login |

Riverdale: 3 rész után

2017. 02. 16. 20:20 - Írta: winnie

18 hozzászólás | kategória: 2016/17, kritika, pilot-mustra,

Nem hiszem, hogy nevezhetem a Riverdale-t a szezon egyik legnagyobb csalódásának, hiszen eleve elég szkeptikusan álltam hozzá, csak a jó előzetes vélemények miatt érdeklődtem iránta tavaly májusban. De a sorozat koncepciója (kisvárosi) és ígérete (rejtélyes) nem hangzott rosszul, és igazából senki sem cincálta szét most sem a kritikusok közül, arról nem is beszélve, hogy a CW idei első két újonca (No Tomorrow és Frequency) nagyon bejött.

RIVERDALE – 1×01 – 2/10

A középiskolás körítéssel bíró sztori (középpontban az iskolások + szülők) két katalizátort kap: egyrészt új lány érkezik a suliba, hogy szépen felborítsa a tipikus amerikai diák-hierarchiát, másrészt pedig (és nyilván ez a fontosabb): egy ikerpár kicsónakázik a tóra, de csak egyikük tér vissza, a másik (állítólag) beleesett a vízbe és eltűnt. Nyilván meghalt.

Az áldozat nem volt igazán népszerű (vagyis papíron az volt, de eléggé utálták őket), ami azt jelenthetné, hogy mindenki gyanús, de mégiscsak gyerekről van szó, szóval… COME ON! Persze megindul a suskus, a nyomozgatás, miközben véget ér a nyár és az új tanév új status quo-t is hoz el. Például hősünkkel, Archie-val nyáron dannyzukós dolgok történtek és új álmokat kezd el dédelgetni, legjobb barátja, Betty pedig rájön, hogy epekedik utána, de azért nem adja fel.

Uhh, kommentben azt írtam, hogy ‘hihetetlen mód tré’ volt a pilot, márpedig egy tinisorozatnak elég hitványnak kell lennie, hogy ilyen reakciót váltson ki belőlem. A posztban persze szalonképesebbre kell fognom magam, de tényleg alig volt momentum a kezdésben, ami tetszett volna. Pedig nem kellett volna sok ahhoz, hogy érdekeljen, pusztán érdekes figurák és karakterdinamikák. Na, ez az, ami nem volt a Riverdale-ben.

Helyette kaptunk mindenféle fantáziátlan és elcsépelt, és ami a legrosszabb, kiszámítható dolgot, és még egy normális cliffhanger-re sem futotta a készítőktől (mondhatni egy infót később közöltek, mert… csak), bár azt elismerem, hogy a narrációt bevonni és sejtetni vele okos húzás.

Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen tinikarakterekkel lehet mit kezdeni egy sorozatban. Pedig nagyon sok mozgásteret és érdekes figurákat eredményezhetett volna, de ahelyett, hogy komolyabban játszottak volna a külső szemlélőnek elég avíttasnak ható Archie-val és társaival, csak modernizálták és elbanalizálták őket, még akkor is, ha ilyen szó talán nem is létezik.

A Riverdale az érdektelenséget egy átívelő krimiszállal próbálja feldobni, de az az igazság, hogy ezek a látszatátívelések nekem már nem jelentenek semmit. Ez alatt azt értem, hogy maga a bűnügyi sztori konkrétan szumma 20 vagy 30 perces, még egy normális krimiepizódot sem tesz ki. Ezt húzzák el 13 részre, mintha valami epic rejtély lenne.

Igen, érdekel a válasz (hogy most épp melyiket húzzák ki a pár közül), az epizodikus krimiket is ezért szeretem, de ha akarom, majd elolvasom pár sorban a megoldás, nem kell hozzá 500 perc, főleg, hogy nincs érdekfeszítően tálalva. Ha a készítők nem tudják a sorozat történéseit bevonni az átívelésbe, csak erőltetetten, akkor azzal tudom, hogy tök felesleges törődnöm.

Azt persze elismerem, hogy kifejezetten jól néz ki a sorozat, helyenként tök állatok a képek (meg a főszereplők ‘dizájnja’ is rendben van), de ez ezen a ponton nem hiszem, hogy bármin is segítene.

Egy pozitívumot tudok említeni a karakterek kapcsán, mégpedig a Veronica/Betty-viszonyt, ami nem feltétlenül tipikusan alakul (kivéve a szekrényes dürhőséget), teljesen másra számítottam, sőt, eleve Veronica karaktere teljesen meglepetés az első 3 részben. (Oké, Jughead is rendben van.) De minden más totálisan elcsépelt. Ami már csak azért is kár, mert egy Riverdale-lel gyomtalanítani lehetett volna az amerikai tinisorozatos világot és építkezni rá. De így csak még több dudvával lett  tele.

A két további epizód sem változtatott sokat a véleményemen, inkább megerősítette azt. Ami kiderült a bűntényről, az szánalmas volt, egy cseppet sem keltette fel a kíváncsiságomat. A karakterek sztorijai pedig lehet, hogy a 10. részre érdekessé válnak, de én addig nem maradok.

18 hozzászólás Ne habozz!

energy - 2017. 02. 16. 22:08

Minden nő Archie-t akarja… Gary Stu:(
Utáltam.
A sugar sugar slágert a képregénynek köszönhetjük:)

cherockee - 2017. 02. 17. 00:11

Annyira akartam kedvelni, mert egyébként képileg tetszik. A rejtély részenként kap 5 percet (a harmadik részben legalább az epizód története kötődött az áldozathoz), a karakterek helyesek de nem elég érdekesek, és persze rohadtul minden az egyszer vérszegény főhős körül forog. Valami nem megy még ebben.

harmundo - 2017. 02. 17. 07:17

Én a harmadik rész első 5 percében döntöttem el, hogy kaszálom. Annyira mesterkéltnek, művínek éreztem, semmi természetesség nem volt benne, nem tudtam magam beleélni.

Thomas - 2017. 02. 17. 12:56

Most én leszek az ellenvélemény, mert nekem még mindig tetszik:) Jók a szereplők, nagyjából mindenki szimpatikus (na jó, Cheryl nem, de idővel biztos, hogy őt is kedvelhetővé teszik majd), tetszik a hangulata, a fényképezése, a zenék is nagyon el vannak találva. És májusban még a rejtélyek miatt nem is akartam bepróbálni, de most már azzal sincs bajom, amíg érdekesen tálalják és nem vesz el sok időt:) Nekem hiánypótló a sorozat, nagyon kellett már valami ilyesmi országos TV-re.

nfsu17 - 2017. 02. 17. 13:31

Nekem is bejön.
Számomra olyan feelgood sorozat.
Pedig azok nem ilyenek szoktak lenni.
Egyszerűen a környezet, a szereplők, az egész olyan relax. Semmi extra, de még csak egy átlag sorozat szintjét sem éri el a történet, a rejtély, de én elnézem ezt az időt (még), aztán meglátjuk.

Sacc/kb - 2017. 02. 17. 14:12

Én egyíedül a Josie and the Pussycats miatt tartok ki, ők még a Cartoon Networkös korukból a szívem csücskei…

bela43nj - 2017. 02. 17. 16:26

nekem tetszik.ennyi.

-T - 2017. 02. 17. 16:48

A 2. rész óta nekem egyre jobban bejön. Tetszik a képi világa, a hangulata, és hogy egyre több mindent tudunk meg a többi szereplőről is, nem csak a főszereplőről.
Szerintem, ha nem vesszük túl komolyan, akkor még szórakoztatónak és izgalmasnak is mondható a maga nemében.

wellwellwell - 2017. 02. 17. 17:21

örülök, hogy nem vagyok egyedül: nekem is bejön. :)
oké, nem világmegváltó, nem egyedi, nem mindfuck, de valahogy mindig jól esik megnézni.

lehet, hogy banális/nyálas/kiszámítható, de azt az egyet biztosan el tudja érni, hogy érdekeljen, mi történik a karakterekkel – amire közel sem minden sorozat képes, egy tinisorozatnál pedig nem kis érdem. :)

winnie - 2017. 02. 17. 18:45

-T -: értem, hogy érted, de alapból azért érdemes komolyan venni, és nemcsak a gyilkosság miatt, hanem mert a folytatásban is elég húzós témákat fognak tárgyalni. tehát nem akarnak tinglitanglik lenni.

steweio - 2017. 02. 18. 20:50

Elmegy egynek, de szerintem annyi a szerencséjük, hogy jó a casting, nem csak az van, hogy szépek a csajok, hanem szimpatikusak, szerethetők is a karakterük.

Stiles - 2017. 02. 19. 22:00

még egyelőre én is maradok, hosszútávon meg majd meglátjuk. érdekesnek tűnik a rejtély, és nem utálom a karaktereket sem :D nem mondom, hogy one-of-a-kind, de jobb, mint vártam. annyira szappannak lett beharangozva, hogy majdnem bele sem kezdtem.

Reea - 2017. 02. 28. 18:21

Nézem, és szerintem így a 3. rész után az egyik csajra tippelek, akinek a neve benne lehetett a könyvben. Mivel elégették, csak a fotó maradt mint nyom.
De a PPL óta tudjuk, h meg lehet szökni bármiféle zárt intézményből, lehet, hogy Penny volt- ha jól emlékszem a nővérének a nevére.

dinnyemano - 2017. 03. 06. 18:54

Én ma darálom, bevallom engem az eyecandy faktor fogott meg, piszok helyes Archie, sőt még Jughead is. :D
De hogy találtak egy az egyben ugyanolyan srácot, mint stefan a vámpírnaplókból? :D

Ginevra - 2017. 03. 07. 12:19

Amikor az első részt el kezdtem nézni, az első gondolatom az volt, hogy ez egy Twilight csak vámpírok nélkül!!! A második gondolatom a Vámpírnaplók volt :)
Nagyon szép, jó nézni, nem csak a szereplők, hanem minden gyönyörűen van fotózva. (Aztán még bekúszott azért a Gossip Girl is :))
Nekem teljesen bejön, szívesen nézem. Jó kis tingli-tanglik a zenék. Van jó sok tinirománc. Szépek a srácok is, nem csak a lányok, és még szellemes is időről-időre.
Miért kellene egy ilyen sorozatot bármilyen szinten komolyan venni? :) Nem lesznek álmatlan éjszakáim, hogy kitaláljam, ki a gyilkos, ez csak feelgood, vagy guilty pleasure. Kinek mi :)

winnie - 2017. 03. 07. 13:09

“Miért kellene egy ilyen sorozatot bármilyen szinten komolyan venni? :) ”

nem hiszem, hogy komolyan kell venni, elég, ha érdekes vagy szórakoztató.

Genna - 2017. 03. 21. 19:09

A kint lévő részeket végig néztem és az a véleményem, hogy nem rossz sőt… Jók a szereplők, van egy kis csavar a történetben amitől egy kicsit érdekesebb lesz, de mégsem az a PLL fajta, hogy éjszakánként fent maradjak nyomozni :D. Kellemes sorozat a karakterekkel, képi elemekkel jó kis kikapcsolódás miközben nézem. Kiváncsi vagyok a gyilkosra is, de valahogy nem ez a szál “fogott meg” ebben a sorozatban, hanem, hogy mi lesz a szereplőkkel és a kis történetükkel :D Van az az érzésem, hogy a népszerűbb sorozatokból szedték a karaktereket és összegyúrták 1 önálló sorozatba :D De Archie kb a Twilightba is elmehetne szereplőnek annyira inkább vámpírnak illik, mint embernek xd A kedvenc karakterem eddig Ronnie :)
Én egyenlőre még nézem aztán meglátjuk :)

-T - 2017. 04. 14. 13:50

Nem tudom, hogy más hogy van vele, de én kezdem elveszteni az érdeklődést a sorozat iránt. Az első 5-6 rész még izgalmas, érdekes volt, de már csak megszokásból nézem. A szereplők hozzák a megszokottat, vannak jó beszólások, de semmi extra.
Ja, és ami legjobban “idegesít”, hogy kezdem azt hinni, hogy Riverdale-ben mindenki őrült. Gyakorlatilag, Archie-t és Veronicát kivéve, szerintem akárki lehetett volna Jason gyilkosa.
Ezt a maradék pár részt még megnézem, de nem vagyok benne biztos, hogy a 2. évadra is be fogok szavazni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz