login |

Második blikk: Dynasty + Valor

2017. 10. 20. 15:07 - Írta: winnie

5 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, ,

Dynasty – 1×02: 4/10. (Pilotkritika itt.) Míg a pilotot kőkeményen telezsúfolták, a második rész tempója elég visszafogott volt, hiszen pár szálat el kellett varrni (‘ish’), plusz néhány érzelmi húrt is megpengettek (nem áll jól a sorozatnak), így a nagy cicaharcos szembenállást eléggé visszafogták, miképp az üzleti machinációkat is.

Ettől még voltak érdekesebb momentumok ebben az epizódban is, de némelyik kiemelt szál nem túl érdekes (például nyilván a tesó románcából lesz valami, de most csak helykitöltő), Nathalie Kelley továbbra is nagy kérdőjel, mert szinte végig azt éreztem, hogy nem bír el ezzel a karakterekkel, viszont volt két jelenete, amiben tökéletes volt. Most akkor mi van?

Verdikt: azért még kap egy részt tőlem. És az a bizonyos temetős jelenet nem volt semmi, kiszakadt belőlem egy hangos röhögés. Más kérdés, hogy a sorozatnak olyan nézők kellenek, akik a rész végi cliffhanger-re aggódni kezdenek vagy agyalni, hogy vajon mi lehet a helyzet. Belőlem ilyesmit nem váltott ki egy másodpercig sem a dolog, majd kiderül a folytatásban, és talán ebből is látszik, hogy nem rám szabták az új Dynasty-t.

Valor – 1×02: 3/10. (Pilotkritika itt.) Ennek a sorozatnak a létezését továbbra sem értem a CW-n, igazi enigma. Nem értem, hogy kiket akartak megfogni vele. A fiatalokat sok műfaj és megközelítés érdekelheti, de nem egy katonai összeesküvésre fognak beindulni.

Oké, mivel kevesebb volt a negatívum, az 1×02 tolerálhatóbb volt, mint a kezdés, de a Nagy Titokra a visszaemlékezések unalmasak, az akciórészek kimerültek némi helikopterezésben és hordóra való lövésben, és most még egymásról sem nagyon tépték le a ruhákat, ami nyilván nekem nem is hiányzott, de a pilot alapján úgy vélhetné az ember, hogy a tiniknek ez az elvárása. Gondolom, majd hírszerzéses téren most be fog indulni valami, ami már csak azért is gáz, mert ez a legkevésbé érdekes szál.

Verdikt: nyilván kaszálom, mert nincs olyan aspektusa, ami egy pillanatig is érdekelne. Sem sztori, sem karakterek szintjén.

5 hozzászólás Ne habozz!

PositiveRush97 - 2017. 10. 20. 20:15

Nekem a Dynasty bejött :)
Nem voltak vele kapcsolatban túl nagy elvárásaim talán emiatt volt kellemes csalódás a sorozat, számomra kellően szórakoztató heti 1 rész szinten, várom a következő részt.

Ambriel - 2017. 10. 21. 06:53

A Dynasty bejött, mert azt hozza, amit vártam, kellemes szórakozást. A temetős jelenetnél én is hangosan felröhögtem. :D

Thomas - 2017. 10. 21. 21:19

Dynasty 1×02-t nem mondanám visszafogottnak, ez is pörgős volt, de nem túlpörgetett. Szóval ez a tempó már nekem is megfelel, valahogy jobban szórakoztam így. Érzem, hogy össze fog ez állni, csak kell még neki pár rész, míg kiforrja magát. Cicaharcnak meg elég is volt a temetős jelenet, meg végig ment a beszólogatás. Elizabeth Gillies marha jó, akkorákat röhögtem ezeken csípős megjegyzésein, meg a nézésein, lubickol ebben a szerepben:)
Én elgondolkodtam fél percre a végén, hogy most mi is van, amíg lepörgött a stáblista:) Szóval én vagyok az ideális néző, de persze sokra nem jutottam, majd kiderül.

winnie - 2017. 10. 21. 22:22

az volt a végével a bajom, hogy még olyan keveset tudunk róla, hogy nem lehet mire támaszkodni. ugyanez lett volna a hatása, ha bárkiért eljönnek, teljesen random volt. annak fényében pedig pláne nem ütött, hogy mondták, hogy a környezetvédelmi dolgokban voltak renitenskedései. ha egy megalapozott karakter lett volna és derült égből jön a villámcsapás, az más, de így annyira nem ütött nekem.

saint - 2017. 12. 17. 07:16

Dynasty ugy jó limonàdénak ahogy van.ùgy nézem ,hogy nem veszem komolyan,mert nem is lehet.nem varok tőle semmit.ezert tetszik.Grant amùgyis a kedvencem,Mp.óta.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz