login |

Kim’s Convenience

2018. 08. 24. 15:40 - Írta: winnie

5 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

Vagy másfél éve már írtam erről a zseniális kanadai komédiáról egy pilotkritikát, azonban anno nem jutottam el az első évad végéig sem vele. Nem azért, mert baj lett volna a minőségével, egyszerűen csak elfelejtődött a sok remek vígjáték között. Azonban nemrég felkerült a hazai Netflix kínálatába, és miután heteken át szemeztem vele, végre megadtam magam, és a nyaralások alatt fokozatosan szintre hoztam magam a 3. évad előtt.

A fentiekből már kiderülhet, hogy továbbra sincs gond a minőségével, sőt, nyugodtan állíthatom, hogy az egyik legviccesebb jelenleg futó komédia a tévében, ami nagyon jól jelzi, hogy mennyire nincs értelme egysoros tartalom alapján megítélni egy szitkomot. Legalábbis szerintem arra, hogy “egy koreai származású családról szól, akiknek van egy kis ABC-jük Toronto-ban”, ember nincs itthon, aki azonnal ráugrana.

Szerencsére tudjuk, hogy a műfajban minden a humoron milyenségén (és persze a karaktereken) áll vagy bukik, a legzseniálisabb high concept is lehet fájóan poénmentes, a legtipikusabb családi, munkahelyi vagy haverszitkom is lehet sírva röhögős 20 percen keresztül. A Kim’s Convenience esetében pedig minden adott (főleg a karakterek), ami nem is csoda, hiszen egy jól bejáratott színdarab az alapja.

A sorozat alapfelállását tényleg nem nagyon lehet színezni, apu, anyu és két felnőtt gyerek, meg egy bolt a maga vevőkörével egy nagyvárosban. A vevők között egy kiemelt, visszajáró arc akad, a többség viszont csak cold open-hez nyújt helyzetkomikumokat (ezt már a Superstore-ban is nagyon szerettük), esetleg a heti sztorihoz vagy a maradibb nézeteket valló apuka karakterizálásához némi mankót.

Nem mintha a bolttulaj apuka sok plusz karakterizálásra szorulna, Appa egyértelműen a sorozat lelke, az óhaza szülöttje és nagy tisztelője, a hagyományok ápolója, a régi(es) elvek őrzője, aki nem zavartatja magát, hogy a korszellem messze túlhaladta őt, és hogy a gyerekei folyton belekavarodnak az avíttas nézetei által létrehozott necces szituációkba vagy géppuska-párbeszédekbe, amiknek a végén ők húzzák a rövidebbet.

Az oda-vissza dialógokból álló dinamika mellett a sztereotípiákkal való játék az erőssége a Kim’s Convenience-nek – egyrészt az, ahogy kifigurázzák őket, másrészt, ahogy elhajítják némelyiket (ld. a jópasi, nem kocka ázsiai, illetve alapvetően a Kim szülők is olyan jómunkásemberek, mint bárki Észak-Amerikában), harmadrészt pedig az, ahogy elfogadják azokat és némely szereplő révén még rájuk is erősítenek – jól látni a fiatalok és az öregek között lévő különbségeket.

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amellett, hogy nagyon szerethető a Kim’s Convenience, marha jók az alakítások benne, és a humora is zseniális, s ehhez még csak kutyába sem kell lemennie, mindvégig valóságszagú és életszerű marad. Igen, lehet, hogy túl magaslabda a koreai származásra építeni és erős akcentusokat, valamint tört angolt használni, de ha egyszerűen működik, akkor nincs mit tenni, ráadásul Appa karaktere a maga vaskalaposságával és csökönyösségével így működik csak igazán.

A családfő mellett a többiek önmagukban ugyan lehet, hogy egy (vagy három) fokkal szürkébbek, azonban a gárdának az az erőssége, hogy nagyon jók közöttük a dinamikák, vagyis szinte mindenki mindenkivel működik párban, és teljesen más Jung-Janet kapcsolat, mint egy Jung-Umma – azt pedig mondanom sem kell, hogy Appa-val a család összes tagja aranyat érő jeleneteket hoz. (A személyes kedvencem persze az elejétől fogva a Jung iránt epekedő Shannon.)

Ráadásul sírva röhögés ide vagy oda, a Kim’s Convenience érzelmi szinten is nagyon erős, amikor kell (és nem amerikai, átlátszó, összeborulós módon, hanem legtöbbször visszafogottan, nem a képünkbe tolva), és még némi dráma is van benne, ami persze kódolva van a DNS-ébe, hiszen a család fiú gyereke jó ideje nem beszél az apjával, és ez egy elég fontos, sokszor háttérben meghúzódó szál, olyan, amit ismét csak ritkán látunk amerikai komédiákban.

(Az ilyet ritkán veszem észre, de a végére még ideírnám, hogy nagyon bejönnek a sorozat vágóképei, azok a pár snittes, nagyvárosi életképek, amik pár másodperc alatt is remekül alapozzák a hangulatot. Hol azért, mert szép kompozíciók, hol pedig mert annyira jellemző jelenetet mutatnak.)

5 hozzászólás Ne habozz!

Chat Noir - 2018. 08. 24. 19:24

Ezt még az 1. évad kiadásakor (az előzetesek atmoszférája fogott meg) elkezdtem hetiben követni, de a 2.-at azóta sem láttam, úgyhogy köszönöm az írást, emlékeztetőül szolgált rá, hogy nekiálljak. :)

JKJ - 2018. 08. 24. 20:56

Elkezdtem nezni emiatt az iras miatt. Meglepoen nem vicces. Nem is tudom mit gondoltak.

winnie - 2018. 08. 24. 21:00

:) hát, ez komédiáknál előfordul.

FP Jones - 2018. 08. 25. 22:35

most kezdtem el nézni, köszönhetően az itteni írásnak. ez egy qrva jó sorozat :D :D

mignon - 2018. 08. 27. 11:17

A poszt miatt néztem bele tegnap este 7-körül. Annyira berántott hogy 12 epizódot daráltam le. :D Köszi Winnie!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz