Európából többnyire átívelős sorozatokat ajánlgattunk eddig, de természetesen akad figyelemre méltó epizodikus nyomozós is a kontinensen. A 2015-ben indult flamand Professor T. egy “külső szakértő besegít a nyomozásokba” alapötletű epizodikus, karakterizáló krimi.

A sorozat készítőit a Hannibal (egész pontosan Will Graham figurája) ihlette, és a sorozathoz itt is sokat hozzátesz a látványvilág és a hangulat. Viszont a valamelyest könnyedebb hangvétel és a lelki nyavalyákkal küzdő címszereplő alapján sokkal inkább emlékeztet a Monk-ra. Van egyfajta sajátos humora is, de komédiának nem nevezném.

Nem vagyok Hercule Poirot. Én tanulmányozom a bűnügyeket,  nem megoldom őket.

Jasper Teerlinck az Antwerpeni Egyetemen tanít kriminalisztikát, és meglehetősen különc figura. OCD mellett is van még pár fóbiája, a legfontosabb és legmarkánsabb, hogy betegesen fél a mindenféle kórokozóktól. És persze az emberektől is, hiszen mind megannyi bacit és vírust hordoznak. Intelligenciája és manipulatív készsége House-éval vetekszik, gyakran tudatos bántó beszólásai is.

Gyanítom, hogy a figura és manírjai láttán lesz, aki menekülni akar (ahogyan Monkot is sokan egyszerűen nem bírták elviselni), mások viszont rögtön imádni fogják. Esetleg kell egy kis idő hozzászokni a karakterhez, különösen, hogy nem a pilot a legerősebb rész, de tényleg érdemes neki esélyt adni. Szépen lassan egyre jobban belejönnek, a kissé döcögősebb kezdés (és hozzászokási idő) után nekem hamar egyik kedvencemmé vált (még a “hét legjobb epizódja” rovatba is dobtam bele innen jelöltet).

Ki kell emelni a főszerepben az egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott flamand színész, Koen de Bouw (Tomas Szep az amerikai The Last Tycoon-ban) emlékezetes (és díjnyertes) alakítását. Egymaga képes lenne elvinni a hátán az egész sorozatot.

Természetesen a felállásba beletartozik még pár, többé-kevésbé érdekes állandó karakter is: az antwerpeni rendőrség néhány nyomozója (két korosztályból, az egykori tanítvány mind közül is kiemeltebb mellékszereplő), valamint a szakértő saját belső világából, az egyetemről a dékán és egy titkárnő.

A nyomozók néha kissé “Csipet Csapat” benyomását keltik, és a magánéleti szálakra se voltam annyira kíváncsi (különösen a főfelügyelő irritált), az egyetemi személyzet viszont remek humorforrásként szolgált (de csak a fű alatt). A professzornak magánélete nem nagyon van, de megismerjük az anyját is, aki még nála is excentrikusabb, valamint egy pszichiáter is csatlakozik a visszatérő karakterek sorához (érthető okokból).

Jasper T. egyetemi előadásai is érdekes témákat boncolgatnak, például hogy mennyire megbízhatók a szemtanúktól kapott személyleírások, vagy hogy a bűnözés, a bűnözésre való hajlam veleszületett tulajdonság-e vagy tanult viselkedés.

Nem vagyok szakértő, és annak se mentem utána, hogy az említett tanulmányok valósak-e, de ezek az eszmefuttatások mélységet adnak a sorozatnak. A legérdekesebb kérdés viszont nem is a sorozatbeli egyetemi katedrán, hanem meta szinten kerül elő. Belegondoltatok már, hogy a klasszikus krimire oly jellemző teátrális gyilkos-leleplezés hogyan működne a valóságban?

A fura karakterek, a színészi játék és komoly témák mellett a megvalósítás is mutatja, hogy nem egy tipikus epizodikus krimit látunk. A sorozat képi világának szerves részét alkotják a professzor haluzásai, amik minimum marha jók, néha kifejezetten zseniálisak. Fontos hangulati elemként végig jelen van a dallamos zene (többnyire olasz, néha flamand slágerek), és nem csak Jasper képzelgéseit kísérik.

A sorozat eredetileg egyszerűen csak T. címen ment, a 2. évadban váltottak a keresőbarátabb Professor T.-re. A formátum a nemzetközi piacon mások érdeklődését is felkeltette, egy francia és egy német remake is készült. Belgiumban már a 3. évad érkezik majd most szeptemberben.