login |

Ripper Street: az 5. évad – írta Eloise

2017. 03. 05. 15:50 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A Ripper Street sosem volt egy tündérmese, az utolsó évad viszont szívbemarkolóra sikerült. Annak ellenére tudták a készítők kifacsarni az emberek lelkét, hogy számos eseményre csak utalás történt és a sorozatzáró nem egy monumentálisan drámai jelenettel végződött.

A tovább mögött spoileresen írok a befejező részekről.

A negyedik évad vége már egyértelművé tette, hogy nem sok vidámság vár ránk ebben az évadban. Egyrészt egyértelmű volt, hogy Bennet Drake halála megvisel majd minden szereplőt, másrészt Drake beszólásai gyakran oldották a hangulatot. Nagyon hiányzott a karakter az utolsó évadból, ezt akkor éreztem leginkább mikor felbukkant az utolsó részbeli visszaemlékezésben.

Rose-tól is búcsút vettünk, amit viszont egyáltalán nem bántam. A karaktert az első perctől nem szerettem. Azt viszont kissé karakter idegennek éreztem, hogy Connort csak úgy otthagyja. Persze értem én, hogy a kisfiút nem akarták kiírni.

A másik szereplő, akit az első perctől nem kedveltem, Mathilda Reid volt. Rose-zal ellentétben ő nagyon is maradt, és kapott egy viszonylag komoly történetszálat is. Valahol érthető volt a döntés, hiszen nem telhetnek pusztán azzal a részek, hogy Jackson, Reid és Susan menekül a törvény elől. Ráadásul egy mondhatni drámai fordulat is Mathilda és Drummond kapcsolatából indul ki.

Egy jó történethez kell egy gonosz is. Biztos, ami biztos visszahoztak egy korábbi karaktert, Jedediah Shine-t. Ezt kicsit olcsó húzásnak éreztem, de hamar felülemelkedtem rajta, hiszen a karakter nagyon érdekes, Joseph Mawle játéka pedig zseniális. Kevés színész tud egy ilyen erős személyiséget megjeleníteni, ráadásul úgy, hogy nem játssza túl a szerepét.

A jeleneteket és eseményeket nagyon jól felépítették. Pontról pontra jutottunk el a drámai végig és bemutatták, hogy gyakran csak egy döntés vagy egy kisebb tett is nagy jelentőségű lehet.

Nekem viszont néhol sok volt a mellékszereplők száma és időnként talán túl sok játékidőt is kaptak. De elképezhető, hogy csak a főszereplőket szerettem meg túlságosan, és ezért mondom ezt. Nagyon érdekesnek találtam, hogy az eddig hősnek tekintett Edmund Reid bűnössé válik nem csak saját, hanem mások szemében is, és talán erre koncentrálhattak volna jobban, szólhatott volna több jelenet erről.

Az évad borongós hangulatát még inkább fokozták a sötét színekkel. Sok volt az éjszakai jelenet, de a nappaliakra sem volt jellemző a túlzott napfény. Több esemény zajlott a szabadban, mint korábban. Az elhagyatott épületek és kietlen tájak gyakori helyszínül szolgáltak. A klasszikus nyomozások szinte teljesen eltűntek, ami nekem nagyon hiányzott. Bár érthető, hiszen nehezen lehetett volna őket beilleszteni az események közé.

Talán az ötödik évad nem volt a legerősebb – nekem sem ez volt a kedvencem – viszont a sorozat zárása, az egyik legjobb, amit valaha láttam. Teljes lezárást kaptunk, és talán mondhatjuk, hogy ezt keretbe helyezték az első részekkel. Elképesztő belegondolni, hogy honnan indult a sorozat és a karakterek, és hová jutottunk el. Hálás vagyok a plusz két évadért, viszont úgy érzem, hogy ezt így és most kellett befejezni.

8 hozzászólás Ne habozz!

Claire8310 - 2017. 03. 05. 17:24

Örök kedvenc sorozataim közé került. Zseniális volt, és ahogy írod a lezárás szívszorító. Főleg hogy adták Reidnek azt az utolsó félórát… (spoiler innen vagy mehet?)
Ahogy nem marad senkije, ahogy eltűnik minden mellőle. És a színházi jelenetben ahogy én is ő is felismerte Mary Kelly dalát és felugrott, na ott már megállhatatlanul peregtek a könnyek. Reidet minden hibája ellenére imádtam , ahogy Jackson is. Drake-et már megsirattuk, de még őket is meg kellett. Macfadyen élete alakítása.
Jedediah karakter leírásával is teljesen egyet értek, iszonyat erős volt, a furcsa visszahozás ellenére is.

Az évad jelenete számomra, mikor Reidék átvettek a rendőrségen a hatalmat, Dove próbálja őket letartóztattatni, és megjelenik Aberlaine és oda csap :D majd összeneznek Edmunddal. Dö Beszt.
Illetve a visszaemlékezős rész az valami egészen kuriózum volt, és nagyon örültem, hogy csak nem ment úgy el a sorozat, hogy ne láttuk volna a karaktereinket legalább az egyik Hasfelmetsző ügyben működni. Amúgy is nagy fetisem az ügy, ez így valami gyönyörű volt. Mennyire érdekes, hogy évekkel később is Aberlaine és Reid is még mindig a Ripper ügy okozta sebeit nyalogatta, egyikük se tudott igazán tovább lépni.
Na nem kicsit lettem hosszú, lényeg nagy szerelem volt ez a sorozat, szép és teljes lezárással lett vége, igazán többet nem is kérhet az ember.

Lemoni - 2017. 03. 05. 17:38

Ebben a sorozatban minden gonosz nagyon gonosz volt, de a jóknak is volt gonosz oldaluk, senki nem volt patyolatfehér. Mathildát én sem kedveltem, de Susant sem, hiába adta elő a végén a mártírt, Drummondot meg szeneslapáttal ütlegeltem volna. Nathaniel szála nagyon tetszett, Jonas Armstrong remekül alakította. Sajnálom, hogy vége, de tovább már valóban nem lehetett volna húzni.

Pierre75 - 2017. 03. 05. 18:13

Az első évadját végigkínlódtam, mert vmi csak fog történni a köldöknézésen és a életunt szenvedésen kívül, (ami a nézőt is maga alá gyűri). De tévedtem, nem maradt más csak a spleen.
(Nem a lassú történetmeséléssel volt bajom, a Taboo-t végigültem, a Drót abszolút kedvenc. De ettől kivert a víz.)

smat66 - 2017. 03. 06. 02:03

Köszi a posztot, éppen tegnap daráltam le az évadot. Sajnos ritkaság, hogy egy utolsó évad ilyen jó legyen, mert ez nagyon jó lett. Aki a krimit, drámát szereti KÖTELEZŐ DARAB! Úgy tökéletes ahogy van.
Drake, a fő kedvencem nekem is nagyon hiányzott, de hogy a gyilkosát ennyire megkedvelem az évad közepére, arra egy cseppet sem számítottam.
Egyetlen bajom az ilyen sorozatokkal, hogy a család és a barátok nem hajlandók, csak szinkronnal nézni, ezért ilyen unikumnak számító dolgokról maradnak le.

hamupipacs - 2017. 03. 06. 13:20

Nagyon szerettem és az valami szívszorító volt, ahogyan tudtak facsarni még egyet rajta. Az árulásról, a magára maradottságról. az önbeteljesítő sorsról.

Eva - 2017. 03. 06. 13:22

Hatalmas kedvenc lett. Az 5/3-as rész az egyik legszebb szexjelenettel (Nathaniel) és egy könnyekig megható szerelmi vallomással (Mimi) az örök ranglista top 3-ba is beiratkozott.

Még sok ilyen színvonalú sorit kívánok magamnak!

zagloba - 2017. 03. 11. 22:48

Nem volt jó az 5. évad.
Már a negyedik is elég szürkére sikerült az 1-3. zsenialitásához képest, de itt láthatóan nem tudtak mit kezdeni a főhősökkel, leginkább csak időhúzás folyt, és számomra pont ők, az ő történetük volt a legunalmasabb, tulajdonképpen érdektelen.
Ügyek, és nyomozás lényegében nem volt.

Drake kiírása nem tett jót a sorozatnak, a színtelen Drummond, és a különösen irritáló, és felesleges Mathilda nem tudták helyettesíteni.
Thatcherben lett volna potenciál, de szerintem nem aknázták ki eléggé.

Ugyanakkor a Nathanielről szóló rész abszolút kedvencem lett, és bekerült a sorozat legjobbjai közé.
Meglepett, de ez örömteli volt, hogy a készítők mertek egy ilyen epizódot készíteni.

Hasonlóképpen a záróepizód, mely számomra is az egyik legmeghatóbb, legszívbemarkolóbb záróepizód evör.
Gyönyörű és fájdalmas zárás volt, és valóban zseniális húzás volt, ahogy a flashbackekkel újra visszavitt a kezdetekhez.
Teljes mértékben egyetértek a kritikában leírtakkal.

A negatívumok ellenére is jó volt nézni, és maga az egész Ripper Street teljes lezárt történetével az egyik személyes kedvencem marad.

Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki egy remek történetű, különleges hangulatú, kiváló karakterekkel (és színészekkel) teli sorozatot keres.

Vilmus09 - 2017. 10. 31. 14:42

Spoiler!!!!

Örök kedvenc, de Drake halála után nagyon szomorú lett a sorozat. Addig fel tudták oldani a feszültséget a tragikus epizódokban is, de az utolsó évad szívbemarkoló lett. Reid gyönyörű lezárást kapott.(személy szerint Mathildát végig utáltam, megérdemelték egymást Drumonddal) Annak azért örültem volna, ha legalább Jackson kapitány boldogan élt (és meg nem halt) volna a kisfiával.
Fantasztikus alakításokat láthattunk az egész sorozatban, az első három évad hamarosan visszanézős.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz