login |

Ghosted: 3 rész után

2017. 10. 18. 19:30 - Írta: human

1 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika,

Nem szégyen az, ha az ember téved, nem? A pilotnál még láttam valamit a FOX komédiájában, de a 3. rész végére a lelkesedésem már teljesen elpárolgott.

A történet egy titkos, a természetfelettivel és ufókkal foglalkozó kormányügynökségnél játszódik, ahova a két főhős bekeveredik. Nem ők számítanak a top ügynöknek ott, így eleinte kisebb ügyeket kapnak csak. A végeredmény pedig egy Supernatural light, kevés poénnal.

Pedig a Craig Robinson és Adam Scott által alakított duó baromi jó. Amikor csak úgy beszélgetnek, azon bőven lehet mosolyogni, csak hát közben ott vannak a kidolgozatlan, rosszul megvalósított, mindenféle ritmus nélkül leforgatott “ügyek” is. Na, azokat rossz nézni.

A végeredmény pedig egy durva csalódás. Pedig ebből lehetett volna egy új Brooklyn Nine-Nine is, csak hát ezek szerint annak a készítői sokkal jobbak, itt meg a szereplők és pár jó ötlet mellé nem sikerült jó körítést keríteni.

1 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2017. 11. 10. 13:14

na, végre megnéztem a harmadik részt, de már a 4. percben szétuntam magam, hard kasza.

annyira, de annyira nem érdekes a többi szereplő, és a “nyomozás” is rém vékony.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz