetleg medevac vagy talan valaki feladja?

ha marad a status quo, akkor jovo heten szerintem adam megy, kivancsi leszek, hogy ken hu marad-e a szavahoz es nem ot kuldi haza, utana pedig sajnos jay kovetkezik, hacsak nem tud forditani a dolgokon. van egy idolja, amirol szerintem senki nem tud, en legalabbis nem emlekszem, hogy elmondta volna barkinek, ugyhogy ha jovo heten nincs veszelyben, akkor kijatszhatja az utana valo tribalon, vagyis akkor majd elindul az apritas.

Risi92 - 2016. 11. 18. 11:05

@szerintem: jay will-el együtt találta meg az idolt. és 11en vannak már csak – 10 fős lesz a jury, ha csak nem lesz megint a S32-es twist, hogy kiszavazhatnak valakit a jury-ből

szerintem - 2016. 11. 18. 14:37

@Risi92: tenyleg, persze, teljesen kiment a fejembol Will. bar szerintem o megtartja az infot maganak, nem hiszem, hogy Jay ellen fordulna, erosnek tunik a szovetseguk. bar az is igaz, hogy o kimaradt a mason jar falatozasbol, szoval lehet, hogy az rosszul esett neki, ki tudja.
es abban is igazad van, hogy akar ki is szavazhatnak valakit…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz