login |

Pilot-mustra: God Friended Me – 1×01

2018. 09. 12. 21:20 - Írta: winnie

41 hozzászólás | kategória: 2018/19, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Ha az ember sok kritikát ír, akkor óhatatlan, hogy olykor ismételje magát, és meg voltam győződve arról, hogy a tavalyi Kevin (Probably) Saves The World-ös írásomban már leírtam, hogy mennyire szeretem az embereken segítős, problémák gyökerét kutató, és azokat megoldó sorozatokat. Főleg, ha egy felsőbb hatalom súg a főhősnek, mint a Joan of Arcadia vagy (hogy klasszikusabb példát hozzak) Touched By An Angel esetében.

De tévedtem, ott valamiért nem citáltam elő ezeket a címeket, így maradjunk abban, hogy ha az ember sok sorozatot néz, akkor óhatatlan, hogy bizonyos ismétlődő alapkoncepciókba fusson bele. Bár persze attól, hogy az alapok megegyeznek, a végeredmény és főleg a történetek még teljesen mások, azt pedig tudjuk be a véletlennek, hogy a CBS által jóval a premier előtt netre feltolt pilot pont annyira jött be nekem, mint tavaly a már említett Kevin.

GOD FRIENDED ME – 1×01 – 6,5/10

Miképp a Kevin-ben, a God-ban is (vagy GFM-ben?) van egy főhősünk, akinek Isten (vagy valami hasonló) homályos feladatokat ad bizonyos emberekkel kapcsolatban. A cél értelemszerűen az, hogy Miles segítsen nekik, miután persze kitalálja, hogy mégis miben szorulnak segítségre.

Az egész sorozatnak a motorja az, hogy az erősen ateista főhőssel Facebook segítségével lép kapcsolatba Isten (egy GOD nevű felhasználóval), akit idővel bejelöl, és aki elkezd rögtön ajánlásokat küldeni neki, hogy kiket jelöljön be (na, nekik kell segíteni). Persze mindezt az ember nem fogja azonnal elhinni, élni fog a gyanúperrel, így a komikum magától adódik, egyrészt az ellenkezések révén, másrészt pedig annak köszönhetően, ahogy Isten próbálja bizonyítani hitelességét.

A főhős egyik “feladata” egy újságíró lány, aki témát keres, így kapva kap az alkalmon, hogy együtt próbáljanak kutakodni az ügyben, hogy mégis ki szórakozhat velük Isten nevében – minden más teljesen fonalas, kisebb csavarokkal. (Mellékszálon még egy haver sidekick is bekerül a sztoriba humorforrásnak, aki nem igazán komoly tényező, illetve a főhős tesója.)

Az ismerős séma mellett gondom talán csak annyi volt a nyitó résszel, hogy a megfelelő ritmus mintha hiányzott volna belőle. Olykor csak egymásra pakolva követték egymást a jelenetek, amikor az infóátadás vagy a lapozás megvolt, váltottak minden összekötés vagy felvezetés nélkül, ezt szerintem meg lehetett volna oldani gördülékenyebben is, de sok mindent akartak belepréselni ebbe a 43 percbe.

A God, akárcsak a Kevin, Isten ide vagy oda, nem valami vallásos sorozat, még akkor sem, ha az egyik szereplője pap (gondolom, nem véletlen), legalábbis téríteni biztos, hogy nem akar. Ettől még persze a hit vagy a felsőbb hatalom még bőven megcsócsálhatják, de az csak a folytatásban derül ki, hogy erre mennyi energiát akarnak fordítani.

Az efféle feelgood, “segítős” sorozatoknál mindig remek érzés, ahogy összeérnek a sztorik, amikor minden értelmet nyer és sor kerül a katarzisra, és ez itt sem volt másképp, de ettől még eléggé giccsesre sikeredett a zárás, ami egyeseket biztos el fog riasztani. Nem tudom, hogy ez mennyire szándékos, de jobban állna, ha nem vinnék túlzásba a dolgokat, pár könnycsepp is megteszi, nem kell özönvizet várni.

Tavaly a Kevin is döcögött az elején, de hamar rátalált a hangjára és kötelezően nézős lett, igazából csak azért nem pontozom magasabbra, mert előttem van a sok zseniális előd a műfajban, és tudom, hogy még bőven van hova előre lépni, de örülnék, ha megint lenne egy hasonló sorozatom, ami így tele van aranyos ötletekkel.

Szóval tetszett és kifejezetten érdekel a God Friended Me, és mivel inkább csak technikai kifogásaim voltak, amik simán kiküszöbölhetőek a belerázódási folyamat alatt, ezért mindenképp várós a folytatás, nem csak a Kevin helyére, hanem egyébként is jól esik egy fix, heti konstans mosolygás és melegség, szimpatikus szereplőkkel.

41 hozzászólás Ne habozz!

DarkEagle - 2018. 09. 02. 20:58

Nem bántam meg, hogy belenéztem. Teljesen jó kis feelgood dráma lesz ez. This is Us feelign elkapott azért csak itt nem család lesz a fő téma. Legalábbis remélem, hogy nem valami hülye CIA-s dolog jön ki ebből a dologból. :D Azt se bánnám ha sosem derülne ki hogy ki is van Isten acc-ja mögött. A casting is remek Violett meg a srác jó párost alkotnak.

Annatar - 2018. 09. 02. 21:25

Nem biztos, hogy csak a szinopszis miatt belenéztem volna, jó ötlet volt szerintem, hogy elérhetővé tették. Elkezdtem nézni, és megfogott. Maradok :)

cherockee - 2018. 09. 02. 22:18

Megnéztem, meglepődtem, tetszett, nem szoktam ilyen sorozatokat nézni, de ez jó volt.

bobharo - 2018. 09. 02. 23:13

Hát nem is tudom hogy mondjam el de ez nagyon ott volt .Imádom ,végig mosolyogtam ez nagyon kellet.Remélem minden rész ilyen fantasztikus lesz!

abba - 2018. 09. 02. 23:19

10. percnél simán maradnék többre, a koncepció tényleg jó – igazából azért, mert egy ilyen sztoriba bármi belefér, amolyan ‘high-conceptnek álcázott’ sori az emberi életről.

Valamiért viszont megdöbbentem, hogy ez CBS, olyan low-budget érzést keltett bennem az egész, kezdve a vágással és a kameraállással.

spamdog - 2018. 09. 06. 15:16

Brandon Micheal Hall-t már a The Mayor-ban is nagyon bírtam, most végre a drámaibb oldalát is megmutatja.
Olyan érzésem volt mint ha az Eli Stone-t nézném…aztán megláttam a végén hogy Greg Berlanti produkciós cége készíti és egyből összeállt a kép!
Violett Beane-t a Falsh-ből hozhatta át.
Ami még vicces hogy a Főszereplőt Miles-nek hívják, az apját játszó Joe Morton a filmtörténelem leghíresebb Miles-ét játszotta el a Terminátor 2-ben Miles Dysont :)

FrankLuck - 2018. 09. 09. 17:46

28 percnél tartok, de már kiolvastam az egész internetet + leállítottam kétszer. Nekem kicsit Kevin (Probably) Saves the World-szerű (azt is kaszáltam), ennyi cukormázat nem bír el a gyomrom (30 percnél a beszélgetés teljesen kicsinál, fél óra után tényleg kellene, hogy ilyen szinten érdekeljenek a karakterek??)

Kissur - 2018. 09. 12. 21:48

Úúúú Violett Beane <3 Miatta muszáj bepróbálnom. De már így is rengeteg sorozatom van, és meló mellett nem bírok ennyit nézni. :D

heidfeld - 2018. 09. 13. 05:27

Eli Stone?
Nem tudom mikor, de meg fogom nézni.

Lui - 2018. 09. 18. 00:44

Nem vártam semmit, úgy indultam neki, de nagyon tetszett. Biztos maradok. Kellett már valami feelgood.

Saibinu - 2018. 10. 01. 18:28

Kevin Probably… nekem bejött. Belenéztem ebbe is és hát azt kell, hogy mondjam tetszik.

Maradok…

Tyberius06 - 2018. 10. 09. 16:55

Nekem egy fokkal jobban bejön, mint a Kevin’s Gospel (mármint a Kevin Probably…). Második rész is fasza volt, bár azért meglettem volna a párkapcsolati kavarás nélkül is, ugyanakkor meg valahogy tetszett, ahogy kezelve volt a szituáció. Amit nem értek, hogy “God” minek küldte/vezette oda a sidekicket? Hacsak nem ezzel akarta erősíteni a jellemét… mindenesetre fura volt.

winnie - 2018. 10. 09. 18:43

1×02: 8/10. Ó, hát ebben a folytatásban minden megvolt, amiért szeretem az efféle embereken segítős, abszolút pozitív, cseppet sem cinikus sorozatokat – azt hiszem, az előző kritikában írtam is róluk. Remélem, marad továbbra is ez hol mosolygós, hol feelgood, hol elérzékenyülős a hangulat, az pedig, hogy ilyen szépen összeűzték a dolgokat minden szinten, nagyon hatásos volt.

Verdikt: simán nézős. Eddig. Ha bármi negatív vagy semleges is van benne, az a podcast-es szál, ami kissé erőltetetten van a képben, kvázi prófétává téve a főhőst. De egyébként eddig minden klappol, sokkal jobban, mint a tavalyi Kevin Saves The World esetében. Vajon idővel be fognak hozni valami átívelő szálat?

Dalmayr - 2018. 10. 09. 20:34

Nagyon tetszett a második rész, jobban is mint az első. Kicsit azt érzem, mint a This is Us-nál, hogy jól egyensúlyoznak az érzelmes és a nyálas határán. Tuti maradok.

winnie - 2018. 10. 20. 18:59

1×03 – 5/10: oké, ez mindenről szólt, csak a főhősről nem. jöhet felőlem tesó és apu, meg rakesh és a csaja, meg cara munkahelyi sztorija, de legyen már a fókusz miles-on és a heti “ügyfelen”. a mostani eset kimenetele kábéra sejthető volt, amikor említették, hogy nem lett gyerekük, de valamennyire azért volt némi rejtély meg rejtett összefüggés. azért jó lenne, ha nem így oszlana el a hangsúly.

(az a mondat azért tök jó volt, hogy “cara említette, hogy még beszél a feleségével.”, plusz a vége is jó üzenet volt.)

Scale - 2018. 10. 21. 22:06

A Joan of Arcadia keresek valami hasonlót, és most végre itt van. Imádom, maradok, ameddig tart a sorozat. :)

Tyberius06 - 2018. 10. 23. 16:50

Innen ugyan miért törlődött a hozzászólásom? Az egy dolog, hogy ugyanazt tartalmazta, mint a 3 rész utáni külön írás, de mit ártott itt a 4-dik részről írt véleményem? Még csak spoileres se volt. (bár az is érdekes, hogy nekem vannak gondjaim az emlékezetemmel, vagy valaki belehegesztett “aljas módon” egy SPOiler szót abba a hozzászólásomba, ami egyébként nem is tartalmazott spoilert.

Szóval nah még egyszer…

1×4

Rakesh nálam néha belerúg a lécbe, de a csaja hozzáállása nagyon progresszív és az tetszik, szóval visszapakolja a helyére a dolgokat. Azért mondjuk a végén az a hirtelen véletlen threesome ismét megrúgta a cölöpöket, viszont összességében szerethető rész volt.
Eddig bejövős a sorozat és heti adagokban teljesen vállalható, nem égek ki, mint pl a This is Us-tól. Pedig de szeretem azt is.

mSO - 2018. 10. 24. 21:19

Violette bámulatosan gyönyörű… De nem csak miatta érdemes nézni: nagyon jól működik a szereplők összjátéka és a történet is mókásan adagolja a rejtélyeket meg az őszinte, emberi kapcsolatok értékét.

Kár, hogy csak 4 rész van eddig…

Eltiron - 2018. 10. 25. 19:10

2 epizód után nálam megkapta az év újonca filmet. A sokak által emlegetett Kevin probably-t én másfél rész után abbahagytam, nem szerettem benne a karaktereket, de itt nagyon el vannak találva.

Eltiron - 2018. 10. 25. 20:59

@mSO: Még jó, hogy csak 4 rész van, mert megint hullafáradtan mennék dolgozni :)

mSO - 2018. 10. 29. 08:03

még pár hét és újabb 4 rész lesz :D

Eltiron - 2018. 11. 01. 00:43

Az 5. részből hiányoltam a humort, nagyon szomorkásra sikeredett. A Rachelt játszó lány alakítása viszont tetszett, jól kitalált karakter, remélem visszatérő lesz.

Tyberius06 - 2018. 11. 07. 12:10

1×06

Hm… egy darabig fenyegetve éreztem a lelki nyugalmam, hogy csak össze erőltetik már az elején a két főszereplőt, aztán fogtam a fejem a banális visszatérő exen, de így a 6-dik rész végére úgy látszik szépen elsimítják ezt a vonalat. Egyébként nagyon sok dolgot eléggé felvilágosultan kezel a sorozat (és persze mehet rá a PC bélyeg), ebben a részben most épp 2 plusz egy vallás is terítéken volt, az hogy a muzulmánoknak és a zsidóknak is van baromi hasonló nevű szertartása sem éppen véletlen, ha azt vesszük, az iszlám nagyon építkezett anno mind a Tórából, mind az Új Szövetségből (vagy legalábbis mai nevén abból). Szeretem az ilyen sztorikat, mert egyfajta felvilágosultságot tükröznek a gondolkodásban. Persze ennek is szoktak lenni túltol aspektusai, de itt ebben a helyzetben ez most működött nálam.

Eltiron - 2018. 11. 29. 00:18

Érdekes, hogy pont a két kedvenc újoncom (a másik a New Amsterdam) mellől hullottak ki az aktív junkiek :)
Egy kis follow-up, azoknak, akik gondolkodnak a folytatáson: az 5.-6. rész nem sikerült a legjobbra, de annyira élvezhető, hogy továbbra is horgon maradtam. A 7.-8. részben megszórnak minket elég sok személyes szállal, kapunk pár új szereplőt: mindhárom fő férfi karakternek új barátnőt/csajt/love interestet, és beszáll a játékba Cara exe is (nem jó döntés, sztem).
Sajnos a kedvenc mellékszereplőmet, Jaya-t kiírták a sorozatból.
Magukból a God-os sztorikból a legjobban a 8. rész tetszett, ha valaki csak egy szóló epizódra be akar ugrani, akkor azt javasolnám.
Egyre jobban előtérbe kerül az átvezető szál, hogy ki is God valójában?
A 9. részt még most nézem, arról nem tudok nyilatkozni :)

Eltiron - 2018. 11. 29. 01:02

1×09 – Ez lett az, amit helyi nyelven “feelgoodos”-nak hívunk, semmi különös, egyszerűen csak olyan könnyes-mosolygós lett a vége.
Benevezek a folytatásokra is, a téli szünet előtt még legalább egy rész lesz.

Tyberius06 - 2018. 11. 29. 02:11

1×09

Azt hittem jobban elengedik a Cara-Miles szálat, de sajnos baromira a felszínen tartják, ami annyira nem jön be. Oké tudjuk, hogy működnek együtt, tudjuk hogy van kémia, de ezt nem kéne túltolni magyarázatokkal.
Ez a sakkos rész nekem eléggé bejött, főleg hogy visszahozták a magánnyomozó csávót is mellékszerepelni.
Ez az átívelősdi, hogy ki is van a GOD account mögött szerintem picit sok lesz már, mármint engem pont nem érdekel, hogy ki van mögötte, és ebből a szempontból Nia-nak volt igaza. Mi van ha kiderül, utána mi lesz? És ha semmi, akkor meg mit számít?

Ez a sori már végig fog menni nálam valszeg, kivéve ha nagyon elbasszák a Cara-Miles kapcsolattal…

winnie - 2018. 11. 29. 04:34

nekem a god friended me mellől hullott ki minden – a new amsterdam is, ahol nem bírtam a főhős magánéletét, pedig a sorozat szimpatikus.

Aszusz - 2018. 12. 05. 15:19

Én nem hullottam még ki, nagyon tetszik, de még csak a 6. résznél tartok, azóta nem volt időm nézni (mást sem…). Majd Karácsony körül bepótolom.

Tyberius06 - 2019. 01. 20. 03:09

Továbbra is hozza a szokásos szintet. Ez a Miles-Cara vonal mondjuk annyira nem jön be még mindig, mármint nekem túl gyors, ugyanakkor meg inkább attól félek, hogy ha összehozzák őket, akkor valami nagy katarzis közepette szét is “kell” választaniuk az íróknak, mert hogy a dráma az kell… Ezen a fronton nekem pont nem hiányoznak, simán el tudnám viselni, ha összehozzák őket, akkor az kitart a sorozat végéig anélkül, hogy félévadonként basztatnák a párost. De hát nem így működik az amerikai televíziózás.

1×13 után még mindig kellemes heti kikapcsolódás, szóval maradok…

DarkEagle - 2019. 03. 27. 00:02

Na végre én is beértem a sorit. Továbbra is remek. Szinte minden részt imádtam. Bár több ilyen sorozat lenne de akkor meg nem tűnne ki a sorból.

Egyébként csak nekem rémlik így vagy tényleg adni fogják itthon is. Mintha olvastam volna itt valami hírt róla de nem találom.

Amúgy én drukkolok Milesnak és Cara-nak és az se zavar hogy hamar összehozták őket mert az sokkal rosszabb ha évadokon keresztül azt nézzük ahogy szenvednek egymás mellett. Hozzák őket most és ha nem megy akkor később haverok maradnak és kész. Bár szerintem mind karakter mind színészként jó párost alkotnak. Én simán kinézem a sorozatból hogy hosszútávon együtt maradnak. De akármi is lesz amíg a sztorik jók az úgymond heti nyomozások és nem bánom bármi is lesz.

winnie - 2019. 03. 27. 04:54

“Egyébként csak nekem rémlik így vagy tényleg adni fogják itthon is. Mintha olvastam volna itt valami hírt róla de nem találom. ”

van egy magyar premeirnaptárunk erre a célra.

DarkEagle - 2019. 03. 27. 11:50

Igen közben megtaláltam. Csak rég vettem elő és totál megfeledkeztem róla. :D

Tyberius06 - 2019. 03. 28. 01:58

1×18

És akkor hadd idézzem magam:

Ez a Miles-Cara vonal mondjuk annyira nem jön be még mindig, mármint nekem túl gyors, ugyanakkor meg inkább attól félek, hogy ha összehozzák őket, akkor valami nagy katarzis közepette szét is “kell” választaniuk az íróknak, mert hogy a dráma az kell…

Ezt írom a hét csalódása rovatba az hót ziher. Nem nagyon írtam még oda szerintem, max ilyen 5-dik évados Arrow meg társai kapcsán, de ez netto gyökérség. Abban a pillanatban, amikor Miles kinyögte, hogy exkluzív jogai vannak a God Accountra annak a másik cégnek, tudtam, hogy húznak egy ilyet és azt is, hogy képtelenek lesznek az írók ezt éretten kezelni. Húzniuk kellett egy ilyen balfaszságot.
El is ment a kedvem az egész sorozattól, pedig a rész nagyja teljesen rendben volt.

DarkEagle - 2019. 03. 28. 14:38

Szerintem ezt enyhén szólva is elkiabáltad mert nem fogják őket szétválasztani. Az egész sorozat lényege pont nem ez. Egyszerűen kellett egy vitaforrás és ez volt a legjobb megoldás lássuk. Nyilván nekem se tetszett kimondottan de ennél jobb jelenleg nem volt az első vitára. De előzetes alapján ahogy láttam elég gyorsan ki is fognak békülni.

Egyébként ha belegondolsz kicsit nem akkora gyökérség ez. Cara-nak sok esélye nem volt, vagy ő írja meg vagy más és akkor lehet még a munkáját is elveszti. És ha már írnak róla akkor írjon ő aki valóban jól ismeri az egészet és nem csak egy clickbait szart ír róla mint egy esetleges kolléga.

Amúgy én ezt az exkluzív jogokat nem is értem. Az oké hogy Miles csak ebben a podcastben beszélhet a témáról de a jogok nem hiszem hogy kiterjednének egy újságra is mert ezt akkor egy komolyabb újság nem hinném hogy megkockáztatná hiszen a jogdíjak elég drágák. Ez olyan mintha pl egy zenét csak Spotify-ra tehetne fel az illető de újságok nem írhatnának róla. Baromság az egész. És nyilván ez lesz majd a béke kiváltó oka is.

DarkEagle - 2019. 04. 01. 18:14

Ahogy sejtettem, nem húzták sokáig a békülést. Nyilvánvaló volt mert ez nem olyan sorozatnak indult. Nálam egyértelműen ez a legjobb újonc. Nem akar nagyot alkotni de nem is kell. Egyszerű emberi sztorik vannak benne, semmi belemagyarázás, nem erőltetnek arra hogy higgy Istenben. 100%-ig feelgood és itt tényleg minden karakter a helyén van.

2 hét múlva finálé és hál’ Isten (:P) lesz 2. évad is.
Kíváncsi vagyok merre viszik a sztorit. Bár az én tippem az, hogy ugye kiderül, hogy ki áll a God acc mögött aki nyilván Henry, meglepne ha nem ő lenne, aztán szépen folytatják majd amit elkezdtek elvégre a mostani részben elég jól felvezettek sőt ki is mondták hogy nem számít ki áll mögötte, ők csak segíteni akarnak az embereket továbbra is.

Amúgy így évad végére arra jöttem rá hogy a trio gyakorlatilag Charlie Angyalai. :D

Tyberius06 - 2019. 04. 05. 17:06

Azt valaki árulja már el nekem, hogy mi értelme 2 hetes szünetet tartani a finálé előtt?
Egyébként akármennyire is megoldották a Miles-Cara dolgot (egyébként szépen csinálták) a kvázi “szakítás” körüli dolgokat baromi szarul adagolták. De lehet inkább csak azzal van bajom, hogy ezt így a rész végére helyezték.

Azon nem lepődtem meg, hogy nem Simon van az egész mögött. Jó volt az évad, kíváncsi leszek a következőre.

Tyberius06 - 2019. 04. 16. 14:11

1×20

Oké, most vakarom a fejem picit. Egyrészt bejött a zárás, a fordulat miszerint nem Hanry csinálja a God Accountot nem lepett meg, viszont még mindig a Juliet-kód van kb a God Account mögött is, vagy tévednék? Szóval valamit nem értek. Simon anno ellopta a kódot. Azt most nem vágom, hogy fizikailag az egyetlen példányt lopta el, vagy lemásolta… Nyilván valaki anno csinált egy másolatot a Juliet kódról, amiből megcsinálta a God Accountot. Pria kinyírta a Simon verzióját, amit most újra akarnak kreálni.
Nah de, egyrészt tetszett, hogy nem végül Milesnak nem kellett kimondania. Eskü nem értem miért ilyen kurva nagy ügy az amcsi sorozatokba. De az is, hogy egy idő után meg kötelező jelleggel ismételgetik…
Apuci döntése adta magát, bár picit hamar jutottunk el az új barátnőtől a feleség szintig, de valahol meg adja magát, hogy mit vesztegessék az idejüket, szóval tökre rendben volt.
Az is jó volt, hogy korábbi részek szereplői ismét visszatértek.
És akkor a problémám. Cara és Miles szét lettek választva. És ne legyen igazam, de ebben én látok egy olyan problémát, hogy félév bizony baromi sok idő mindkettőnél. És bár Rakes és Jaya ezt megoldották, de ők mellékszereplők kisebb a generált konfiktus fontossága. Szóval sejtettem, hogy megint valami ilyesmi lesz. Egyébként a félév adja magát, hiszen az kb a nyári szünet, viszont az utolsó jelenet (a cliffhanger) meg kb igényelne egy azonnali folytatást. Hacsak nem lesz majd vmi időugrás a 2×01 elején…
Egyébként nem volt rossz ez a cliff…
Ősszel ott leszek a folytatásnál.

DarkEagle - 2019. 04. 16. 16:54

Nekem is nagyon bejött a finálé sőt az egész évad ahogy volt. Az mondjuk talán picit meglepett hogy nem Henry áll az egész God acc mögött mert nagyon úgy volt felépítve és aki irányítja az tuti hogy jól ismeri.
Az hogy mi lesz Miles-al és Cara-val nem tudom de én nem gondolom hogy fél év szétválasztaná rögtön őket főleg így hogy gyakorlatilag mindketten elmondták majdnem amit éreztek. Na meg a 21. században ne állja már útját egy esetleges komoly kapcsolatnak a távolság. Ha egy kapcsolat a távolságot sem bír ki pláne ha csak fél évről beszélünk akkor az tuti hogy nem tartana sokáig akkor sem ha egy helyen élnek. Én egyelőre nem látom hogy szét akarnák őket választani. Max apróbb gondokat dobálnak eléjük és ennyi.

Ami meglepett az Miles apja. Bár tényleg eléggé logikus lépés volt amit tett. Egyik sem fiatal már és papként ennél többet úgysem ért volna el.

A cliff meg hát igen. Én komolyan elhittem a készítőknek hogy a sorozatban végig a trió végzi el a feladatokat amit a God acc küld nekik. Erre a végére betoppan a csaj. Innentől viszont eléggé egyértelmű vagy legalábbis szerintem azt akarják hogy minél több ember szálljon be a bizniszbe. Bár az amcsi fanok most kicsit kiakadtak mert azt hiszik az új csaj váltja majd Carát. :D Én erre max 1% esélyt adnék és az is sok. És azt sem érzem hogy esetleg ő állhatna majd közéjük. Kíváncsian várom miben is kell Miles-nak segítenie a nőnek. Remélem nem Carával kapcsolatos.

Összességében nálam egyértelműen a legjobb újonc volt, nem is kérdés hogy maradok a 2. évadra.

@Winnie: fináléról ír majd valaki, mert ha nem akkor írhatok.

winnie - 2019. 04. 16. 17:16

egyelőre nem jelzett senki, hogy írna, szóval adhatunk neki egy esélyt, mert nekem még időbe telik.

winnie - 2019. 04. 17. 21:18

na, elkezdtem darálni. az 1×04 megint gyenge lett, de utána az 5-6 remek.

viszont beugrott most, hogy ebben is homályos a kép széle, mint a chilling sabrinában…, ehh.

az egyik stábtag írta erről:

parts of the image are blurry depending on the lens we used. The 35mm and 55mm are Todd-AO lenses and only 2 sets exist. They are purposely flawed to give it that look and is a creative decision made by the show runner.

Another fun fact: We film with anamorphic lenses which gives us a 2.40 aspect ratio but since it’s a network show we can’t air it with black bars. So we frame for 1.78 which fills a 16×9 image for HD TVs and chop off the sides of the image. This gives the show an anamorphic look even though it’s broadcast in 16×9. This enhances flares and gives you the classic blue line flares found in anamorphic productions. We also film only on prime lenses so we don’t get the compressed look a lot of shows have by using zoom lenses

winnie - 2019. 04. 22. 21:39

na, még két rész a szezon, szóval a héten jön a kritika.

az 1×03 és 1×04 mellett még az 1×17-et utáltam, de nagyon, de nagyon. majd meglátom, hogy mennyit írok a bajaimról a sorozat kapcsán, és tudom, hogy modern világ, de nekem annyira nem hiányzik ide az átívelés, még akkor is, ha szül jó momentumokat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz