Pilot-mustra: The Mayor – 1×01
1 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, pilot-mustra, The Mayor
(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Az ABC a keddi családi komédia napján múlt héten a tévében is elindította a nagyon nem családi komédia újoncát – a pozicionálás nekünk nyilván mindegy, cserébe a józan ész viszont azt mondatja velem, hogy a The Mayor-nek sokkal nehezebb lesz sikert aratnia, pedig sok kritikus szerint, ha csak egy országos újonc komédiát próbál be az ember, akkor ezt érdemes.
THE MAYOR – 1×01 – 5/10
Nem tudom. Alapvetően tisztességes lett a végeredmény, és már a pilotból leszűrhető, hogy akár még nőhet is ez a szint, de nekem valahogy mégsem állt össze annyira ez a fish out of water-sztori. Úgy értem, hogy ez egy olyan történet, aminek muszáj sokkal viccesebbnek lennie. És a szándék meg is volt rá, hiszen elég erős a karakterekből fakadó, nem poénokra kijátszott humor.
A történet tényleg pár szavas (ez sokszor a siker kulcsa), egy rapperből véletlenül polgármester lesz annak ellenére, hogy nem akar ő nyerni a választásokon, csupán ismertségre kívánt szert tenni, promotálni a sufnialbumát. Na, ez túl jól sikerül, a srác két homie-val bele is veti magát a “munkába” ahogy azt elképzeli Móricka-alapon, de szerencsére kap maga mellé egy politikai mindenest, aki megpróbálja gatyába rázni és irányba terelni a laza csávót.
Kicsit tipikus lett a kezdés, pont olyan karaktereket hozott, amilyeneket vár az ember, és ez a kiszámíthatóság csak akkor lett volna jó, ha a főhőst alakító Brandon Michael Hall kiemelkedően jó lett volna – bele fog idővel rázódni a szerepbe, persze. Lea Michele elég tipikus (de ilyen, laikus polgármester mellett vicces) figurát hozott a maga karót nyelt, pörgő, szakmai módján, a többiek is inkább a klisékalauzból másztak elő.
Annak ellenére, hogy egyelőre inkább a hangnem volt a nyerő a karakterek ellenében, a pilotban meglepő módon az általam nem túlságosan kedvelt Yvette Nicole Brown volt a fénypont (oké, TK is jó arc volt, de ő inkább a stílusa és a dumái miatt), mert itt valahogy nagyon jól működtek a természetesen érzelmesebbre hangszerelt anya-fia jelenetek, talán azért, mert valóságszagúak voltak, nem idétlenkedték el őket. Annyira.
Korrekt volt a kezdés, de éreztem, hogy nem tudok átállni a sorozat hullámhosszára, így nem kötött vagy nyűgözött le túlságosan – lehet, hogy egyszerűen nem a stílusom. Viszont látok benne annyit, hogy bizakodjak.
1 hozzászólás Ne habozz!
1×02: 5/10. Á, még mindig azt érzem, hogy nem az én stílusom, pedig Anyu, TK és főleg TK és Anyu együtt remek, s itt ráadásul utóbbi kettő megkapta a B-sztorit. Az A-sztoriban pedig visszajött David Spade, szóval hosszabb távon lehet számítani rá, de valahogy ez a naiv megközelítési mód nem klikkel velem.
Pedig nem rossz a sorozat, amikor bejön a hip hop zene, és arra vágják a dolgokat, akkor teljesen magával ragad (igaz, az, hogy nagy stúdiós az éneklés, és olykor lelóg a rap a színész szájáról, kicsit kizökkent), és a szereplőgárda is nagyon jó együtt, nekem ez még mindig hullámzik.
Verdikt: még kap esélyt, de érzem, hogy ez is olyan sorozat lesz, ami helyenként tetszik, de máskor két-három olyan jelenetet is kapunk, amiket csak nézek bávatagon. Olyasmire meg nem pazarlom az időmet. (Ahogy látom, itt is a 4. rész ment le 1×02-nek.)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz