login |

Egynyári kaland: halad a 2. évad – írta Bence

2017. 06. 13. 18:10 - Írta: vendegblogger

27 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Bár a sztori szerint csak egy év telt el, a valóságban kettő, mire megérkezett az Egynyári kaland 2. évada ismerős szereplőkkel, pár új karakterrel és egy remek történettel.

Mikor meghallottam, hogy többek között Zomborácz Virág lett a vezető író és rendező az évadra, megkönnyebbültem, hiszen a neve számomra egyet jelentett azzal a garanciával, hogy jó lesz. Az lett.

A második szezon rengeteget fejlődött az előzőhöz képest. Kikerültek az életidegen párbeszédek, a bénább cselekményszálak, és a karaktereknek is jót tett a vérfrissítés. Bár a nézőszám nem ezt tükrözi, de a sorozat pozitív irányba indult el.

A korábbi első évados kicsit darabos és vontatott történet helyett, most egy sokkal átívelőbb és komolyabb sztori került a képernyőre, ami kifejezetten jó színészi játékkal párosult, a casting nagyon erős lett. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Bár rengeteg a fiatal arc, akik viszonylag még kezdőnek számítanak, eddig nagyon jól jelenítik meg a rájuk írt karaktereket. Kiemelném Zsófit (Schmidt Sára), aki számomra rendkívül ellenszenvessé vált, a kezdeti szimpátia után – mindez pedig csakis az alakításának köszönhető. Ugyanez igaz Lucára (Walters Lili), aki úgy hozza a kissé különc, fura, kamaszlányt, mintha ez a karakter valóban ő lenne.

Némelyik mellékszereplő kifejezetten brillírozik, gondolok itt a doktorra (Gyabronka József), Gábor apjára és anyjára (Szerednyey Béla, Söptei Andrea) és Bálintra (Bányai Miklós).

A másik erős pont az erős forgatókönyv, valamint a szereplők közötti párbeszédek. Mivel a sorozat fiataloknak szól, ezért mindenképp pozitívum, hogy érdekes problémákat boncolgat a párkapcsolati válságok és annak megoldásai terén. Olykor ugyan kiszámítható a végkifejlet, ugyanakkor mindig van a történetmesélésben egy kis apró csavar, ami fokozza egyelőre a feszültséget.

Kifejezetten tetszik az a megközelítés, hogy bár Balaton a téma, egy kicsit el mertek vonatkoztatni a vízparttól, és olyan eseményekbe kalauzolnak el minket, mint a füredi Anna-bál.

Az Egynyári kaland engem idén végképp meggyőzött. Elismerem, nem hibátlan sorozat, de a közmédia erre büszke lehet, mert minőségi munka. Ez annak köszönhető, hogy Zomborácz nagyon jól nyúlt ehhez a témához és alkotott egy vidám, hiteles, szórakoztató szezont, és bebizonyította, hogy igenis lehet olyan sorozatot írni, ami tényleg a mai fiatalságról szól.

27 hozzászólás Ne habozz!

wellwellwell - 2017. 06. 13. 19:12

egyetértek, szerethető-utálható-érthető fiatalok, a meglepően igazi felnőttek, főleg gyabronka, plusz bányai miklós valami qwa jól hozza a tahó karakterét, aki nem érti meg, miért nem akar dugni a nő, amikor már háromszor randiztak – kötelező lenne megnézni minden férfinak.
hiteles beszélgetések, meglepően sok káromkodás. :)
50 perc, és bár néha belassul, mindig szívesen nézném tovább.
kicsit lehetne dúsabb hanganyag (úgy hangulatfestésben, mint konkrét zenékben), de gondolom a szerzői jogdíjak miatt ilyen minimál.
halad, halad a magyar sorozatgyártás, pár év múlva kánaán lesz. :)

Zsanna - 2017. 06. 13. 19:14

Szerettem az első évadot is. Aranyos volt. A második évad eddig valóban jobb. Tényleg jobbak a párbeszédek, és a történet is életszagúbb. Nekem tetszik. Valóban büszkék lehetnek rá. Mondhatni, csodálkozom is.

fjordok - 2017. 06. 13. 19:35

Tudom, hogy ettől kerek a világ, de mintha nem ugyanazt a sorozatot néztük volna.
Az első évadot imádtam, nem annyira a megvalósítást, mint a fílinget, ami benne volt, alig vártam a folytatást. Pedig elvileg (gyakorlatilag is) kinőttem a célcsoportból :-D
De ez a második évad nekem nagyon tré volt. Minden cselekmény közhelyesen lett felépítve: komolyan, mikor valami történt, megtippeltük a továbbiakat, és tízből kilencszer eltaláltuk. Ja, és persze ez az elcsépelés nem azért volt elcsépelt, mert hogy életszerű is volt, hanem az az elcsépelt, ami csak a filmekben van úgy, de ott előszeretettel használják.
A szereplők meg…. örültem, mikor láttam, kik jönnek, de legyünk őszinték, Gyabronka és a többiek semmit nem hoztak egy kötelező rutinon felül. (és máig sem értem, minek kellett ide Csuja és Dobó Kata? Csak hogy itt is meglegyen a kötelező magyar filmszereplő? Lesz Szabó Győző és Csányi is? Tévedés ne essék, Csuját bírom, csak sok, hogy mindenre ő kell) A fiataloknál meg -és akkor ebben sem egyezik a véleményünk- én csak szenvedéseket láttam (talán, mert annyira életszerűtlen volt, amit játszaniuk kellett? ), kivétel talán Walters Lili, akinél azt vettem észre, hogy valahogy elfogadom tőle a karaktert (amilyen rosszul indult azzal a béna ágy felhasogatással a fejszével, nem hittem volna, de tényleg elhittem neki a valószerűtlen csajszi karakterét, aki egy ötcsillagos wellnessbe megy ötletet lopni, hogy aztán gumimedencéket állítson az udvarra és a lángosos gyerekkel masszíroztasson (és erre a szolgáltatásra TÓDULJON a nép….újabb gyönyörű, életszerű fordulat).
Komolyan, isítva röhögtünk az olyan fordulatokon, mikor a fiatalok biciklitúráján ellopják a cuccukat, és a Balaton partról nem találnak lakott települést…. azon a Balaton parton, ahol bármerre indulsz a víz mellett, 5-10 km-en belül falut találsz… ehyelett elmentek egész Hegyestűig, fel a Balaton Felvidék szélére. Jó, hogy nem mentek tovább, mert a Bakonyban talán meg is haltak volna :-D
Mivel mindezekhez jelentősen csökkent a fílinget adó balatoni hangulat, nálam a sorozat kasza.

Desmond Wallace - 2017. 06. 13. 19:44

Az első évadot a nagybetűs hangulat miatt szerettem. Történet nem igazán volt.

A második évadból egy néha nagyon hiányzik a balatoni hangulat. Jobban rámentek a történetre, de az meg szörnyen klisés.

Sorozatgyilkos - 2017. 06. 13. 19:55

Ugyanazt a sorozatot nézzük? Szerintem hatalmas a minőségi visszaesés, a 2 új karaktert megjelenítő színész elég tehetségtelen, roppantul hiányzik Döbrösi és Vecsei játéka. Nagyon laposak a párbeszédek, nagyon sok a felesleges és életidegen káromkodás. Ha igazán vagányak akarnának lenni, akkor nem sípolnák ki, de a közszolgálat és a vetítési időpont nyilván köti őket.

Nincs itt semmi főszál, 5 részben csak egy romantikus kapcsolatot romboltak le, illetve akarnak felépíteni. Más történés nincs itt. Viszont bátrabban nyúlnak hozzá a magyar zenékhez és a főcím is pofásabb lett, ezért jár a pacsi.

ALDO - 2017. 06. 13. 20:04

Engem már az előzetesen elriasztottak.

-T - 2017. 06. 13. 20:05

Nekem valahol a kettő között van az igazság. Az első évadban az tetszett, hogy könnyed és aranyos volt. Viszont kiszámítható is. Nem tudtam annyira izgulni a szereplőkért, mert tudni lehetett, hogy a végére úgy is minden kialakul.
A másodikban pedig az tetszik, hogy van átívelő szál és tudok izgulni, mert nem látom előre, hogy most mi fog következni.
Szívesen elnéznék több részt is és jobban örülnék neki, ha nem kéne 2 évet várni 6 új részre, de lehet, hogy akkor meg hamar ráunnék. Mindegy is, én meg vagyok elégedve a második évaddal.
Ja, és az új főcímért tényleg király lett.

Rainmagic - 2017. 06. 13. 20:33

Hű, mi nem ugyanazt a sorit nézzük. :D Szerintem irtó gyengére sikerült ez az évad. Egyedül a 4. rész volt eddig vicces. Ott végig röhögtünk. Az 5. se volt annyira rossz, de az első 3 kritikán alulira sikerült. Zsófi és Bence karaktereire egyáltalán nincs szükség, sőt nélkülük klasszisokkal jobb lenne a sorozat. Viszont az új szereplők nagyon jók. A Lucát játszó Walters Lili pedig egyenesen zseniális.

(egyébként van valami infó a 3. évadról? Lesz egyáltalán, és ha igen, akkor mikor?)

JaniRazor - 2017. 06. 13. 20:41

Szerintem is gyengébb ez az évad, mint az előző, pedig a karakterek itt jobbak. Szóval nekem is fura. De Gábor hatalmas, az utolsó részben is, mikor be volt rúgva, zseniálisat nyomott, mintha tényleg részeg lenne, annyira tipikus volt. Mikor Levi locsolta hideg vízzel ő meg ordibálta, hogy józan vagyok, józan vagyok – szakadtam a röhögéstől :D

sherlock20 - 2017. 06. 13. 20:46

Én egyetértek az írással, jobb az mint az első évad.

kiskiraly - 2017. 06. 13. 21:34

Huh, látom eléggé megosztja a társaságot az új évad.

Ezen a jeleneten megdöbbentem (pozitív értelemben), mint Hujber Ferenc karaktere mikor meglátta Kátyát táncolni.
“Nem lesz itt baj.” :)

https://twitter.com/filmklub/status/872501363456049153

kiskiraly - 2017. 06. 13. 21:35

* a Valami Amerikában

Goku90 - 2017. 06. 14. 10:22

Történet és szereplők terén is jóval gyengébb az évad mint az első. Teljesen más a hangulata is, az első évad nagyon vagány feelinget árasztott, ez most csak úgy van. Nem mondom hogy rossz, pláne magyar szinten, de az elsőtől nagyon elmarad a színvonal.

Sorozatgyilkos - 2017. 06. 14. 10:42

Azt sem értem, hogy erre a 6 részre miért kellett 2 éves várni? Borzalmas az utómunka, néha nagyon csúszik a szereplők szája és a hang, a távoli zajok sokszor sokkal jobban hallhatóak, mint a közeli párbeszéd. Egyszerűen borzalmas!!!

Bence - 2017. 06. 14. 12:08

Hát ezek szerint tényleg nem egy sorozatot néztem a többiekkel. Én vállalom a fent leírtakat, szerintem fantasztikus ez a sorozat. Én a szereplőkkel egyidős vagyok, talán ezért érzem az egész sztorit/párbeszédeket annyira valósnak, mert a korosztályomat látom, és tudom, hogy ilyen.

sepulveda - 2017. 06. 14. 19:06

Én is azoknak a táborát gyarapítom, akiknek nem jött be a második évad. Pedig nagyon vártam a folytatást és nagyon akartam szeretni. De egyszerűen nem ment! Kínos volt az egész, és rossz volt látni, hogy néha már maguk a szereplők sem érzik jól magukat a bőrükben a második évadban. Nem értem a(z új) készítőket. Pont azt ölték ki a második évadból, ami az elsőt szerintem sikerre vitte. Az elsőnek volt hangulata, bája, volt benne valami tisztaság, valami fiatalos naivitás és fiatalos lendület. Jó volt a történet, nem ment át ilyen klisékkel teli és elcsépelt párkapcsolati drámázásba, mint ez a mostani szezon. A negyedik rész kivételével az összes résznél alig vártam, hogy vége legyen. És leizzadtam, amikor eszembe jutott, hogy itt a szombat és itt egy új rész, mert tudtam, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne nézzem meg, és azt is tudtam, hogy csalódás lesz. Ha berendelik a harmadik évadot, akkor remélem, hogy lapátra teszik a mostani készítőket (főleg a producert és a forgatókönyvírókat), mert az ez egész második évad elég vállalhatatlanra sikeredett. Más. Tegnap örömmel olvastam, hogy Dobos Evelin szerepet kapott Nemes Jeles László új filmjében, aminek nagyon örülök, mert nagyon megérdemli! A kedvenc színészem a sorozatban!

Cápi - 2017. 06. 14. 20:38

Egész biztos nem ugyanazt a sorozatot nézzük akkor, ennyire ostoba karakterket, sablonos szálakat már kb. művészet összehozni. A párbeszédek siralmasak, a balatoni hangulatból egy nagy zéró, ami átjön.
Az első évad bugyuta volt, de legalább hangulatos és szerethető. De ez meg… Se a nyár, se a kaland, se a balatoni hangulat nincs meg, köszönőviszonyban sem.

Viszont ez:
“Mivel a sorozat fiataloknak szól, ezért mindenképp pozitívum, hogy érdekes problémákat boncolgat a párkapcsolati válságok és annak megoldásai terén.”

Itt kérek elnézést, de ha a szerinted az az érdekes probléma, hogy féltékenykednek a semmiért és a megbeszélés annyiból áll, hogy kínos csöndben bámulnak egymásra meg húzzák a szájukat, akkor van egy borzasztó rossz hírem neked. Ennyire fájóan butaságot komolyan hogy lehet írni? Nagyjából a Barátok köztben is színvonalasabb a párkapcsolatok, mint itt.

Ez a 2. évad szégyen, ahogy van. Sokkal-sokkal több potenciál lehetne benne, mint ez a kínos kliséhalom.

Bence - 2017. 06. 15. 11:50

Kedves Cápi!

A “párkapcsolati válságok és annak megoldásai” megfogalmazás magában hordozza a többes szám jelét is. Nem csak egy kapcsolatra gondoltam, ugyanis nem a Zsófi-Bence szál az egyetlen a történetben. Annak a szálnak a tulajdonsága az, hogy lehet kezelni egy helyzetet, amikor két egymástól távol élő ember hirtelen összeköltözik. Milyen a “közös élet” és ez milyen feszültségekkel és elvárásokkal jár. A Levente-Eszter kapcsolat a vallásosság problémáját járja körül, hogy milyen az, amikor egy hívő-nem hívő párkapcsolatában a vallás miatt nincs jelen a szex, és ez milyen problémákat okoz.

Mindkét esetre nem egy példát tudnék hozni a saját környezetemből is.

Cápi - 2017. 06. 15. 19:44

Körüljárja? :DDD Mit jár körül mégis, hogy a csávó elmenekül a csaj elől, mert annyi vér nincs a pucájában, hogy megmondja, neki ez nem jó? Aztán marad a kínos feszegés is itt meg összeveszés és morcizás további max. 10 percben.
Érten máskülönben, mire gondolsz, csak annyira in medias res az egész, hogy nem jön át belőle több, mint vergődés ahelyett, hogy értelmes emberek módjára megbeszéljék. Azt is értem, hogy a legtöbb emebr kommunikációból gyöknulla, de ezt egy ilyen 10 percbe beleerőltetni nagyon gáz.
És tanulságot sem lehet ugye levonni, mert az összes szereplő életképtelennek van megírva, aki nem bírja 2 összetett mondatban összefoglalni az érzéseit és a problémáját.
Életszerű amúgy ja, csak több a belemagyarázás már, mint amennyi érdemi tartalmat a sorozat nyújt erről.

Milamila - 2017. 06. 16. 00:07

Ne hagyd magad, Bence! :D
Nekem tetszik ez az évad is, meg hogy ennyire más, mint az első. Szeretem az új szereplőket, bár a Pál utcai fiúk musical színészgárdájának módszeres felvonultatása se tudja nekem pótolni Vecsei Mikit

Bence - 2017. 06. 16. 14:46

Azt gondolom, ez már a szubjektív megítélés kérdése. Nem szeretnék senkit se minősíteni ez alapján.

sepulveda - 2017. 06. 17. 18:01

Megkezdődött a harmadik évad forgatása, megint csak Zomborácz Virággal mint vezető rendezővel és forgatókönyvíróval…

http://www.origo.hu/teve/20170616-elkezdodott-az-egynyari-kaland-harmadik-evadjanak-forgatasa-2017.html

szebe - 2017. 06. 17. 21:41

Csatlakoznék azokhoz, akik szerint gyengébb volt ez az évad.

Az első évados könnyed, bulizós, strandolós hangulatból nem maradt sok sajnos, a komolyabb témák “megvalósítása” pedig elég döcögős volt (azok a klisék, jaj…).

Az új szereplőkkel nem volt gond, karakterre, alakításra is jók voltak szerintem.

A zenék továbbra is jók, kár a hazai előadókén kívül a többi nem igazán elérhetőek sehol…

Goku90 - 2017. 06. 18. 01:43

Az évad ugyan gyenge volt, de az évadzáró tetszett nagyon. Vécsei Miki pár perce nagyon jó volt, ahogy az is hogy Dóra és Levi végre összejöttek, bár ez várható volt.

A rész és az évad csúcspontja nálam a rész illetve évad végi Intim Torna Szám, magával ragadott teljesen a pillanat.

harmundo - 2017. 06. 18. 09:19

Szerintem kiváló évad volt, sokkal jobban élveztem, mint az elsőt, pedig már az is tetszett. Az utolsó rész meg teljesen kimagaslott az összes közül, a diszkós táncikálás, a végén az Intim Torna szám, az orvosi rendelős jelenet, a pecázás.

Simán 9/10 részemről.

39lépcsőfok - 2017. 06. 18. 11:52

Összességében az évad nagyon hullámzó volt. A lezárás viszont egész jó lett és a kliséket is sikerült kicsit átértelmezni.

Attila - 2017. 07. 20. 18:55

Csak nekem van hiányérzetem, hogy Dóri nem jött össze Péterrel? Az első évadban fogcsikorgatva vártam, hogy legyen köztük valami, annak ellenére hogy a való életben távol állnak tőlem a hozzájuk hasonló karakterek. Egyszerűen volt egy önfeledt bája az egész világnak és a hatalmas nosztalgiafaktor mellett, igenis érződött, hogy ez a mai 18-20 évesekről szól. Viszont tényleg hatalmas csalódás lett egyrészt Péter hiánya, másrészt a Dórival kibontakozó viszonyuknak az elvágása. Ha már klisékből épült fel az első évad, ami igenis nagyon működött, a hangulatos vágóképek és bájos színészi játékokkal, akkor miért nem adták meg ezt a kis elégedettséget a nézőknek? Mindenesetre az első évad miatt teljesen a szívembe zárta magát az Egy nyári kaland és örülök, hogy végre feléledt egy kicsit a magyar filmgyártás.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz