login |

Wallander: a 3. és 4 évad – írta Eloise

2018. 03. 28. 19:16 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A britek Wallander-jének első két évadjáról már kikerült egy remek összefoglalót, viszont az azt követő két szezonról kevés szó esett idáig, ami sajnálatos, hiszen a svéd krimisorozat angol újrája mégiscsak kötelező darab.

Ritka az ilyen színvonalas és zseniális krimi, mint a Wallander. A történetek nagyszerűen vannak felépítve, Kenneth Branagh pedig lubickol a címszerepben, arról nem is beszélve, hogy a táj és a zene pedig magával ragadta az embert.

Annak ellenére, hogy az első két évadot kiválóbbnak találtam, a harmadik és negyedik szezon is abszolút megérdemeli az elismerést, hiszen elképesztő színészi alakításokban, jó történetekben és érdekes bűnesetekben bővelkedett. Az alapvető különbség az volt, hogy Kurt elvesztette a régi csapatát, az utolsó tag Anne-Britt a 3×01-ben nyomoz vele utoljára, akkor jelenti be ugyanis Kurtnak, hogy előléptették, majd a dolgok sajnos másként alakulnak, és a történtek mély nyomott hagynak Wallanderben.

A szezonban kétszer még a megszokott helyszínt is hátrahagyjuk. Először Lettországba utazunk – az egyetlen epizódra, amit nem igazán szerettem meg, köszönhetően annak, hogy az egész egy kissé béna akciófilmre hajazott. Cserébe a folytatás zseniális lett. Eleve a történetét is izgalmasnak találtam, tele volt fordulatokkal és érdekes kérdésekkel, de aminek igazán örültem, hogy Kurt lánya, Linda visszatért.

Bevallom, Linda nekem nagyon hiányzott. A kapcsolata a főhőssel mindig nagyon fontos részét képezte a történeteknek, és kicsit üresnek éreztem nélküle a részeket. A tovább mögött spoileresebben folytatom.

Apa és lánya között nagy a feszültség, mert Linda nem hívta meg Kurtot az esküvőjére. Természetesen a rész végére kibékülnek, amit elősegít az is, hogy Kurt megtudja: nagyapa lesz. A következő részben ismét egy távolabbi helyen, ezúttal Afrikában nyomoz Wallender. Ezt a kiruccanást már kifejezetten szerettem, itt az akciódúsabb jeleneteket nem éreztem “öncélúnak”. A történet érdekes volt és fordulatos. Wallander konferencián tartott beszéde pedig nagyon elgondolkodtató lett.

Az utolsó két rész számomra szorosan összefügg, hiszen az aktuális eset mellett az írók elkezdik felvezetni Linda apósának történetét, de azért az eltűnt lány nyomozása is tartogat meglepetéseket. A legfontosabb húzás azonban az volt, hogy Kurt megtudja, hogy az elhunyt apjához hasonlóan ő is Alzheimer-kórban szenved. Természetesen próbálja nem figyelembe venni a diagnózist, de a dolgok egyre inkább kicsúsznak a kezei közül.

Amit még nagyon szerettem ebben a részben, ahogy megismerjük Wallandert, mint nagyapát. Nagyon türelmesen és kedvesen bánik az unokájával, de nem halmozza el ajándékokkal. Kifejezetten tetszett, ahogy kimondatlanul is szembeállították az írók Linda apósával.

A finálé minden perce tökéletesen fel volt építve. Kurt utolsó esete kellően drámai volt. Azt is érdekesnek találtam, hogy számomra a történet keretbe lett foglalva, hiszen az első részben Wallander realizálja, hogy édesapja halálos betegségben szenved, az utolsóban pedig Lindának kell ugyanezzel szembesülnie.

Egyfelől örülök annak, hogy a sorozat méltó befejezést kapott, másfelől viszont szívesen néztem volna még évekig Wallander nyomozó eseteit.

3 hozzászólás Ne habozz!

ubul - 2018. 03. 28. 20:01

Valahogy számomra a 2. évad kevésbé jött be, mint az első, a 3.-tól kezdve pedig lemorzsolódtam sajnos. Lesz mit bepótolni, persze hangulatfüggő, de remélem lesz rá alkalom, hogy befejezzem, mert elég szomorú, hogy a 4. évaddal vége lett. Bár legalább nem nyújtották, mint a rétestésztát.

Anno annyira imádtam az első évadot, hogy megvettem pár könyvét is Mankellnek :D

Hegedda - 2018. 03. 28. 20:14

Rég láttam, lehet újrázni kellene, de a hangulat és a képi világ az nagyon eltalált.

Caeiro - 2018. 03. 28. 20:29

Valahol leadták a 4. évadot magyarul? A 3. lett történetszál bénácskára sikeredett.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz