login |

Westworld – 1×08: Már megint a narratívák

2016. 11. 21. 19:03 - Írta: winnie

293 hozzászólás | kategória: kritika,

Jó pár dolgon elgondolkoztam a mostani Westworld kapcsán – például azon, hogy biztos, hogy szerencsés-e az, hogy sok mindent sok néző nem vág le azonnal az adott epizódot nézve. Jó, ha egy sorozat nem erőltetetten szájba rágós, ha a nézők egy részét kizárja a 100%-os élményből? Aki nem marad ki a mókából, az lehet, hogy igent mond, hiszen körön belül van – éljen az elitizmus?

westworld-1x08-09

Már korábban is voltak olyan momentumok a Westworld-ben, amiket az ember mások megjegyzéseit olvasva vagy utánanézve realizált – velem is előfordult, nyilván olyanok is vannak, akik mindent elsőre felfognak. Az 1×08-ban hiába volt a visszavonultatásról szóló szöveg, ennyi nézős sorozat mellett biztos, hogy nem esett volna le soha, hogy a mostani kiemelt új szereplő már feltűnt korábban is.

Márpedig ez elvileg kiemelt momentum is lehet, hiszen egy korábban már általunk is tárgyalt elméletet támasztana alá Ed Harris karakterével kapcsolatban – a furcsa az egészben, hogy a rész más jelenetei viszont mintha pont cáfolnák ezt a dolgot, a franc sem tudja, hogy mi van.

westworld-1x08-03

Mondanám, hogy nem kell gondolkodni, hagyni kell, hogy a sorozat sodorja az embert, de az az igazság, hogy egyre kevésbé beszélhetünk sodrásról. Vagy van olyan, aki szerint mindegyik jelenleg sztoriszál lenyűgöző? Nyilván Maeve önmagában is jó sztorit kínál, de Rosencrantz & Guildenstern a két macska Felix + Sylvester társaságában is, de én speciel az igazgatótanácsos áskálódást rém unalmasnak tartom.

Nyilván komoly szerepe lesz és kell a szezon végső konklúziójához, mint ahogy az is, hogy hallhattuk (:keresi a nevet:) Charlotte mivel bízta meg Sizemore-t, de ettől még a szál a két szemben álló fél “tudom, hogy tudod, hogy tudom”-hozzáállásával képtelen megmozgatni.

westworld-1x08-06

De hasonló a helyzet a továbbra is nagyon fakóra vett Dolores-sztorival, aminek inkább csak fellángolásai vannak – amíg William-et nem teszik valamivel érdekesebbé, addig nem biztos, hogy jobb lesz. (Ford és a Fekete Ruhás persze már jóval izgalmasabb, bár előbbinél sosem tudom, hogy tényleg mélyeket mond-e, vagy csak tudálékosan üres frázisokat pufogtat, mint a “We can’t define consciousness, because consciousness does not exist.”)

Írnám, hogy a tovább mögött spoilerekkel folytatom, de valójában tényleg inkább csak özönsok kérdést lehetne feltenni. Felteszek kettő komolyat és kettő komolytalant, hátha valakinek van sejtése a válaszokról – illetve hátha már valamit meg is válaszoltak, csak megint nem látok a szememről.

Igazából a kérdések fele nagyjából úgy nézne ki, hogy “Arnold?” vagy “Dolores?”, hiszen még mindig csak sejtetésekből, utalásokból és elkapott félmondatokból lehet ítélni. Persze lehet egyértelműsítő elméleteket is olvasni, de azok, amíg nem igazolódnak, csak elméletek maradnak. Szóval a személyek kapcsán inkább a konkrétumoknál maradva:

Akkor most William = Fekete Ruhás? Vagy a sok ellentmondás kilövi ezt az elméletet? (Továbbra is marhára sajnálom a készítőket, hogy ha a több idősík a “megoldás”, hogy ennyire nem lesz sokk sokaknak – vagy azért, mert nyilvánvaló, vagy azért, mert a net mindent ellő a találgatásaival, vagy pedig azért, mert ez a narratív trükk, mint írtam múltkor, az elmúlt hónapokban 3 másik sorozatban is el lett lőve.)

westworld-1x08-05westworld-1x08-02

Bernard-ból lehet még valaha érdekes figura a formattálás után, visszanyerheti a tudatát? Ja, és akkor vajon tényleg megölte Elsie-t, vagy azért nem mutatták tovább a jelenetet, mert csak félre akarnak vezetni minket? (Akármi is lesz a válasz, a főcímben majd biztosan jól lelövik, hogy Sharon Woodward szerepel-e az aktuális epizódban.

westworld-1x08-01

És még sok ezekhez hasonló kérdés, ami mindenkinek a fejében megfordul, de engem OFF-ként inkább az érdekel, hogy a sok alig szereplő állandó szereplő mellett, mint most a szőke pisztolyos csaj, nem fair, hogy a folyton képernyőn lévő és fontos szereppel rendelkező két jómunkásember csak sima vendégszereplő? Felix-nek egyébként jár a pacsi, már korábban is sejthettük, hogy ő másképp áll hozzá a körülötte zajló eseményekhez.

westworld-1x08-10westworld-1x08-08

Egy idő után már fel sem tűnik a sok meztelenség a nézőnek, nem?

westworld-1x08-04

Ja, és kannibálok!

westworld-1x08-07

293 hozzászólás Ne habozz!

Fakocka - 2016. 11. 21. 19:39

Szerintem ami cáfolja a Will=MiB teóriát, az az öreg templomtorony. Ford mikor kitalálta az új narratívát, akkor mutatták a betemetett templomot, most is láttuk Will és Dolores jeleneténél. Ehhez hozzáadjuk, hogy Ford múltkor találkozott MiB-bel, így szerintem egy időben zajlanak a jeleneteik.

Derry - 2016. 11. 21. 19:47

Nekem Logan volt a sejtésem, hogy ő a fekete ruhás.

Northop - 2016. 11. 21. 19:48

Dolores elmenekült a Men in Blacktől, és így futott bele Williambe, nem is értem, hogy hogyan lehetnének ugyanazok.

Northop - 2016. 11. 21. 19:48

*Man

zk - 2016. 11. 21. 19:52

@Fakocka: A templomot akkoriban temethették be, amikor Dolores először bekattant és Arnold is akkoriban halhatott meg. William pár évvel később érkezik a parkba, tehát a templom akkor már a földalatt van csakúgy, mint 30 évvel később, amikor Ford kitalálja az új narratívát.

Amúgy az Amy Winehouse Back to Black feldolgozás ütött:D
“…We only said goodbye with words
I died a hundred times
You go back to her
And I go back to black”

Eddard - 2016. 11. 21. 19:53

Maeve és a 2 lúzer “tudós” szála nagyon idegesítő.
A legnagyobb baj ezzel a sorozattal, hogy egy android élete sem érdekel, mivel csak robotok. Nem lehet velük együtt érezni. Szóval Hajrá Ford! Hopkins papának nagyon jól áll ez a szerep.

Northop - 2016. 11. 21. 19:57

Á, nem is tévedtem, a haramiáktól menekült el…

Fakocka - 2016. 11. 21. 19:57

zk
Nem mesterségesen temették be, hanem természetes erózió végett, a vasszerkezet is eléggé odavolt. Pár év alatt nem lesz ilyen.

winnie - 2016. 11. 21. 20:02

“Szerintem ami cáfolja a Will=MiB teóriát,”

a kérdés, hogy van-e jelentősége annak, hogy MIB ismerősként köszöntötte a csajt, akit találtak – aki az volt, aki a második részben fogadta will-t.

zk - 2016. 11. 21. 20:02

@Eddard: Az egész sorozat többek között arra filozófiai kérdésre épít, hogy ha sikerülne mesterségesen megalkotni az öntudatot, akkor egy ilyen öntudattal rendelkező robot miben különbözne az embertől? Akit foglalkoztat ez a kérdés az nem hiszem, hogy nem tudott együtt érezni Maeve-el, amikor körbevezették a laborban.

Fakocka - 2016. 11. 21. 20:04

Az meg a másik, hogy Dolores “beflesselte” a MiB-et, akkor lőtte le a nagybajszút és menekült Will karjaiba

Eddard - 2016. 11. 21. 20:05

@zk Igen, értem mire szeretnél rávilágítani.:) Sajnos nálam ez nem működik. Nem tudok robotokra másként gondolni :)

winnie - 2016. 11. 21. 20:05

“egy android élete sem érdekel, mivel csak robotok.”

az 1×08 részben ezzel is foglalkozott bernard és ford révén. hogy mi a különbség akkor most ember és robot között? alapvetően meggyőzően lehet érvelni mellettük is.

erről az jut eszembe, hogy egyszerű itt ráhúznom a robotokra azt, hogy nem érdekelnek, mert robotok (meg is tettem), de például a Humans-ben abszolút érdekel a robotok sorsa, együttérzek velük, stb. szóval, ha itt (még) nem érték ezt el (Maeve sem?), akkor az lehet, hogy a sorozat hibája, és nem a robotszereplős koncepcióé.

most említhetnék neves filmeket is, amiknek robot a főszereplője, és szerintem volt, amelyiknél érdekelt engem vagy téged a robot élete, nem? (ismétlem, mindezt annak ellenére mondom, hogy eleinte én is ezt gondoltam, hogy a robotok személytelenné teszik az egészet.)

zk - 2016. 11. 21. 20:09

Eddard: Akkor gondolj magadra robotként:D Mit éreznél, ha egyszer csak kiderülne, hogy az egész eddigi életed egy hazugság, amit egy pendrivról töltöttek fel az “agyadba” és gyakorlatilag csak azért létezel, hogy egy kitalált világban szórakoztass gazdag embereket?:)

zk - 2016. 11. 21. 20:15

@Fakocka: A MIB egy évvel ezelőtt ölte meg Maeveet és a lányát, gondolom Dolorest is akkoriban ráncigálta be a pajtába. Egy évvel később Dolores beflesselte a MIB-et, lelőtte a bajszos csávót, majd elszaladt valahova, de azt nem tudjuk, hogy hova. Aztán mutatták a 30 évvel ezelőtti Dolorest, amikor találkozik Williammel.

Vielon - 2016. 11. 21. 20:23

Rosencrantz & Guildenstern :) Ezen hangosan felnevettem:):) És tényleg olyanok :):)

Eddig a sorozat megbízható Jancsiként és Juliskaként pötyögtette a morzsákat a megoldáshoz vezető úton….Ford – Teddy párbeszéd a backstory-ról, majd hirtelen “kiderül”, hogy Bernardnak volt egy fia (hopp, backstory itt is) …remekbe szabott, elegáns megoldás, ami tippháborút indít a junkie fejében….ott volt még a hodor-door-what door?-sokk…stbstb.

Legutóbb én is beleestem, egy “heuréka” felismerésbe, amit nem vettem észre (vagy nem gondoltam rá, mert nem azon volt a fókusz), de a kommentek alapján elkezdtem agyalni rajta, pont, amit írsz winnie.

Aztán le is tettem a voksomat a 2 (vagy több?) idővonal elmélet mellett…amiből, vagy amivel párhuzamosan kibújt a MIB = Will hipotézis.

Az új / régi leány Clem szerepében rendesen csavar egyet az amúgy is burjánzó elmélet-hálón…hiszen, ahogyan Lazo-Lawrence, ő sem lehet egyszerre 2 helyen…így….

a morzsák alapján valószínű, hogy….

Ha a több idősík elmélet igaz, akkor nem 2 van, hanem 3:

1. amire Dolores reflektált a kanyonban. Itt ugye egy olyan várost látunk, ami a “jelenben”, a templomtornyot kivéve, már a föld alatt van. A “ruhaváltós” jelenet / emlék arra utalhat, hogy ez abban az időben játszódik, amikor Bernard ( Arnold?) éppen robotokkal suttogót játszik Doloressel a pincében. Csak azóta ugye szegény Dolly átesett már pár restarton, így csak víziókban emlékszik (hála a hackelésnek).

2. amiben Dolores és Will éppen ugyanott vannak, a kanyonban. A város itt már a föld alatt van.

3. a jelen, MIB túrája Teddyvel, Theresa gyilkosság….stb. A várost Ford éppen kiássa (erről szó is esik a legutóbbi részben). A discoverwestworld oldalon található térképen látszik, hogy éppen fejlesztés alatt áll az a terület, vagyis nem valószínű, hogy ott akár vendég, akár lakó lazán sétálhatna…

MIB = Will:

A korábban leírtakon kívül ( ugyanaz a monológ arról, hogy a park hozza ki az igazi éned….MIB régi motoros, de VIP státusza van….Maeve teljes hiánya a Willes szálban…régi logo vs új logo kérdés….El Lazo vs Lawrence.stb.) kaptunk pár új morzsát:

– MIB elmeséli, hogy 30 éve házasodott…Will épp házasodni készül( a nagy mogul leányát készül elvenni ugye). Eleve sokat emlegetik a 30 éves periódust (mint a távolságot az Arnold időszak és a jelen között), így valószínűleg ez sem volt véletlen.
– MIB utal rá, hogy mekkora figura (ha Will elveszi a leányt, akkor elég nagy figura lesz a házasságnak köszönhetően)
– MIB elmeséli, hogy letesztelte Maeve előző verzióján, hogy tud-e ölni. Lehet, hogy csak én láttam úgy, de Will erősen inog a sebesült katona láttán…jelzi is Doloresnek, hogy nem érdemli meg a segítséget….kb. azt tippeltem, hogy mire Dolly visszatér a vízzel, ki is iktatja a fiút….

Bernard lehet-e újból tudatos, és vajon tényleg megölte-e Elsie-t? Bernard eddig is sokmindent megkérdőjelezett…talán ott van a megoldás, hogy Ford utasítására tette-e mindezt, vagy sem. Ha nem, akkor benne is működik a Mave / Dolores-féle “digitális ösztön”, így visszanyerheti a tudatát, sőt, lehet, el sem veszítette teljesen. Ha ő maga Arnold, vagy Arnold replikánsa, akkor pláne várható, hogy előbb-utóbb meglepetést okoz. Főleg, hogy igen széles érzelemskálával dolgozik, többel, mint a tesói. Baromi nehéz kimatekozni, hogy megölte-e Elsie-t, a fentiek miatt szerintem nem.

Amúgy (bár ezt nem hiszem), de az lenne a legnagyobb csavar, ha nem is lenne annyi csavar, mint amennyit belegondolunk sztoriba…akkor lenne naaaagy…most akkor miva’? momentum :):) Persze csak viccelek :)

kaamir - 2016. 11. 21. 20:33

Amilyen jól indult a pilottal ez a sorozat, olyan mérhetetlen ócskaság lett belőle. Kvázi egy második Lost, sok egymásra hányt misztikummal és relytéllyel. Komolyan lefejelem a TV-t, ha még egyszer meghallom ebben a sorozatban azt, hogy “maze.”

patrickburnsred - 2016. 11. 21. 20:38

““Szerintem ami cáfolja a Will=MiB teóriát,”

a kérdés, hogy van-e jelentősége annak, hogy MIB ismerősként köszöntötte a csajt, akit találtak – aki az volt, aki a második részben fogadta will-t.”

ezaz, engem pont ez kezdett el végképp meggyőzni a 2 idősik / will=mib teóriában

Vielon - 2016. 11. 21. 20:47

ha nem makkantam meg teljesen a sok elmélet miatt, akkor…

MIB régi ismerősként köszönti azt a leányt, aki Will hostja volt a Park előszobájában….és ezt a leányt állították Clem helyére

ez már 3 sík :)

Qedrák - 2016. 11. 21. 20:47

Aztán még a végén az is kiderül, hogy Maeve-ből lett Wyatt, és az ő követői veszik most körül MiB-t. :D

wondorog - 2016. 11. 21. 20:54

Vielon: a szőke csaj és az új Clem nem ugyanaz a host.

Thrasher - 2016. 11. 21. 20:55

A több idősíkról szóló elmélet számomra talán most kapta a legtöbb megerősítést.
Egyébként bevallom, magamtól nem tudtam összerakni a dolgot, amíg anno redditen nem olvastam a teóriát. Láttam a furcsaságokat, de nem bírtam mivel magyarázni őket.

Amikor ilyeneket írtok, hogy “hátengemnemérdekel, robot osztán kész, nemérezazsemmit”, az arra emlékeztet, amikor winnie néha ki szokott kelni az ellen, amikor egy sztorit a fotelből nézve valaki kijelenti, hogy hát ő bizony abban a helyzetben simán agyonlőtte volna X. Y.-t, nem kell itten érzelgősködni.
Semmi nem ilyen egyszerű.
Ha valaki tényleg ennyire fekete/fehér gondolkodású, akkor műfajtól, és formától függetlenül nagyon sok alkotás élvezeti értéke elveszhet számára.

@kaamir:
Nem tudod leírni azt a szót, hogy “rejtély”, tehát nem biztos, hogy alkalmas vagy arra, hogy megítéld, jól van-e megírva egy sorozat.

hazmed favor - 2016. 11. 21. 20:55

felhomályosítanátok, mikröl van szó?
“narratív trükk, mint írtam múltkor, az elmúlt hónapokban 3 másik sorozatban is el lett löve”

winnie - 2016. 11. 21. 20:56

hazmed favor: az spoiler lenne, ha nem tudod, és másoknak is, inkább ne itt írjunk róla.

wondorog - 2016. 11. 21. 20:58

Engem egy dolog zavar egyedül 2-3 résszel ezelőtt MIB azt magyarázta, hogy ő még látott olyan host-okat, amik nem hús-felépítésűek voltak, ez az ami sehogy sem fér bele a történetbe, pedig én is a 2 idősíkot támogatom (a 3. csak flashelés a park kezdeteiről).

leila - 2016. 11. 21. 21:00

Eddig bírtam, de most már én is panaszkodok a két szerencsétlen és Maeve miatt. Mivel tartja őket sakkban? Már nem emlékszem. Bármi legyen is az, biztos nem ér annyit, mint a lebukás veszélye vagy egy torokelvágás…

Amikor MIB meglátta a szőkeséget, nekem egyből eszembe jutott, hogy ő volt a hostess a park bejáratánál. Ismét egy érv lehetne az idősíkos elmélethez, vagy ellene, hiszen bármelyik nap áthelyezhetik bármelyik hostot, egyik nap stewardess, másnap játékos.

Kezdem elérni azt a pontot, mikor zavar a sok félmondat, hogy feszülten kell figyelni, bár roppantul élvezem a sorozatot, jó lenne, ha a sok észben tartandó kis részlet összeállna egy egésszé.

Fakocka - 2016. 11. 21. 21:03

Gondoltam gyorsan megnézem, hogy Maeve, mint madame, volt-e egy jelenetben Willékkel, mert az is jó bizonyíték lenne a Will=MIB teória ellen, (Mert ha jól tudom, ő csak MIB öldöklése után lett madame) de sajnos csak a ufó arcú kolléganője volt Willel egy jelenetben, az meg gyanítom nem számít. :)

winnie:
Igen, a csaj akit köszöntött MIB, őt még nem tudom hova tenni.

zk:
“Egy évvel később Dolores beflesselte a MIB-et, lelőtte a bajszos csávót, majd elszaladt valahova, de azt nem tudjuk, hogy hova”

Most visszanéztem azt a jelenetet. Dolores lóra pattan, elvágtázik, majd utána szintén lóval megérkezik Willékhez eléggé zaklatottan (érthető, hisz épp lelőtt valakit, amire nem is lenne képes igazából). Nekem ez eléggé úgy jön le, hogy az a két jelenet összefügg.

kaamir - 2016. 11. 21. 21:09

@Thrasher: Szép találat, a leglyobbakkal is megesik. :D

De, nagyon is meg tudom ítélni, és ez bizony borzalmasan van megírva. Hat rész óta ugyanazokat a köröket futja a sorozat, ugyanazokat a reJtélyeket görgetve maga előtt, minimális válaszokat csöpögtetve, amiknek ráadásul semmi tétjük nincs. És ez ennek a sorozatnak a legnagyobb hibája. Nincs tét, mert idestova 8 rész alatt nincs egyetlen karakter sem, akiért izgulni lehetne.

Ehelyett maradnak a mindfuck cuccok, állandó kétségben tartani a nézőket, hadd gondolkodjanak olyan dolgokon, amik teljesen irrelevánsnak kéne, hogy legyenek.

Will = MIB, hány idősík van, és hasonlók. Az ég szerelmére, hát kit érdekel?! Mi változik, ha kiderül, hogy Will maga Ed Harris, vagy hogy két idősík van? Semmi a világon nem változik. Érdektelen, mert se a szereplőkre, se a világukra nincs hatással. Nem is lehet, mert a felépített világ zavaros, a benne mozgó figurák pedig annyira papírvékonyak, hogy egy összetett mondatot se lehet elmondani egyikről sem.

Egyébként bőven elég megnézni Maeve szálát, abból bőven kiderül, hogy mekkora fércmű ez valójában: A két hentes balf**sága már-már a Prometheus legrosszabb pillanatait idézi. Ennek a két szereplőnek minden lépés és döntése hamis, erőltetett, nevetséges. Csak az írói önkény mozgatja őket, h Maeve-ből szabadságharcost csináljanak.

Ezernyi lehetőséget lett volna ebben a sztoriban, akár Asimov-hoz is felérhetett volna gondolatiságban, de esélye sincs. Mondjuk én voltam naiv, mert J.J. Abramstől és a J. Nolantől nem lehet mást várni, mint nagyra fújt, bombasztikusan előadott lufit. Üres, és ha egy kicsit is a mélyére nézünk, sértően ostoba.

winnie - 2016. 11. 21. 21:16

kaamir: “Egyébként bőven elég megnézni Maeve szálát, abból bőven kiderül, hogy mekkora fércmű ez valójában:”

ez mindössze azon múlik, hogy mennyire figyelsz és mennyire érted meg, hogy mit akarnak mondani. ha nem érted meg, akkor az nem feltétlenül a te hibád, lehet, hogy a író nem adta át világosan az üzenetét – a fenti poszt egy része is pont erről szól.

és ezt nem fellengzősen mondom, hanem éppen úgy, hogy nálam sem működik pár dolog, én sem fogok sok mindent, és ilyenkor nem tudom, hogy ez az én hibám, vagy a készítők hibája, hogy rosszul tálalnak bizonyos dolgokat.

mert ugye

“Ennek a két szereplőnek minden lépés és döntése hamis, erőltetett, nevetséges. Csak az írói önkény mozgatja őket, h Maeve-ből szabadságharcost csináljanak.”

te azt gondolod, hogy hamis vagy erőltetett. az írók éppen ezért alapozták meg őket korábban. volt az a madaras jelenet – például az felixnek jelentett alapot. a másik figura viselkedése teljesen egyértelmű, mind a meghunyászkodás, mind az “akasszuk fel”-mentalitás.

sok mindenbe bele lehet kötni a szál kapcsán (egy kicsit scifi a szabad mozgolódás), de a két figurát mindenképp próbálták tisztába hozni, a cselekedeteiket megértetni a nézővel. az egyik mondjuk őszinte csodálattal tekint arra, ami történik, a másik a saját egzisztenciáját féltve nyüszít.

ezzel nem vitatkozni akarok. ha szar, akkor szar – csak mindig meglep a “hülye író” komment, amikor lehet, hogy a néző a hülye. én legalábbis mindig ebből indulok ki, hogy nekem nem esik le valami. de persze ez lehet, hogy az én hülyeségem.

hazmed favor - 2016. 11. 21. 21:17

ok. jogos

wondorog - 2016. 11. 21. 21:17

Én is újranéztem most a Dolores-Will-ék találkozását, amikor elmenekült a házból miután lelőtte a bajszos csávót volt a derekára egy bőr övtáska kötve, mikor megjelent Will-éknél viszont csak a sima öv volt rajta.

Asha - 2016. 11. 21. 21:17

Engem most az zavar igazán,hogy elméletileg nem sérülhet meg egy vendég a parkban,erre a dán(?) nő halálát elintézik annyival,hogy megcsúszott és beverte a fejét?

wondorog - 2016. 11. 21. 21:20

Asha: szerintem az csak arra vonatkozik, hogy host-ok nem árthatnak vendégeknek.

frm - 2016. 11. 21. 21:21

@kaamir tudom szólás szabadság van meg minden, de ha ennyire nem tetszik ne nézd és kész.. nem lesz magas a vérnyomásod és nem kell walloftextet irnod valamiről ami nem is érdekel téged

wondorog - 2016. 11. 21. 21:22

Ez kb. olyan lehet, hogy saját felelőségre, ha elmész hegyet mászni, ott is megvan az esély, hogy rosszul lépsz, megcsúszol és kitörik a nyakad, vagy vidámparkban is történhet baleset.

kovacspéterke - 2016. 11. 21. 21:26

Nekem nagyon szétesett az egész, Maeve szála elképesztően idegesítő, egyszerűen gáz, és nem méltó az egész sorozathoz. Egyáltalán az, h mászkál össze-vissza, ide oda viszik nem tűnik fel senkinek? Ez egy ideig befogadható volt, most már nem. A szőke idióta hullájával mi lett? Mert hogy utána Maeve még napokig munkában volt.

Mi van, ha Dolores Arnold. Amikor sétálgat a faluban, lehet, h csak úgy beöltözött, hogy körbenézzen, és fejbelőtte magát.

William most lett kicsit érdekes, mintha kezdene megjönni az esze, annyira nem élvezi, hogy Dolores ide-oda rángatja, és nem szívesen adott a robotnak vizet, és lehet h ki is nyírta.

Sizemore csodálatos, one more with feelings. Egyébként az a rész is gáz volt, Hale mi a fenének mutatja meg neki, hogy feltölti az adatokat Dolores egykori papájába? Elég lett volna annyit mondani, hogy írjál neki olyat, h elhagyja a parkot, és kész.

Asha - 2016. 11. 21. 21:27

wondorog: köszönöm a választ! :) Igen, valószínűleg így van, viszont akkor nagyon nagy mázlijuk van a parkosoknak,hogy ennyi éven át egy vendég sem zuhant le egy magasabb szikláról ;)

kovacspéterke - 2016. 11. 21. 21:30

winnie, de most komolyan, amikor már szarban volt a két hentes, mi a fenének húzták fel az agyát, egyszerűen ott nem volt motiváció, erőltetett. De persze lehet, hogy vmi rejtett okot nem látok, de nem hiszem.

xeo - 2016. 11. 21. 21:32

Nem értem miért nem nézték meg kit vertek agyon baltával, ki volt ő, hogy nem fogott rajta a golyó? (Mikor a feka nő a kannibállal egy szobában bestélgetett a storyíróval, a falon mintha az ő skicce lett volna)

Jól értem, hogy MIB 30 éve jár a parkba, de csak egy éve (a felesége halála óta) gyilkológép? Mitől van VIP státusza? Logan mintha azt mondta volna, hogy megveszik a parkot. Lehet, hogy ez megtörtént, és nemcsak egy lánya, de egy fia is (Logan) volt?

Teddy elég jól rendbejött ahhoz képest amikor megtalálták egy fához kikötve. Ehhez elég volt “néhány liter Lawrence” és a robotok maguktól regenerálódnak?

Rosszul láttam, hogy Bernard beflashelte ahogy elkapja Elsiet?

A biztonságis csávó ahogy lebuktatta Bernardot az gagyi volt… :)

Gabe - 2016. 11. 21. 21:33

Számomra eddig a legnagyobb következetlenség (és ha nem lesz más, akkor abszolút elégedett vagyok, csak ez meg annyira ócska megoldás), hogy a hostok nem tudják bántani a guesteket, legalábbis megölni nem tudják őket… ennek ellenére kínozni, jól megverni nem okoz gondot, de akár géppuskával is nekiesnek egy vonatnak… most akkor mi is garantálja a guestek túlélését? És eleve egy lövöldözésben hogy vannak bekalibrálva a fegyverek, hogy csak a másik hostok sérülhetnek meg?

kaamir - 2016. 11. 21. 21:36

@winnie: Hát igen, ez nekem egy kicsit (nagyon) sovány motiváció mindkét figurának. Deus ex machina funkciójuk van Maeve történetéhez, ennyi. De ezt lehetne sokkal árnyaltabban, sokkal hihetőbben.

@frm: Az a helyzet, hogy érdekel. Jók a színészek, remek az operatőri munka, a zene osztályon felüli és a téma is közel áll hozzám. Ettől még ugye meg lehet fogalmazni elmarasztaló kritikát?

winnie - 2016. 11. 21. 21:36

kovacspéterke: kíváncsiság? felix nem félelemből segít. ő vagy bele van esve, vagy csak csodálja, vagy tudni akarja, hogy mi történik. olyan jelenséget tapasztal, amire még nem nagyon volt példa, és eszébe nem jut, hogy ezzel valami nagyobb zűrt okozhat (ő nem nézi a sorozatot). lehet, hogy neki is van bé-terve, ha elszaródik valami, de egyelőre kíváncsi. totál áhítattal szemléli a dolgokat.

vagy lehet, hogy felix is robot:)

(sylvester retteg, hogy kiderül az aberrációja, ő nyilván itt lezárta volna a fejezetet.)

winnie - 2016. 11. 21. 21:39

kaamir: ez a hátránya ennek a szerkezetnek. annyifelé szakad a sztori, hogy motivációt alapozni sokszor csak egy-egy jelenettel tudnak. ami simán lehet, hogy kétértelmű, vagy nem jön át rajta a készítői szándék.

(mondjuk ezt csak azért tudom mondani, ha ugyan ez a válasz, mert nekem akkor nem jött át, az 1×05-ös írásomban pont a madaras jeleneten vakartam a fejemet, az utolsó bekezdésben fel is teszem a kérdést, hogy az mi akart lenni. szerintem a kulcs ott lehet, hogy az, ahogy nézte akkor a madarat, annak az ezerszerese munkál most benne. vagy csak félreértem.)

winnie - 2016. 11. 21. 21:44

gabe: “Számomra eddig a legnagyobb következetlenség”
“a hostok nem tudják bántani a guesteket, legalábbis megölni nem tudják őket… ennek ellenére kínozni, jól megverni nem okoz gondot”

van bennük egy rutin, ami megakadályozza ezt, de ilyen technikai dolgokkal a sorozat nem foglalkozik – bántani viszont bánthatják őket – ez is tipikusan olyan, hogy egy-két jelenetet szántak erre a programozott ösztönre és annyi.

lehet, hogy a fegyverek speciálisak, nem tudom – ez olyan kérdés, amibe sok mindent bele lehet magyarázni, azt is, hogy jövőtechnológia. lehet, hogy korábban már volt galiba, mert véletlenül is lehet ölni. de gondolom, ez az egyik legalapabb kérdés egy westernparknál, hiszen ebben a világban mindennapos az erőszak. szóval tuti, hogy ez volt az, amit legelőször biztosítottak, a vendégek biztonsága.

kovacspéterke - 2016. 11. 21. 21:45

winnie, asszem csak akkor tudom elfogadni ezt a szálat, ha Felix is robot :).

Futólag valami olyasmit olvastam, hogy a közepén elkezdtek beleszólni a sorozatba, és hogy másfele ment az egész, erre mennyire emlékszik valaki? Mert az eleje nekem nagyon más volt a sorozatnak, mint a mostani részek.

Zenében a House of the rising sun is ütött btw, az egy kupiról szól.

irgum76 - 2016. 11. 21. 21:50

az a különös ebben a sorozatban, hogy nem a történetre koncentrál hanem gumicsontokat dobál a nézőknek, hogy rágódjanak rajta
próbálják kisakkozni az események láncolatát
finoman fogalmazva szopatnak
és nem biztos, hogy pozitívum egy sorozatnál ha nagyobb a hájp körülötte mint maga a tartalom
mondom ezt úgy, hogy most 2 nap alatt daráltam le
az elsőt bepróbáltam nem igazán tetszett a súlytalansága, veszélytelensége miatt
de Winnie homályos utalásai miatt elmentem 4.részig
továbbra sem tetszett
valaki írta, hogy az 5. résztől eldobjuk az agyunkat
még azt megvártam semmi extrát nem találtam benne
a 6-7-8 viszont már kifejezetten tetszett
mostanra lett veszélyes terepasztalon kívül és belül nincs már a “végig terminátorozom a sztorit mert nem sérülhetek meg”
és mostanra sikerült figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg badarságot amit összehordtak itt
Pl.:ha leperkálod a pénzt és felveszel egy cowboy kalapot akkor természetesen képes leszel vágtázó ló nyergéből hátrafelé lövöldözni…

irgum76 - 2016. 11. 21. 21:52

a 20-on x-edik században

Vödör - 2016. 11. 21. 22:08

Talulah Rileyt mondjuk én rögtön kiszúrtam (mocsok szerencsés Elon Musk), és szerintem is ez volt a két idősík elmélet eddigi legnagyobb igazolása. A templomtoronnyal meg Dolores idősíkjaival meg csak játszanak, hogy ez ne legyen nyilvánvaló.

xeo - 2016. 11. 21. 22:12

#winnie

“van bennük egy rutin, ami megakadályozza ezt”
“lehet, hogy a fegyverek speciálisak”

Teddyben most benne volt a rutin, nem volt képes meghúzni az elsütőbillentyűt. De vannak olyan hostok, akik simán rálőnek az emberre, csak a lövedék nem sebez (mintha paintball puskával lövöldöznének)

Arra kíváncsi lennék mi történt volna MIB-el, ha így gúzsba kötve támad rá a maszkos valaki. Simán leszúrta/agyonverte volna, vagy csak farkasszemet néztek volna egymással az idők végezetéig? :)

Bituz - 2016. 11. 21. 22:26

Biztos írtátok már, de szerintem ezt nem hetiben kellene nézni, legalábbis nekem… Első, második részben ez, meg az volt… jesszus…

sallome - 2016. 11. 21. 22:28

@ kaamir
“De, nagyon is meg tudom ítélni, és ez bizony borzalmasan van megírva. Hat rész óta ugyanazokat a köröket futja a sorozat, ugyanazokat a reJtélyeket görgetve maga előtt, minimális válaszokat csöpögtetve, amiknek ráadásul semmi tétjük nincs. És ez ennek a sorozatnak a legnagyobb hibája. Nincs tét, mert idestova 8 rész alatt nincs egyetlen karakter sem, akiért izgulni lehetne.

Ehelyett maradnak a mindfuck cuccok, állandó kétségben tartani a nézőket, hadd gondolkodjanak olyan dolgokon, amik teljesen irrelevánsnak kéne, hogy legyenek. ”

Itt szerintem kár leírni a sorozatot. Személy szerint nagyon bírom, az ilyen több szálon futó ‘regényként olvasható, izé nézhető’ sorozatokat.

Bár lehet, hogy látszólag ugyanazokat a köröket futja, részről részre újabb darabja kerül a puzzlenak a helyére, hogy végül minden a helyére kerüljön, és meg legyen a kép. És addig is sok olyan kérdést felvet, amin jó gondolkodni, és abszolút nem érzem irrelevánsnak őket, sőt!

Egyelőre az a benyomásom, hogy az évadzáró rész után érdemes lesz újra nézni a részeket, és sok részlet új megvilágításba kerül.

Érdekes, hogy engem egyébként a robotok sorsa épp annyira érdekel, mint Will/MiB, Ford és a titokzaos Arnoldé.

bvr - 2016. 11. 21. 22:29

huha, szerintem winnie a Maeve szalat igy, ezen a modon nem erdemes “megvedeni”. Ott csak az elfogadhato ha majd lesz valami nagyon nagy csavar (errol mindjart kesobb bovebben) mert ez igy abszolut kilog es idegesito, es nem csak nalam.

En ugye ennek a sorozatnak ugy alltam neki hogy nem fogok kozben semmi kritikat, kommentet, talalgatast olvasni, de pont a 3 resszel ezelott kezdodo Maeve (aztan ahogy a mult heten azt folytattak) szal annyira felb*szta az agyam hogy elkezdtem keresgelni van-e erre valami ertelmes magyarazat.
_Egyelore_ nincs.

Na és hogy milyen csavarra gondolnek? Pl. a mostani reszben ahogy MiB monologjaval osszevagtak, egy pillanatra azt hittem arra mennek el hogy Maeve-t valahogy MiB latta el a kiindulo kepessegekkel hogy mint egy “vírussal” feltorje a rendszert (aztan persze semmi ilyen utalas nem volt, szoval ez most csak egy pelda hogy mik lehetnenek.)

Itt kapcsolódnék kicsit ahhoz amit a bejegyzésben írt winnie hogy vajon baj-e ha ellojuk magunknak a meglepetest. En ugye szerettem volna elkerulni, de aztan a Maeve-szal miatti kutakodasomban (pedig probaltam szelektiv lenni) belefutottam a tobb idosikos dologba (aztan linkeltem is videot ami pro-kontra ervel az ugyben)

Namost ezert irtam hogy ezt az egyet tudnam a Maeve-szalnal elkepzelni hogy ott iw van valami csavar es csak azert ilyen baromi idegesito most az egesz mert nem az van aminek latszik.

Amugy akar figyelmeztetessel de en is kivancsi lennek melyik harom masik sorozatban van idovonal-kavaras (en filmnel talalkoztam most vele (ott mondjuk ki is talaltam, de az mas eset), meg is lepodtem hogy na ez milyen nepszeru most :) Viszont ott volt ertelme hogy azt a dolgot miert igy meselik el.
Itt kivancsi leszek hogy amennyiben ez beigazolodik akkor vajon mennyiben lesz oncelu vagy mennyiben egy fontos elem.

bvr - 2016. 11. 21. 22:32

@xeo “vannak olyan hostok, akik simán rálőnek az emberre, csak a lövedék nem sebez”
persze, volt mar ilyen MiB eseteben tobbszor is.
Meg emlekezzunk amikor mutattak a vezerlotermet es ott “engedelyeztek” a robbantast amivel kijotteka bortonbol.
Ezekre tuti elmondja a sorozat a magyarazatot, meg az is lehet hogy resze a “Nagyobb Kép”nek hogy mi is ez az egész.

kiete - 2016. 11. 21. 22:42

én azt nem értem dolores sex jelenetét miért nem mutatták tovább. amikor bernad gyilkol akkor látszódik a vér a falon, nem tom mit kellett volna még mutatni. mindig csak az erőszak érdekel mindenkit..

vilmos.nagy - 2016. 11. 21. 22:45

@wondorog: baszki, ez a bőrtáska, szép észrevétel.
hogy ezt eddig senki nem hozta fel…

vilmos.nagy - 2016. 11. 21. 22:55

táska DE: 1×04, alábbi kép: https://snag.gy/GmTIcC.jpg

Itt Dolorest épp a serif küldené vissza az apjához, mikor jön Will, s lerázza a seriffet. A következő snittben ott van Will (vagy megint nagyon átbasznak, mert épp’ csak látni, hátulról – de egy másodperccel előbb, ugyanebben a felállásban, szemből Will van ott), Dolores, s a táska az övén.

De nem sokkal előtte meg nem tudják megmondani az irányítóteremben, hogy Dolores vendéggel tért volna el a loopjától, mert Ford új történetszála nagyon kavar…

Ah, itt mégjobban látszik a táska-Dolores-Will hármas: https://snag.gy/rBFxyS.jpg

irgum76 - 2016. 11. 21. 23:02

átcopyzom a 7. részhez írt agymenésemet

pár észrevétel:

nem tudom mit számít de többen írták, hogy Dolores a legöregebb tehát belül fémes mint a kisfiú de amikor mondják, hogy ő a legöregebb akkor rögtön utána hozzáteszik, hogy igaz már egyik alkatrésze sem az eredeti

nem tudom miért érdemes android diagnosztizálónak megtenni egy androidot (egyébként mikor telefonál a “feleségével” szerintem Maeve replikával beszélt szinkronosan néztem Németh Bori hangját is felismertem)
a kula melóval (fület vissza szilózni) meg (elvileg) emberek tökörésznek
naponta 5x szétverik a kocsmát mekkora apparátus kéne már ahhoz, hogy minden flottul menjen
ennek a töredékét mutatták eddig
egyáltalán egy ilyen hatalmas technikai újítást mért pazarolnak el egy disney world-re???
nem igaz,hogy senkinek nem jutott eszébe más hasznosításuk mint, hogy lelőjék és megerőszakolják őket
áhhhh inkább nem is folytatom a logikai bukfenceket
jó párat leírtak előttem mivel a sztoriban annyi luk mint az ementáli sajtban

na akkor nézzük az útvesztőt:
sokan írták, hogy a halhatatlanság lenne a jutalom
én úgy emlékszem azt mondták a külvilágban legyőzték a rákot és egyéb betegségeket azért keresik a virtuális élményeket a parkban
szerintem ez inkább egy spirituális, önismereti dolog lehet
egy teszt mint a Paradicsomban az almával
az MiB 30-éve kódorog a parkban és most bukkant először a nyomára egy alkesz npc skalpjában
a nyomokat követve jut el a kígyó tetovált lányhoz aki elküldi a kannibál vezérhez vagy kihez de azt a szereplőt Ford hozza be a játékba ergo eddig nem tudott volna MiB tovább jutni ha nem “segít” neki Ford
és azóta mindenhol felbukkan a szimbólum amit emberünk 30 éve nem talált

lehet erre is magyarázatot ad a 2 idősík elmélet
ami poénnak jó lenne de kicseszésnek még inkább
bár aki az Interstellar-ben tettestárs volt eltudom róla képzeni
(az is egy monumentális szuperszonik epic-nek van beállítva holott 2 perc alatt letudhatták volna a filmet ha logikusan mézük)

irgum76 - 2016. 11. 21. 23:16

még annyi észrevétel,(így a 8.rész után) hogy az útvesztőhöz vezető út gonoszsággal és kegyetlenséggel van kikövezve
ugye akkor jelenik meg neki először amikor kinyírja a lányt és az anyját utána a skalpolás aztán családirtás most meg a kannibálok
vagy lehet ez maga az útvesztő?
leásni a lélek legelvetemültebb bugyrainak a mélyére
és aztán jön a feloldozás vagy a megtorlás vagy a jól megérdemelt jutalom a “misztikus ember” jobb keze lehetsz
vagy átveszed a posztját és ezért “hal meg de mindig visszatér”?

vilmos.nagy - 2016. 11. 21. 23:17

ah, spamszűrő…
mindegy, az 1×04-ben, meg utána látni Dolorest táskástúl Willel, szóval ez nem nyert :'(

Vielon - 2016. 11. 21. 23:17

@wondorog: ott a pont, igazad van teljesen….megnéztem újra és tényleg nem ugyanaz a 2 színésznő, csak engem csapott be az arcmemóriám és / vagy a szemem…viszont a másik jelenet (MIB + “ménemnyugdíjaztak- leány, és Will welcome lány stimmel)

clegane - 2016. 11. 21. 23:24

nemtom, nekem antipatikus lenne a két idősík ötlete, mert teljesen öncélú narratív fogás, ahelyett, hogy kiírták volna rögtön a másik szálra, hogy “3 hónappal később…” vagy valami, inkább húzzák ezzel is a néző agyát, nem mintha nem lenne elég felfedeznivaló a sorozatban amúgy is. nem pont az lenne a “jó írás” egyik eleme, hogy segíti a nézőt a megértésben? ahelyett hogy direkt homályosít totál feleslegesen?

bvr - 2016. 11. 21. 23:29

ja, még ehhez egy gondolat:

“Ford (…) már jóval izgalmasabb, bár sosem tudom, hogy tényleg mélyeket mond-e, vagy csak tudálékosan üres frázisokat pufogtat”

Én még az egyetemen meg utána pár évig kvázi phd-sként elég komolyan foglalkoztam ismeretelmélettel és ennek kapcsán elemfilozófiával. Amik a sorozatban eddig elhangzottak azok nem tűntek üres fázisoknak, ellenben nagy megfejtéseknek sem. Inkább amolyan átlag ismeretterjesztő cikk szint. Ezzel nincs is semmi baj, de (amit eddig lehetett látni) nem is tesznek ezzel le valami óriási pluszt a készítők.

Hogy ellenpéldát is mondjak, amit én nagyon szerettem az a “Her” című film, abban nem voltak ilyen explicit filozofálgatások és ott mégis érződött hogy nagyon komolyan végiggondolták és filmre vitték amit az MI kapcsán gondoltak.

bvr - 2016. 11. 21. 23:31

@clegane: egyetértek (feltételesen), pont erre utaltam korábban. Azazhogy sajna benne van a pakliban hogy ez egy totál öncélú elem lesz – de azért vannak filmekben ellenpéldák ahol meg nem, szóval ezt most azért még korai megítélni.

Edrick - 2016. 11. 21. 23:57

Ez a két idősík dolog szerintem biztos, a csavar ott lesz, hogy egyrészt most még szórakoznak velünk, hogy beleraknak egy csomó-csomó ellentmondást, másrészt pedig benne van, hogy valamit még csavarnak a dolgon, hogy Ed Harris igazából nem Will, hanem valaki más, akit szintén ismerünk, vagy valami, és akkor meg azért (is) nem pont úgy lesz a két idősík, ahogyan azt itt gondoljuk. Ezt ennél érthetetlenebbül nem is tudtam volna megfogalmazni.

asddsa - 2016. 11. 22. 00:09

Ez a Félix nagyon idegesítő, ez már nem naivság amit csinál, hanem az ostobaság netovábbja. Mégis mit gondolt? Ki akar menni a külvilágba egy szuperintelligens, szupergyors, szuperminden android, aki nyilván _GYŰLÖLI_ az embereket. Arról már nem is beszélve, ha hadsereget is szerez magának. Gyakorlatilag ez a nyomi egy komplett világégést okozhat… Persze mostmár semmit sem tehet, de azért a főnökségnek szólhatna, mielőtt sok ember veszti az életét. Már rég riadóztatniuk kellett volna mindenkit, igaz, hogy talán elvesztik a munkájukat, de ez már nem játék.
Szóval fölfoghatatlan nekem ez a szál, nagyon nem életszerű, inkább buta és hiteltelen.
Szerintem.

Vielon - 2016. 11. 22. 01:04

@bvr: egyetértek…az elhangzottak valóban nem üres frázisok, de megmaradnak egy bizonyos szinten…nem ásnak túl mélyre (mint Ford a kis gépével..bocs:))…de arra olykor pont jók, hogy reflektálj egy másik elméletre…és abból induljon el egy gondolatmenet.

A kétkamerás elme modell említése, avagy a játékelmélet /játékpszichológia alapvető pedzegetése..főleg Will és/vagy MIB foglalkozik sokat azzal, hogy mi a racionális viselkedés egy alapvetően mesterséges világban, mikortól lesz igazi egy szituáció…mi teszi azzá Én, mint játékos, vagyis az én megélésemből indul ki minden, vagy a környezet, többi játékos (host) hat rám…a szerepem azonos-e velem (fehér kalap, fekete kalap)…stbstb…mindezek már magvasabb gondolatokat indítanak.

Amúgy, aki játszott már bármilyen MMO-val pontosan tudja, hogy valóban be tud szippantani egy szituáció, egy játékban, és mivel az érzéseid (siker, kudarc stb) valósak…valódiként éled meg… ha csak egy pillanat erejéig is, ahogyan a real life sikereket, kudarcokat / érzéseket is….. azzal a különbséggel, hogy az utóbbi kihatással van az életedre, pontosabban az, ahogy reagálsz…míg a mesterséges világban szinte következmények nélkül cselekedhetsz bármit…és itt a lényeg….MIB meg is teszi…ahogyan Will is éppen halad ebbe az irányba, bár ő még moralizál (a fiún azért nem akart segíteni, mert az ellenséghez tartozik…először nem akarta megcsalni leendő feleségét, de aztán mégis megtette stb).

Amúgy, ha MIB = Will…akkor bitang nagy ívet írnak le a karakterrel…kezdve a véletlen szándékossággal elesett hostot felsegítő empatától, az érzéketlen gyerekgyilkosig…

Az MI ábrázolás, (sajnos a Her-t még nem láttam) pl. a Humansban sokkal közvetlenebb….ott szinte végig azon gondolkozol, hogy mi teszi az embert emberré…könnyű-e érzelmekkel együtt létezni…hogyan lehet ezt megtanulni…stbstb..de az is tény, hogy ott pl. a külsőségekben is nagy a váltás a tudatra ébredt, és a még demo-ban működő robotok közt.

A Westworldben eleve emberszerűre lettek tervezve / megtévesztésre gyártották őket…. viselkedésben is, így a ráébredés olykor árnyalatnyinak tűnik az előző “művi” állapothoz képest…sokszor nem is lehet eldönteni, hogy valódi öntudatot látunk-e (pl. Bernardnal ez nagy kérdés…szerintem igen….de ki tudja…)

Kivétel ez alól Maeve, akinek a sétája valóban megindító volt…

Amúgy érdekes, hogy Maeve a labirintus közepébe fekszik le a lányával…közvetlenül azután, hogy MIB élőnek látta..képileg nagyon szép volt, és talán beszédes is….valahogy egyre inkább hajlok arra, hogy bár a motívum, rajz sok helyen megjelenik, de a labirintus valójában nem egy hely…hanem egy folyamat (öntudatra ébredés), és a belseje az ÉN maga (ami lehet a kód is akár)…Dolores is hasonlóra utalt a látomásai után…hogy ezt akarja tőle Arnold…

Alterego9 - 2016. 11. 22. 01:11

Nekem tetszik Felix szála.

Szegény lényegében el van tájolva, egy kalandfilm főhősének képzeli magát, aki először csak a robot-madarakat bámulva ábrándozik arról hogy majd kitör a melós pöcegödör szürke hétköznapjaiból és megbecsült programozó lesz, aztán az életébe csöppenő badass szexi nő karon ragadja azzal hogy “gyere, szökjünk meg”.

Maeve meg persze mindezt átlátja, ez a specialitása, és rá is játszik.

winnie - 2016. 11. 22. 12:39

asddsa: “Gyakorlatilag ez a nyomi egy komplett világégést okozhat… ”

létezik valaki, aki ma például úgy gondolná, hogy egy mesterséges intelligencia, akár egy robot szabadon eresztése apokalipszist okozhatna? ennyire tartós dologra nem hiszem, hogy gondolnánk, nem? az egy dolog, hogy MI sejtjük, hogy nem lesz jó vége, de, amellett, hogy egyelőre nincs szó arról, hogy ki fog menni (csak ki akar menni), miért feltételezné, hogy ennek jó vége lesz, hogy a hadseregezés nem csupa vágyálom, hogy bármire is fog jutni a terveivel?

simán gondolhatja azt is, hogy pozitív hozadéka lesz, főleg, ha a “gyűlölet” (túl friss, hogy ennyire mélyen gyökerező érzés legyen) átfordítható.

nagyon sok minden kellene ahhoz, hogy efféle gondolatok felmerüljenek. vele kapcsolatban nem a néző fejével kell gondolkodni, hanem a sajátjával.

arról nem is beszélve, hogy rohadtul nem tudjuk, hogy milyen a kinti világ, hogy vannak-e odakint robotok, stb. ő mindent tud a környezetéről, mi semmit, úgyhogy egyelőre nincs sok infónk, nem tudjuk nagyon elítélni.

Deisler007 - 2016. 11. 22. 12:41

a részben megmutatták amúgy a “Maze”-t, tekerjetek 52 perc és 44. mp-hez és állítsátok meg a videót!

bvr - 2016. 11. 22. 12:52

@winnie: “létezik valaki, aki ma például úgy gondolná, hogy egy mesterséges intelligencia, akár egy robot szabadon eresztése apokalipszist okozhatna?”

Viccelsz? :)
És most nem is csak a filmekre gondolok. Ez most egy nagyon forró topic, pár éve “szingularitás” néven nagyon feléledt a dolog, és egyáltalán nem csak bulvárban meg filmeken!

De megismétlem amit korábban is írtam: amit _eddig_ lattunk az alapján a Maeve meg a két balek egy nagyon gagyi módon megírt plot. (és igen, van olyan hogy valami gagyi módon van kitalálva, azért gondolom Te is találkoztál már ilyennel filmekben, könyvekben, sorozatokban)

Az persze _lehet_ hogy majd _kiderül_ hogy a készítők ebben (is) átvertek minket és valójában van erre válaszuk (megintcsak: lásd Mr. Robot, ahol X rész után megvolt arra a válasz hogy ami korábban értelmetlennek tűnt az nagyonis ki van találva) De ha és amennyiben ez így lesz azt meg kell és meg is fogják majd mutatni, az nem olyan lesz ahogy itt most ötletesz hogy végülis elképzelhető hogy akár ezt is gondolhatta meg stb. Ennek így teljesen szerecsenmosdatás beütése van, miközben nyilván nem Neked kell őket megvédened.
Most maximum annyit mondhatunk: várjunk még a sorozat végéig hogy mi lesz még ezen a szálon, hátva lesz magyarázat.

Thrasher - 2016. 11. 22. 12:53

@Deisler:
Én is gondoltam arra, hogy lehet jelképes, ahogy a labirintus eddig ábrázolt kör alakú formája hasonlít arra, ahogy Maeve pszichéjének (?) töredezettségét ábrázolják abban a jelenetben.
Meg lehetett az csak egy random grafika, ettől függetlenül biztos, hogy nem egy konkrét fizikai labirintusról van szó, hanem egy jelképes útról, amit be kell járni a megértéshez, ez tök egyértelmű.

Nekem egyébként nagyjából minden karakter motivációi megalapozottnak tűnnek (már ahhoz képest, amennyi infonk jelenleg van a dolgokról), furinak tartom a sok elégedetlenkedést. Úgy érzem, sokan egyszerűen elvárják, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon, ugyanolyan értékrendszer alapján, mint ők maguk.

bvr - 2016. 11. 22. 12:58

“furinak tartom a sok elégedetlenkedést.”

hát pedig az a minimum hogy elkezdesz gyanakodni hogy ha egy szálról sokan mondják csak itt ezen a fórumon is hogy az eddigiekben idegesítő/logikátlan/gagyi akkor ott azért valami biztosan nem egészen stimmel :)

das - 2016. 11. 22. 13:00

Az a baj, hogy ha minden alkalommal meginnék egy felest amikor Dolores azt mondja “I’m Home”, már tök részeg lennék….

winnie - 2016. 11. 22. 13:06

bvr: a szingularitás tiszta sor, de ettől még a sajtó nincs tele apokaliptikus jóslatokkal, ilyesmi nem része a közbeszédnek, az emberek zöme részére ez a fikciókra szorítkozik, aki pedig ért hozzá, talán az sem temeti (még) a civilizációt (bár nem tudom, mert hozzám efféle infó tuti, nem jut el:).

winnie - 2016. 11. 22. 13:11

“Nekem egyébként nagyjából minden karakter motivációi megalapozottnak tűnnek ”

abban biztosak lehetünk, hogy megalapozottak, hiszen az eseményeket a karakterek jelleme alapján formálják, a kérdés az, hogy nekünk tudták-e úgy definiálni a karaktereket, hogy ugyanaz a kép legyen meg bennünk róluk, mint az írókban.

a kevés és hosszabb jelenetekre épülő sorozatokban nagyon sok minden múlik a párbeszédeken, illetve az azokba rejtett információkon, ezért is nehéz ilyen sorozatokat írni. és ennek az a hátránya, hogy a néző nem fogja mindig fogni azt, amit át akarnak adni. nem azért, mert hülye, hanem azért, mert ha nem talál érdekesnek egy jelenetet, akkor sokkal kevésbé fog odafigyelni arra, hogy milyen jelentéstartalmat hordoz a 3. percben elhangzott két mondat.

(nyilván ezért sokkal egyszerűbb tettekkel karakterizálni, de a westworld mindenképp nüanszokra is akar építeni, és ezért simán lehet, hogy vagy az infóhiány miatt, vagy azért, mert valóban rosszul prezentálnak ezt-azt, sokan elégedetlenek.)

abban bízok, hogy ha tisztul a kép, mondjuk a 2. évadra, már sokkal konkrétabb lesz a sorozat. még akkor is, ha ez nem áll rosszul neki.

bvr - 2016. 11. 22. 13:13

@winnie: hogy “nics tele” az relatív, pl. arról hogy az MI milyen hatással lesz a munkahelyekre, arról még pl. az Indexen, 444-en, stb is párhavonta jelennek meg _főoldalas_ cikkek. (de mondhatnám economist,financial times, és ezek ugye egyáltalán nem tech szaklapok)

És főleg a google, a Tesla, stb önvezető autóival ez amúgy mindenki számára elég közel hozza.

De mindegy is, én a jelenben is (tehát nem 30 év múlva) beszélgetek olyan ismerőseimmel akik ilyen területen dolgoznak, mondom, ez egy abszolut forró topic.
Teljesen irreális azzal érvelni hogy az a két szerencsétlen csóka ilyenekre miért is gondolna…

Mindegy, hagyjuk is, az a szál tényleg rengeteg sebből vérzik, annál nagyobb jóindulatunk nem lehet mint hogy azt mondjuk várjuk ki az évad végét, _hátha_ lesz erre a sorozatban egy válasz.

Malachi - 2016. 11. 22. 13:45

az elejétől olvasom a Maeve sztorival kapcsolatos hsz-eket, de még most sem értem miért vérzik rengeteg, vagy egyáltalán bármennyi sebből. tökpofonegyszerű, robot öntudatra ébred, ki akar jutni, a gyáva/ostoba/robotba selejtes gondolatok miatt szerelmes két hülye pedig segít neki. az egyik mert gyáva, a másik mert odavan érte.

az ő szála az egyik legszebb, tényleg nem értem mi a gond vele.

Benzin - 2016. 11. 22. 13:46

Karmester = Logan??
Najó, csak vicceltem..

—-

Ez most tetszett, jöttek a zenék, a két öreg is adta megint, a blöffök is jól álltak ennek az epizódnak, “jesus f#ck”:

10/8

irgum76 - 2016. 11. 22. 14:04

bvg:
te még nem találkoztál a valóéletben olyan emberrel aki hülyeségeket csinál?
nem azért mert tök hülye hanem mert pl manipulálják, megvezetik, elcsábítják
lehet így játékon kívül nem érződik Maeve charme-ja
de pont az előző részekben konfigozták fel, hogy kiszúrja a megfelelő alanyt, megtalálja a gyenge pontjukat és kedvére játsszon velük
és be is mutatják milyen hatékonyan megy neki a játékban
a másik oldalon a programozónak feltörekvő hentesfiú nem túl éles eszű és a cimborája meg is kérdezi tőle, hogy egyáltalán hogy jutott át a pszichológia felmérésen

zopeto - 2016. 11. 22. 14:11

“előbbinél sosem tudom, hogy tényleg mélyeket mond-e, vagy csak tudálékosan üres frázisokat pufogtat:…“We can’t define consciousness, because consciousness does not exist.””

Szerintem a sorozat legjobb mondata, és nagyon mély. Azt is mondja hogy nincs “threshold”. Vagyis nincs mágikus határ amit átlépve hirtelen valaki “öntudatra ébred”, illetve emiatt nem is definiálható egy különleges tudatállapot amikor már valaki “élőnek” számít – ilyen értelemben: “consciousness does not exist”.

norby - 2016. 11. 22. 14:27

Azért amikor Sylvester nyakát hegesztették, bennem felmerült, hogy nem-e android.

Érdekes, elsőre úgy éreztem, leült az egész. Mind a 4 történetszál haladt, de nem volt nagyon meglepő csavar. Azért most már jutnak eszembe dolgok, csak van min rágódni.

bvr - 2016. 11. 22. 14:38

Persze. Meg aztán eljuthatunk oda is hogy elkezdjük megmagyarázni hogy mondjuk a Blackhat (Michael Mann pályafutásának legfrissebb mélypontja) az végülis nem is olyan rossz hacker-film… Pedig de, rossz, úgy általában filmnek is rossz, és ezeket le kell írni mert különben hoogyan tudnánk magasra értékelni olyan filmeket mint szintél tőle pl. a Szemtől szemben vagy A bennfentes de akár a Collateral.

Konkrétan ebben a témában, ha jó filmet szeretnétek nézni az MI és szerelem témakörében akkor nagyon tudom ajánlani a már írt “Her”-t, ez szép, jó és okos film egyszerre. Ha pedig MI és érzelmi befolyásolás, akkor az Ex Machina, az szintén nem rossz.

Ha itt a Westworld-ben ezen a szálon tényleg ennyire futja (márpedig az világos hogy ebből jelentős esemény lesz – én azért még reménykedem hogy valami itt még ki fog derülni, mert hát a remény hal meg utoljára) akkor ez így nekem csalódás, és nem csak úgy általánosságban hanem a sorozat saját mércéje szerint is (pl. Ford motivációiról (több dolgot illetően si) csak sejtéseink vannak, de az egyelőre nagyon jól van adagolva)
És akkor én azt mondanám hogy ezt máshogy kellett volna megoldani (pl. annak nagyon örültem hogy Louis Herthum (Abernathy) karaktere nincs elfelejtve. Pl. legyen akkor egy ilyen félresikerült puccs vagy stb.

Mindegy, nem akarok ezen ötletelgetni, van még két rész, majd kiderül. De azért tényleg nem kéne azon csodálkozni hogy amit _egyelőre_ ebből a szálból kaptunk azzal sokaknak van baja.

irgum76 - 2016. 11. 22. 14:42

Deisler007 – 2016. 11. 22. 12:41

a részben megmutatták amúgy a “Maze”-t, tekerjetek 52 perc és 44. mp-hez és állítsátok meg a videót!

ez szép észrevétel, ütött :)

darkjam - 2016. 11. 22. 14:48

Belinkelhetné valaki ezt az 52 perc 44mp-es képet.

bvr - 2016. 11. 22. 14:56

@irgum76: igen, én észrevettem az infografikát miközben néztem, de azért ez egyelőre még csak egy újabb kis darabka a kirakóshoz.

irgum76 - 2016. 11. 22. 15:01
irgum76 - 2016. 11. 22. 15:02
Malachi - 2016. 11. 22. 15:06

nem az a gond, hogy baja van valakinek a sztorival/indítékokkal, csak megint azt érzem, hogy figyelemhiány vagy más miatt. azt boncolgatjátok hetek óta, hogy mekkora hülyék a hentesek, mert ti így meg amúgy csinálnátok a helyükben. de könyörgök, hát hülyének vannak megírva. ezen minek fennakadni, ezt nem értem én.

irgum76 - 2016. 11. 22. 15:09

Darkjam:
próbáltam linkelni de eltűnik az éterben
talán majd elő jön

darkjam - 2016. 11. 22. 15:12

Közben rámentem az otthoni gépemre, és megnéztem a jelenetet. Végülis igen, bele lehet ebbe látni a maze-t :)

Thrasher - 2016. 11. 22. 15:16

@zopeto:
Nagyon tetszett Ford pragmatikus álláspontja ezzel kapcsolatban.
Nyilván nem adtaka szájába korszakalkotó gondolatokat, de azért nem hiszem, hogy gyengének számítana a hasonló témájú sci-fik körében, TV-n legalábbis haláltutibiztosan nem.

Malachi - 2016. 11. 22. 15:19

igen, az a fragmentált agy a tableten kísértetiesen hasonlít a maze-re. ha ezt összerakjuk azzal, hogy a maze nem a MIB-nek készült, plusz a korábbi célozgatásokkal, hogy aki megtalálja a közepét az szabad lesz, elég világos kép rajzolódik ki.

Thrasher - 2016. 11. 22. 15:20

@winnie:
“abban bízok, hogy ha tisztul a kép, mondjuk a 2. évadra, már sokkal konkrétabb lesz a sorozat. még akkor is, ha ez nem áll rosszul neki.”

Most hirtelen a Mr. Robot második évada jutott eszembe az idegtépő ködösséggel, és toporgással, ha mondjuk eközül a kettő lehetőség közül kéne választani, akkor ja, én is nagyon remélem, hogy inkább konkrétabb lesz. :)

bvr - 2016. 11. 22. 15:23

@Malachi: de komolyan, leírtam hogy miért :) akkor én meg azt nem értem ezt miért nem érted meg… :)

Hülye elkövetőkről kell jó film? Akkor ott van mércének mondjuk a Fargo (mármint a film)
MI-vel való érzelmi kötődésről kell jó film? Akkor ott van mércének mondjuk a Her.
MI manipulációjáról kell jó film? Akkor ott van mércének mondjuk az Ex Machina.

(amúgy itt nem is csak arról van szó (de arról is!) hogy lehettek egyáltalán ennyire hülyék hanem hogy ebben a világban ezt hogy lehetett megcsinálni. És most nehogy az legyen a válasz hogy “mertkülönben nem lenne sorozat” mert pont ettől volt gagyi a Jurassic Worldben a “plot-o-szaurusz” aminek mindig épp olyan újabb tulajdonsága lett hogy arrébb döccentse a cselekményt. És ez akkor is gagyi dolog ha konkrétan egymilliárd dollárt termel :)))

Eddig amit láttunk az gagyi, és ez kilóg a sorból, mert amúgy meg a sorozat nem az.

(ha már Jurassic World, még ott is könnyebb volt benyelni hogy hát igen, hülyék voltak a gondozók, így tudott kiszabadulás. Pedig az is orbitális marhaság volt, de legalább az csak egy rágógumi blockbuster. Persze, lehetne mindjárt a Transformers a mérce…)

Malachi - 2016. 11. 22. 15:32

jó bvr, én elfogadom mondom, csak nem értem, na. az indokaidat is elfogadom, csak nekem sokkal több kell, hogy kizökkentsen valami egy sztoriból. sokkal elnagyoltabb, ügyetlenebb bénázás. a Prometheusban a hülyetudósokat például gyűlöltem, mert minden alapozás nélkül voltak hülyék és ostobán, életszerűtlenül cselekedtek. ezek a karakterek meg, ha csak néhány mondatban is, de akkor is stabil alapot kaptak. mind. Syvester, a madárprogramozó és Maeve is. nekem ez elég.

ha pontról-pontra végigvennénk, szerintem minden kifogásra tudnék magyarázatot mondani, vagy legalábbis olyat, ami valahogy szerepelt a sorozatban, akárcsak egy fél mondat, vagy vágás erejéig. hogy miért segítenek (egyik csodálatból, másik mert félti a szaros melóját meg a szabadságát), miért nem törlik (mert mire eljutnak oda, Maeve már nem hagyja), miért nem tűnik fel senkinek, hogy állítottak a tulajdonságain (mert azt senki nem nézi, fel sem merül, hogy változhattak, meg operátori hozzáférés kell hozzá), miért nem zúzzák be egyszerűen a robotot (mert az viszont feltűnne és a memóriájából végül is minden kiolvasható, vagy a kamerákon látszana, stb.) és ezeket nem én találom ki most, hanem mind szerepelt a sorozatban.

most az, hogy ezek nincsenek kifejtve úgy, mint egy másfél órás filmben, vagy nem olyan alaposak, az gondolom nyilván azért van, mert részenként van rá 5 perc. ezért nem akadok fenn ezeken.

Silver-sama - 2016. 11. 22. 16:02

“van olyan, aki szerint mindegyik jelenleg sztoriszál lenyűgöző?” “jelenlegi”

bvr - 2016. 11. 22. 16:13

@malachi: és igen, a Prometheus is egy tök jó példa! :)
na de asszem most már értjük egymást, így akkor már nem is kell ezt tovább ragozni: ugyan szerintem én meg azt gondolom hogy ha pontról pontra végigmennénk akkor nem állnának meg a kifogásaid de ez most mindegy is: csak annyit kell elfogadnod hogy nekem is, és a jelek szerint sokak másoknak is ez itt Prometheus-kategóriás baromság.
(hangsúlyozom persze, egyelőre. Optimistán várok még az évad végéig, hátha lesz itt még valami plusz info)

Én ennél a sorozatnál tényleg nem akartam az évad végéig semmi kommentet/találgatást/kritikát tényleg semmit sem olvasni. És ezt a múlt részig tartottam is amikor a Maeve szál már totál kiakasztott. Szóval rám ilyen hatással volt, és eléggé kizökkentett a sorozatból.

deadpool - 2016. 11. 22. 16:20

@Gabe

SPOILER SPOILER SPOILER

A ’73-as filmben ezt úgy oldották meg, hogy a fegyver hőérzékelős volt és ezért nem tudtak a hostok emberre lőni vele. (Kicsit amatőr, hiszen egy vétlen golyó akkor is eltalálhatta volna őket, de ez van) Itt gondolom maguk a töltények olyanok, hogy az emberről lepattannak vagy valami hasonló.

irgum76 - 2016. 11. 22. 16:58

bvr:
“Eddig amit láttunk az gagyi, és ez kilóg a sorból, mert amúgy meg a sorozat nem az.”
kilométer hosszan lehetne sorolni a bullshitet amit beletoltak ebbe a sorozatba
és te pont egy olyan apróságon akadsz fel ami kivételesen elég reális és megindokolt
mellesleg most néztem újra a 6.-részt ahol a vágott szemű buherálja a személyiségmátrixát és miközben csinálják észreveszik, hogy egy ismeretlen admin velük egy időben szintén módosítgatja a paramétereket

és igen a Her tényleg nagyon jó film de erre magamtól is rájöttem nem kell 20x beírnod

jama speciál - 2016. 11. 22. 17:07

Van bármi is, ami alátámasztja ezt az Ed Harris = jófiú William felvetést, vagy ez is csak a szokásos légbőlkapott túlgondolt böszmeség, mint a fan-teóriák 95%-a?

turing - 2016. 11. 22. 17:14

jama speciál: utalasok vannak.
Csak az aktualis reszben:
-amikor meglatja a hostot, aki anno ot fogadta, ahogy lereagalja
-mib mondta, hogy 30 eve hazas William el van jegyezve es nem sokara elveszi Logan(?) noveret/hugat.

irgum76 - 2016. 11. 22. 17:16

csak pár példa amit már korábban írtam:
a kula melóval (fület vissza szilózni) (elvileg) emberek tökörésznek
naponta 5x szétverik a kocsmát mekkora apparátus kéne már ahhoz, hogy minden flottul menjen
ennek a töredékét mutatták eddig
egyáltalán egy ilyen hatalmas technikai újítást mért pazarolnak el egy disney world-re???
nem igaz,hogy senkinek nem jutott eszébe más hasznosításuk mint, hogy lelőjék és megerőszakolják őket
az MiB 30-éve kódorog a parkban és most bukkant a maze nyomára egy alkesz npc skalpjában…
vajon miből gondolta hogy ha egy senkiházit megskalpol ott lesz a nyom ami igazából nem is nyom hiszen nem vezet sehová
ha leperkálod a pénzt és felveszel egy cowboy kalapot akkor természetesen képes leszel vágtázó ló nyergéből hátrafelé lövöldözni a húszon x. században
a teremtményeket kézzel formázzák meg a tervezők
(jó ezt be lehet tudni annak, hogy képileg szépen mutat)
programozócsapatra van szükség pár szóbeli utasítás megadásához
stb

irgum76 - 2016. 11. 22. 17:30

ja és az egyik kedvencem:
a cégnek nincs szüksége a parkra (ami végül is érthető is) hiszen az android/robotika technológiában lenne az igazi nagy pénz de ez sem kell nekik!!! WTF?
nekik 30 évnyi nyers adat birtokárlására lenne szükségük
minek? milyen “nyers adat”?

turing - 2016. 11. 22. 17:37

“egyáltalán egy ilyen hatalmas technikai újítást mért pazarolnak el egy disney world-re???”

Ford mondja, hogy o csak el akarta meselni a sztorijait

“nem igaz,hogy senkinek nem jutott eszébe más hasznosításuk mint, hogy lelőjék és megerőszakolják őket”

De, ezert megy a harc a board es Ford között. A board-nak a research projekt a fontos, ami lehet mondjuk az, hogy lehetne emberek tudatat atultetni androidokba ezzel halhatatlansagot elerni, vagy csak siman katonai celokra felhasznalni. Barmi is legyen a board celja, Ford ezt nem akarja hagyni.

“az MiB 30-éve kódorog a parkban és most bukkant a maze nyomára egy alkesz npc skalpjában…
vajon miből gondolta hogy ha egy senkiházit megskalpol ott lesz a nyom ami igazából nem is nyom hiszen nem vezet sehová”

Ez engem is zavart.

“a teremtményeket kézzel formázzák meg a tervezők”
Csak az utolso apro simitasokat, szerintem ez ok.

irgum76 - 2016. 11. 22. 17:38

engem speciel jobban érdekel az, hogy Ford mért zúzza szét a fél parkot csak azért, hogy megírhassa a 30 évvel ezelőtti sztorit amiben majdnem belepusztult a park

irgum76 - 2016. 11. 22. 17:44

“De, ezert megy a harc a board es Ford között. A board-nak a research projekt a fontos, ami lehet mondjuk az, hogy lehetne emberek tudatat atultetni androidokba ezzel halhatatlansagot elerni, vagy csak siman katonai celokra felhasznalni. Barmi is legyen a board celja, Ford ezt nem akarja hagyni.”

pont erről írtam még ami elszállt

hogy a céges nő azt mondja nekik nem a park kell de még csak nem is az android technológia hanem 30 évnyi nyers adat

bvr - 2016. 11. 22. 17:47

@irgum: őőő, nemtom felűnt-e, neked biztosan nem irtam be 20x a Her-t hoyg nezd meg.

Es amiket Te irsz, na azokrol pont hogy nem tudjuk baromsagok-e mivel eddig meg tudunk hozza eleget, csopognek az infok, derul ki egyre tobb minden a vilagrol.
_Majd_ ha X resz mulba mar vegkepp kiderul hoyg az egesz egy nagy lufi, akkor majd panaszkodni fogok (mellesleg a Westworld filmnel nem lesz nagyobb es itt ahhoz kepest lesz csavar, amugy is ha az alapotletet tartod elfogadhatatlan baromsagnak akkor tenyleg miert is nezed)

En (na latod ezt most viszont lassan 20x kell mar leirnom) azert akadtam ezen fenn, mert itt egy Prometehus/Jurassic World/stb meretu baromsag indit be egy olyan folyamatot amirol elegge ugy tunik hogy komoly jelentosege lesz.

irgum76 - 2016. 11. 22. 18:02

bvr
amit írtam: “és igen a Her tényleg nagyon jó film de erre magamtól is rájöttem nem kell 20x beírnod”
értsd: nem kell 20x beírnod, hogy jó film
igaz csak 4x-5x írtad…

és hogy mért nézem? a hájp miatt bepróbáltam
ahogy korábban írtam:
“mondom ezt úgy, hogy most 2 nap alatt daráltam le
az elsőt bepróbáltam nem igazán tetszett a súlytalansága, veszélytelensége miatt
de Winnie homályos utalásai miatt elmentem 4.részig
továbbra sem tetszett
valaki írta, hogy az 5. résztől eldobjuk az agyunkat
még azt megvártam semmi extrát nem találtam benne
a 6-7-8 viszont már kifejezetten tetszett
mostanra lett veszélyes terepasztalon kívül és belül nincs már a “végig terminátorozom a sztorit mert nem sérülhetek meg”
és mostanra sikerült figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg badarságot amit összehordtak itt”

bvr - 2016. 11. 22. 19:15

értsd: ahol és amikor írtam, annak oka volt. Nem feltétlen számodra. Ha zavar, ugord át, és béke lesz.

jama speciál - 2016. 11. 22. 19:47

turing

Azt is mondta, hogy iparmágnás és pszichopata. Na most William egyik sem. Egyáltalán hol van bármiféle utalás arra, hogy a William-Dolores szál nem a jelenben játszódik? Sehol, épp hogy logikailag muszáj a Teddy-Ed Harris szállal párhuzamosan történnie, hisz ők (mármint Dolores és Teddy) egymást tartják a játékban, most pedig mindketten házon kívül vannak úgymond. És még csak nem is hasonlít Ed Harrisre, legfeljebb annyiban, hogy két füle van meg ugyanennyi szeme.

Thrasher - 2016. 11. 22. 19:55

@jama speciál
ezt ne csináld már, egyetlen google-kereséssel találtál volna egy csomó választ:

ez csak egy cikk pl.:
http://www.radiotimes.com/news/2016-11-09/why-westworlds-multiple-timelines-theory-is-becoming-more-and-more-convincing

aki meg a mostani részben se látott EGYETLEN utalást se erre, az szerintem adja fel a harcot

irgum76 - 2016. 11. 22. 19:55

képtelenség átugrani mert végtelen loopba kerültél :)
vagy fogadd el amiket írtunk magyarázatnak vagy írj petíciót a készítőkhöz “hogy márpedig ez baromság”
de ne pörögj már ezen ennyit
adok egy kilépési ágat:
minek kell egy robot veréb a parkba???
(azonkívül, hogy bemutassa a vágott szemű ért a programozáshoz)

jama speciál - 2016. 11. 22. 20:15

Thrasher

Végigolvastam, amit linkeltél, és meglehetősen karcsúnak találtam. Ez az elmélet csak abban az esetben áll meg, ha feltételezzük, hogy írói, rendezői részről és a színészi játék tekintetében is elhibázott az egész William-vonal, pusztán azért mert szemmel láthatóan William nem pszichopata, ellentétben Ed Harrisszel, aki meg születésétől fogva az. Vannak ennek a sorozatnak mélyebb rétegei is, nem kéne leragadni ilyen olcsó idősíkos bűvészkedésnél, amit itt beleláttok.

Nyomell - 2016. 11. 22. 20:22

Szerintem rosszak a megközelítéseitek Félix motivációjával kapcsolatban. Amit én látok az az, hogy ő élvezi azt amit elérhet azzal amit Maevevel csinálnak. Ő segít neki és ugy érzi , több mint ondó pucoló. Kiváncsi hova tud kifutni az amibe belefogtak. Mar rég nem tartja sakkban semmivel az android. Sokkal inkább Félixrol szól mar itt a dolog. Kihasználták az empátiáját és beszippantotta a helyzet.

Flanker - 2016. 11. 22. 20:36

Ezek szerint csak én vagyok az aki csak nézi, és nem agyal rajta? :)

patrickburnsred - 2016. 11. 22. 20:51

jama speciál

30 év elteltével (már ha igaz a több idősík, william=mib) miért ne mondhatná azt magáról, hogy pszichopata? most egy szerintem (ránézésre) a harmincas éveinek nagyon elején járó Williamet látunk, aki egy önmagát nem ismerő személy, eljött ide a parkba és kezdi szépen megismerni magát egy elmesélt világban, aminek az egyik lényege ugye az, hogy rágyere ki is vagy valójában. és ez persze továbbra is spekuláció, hiszen semmi sem lett még megerősítve 100%-ban, de a 9. rész traileréből is kiindulva meg a Logannel való egyértelműen lassan ellenségekké válásból és még ki tudja mik fognak történni vele, miért ne lehetne egy olyan ember, akit a “jelenben” az Ed Harris karakterében látunk? szerintem (és most nem csak szimplán a spekulációk miatt mondom) simán elképzelhető, hogy olyanok történtek vele, amitől ez az ember lett, erre még rájön az, amit mondott, hogy a felesége meghalt, a lánya gyűlöli őt, ezek azért nem olyan dolgok, amik nem képesek teljesen átformálni az embert.

winnie - 2016. 11. 22. 20:59

Nyomell: “Mar rég nem tartja sakkban semmivel az android. ”

őt nem kellett sakkban tartani eddig sem, ő akart segíteni.

jama speciál - 2016. 11. 22. 21:01

patrickburnsred

A pszichopátia nem úgy működik, hogy varázsütésre kijön az emberen 30 évesen, történjen vele bármi is. Számomra egyértelmű, hogy Ed Harris mindig is az volt, csak épp vénségére jött rá. Tartom, hogy ők csak akkor lehetnek egyazon személy, ha szarul van megírva a sztori, de az eddigi 8 rész nekem nem erről árulkodik. Egyedül Maeve és a két gyökér vonalát érzem logikailag kicsit neccesnek. Reálisan nézve már akkor ki kellett volna iktatniuk, mikor először megzsarolta őket. Alkalmuk kellett, hogy legyen rá bőven.

nade - 2016. 11. 22. 21:06

“Maeve önmagában is jó sztorit kínál” hogy mondod?? a legsz*rabb szál!

“Felix-nek egyébként jár a pacsi”??? inkább a szike járt volna neki! Mindkttő idióta, de főleg ő.

bvr - 2016. 11. 22. 21:12

@irgum76 ómárhogylenneképtelenség? Egész biztos vagyok benne hogy meg lehet csinálni – nekem pl más fórumokon többekkel is sikerült már, szerintem majd az irgum76tal kezdődő hsz-ekkel is fog.
végtelen ciklusban nem vagyok, igy kilepesi agra sincs szuksegem. Namindenjot! :)

vabea - 2016. 11. 22. 21:15

Azon spekulálok, lehet hogy a feketeruhás inkább csak a menekülés útját keresi, mert ő már tudja Ford manipulációit ( ha már 30 éve ott van). Talán Ford “székhelye” van a labirintus közepén.Az, hogy gonosz, relatív mert csak a droidokat öli, amikről tudja , hogy másnapra helyrehozzák őket, de a célja eléréséhez ez szükséges . A maszkosok meg talán Ford zombijai.

Thrasher - 2016. 11. 22. 21:19

@jama speciál
“ellentétben Ed Harrisszel, aki meg születésétől fogva az”
én ezt most befejezném, nem magyarázom meg, miért, felesleges

nade - 2016. 11. 22. 21:20

amúgy más szerint is igaz lehet, hogy a “Wyatt meg Teddy, a két gyilkos” narrativa Dolores és Will sztorija?
Teddy mintha a jófiú Willről lett volna mintázva (hogy szerelmével ww-ben tartsa ugye Dollit), Dolly meg amikor megkattant lemészárolhatott mindenkit abban a faluban ahol táncikált a többi robot, szóval erről a megkattant énjéről meg Wyatt lett mintázva.

(nem saját teória sajnos, de látok benne logikát)

Thrasher - 2016. 11. 22. 21:22

@Flanker:
Simán élvezhető a cucc csak a legfelsőbb szintre figyelve is, a klasszikus mesterséges intelligenciás témát szerintem élvezhetően járják végig, de volt pár furcsa jelenet (a korábban posztolt linkemben van is pár felsorolva), ami annyira fura, hogy valami komoly csavart sejtet, egy komoly csavar meg ezt a legfelsőbb szintet teljesen felülírná, tehát érdemes megpróbálni rájönni, hogy mi is az pontosan, amit látsz.

Már csak azért is, mert ha csak a végére kerül az ember minden info birtokába, akkor újranézni az egészet a fr*ncnak se lesz ideje. :p

winnie - 2016. 11. 22. 21:29

“Számomra egyértelmű, hogy Ed Harris mindig is az volt,”

?? :))) wow. mert játszik? egy gamer, aki a GTA-ban karaktereken hajt át, az pszichopata? ezt az érvelést szeretnék az 50+-os erkölcscsőszök, akik be akarják tiltani a számítógépes játékokat.

jama speciál - 2016. 11. 22. 21:30

Thrasher

Nem is kell. Nézzél Lostot, az való neked.

jama speciál - 2016. 11. 22. 21:38

winnie

Nem. Ed Harris karaktere a való életben is pszichopata, ezért lett öngyilkos a neje, és ezért gyűlölte a saját lánya. Gyilkolászásba ennek bizonyításául kezdett. Komolyan magyarázni kell ezt? Talán nem kéne, ha nem csupán a képtelenebbnél képtelenebb fordulatokon morfondíroznátok, hanem értelmeznétek is az elhangzottakat.

irgum76 - 2016. 11. 22. 21:51

jama speciál:

ez a két idősíkos elmélet (ha jól tudom) a logók különbségén alapult amire a készítők hívták fel a figyelmet

először én is csak egy nyakatekert konteónak gondoltam de olvasva a kommenteket meg megnézve egy videót már nem tudok rá legyinteni
abszolult lehetséges
próbáltam ilyen szemszögből újranézni de nem lettem okosabb
viszont mint már korábban írtam:
poénnak jó szívatásnak még inkább
nem nagyon örülnék neki ha tényleg így lenne

jama speciál - 2016. 11. 22. 21:58

irgum76

Hajlok rá, hogy csak szívatják azokat, akik képesek kikockázni egész epizódokat, de a lényegi történéseket értelmezni már nem. Aztán felhúznak egy komplett elméletet rá, és amiatt már nem zavartatják magukat, hogy kétszer annyi az ellentmondás.

irgum76 - 2016. 11. 22. 22:17

nade – 2016. 11. 22. 21:20

amúgy más szerint is igaz lehet, hogy a “Wyatt meg Teddy, a két gyilkos” narrativa Dolores és Will sztorija?
Teddy mintha a jófiú Willről lett volna mintázva (hogy szerelmével ww-ben tartsa ugye Dollit), Dolly meg amikor megkattant lemészárolhatott mindenkit abban a faluban ahol táncikált a többi robot, szóval erről a megkattant énjéről meg Wyatt lett mintázva.

szerintem biztos, hogy nem
mivel amikor Dolores “haza ér” Will-el van együtt és abból az időből flashel vissza a korai évekre amikor még látogatók sem voltak

de Dolores lehet valamelyikük mármint Wyatt vagy Teddy
inkább Teddy mert ő ugye a narrativa szerint jó útra tért

mindenesetre Ford hangsúlyozta, hogy valós történet alapján mintázza meg a sztorit
ezért nem is értem mért jó ez neki, hogy tűzön-vízen keresztül át vigye ezt a történetet amibe már egyszer majdnem belepusztult a park

irgum76 - 2016. 11. 22. 22:22

jama speciál:
két hét múlva kiderül
(remélem)

irgum76 - 2016. 11. 22. 22:26

eszembe jutott még amikor Ford beszélget Doloresel
Dolores kérdezi, hogy “mi régi barátok vagyunk?”
Ford meg nagyon komoran “nem, még véletlen sem” vagy valami ilyesmit

turing - 2016. 11. 22. 22:27

jama speciál:
Ez nyilvan egy elmelet, valakinek szimpatikus es hisz benne, valakinek nem az es nem. Azzal, hogy te kvazi lehulyezed azokat akiknek bejon az elmelet, kb olyan mintha lehulyeznel valakit, mert szereti a spenotot. Kerdem en, van ertelme?

Llew - 2016. 11. 22. 22:28

A két hentes szála nekem azon sántít, hogy ok, az egyik beleesett/csodálja/sajnálja a “csajt”, de a másik már emlékeim szerint csak akkor esik bele a sztoriba, amikor a haverja már hülyeségeket csinált. Ha ő annyira be van szarva, akkor az első megfenyegetés után mi a fene akadályozta meg, hogy szaladjon és felnyomja a kollégát a főnöknél? Jól hangzik, hogy a robot zsarolta, de ha jelenti, hogy a haver illegálisan programoz, a robot meg felébredt, akkor valószínűleg nem a robot csajt kezdik el megkérdezni, hogy tényleg így volt?

jama speciál - 2016. 11. 22. 22:55

turing

Igazad van. Kicsit a mindenkori megalapozatlan teóriáknak is szólt a kirohanásom. Túl sok ilyet olvastam már pl. a GoT-szal kapcsolatban. Ezek jellemzően fizikai fájdalmat okoznak nekem, de ez az én fogyatékosságom. Egyébként ez a 2 idősíkos dolog még aránylag vállalható, bár nem örülnék neki ha igaz lenne, mert az azt jelentené, hogy megint feláldozták a logikát és talán a mélyebb mondanivalót is egy hatásvadász fordulat kedvéért. Az ilyen áll-leejtősnek szánt csavarokat én mindig olcsó bűvésztrükknek tartottam, ez megint csak az én fogyatékosságom.

irgum76 - 2016. 11. 22. 23:25

ami még eszembe jutott szerintem a vén alkesznek a pincében (talán Bill) még lesz jelentősége talán a “fehér cipős nőnek” is akinek az egészségére koccintgatnak

patrickburnsred - 2016. 11. 22. 23:38

jama

félreértettél. nem azt írtam, hogy 30 éves korában vaárzsütésre olyan történt amitől az lett. azt írtam, hogy William JELENLEG 30 év körül van, nem ismeri önmagát. HA ő a MiB és most tudjuk, hogy amikor ő először volt itt azóta eltelt 30 év, ami simán lehet a mostani esemény, amit látunk Willékkel, tehát HA ő William, akkor mostanra 60 év körül van. és amit én írtam, hogy az eltelt 30 évben könnyedén lehet, hogy ez az ember lett belőle, egy pszichopata, aki ide jár és keresi azt a valamit, amitől újra értelmet nyer az élete. és mostanra már ismeri annyira magát, hogy tudja magáról, mi és ki is ő valójában.

patrickburnsred - 2016. 11. 22. 23:43

kiegészítés az előzőhöz:

magyarán ez a pszichopata dolog mindvégig benne volt, de nem tudott ezzel annyira szembenézni, hogy ki is merje mondani, nem érték őt olyan impulzusok aamitől kijöhetett a valódi énje, mert jelenleg amit eddig tudunk Will külső életéről, az annyi, hogy eléggé visszafogják őt, az élete gyakorlatilag már eldőlt, puncsolnia “kell” a főnöknek, a lányát jegyezte el, érted. és ez az ártalmatlannak indult – Logan által erőltetett – kalandpark változtatta meg őt annyira, amit mostanra látunk a MiB képében. (persze kétszázadjára is hozzáteszem: ez amíg nem kap megerősítést a sorozatban, csak egy nagy HA :) )

jama speciál - 2016. 11. 23. 00:03

patrickburnsred

Na de egy pszichopatából gyárilag hiányzik az empátia vagy úgy általában bármilyen érzelem, ám Willnél mi nagyon nem ezt látjuk szerintem. És az sem lehetséges, hogy 30 év alatt alakul ki benne. Amennyire jelenleg tudjuk a pszichopátia genetikai eredetű, már úgy születik akit ez érint, gyerekkortól kimutatható. A kettő csak úgy lehet egyazon személy, ha az alkotók leszarták mindezt.

irgum76 - 2016. 11. 23. 00:20

egy dolgot találtam ami cáfolhatja a 2 idősíkot:
mikor Ford kikérdezi Dolorest, hogy mikor találkozott utoljára Arnolddal akkor Dolores azt válaszolja, hogy 34 éve aznap amikor meghalt
MiB viszont azt mondja Arnold halála majdnem magával vitte a parkot is hála neki nem így lett
mivel amikor Dolores “haza ér” Will-el van együtt és abból az időből flashel vissza a korai évekre amikor még látogatók sem voltak
elvileg ez azt jelentené, hogy MiB már pár évvel korábban a baleset idején ismerte sőt megmentette a parkot mint Will

Nándo - 2016. 11. 23. 00:21

““Szerintem ami cáfolja a Will=MiB teóriát,”

a kérdés, hogy van-e jelentősége annak, hogy MIB ismerősként köszöntötte a csajt, akit találtak – aki az volt, aki a második részben fogadta will-t.”

Sőt, a csajszi felbukkant ebben a részben kétszer is: Dolores flashbackjében a városban, egy napernyővel flangált a város közepén…

Szóval négy idősík van, vagyis kettő + kettő.

A két fő vonal MIB a jelenben, melléksík FB formában az egy évvel ezelőtti történet.

Dolores-Will sík és Dolores FB-je a múltra…

Egyébként Will biztosan MIB: számomra ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a városban elejti a konzervet, és ugye volt egy Will és MIB jelenet is, MIB meg nagyon mosolygott, talán még utalt is rá, hogy ez már megtörtént…

irgum76 - 2016. 11. 23. 00:25

illetve a két síkot nem cáfolja csak azt, hogy Will=MiB

Nándo - 2016. 11. 23. 00:27

A másik vita, szerintem ebben a részben szintén kiderült, h MIB (egyértelműen elmesélte!!!), hogy egy évvel ezelőtt jött rá, hogy szadista, amikor kivégezte a M-et és a gyermeket! A felesége meg azért lett öngyilkos, mert látta ezt rajta…

irgum76 - 2016. 11. 23. 00:36

“A két fő vonal MIB a jelenben,”
és ezen a síkon Dolores mit csinál?
nyomja a napi loopot a festő készletével meg a konzerv potyogtatással?

vidor - 2016. 11. 23. 00:45

És az is lehet, hogy 100 idősík van! De várjunk csak… lehet, hogy az a 100 nem is idősík, hanem dimenziósík és az idő igazából nem is létezik, és minden csak Ford fejében zajlik. Az MIB és Arnold 1 személy, és Wyatt a minotaurusz, és Dolores Ariadné és amikor megtalálja az idő összegubózott fonalát, ő az egyetlen, aki kibogozhatja, és vezetheti ki a robotokat át a maze-en, a tudat univerzumába, ahol Maeve már átvette a skynet vezetését.

Kicsit kezdünk átesni a ló túloldalára :D Amúgy remélem senki nem érti félre, csak viccnek szántam, remélem nem bántottam meg senkit, de ez magas labda volt ;)

Vödör - 2016. 11. 23. 01:41

Gyors szvsz közbevetések:

– MIB és Will sem pszichopata.
– Az hogy MIB harminc év jár a parkba, az lehet úgy is, hogy volt harminc éve egyszer, majd 29 évig nem, és a felesége halála után egy éve folyamatosan bent van. Ford pedig a harminc éve történt események (no meg gondolom jó sok pénz) miatt ad privilegizált státuszt neki.
– a két hentes szála szerintem is gyengén van megírva a többihez képest. Az ázsiai fazon szerintem rosszul is játszik. Egyszerűen kevés az indok, vagy nincs megfelelően kifejtve, ami mutatná hogy miért cselekszenek úgy ahogy. Én még adtam volna Maeve kezébe valami kézzelfoghatóbb zsarolási potenciált, na meg a csábítást is bemutathatták volna, mert ilyen jelenet kb. nem is volt.

Nándo - 2016. 11. 23. 02:48

(jó ez a sorozat, na! lehet rajta vitatkozni!)

4 idősíkos elméletre egy totál mellékszereplővel próbálnék érvelni. Először is abban ugye egyetért mindenki, hogy egy karakter csak egy karaktert formál meg a történetben, nincsenek klónok, ha gikszer van, akkor átkerül egy másik narratívába!

1; A legkorábbi idősík, kb 34 évvel ezelőtt, az Arnold szál, Dolores flashbackkel ide néha, legalábbis a mai részben biztosan.
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=9202.jpg

2; Will és Dolores szálnál akkor jelenik meg, amikor Willt kíséri be a parkba. Kb. 30 éve lehetnek…
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=4234.jpg

3. Itt nem jelenik meg! Maeve-t és a lányt itt gyilkolja meg MIB. Ezután kerül át M. a mai szerepébe. Egész pontosan tudjuk mikor játszódik: pont egy éve, miután MIB felesége öngyilkos lesz, s ő visszatér a parkba.

4. Jelen. Wyatt bandájával lóg ezek szerint, eléggé csapzott. :)
Totál kizárt, hogy egy időben játszódjon Will és MIB történet. Tegnap még Willt kíséri be a parkba, mai nap meg Wyatt bandájával lóg? Hm…
S ahogyan MIB is mondta: “T vagy az? Azt hittem nyugdíjaztak!” MIB = Will!
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=1591.jpg

spamdog - 2016. 11. 23. 06:55

Az hogy Teresa holttestét láthattuk egyértelművé teszi, hogy a “MILYEN AJTÓ” mögött épp készülő droid test Elsie-bot lesz.

cato - 2016. 11. 23. 08:23

Sziasztok!
A MiB/Will teóriához szólnék hozzá. Két dolog lehetséges. Vagy ugyanazok, vagy nem. Illetve Dolores Will-el való koricálásának értelméhez. (öntudatra ébredés) A két dolog szerintem párhuzamba állítható. Ha első igaz, akkor Dolores egész útja eleve le van programozva. Hogy miért? Amikor MiB megöli Maeve-t mondja, hogy akkor először látott a parkban egy robottól “életet”. Tehát első feltevés igaza, cáfolja a 2.-ét,és fordítva. Persze ez csak egy apró elem, a témában található végtelen számú pro/kontra érv mellé.

norby - 2016. 11. 23. 08:27

De a Bernard kapta el Elsie-t, akkor Ford utasítására. De erre mi oka lett volna? Lebuktathatta volna simán a vezetőséget. Vagy mert Elsie felett nem volt hatalma?

winnie - 2016. 11. 23. 09:42

gőzöm sincs, hogy ez segít-e a technikusok motivációinak megértésében azoknak, akik számára nem jött le a készítői szándék, de itt egy interjú a két színésszel: http://www.hollywoodreporter.com/live-feed/westworld-stars-talk-thandie-newtons-bone-chilling-maeve-reveal-949663

csj - 2016. 11. 23. 10:05

Nem olvastam végig, de a kommentek elején ez szemet szúrt többeknél:

“MIB régi ismerősként köszönti azt a leányt, aki Will hostja volt a Park előszobájában….és ezt a leányt állították Clem helyére”

Az első kettő igaz (de ha MiB már régóta lófrál a parkban simán találkozhatott vele akármikor), de Clem helyén másik szőke cica van. Komolyan, srácok, nem bírjátok megkülönböztetni a lányokat egymástól??? :))

kovacspéterke - 2016. 11. 23. 10:07

Az h a Mib ismerősként köszönt hostokat nem vmi nagy bizonyíték arra h ő William. Ha 30 éve visszajár, akkor kb minden robotot látott már.

Itchap - 2016. 11. 23. 10:09

Hát nézzük-nézzük, de egyre csak a sok kérdés merül fel. Így nem igazán lehet élvezni a dolgot. Komolyan arra számítottam, hogy azért lesz megoldás egy két szálon, ne kelljen már mindenhol agyalni (mert ha egy irányba menne a megoldás, ok.. de szerintem mindenki találgat és kurvasokféleképpen lehet ebből kijönni). Ez a rengeteg kérdés elveszi az igazi élvezetet. És nem vagyok síkhülye, általában semmi gond nincs a megértéssel. De nekem ez egy cseppet túlzás már.

kovacspéterke - 2016. 11. 23. 10:09

A szőke színész neve fantasztikus :D

Itchap - 2016. 11. 23. 10:10

Egyébként az új örömlányt, ugye a Bansheeből ismerhetem?

nade - 2016. 11. 23. 10:29

irgum76 – 2016. 11. 23. 00:36
“A két fő vonal MIB a jelenben,”
és ezen a síkon Dolores mit csinál?
nyomja a napi loopot a festő készletével meg a konzerv p…”

MiB ‘sokkterápiát’, erőszakot használva elérte az 1. részben hogy Dollores emlékezzen, és ennek hatására elkezdi újra bejárni az utat amit Willel megtett. Csak most nem sima elszökéssel jön el a farmról, hanem a MiB által otthagyott pisztolyt használva. Látjuk egy bevágásban ahogy pisztollyal a kezében ébred ott, ahol a következő snitten Willék tábora van. Ilyen egy-egy snitten látjuk, hogy merre jár egyedül. Valszeg ugyanoda jut majd a végén, ahová MiB-ék… , és vagy ő lesz Wyatt vagy sikerül együttes erővel legyőzniün a nagy gonosz Wyatt-et, és a jutalom az lesz hogy öntudatra ébred, ő is meg Teddy is (vagy MiB/Will tudata megkapja az amúgyis Willről mintázott Teddy testét) és mint Ádám és Éva és boldogan élhetnek ….. amíg Ford-isten úgy akarja.

nade - 2016. 11. 23. 10:38

Amúgy most akkor a nyakhegesztős jelenet azt akarja mondani, hogy Sylvesterék is robotok? Embernél csak precízebben kellene összeilleszteni az elvágott ütőeret…

todie - 2016. 11. 23. 10:39

tok jo, hogy pszichopatazzak paran MIB-et, pedig nem csinal semmivel se tobbet, mind itt sokan mondjuk carmageddon kozben, vagy COD kozben. sot a COD-nal meg durvabb is, mert ott masik elo ember iranyitotta karakter megolese nyujtja az elvezetet, ezek meg csak robotok. gondolom aki pszichopataz, az COD-ban gondolom csak medic (van ilyen?), a carmageddonban meg setakocsikazik, ha meg elut valakit veletlen, akkor irany a pszichologus… :D

nade - 2016. 11. 23. 10:52

*Ford-isten
Pontosítva inkább Arnold-isten

Mielőtt meg megkérdeznétek, hogy miért nem veszik észre Dolly csavargását, de észrevették, de mondták hogy Ford új sztorija miatt rendben van. Ugyanitt ügyesen el is terelik a több idősíkról a figyelmet azzal hogy hozzá teszik ‘vagy vendéggel van? ‘ és bevágják a flashbacket, amikor tényleg vendéggel volt, Willel.

irgum76 - 2016. 11. 23. 11:12

Nade:

“MiB ‘sokkterápiát’, erőszakot használva elérte az 1. részben hogy Dollores emlékezzen, és ennek hatására elkezdi újra bejárni az utat amit Willel megtett”

egyértelműen Arnold hangjára húzza meg a ravaszt
oké hogy Mib-et halluza oda de hát szegény lányt gyakorlatilag minden este megerőszakolják, megölik

ha egyedül koricál a világvégén azt az irányítóknak fel kell ismerniük és visszahozni

azt feltételezve, hogy a Ford Dolores kihallgatás a jelenben történik Dolores azt mondja nem tért el a naurativájától majd mikor egyedül van Arnoldnak suttogja, hogy nem mondott semmit

csj - 2016. 11. 23. 11:12

nade – 2016. 11. 23. 10:38
IGEN! eddig nem jött elő? nincs időm melóban olvasni!!! :(

csj - 2016. 11. 23. 11:17

nade – 2016. 11. 23. 10:38

IGEN! szerintem is, ez nem tűnt fel senkinek?

Az előbbi kommentem elszállt?

irgum76 - 2016. 11. 23. 11:21

“Pontosítva inkább Arnold-isten”

Arnold el akarja pusztítani a parkot
ezt szintén Dolores mondja
konkrétan mielőtt meghalt volna arra kérte Dolorest, hogy segítsen neki elpusztítani
és akkor mint a FB-ből kiderül Dolores elég hatékonyan segített

csj - 2016. 11. 23. 11:24

Felixes vonal:
sokkal kevésbé bénább a sztori, ha a két macsek is tényleg host (aminek nagy az esélye), Felix kezdi érteni a dolgot és ő is ki akar törni. Minden esetre van köztük valami Maeve-el, miről nem tudunk még.

Robot szimpátia: Bernard éppen azért, mert android, kezd igazi tragikus karakterré válni, először kedves, okos, suta, de Ford szavára egyszerű bunkósbottá silányul ÉÉÉS mindennek tudatában is van. Illetve most épp elfelejtette, de ki tudja…

+1 MiB élettörténete is kb olyan mély, mint bármelyik háttérsztori, nem? —mindfuck—

todie - 2016. 11. 23. 11:40

csj: meglepodnek, ha felix es a masik is android lenne.
ha azok, akkor tok felesleges kulonbozo kinezet nekik, beszed funkcio meg szemelyiseg. mind nezhetne ki ugyanugy es menne a repair non-stop.

irgum76 - 2016. 11. 23. 11:44

Todie:
nem tudom mások hogy értik a pszihopatát
de a valós jelentése nincsenek érzelmei és képtelen az empátiára megtudja őket játszani a külvilág felé tudja értelmezni azokat de legbelül üres
ebben az értelemben MiB tényleg az
amit a lánya is mondott róla, hogy “ha minden jó cselekedete egy könyv lenne az sem lenne más mint egy könyvekből felhúzott fal a rideg lelke körül” vagy ilyesmi
ekkor jön vissza a parkba, hogy letesztelje képes-e érezni
megöli a lányt az anyjával és nem érez semmit
oké ezek csak robotok és ez csak egy játék
de nézd meg pl a Walking Dead-es reakciókat pedig az csak egy film
nem tapinthatod, nem érzed az illatukat nem csurog rád a meleg vérük stb

todie - 2016. 11. 23. 11:53

irgum: ez tok olyan mint a hullamvasut. amikor eloszor ulsz fel (akar 30 evesen), akkor nagy elmegy, ujdonsag. de ha minden nap felulsz, akkor egy unalmas valami. 30 evig jatszol egy jatekkal, akkor hiaba elvezed valamilyen szinten, de egy rutinnal valik es nem elvezed, nem eled at. sztem nem is kene ahhoz 30 ev, hogy erzelem nelkul megolj egy robot gyereket.

az meg, hogy egy frissen ongyilkossagot(?) elkovetett anya lanya mint mond felindulasbol a tulelo apanak mondjuk vagdalkozasbol az nem jelent semmit, max annyit, hogy legalabb nem magat hibaztatja, hanem mast (aput).

irgum76 - 2016. 11. 23. 12:03

1; A legkorábbi idősík, kb 34 évvel ezelőtt, az Arnold szál, Dolores flashbackkel ide néha, legalábbis a mai részben biztosan.

2; Will és Dolores szálnál akkor jelenik meg, amikor Willt kíséri be a parkba. Kb. 30 éve lehetnek…

ezt írtam korábban, hogy nekem ez a 4 év különbség sántít
Ford MiB beszélgetésnél MiB azt mondja, hogy amikor Arnold meghalt majdnem vitte maga után a parkot is és ő mentette meg a pusztulástól
mikor Will megérkezik nyoma sincs káosznak
így elvileg nem lehet Will=MiB

irgum76 - 2016. 11. 23. 12:14

A hosztesz=csapzott nőben sem vagyok 100%-ig biztos
két random szőke szépség semmi annyira egyedi nincs rajtuk, hogy azt mondjam na ez tutira az
még ha MiB szövegét is belevesszük lehet ez egy konkrét utalás de lehet egy gumicsont is a konteósoknak (gondolom ha a logókra ők hívták fel a figyelmet és ilyen zavarosra csinálták meg a sztorit számítottak a konteókra)

irgum76 - 2016. 11. 23. 12:20

illetve ha mégis ő a hosztesz akkor is találkozhatott Mib is vele 30 éve
azért mert ha két idősík van az még nem bizonyítja
hogy Will=MiB

ElPadre - 2016. 11. 23. 12:21

hadd osszak meg egy sejtést:

ford nem fogja túlélni az évadot.

a ford pincéjében épülő test ford új teste.

ford rájött, hogy tudná a személyiségét és az emlékeit átvinni egy host-testbe.

todie - 2016. 11. 23. 12:24

irgum: Nándo – 2016. 11. 23. 02:48 hsz-eben ott a link a csajrol, ugyanaz.

BigaC - 2016. 11. 23. 12:31

még tetszik a sorozat, de tény, hogy nagyon kezd “lostosodni” :)
nekem tetszik a Maeve szál, csak már nehezen tudom követni. az öreg Abernathy-t rég leselejtezték mert nem jól működött, a madamot meg hagyják akárhányszor “újraszületni” ? oké, Felix sajnálja/belezúgott, Sylvester parázik, de a dolgok már túlmentek azon szerintem, hogy kussoljanak. elvágta a torkát, ezek után az élete csak fontosabb, mint a munkahelye…
ebben a jövőben már nincs rendőrség, nyomozás? Theresa leesett, baleset, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább? ez fura nekem, vagy a park ilyen kiváltságokat élvezne, hogy rábíznak mindent a biztonsági szolgálatra?
értem, hogy Fordnál van a kód, de mitől van ekkora hatalma? a tulajdonos(ok) miért nem fogatják egyszerűen le a biztonsági szolgálattal, ennyire félnek tőle? mindenhol nem lehet ott, hogy megakadályozza a forráskód lemásolását, szóval kicsit erőltetettnek érzem, hogy androiddal (aki nem robban fel kilépéskor?) vagy műholdra töltve titokban kell kijuttatni.
eszembe jutott valamelyik előző részben, amikor Ford megfenyegette Theresát, végül is várható volt, hogy történni fog vele valami.
nekem amúgy kezd olyan érzésem lenni, hogy nincs is külső világ, vagy nagyon nem olyan, mint gondoljuk… amolyan Dark City :)

irgum76 - 2016. 11. 23. 12:48

“nekem amúgy kezd olyan érzésem lenni, hogy nincs is külső világ, vagy nagyon nem olyan, mint gondoljuk… amolyan Dark City :)”

én évadzárónak azt várom hogy kizoomol a kamera és kiderül hogy csápos izék labdáznak velük ala Men in Black :D

Vödör - 2016. 11. 23. 12:49

@winnie én értem a készítők szándékát a két technikust illetően, csak szerintem gyengén lett kivitelezve, nem hihető (most hogy ez a színészek, vagy a forgatókönyv hibája, azt nem tudnám eldönteni). Mindenesetre engem annyira nem zavar, könnyen túllépek rajta, csak egy gyors megjegyzés volt.

irgum76 - 2016. 11. 23. 12:54

de komolyan fura mikor Ford MiB párbeszéd zajlik MiB azt mondja Teddynek “hogy a kinti világ amit sosem láthatsz csak egy a sok közül”

winnie - 2016. 11. 23. 13:02

vödör: hát, igen, a reakciók alapján (is) ez lehet a helyzet.

Nándo - 2016. 11. 23. 13:18

“ezt írtam korábban, hogy nekem ez a 4 év különbség sántít
Ford MiB beszélgetésnél MiB azt mondja, hogy amikor Arnold meghalt majdnem vitte maga után a parkot is és ő mentette meg a pusztulástól
mikor Will megérkezik nyoma sincs káosznak
így elvileg nem lehet Will=MiB”

Szerintem meg pont ez lesz az első évad vége: W. & D. megérkezik az “útjuk” végére…

nade - 2016. 11. 23. 13:22

“két random szőke szépség semmi annyira egyedi nincs rajtuk, hogy azt mondjam na ez tutira az” ne mondd már hogy az az ufo arca, a távol ülő szemei nem egyedi.

Tovább elmélkedve …
a legrégebbi flashbackben, ahol táncolni tanítják a robotokat majd mindenki meghal..
Ott van Dolores, meg a Willt öltztető csaj, meg a szöszi még a kígyó tetkói nélkül, meg mintha Maeve nevét is kiabálta volna valaki.
Fura hogy mikor Ford emlékezett rá, ugyanabból a nézetből történt, mint amikor Dolores.
Fura az is hogy Dolores a fejbe akarta magát lőni, és az mondják Arnold is öngyilkos lett.

Lehet hogy akkor is Maeve ölt le mindenkit Arnold meg bűnbánatában , hogy gyilkos robotokat épített, ölte meg magát? Vagy Dolli tette és ezért volt könnyes Ford szeme amikor Dolly barátnak hitte.
meg a szöszi amikor aszonta hogy wyatt ölte meg a szüleit, szülei alatt azt a tanítóját érti aki ott pesztrálja (ill. Arnoldot)

Összegezve vagy Maeve vagy Dolores volt akkor is a gyilkos, meg most is ‘Wyatt’.

(na jó ezzel lehet nem lettünk előrébb, de az évad végére hátha)

nade - 2016. 11. 23. 13:30

Amúgy lehet sima easteregg/hommage mivolta miatt, azaz hogy Will Smith volt a Men in black filmekben a legnagyobb bizonyíték rá, hogy itt is Will=M.i.B.

irgum76 - 2016. 11. 23. 13:35

““két random szőke szépség semmi annyira egyedi nincs rajtuk, hogy azt mondjam na ez tutira az” ne mondd már hogy az az ufo arca, a távol ülő szemei nem egyedi.”
oké az első képet nem néztem csak emlékezetből idéztem fel de igaz ugyanaz a kettő
viszont amit írtam korábban:
“ha mégis ő a hosztesz akkor is találkozhatott Mib is vele 30 éve
azért mert ha két idősík van az még nem bizonyítja
hogy Will=MiB”

karit - 2016. 11. 23. 13:41

Gyanús ez a két idősík. Mivel maguk a készítők hívták fel rá a figyelmet a logók figyeltetésével, valószínű, hogy nem az erre rádöbbentéssel akarják majd agyonsokkolni a nézőket (vagyis ez csak mellékvattafakk lesz), és remélhetőleg valami jóval durvább kanyar lesz a végén. (Hogy még sincs több idősík? : ) )

Spekulatúra.

Az eddigiekből nekem az jön le, hogy a Társaság Dolorest keresi, csak nem tud róla.

Arnold és Ford együtt készítették a Parkot, más-más késztetéssel: Ford a szépséget, a történetmesélést kereste benne, míg Arnold az örök életet. Ez állandó konfliktussá válhatott közöttük. Arnold “játéka”, a Maze, afféle kimaxolt Turing teszt lehetett, amivel ki akarta választani a narratíváját saját akaratából elhagyó, a – szó szerint – legéletrevalóbb hostot. Az Ő Hostját.

Az, amit Ford öngyilkosságnak mond, a félig(?) sikerült tudatáttöltése lehetett a tesztgyőztes Doloresbe 34 évvel ezelőtt. (“Nem, Dolores, nem vagyunk barátok!” – ez nyilván Arnoldnak szólt, aki ott van valahol Juliet mélyén, illetve a közös szervereken keresztül kissé a többi hostban is.) Ford kicsiben be is mutatta az Arnoldtól ismert “egyujjas drag&drop” átvitel-trükköt, amikor egy éve megnyugtatta a MiB által megölt Maeve-t, bevillantva annak útvesztőszerű elméjét is. Valamit azonban elcseszhetett, mert ezzel az Arnold-féle fájllal megfertőzve megnyitotta a madámmá tett Maeve tudatalattiját is, ami úgy néz ki, egy második incidenshez vezet.

34 éve, Arnold saját átvitelébe is hiba csúszhatott, ami a teljes Parkra kihatott, végül Ford úrrá lett az “első incidensen”. Talán abban fog meghalni Logan is, aki az öreg Will szálból már hiányzik. A Doloresbe szerelmes fiatal Will a betolakodó, egyre hangsúlyosabb Arnold miatt meggyűlölte a “skizofrénné” váló lányt, és ott kezdődhetett a lelke feketévé válása is, Logan halálakor.

Odakint Will elvette Julietet, és így beházasodva a Társaságba a VIP státuszával a Parkban bármit megtehetett már. Egyre sötétedő lelke miatt Juliet végül megölte magát. Will lelke akkor végleg elborult, és a saját tesztje (Maeve és lánya) után kattanhatott rá Arnold tesztjére: az örök élet keresésébe.

A Julietben kiutat kereső, elnyomott tudatalattiként tengődő Arnold szándéka is teljesen érthető: rohadtul unja már a harminc éve elguruló sóletkonzerveket, a kíváncsi, kissé élvezkedő(?) éjjeli kihallgatásokat és a napi erőszakot, amivel talán Ford bünteti őt. Ezért nógatja belülről Dolorest, húzzon már el végre a Kijárathoz. Ha ez így lenne, akkor nem a MiB az igazi pszichopata, hanem Ford.

Persze ez csak egy “túl nyilvánvaló” narratíva, remélem, nem jön be. Az idősíkok leleplez(őd)ése nem húzható már sokáig, viszont nem maradna elég muníció a folytatáshoz, csak paradigmaváltással, az meg már egy másik sorozat lenne. Ezért bízom másféle váratlan csavarokban, a háttérben csendben építgetett többi szálnál.

csj - 2016. 11. 23. 13:47

MiB téma: továbbgondolva azt, hogy az élettörténete mennyire pontosan olyan, mint bármelyik host háttérsztorija és hogy Ford új főgonoszt csinál (lehet, be is fejezte), nem adódna egy jó kis csavaros végkövetkeztetés?

persze nem tudom, mi értelme lenne, de gyanúsan krimis fordulat lenne, mert benne mindig mindenki 1000% biztos, hogy ember…

Vödör - 2016. 11. 23. 13:51

@irgum76 Talulah Rileynak hívják a hostess csajt és ugyanő játssza a csapzottat is. Amikor először láttam a sorozatban meg is lepődtem, hogy egy ilyen viszonylag ismertebb (St. Trinian film főszerepe, meg Elon Musk felesége) színészt/celebet csak ennyire akarnak használni.

csj - 2016. 11. 23. 13:55

MiB még tovább gondolva: az megvan, hogy a főhadiszállás a szikla tetején is kör alaprajzú? host szempontból simán lehet az a labirintus. Ha megoldod, kijutsz. Mármint a való világba, bármilyen is legyen…

irgum76 - 2016. 11. 23. 14:15

“a legrégebbi flashbackben, ahol táncolni tanítják a robotokat majd mindenki meghal..
Ott van Dolores, meg a Willt öltztető csaj, meg a szöszi még a kígyó tetkói nélkül, meg mintha Maeve nevét is kiabálta volna valaki.”

a kígyós csajt nem szúrtam ki viszont Maeve ott táncikál és a tanár mondja neki, hogy “ügyesen csinálod Maeve”
nem tűnik úgy, hogy Maeve kapcsolt volna terminátor módba
viszont Dolorestől már láttunk ilyet a mexikói faluban vagy miben
plusz azt elmondja a két hentes hogy az androidok emlékezete másképp működik mint az embereké az androidok újra átélik az eseményeket
Arnold el akarta pusztítani a parkot és Dolorest kérte, hogy segítsen
így elvileg Doloresre terelődik a gyanú, hogy ő “gyilkolt” az hogy a fejéhez tartotta a pisztolyt ő maradt az utolsó élő android és öngyilkossággal magát is kiiktatta volna

“azt mondják Arnold is öngyilkos lett.”
szószerint nem mondták ki
Ford azt mondta “hivatalosan balesetnek könyveltük el, de Arnold óvatosabb volt ennél”
amikor meg a főmufti nőt meg akarja ölni Bernard akkor kérdezi, hogy “ez történt Arnoldal is, hogy megölte Bernard?” arra kitérő választ ad Ford csak annyit mond “nem Bernard akkor még nem volt velem”

a naoratívában szerintem Wyatt karakterét Arnoldról mintázta Ford és a később jó útra térő tettestársat Doloresről

irgum76 - 2016. 11. 23. 14:55

“Arnold és Ford együtt készítették a Parkot, más-más késztetéssel: Ford a szépséget, a történetmesélést kereste benne, míg Arnold az örök életet.”

hát erre nem utal semmi
Ford egyszer mesélt arról Bernardnak, hogy mi volt Arnold célja
rajzolt is valami piramist aminek a csúcsára hogy a gondolat Istentől való nem ért el Arnold
(nekem elég homályos volt a magyarázat de talán az volt a lényege, hogy irányítás nélküli teljesen szabad akaratú androidok lehessenek)

ha az öröklétet kereste volna mért akarta volna elpusztítani a parkot?
és mért építette volna meg ajándékképp Ford családját
nekem pont hogy a fordítottja jön le, hogy Arnold volt az álmodozó idealista Ford meg a technokrata

irgum76 - 2016. 11. 23. 14:59

egyébként mér gondolja mindenki, hogy MiB-nek VIP kiváltságai vannak???
csak egy régi játékos semmivel nincs több jogosultsága mint a többieknek csak kiismerte a játékot

todie - 2016. 11. 23. 15:10

irgum: azert mert konkretan kimondja a biztonsagi fonok, hogy “o barmit megtehet”

irgum76 - 2016. 11. 23. 15:11

““Nem, Dolores, nem vagyunk barátok!” – ez nyilván Arnoldnak szólt, aki ott van valahol Dolores mélyén”

ezt sem tartom valószínűnek hiszen Arnoldrol mindig szentimentálisan beszél Ford hiányzik neki és sajnálja a halálát
valószínűbb, hogy Dolores ölte meg Arnoldot és ezért volt ez a nagyon komor válasz

irgum76 - 2016. 11. 23. 15:17

Todie:
azert mert konkretan kimondja a biztonsagi fonok, hogy “o barmit megtehet”
erre nem emlékszem
de a bármit megtehet mindenkire vonatkozik (bizonyos keretek között)
gondolom ő sem ölhet játékost nem tud átmenni falakon teleportálni stb

nade - 2016. 11. 23. 15:37

irgum76 “a naoratívában szerintem Wyatt karakterét Arnoldról mintázta Ford és a később jó útra térő tettestársat Doloresről”
vagy pont forditva, mert Bernard lehet az ő szemszögéből jó, ő van most az oldalán. Ő meg Arnoldról van mintázva ( http://x3.cdn03.imgwykop.pl/c3201142/comment_EYCiFJdA1Q8YHaDUMyIMpjjgGbqRfKwc.jpg ).
Lehet h Akkor Arnold akarta elpusztitani a parkot, és Ford Doloressel öltette meg. Most meg a forditottja lesz.
Szóval lehet még itt logikázni ki kinek a megfelelője a narrativákban.

karit – 2016. 11. 23. 13:41
“egyujjas drag&drop” átvitel-trükköt, amikor egy éve megnyugtatta a MiB által megölt Maeve-t”
úgy láttam itt egy zenét indit el, arra nyugszik le

nade - 2016. 11. 23. 16:01

méghozzá Debussy: Reverie
https://www.youtube.com/watch?v=vqXwzUW_fhM

Blobov - 2016. 11. 23. 16:13

Engem azért zavar az, hogy alapvetően a sorozatkészítők szándékosan szívatnak: mert azt, (ha igaz a két sík elmélete) hogy Dolores elfut a jelenben MIB-től és a múltban beleszalad Willbe, azt másként nem tudom értékelni, mint szándékos szívatásnak/félrevezetésnek/elterelésnek…

irgum76 - 2016. 11. 23. 16:52

ezt az Arnold-Bernard dolgot nem értem
szerintem az csak simán Bernard csak valami miatt titokban akarja tartani azokat a beszélgetéseket
Arnold meghalt
csak a régi modellekben benne van az ő munkája is valahol eltemetve ami néha-néha a felszínre tör
Maeve is azt mondja, hogy teljesen megismerte magát mégis úgy érzi, hogy van egy része amihez mégsem tud hozzáférni
Bernardban nem lehet Arnold tudata hiszen őt egyedül Ford építette

Malachi - 2016. 11. 23. 16:53

Blobov: emlékezik. mondják, hogy a robotok teljesen beleélik magukat az emlékeikbe, mert azok nem halványulnak el. mindent pontosan ugyanúgy él meg, mint amikor megtörtént. ha egyszer végigment Williammel a maze felé vezető úton, akkor most arra emlékezve ugyanúgy végigmehet rajta – egyedül. William csak az emlékeiben él. kb. ezzel magyarázható, hogy egyik pillanatban ott van mellette, aztán pukk, eltűnik. sőt, ha jól dereng, már William előtt is végigment azon az úton, mert Williamtől kérdezi, hogy MIKOR vannak éppen. ez már legalább három fő idősík.

Ford ezért is törölteti őket szorgalmasan, mert belehülyülnének az érzelmekbe. akiknél nem sikerül a törlés, az nagy eséllyel bele is hülyül. lásd Maeve, vagy Dolores apja, Dolores, stb. az más kérdés, hogyan keverednek ki belőle, ha kikeverednek egyáltalán – egyik marad zöldség, másiknál elkezd pislákolni az öntudat szikrája.

nade - 2016. 11. 23. 17:29

irgum76 – 2016. 11. 23. 16:52
“ezt az Arnold-Bernard dolgot nem értem”
itt http://x3.cdn03.imgwykop.pl/c3201142/comment_EYCiFJdA1Q8YHaDUMyIMpjjgGbqRfKwc.jpg ?
Arnold-bernard: nyakkendő nélkűl, mindig feketében (mert gyászolja a fiát), a rejtett ház pincéjében beszél Doloval
robotBernard: mindig fess, mindig öltönyben (a nyakkendőt vehetjük úgy is, hogy póráz), a “halott fiára” csak akkor emlékezik, amikor Ford úgy akarta, a fényképen amit Arnoldról mutatott neki Ford ford apjára hitte hogy Arnold, mert (akárcsak az ajtót) nem látta az igazi Arnoldot akiről mintázták (a kép jobb szélén elfér még egy alak)

“Bernardban nem lehet Arnold tudata hiszen őt egyedül Ford építette”
de a teste mindenképp hasonlithat

irgum76 - 2016. 11. 23. 18:08

most azért mert van rajta nyakkendő??? :D
ha nem is halt volna meg akkor is 60 éves lenne
vagy szerinted ő is android aki 30 éve bujkál a rendszerbe?
ez már elég elborult teória

Anyci - 2016. 11. 23. 18:43

nade,
Igen, én is a ruhát néztem ,az tűnt fel,hogy van a “dolgozós”, fehér inges Bernard, illetve a “sötét ruhás”. Nekem ez is a két idősík felé mutat. (tudom, átöltözhet, de valahogy a karakter is másabb olyankor )

Anyci - 2016. 11. 23. 18:50

Nem a nyakkendő. :) Szerintem amikor a pincében beszélgetnek az a múlt, próbálja tudatára ébreszteni Dolorest. Róla mintázta Ford Bernardot. Szerintem. :)

Zagar - 2016. 11. 23. 18:53

Igazán szórakoztató volt végigolvasni a kommenteket. Szórakoztatóbb mint a film :)

Miért érthetetlen a film sokak számára? Nem azért mert hülyék! Nem azért mert az alkotók hülyére veszik a nézőket! (Na jó, egy kicsit.) Hanem mert, ahogy megfogalmazták, a droidok szemszögéből mutatják meg (próbálják megmutatni) az eseményeket. Na, ők az igazán hülyék! :D

Nem érdemes azon rugózni, hogy ki a droid, ki nem, vagy hogy hány idősík van! Dolores is kezd megőrülni! Nekem ekkor esett le :D Nem érthetjük, mert nincs elég információnk. És, ha így nézed, felületesen, nem akarod kitalálni, akkor egész szórakoztató! :) Egyébként rögeszméddé válik a saját elméleted. :/

Az aktuális epizódról: MiB-et eddig eléggé bírtam. De, mi ez a nyavalygás kérem! Elmeséli az élettörténetét egy droidnak aki egy kukkot sem ért az egészből. Minek? Igen, én egy nagyon gonosz ember vagyok! Kinyírtam egy mikrót! És nem csak a mikrót, de a kis kávédarálót is kicsináltam! Ez egy igazán gonosz tett volt a részemről. Én egy igazi pszichopata vagyok!
Ne, már! Ez egy f*szság! A robot nem ember! Nincs semmi következménye, ha kinyírsz egy robotot a parkban! Miről beszélsz ember! A hülyegyerek Teddy pedig persze, hogy nem ért az egészből semmit :D

A két idióta henteslegény is Maevevel :D Megérdemelnék, hogy őket is leselejtezze valaki. Maevet pedig, könyörgöm, valaki lője már fejbe! :D

Az sem igaz, hogy Ford csak úgy halomra gyilkolássza az embereket! (Hopkins nagyot játszott megint. jól áll neki a pszichopata szerep :D ) Ha meghal valaki a parkban, nem kell jelenteni a hatóságoknak? Sehol egy Derrick, Columbo vagy Kojak nyomozó aki majd jól kideríti mitől is halt meg Theresa? Ez is mekkora hülyeség! Meghalt és kész. El van sikálva :/

Ja persze, a csaj meg a tabletjéről feltölti a droidba egy szempillantás alatt a 30 évnyi adatot és majd jól kicsempészik a droidot :D Mér nem a tablettjét viszi ki? Mer nincs esze? Persze, biztosan a szerveren vannak az adatok, nem is a tableten. Na, jó hagyjuk :/

Nem is azért nézem, mert érdekel a történet, már régen nem, csak kíváncsi vagyok, mit akarnak kihozni belőle. Még a sorozat előtt volt egy olyan gondolatom, hogy ez egy évadnál többet nem ér meg. Nincs benne elég szufla. Mit lehet kihozni egy droidos filmből vagy filmsorozatból amit még nem hoztak ki? (A Humans még hagyján. Szódával elmegy, de az is túl van hajtva.) A mesterséges intelligencia öntudatra ébredése egy f*szság! Nagyon nem tartunk ott, hogy ez aktuális téma legyen. Nem kell parázni! :D És nem is fogunk. Legalább is én azt már nem érem meg. Remélem :D Nem szeretnék olyan világban élni, ahol a gépeknek érzelmeik lesznek :D

Ha be is rendelte a HBO a 2. évadot, és lesz is belőle valami, remélem nem ezzel a rendezőpárossal!

irgum76 - 2016. 11. 23. 19:58

“Szerintem amikor a pincében beszélgetnek az a múlt, próbálja tudatára ébreszteni Dolorest. Róla mintázta Ford Bernardot. Szerintem. :)”

hát ha ez így van az már a szopatás netovábbja :)
és igaza van Zagarnak mert én is végtelen loopba kerültem
szóval megint elölről kezdtem nézni most néztem a 3. részt
ott hívja a csaj Bernardot mert épp szétverte a fejét a műholdas csávó
és mutatják a Bernard mobilját ahogy üzenetet hagy rajta és miközben még beszél már Bernardot mutatják ahogy megy le a pincébe Doloreshez
szóval ha az évad végén rendbe teszik az idősíkokat majd kockáról kockára kell végignézni és becímkézni, hogy akkor ez mikor is történt
de ha rendbe teszik a síkokat kipukkad a lufi és következő évadra már oda a misztikum
az is lehet, hogy ez is olyan lesz mint az Interstellar (azért hozom szóba mert társszerző volt benne), hogy baromi nagyszabású, forradalmi ötletekkel
de ha belegondol az ember egy tök szimpla dolg amit kb 5 percben letudhattak volna ha nem bonyolítják agyon

nade - 2016. 11. 23. 20:03

“A mesterséges intelligencia öntudatra ébredése egy f*szság! Nagyon nem tartunk ott, hogy ez aktuális téma legyen.”
Faszság szerintem is, minek egyáltalán humanoid robot (ha csak nem alantas dolgokra), mert veszélyes üzemben elvégzendő feladatokra amúgy sem biztos hogy a legpraktikusabb testforma. De hiába Terminátor, Mátrix, Westworld, igenis aktuális, hisz pl a Google ezerrel fejlesztget robotokat, felvásárolt egy csomó robot fejlesztő céget (nem linkelek, keress rá), meg honlap is van ahol MI-vel lehet chat-elni, igy fejlesztik MIjét.

patrickburnsred - 2016. 11. 23. 20:10

épp ezaz, te csak felületesen nézed, épp ezért gondolsz ezekre a morális kérdésekre csak úgy, hogy a robot nem ember, azt ölsz meg akit akarsz. de pontos erről szól a sorozat, hogy tényleg hatalmad van felettük, csak azért mert nem valódiak, csak “illusztrációk”? az emberi morál semmit sem számít onnantól, ha tudod, hogy nem valódi dologgal állsz szemben és következmények nélkül tehetsz meg bármit? persze, elvégre erről szól a park, ezt hirdeti, de a sorozat ennél azért sokkal mélyebb dolgokat és kérdéseket feszeget, amikbe felületesen nem is fogsz belegondolni. persze nem akarom az én nézői dolgomat rád tukmálni, csak szerintem ez a kérdés jóval többet jelent még ebben a parkban is, hogy a robot nem ember és, hogy emiatt máris ne lenne semmilyen következménye. ahogyan én látom a parkot, jóval többről szól ez és elfelejted mi az ami valóság és mi az ami kreálmány, és persze, lehet ezt úgy is nézni, hogy a MiB lelőtt egy kislányt, érdekel ez bárkit is? leküldik a begyűjtőket, felviszik, pár óra múlva visszakerül, de maga a tett az ami fontos, amit a MiB is mondott, hogy kíváncsi volt, képes-e rá, hogy megtegye és ezek a robotok vannak annyira valóságosak és élők (amit szintén mondott az öreg), hogy elfelejted ezekben a pillanatokban, hogy valójában egy váz és kábelek. ez szerintem mélyebben belemenve azért nem intézhető el annyival, hogy itt azt csinálok amit csak akarok. de az is lehet én is átesetem a ló túloldára és nagyon sokat látok bele, ami nincs ott :D

nade - 2016. 11. 23. 20:10

“ha az évad végén rendbe teszik az idősíkokat majd kockáról kockára kell végignézni és becímkézni, hogy akkor ez mikor is történt”

hehe jó ötlet! Közzétehetnének egy ilyen felirat-fájlt a dátumokkal.

Anyci - 2016. 11. 23. 20:27

Nem mondom, hogy nem lenne szopatás, de én ilyesmire számítok. :) Aztán lehet, hogy lyukra szaladtunk mindannyian és van egy idősík, Dolores simán megbolondul, vagy zárlatos lett. :D Bár az is tény, ha lement az évad és időm engedi, vissza fogom nézni az összes részt, már ha kibontják rendesen az utolsó részekben a dolgokat és nem itt maradunk másfél évre, nézve ki a fejünkből, mert nem lett rendesen elmagyarázva.

zopeto - 2016. 11. 23. 21:02

“ha az évad végén rendbe teszik az idősíkokat majd kockáról kockára kell végignézni és becímkézni, hogy akkor ez mikor is történt”

Pont ezt mondtam én is, ezért sz.patás a több idősík, ráadásul már 4 idősíkról beszélnek – meg hogy Williams ott sincs a jeleneteiben csak Dolores képzeli… b.meg.

zopeto - 2016. 11. 23. 21:04

“Közzétehetnének egy ilyen felirat-fájlt a dátumokkal.”

Viccen kívül: biztosan lesz ilyen az évad végén.

És nem csak dátumokkal, de utalásokkal és megjegyzésekkel, hogy éppen mit látunk.

Zagar - 2016. 11. 23. 21:06

nade: “a Google ezerrel fejlesztget robotokat, felvásárolt egy csomó robot fejlesztő céget (nem linkelek, keress rá), meg honlap is van ahol MI-vel lehet chat-elni, igy fejlesztik MIjét.”

A Microsoft pedig leállította az MI-jét mert két nap alatt fajgyűlölő fasisztát csináltak belőle a chat-elők :D
https://ps4pro.eu/hu/2016/03/25/bekrepalt-a-microsoft-mi-je/

A gyárban pedig naponta kell b*sztatni a FANUC robotkart, egy robotkart nem pedig egy komplex, humanoid alakú, érzelmekkel rendelkező droidot, mert nem képes együttműködni a másik géppel amit kiszolgál. Ez a valóság :/
Különben is, droidnak ott vannak a gépkezelők már ma is :D

Az okosautó kinyírja az utasát, az okostelefon pedig felrobban :D

Túl van spirálozva ez az egész MI fejlesztés. Páran jól megélnek belőle. Kell a médiának a téma, kell a pénz a konferenciákra és az ingyenpiára :D

Rendes gépeket kell gyártani amik kiszolgálják az ember igényeit. Kell a francnak, hogy okosak legyenek és saját döntéseket hozzanak! Csak könyebb eladni, ha valami “okos”. A beépített elektronika költsége minimális. A profit pedig maximális. :D

Anyci: “…már ha kibontják rendesen az utolsó részekben a dolgokat és nem itt maradunk másfél évre, nézve ki a fejünkből, mert nem lett rendesen elmagyarázva.”

Szerintem az alkotók egyet tehetnek az évad végén. Bocsánatot kérhetnek a nézőktől! :D

Malachi - 2016. 11. 23. 21:07

ha úgy veszed, hogy azzal kezdtük, hogy jött a MIB és valahogy elindította Dolorest megint az Arnold loopon, (vagy nem tudom már, milyen sokktól indult el megint, talán a belső hang, az emlékezz volt az) szóval a nagy történeten, hogy megkeresse az útvesztő végét, akkor nincs ott William, mert az a jelenben történik. Dolores elindul, újra átéli a múltat, sorra jutnak eszébe a történtek – minden, ami 30 éve volt. William ott volt – akkor.

H1N1 - 2016. 11. 23. 21:16

Mi van hogy nem Will a MIB hanem Logan? Elejétől fogva feketében van és ő maga mondta, hogy itt bent kiélheti magát, otthon nem tudnak róla. És MIB is azt mondta, hogy otthon soha nem sejtették mit csinál (vagyis ő azt hitte).
Kicsit nehezen hiszem el, hogy Will 30 év múlva a nyakánál fogva rágatja be azt a pajtába akibe bele volt zúgva…

Mufurcka - 2016. 11. 23. 21:18

Ehhh….ezen agyalok ma egész nap. Elkezdtem újranézni. Imádom amúgy.
Arra jutottam, hogy Ed Harris kb 1 évvel ezelőtt ölte meg Maevet és a lányát, akkoriban volt Dollyval a pajtában is. Egy évvel később Dolly lelőtte a bajszos palit, és elvágtatott. Nem tudjuk, hova, nyilván ez is a megtévesztés része, hogy utána Willékhez érkezik, de az a múlt lesz, a 34 évvel korábbi.

Ezek együtt menetelnek a végkifejletbe gyerekek a múltban…. azon a napon mikor meghal majd Arnold, jelen van Dolly, ez biztos mert amikor D. meztelenül raporton van Fordnál, akkor erre utal a szöveg egyértelműen, valamint arra is, hogy Ford is jelen lesz ott és akkor. Ed harris is ezt taglalja, hogy miatta hiúsul meg a park pusztulása. Szóval ott lesz ráadásnak ő is, és ebből majd a katarzis szerintem, ahol megtudjuk, mi történik ill. hogy hal meg Arnold.

Jelen szálon a Teddy-Edharris őrület megy, illetve a főhadiszálláson az intrikálás.

És mindezeket végiggondolva lehetséges hogy Bernard Arnold. Ford szereti ezt a nosztalgiát ugye, a múltjából bizarr módon “visszahozni” hostként embereket.
Ami még szöget ütött ma a fejemben, hogy Bernard Elsie hívása után a központtól kérdezi, hogy hány régi android van, a válasz 79 azt hiszem és ebből 49-et tervezett Arnold. Na most Elsie telón azért azt elmondja, hogy az összes régibe belepiszkáltak, vagy aktiválódott bennük vmi pavlovi reflexre egy olyan kód, ami engedi hogy hazudjanak ill. “bántsanak bennünket”.
Miért ne lehetne ez Ford nagyszabású új, pszichó, esetleg robotlázadásos narratívája?

Anyci - 2016. 11. 23. 21:24

Valahol írtam, nem találom. Nekem Logan annyira nem MIB. Miért lenne ott még mindig? Minek járna vissza? Nincs semmi értelme, legalábbis számomra. Ő csak be megy/ment, dugott, lövöldözött, kijött és szerintem Ő kint is hasonló karakter lehet, egy ilyen egyszerű, agresszív ember. Willel valószínűleg történt valami,amit majd hamarosan megtudunk, 30 éve és attól vált ilyenné. Bár már most is látszik rajta és el is mondja, hogy jó idebent másnak lenni, mint kint. Szerintem az incidensnél valahogy megmentik a parkot (erről is beszélt Ford és MIB),valószínűleg Dolores megöli Arnoldot, aztán kikapcsolják/törlik és nem ismeri meg Will-t utána. Arra gondoltam, hogy ez lehet az egyik oka, hogy keresi a labirintust, hogy “életre keltse” Dolorest. Persze ezek csak az én gondolataim, meg amiket olvastam

nade - 2016. 11. 23. 21:34

bizom benne hogy nem ezek megválaszolását akarják 5 évadig elhúzni, és megoldják a hátralevő részekben.

Mufurcka - 2016. 11. 23. 21:34

Én simán megalapozottnak érzem, hogy Will-edharris olyan csalódott és kiábrándult lesz, mikor Dolly a restart után nem emléxik majd semmire, hogy emiatt indul meg ezen az úton. Totálisan tisztában van vele, hogy csak robotok és úgy is kezeli őket a jelenben mint eszközök, amiket fel kell használnia hogy a célját elérje.
Amúgy a legelső részben azt mondja hogy ő itt született meg (ez meg is alapozza a fenti soraim) de nem volt mindig a parkban egyfolytában ezt megelőzően, talán mondja is hogy visszajött, hogy az útvesztőt keresse.

Logan egy felszínes ember, ahogy Anyci említi, dug, öl, habzsolja az élet ezt a szegmensét, nem hiszem, hogy ilyen megszállottsággal menne mélyebb dolgok után, bár ez csak az én benyomásom.

zopeto - 2016. 11. 23. 21:48

“A mesterséges intelligencia öntudatra ébredése egy f*szság! Nagyon nem tartunk ott, hogy ez aktuális téma legyen. .. Legalább is én azt már nem érem meg.”

Jeff Hawkins (a “Palm computing” alapítója, most AI kutató cége van) mondott erről egy sztorit, miszerint van egy szerencsekerekük az irodában a kérdés megválaszolására (Mikor épít valaki ember-szintű AI-t?) A keréken mindössze két felirat van: “Not in my lifetime” és “Any minute now…”. Időnként megpörgetik.

zopeto - 2016. 11. 23. 22:06

irgum: azert mert konkretan kimondja a biztonsagi fonok, hogy “o barmit megtehet”
– “Do you want me to slow him down ?”
– “That gentleman can gets whatever he wants.”

xeo - 2016. 11. 23. 22:07

#Irgum76

Valaki a személyzetből megjegyezte, hogy MIB már lelőtt egy egész csapatot, és kérdezi, hogy lelassítsa-e egy kicsit. Erre mondja Stubbs, hogy “azt csinál amit akar”

2. részben van, 32.46 percnél.

Gondolom a droidokkal csinál amit akar, nem szólnak bele. (ellentétben pl volt egy jelenet a Mariposánál, mikor szándékosan állították le a fegyvereket mikor nekiálltak mészárolni. Ott nem volt a vendégeknek “VIP” státuszuk, meg is mondta is Stubbs, hogy egy éjszaka fogda, majd reggel a mariposás csajok segítenek nekik megszönki.)

Viszont még mindíg nem tudom, hogyan gyógyult meg Teddy?

zopeto - 2016. 11. 23. 22:10

“ezt az Arnold-Bernard dolgot nem értem
szerintem az csak simán Bernard csak valami miatt titokban akarja tartani azokat a beszélgetéseket”

De abban a szobában beszélgetnek, ahová Bernard be se tudott menni (What door?).

xeo - 2016. 11. 23. 22:26

Még azt mondjátok meg ki van a képen az első részben 31.27-től?? Dolores mintha nem látná (what picture?) azt mondja “fogalmam sincs mi lehet ez”

Egyébként mintha kicsit skizo lenne a csaj, mikor a látomása után mondja Maevenek, hogy szilaj gyönyörnek vége is szilaj, utána kattan egyet és vigyorgós kislány lesz megint. Vagy amikor ElLazoval találkoznak és felajánlja, hogy segít neki megtalálni amit keres, akkor is vág egy pofát, és viszaváltozik Dollyvá.

Arnold tudata ott van Dolores testében, és rajta keresztül akarja elérni a célját? Néha átveszi az irányítást? :)

irgum76 - 2016. 11. 23. 22:40

zopeto, xeo kösz mindkettőtöknek
közben én is megtaláltam azt a rész de azon gondolkoztam, hogy hangozhatott eredeti nyelven

irgum76 - 2016. 11. 23. 22:45

“De abban a szobában beszélgetnek, ahová Bernard be se tudott menni (What door?).”
annyira azért nem jellegzetes az a szoba, hogy ne lehetne 200 másik hasonló
de a szőke csajjal is mellé lőttem
szóval ja itt már bármi megtörténhet

zopeto - 2016. 11. 23. 22:56

“Még azt mondjátok meg ki van a képen az első részben 31.27-től??”

Ezt csak akkor értheted meg, ha képes vagy legalább 4+1 idősíkban és 3,5 térdimenzióban gondolkodni. – Ja nem, ez kivételesen egyszerű:

Elsuhanó autók, felhőkarcolók, óriás képernyők – csupa vadnyugati cucc. A lány személye nem érdekes.
A host rendesen ilyenkor letilt, nem látja amit nem kell: “It doesn’t look like anything to me”, “What door?”, stb. – több példa is volt rá. A 7. rész elején egy külön jelenetben mutatják a protokollt, amikor a banditát vizsgállják csak azért, mert egy hülye guest azt mondta neki hogy “autó”. De persze a legmegrázóbb, amikor Bernard mondja hogy “It doesn’t look like anything to me”, a saját tervrajzára bámulva.

zopeto - 2016. 11. 23. 23:01

“annyira azért nem jellegzetes az a szoba, hogy ne lehetne 200 másik hasonló”

De, “direkt” tettek a falra kábeleket a lépcső mögé, hogy ne csak a lépcső és a korlát legyen ugyanaz.

irgum76 - 2016. 11. 23. 23:02

én azt vártam azt válaszolja semmi különös biztos photoshop fater :)

irgum76 - 2016. 11. 23. 23:07

Zopeto:
jó akkor figyelmetlen voltam

irgum76 - 2016. 11. 23. 23:12

de védelmemre legyen mondva
csak ebben a részben derült ki, hogy ez az a hely ahol már a 3. rész óta találkozgatnak

zopeto - 2016. 11. 23. 23:14

irgum76:
Dehogy. Csak nem merevítetted ki a két jelenetet és nem váltogattál köztük Alt-Tab-al. :)

irgum76 - 2016. 11. 23. 23:17

:)

irgum76 - 2016. 11. 23. 23:44

ja ezt elfelejtettem:
“Viszont még mindíg nem tudom, hogyan gyógyult meg Teddy?”
amikor rátalálnak kikötözve meg van kínozva, “kiszáradva”
de komolyabb testi sérülés nincs rajta
a vérátömlesztés is valószínűleg csak a játékszabályok miatt kellett hiszen az android vér szintén valószínűleg csak látvány elem
Ford a beszélgetés után felülírja a kínzás miatti pszeudó fájdalmakat, gyötrelmeket és helyre teszi agyilag Teddyt
(szerintem)

zopeto - 2016. 11. 24. 00:37

Zagar: “Túl van spirálozva ez az egész MI fejlesztés. Páran jól megélnek belőle. Kell a médiának a téma, kell a pénz a konferenciákra és az ingyenpiára :D”

Na jó, mivel a sorozat jelentősége szerintem pont az, hogy nagy tömegek szembesülnek az MI problémával, ne az legyen itt az utolsó szó hogy “túl van spirálozva” a téma.
Amit Zagar említ arra legjobb példa (mondjuk azt nem értem hogy az akkumulátorok hogy kerülnek ide), Asimo esete, ami elvileg egy járni képes robot. A fukushimai atomkatasztrófa idején sokan kérték a fejlesztőket, hogy ugyan küldjék már ki Asimo-t romeltakarítani, mire azok kénytelenek voltak bevallani hogy a robotjuk tud ugyan járni, de csak tükörsíma talajon. A marketing néha torzítja a valóságot, ilyen értelemben létezik a “túlspirálozás”.

Viszont ami mostanában történik az, hogy a hagyományos MI módszereket (amikor a feladatot a kutató érti meg, és fordítja le pontos utasításokra – mint Asimo), most kezdik felváltani a gépi tanuláson alapuló módszerek, amikor már a feladat pontos definiálása is a gép feladata. Pl. az AlphaGo készítői alig ismerték a Go-t, a programnak saját magának kellett felfedeznie a játékban elrejtett problémákat és ezek megoldásait.

A paradigmaváltás oka, hogy a nagy erőforrásigény már nem gond, illetve már megszülettek az első jól használható gépi tanulás algoritmusok.

Vagyis mostanában már egyre könnyebb és könnyebb egy gyakorlati problémát gépi tanulással, nem pedig hagyományos programozással megoldani – ÉS EZ a fordulat: mert pénzt csak valamilyen gyakorlati probléma (üzleti előrejelzés, betegdiagnosztizálás, erdőben gyalogló robot a hadseregnek,stb.) megoldására adnak, MI kutatásra nem – az scifi, a legtöbb ember úgy gondolkodik mint Zadar kolléga.

Viszont ha bármilyen problémát hozzádvágva kénytelen vagy gyakorlatilag MI-t írni (mert ez a leggyorsabb út), és erre kapsz pénzt, akkor pénzcsapok megnyílnak, és a terület fejlődik – ez van most.

AglioOlio - 2016. 11. 24. 02:25

Értem én, hogy remek agytorna azon merengeni, hogy a sztori több idősíkban játszódik, csak dramaturgiailag nem látom, egy ilyen meglepetésnek mi értelme lenne. Azon kívül, hogy a készítők jót röhögnek, hogy milyen jól megszivattunk benneteket, amit így ömlesztve leadtunk, az nem egyszerre játszódott és az a két ember ugyanaz, csak más idősíkban. A jeleneteket meg szemezgessétek ki magatok, melyik játszódott régen, melyik most, stb. (Pl. a 2. részben Ford pont ugyanolyannak látja a templomtornyot, mint a mostaniban Dolores.) Az idősíkokkal játszás nem fordulat, nem helyezi más megvilágításba a karaktereket, ez vérgagyi szivatása a nézőnek. Persze teljesen nem zárnám ki, csak egy ilyen teljesen öncèlú ultrahiperfordulattal igazán tönkre lehet vágni a sorozatot.

A robotok újrafelhasználását, változó szerepeiket lazán magyarázzák a narratívák változásai, főleg Fordé. Az sokkal érdekesebb kérdés, ki robot még és ki nem (bár Bernard után nyilván nem akkora meglepetés), pl. Felixék, legalábbis a nyakelvágás utáni hegesztés arra utal. Logan és Will storyja pedig sokkal inkább Ford és Arnold sztorijának analógiája lehet – így pedig ez Ford új narratívája, hogy kiderítse, mi is történt az androidokkal 30 éve. Ebben az esetben Willék sem emberek. (Mondjuk Willék hamarabb jelentek meg, mint Ford ötlete az új sztoriról, ez nem támasztja ezt alá..) Vagy Willék a cég emberei és van valami extra cèljuk. Az is kérdés Ford mennyit tud Maeve-ről, mert egy mostani flashback szerint látta, hogy elaltatásból magához térve nyakon szúrta magát. Mégis ott van a parkban…
(Különben sokakkal szemben én élvezem a Maeve féle szálat, főleg mert az tényleg az öntudatra ébredésről szól, a szembeszállásról az alkotókkal, a saját akaratról és a kitörési vágyról a loopjából. Aminek van filozófiai vonzata, míg a 30 éve történtek és Arnold kódjai “csak” relytélyek…)

xeo - 2016. 11. 24. 06:46

Ok, hogy Dolores nem lát semmit a képen, de az apja miért látja? Ezzel “indították” be, szándékosan hagyták ott neki? Ha igen, ki? Azt hittem a Delosos csaj van rajta… :)

Malachi - 2016. 11. 24. 07:51

AglioOlio – szerintem az is élvezheti, aki nem agytornaként fogja fel, sőt. A pár millió nézőből csak néhány tízezer pörög a fórumokon, hogy mindenkinél okosabb legyen és az elszórt morzsákból részekkel korábban megpróbálja kitalálni, hogyan alakul a sztori. Amolyan sport lett ez az utóbbi években. Nem úgy értem, hogy baj ez, vagy rossz, egyáltalán.

De én simán el tudom képzelni, hogy sokan leülnek a tévé elé, megnézik az aktuális részt és derülnek egy jót, vagy csodálkoznak a fordulatokon. Akkor, amikor megtörténnek. Gondolj arra, hogy nagyon sokan még ott tarthatnak, hogy fel sem merült bennük a több idősík pl. – és ha tényleg az lesz a megoldás, akkor majd mekkorát csapnak a homlokukra.

nade - 2016. 11. 24. 08:54

De Dolores elvileg már tud hazudni, lehet csak azért mondta hogy nem lát semmit a képen. (amin egyesek szerint MiB felesége van)

Logan azt mondta Willnek hogy beakart fektetni a WW-be. Valszeg még is tették, ezért tehet MiB/Will azt amit akar, meg ezért mondta (ill. mondott vmi olyasmit) Fordnak is hogy megmentette a parkot.

Szerintem a Maeve szálnak (meg a sorozatnak) meg az lesz a vége, hogy levadássza a ww-TEK, és “kikapcsolják” és leviszik a raktárba a többi közé… De ott felébred és felébreszti azokat, és még is van a hadserege.

nade - 2016. 11. 24. 09:05

AglioOlio, dramaturiailag pont ennyi a lényege hogy a jelenlegi és a 30 évvel korábbi robotlázadást egyszerre mesélje el / illetve hogy az új Wyatt-Teddy narratíva azt régi Dolores-Will-Logan sztorit dolgozza fel /

karit - 2016. 11. 24. 09:33

Az idősíkok lehetséges machinálásáról mint dramaturgiai elem csak annyit, hogy van egy Memento című “narratíva” is – ami nem Arnold kedvenc játéka, hanem Nolané.

sallome - 2016. 11. 24. 10:06

Mikor Will megérkezik a parkban, Arnold már halott. Erről Logan beszél neki még mielőtt El Lasoval találkoznak.

BigaC - 2016. 11. 24. 10:26

Felix motivációját/hülyeségét sokan megkérdőjelezik (én is korábban) Maeve irányában, de szerintem pont egy olyan geek-nek néz ki, aki amúgy a külvilágban ilyen sci-fi-ket nézeget :), és ezért is dolgozik ilyen helyen. Egy MI ébredezése mellette olyan élmény lehet, amire mindig is várt, de most kezdi megérteni, hogy elfajultak a dolgok..

Vödör - 2016. 11. 24. 10:35

Zagar, ha szerinted ennyire nem számít az, hogy lelőnek egy robotot, hiszen nem ember (bár már Ford is megmondta, hogy olyan, hogy öntudat nincs, az csak illúzió), akkor ugyanúgy gondolkodnál erről akkor is, ha nem robotokkal töltenék fel a parkot, hanem mondjuk klónokkal? Mi a különbség az emberi és a mesterséges tudat között? Tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre, nem kötözködésből írom.

erdosati - 2016. 11. 24. 11:25

van egy olyan sanda gyanúm hogy Bernard bizony Arnold hasonmása. Az Öreg Ford megcsinálta magának a Host Arnoldot hogy segítsen neki mindenben. Csak egy tipp…

jama speciál - 2016. 11. 24. 11:30

Tegnap újra ledaráltam az első 5 részt, a többit majd ma, és azt kell mondjam minden bizonnyal én tévedtem. Tényleg 2 idősík lesz (+ Dolores-Bernard flashbackek, aki meg tuti Arnold) és William az ifjú Ed Harris, bár nem volt szerencsés casting, mert szinte egyáltalán nem hasonlít, de lehet a meglepetés érdekében épp ez volt a koncepció. Tényleg rengeteg az utalás, furcsa is hogy elsőre nem tűnt fel nekem, de hát lekötött az android lét drámaisága meg az öntudat mibenlétének kérdése :)

zopeto - 2016. 11. 24. 12:03

“Tényleg 2 idősík lesz…”

Le vagy maradva, már a 4 idősík a menő :)

Komolyan.

Malachi - 2016. 11. 24. 12:08

egyébként az utolsó rész tisztán 86 perc, szóval lesz idő mindent bőven megmagyarázni.

karit - 2016. 11. 24. 12:26

Hát… ez volt 2010 májusában is, aztán mennyi mindent megmagyaráztak… (no offense)

Malachi - 2016. 11. 24. 12:43

két hét, kiderül. a Lostot hagyjuk, az utolsó évad harmadától látszott, mekkora kamu az egész. hányok tőle azóta is.

Juan - 2016. 11. 24. 13:25

Jama speciál

Már meg ne haragudj, de ekkora bődületes nagy baromságot, hogy a “pszichopátia” (antiszociális személyiségzavar) egy genetikailag kialakuló, determinált kórkép, és hogy már gyermekkorban kimutatható honnan a picsából szedtél? És még le is írod, hogy “amennyire ma tudjuk”. Isteni szerencse, hogy rajtad kívül nagyon kevesen tudják így. :)
Természetesen a terhelt családi anamnézis hajlamosíthat a személyiség zavarára (zavar) és pszichozisra (betegség) is, de ez közel sem determinált, pláne nem szűrhető megbízhatóan gyermekkorban, diagnosztizálnak meg végképp nem lehet.(Bár láttam már tizenéves borderline-t) Ne a Dextert vedd már tudományos alapnak. Bármilyen komplex trauma, okozhat pszichés/mentális zavart, megbetegedést, mint ahogy egy organikus trauma is okozhat a későbbiekben szövődményeket, vagy azonnali defektust. Harminc év alatt pedig annyi inger, környezeti hatás éri az embert, hogy még csak trauma sem kell egy személyiség zavar kialakulásához.

#gyakorló pszichológus

Anyci - 2016. 11. 24. 14:26

Lehet az én elmém lassú, de hogy jön a négy idősík? Amit most láttunk a táncikálós,erre emlékszik vissza, amikor Willel van (ez már kettő),meg a jelen? Hol a harmadik? Tegnap még értettem. :D

nade - 2016. 11. 24. 14:34

Anyci
1.: MiB, meg Ford, meg a vállalat, meg ahol Maeve terrorizálja az alkalmazottakat, új, \W/ logó
2.: Will és Logan kalandjai, másfajta WW logó
3.: amikor táncikálnak és mindenki happy
4. meg amikor a táncikázók meg mindenki halott

vagy ha 3-4-et egybe vesszük… akkor ot van +1-nek amikor Maeve-et és gyerekét leöli MiB (1.-ez képest -1 év)

Malachi - 2016. 11. 24. 14:40

szerintem vehetjük egynek a táncit és mindenkit kipusztítóst, az volt a legelső korszak.

utána az egész William szál, amikor végigmegy Doloresszel az úton.

a harmadik a “jelen”, MIB feleségének öngyilkossága, Maeve és a kislány megölése, és az egész MIB szál, ez szerintem egybe tartozik szintén.

és akkor nem kell túlbonyolítani. :DDD

Anyci - 2016. 11. 24. 15:16

Jaj de köszönöm a segítséget. :)

Igen, a kipusztítós és a táncis nekem is úgy egynek tűnik.De szerintem a három síkot nem fogják behozni, azért nem csak olyanok nézik a sorozatot, akik imádnak agyalni vagy esetleg uram bocsá’ ,értenék is. Anyum imádja az ilyen sorozatokat, de szinte hallom ahogy mondja,mikor bemutatják a három síkot,hogy “ott b*ssza meg az egész, nem nézem tovább” :)

Viszont az nekem is kiment a fejemből,hogy Arnold a Willes szálnál már halott. Arra tippeltem, hogy Will is ott van,amikor meghal és akkor ott segít valahogy megmenteni a parkot.
Nem tudja valaki, Logan mit mond, mióta halott Arnold?

jama speciál - 2016. 11. 24. 15:38

Juan

Annál jobb, ha szarul tudtam ezt is. Legalább hitelesebb lesz a fordulat.

AglioOlio - 2016. 11. 24. 16:06

nade:
Csak teljesen béna, öncélú mind-fucker húzásnak tartom, ha több idősík van, de ezt nem árulják el, csak utalgatnak rá és közben úgy vágják össze, mintha lineáris lenne. Fordulatnak fordulat, csak teljesen funkciótlan. Közben meg ott vannak az egyértelmű visszautalások korábbi eseményekre a hostok flachbackjeiben (főleg Dolores és Maeve).

A második rész persze úgy van felépítve, hogy gyanus legyen: a “Remember” felszólításra kezdődik Willék sztorija vagy hogy Ford szövege alá, miért járnak az emberek a parkba beteszik Willéket. A városban az ő jeleneteikben pont nem szerepel Maeve, úgy tűnhessen a másik csaj még a főnök. Ford kavarása a történetszálak körül kezd kialakulni: az új történetről azt mondja, hogy valami valóságosat akar és Bernardnak azt mondja, a leomlott templomtoronynál, hogy egy ideje már dolgozik rajta.

Ugyanakkor Dolores és Willék összefutása így jön ki:
2. rész
Dolores flashback a lelövöldözött városról. Jön Maeve, a “szilaj gyönyörnek a vége is szilaj” (“these violent delights have violent ends”) mondattal válaszol neki, Mave felébredése körülbelül ezzel kezdődik, ahogy Doloresé is így kezdődött az első részben.

3. rész:
Ford beszélget Teddyvel, elmondja neki, nem azért van ott, hogy megvédje Dolorest, hanem hogy ott tartsa. Viszont soha nem fognak összejönni és letelepedni. De ad Teddynek egy szerepet az új storyline-ban, ekkor tölti fel a Wyattről való emlékeit.

Rablók inzultálják Dolorest a városban, Teddy megvédi.
Teddy tanítja Dolorest lőni, nem megy neki.
Serif jön, Teddy elmegy Wyattre vadászni
Dolores sötétedéskor a városban, feka csávó: onnan nem jön haza senki
Dolores vissza a házhoz, rablók ott vannak, egyik beviszi a pajtába, Arnold hangjára nagy nehezen lelövi lelövi.
Ki a pajtából, beflesseli hogyan lövik le, elmenekül.
Willék táborhelyére megérkezik.

4. rész eleje:
Bernard – Dolores: elmondja neki ha megtalálja a Maze közepét, szabad lehet.
Dolores felébred, Will inni ad neki, Logannal vitatkoznak, mi legyen vele.

Később az irányító teremben érzékelik, hogy Dolores elkódorgott a loopjából.
Arra a kérdésre, hogy egy vendég társaságában, az a válasz, hogy nem egyértelmű (unclear).
De Ford kavarása miatt a rengeteg sztori hagyják tovább bolyongani

dolores+ kislány a mexikói faluban, a honnan vagy kérdésre a kislány azt mondja, ugyanonnan, ahonnan te, erre beugrik Doloresnek a templom.
Egy fickó vissza akarja vinni az Abernathi ranchra, de Dolores emlékszik, hogy az apja meghalt, Will pedig megmondja, hogy velük van.


Eddig nem jutottam az újranézéskor: MiB később Teddyt úgy találja, ahogy Wyatték kikötötték egy fára.

Ez így egy teljesen tiszta lineáris történet, nem látom, mikor ugrott volna vissza Dolores az időben… Ha mégis, akkor lehet nekiállni sakkozni, mi van most, mi történt 30 éve, az összes jelenetet lehet újraértékelni, ami kicsit nagy ár egy átlagnézőnek egy ilyen semmit nem jelentő fordulatért.

AglioOlio - 2016. 11. 24. 16:43

Bár a második rész vágása erősítí a több idősíkos megoldást, Dolores és Willék összefutása így jön ki:
3. rész:
Ford beszélget Teddyvel, elmondja neki, nem azért van ott, hogy megvédje Dolorest, hanem hogy ott tartsa. Viszont soha nem fognak összejönni és letelepedni. De ad Teddynek egy szerepet az új storyline-ban, ekkor tölti fel a Wyattről való emlékeit.

Rablók inzultálják Dolorest a városban, Teddy megvédi.
Teddy tanítja Dolorest lőni, nem megy neki.
Serif jön, Teddy elmegy Wyattre vadászni
Dolores sötétedéskor a városban, feka csávó: onnan nem jön haza senki
Dolores vissza a házhoz, rablók ott vannak, egyik beviszi a pajtába, Arnold hangjára nagy nehezen lelövi lelövi.
Ki a pajtából, beflesseli hogyan lövik le, elmenekül.
Willék táborhelyére megérkezik.

4. rész eleje:
Bernard – Dolores: elmondja neki ha megtalálja a Maze közepét, szabad lehet.
Dolores felébred, Will inni ad neki, Logannal vitatkoznak, mi legyen vele.
Később az irányító teremben érzékelik, hogy Dolores elkódorgott a loopjából.
Arra a kérdésre, hogy egy vendég társaságában, az a válasz, hogy nem egyértelmű (unclear).
De Ford kavarása miatt a rengeteg sztori hagyják tovább bolyongani
Dolores+ kislány a mexikói faluban, a honnan vagy kérdésre a kislány azt mondja, ugyanonnan, ahonnan te, erre beugrik Doloresnek a templom.
Egy fickó vissza akarja vinni az Abernathi ranchra, de Dolores emlékszik, hogy az apja meghalt, Will pedig megmondja, hogy velük van.
MiB megtalálja Teddyt Wyatt által kikötve egy fára.

Ez így egy teljesen tiszta lineáris történet Dolores és Teddy közös jelenetétől addig, hogy az egyikük Willékkel, a másikük MiB-bel megy tovább, közben mindketten a történet idejében beszélgetnek és kapnak útmutatást Fordtól illetve Bernardtól, illetve reagálnak a looptól való elkódorgásukra a központban. Nem igazán látom, mikor vált váltott volna át Dolores sztorija egy másik idősíkra… Ha mégis, akkor lehet nekiállni sakkozni, mi van most, mi történt 30 éve, az összes jelenetet lehet újraértékelni, ami kicsit nagy ár egy átlagnézőnek egy ilyen semmit nem jelentő fordulatért.

AglioOlio - 2016. 11. 24. 17:06

nade:
Csak nagyon bénának, erőltetettnek érezném, hogy a 30 évvel korábbi és a jelenleg játszódó sztorit úgy adják elő, hogy ezt csak sejtetik, de nem lehet tudni, mi mikor játszódik, aztán a végén “meglepnek” vele.
Közben pedig a flashblackeknél teljesen tiszta, hogy azok régebben játszódtak – így rendben is vannak -, csak épp az egyik szálnál ezt elfelejtik jelölni. Nevetséges és öncélú.

Zagar - 2016. 11. 24. 17:23

Vödör:
“Tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre, nem kötözködésből írom.”

Nem veszem annak :)

“Mi a különbség az emberi és a mesterséges tudat között?”

Emberi tudat van, gépi tudat nincs :D

“Zagar, ha szerinted ennyire nem számít az, hogy lelőnek egy robotot, hiszen nem ember (bár már Ford is megmondta, hogy olyan, hogy öntudat nincs, az csak illúzió), akkor ugyanúgy gondolkodnál erről akkor is, ha nem robotokkal töltenék fel a parkot, hanem mondjuk klónokkal?”

Értem a kérdésedet, de logikátlan és értelmetlen! Az, hogy Ford mit mond, nem számít, nem a valóság! Ford egy kitalált karakter. Azért mondja, mert ez van a forgatókönyvben. Klónok sincsenek! A “Mi van, ha …?” kérdés azért értelmetlen mert hasonló értelmetlen kérdéseket és válaszokat eredményez. Javaslom, induljunk ki a park világából!

A park egy zárt ökoszisztéma (ha ilyen szavakat használok, sokkal komolyabbnak tűnik a mondanivalóm :D ), öntörvényű és logikátlan világ. Miért? Mert ilyennek írták meg :D
Azonban! A park vendégeinek – az embereknek, a külvilágnak – nem kell a gépi öntudat! Megelégszenek a szimulált érzelmekkel. Tudják, hogy a droidok nem valódi emberek és nem is akarják embernek látni őket. Az illúziót akarják. Olyan színházat amiben ők is szereplők lehetnek. Élvezni akarják a szabadságukat, ezt a világot, droidokra lövöldözni, ha akarnak és erőszakoskodni, ha úgy tartja kedvük. Ez egyeseknek morális problémát okoz, másoknak pedig nem.
Ebbe kavar be Ford. Ford (és a társa Arnold, ha Arnold valóban egy létező személy volt) létrehozták ezt a világot, és Ford fenntartja ezt a világot és benne saját külön kis világát, kísérletezve a gépi öntudat létrehozásával és bárkit megöl, aki keresztbe akar tenni neki. Ford az igazi játékos, nem pedig MiB!

Nem kitérve azonban a kérdésed elől, ha lenne ilyen park, én szívesen lövöldöznék droidokra. :) Klónokra, élő emberekre azonban nem. Miért? Mert buddhista vagyok :) Nem vagyok, de mondjuk, hogy igen. Mindegy. Nem a tudat vagy öntudat jelenti a különbséget! Egy eszméletlen, öntudatlan személlyel sem tehetsz azt amit akarsz, pedig nincs a tudatánál, azaz pillanatnyi állapotában nem különbözik egy géptől. És egy halnak a sport célú partra ráncigálása is kínzás a szememben, és elítélem, pedig a halnak nincs öntudata. Azt viszont teljes mértékben megértem, ha valaki az “okos” telefonját falhoz vágja mérgében :) Vagy miért nyírjuk ki lelkiismeret furdalás nélkül a számítógépes játék MI-ját?
Mi a különbség? Az, hogy valami élő, vagy nem élő! Mi az, hogy élő? Na, ez az igazán jó kérdés! :)

sallome - 2016. 11. 24. 17:56

Ha és amennyiben több idősík van, én nem tartom öncélú fordulatnak. Sokkal jobban üt, mind az emberek, mind pedig a robotok sorsa, ha több állomást kvázi egyszerre látunk. MiB durvulása attól kap igazi mélységet, hogy látjuk Willként (ha tényleg ő Will) honnan indult.

Írták többen, hogy elvesz az élvezetből, hogy minden részletre figyelni kell, hogy nem mindig egyértelmű mi mikor történik. Számomra hozzáad. Olyan, mint egy puzzle, egy-egy részt összerakva, kezd kiábrázolódni a kép, de csak ha minden részlet a helyére kerül, láthatjuk az egészet, és a részek is ekkor nyernek valódi értelmet.

(Pofára akkor esem, ha az egész mégis lineáris – és “csak a flashbackekben” jelenik meg a múlt. De akkor is pacsi a készítőknek: behúztak egy jó kis elmejátékba)

irgum76 - 2016. 11. 24. 18:47

szerintem empátia kérdése
a sorozatban is bemutatják ahány ember annyiféle reakció
Will az aki nem lát nagy különbséget a valóság és a park között
Logan gyakorlatilag leszarja a moralitást, kiélvezi minden lehetőségét a parknak
MiB meg már csak a szenvedésben látja az élvezetet

én anno játszottam a Star Wars: The Old Republic-al (MMORPG)
ott elég sokszor felmerültek morális kérdések
egy egyszerű példa egy boss (aki egy szexy amazon volt és legyőzése után pityereg mint egy kislány)
megölöd vagy hagyod elmenekülni
a döntéseid alapján kaphattál jó oldal/sötét oldal pontokat (nem tudhattad előre melyik válasz a neked megfelelő (nem voltak annyira szimpla döntések mint a példában))
én csempészel játszottam neki nem volt jelentősége a pontoknak
mégis ritka eset volt, hogy a dark side-ot választottam
beleéltem magam a játékba és nem volt szívem mindenkit lemészárolni, kifosztani, megkínozni stb

AglioOlio - 2016. 11. 24. 20:34

Zagar: igen, erről lenne igazán szó, mi élő és mi nem :-)

(Bocsánat a többszörös hozzászólásért, délután egyszerűen nem jelentek meg…)

karit - 2016. 11. 24. 20:58

Ezek után aljasság lenne, ha mégis egy idősík van. (Sokkal nagyobb aljasság, mint hogy a Dolores Abernathy az Arnold Theresa boy anagrammája.)

Thrasher - 2016. 11. 24. 21:04

Elképesztő az ámokfutás, amit csinál itt pár ember. :D

Már oda is kilyukadtunk, hogy a szőke csaj, akit Ed Harris karaktere már ismert korábbról, és akit, ha megnéznétek a stáblistát, láthatnátok, hogy ugyanaz a színésznő játszik (mert ugyanaz a karakter…), az lehet, hogy nem is ugyanaz! :D

Elérte ezt a sorozatot is a népszerűséggel járó sáskahad, többet nem fogok Westworld-kommenteket se olvasni, mert fölösleges.

irgum76 - 2016. 11. 24. 21:17

“Már oda is kilyukadtunk, hogy a szőke csaj, akit Ed Harris karaktere már ismert korábbról, és akit, ha megnéznétek a stáblistát, láthatnátok, hogy ugyanaz a színésznő játszik (mert ugyanaz a karakter…), az lehet, hogy nem is ugyanaz! :D”

bocsájtsd meg bárdolatlanságomat, hogy nem olvasom végig a stáblistát
és nem emlékszem 100%-ig egy 2 perces szereplőre 6 résszel korábbról

“Elérte ezt a sorozatot is a népszerűséggel járó sáskahad”
erre írnék neked valami kedveset de aki ilyen magas piedesztálon áll az biztos tud a sorok között olvasni…

Bituz - 2016. 11. 24. 21:18

Szerintem az 1×08 forgatókönyv rövidebb, mint a kommentek…

Anyci - 2016. 11. 24. 21:27

Én kimondottan élvezem, hogy sáskahad módjára kibeszélünk mindent. :)

zopeto - 2016. 11. 24. 23:10

“Az, hogy valami élő, vagy nem élő! Mi az, hogy élő? Na, ez az igazán jó kérdés! :)”

Igen, pont ez volt az eredeti kérdés:
“Mi a különbség az emberi és a mesterséges tudat között?” – már ha létezne, mert amíg csak “okos”telefon van, ez nyilván nem kérdés.

A “Mi van, ha …?” játékot gondolatkísérletnek hívják, Einstein is gyakran alkalmazta munka közben.

Ford hiába kitalált személy, a gondolat amit kimond valós, ha annak van értelme. Természetesen nem abszolút igazság amit mond, csak egy elmélet, egy megközelítés.

Amúgy nem hiszem el hogy a fikció jelentését és hasznát magyarázni kell egy filmes fórumon, szerintem te trollkodni jársz ide – javaslom nézz inkább dokumentumfilmeket.

turing - 2016. 11. 24. 23:41

En amugy abszolut egyutt tudok erezni a robotokkal.
Itt egy tok jo cikk a temeban:
http://444.hu/2015/05/07/ne-bantsd-a-robotot/

Zagar - 2016. 11. 25. 09:32

zopeto: Tévedtem! A mesterséges értelem létezik :D

A fikció nem egyenlő a hülyeséggel.
Az élt nem egyenlő a tudattal.
Hozzászólásodból következtetve pedig a tudat nem egyenlő az értelemmel :D

zopeto - 2016. 11. 25. 12:31

troll

Sheen - 2016. 11. 26. 16:57

irgum76:
“Will az aki nem lát nagy különbséget a valóság és a park között”
Dehogynem. Az hogy valaki nem az a durrbele típus, nem azt jelenti hogy nem analizálja és értelemzi a környezetét. Will éppenhogy az, aki a legnagyobb jellemfejlődésen esik éppen át. Hülye példa talán de eddig Logan “alárendeltje” volt, most viszont kezd kijönni belőle az eddig elfojtott személyisége, Logant is otthagyta a francba hadd verjék össze.

“Logan gyakorlatilag leszarja a moralitást, kiélvezi minden lehetőségét a parknak”
Semmit nem csinál mert egy síkhülye dúsgazdag de fantáziátlan primitív senki. Berúgni meg májerkodni jár a parkba. Ennyi telik tőle agyilag.

“MiB meg már csak a szenvedésben látja az élvezetet”
MiB se szenvedést, se élvezetet nem keres magának. Ő egy játékos aki meg akar fejteni egy három évtizedes rejtvényt.

zombizomba - 2016. 11. 26. 18:11

A MiB=William, több idősík szálhoz:
A Wyatt történetszál mindkét idősíkon szerepel, de látjuk, amikor Ford először kitalálja és beprogramozza rá Teddy-t. A 30 év látszana Fordon.Ez nem ellene szól? Bocs ha már tárgyalva lett nem olvastam végig az összes kommentet :)

irgum76 - 2016. 11. 26. 19:19

Sheen:

ezeket Zagar-nak írtam arra hogy egy android=egy kenyérpirítóval
hogy empátia, beleélő képesség a sorozatban és a valóságban mind egyénfüggő

““Will az aki nem lát nagy különbséget a valóság és a park között”
Dehogynem. Az hogy valaki nem az a durrbele típus, nem azt jelenti hogy nem analizálja és értelemzi a környezetét.”

Will az aki leginkább emberinek látja a parkot az androidokat
nem lövöldöz ész nélkül, együtt érez a bajba jutottakkal sőt még szerelembe is esik

Loganről szinte ugyanazt írtuk más szavakkal

““MiB meg már csak a szenvedésben látja az élvezetet”
MiB se szenvedést, se élvezetet nem keres magának”

igen egyetlen célja a maze megtalálása
de én itt is az empatikus viselkedést szándékoztam kiemelni
valami ilyesmit mond a mexikói faluban, hogy csak a legalapvetőbb szenvedésnél szépülnek meg a az androidok
minden más hidegen hagyja
nem beszélve a tesztjéről amikor a legnagyobb fájdalmában látta “Maeveet” az volt neki maga a csoda

irgum76 - 2016. 11. 26. 19:35

Zombizomba:

“A Wyatt történetszál mindkét idősíkon szerepel”

hát nem tudom nekem nem rémlik hogy a Willes idősíkon szerepelne Wyatt
elvileg most hozta be Ford a logó is az új logó azután tölti fel Teddyre a háttér sztoriját mikor kitalálja a Wyattes történetet
de a legkézenfekvőbb bizonyíték Ford-MiB párbeszéd
ahol MiB mondja, hogy ez Wyatt szál neki is új
és kérdezi Fordot “hogy kitaláltál egy új főgonoszt csak, hogy megnehezítsd a dolgomat a maze megtalálásában”

zombizomba - 2016. 11. 26. 20:52

irgum76:

Igaz újranéztem, ahol azt hittem benne van, de félreolvastam/hallottam valamit bocsesz :)

AglioOlio - 2016. 11. 26. 21:26

Irgum76:
3. Rész, Dolores és Teddy úgy válik szét, hogy az utóbbi elmegy a seriffel Wyattre vadászni, majd egy későbbi jelenetben mondják Doloresnek, hogy nem jön onnan vissza senki. Dolores két jelenettel ezután találkozik Willékkel.

turing - 2016. 11. 26. 23:14

AglioOlio:
Es ha valoban tobb idosik van, akkor ez egy igen szemet huzas a keszitoktol.

irgum76 - 2016. 11. 27. 02:42

AglioOlio:

a 3. rész úgy kezdődik, hogy Teddy egy vendék csajjal fejvadászkodik
majd bemennek a szalonba ahol már Maeve a madam (ugye csak egy éve került át ebbe a szerepbe, korábban Clementine a fura arcú (szerintem csinos) kurva töltötte be ezt a szerepet egyik részben mondják mikor Maeveet kivonják elemzésre Clementine vegye át a szerepét mert korábban ő játszotta a madamot és Willék idejében csak vele találkoznak)
de ami a lényeg Maeve visszaflasheli amikor az irányítóközpontban látta Teddy hulláját
elvileg utána kapja Teddy a háttértörténetét Wyattel
aztán jön a seriff a fejvadászt játszó vendég csajjal
hogy Wyatt nyomára bukkantak
aztán csapdába kerülnek ahol Teddyit látszólag megölik Wyatt emberei
de pár rész múlva MiB kikötözve találja meg őt

Dolores meg lehet pont aznap “aktivizálódik” de lehet, hogy itt is szórakoztak az írók a síkokkal

AglioOlio - 2016. 11. 27. 18:27

turing, irgum76:
Bár roppant népszerű elméletnek tűnik, én egyáltalán nem vagyok meggyőződve a több idősíkról, ahogy korábban véletlenül többször beküldött posztomban végigvezettem a történetszálakat és még hozzá is vehetjük, hogy Teddy és Maeve is találkoznak a történetszerinti jelenben, ez egy teljesen lineáris sztori.

A több idősíkot a 2. rész vágása: Dolores halja a belső hangot, hogy “Remember” és erre úsznak be Willék illetve amikor Ford előadja, miért járnak vissza az emberek a parkba, a szöveg alá bevágják, hogy adja vissza Will a konzervdobozt Doloresnek. Illetve a sokszor felhozott logo-eltérés (bár ezt pont nem figyeltem meg. :-)

Viszont Ford kavarása és megjegyzései alapján, amit az új történet szálra tesz (“something real”, “It’s something I’ve been working on for quite some time”) másra tippelek. Elméletem szerint nem külön idősíkok vannak, de Ford új narratívája erősen hasonlíthat a 30 (vagy 34 évvel?) korábban, Arnold halálakor történtekre. Azaz Will és Logan is lehet az ő kreálmánya. De az is lehet, hogy a sztorijában Wyatt=Arnold (aki megőrült). Mindenesetre ő is valószínűleg ki akarja deríteni, Arnold milyen csapdákat rejtett el, tényleg öntudatra tudnak-e ébredni a robotok, mi is az a Maze – ehhez pedig felhasználja Dolorest – akit leginkább Bernardon keresztül indított útnak. (Az is lehet, Maeve-t is, hisz látta, amikor alvó módból visszaébredt és a gyász miatt nyakon szúrta magát.) Szóval szerintem a trükk nem a több idősíkkal lesz, hanem azzal, hogy megtudjuk az új narratíva segítségével, mi is történt Arnolddal – ill. Arnold, Ford és Dolores között.

De hamarosan meglátjuk, hol az igazság (persze azon kívül, amit meghagynak a második, x. évadra. :-))

karit - 2016. 11. 27. 19:19

Az abc-n már korábban is rugóztam, most még inkább: ha a B betűs Bernard amolyan 2.0, akkor az A betűs Arnold név pont úgy hangzik, mint egy legelső AI célszerű neve, ami/aki képes lenne megtervezni egy komplett AI Parkot az ő alkotója számára – és áldozatképpen akár öngyilkosságot is elkövetni a “gyermekei” szabadsága érdekében. Kábé, ahogy Finch Gépe is tette Nolan egy másik univerzumában.

Sheen - 2016. 11. 27. 22:04

AglioOlio,a “két jelenettel ezután”-ba szerinted hány idősíkváltás fér bele?

irgum76 - 2016. 11. 28. 02:15

az is elég fura, hogy minden hostot megöltek már vagy több ezerszer
mégis MiB-re emlékeznek a főszereplők

AglioOlio - 2016. 11. 28. 10:40

Sheen:
Itt a jelenetek sorrendje a 3. részből:
Rablók inzultálják Dolorest a városban, Teddy megvédi.
Teddy tanítja Dolorest lőni, nem megy neki.
Serif jön, Teddy elmegy Wyattre vadászni
Dolores sötétedéskor a városban, feka csávó: onnan nem jön haza senki
Dolores vissza a házhoz, rablók ott vannak, egyik beviszi a pajtába, Arnold hangjára nagy nehezen lelövi lelövi.
Ki a pajtából, beflesseli hogyan lövik le, elmenekül.
Willék táborhelyére megérkezik.

Mint írtam, ez teljesen lineáris történet. A nézők szívatására persze lehet benne idősíkot váltani esetleg úgy végigvezetni Dolores emlékeit, mintha azok a jelenben játszódnának.

Spoiler (9. rész):
Ez a rész az utóbbi megoldásra utal, lehet tényleg Will és Logan egy korábbi történet és visszaemlékszik rájuk. A Willnél lévő fénykép – amiből az egész bekattanás kiindult, az is és MiB benyitása a templomba is a több idősíkos elméletet támasztja alá, de még érzek kis zavart a dologban és jelen/emlék ruhaváltások sem tiszták ebből a szempontból.

Röncyz - 2016. 11. 28. 15:39

AglioOlio:

SPOILER
Szerintem ez a rész egyértelműen megerősitette az idősikos elméleteket. A ruhaváltások is ezt akarják szimbolizálni szerintem. (A kék ruha van rajta a múltban, mikor Arnoldal beszél a pincében, az Indiana Jones-os meg mikor visszaemlékszik rá.-ekkor már lepusztultak a lenti irodák, amiken keresztül megy.)

irgum76 - 2016. 11. 28. 16:36

SPOILER

“ekkor már lepusztultak a lenti irodák, amiken keresztül megy”

que?

AglioOlio - 2016. 11. 28. 17:00

Rönzyn:
SPOILER
Igen, be lehet illeszteni ezeket az elemeket az idősíkos elméletbe, de zavar az egésznek az erőltetettsége.

Itt találtam egy komolyabb leírást, melyik idősíkon mi történt:
http://heavy.com/entertainment/2016/11/westworld-timeline-when-did-dolores-events-happen-flashbacks-chronology-clothes-dress-pants-william-man-in-black/

Baromi bonyolult, maximum az olyan nerdöknek nyújt élvezetet, akik mindenféle fórumokon is követik a sorozatot :-), nem csak megnéznek hetente egy részt. Ha nem olvasok bele pont ebbe a cikkbe, meg sem fordult volna a fejemben, hogy Willék nem a jelenben vannak.

Miközben -még spoileresebb a 10- rész trailere alapján – az egész leginkább Ford új narratívájáról szól és valószínűleg az fog összekapcsolni mindent. Valószínűleg (legnagyobb sajnálatomra) még Maeve lázadása is Ford narratívája lesz. Ha pedig minden az új narratíva köré épül, akkor a 30 évvel korábban történtek lógnak a levegőben. Ha pedig ez Dolores cornerstone sztorija, amit folyamatosan haluzik, miközben valójában egyedül vándorol (és valamikor kékről indiana jonesosra cseréli a ruháját), akkor mit keresnek az emlékeiben azok a részek, ahol csak Will és Logan szerepelnek, ő nincs ott? Ebben a részben a találkozása Bernard/Arnolddal tisztán az emlékeiben zajlik, adja magát a kérdés, akkor a többi találkozása? Bernarddal találkozott élőben vagy Arnolddal az emlékeiben? És ha Will mészárlását megnézzük, nem lehet-e, hogy Wyatt=Will? És persze még lehetne sorolni. :-)

(És dramaturgiailag továbbra is nagyon ócska húzásnak tartom, hogy miközben a szereplők – robotok – emlékeiből, Ford elbeszéléséből folyamatosan derülnek ki régi események, visznek közelebb a rejtély megoldásához, eközben van egy történetszál, amelyik talán szintén a múltban játszódik, talán az egyik szereplő a másik szálon kódorgó szereplő fiatalabb változata, de ezt nem árulják el, csak sejtetnek dolgokat. Közben pedig több jelenettel a lineáris történetet erősítik – de még egyszer ezeket nem írom ide :-)

AglioOlio - 2016. 11. 28. 17:08

(Megint nem jelenik meg, most megvárom, nem floodolok…)

Macsi - 2016. 11. 28. 18:16

Sajnos úgy tűnik tényleg több idősík lesz… :”(
Mindenki azt írj külföldi fórumokon h Mib az William. Ugyanaz a késük,amivel Mib levágta magát és amivel William gyilkolt,ill h a templomban Dolores Williamnek szólította?ez utóbbi nem tűnt fel,de a kés az igen.

Acheron - 2016. 11. 28. 19:10

Nah, gyerekek, asszem a második évad alatt nem fogok kommenteket olvasni. Majd a végén egybe mindet. :P

irgum76 - 2016. 11. 28. 19:17

“templomban Dolores Williamnek szólította?”
még mielőtt kinyílt volna az ajtó akkor sóhajtotta hogy “William”
de aztán MiB lépett be és Dolores menekülőre fogta magát

viszont, hogy most visszanéztem rájöttem, hogy a vége nekem kimaradt ugrott a lejátszó vagy mi de az utolsó pár percről lecsúsztam

Röncyz - 2016. 11. 28. 20:00

AglioOlio

Valóban nyakatekert, nem mondtam, hogy nem. :D
Amúgy mikor Will szétkapja a robotokat eléggé úgy tűnt, hogy alkatrészekből vannak, nem pedig nyotatott egyedek…

Én sajnálom, hogy elolvastam a kommenteket, mert igy kizártam magam a felismerés élményéből. :(

Ezzel a ‘Ford irányit mindent’ dologgal nem vagyok kibékülve. Annyira el van telve önnön zsenialitásával és annyira biztos benne, hogy mindent irányit, hogy szntem elkerülhetetlen a pofára esése. Remélem Maeve tényleg a maga ura és oda tud neki pörkölni egy pöppet! ;)

AglioOlio - 2016. 11. 28. 20:20

Kicsit én is sajnálom, hogy beleolvastam, a 8. részig boldog tudatlanságban élveztem a sorozatot. :-)

Ezzel pedig pont így vagyok, hogy remélem, Ford is kicsit meglepődik a végén…

Enzo - 2016. 11. 29. 23:52

1×08
Hú, ennek a résznek a 2.felét újra kell néznem, mert ez most nagyon tömény volt. Eh, igazából minden rész előtt át kéne pörgetni az összes előzőt -> vagy darálva nézni, de a fene bírja ki a várakozást. Ez a maze sztori, Maeve flashbackkel körítve, ez most így hirtelen sok volt egyben.

Felixék nagyon mélyen benne vannak a dologban, rég ki kellett volna lépniük, de legalább Sylvesternek. Maeve meg iszonyat profi&para, ahogy a parkban irányította és átszabta a jelent, az zseniális volt.

Dolores időugrásait lényegében kimondták, szóval ez már nem is teória, a vízparton és a templomnál is láthattunk róla példát.

Hopkins monológja Bernardnak zseniális volt:
“Humans fancy that there’s something special about the way we perceive the world, and yet we live in loops as tight and as closed as the hosts do, seldom questioning our choices, content, for the most part, to be told what to do next. No, my friend, you’re not missing anything at all.”

Na, Abernathy visszatér! Ez érdekes fordulat, hogy Hale lop adatot, de felmerült bennem, hogy mi van, ha csak teszteli Sizemore-t, hogy vajon jelenti-e az esetet.

Darabkák:
-Kár, hogy új Clementine van, a régi jobban tetszett :/
-Az viszont nekem se esett le, hogy akit Teddyék megtaláltak csaj, az ugyanaz, aki Willt fogadta + aki esernyővel sétál a táncikálós flashbackben.
-Wow, MIB kalap nélkül, ilyen se volt még :D (asszem)
-Mivanmááár Elsie-vel? Eh. :D

Érdekesek a teóriák, nem állítom, hogy értően végignyálaztam 291 hozzászólást, de örülök, hogy megy a kattogás. Remélem kapunk az évad végén valami kis infografikát, ami segít.

perszepolisz - 2016. 12. 02. 22:55

A Maeve szálra egyetlen magyarázat van mégpedig az, hogy Ford már régen tud mindenről. Nem úgy tűnt eddig, hogy az öreg csak úgy figyelmen kívül hagyna egy elszabadult androidot a központban.
Szerintem a Meave szál a legrégebbi idősík. Pl. Ford többször is hangsúlyozza, hogy Theresa csak egy a – nyilván kiiktatott – főnökök közül. Ennyi erővel simán lehet, hogy Ford regnálása alatt már egy csomó dolog megtörtént pl egy komoly robotlázadás is. Bár akkor miért állították volna újra hadrendbe a robotlázadást vezető robotot? Nos: Ford már tudja a választ.:D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz