login |

A Doom Patrol is érkezik

2018. 05. 23. 16:30 - Írta: human

11 hozzászólás | kategória: hírek,

Lehet, hogy nem így kéne indítanom a posztot, de még egy executive producer kredit érkezik Greg Berlanti-nak. Az upfronts alatt sokszor láthattátok a nevét, konkrétan idén 14 sorozat kerül ki a produkciós cégétől. Úgy, hogy a Deception kaszát kapott. (Pedig pár éve még csak mezei író volt, két klasszikus, az Everwood és a Jack and Bobby készítője.)

A Doom Patrol otthona a DC Universe lesz, ami a Warner és a DC közös streaming szolgáltatását takarja. A múltkori listához csatlakozik, például a Swamp Thinghez. Vagyis azzal szemben egyenesen 13 részes berendelést kapott Jeremy Carver készítésében.

A Titans eseményei után játszódó sorozat pár klasszikus hős újraértelmezése lesz, mivel a Doom Patrol egy kitaszított szuperhőscsapatot takar, így jön majd Robotman, Negative Man, Elasti-Girl és Crazy Jane, méghozzá Dr. Niles Caulder, azaz a The Chief vezetésével.

Mindannyian egy-egy baleset miatt tettek szert a képességükre, de ez a testük eltorzulásával is járt minden esetben. A traumákon való túllépésben egymás támogatása mellett pont az segít nekik, hogy The Chief irányításával egy nagyon furcsa jelenséget vizsgálnak ki, és kénytelenek megvédeni a Földet attól, ami találnak. (A közleményben még arról van szó, hogy Cyborg-tól kapják a küldetésüket.)

11 hozzászólás Ne habozz!

Kati néni - 2018. 05. 23. 17:27

Ez nagyon tuti lesz.
Az X-Ment róluk koppintotta a Marvel a hatvanas években. Aztán a Doom Patrol szépen ellaposodott, míg a mutánsok… Egy óriási szelete lettek a Marvel-univerzumnak.

damoqles - 2018. 05. 23. 19:49

Csekkoljátok Grant Morrison runját, ha valami őrültre vágytok. (Vagy hát akármit Morrisontól, de most a DP-ról van szó.)

BulvÁron - 2018. 05. 23. 19:50

Komolyan? Kár hogy most már úgy fog lecsapódni hogy mi ez a zs kategóriás X Men másolat a DCtől…

DarkEagle - 2018. 05. 23. 21:19

Hát igen, elég szomorú, hogy akik nem ismerik a képregényt egyből jönnek majd a DC hate-el hogy koppintják a Marvel X-Menjeit. :D Egyébként én nagyon várom mert nagyon sok potenciál van bennük. Megérdemelnének egy normális képregény szériát is. Messze jobbak min az X-Menek.

Kati néni - 2018. 05. 23. 22:45

Ez oda-vissza működik. Ha a DC kitalál valami újszerűt, akkor a Marvel lemásolja, ha a Marvel jön elő valami eget rengetővel, a DC koppintja le. (És mindketten nyúlnak a kisebb kiadóktól is néha.)

Például: Deadpool. Vagy mondok egy jobb példát:
a Macskanő – Black Cat párhuzam.

1940: Bevezetik Batman mellé a Macskanőt, mint egy mestertolvajt, aki a femme fatale megtestesítője a képregényben. Eredetileg zöld ruhát kap, majd az évek során válik lilává, olykor feketévé. Eleinte Selina nem is hord maszkot.

1980: megtervezik Spider-Woman mellé ősellenségnek a FEkete Macskát a Marvel kiadónál, ám mégis Póki mellé “írják be”. Ő lesz Peter Parker szeretője és egy profi tolvaj.

1985 után, a post-Crisis időszakban meg a DC nyúlja le a Black Cat néhány jellegzetességét.

Kati néni - 2018. 05. 23. 22:49

Vagy simán lehetne hozni a Iron Man-Batman közötti párhuzamot.

Batmanről mintázták részben Vasembert (milliomos háttér, playboy, Alfred = Jarvis, aki a képregényben egy élő ember). Aztán Batman a modernizálása után egy csomó elemet átvett a Vasember-képregényekből: például azt, hogy Bruce fejlesztgeti az álruháját, “páncélzatát”, de ide sorolható az a párhuzam is, hogy az MCU-ban Tony karolja föl Peter Parkert, míg a DCEU-ban Bruce csinálja ugyanezt az elpítörpárkörösített Barryvel (Barry nem kölyök a képregényben, nem ekkora viccmester, ezek PP tulajdonságai).

juhaszvik - 2018. 05. 24. 06:05

A DC-Marvel huzavona csak azt érdekli, aki valamelyik univerzum kedvelője/utálója, mi többiek meg majd válogatunk a minőség alapján :)

winnie - 2018. 05. 24. 06:24

na, igen. egyrészt kit érdekel, hogy ki mit gondol, másrészt az szerintem is csak azt érdekli, hogy mi mihez hasonlít, aki sajátmaga is hasonlít ezt-azt valamihez, és az alapján ítél meg dolgokat. felőlem jöjjön 10 sorozat, ami hasonló felállású, kiválogatom belőle azt, ami igazán jó.

Alexejevic - 2018. 05. 24. 07:32

Alakul a DC Universe kínálata. Megmondom őszintén, hogy nem gondoltam, hogy ilyen “grandiózus” sorozatokkal indítanak. Hiszen azért ezek a sorozatok képregényes tekintetben nem akárkik…Csak ne legyen full gagyi!

winnie - 2018. 05. 24. 08:22

nyilván nem lesznek nagy költségvetésű cuccok, hiszen nem tarthatnak számot nagy nézettségre, de remélhetőleg egy cw-szintet azért megütnek majd költségvetésileg.

Gerusz - 2018. 05. 25. 08:47

Remélem, hogy a Guggenheim-Mericle párost távol tartják tőlük.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz