login |

Válótársak: a 3. évad – írta vighmarag

2018. 09. 09. 16:20 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Az RTL klub 2015 novemberében indította útjára dramedyjét, mely az országos kereskedelmi televíziók modern történetében az első nagy költségvetésű, heti fikciós tartalom volt. A sorozat az HBO hazai saját gyártásaihoz hasonlóan egy adaptáció, a Hollandiában négy évadot megélt Divorce című sorozat átültetése magyarországi viszonyokra.

Az első évad kifejezetten jó nézettséget hozott, így nem volt kérdés, hogy a csatorna az S2 előtt berendeli a harmadik etapot, melyről később kiderült, hogy az utolsó is lett egyben. A hivatalos indoklás szerint ennek oka az volt, hogy a negyedik szezon már Hollandiában sem volt akkora siker, mint a korábbiak, emellett itthon is csökkenő tendenciát mutattak a sorozat számai.

Egyesek szerint Stohl András TV2-höz való igazolása is közrejátszhatott a történtekben, ugyanis az ő karakterének kiírásával borult volna az egész alapkoncepció (lecserélni meg nem akarták), de ennek ellentmondhat, hogy az utolsó tíz epizódot pár hét alatt darálták le, kettesével, mintha szabadulni akartak volna tőle.

A tovább mögött a 3. évadról írnék spoileresen.

A második évadot ott hagytuk abba, hogy Dávid hazaköltözött Tamarához, Szonja világra hozta az ikreket, illetve láthattuk Zsófi és Péter bimbódzó kapcsolatát. Innen indul a harmadik szezon, és tulajdonképpen az első két epizód arról szól, hogy a főszereplőink újra rájönnek, hogy ezekkel a nőkkel egyszerűen lehetetlen, és emiatt újra az összeköltözést választják.

Ez a szezon a korábbiaknál jóval súlyosabbra, drámaibbra sikerült. A befejezés közelsége tényleg képes valódi súlyt adni a problémáknak, illetve ha valami kérdés felvetődött, a készítők végre nem ütötték el azonnal valami humorforrással.

Ez leginkább Bálint és Zsófi párbeszédeiben, illetve Joci szálában volt tetten érhető. Előbbi páros szerintem egészen remekül mutat be egy teljesen darabjaira hullott házasságot, ez az a kapcsolat, amelyben talán a legtöbb sérelem van mindhárom közül, és minden közös jelenetben valahogy érződnek ezek a sebek.

Joci pedig amit ebben az évadban átélt az már önmagában is embert próbáló, de a fináléban neki még egy gyomrost el kell szenvednie. A végén, amikor Szonja bejelenti, hogy a gyerekkel Görögországba költözik, a hír hallatára pedig Joci teljesen összeomlik, az a jelenet talán az egész sorozat legőszintébb, legdrámaibb pillanata.

A humort ebben az évadban is leginkább Tamara és Dávid párosa szolgáltatta, kiegészülve Arankával. Az kétségtelen, hogy Scherer Péter és Balsai Móni párosa egyszerűen zseniális. Mind a közös jelenetekben, mind külön-külön fantasztikusak. Élvezet hallgatni a szócsatáikat, ehhez mondjuk hozzátartozik az is, hogy messze ők kapták a legjobb párbeszédeiket.

A vacsora jelenet az évadnyitóban, illetve az évadzáróban, a válási tárgyalások, mind-mind nagyon emlékezetesek. Balsai Móni nekem egyébként is az egyik kedvenc színésznőm, de amit itt nyújt Schererrel kiegészülve az végtelenül profi. Az ő szálukba kapcsolódik be Aranka, akit Szalontay Tünde kelt életre, szintén remekül, bár maga a karakter nekem nem volt túlságosan emlékezetes.

Az utolsó tíz részre próbáltak ráerősíteni a mellékkarakterekre, Alföldi életvezetési tanácsadója például zseniális, de szerepel még ebben az évadban többek között Martinovics Dorina, Petrik Andrea, Adorjáni Bálint, Elek Ferenc és Schneider Zoltán is kisebb-nagyobb mellékszerepekben.

Voltak persze problémák is, például Tóth Andi figurája engem halálosan idegesített az egész sorozatban, de Bálint szálát a titkárnőjével is elég feleslegesnek éreztem, valamint több epizódban is kicsit egy helyben topogott a történet, bár az mindenképpen üdvözítő, hogy nem volt annyi logikátlan megoldás, mint a korábbi évadokban.

Mindent összevetve a Válótársak szépen búcsúzott. Végig szórakoztató tudott maradni, és időben lezárták a készítők, mielőtt önismétlésbe fulladt volna. Nálam az utolsó évad 8/10-et ér.

7 hozzászólás Ne habozz!

Killjoy - 2018. 09. 09. 16:52

Én pont a gyors ledarálás miatt gondolom azt, hogy erősen Stohl Buci volt a motiváló erő, hiszen párhuzamosan ment a Válótársak és a Sztárban sztár, és az hogy néz már ki, hogy a TV2 egyik zászlóshajójának zsűritagját hetekig “promózza” az RTL Klub.

A sorozatot én nagyon szerettem, mindhárom vonal jó és többé-kevésbé életszerű is volt, talán csak Joci különmelója volt az, ami olyan szintű naivságnak tűnt, ami nekem már azért eléggé elképzelhetetlen a mai világban. De összességében nagyon-nagyon sajnáltam, hogy az RTL Klub elkaszálta.

winnie - 2018. 09. 09. 17:22

killjoy: a válótársak a sztárban sztár fináléja után majd 2 hónappal indult (ahogy nézem nálunk), szóval nem annyira promó, meg aztán amellett, hogy egy fecske nem csinál nyarat, fordítva is jelenthetett volna az rtl-nek promót. de a kicsinyességnél fontosabb lehet a pénz, márpedig lehet, hogy 10 hétnyi nézettség jobban hoz, mint 5 hét. és ugye a döntés már premier előtt megszületett, vagyis nem az s3 nézettsége döntött. szóval míg az kérdés, hogy ennyire biztosak voltak abban, hogy nem lesz erős (azért nem hozott rosszul), vagy tényleg tudták, hogy nem akarják a folytatást, mert gyenge (elég wtf, hogy nem néznek ki a saját íróikból semmit), vagy stohl.

Deny - 2018. 09. 09. 17:44

Én azt hittem, nézettségi okai voltak a duplázásnak. Hogy bedőlt a keddi/csütörtöki műsor vagy sorozat (talán a Castle?) és az helyett nyomták be a heti második részt. De ezek szerint tévedtem.

kiskiraly - 2018. 09. 09. 19:05

“Sorozat kifáradást” én se értettem. Stohlt simán lecserélhették volna a következő évadra.

Nem volt benne a karakterének a neve a sorozat címében, úgyhogy simán behozhattak volna egy újabb ‘válótársat’ is a másik kettő mellé.
(Bár a háttérben lehet más is, mondjuk Lengyel Tamásnál elképzelhető lett volna ütközés forgatásilag a Mi kis falunk mellett)

Kritikát még nem olvastam, de a sorozat a ‘kipróbálós’ sorozatok között van nálam. Majd utána írok.

Sigismundus - 2018. 09. 09. 19:44

Most jutott eszembe, Stohl leváltására Tóth Ervin lett volna legalkalmasabb. Elég nagy név, mint színész, már benn lett vonva a válás konfliktusban Zsófival, és mint testvér, aki kiadja Bálint útját, átveszi üzletét, majd helyét az agglegénytanyán, mert Zsófi másként gondolja.

Hm, egész jó ötlet… lett volna

Killjoy - 2018. 09. 09. 21:07

Winnie: Igen, így értettem a “párhuzamosságot”, hogy a Válótársaknak már az utómunkálatai folytak, mikor Stohl megjelent a TV2-n. És hát nem is csak a Sztárban sztárral, hanem a Piramissal is. Ez az egész kb. egy időben ment. És szerintem azért érződik is a befejezésen, hogy nem annak lett szánva, hisz bár újra változások álltak be a szereplők életében, de minden szál kérte volna még a folytatást. De én inkább érzem azt az iszonyatos kicsinyességet az egész mögött, amit ez a két csatorna az exkluzivitás álcája mögé bújtatva már nagyjából a kezdetek óta előad. Nekem az egyik legviccesebb a legutóbbi X-Faktor volt, ahol a zsűri 3/4-ét adták tehetségkutatóban felfedezett sztárok (khmmm…) és érdekes módon egyik sem az RTL istállóból indult :D

Sigismundus: Abszolút egyetértek, ebbe az irányba, akár egy durvább, drámaibb megoldással (bár az azért nem illett volna annyira az egész sorozat stílusába), akár egy lightosabb, pl. külföldre költözéssel meg lehetett volna oldani Stohl leváltását. Lehetőség lett volna, de sajnos ezt már soha nem fogjuk meglátni.

Never - 2018. 09. 09. 21:19

mindenki Stohlal folgalkozik kozben szerintem ebben a sorozatban max. 2 evad volt. A 3ik mar nagyon nagy szenvedes volt. Folyton ugyan az a sablonos viselkedes minden parnal: Balsai: hisztis grofno, Foldes Eszter: crazy bitch, Stohl: majdnem kibekules aztan megsem, sex sex sex sex (majdnem minden reszben) aztan feltekenyseg.

A karakterek nem fejlodtek. Voltak vicces jelenetek de abbol nem volt anyi hogy meg egy 4 / 5ik evad is megszulessen.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz