login |

Colony: kezdett a 3. évad

2018. 05. 16. 13:00 - Írta: winnie

31 hozzászólás | kategória: kritika,

A Colony második évados zárása egyfajta sorozatzárónak is beillett volna, mert annak ellenére, hogy az első évadot követően ez a társadalmi berendezkedés-központú, idegenmegszállós scifi a többség szerint egyértelműen szintet lépett, a végére kapkodva minél több sztorit próbálták belezsúfolni, hogy sor kerüljön a “nagy bumm”-ra, ami többek között azért is kellett, hogy helyszínt válthasson a sorozat.

Na, most. Nem tudom, hogy mennyire szerencsés, hogy az anyagiak irányítják a történetmesélés menetét (a sorozat Los Angeles-ből Vancouver-be költözött), és hogy ha erre nem kerül sor, másképp kezdődött volna-e a harmadik szezon, de elég látványos volt, hogy az egész rész némi családi kirándulást és lövöldözést mutatott be a sűrű erdőben. Ami nagyon nem Colony-s volt, és a végeredményért nem tudtam lelkesedni. Túl Falling Skies-os lett.

Elismerem, hogy eddig is javarészt családi volt a sorozat, és eddig is volt akció benne, de mégiscsak a csendesebb dolgok ütöttek, azok határozták meg jobban a széria identitását. Maga az emberekre kényszerített autoriter rendszer, a két oldal és azok dinamikája, a hatalom és az ellenállás kapcsolata – ilyen szempontból akár még a The Handmaid’s Tale is eszünkbe juthat a Colony-ról.

Szerencsére a folytatásban már nem csak erdőben kiránduló Bowman-eket látunk, szóval valamennyire visszatérhet a régi Colony, amit azért a premierben Snyder is megidézett, akiről kiderül (vagy ki is derült?), hogy meg lehet-e bízni benne sokadjára is. A család mindenesetre javíthatatlanul optimista, és a súlyos búsongás közepette a nem igazán elemében lévő proxy legalább szállított némi humorforrást is.

Az idegen akcióhoz, illetve “felfedezéshez” már kevésbé tudok hozzászólni, nem tudom, hogy mit gondoljak a fejleményekről, és a mitológia ilyetén való kibővítéséről (ha lehet így nevezni), inkább várakozó álláspontra helyezkednék a szál kapcsán, mint ahogy Broussard szála esetében is, akit talán most komolyabban megrajzolnak. Épp ideje volt? Pár óra és folytatódik a melankólia.

31 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2018. 05. 22. 17:20

Gyorsan a lényeg: Hiba volt a költözés.
Kollaboránsok-ellenállók közti küzdelem. Az igazi, emberi drámák nagyon hiányoznak.
Érdekes, néhol izgalmas, így is. Örülök, hogy a kislány találkozhat gyerekekkel. És a felesége sem idegesít annyira. Azért 7-8- módon végeznék vele – Szemrebbenés nélkül..

Snoopyzit30 - 2018. 05. 25. 20:07

1-2. rész

Szerintem nagyon jót tett a költözés. Kifejezetten tetszett minden erdőben játszódó rész és Broussard szála is érdekel. Ami viszont meglepett, hogy Snyder mégiscsak “rat” vagy éppen ezért nem áruló, merthogy még mindig a Megszállóknak dolgozik. Basszus az volt a terv már az elejétől, hogy “beépül” Bowmanékhez? Akkor azt azért elég frankón elő tudta adni, engem totál megvezettek az írók.

Tetszett az 1. részben, ahogy lezuhant a nagy űrhajó és ott totóztak felette, hogy most akkor a Megszállóknak is vannak ellenségei vagy mi van. (Bírom,hogy aki az idegenekkel van az Vendéglátóinknak hívja őket, míg akik ellenük vannak, azok Megszállóknak nevezik őket.)

Katie húgát akkor most kinyírták a többiekkel, ugye?

Payton List felbukkanásának örültem (a Frequencyben jól játszott).

Remélem nem rontják el azzal, hogy az ellenállók táborában megy majd a civakodás, mert arra nem vagyok kíváncsi, de bízom a készítőkben, mert eddig nagyon rászolgáltak. Talán hamarosan kiderül végre, hogy mire lehet használni azt a nyomorult vezérlőt.

heidfeld - 2018. 05. 27. 20:59

Nagy ellensége vagyok az “olcsósításnak”, legyen szó bármiről.. Ez a negyedik rész, áhh..
Pexton List egy kellemes jelenség. Ennyit lehet elmondani a sorozat leggyengébb epizódjáról…

Snoopyzit30 - 2018. 05. 28. 21:14

3-4. rész

Nekem továbbra is bejönnek a dolgok. Tetszik, hogy nem az a tipikus városi, hanem ilyen posztapok környezet van.

Kicsit most megtréfáltak minket az írók ezzel a párhuzamos idővonallal. Ugye csak a végén derült ki, hogy Broussard szála már előrébb tart kicsit. Ez jó feloldása volt a történéseknek, tudjuk, hogy valami gáz lesz a táborral, de azt nem, hogy pontosan mi. Snydernek nem sikerült a nyomkövetőt aktiválni, így nem ő riasztotta a Megszállókat.

@heidfeld

Én nem érzem, hogy “olcsósítottak” volna, egyszerűen nem városi környezetben vannak, meg irodaházakban, a zöld zónában stb. beszélgetnek mint korábban sok jelenetben, hanem egy erdei környezet van, ennyi.

Még nagyon sok van vissza az évadból, ne írd le már most!

heidfeld - 2018. 05. 29. 19:24

@Snoopzit30: Én nem írom le, talán második rész heti legjobb is volt, nálam.
Ötöd-annyi statiszta van, a negyedik részben mutatták a falat, meg a mögötti világot.. Az öt, és 2 éves unokahúgaim élethűbbet rajzolnak:D
Pedig első két évadban látványra panaszunk nem lehetett.

Bryant56 - 2018. 05. 29. 21:10

#Snoopyzit30:
Én nem hiszem hogy Broussard-ék előrébb vannak időben. Szerintem párhuzamosan haladnak a szálakkal, csak a 4. részben Broussard-ék szemszögéből mutatják be a történetet. És ahogy ők sem tudják, hogy
mi történhetett ott, ezért mi(nézők) sem tudjuk meg. A következő részben szerintem Katie-ék szempontjából láthatjuk a dolgokat és akkor kiderül majd, hogy mi történt ott.

#heidfeld:
Azért a CGI az nem egy olyan dolog, amit megkapsz a sarki közértbe egy kiló kenyér árárért. És ez nem az a sorozat sajnos, amibe öli a stúdió a milliókat. Meg ha jól gondolom, ahogy csökken a nézettség úgy kap a sorozat egyre kevesebb pénzt a forgatásra és valahol spórolniuk kell, sajnos.

Egyébként nekem nem volt különösebb gondom vele.

leila - 2018. 06. 01. 22:38

Az ötödik rész kemény volt. Szerintem jók az események, nem egy gyors folyású sorozat.

Snoopyzit30 - 2018. 06. 02. 20:24

@Bryant56: “Én nem hiszem hogy Broussard-ék előrébb vannak időben. Szerintem párhuzamosan haladnak a szálakkal, csak a 4. részben Broussard-ék szemszögéből mutatják be a történetet.”

Jaj! Hát én sem úgy értettem, hogy előre utaztak az időben és úgy vannak előrébb, hanem abban a jelenetben már egyértelműen egy olyan időpontot mutattak meg, amikor már az időben előrébb járnak, mert a tábor üres volt, ergo az ő idősíkjukból későbbi részletet mutattak meg.

Most az 5. részben meg visszamentünk Bowmanék részéhez és látjuk mi is történt a táborral, ergo az írók egy kicsit megvezettek minket azzal, hogy azt hittük mire a táborba érnek Broussardék, akkor még Bowmanék is ott lesznek. De nem voltak, tehát az idősíkokkal játszottak egy kicsit a készítők, megjegyzem nagyon ügyesen.

Az 5. részben kemény volt, hogy kiiktatták a kis Charlie gyereket. Mondjuk én úgy láttam, hogy “csak” a vállát lőtték át, de az apja gyorsan felismerte, hogy vége a dalnak. Aztán később azt hittem, majd Snyderék begyűjtik és megmentik a kissrácot, de ez a tippem se jött be. Egyébként le a kalappal a készítők előtt, hogy megléptek egy ilyet, már túl idilli volt, hogy a családból mindig mindenki megmenekül.

heidfeld - 2018. 06. 03. 09:31

Nagyon jó volt ez a 5. Nagyobbik fiútól könnyebben vettem volna búcsút. Sok tulajdonságát az anyjától örökölte, akitől nincs idegesítőbb karakter, az utóbbi 3 évben..

leila - 2018. 06. 08. 08:34

3×06

Jobb ez az évad, mint az előzőek voltak. Látjuk, milyen kemény az élet az elnyomás miatt és nem súlytalan drámát kell néznünk LA belvárosában.

Snyder pedig egyre érdekesebb karakter és jók azok a flashbackek is, amik mutatják az invázió előtti eseményeket.

heidfeld - 2018. 06. 10. 17:05

Snyder tényleg vitte hátán a részt.
Jó volt ez a 3×6, de nagyon messze van LA “súlytalan drámáitól”.. Ott nagyon kemény drámák mentek, és nagyon hiányoznak azok a döbbenetes pillanatok.

Mate4182 - 2018. 06. 13. 00:49

En kettesevel nezem a reszeket, most nyomtam le az 5-6ot… keves ennyire alul ertekelt sorozat van manapsag szerintem.

Baromi eros az evad, az meg amit az 5. reszben megleptek az meg a le a kalappal kategoria.
Ritkan mernek ilyet tenni mai sorozatokkal.

Kivancsi vagyok milyen lesz Seattleben, bar azt mar tudjuk hogy a kamu nevek mar most felsultek, bar ez boritekolhato volt

Broussard kerulhetne mostmar elo mert azt hiszem a 4.ben volt utoljara

Snoopyzit30 - 2018. 06. 17. 14:55

3×07

Ez meg mégis mi a jó büdös franc volt? Komolyan az első 10 percben végig azon gondolkodtam, hogy én biztos kihagytam egy részt, azért nem értem, hogy mi történik. Mi szükség volt erre az időugrásra? Átkerültünk valami nyálas Seattle-szappanoperába, ahol anyu és apu összevesztek, anyunak hiper-szuper állása van. A gyerekek az iskolával foglalkoznak vagy azzal, hogy anyu és apu el fog-e válni? Egy puccos házban laknak, ahol egy puccos partit rendeznek? Ez még ugyanaz a sorozat?
Mintha nem is azzal ért volna véget az előző rész, mint amivel véget ért. Most komolyan azon kellene izgulni, hogy Will megtalál-e valami eltűnt fickót és Bram milyen munkát vállal éppen vagy kivel csajozik? Ez most iszonyú nagy csalódás, mintha egy teljesen más sorozatot néztem volna.

Még az sem tudta az érdeklődésemet felkelteni, hogy a Katie által pátyolgatott családot eltüntették, mert ilyet is láttunk már sokszor. A részt még Broussard megjelenése se tudta megmenteni a teljes unalomba fulladástól.

Mennyire visszasírom én az erdőben akciózást, meg rohangálást. Mi van azzal, hogy a Megszállóknak is vannak ellenségei meg azzal, hogy tartson össze a család, mert csak így lehet túlélni. Katie ilyeneket mond, hogy “itt lehet egy normális életünk”. Könyörgöm milyen normális életük, amikor előtte pár héttel/hónappal hallgatta meg az elfogott idegentől, hogy újra várható egy nagy támadás az ő ellenségeiktől. Vagy most az lesz, hogy a családi szappanoperát nézzük aztán egyszer majd megjelenik a nagy nagy csúnya ellenség?

Még 1 részt megnézek, de ha a következőben is ez lesz, akkor el fogom kaszálni a sorozatot. Pedig az évad eleje nagyon jól indult, most meg valami hihetetlen nagy törés következett be.

heidfeld - 2018. 06. 17. 18:42

3×07

Időugrás kicsit fura volt.ez igaz.
Viszont a többi rohadt jó volt. Emberi drámák zajlottak, ha nem is látványosan. Az egyéni boldogság keresése durván jött ki. Patkány volt a kópé, de ilyen helyzetben kicsit érthető… A másik száll megoldását már a buszok beosztásáról sejteni lehetett, de így is kemény.
A házasságuk megszállás előtt, alatt, után sem működik, de az extrém helyzet, gyerekek miatt vannak együtt.
Megmondom őszintén: A feleségénél ellenszenvesebb karakter nem sok sorozatban van. Inkább halálig munka a Gyárban, mint mellette 3 perc…

karit - 2018. 06. 18. 18:31

3×07

“Ez meg mégis mi a jó büdös franc volt? Komolyan az első 10 percben végig azon gondolkodtam, hogy én biztos kihagytam egy részt, azért nem értem, hogy mi történik.”

+1

Lehet, hogy a múltkori igen bátor húzás miatt meglincselték Carltonékat, és ezt már a brazil takarítónő írta.

Fura, hogy miután Will lebukott a teszten (azaz már előtte), tovább használhatják az inkognitójukat. Kérdés, hogy ez a takarítónő bűne, vagy egy újabb ravasz trükk, végül is Mr. Bowman valamiért nagyon VIP az űrgyíkok szemében.

Sunabubus - 2018. 06. 24. 14:09

Újranéztem a 3×06-ot, hátha túl elbambultam. De ezek szerint nem :D

heidfeld - 2018. 06. 24. 18:15

3×08

Főleg a rész eleje tetszett, de a többi is rendben volt. Mondjuk felesége mellett, a fia is egyre idegesítőbb.
De sehogy nem értem, ha tudják, hogy mi a valódi nevük, kik ők, miért mozoghatnak szabadon?

Titan - 2018. 06. 25. 10:25

Ugyanazért, ami miatt a drónok sem lőtték szarrá őket a korábbi részekben. Titok, amit még később kitalálnak…:D

Snoopyzit30 - 2018. 06. 26. 17:01

3×08

Ennek a résznek a fényében az előző most még rosszabbnak tűnik. Teljesen hibásan volt felépítve a 7. rész, amit most ez valamennyire tompított, mert úgy tűnik újra visszatérnek – remélhetőleg – a normál kerékvágásba, de hiába lettek most újra érdekes szálak és hiába hoztak be új fejleményeket, ha az előző rész meg egy bugyuta katyvasz volt. Most itt állunk és ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogy akkor a Megszállók milyen technológiákat adnak át és miért és Snyder akkor most mit fog lépni, azon agyalunk (köztük én is), hogy miért kaptak rögtön kacsalábon forgó kastélyt, Kate miért került olyan pozícióba, amilyenben van, miért használhatják a régi nevüket? Miért fontosak ők egyáltalán, hogy nem lőtték ott rögtön fejbe őket, amikor beléptek a seattle-i kolóniába stb. Ja és egy szó sem esett arról, hogy Kate hiányolná a testvérét, mert elvileg ő nem tudja hogy vele mi lett.

Az egyébként iszonyatosan zavaró, hogy úgy élnek az emberek, mintha mi se történt volna. Mindenki megy dolgozni, végzi a maga kis megszokott rutinját, miközben idegenek irányítják a Földet. Még korábban úgy taposták el az embereket, mint a hangyákat. Nincsenek törvények, nincsenek szabályok. Mindent úgy mondanak meg nekik. Most meg ez a “mindenkinek adunk házat, meg jó munkát” propaganda szöveg is egy baromságnak tűnik. Sokkal több ellenálló csoportnak kellene lennie alapból.

Továbbra is megbocsájthatatlannak tartom ezt a 7. részt, de ez a 8. rész most már jobb volt szerencsére.

Mate4182 - 2018. 06. 27. 12:18

en szokas szerint megint 2esevel haladtam szoval a 7-8 elegge egybefolyt

nekem is furcsa volt az idobeli ugras a 6 es 7kozott de nekem szemely szerint annyira nem okozott gondot felvenni a fonalat

azt hogy kiszakadtak az erdoben valo menetelestol egyaltalan nem banom, ha az idegenek ellen a dzsungelben osszeallo gerillaharcos csaladokat akarok nezni ujranezem a Falling Skiest

Szerintem azert ugrottak kicsit az idoben hogy egyfelol osszeerhessenek az idobeli szalak (gondolok itt arra hogy Broussard jo par nappal/hettel utanuk volt mindig mindenhol szoval ha bekoltoznek Seattlebe es masnap ott van Broussard az eleg hulyen jott volna ki

az hogy tudjak hogy o Bowman es megis adtak nekik melot pedig tok egyertelmuen azert van mert itt rendesen hasznaljak az algoritmust amit a feka fazon csinalt (bar itt megjegyzem hogy ezek alapjan neki pont hogy nem sofor allast Kellett volna ajanlaniuk hanem kapasbol a polgarorseget vagy ilyesmit)

ami inkabb erdekes szmaomra: ennek a fazonnak a kapcsolata az idegenekkel, es hogy meg milyen idegen technologia van emberkezen !!

Snoopyzit30 - 2018. 07. 07. 20:42

3×09-10

Nálam most valamiféle negatív holdudvar-hatás érvényesül, mert a 7. rész annyira kizökkentett, hogy hiába lettek jobbak már a mostani részek, nem tetszik már úgy a sorozat. Kicsit laposnak érzem. Látom, hogy jobb lett (ami most erős közepest jelent), és ezt az évadot be is fogom fejezni már, de a végére valami nagyot kell húzniuk, hogy ne kaszáljam.

Mate4182 - 2018. 07. 08. 21:44

A 9-10. Epizod is jo volt! Basszus az eddigi talan legerosebb evadja ez a Colonynak!

Kivancsi leszek mire futtatjak ki ezt a jelenlegi szitut 3 resz alatt

leila - 2018. 07. 09. 10:24

Szerintem jobb ez az évad, mint a korábbiak. De a 10. rész nem tetszett.

Egyrészt azt vártam, talán Snyder az élmények hatására kissé magába száll (majdnem megfojtották). Erre még korábban mutattak jelek, amikor kikérte a tábor áldozatainak névsorát, és látványosan szomorkodott. Most inkább a saját pecsenyéjét sütögeti. Szemlátomást semmi baja, és nyomul a megszálló hatalom nevében.

Apu is leállt a gyásszal, összeálltak a mindent túlélő szuperkatonával, Boussarddal és az újabb akciót tervezik. Az ebédlőasztalnál szépen megbeszélték a dolgokat Anyuval, de számára fel sem merült, hogy ha elkapták Snydert, most hova lett.

Tehát amennyire drámai volt a gyerek halála, annyira sikerült azt mostanra lenullázni.

heidfeld - 2018. 07. 09. 17:44

Első évadvolt az igazi, mert még egy családon belül is látszódott a megosztottság, ha a körülmények hatására is..
3. évad eleje kuka, erdőben, céltalan bóklászással, de beindultak a dolgok, ha nem is elsöprő erővel. Emberi drámák zajlanak, például a 7. rész is ezért volt remek. Bemutatta, hogy egy patkány sem tud kibújni a bőréből, hiába használja ki a rendkívüli helyzetet.
Bátrak lennének az alkotók, mert meghalt az-aki?
Nem. Az igazi bátorság az lett volna, ha ott marad az alagsorban az, akinek már nagyon járna a halál.. De nem. Hiába a legjobb színész, így nem volt súlya az egésznek.
De arra jó volt, hogy most van igazán elemében: Mehet a kavarás, áskálódás, szervezés. Ez viszont nagyon rendben van.
Izgalmasan alakulnak a dolgok, pár dolog kiderült, ha nem is teljesen logikusan, további kérdéseket felvetve.
Remélem, kapunk érthető válaszokat!

CaTo - 2018. 07. 11. 14:43

Nekem az tetszik ebben az évadban (de persze el is bizonytalanít), hogy már fogalmunk sincs, ki tesz jót és rosszat, kinek is kellene drukkolni.
Mert ha igaz, hogy a megszállók ellenségei az egész Föld pusztulását okoznák, akkor ugye – tetszik, nem tetszik – meg kell hozni azokat az áldozatokat, amik árán a megszállók a földet (egyben saját magukat) képesek megmenteni. Ez esetben az ellenállók csak rontják az esélyeiket.
A tábori történések jól mutatták, hogy az ellenállók a szabad életért olyan bezártságot, agymosást és zsarnokságot vállaltak, ami semmivel sem volt jobb a Gazdák által uralt világnál.
Seattle vezetése akkor most kivel is van? A megszállók kezére játszik, vagy épp ellenkezőleg, ravaszul az ellenállást szervezi?
A középső gyerek halála után Snyderrel történt valami (vagy mégsem?). Nem tudhatjuk, hogy mit forgat a fejében: csak a saját pecsenyéjét sütögeti, menteni akarja az embereket, vagy gátlástalanul kiszolgálja a globális hatalmat.
Annyi csavar kínálkozik az évadban, hogy tippem sincs, mi fog itt történni. Sőt néha attól tartok, hogy az írók is belezavarodnak ebbe a sokesélyes szövevénybe, és a végén egy csomó kérdés nyitva marad.
De ha eltekintünk a családi melodrámától (mert azóta, hogy ugyanaz a cél vezeti mindannyiukat, ez a lelkizés nekem már hiteltelen), a történet és a felvázolt világ, a stratégiai lehetőségek szerintem nagyon izgalmasak, és ezekben szerintem is szintet lépett a sorozat. Az első két évad tényleg látványosabb volt, ez viszont izgalmasabb.
És szerintem is nagyon alulértékelt sorozat, én azóta, hogy az Americans véget ért, ezt tartom az egyetlen minőségi társadalmi drámának.

leila - 2018. 07. 12. 23:09

Hát a 11. rész fényében elmondható, hogy Snyder ott folytatta, ahol abbahagyta, vagy ha lehet, még romlottabban. Arra számítottam, az élmények kissé jobban befolyásolják majd.

Snoopyzit30 - 2018. 07. 17. 18:23

3×11

Most nekem is visszatért a hitem. Nagyon bejött ez a rész, végre megint érdekesek a fejlemények.

heidfeld - 2018. 07. 17. 22:11

Milyen szomorúan igaz volt, amit a kislány kérdezett a testvérétől…Döbbenet. Isabella Crovetti nagyon tehetséges.
Igazán érdekes az eleje volt. Csak tesztelnének a Vendéglátók? És ez rengeteg kérdést felvetne.
Mindent lehet mondani az Idegenekre, de hülyék biztos nem. Hagyták volna magukat átverni? És miért hagynak mindent erre a kópéra?
2 rész nagyon kevés, még a válaszok felére sem. Jöhetne a 4. évad!
Top 10-ben van nálam a Colony. Évad eleji bénázás ellenére.

Mate4182 - 2018. 07. 22. 12:04

meg 2 resz aztan ennyi volt.
a kaszas itt is lesujtott …

a_n_d_r_e_w - 2018. 07. 22. 12:17

Bizony kasza :(
Lógott a levegőben nagyon, nem lepődtem meg, de hiányozni fog. Nem is abban reménykedem, hogy átkerül máshova, hanem hogy legalább valami lezárást kapna akár regény formában, mert kifejezetten érdekes világot teremtett. De tudtommal nem regény alapú sajnos, így ezt se fogja megírni senki.

sledge - 2018. 07. 23. 02:13

Ehhez gratulálni tudott a készítőknek is. Talán nem kellett volna állandóan időt húzni mindig az évad nagy részében. Épp kezdett megint érdekes lenni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz