login |

Impastor: vége a 2. évadnak

2016. 12. 08. 21:02 - Írta: winnie

8 hozzászólás | kategória: kritika,

Az idei évad ott kezdett, ahol a legutóbbi abbamaradt, de az az igazság, hogy a szezon vége felé kisebbfajta csalódást okozott az Impastor. Ez csupán pár apróság összeadódása miatt van így. Még mindig jópofa Michael Rosenbaum komédiája, de az évad második felében a meghökkentő húzásokat a randomok vették át, és a sztori is kissé repetitívvé vált.

impastor-4

A repetitivitást nem kell magyaráznom. Az előző évadban a magát meleg papnak kiadó főhős egy bűnöző és egy rendőrduó is megpróbálta lebuktatni (szerencsésen kimászott a pácból), a mostani részek (mini)átíveléseit az adta, hogy már 4-en (két bűnöző és két rendőr) szegődtek a nyomába. Oké, ez nem baj, működtek a necces jelenetek, némelyik szituációt szépen meg is oldották, de ettől még mocorgott bennem a kisördög, hogy vajon többre nem futja a készítőknek?

Futotta, legalábbis minden kiemelt szereplőhöz megpróbáltak mellékszálakat kapcsolni. Azonban, míg Alden Schmidt esetében ezzel nem volt gondom (más kérdés, hogy szurkoltam, hogy ne abba az irányba vigyék, amerre végülis vitték), sem Dora, sem Alexa, sem Russell nem sokra ment önmagában – cserében viszont Buddy-val továbbra is nagyszerűen működnek.

impastor-1

Muris volt, hogy egy-egy probléma megold(ód)ása után azonnal felütötte a fejét egy újabb, általában egy idegen képében (a 2×09 végén megjelenő figura már túl random volt…) – persze ez a sorozat DNS-e, az állandó fenyegetettség, de talán a finálé hozhat némi váltást, bár gőzöm sincs, hogy most mi lesz – ha berendelik a 3. szezont.

A fináléban sejthető volt, hogy valami nem stimmel Alexa-val, nála még el is hiszem, hogy ebbe az irányba vitték el. Viszont Dora esetében már nagyon erőltetett volt a “véletlen” botlás és a telefon elszórása. A kevesebb izzadtságszag és erőlködés általában természetesebb végeredménnyel jár.

impastor-5

Az egyéb melléksztorikat elég gyorsan kipörgették (a püspöki lehetőségek és a Kobra kifejezetten gazdag távlatokat lebegtetett be), szóval a tempóra nem nagyon lehetett panasz, mint ahogy összességében az évad is rendben volt, de azért egy leheletnyit az első szezon alatt éreztem minőségileg.

UPDATE: A TvLand elkaszálta a sorozatot.

8 hozzászólás Ne habozz!

Api1899 - 2016. 12. 09. 15:18

Én nem érzem úgy, hogy kifáradt volna a sorozat, annak, aminek szánják (ti 20 perc önfeledt röhögés) szerintem tökéletes.

winnie - 2016. 12. 09. 16:07

nem kifáradásról van szó, csak ismétlődésről. arról, hogy 10 rész után a hatodik karakter tűnt fel, aki lebuktathatja őt. idővel más konfliktust kell találni. a kilencedik után lehet, hogy már nem lesz annyira vicces, mint a harmadik után. most talán erre is sor kerülhet, még akkor is, ha ismét egy külső karaktert kellett behozni (és megint megölni:) véletlenszerűen.

ettől még persze szórakoztató volt, sőt, ezek a részek a random városlakók után (pl. öreg néni) még mindig a legjobbak, de ettől még erősen ismátlődnek.

Eny - 2016. 12. 09. 20:10

én,jelenleg,ezt a komédiát bírom a legjobban :)
de igaza van winnie-nek abban,hogy tényleg ismétlődnek bizonyos dolgok, viszont szórakoztató még mindig, egyelőre nem annyira zavaró a dolog.
reméljük lesz új évada és másfelé is elmennek majd a story-val.

Chev - 2016. 12. 11. 16:29

Huh, hát nálam 9/10 pont, gyűlölöm a készítőket, hogy ilyen cliffhangerrel zárták le. :D
A postban említett ismétlődés tényleg megvan, de nekem fel se tűnt, amíg most végig nem gondoltam. Végig nevettem/izgultam a sorozat minden percét, nagyon remélem, hogy kap 3. évadot, és nem megy le a színvonal.

winnie - 2016. 12. 14. 04:19

megkapta a kaszát a sorozat.

Brynden Rivers - 2016. 12. 14. 15:04

:(

Riggins - 2016. 12. 14. 22:44

kár érte

fv - 2017. 01. 21. 15:36

Én most néztem végig a sorozatot, és szerintem ez volt minden idők legviccesebb sorozata. Wodehouse meg Rejtő legjobban sikerült regényeiben vannak olyan fordulatok és megoldások, amik folyamatosan pörögtek a részekben, és pörgették a részeket. Voltak benne ismétlődő motívumok? Lehet. Én nem darálva néztem, így nekem nem is tűnt fel. Vagy az is lehet, hogy pont ez tetszett benne. Mindenesetre sajnálom a kaszát. De így legalább nem kellett megélni a vicces sorozatokra jellemző elhalványulást, amit már annyit láttunk. (Community, South Park, Archer, How I Met Your Mother, Big Bang Theory, stb.) Mondjuk a cikk pont erről szól, de szerencsére én nem így éltem meg. :-)
Az mondjuk jó lett volna, ha a csatorna még azelőtt eldönti a kaszát, hogy leforgatták/leadták volna a részeket – akkor lehet, hogy “lezárósabb” befejezést kaptunk volna.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz