login |

Medici: Masters of Florence: az 1. évad

2018. 08. 25. 15:50 - Írta: Qedrák

9 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

Nemrég Magyarországra is megérkezett a Medici: Masters of Florence (A medicik hatalma), és mivel amúgy is nagy rajongója vagyok a történelmi sorozatoknak, így a nyári nézős listára felvettem.

Miközben néztem az egyes epizódokat, megpróbáltam feleleveníteni azt is, hogy miért hagytam eddig ki. Bármilyen kifogás is merült fel, biztosan nem érvényes, a Medici: Masters of Florence ugyanis a történelmi sorozatok között egy remek és szórakoztató darabnak bizonyult, lepipálva több, a junkie-k között alighanem ismertebbnek számító alkotást is. Noha a 15. századi Itáliában járunk, a sorozat maga olasz-brit koprodukcióban készült.

Manapság Európában is egyre-másra születnek a történelmi sorozatok, amelyek egy-egy kiemelt személy, vagy közismert történelmi korszak köré épülnek, némelyik pedig a Sorozatjunkie hasábjaira is eljutott.

Ezek többsége, hacsak nem olyan más országokba is könnyedén eladható világnyelveken születnek meg, mint az angol vagy a spanyol, akkor többnyire szintén koprodukcióban készülnek el, mert egy történelmi sorozat elkészítése általában a költségesebb vállalkozások közé tartozik. A cseh-osztrák-szlovák-magyar Mária Terézia, vagy a három évadot megélt francia-német-cseh-olasz Borgia, (nem keverendő a hazánkban is forgatott és csaknem egy időben debütáló The Borgias-szal). Utóbbi amúgy a Medici: Masters of Florence-hez felsorakoztatott ismert színészeket a mellékszerepekben, gondolok itt például Iain Glenre és Tom Wlaschihára a Game of Thrones-ból,vagy Lorenzo Richelmyre a Marco Polóból.

Minderre azért tértem ki, mert manapság zajlik egy diskurzus arról, hogy miért nem születnek magyar történelmi sorozatok, amelyek méltóak lennének az olyan európai alkotásokhoz is, mint például az itthon is forgatott The Last Kingdom.

A kiutat többek között az is jelentheti, hogy a vágyott magyar történelmi sorozat olyan országokkal koprodukcióban születik meg, amelyek szintén érdekeltek lehetnek az adott történet bemutatásában. Erre például a legesélyesebb alapanyagok között emlegetett a Bán Mór által jegyzett Hunyadi-sorozat is alkalmas lehetne.

A Masters of Florence is részben ezt az utat járta, hiszen a főbb szerepekben ismert arcokat találunk, míg a mellékszerepeket általában olasz színészeket játsszák el.

A sorozat arca, és húzóneve Richard Madden, de azért Dustin Hoffmann szerepeltetése majdnem akkora dobás egy sorozattól, mint amikor Anthony Hopkins-t látjuk a Westworldben. A készítők között is akad nagy név, hiszen Frank Spotnitz-ról a junkie-k többsége alighanem hallott már, ha nem is a Millennium-os időszaka alatt, akkor az elmúlt években (The Man in The High Castle, Ransom).

A Medici: Masters of Florence története egy gyilkossággal indul. A család alapítóját, Giovanni de Medicit megmérgezik. A család rájön a gyilkosságra, és az új családfő, Cosimo de Medici eltökélt abban, hogy kiderítse, ki ölte meg az apját. Közben azonban helyt kell állnia a firenzei politikai életben, amelynek nem is annyira rejtett csapdái elnyeléssel fenyegetik az áldozatos munkával felépített birodalmat. Ez alatt pedig a családon belül is meg kell őriznie a tekintélyét.

A sorozat pedig elindít egy másik szálat is, húsz évvel korábbi időszakra visszatérve az időbe, amikor még Cosimo azon dolgozott, hogy a Mediciek felemelkedjenek, és emellett tanította a fiait arra, hogy miként erősítsék meg a család pozícióját. A tovább után egy-két apróbb spoilerrel folytatom.

A sorozat egyik nagy erénye, hogy világos és könnyen átlátható keretekkel dolgozik. A húsz évvel korábbi részek általában előrevetítik, hogy miként vált az álmodozó és művészi hajlamokkal bíró Cosimóból a család zárkózott és veszélyes feje. A rejtélyek emellett nem nőnek az alkotás fejére, az emlegetett gyilkosság elkövetőjére ugyan az utolsó részben fény derül, de sokáig csak amolyan mellékszál marad a családi történések és a hatalmi politika mellett.

Cosimo de Medici legnagyobb ellenfele a helyi politikában erős embernek számító Rinaldo degli Albizzi (Lex Shrapnel), aki a családfő halálát igyekszik arra kihasználni, hogy visszavegye Firenze vezető szerepét a Mediciektől. Lényegében az ő párharcuk mozgatja az eseményeket előre a sorozat során.

Persze a családi vonatkozások is bőséges figyelmet kapnak. Cosimo és a felesége, Contessina de Bardi (Annabel Scholey) viszonyának hullámzásai végigkísérik az egész sorozatot. A házasságuk értelemszerűen érdekből és nem érzések köttetik meg, ráadásul mindkettejüknek megvan a maga szerelmi előtörténete. Ennek ellenére az alaptermészeténél fogva szókimondó Contessina egyszerre igyekszik megfelelni férje elvárásainak, és kivívni az elismerését és a szeretetét. A kettőt azonban igen ritkán kapja meg egyszerre.  Ha van olyan történetszál, amit kifejezetten részletesen és jól mutattak be, akkor ez az.

Emellett persze ott van még Cosimo testvére, Lorenzo (Stuart Martin), aki küzd azzal, hogy nem ő lett az utód, és Cosimo fia,  Piero de Medici (Alessandro Sperduti), aki viszont hasztalanul igyekszik megfelelni az utód szerepében.

Amint említettem, a cselekmény nagy része a politika és a hatalmi játszmák körül forog. Ezeket szerencsére úgy rendezték sorba, hogy ne legyen túl sok üresjárat, hiszen alig csitul el az egyik gond, rögtön felüti a fejét a következő. Így jellemzi egyfajta feszesség a művet, de amikor a laposabb beszélgetésekre kerül a sor, a háttérben szóló pattogóbb ritmusú zene gondoskodik arról, hogy úgy érezzük, feszültség fokozódik.

A sorozat külsejére nem lehet sok panasz. Általában azt szoktam megfigyelni, hogy egy középkori tematikájú alkotás vagy túlságosan sterilre sikerül, vagy éppen ellenkezőleg, nyomasztóbb és szürkébb világot festenek fel, mint amilyen valójában volt. A Medici: Masters of Florence inkább az előbbihez áll közel, több szerepet kapnak a belső terek, és ha a szabad ég alá mennek a karakterek, akkor sem a nagytotálok a gyakoriak. Az openingben látott tömény CGI egy pillanatra megijesztett, de később módjával használták fel, igaz, amikor megtették, egy kicsit eljárhattak volna diszkrétebben is.

Ami a korhűséget illeti, alapvetően nem áll rosszul a sorozat szénája, de persze hiányosságok mindig akadnak. A történet, amit látunk, a valóságban több évet ölel fel, mégis a sorozatban úgy tűnik, mintha rövid időn belül követnék egymást az események. (Giovanni 1429-ben hal meg, a száműzetés pedig 1433/34-ben történik). A legfeltűnőbb a hozzáértők számára talán az, hogy míg a széria a 15. század elején játszódik, a helyszínek között mégis felbukkannak olyanok, amelyeket a század második felében építettek vagy bővítettek ki a jelenleg is látható módon.

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem a Medici: Masters of Florence-t, sőt inkább csodálkozom azon, hogy miért maradt ki eddig.

Kellemes meglepetésnek bizonyult, bár ehhez talán hozzájárult az is, hogy az a benyomásom, hogy inkább darálva érdemes nézni, mint hétről hétre. A folytatás mindenesetre zsebben, és mivel ugrunk egy nagyot az időben, ezért alighanem egyfajta antológiasorozat lesz belőle, minden évadban más szereplőkkel. Engem az első évad megvett, kíváncsian várom a továbbiakat.

9 hozzászólás Ne habozz!

Snoopyzit30 - 2018. 08. 25. 19:25

Nálam is a nyári nézős listán volt, de csúszik az őszre. Majd egy jó hétvégi dara lesz belőle. Köszi az írást!

rhaena - 2018. 08. 25. 20:48

Azért művészettörténet hallgatóként néhol fogtam a fejem, illetve mivel jártam Montepulcianóban és Pienzában, ahol a firenzei jeleneteket forgatták, és számomra teljesen felismerhetőek voltak a valós helyszínek, ezért kicsit kiestem a “Firenzében vagyunk” vibe-ból, de amúgy abszolút szórakoztató volt, és csak ezek az olasz-sznobériámat bántó dolgok voltak zavaróak. Tudom, egyéni szocproblem :D

turosz - 2018. 08. 26. 13:41

Meglepően jó volt. Bár semmi extrát nem nyújtott, stabilan hozta a 7/10 körüli minőséget. Hoffmann nekem csalódás volt, valahogy nem éreztem hitelesnek az alakítását. Lorenzo kapcsán vitatkoznék, az egyik meglepő és kihagyott konfliktusforrás volt, hogy mennyire könnyen elfogadta a másodhegedűs szerepét. Cosimo és Contessina kapcsolatának hullámzása nagyon sokat adott a történethez, nálam ez volt az egyik fő erénye a sorozatnak.
Magyar sorit én is néznék, de a Bán féle rettenet megfilmesítését nem támogatom :)

Qedrák - 2018. 08. 26. 13:52

@turosz:

Nocsak, miért nem? :)

(Btw: meglepő errefelé egy indexes nicknevet látni. :P)

turosz - 2018. 08. 26. 15:31

Lebuktam :)
Az a már-már debilitásig infantilis nép-nemzeti Hunyadi-kép valahogy nem hiányzik, bár a jelenlegi kurzusba pont passzol ideológilag. Kötetenként min. fél tucat alkalom volt, amikor a falhoz csaptam volna a könyvet :) Egybites csúnya és gonosz, szép és tisztalelkű karakterek, teljesen koridegen viselkedési formák, logikátlan cselekedetek, alulmúlhatatlan harccselekmények, valami rettenet az egész :))

Geza Kovacs - 2018. 08. 26. 23:13

Ez a sorozat kissé langyi lett, hiányzott belőle a lélek. Én a Borgiákhoz tudtam csak hasonlítani, ott ugye ez megvolt. Persze nem az erőszak hasonló megjelenésére gondolok, de ennél több karakteresség kellett volna. És borzalmasak a ragasztott szakállak.

A magyar történelmi sorozatokról meg: csak annyira szeretném, ha magyar szellemiségű lenne egy ilyen, mint amennyire amerikai a Ryan közlegény megmentése, az Amerikai mesterlövész, a Daniel Day Lewis-féle Lincoln-film, a Gibson-féle Hazafi, a Pearl Harbor, esetleg az Amerika kapitány. Ha sorozatot nézünk, akkor az Elit alakulat. Ezek sok esetben díjnyertesek, imádják őket a népek, sok pénzt hoztak, több közülük nekem is nagy kedvencem, ezeknél egy árva fikarcnyival se kell “debilitásig infantilis nép-nemzetibbnek” lennie a készítendő sorozatnak, szemernyit ne legyenek “egybites csúnya és gonosz, szép tisztalelkűbb” karakterek, pláne ezeknél rettenetesebb harcjelenetek. És lehet Hunyadi mellett Szent László, Zrínyi vagy Árpád is a főhős, vagy Atilla, én marhára nem lennék olyan nagyon válogatós.

turosz - 2018. 08. 27. 12:54

Nem igazán értetted meg amit írtam, a példáid mind a nemzeti ébredés és a demokrácia születésének-kibontakozásának korában játszódnak, így azokban max. ízlés kérdése ki mennyi “népnemzeti” ideológiát bír el, azok gyakorlatilag a korszak kötelező elemei. Ellenben Hunyadi korának Mo-án teljesen anakronisztikusak, sok minden lehetett, de parasztbarát-demokrata-nacionalista főúr biztos nem.
Az egybitesség meg éppen beleférne, ha nekünk is, mint pl. az angoloknak a Tudor-korról, lenne több tucat filmünk-sorozatunk róla, de ha már jó 100 év alatt talán összejönne egy, akkor én abba nem mesefigurákat várnék – vámpírherceget, szűzességi fogadalmat tett zsoldosokat stb. – hanem kidolgozott szereplőket, legalább tv-s szintű kor- és történelmi hűséggel, ha már drámát csinálnak, ha meg nem, akkor én szívesen néznék Tenkes-féle “sitcomot” is.

speranza - 2018. 09. 01. 21:52

Már nagyon vártam ezt a kritikát a sorozatról, mert én nem láttam annyira “szappanosnak”, ahogyan azt többen is írták. Tény, hogy a mostanában divatos, véres jelenetekben tobzódó kosztümös drámák közül kilóg egy kicsit, de nekem pont ezért is volt érdekesebb.
Azóta már tudjuk, hogy lesz 3. évad is, amit nagyon üdvözlök! Kíváncsi leszek, hogyan tálalják majd a Pazzi-összeesküvést. :)

Snoopyzit30 - 2018. 11. 26. 11:26

Jó kis őszi dara lett ez a sorozat nekem, ahogy be is terveztem már a nyáron. A fényképezés tetszett, még a CGI-s dolgokat elnézem (ahogy a Victoriában is borzalom volt némelyik), a kosztümök szintén.
Ami totál hiteltelen volt az, hogy Richard Madden 30 évesen játszotta el a nagypapát. Értem én, hogy korán szültek a nők, meg korán lettek apák a férfiak, de azért na. A srác, aki a fiát játszotta konkrétan csak 1 évvel fiatalabb nála. És ezen az sem segített, hogy a hajába beleraktak 1-2 ősz szálat. Richard Maddent én bírom, bár most sokszor úgy éreztem az arckifejezésén, hogy ripacskodik, mert máshogy nem tud átadni már érzelmeket, nem éreztem benne az erőt, szinte semmi karizmája nem volt. A Bodyguardban valahogy meggyőzőbb volt nekem. Eyecandy volt nem mondom, de ez azért kevés.
A Contessinát játszó színésznő játéka szerintem meggyőzőbb volt, bár 32 éves nagymamának azért ő is erős volt, ráadásul nála még csak nem is nagyon törekedtek rá, hogy öregítsék.
A signoriás jelenetek tetszettek, bár néha ott is idióta csőcseléknek tűntek. A pestises résznél óhatatlanul az idén bemutatott A pestis jutott eszembe, ott azért cseppet nyomasztóbbnak ábrázolták a dolgokat.

Mindent egybevetve – a szappanfaktorral együtt – elszórakoztatott erre a 8 részre. Az utolsó 2 résznél esett a színvonal szerintem, de még így is egy 7/10-et ki lehet osztani az évadra.
Kategóriájában kevés ilyen sorozat van (vagy csak én láttam keveset), szóval meg kell becsülni minden ilyet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz