login |

Survivor – A túlélők viadala 4. évad: a kilencedik kiszavazás – írta Scat

2018. 11. 01. 16:30 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, reality,

Egyelőre úgy tűnik, alaptalan volt a félelmem a tespedéssel kapcsolatban, hiába húzták el ezúttal megint négy napra a következő tanácsot. Tartottam tőle, hogy a tavalyihoz hasonlóan leül a játék, viszont talán a plusz játékosoknak köszönhetően, most nem érzem azt, hogy egyes helyeken húznák az időt (kivéve a tanácson, Bence eredményhirdetését. Azt tényleg muszáj így elnyújtani?).

A minőség mértékét viszonyítani meg az előző szezonhoz célszerű, nem a 37. évadját taposó, már nagyon precízen megalkotott amerikaihoz. Legalábbis szerintem. A tovább mögött folytatom, megint csak spoilerekkel.

Bevallom, a kezdést látva olyan érzésem volt, mint aki lemaradt egy fordulatról. Csak kapkodtam a fejem, hogy Alexandra mikor döntött úgy, hogy elárulja Gábort és Dávidot, és átáll Emese táborába.

Mármint, nem állítom, hogy ez nem logikus, ők voltak többen, a győztesekhez való húzás pedig választások után is megfigyelhető az embereknél. Viszont itt nem értettem, mi volt a kiváltó ok. Mert az adás egyből azzal indult, hogy Fanni (Emese tábora) és Alexandra megbeszélték egymással, hogy összefognak, és kiejtik Dávidot…vagy Gábort. Ezen vitatkoztak, de igazából tök lényegtelen, az árulás ténye mindkettő esetben fennáll. Tudom, a játék erről szól, de Alexandra útját ismerve, ellenszenvessé vált számomra emiatt.

Rögtön ezután jött a zsákmányszerzés, ami egy elég látványos feladat volt. Mindenki kapott egy bambusz tartályt, aminek mindkettő vége nyitott volt. Ebbe kellett tengervizet meríteni, végig egyensúlyozni egy pallón, felmászni egy kötélhágcsón az emelvényre, ott pedig kiválasztani valakinek a csövét és abba tölteni a vizet. Ha a cső annyira megtelt, hogy az adott illető nevét tartalmazó fatábla kiessen, akkor ő vesztett. Akié nem esett ki a legvégén, az nyert.

A nyeremény egy levél volt, ami részletesebben elárulta, hogy hova dugta a stáb az amulettet. Ellenben az íjászos feladathoz hasonlóan, aki az utolsó kettő helyen végzett, az itt is „veszélyzónába” került. A játék jó volt, Dávid és Gábor Emesét és Fannit akarta kiejteni, a többiek őket, kivéve Tamást, aki becsületesnek vallja magát, ezért mindenkiébe töltött, és Alexandrát, aki direkt kilötykölte szinte az összes vizet az emelvényig, hogy senkit se kelljen választania. Na most, ha valaki hátba szúrja azokat, akikkel eddig volt, az miért próbál utána konfliktuskerülő lenni? Ez kicsit így ellentmondás, nem? Igaz, ekkor még Dávid és Gábor nem tudta, hogy ő átállt.

A játékot Tomi nyerte (kár), a zónások pedig Emese és Dávid lettek (szintén kár). Emese végre elkezdte mozgatni a játékosokat úgy, hogy neki megfeleljen, ezzel Dávid ellenpólusává vált, és ez baromi érdekes tanácsokat jelenthetett volna, viszont a legutóbbi „zónázás” során egy valaki kiesett, ezért itt is erre számítottam… mint kiderült, nem is alaptalanul.

A játék során még további fontos mozzanat volt, hogy Gábor nem tudta kezelni azt a helyzetet, hogy többen is folyamatosan csak neki töltöttek, ez pedig hisztibe torkollott, ami Robin csattant. Bár Gábort korábban dicsértem, hogy jól átlátja a szociális helyzetet (ezt most is állítom), az ellene való összefogást nem viselte jól, nem gondolta át, és ezzel csak azt érte el, hogy megutálják a törzstagok. Leszámítva Dávidot. Nem volt okos ötlet.

Közben vágás, megérkezett Beni a Holtak szigetére. Itt más egyelőre nem történt, majd csak a következő adásokban gurul el Vera és Nóri gyógyszere, de nemsokára kitérek rá.

Ezt követően megtudtuk, mit jelent a veszélyzónás helyezés. Valóban kiesik egyikük és rögtön a Holtak szigetére kerül, viszont ezúttal nem az egyik tag dönti ezt el, hanem versenyezniük kell. A feladat az volt, hogy Emesének és Dávidnak is volt egy csónakja. Ezt ki kellett tolni a vízre, majd elevezni egy százötven méterre lévő bójához. Ott a víz alól egy kötélre felfűzve volt öt karika. Ezeket le kellett venniük, majd visszaúszni a partra. A parton pedig a patkódobáshoz hasonlóan ezeket a karikákat rá kellett dobni egy kettő méterre lévő botra. Aki előbb megcsinálja, az nyer.

Igazából nem mondom, hogy Emese esélytelen lett volna. Dávidon nagyon látszik, hogy összeesett az éhezéstől, szóval nem gondolnám, hogy ez lefutott meccs lett volna. Aztán mikor elkezdődött, Emese hirtelen jobbra indult el a csónakkal, ahelyett, hogy egyenesen a bójához ment volna. Kiderült, hogy még életében nem evezett (ennyit a három hónapos fizikai felkészítésről a válogató során).

Sebaj, behozta Dávidot, mert ő elszerencsétlenkedett a karikákkal, nem tudta leszedni azokat a kötélről. Ellenben ez sem segített, mert úszni sem tudott egyenesen, így csinált a százötven méterből talán dupla annyit is, fene tudja. Dávid maradt, Emese ment a holtakhoz.

De itt még nem értek véget az aznapi izgalmak, ugyanis Tomi elolvasta a levelét, kiderült, hogy az amulett az egyik banánfán van. Ő is tudta, hogy mindenki őt figyeli, merre fog indulni, hiszen a levél elolvasása után elégette azt, szóval ha valaki lemaradt volna róla, a tűzre rakás tuti felhívta a figyelmét. Ekkor Fanni pont el akart menni banánért, Tomi pedig kapott az alkalmon, hogy segítsen. A vicc az volt, hogy pont ahhoz a fához mentek, amin az amulett is volt, így a srác kényszerhelyzetbe került. Vagy ott hagyja, és elcsalja Fannit egy másik fához, de ki tudja, mikor tud legközelebb visszaosonni, vagy beavatja Fannit és megszerzi, mielőtt más akadna rá véletlenül.

Az utóbbi mellett döntött, amit a maga naiv módján közölt Fannival. „Bízhatok benned? Nézz a szemembe!”. Szegény nagyot fog koppanni, de lassan eljutok odáig, hogy már szorítsak neki, ne legyen így.

A következő adásban rögtön felbukkant a parton Bence, aki elhívta őket a következő minijátékra. Ugye ezek kisebb versenyek, és általában valami pluszt adnak a következő, igazi tétmérkőzéshez. Ez most sem volt másként, a nyertes kapott egy előnyt a legközelebbi védettségi játékra. A feladat az volt, hogy húsz perc alatt, annyi hotdogot kellett megenniük, amennyit csak bírtak. Igaz, mindenki tízet kapott, szóval annál nem többet. Nem igazán tetszett, mert ez megint csak felrúgja a Survivor túlélő részét, de kezdem megszokni. Dávid nyert nyolc darabbal.

A táborba visszaérve a lányok, kihasználva, hogy a fiúk elpilledtek, lecsaptak a rizsre. Ebből Gáborral volt egy újabb nézeteltérés, ami csak tovább erősítette a játékosok iránta érzet utálatát.

Újabb vágás, megint a Holtak szigete…helyett egy holt párbaj. Valaki megint kiesik közülük. A játék szerint beléptek egy kötéllel elkerített körbe, a szemüket bekötötték, csuklóikra és bokáikra csengőt raktak, a derekukra pedig egy kendőt. Ketten játszottak egymás ellen, de mindenki sorra került. A győzelemhez az kellett, hogy valaki előbb szerezze meg a kendőt a másiktól. Három pontig mentek, az utolsó kettő játékos pedig nulláról indult, hogy újra megküzdjenek egymással, szintén három pontig. Aki itt alulmaradt, az távozott a Survivorből.

Amilyen egyszerű és fapados játéknak látszik, annyira szórakoztató volt. Persze főleg Vera hisztije miatt. Emlékeztek még az előző összefoglalóra? Abban Jérémy nyert egy hátráltatási lehetőséget, amit Verának adott. Utóbbi szerint ez szemét, férfiatlan húzás volt, csak Benit választhatta volna, mert ő az egyetlen másik férfi. De most őszintén, ilyen alapon csak nők nyernék a műsort, mert minden férfinak lovagiasan hagynia kellene őket győzni? Ostobaság. Viszont a Vera és Nóri szerint nem az, ezért is volt szórakoztató a párbaj. Azonban ezek után is tovább folytatódott a hiszti, de erről nemsokára.

Viszont, mielőtt elkezdődött volna, megérkezett Emese is. Ő rögtön egy párbajba csöppent, ami a veszte is lett, ugyanis ő lett az utolsó. Csalódott voltam, és teljesen átéreztem a dühét, mert úgy kiesni, hogy minden tanácson túljutottál, marha bosszantó lehet. Főleg, hogy simán benne volt, hogy megnyeri a műsort, ha nem kell kétszer is párbajoznia. Tényleg kár érte.

Ez alatt a hősöknél Gábor elvonult megnyugodni, de Alexandra ezt nem hagyta annyiban. Utána ment, és a beszélgetésüknek, ha más értelme nem is volt, annyi igen, hogy mindegyikük hazudozott a másiknak, majd utóbbi erkölcsi győztesként próbálta elhagyni a helyszínt. Tippre ez sokaknál sikerült is, nekem piszkosul ellenszenves ez az álszentség. A való életben, ha van egy emberi tulajdonság, amit gyűlölök, akkor ez az.

Majd visszatértünk a Holtak szigetére, ahol Vera nem hagyhatta annyiban Jérémy húzását, és bár rohadtul nem neki volt igaza, így az lett a vége az egésznek, hogy összeállt Fitneszanyuval, hogy kikészítsék a srácokat.

Eztán jött a harmadik adás, ahol a Bayaninál kezdtünk Gáborral és Dáviddal, akik jól mérték fel, hogy valamelyiküknek reszeltek. A négy másik ember egyiküket akarja kitenni, attól függően, ki nyeri a védettségi játékot. Ha hozzájuk kerül a nyaklánc, akkor pedig alap, hogy Gábor távozik. Alexandra kibulizta.

Következett a védettségi játék, ami újfent piszok látványos volt. A tengerbe építettek egy „stég rendszert”, aminek az elejétől a végére kellett érni. Több részből állt, mindegyiknél kiesett az utolsónak odaérő. Viszont a stégek között rudak, párnák, ilyesmik voltak, szóval nem volt könnyű átjutni. Mivel a végére ketten érhettek oda, ezért ez a kettő elölről kezdte, hogy a leggyorsabbé legyen a nyaklánc.

Mókás volt, hogy Dávid és Gábor mérkőzött meg egymással, és hogy éppen Gábor nyerte meg. Ne értsétek félre, Dávid nem hagyta magát, de akkor is szórakoztató, hogy pont az nyeri, akit simán elküldenének.

Eztán jött a Bayani intrika, ami igazából Alexandra körül forgott. Beszélt vele Gábor, Dávid, illetve ő beszélt a régi Agilásokkal. Nyilván, a volt lilákat arról győzködte (főleg Tomit), hogy Dávidot kell kiszavazni, mert ő egy igazi rohadék. Amikor Dáviddal vonult félre, azonban bizonygatta, hogy ő nem, nem ilyen, neki van lelke, nem tud kihasználni másokat és csak így tud játszani…komolyan? Gábort nem használta ki? Vagy Dávidot? De fair leszek, ez a játék tényleg erről szól, viszont attól még nem muszáj kedvelnem Szandrát, igaz?

Az aznapi adás végén pedig eljött a holt zsákmányszerzés, aminek a nyereménye egy előny volt a következő párbajhoz. Maga a játék abból állt, hogy a négy játékost összekötötték egy kötéllel, és be kellett rántaniuk valakit egy sáros gödörbe. A kötél négyfelé állt (egy középen lévő vaskarikához kötözték ezeket), és futniuk kellett a gödör körül, végül is körbe-körbe. Újfent, rém egyszerű ötlet, de egész szórakoztató játék.

És most jön az a rész, ami komolyan felhúzott. Ugye fentebb írtam, hogy a lányok összefogtal a fiúk ellen. Alapvetően Jérémyre mentek rá. Viszont ott volt Beni is, akit Vera folyamatosan csesztetett, hogy nekik segítsen, mert ők nők, nehogy már a két férfi fogjon össze… Bezzeg ők! Ugorjunk.

Beni csapódott ide-oda, egyszer ennek, egyszer annak segítve, végül Jérémy esett ki elsőnek, mert a több percnyi tétlenség után mindenkitől elvettek egy életet. Ja igen, háromszor eshettek bele a gödörbe, aztán kiestek. Ezt követően Fitneszanyu távozott.

Maradt Beni és Vera. Előbbi pedig a tipikus határozatlan, jófiús módon, belesétált a gödörbe, hogy Vera nyerjen. Igen? 20 millióról van szó, de adjam fel a lovagiasság nevében? A pofám leszakad, de tényleg. Ez nem egy illemszakkör, hanem a Survivor. Ami a hab a tortán, hogy ez nyilvánvalóan csak olaj volt a tűzre, hiszen ez nem egy erény, amit Beni csinált, hanem miért nem tette meg hamarabb? Igen, mert ő se nem férfi, se nem kemény, ellenben Vera és Nóri azok. Legalábbis ezt állítják. Ez még jobban el fog harapózni, amíg egyikük ki nem esik, ebben biztos vagyok.

Végül az adás végén Gábor kapott egy levelet, hogy válasszon ki valakit, majd ketten induljanak el, mert fontos döntést kell hozniuk, ami az egész törzsre kihat. Eljutottak egy ládához, amiben mindenkinek volt egy levél, amit a szerettei írtak, illetve egy üveg kávé és cukor. Jól sejtitek, vagy levelek, vagy ellátmány. De! Megcsavarták annyiban, hogyha az utóbbit választják, akkor elvihetnek még egy darab levelet. Bevallom, az ilyen húzásoknál tényleg nehéz elhinni, hogy ezek nem ott helyben születnek.

Nyilván, ezzel talán meglehet változtatni Dávid fixnek vélhető kiesését, meglátjuk. Én Tominak adnám, mert érzelmileg agyaglábakon áll, mindentől összetörik, ergo, befolyásolhatóvá válhat.

A negyedik napi adás elején pedig ez is történt, úgy döntöttek, Tomi levelét viszik el. Egész ügyes történetet koholtak össze arról, mi is volt a ládában, és miért az ellátmányt hozták el, nem a leveleket. Hiszen azt nyilván csak Tominak árulták el később, hogy az övé ott van, a többieknek erről nem szóltak. Mert sumákolni így kell, nem pedig úgy, ahogyan Fanni szokott.

Vágás a Holtak szigetére, amit át kellene nevezni Hiszti szigetre, mert a papírformának megfelelően sem Vera, sem Fitneszanyu nem engedte el a dolgot, és folyamatosan azt sulykolták Jérémynek és Beninek, hogy milyen töketlenek, bezzeg ők nem. Tanulságos (és valamilyen szinten szórakoztató) látni, hogyan is működik ez az „érvelés”, amivel addig idegesítik a másikat, hogy ne hagyja magát, hogy mikor az tényleg így tesz, akkor legyintenek, hogy „á, most már mindegy, ne gyere ide”. Ilyenkor hatékony rápirítani az emberre, különben elszabadul.

Visszatérve, Tomit nagyon megviselte a levél, úgyhogy Dávid bizakodva mehetett a tanácsra. Bence kérdezgette őket kicsit, Alexandra és Gábornál pedig, egyik kutya, másik eb, de előbbit szívesebben látnám a műsoron kívül.

A szavazás végül 3:3 lett Dávid és Alexandra között, így jött a párbaj. A feladat az volt, ami a néhány héttel ezelőtti Viki kontra Alexandra esetben, vagyis kinyújtott karral, egy kést kellett egyensúlyozniuk a kézfejükön. Aki előbb leejtette, az vesztett. Nagyon szurkoltam Dávidnak, ami inkább a Szandra ellenességem miatt volt, nem pedig azért, mert Dávid olyan szimpatikus lenne.

Sajnos csalódnom kellett, ötvenhárom perc után Dávid nem bírta tovább, így neki kellett távoznia. A következő részben, biztos vagyok benne, hogy majd elszámoltatják Tomit azért, amiért a korábban megbeszélt Dávid helyett másra szavazott. Számomra öröm az ürömben, hogy így hátha láthatom, ahogyan Dávid kipaterolja a holtaktól a két arrogáns műférfit.

12 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 11. 01. 17:11

“úgy kiesni, hogy minden tanácson túljutottál, marha bosszantó lehet. ”

PFF…

más.

írod, de ezen meglepődtem (amellett, hogy a hátbaszúrásnak az a lényege, hogy még az előtt tedd meg, mielőtt téged szúrnak hátba:) legalábbis nekem az egyik legfőbb tanulság az, mint ahogy pár hete ki is emeltem az egyik kritikánál, hogy a “big move”-nak az a lényege, hogy te lépd meg hamarabb – én mindig szurkolok a big move-nak, mint ahogy a karmának is, hogy utána lecsapjon, és a végén egy outsider kerüljön ki győztesen):

“ha valaki hátba szúrja azokat, akikkel eddig volt, az miért próbál utána konfliktuskerülő lenni? Ez kicsit így ellentmondás, nem”

szóval írod, de nem arról van szó, hogy nem akarta mutatni, hogy mit gondol nyilvánosan, miközben nem nyilvánosan egyértelmű? mert akkor ez így még logikus lehet-NE, ha nem lenne túlmisztifikálva az egész konfliktusgenerálónak tervezett játék. ha valaki tényleg csak játszik és valakiébe többet tölt, akkor annak muszáj többlet jelentéstartalomnak lennie a játékos szemében?

ugyanez a “Dávidot kell kiszavazni, mert ő egy igazi rohadék. Persze, mikor Dáviddal vonult félre, bizonygatta, hogy ő nem, nem ilyen, neki van lelke,” –

tényleg nem kell szeretni (viszont általában ez “jó tévé”), és ahogy te is írod ez a lényeg, nem? de ami fontosabb, ezt mindenkinek tudnia kell, szóval nem arról van szó, hogy mit sem sejtő embereket dob át a palánkon. hogy ha valaki a célpontod, akkor a legfontosabb, hogy az ne jöjjön rá, hogy célpont, és nyugodt legyen. mert ha megneszel valamit, akkor borulhat minden. nem láttam a szitut, de attól, hogy ő kihasznál valakit (a cél szentesíti az eszközt, főleg ilyenkor), még hazudhatja, hogy nem tesz ilyet, hiszen az a lényeg, hogy később jó pontokat kapjon attól, aki kiszavazza. nem szép dolog hazudni, de a játékban benne van – és ezzel mindenkinek tisztába kell lennie, tehát az érem másik oldala, hogy bár számon lehet kérni egyjátékostól nézőként, hogy álszent vagy hazudik vagy hátbaszúr, MINDEN JÁTÉKOSNAK ébernek kell lennie, azt kell feltételeznie, hogy az, akivel beszél hazudik, álszent és éppen hátba akarja szúrni – és ez például a való életben nem kell (legalábbis rég rossz, ha valaki ennyire bizalmatlan IRL:), hogy így legyen, ez is mutatja, hogy két külön világról van szó. nyilván köttetnek itt szövetségek, élethosszig tartó barátságok is, de ettől még fő az éberség.

“Utóbbi szerint ez szemét, férfiatlan húzás volt, csak Benit választhatta volna, ”

nem tudom, hogy ezt őszintén gondolta-e, de ha igen, akkor tényleg gáz, mert pont az lenne a lényege, hogy viselje büszkén a stigmát, hogy őt tekinti veszélyesnek, hogy egy férfi ellenében őt választotta. ilyenkor érvényes lehet az, amit korábban kettős mércéről írtál.

winnie - 2018. 11. 01. 17:11

igazából a végének az a lényege, hogy az a jó taktika, ami előrébb viszi az embert. azt kell felismerni, hogy milyen fajta ez a taktika. hogy ez az ember természetéből fakad-e vagy a szükség és a felismerés hozza, más kérdés. az amerikaiban nyertek totál becsületes játékkal, nyertek totális dominanciával, de még surranópályán is. és persze nyertek nyakak folyamatosan elnyiszálásával, úgy, hogy felsimerték mindig időben a legveszélyesebb ellenfelet, és kiiktatták.

a taktika kiválasztása során pedig lehet az ember hero és lehet villain ld. a survivorben is volt odakint heroes vs villains évad, ahol a legjobb hős/tisztaszívű játékosokat, és a legjobb “gonoszokat” hívták meg. és ahol nem minden hero maradt hero, és a villainek között is volt olyan, aki maradt “szemétláda”, más viszont inkább hőssé vált.

winnie - 2018. 11. 01. 17:13

(viszont most, hogy vágtam a képeket, (tudom, bénák, mindig csak az utolsó részt szedem le, ha lenne időm, akkor mindet normálisan illusztrálnám…), hallgattam pár másodperc fitnesszanyus elmélkedést vagy litániát, és …, szóval nekem is meglett róla a véleményem:)

turosz - 2018. 11. 01. 20:09

@ winnie
Ahogy írod ez egy taktikai játék, így elég nehezen értelmezhető ez az árulózás.

@Scat
Sorozatot igen, a róla készült posztot és íróját nem szoktuk kritizálni, de ha már többször dicsértelek, most azt kell mondanom ez egészen szürreális lett.
Ki-ki kedvel, mit lát bele mibe, szubjektív dolog, de ez a poszt kb. olyam mint egy 1.évados GoT kritika, ami arról szólna, hogy a szerző utálja az áruló Starkokat és nem is érti, miért keltek fel a Lannisterek ellen :)

Fura, hogy egy játékos – Alexa – iránti ellenszenv milyen csőlátást/emlékezetkiesést tud okozni :))
Alexa a játék eleje óta szövetségben volt a Dávid-Gábor párossal, ehhez képest Vikivel együtt pont ők ketten szavaztak rá a banángate után és nekik köszönhetően 3 szavazattal mehetett párbajra, amit megnyerve maradt bent.
És ilyen előzmények után írsz ilyeneket:”Viszont itt nem értettem, mi volt a kiváltó ok.”- na vajon mi lehetett? :)
“Alexandra mikor döntött úgy, hogy elárulja Gábort és Dávidot, és átáll Emese táborába.” – vajon fentiek után miért nem bízott meg bennük, nem is értem…
“az árulás ténye mindkettő esetben fennáll.” – jó maradjunk az árulás jelzőnél, ki is árult el előbb kit?
“Tudom, a játék erről szól, de Alexandra útját ismerve, ellenszenvessé vált számomra emiatt.” -sorry, de nem úgy tűnik mintha valóban ismernéd az életútját:)

Scat - 2018. 11. 02. 01:46

@winnie

Igazat adok neked. Ezért is írtam bele az összefoglalóba, hogy tudom, erről szól a játék, de attól még nem kell tetszenie :)

Csavarhatjuk ezt ezerfelé is, de én akkor is így állok hozzá, függetlenül attól, hogy meg tudom érteni az álláspontodat, mivel nem vagyok fanatikus.

A képek miatt ne szabadkozz, elvégre te legalább teszel hozzá, ellentétben velem. Nórival kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy alapvetően mi ketten ugyanazt gondoljuk/gondolnánk róla, csak míg én ezt kimondhatom, neked pártatlannak kell lenned a blog miatt.
Egyébként amit te abból a kis részletből leszűrtél, azt képzeld el a négyzeten. Legalább.

@turosz

Oda se neki. Engem nem zavar, ha kritizálnak, amennyiben megadatik a lehetőség a válaszolásra. Ha úgy csinálnád mint mások, hogy suttyomban írsz winnie-nek emaileket, az másabb lenne, hiszen úgy nem tudok vitatkozni róla :)

Abszolút elfogadom, hogy az Alexandra miatti ellenszenvem okán nem vagyok tárgyilagos.
Viszont neked azt kell elfogadnod, hogy nem is akarok az lenni. Ezt már winnie-vel is megbeszéltem az első összefoglalók során, hogy én nem egy újságíró vagyok, nem fogok objektív lenni, hiszen nem is akarok.
A Survivorben óhatatlanul lesznek olyanok, akiket megkedvelek (hajrá Jérémy), és olyanok is, akiket megutálok. Ez van.

“Ki-ki kedvel, mit lát bele mibe, szubjektív dolog, de ez a poszt kb. olyam mint egy 1.évados GoT kritika, ami arról szólna, hogy a szerző utálja az áruló Starkokat és nem is érti, miért keltek fel a Lannisterek ellen”

Ez a hasonlat csak akkor állna meg, ha a Starkok robbantották volna ki a háborút Kisujj helyet, és azt prédikálták volna, hogy hát ők nem, nem tennének ilyet, mert van lelkük.

“Alexa a játék eleje óta szövetségben volt a Dávid-Gábor párossal, ehhez képest Vikivel együtt pont ők ketten szavaztak rá a banángate után és nekik köszönhetően 3 szavazattal mehetett párbajra, amit megnyerve maradt bent.”

És ki miatt is történt az a banángate? Csak nem Alexandra hazudozott ott is? Ja de.

“vajon fentiek után miért nem bízott meg bennük, nem is értem…”

Én sem, hisz utána felkarolták a szerencsétlent és elvitték idáig. De tudom, ez sem így volt.

““az árulás ténye mindkettő esetben fennáll.” – jó maradjunk az árulás jelzőnél, ki is árult el előbb kit?”

Az, aki beleesett a saját vermébe a banánokkal. Igen, Alexandra.

“sorry, de nem úgy tűnik mintha valóban ismernéd az életútját:)”

Sorry, de úgy tűnik, nem csak nekem van csőlátásom :)

Pony - 2018. 11. 02. 12:49

szerintem kisebbsegbrn vagy azzal, hogy epp Sazndra ellenszenves, szerintem a parbajban tobben neki drukkoltak. Gabor nem
jatszik jol, mert hiaba vannak ugyes lepesei, ezt ugy eri el, higy mindenki megutalja, igy meg nem
lehet nyerni. Nagy bajom az evaddal, hogy soknak erzem a belenyulasokat, Eszti es Emese kiesese szerintem felhaborito, igy nem lehet strategiat epiteni, ha random modon jonnek jatekok, amiben csak ugy kiraknak. Az utobbi reszekben meg sokszor volt az az erzesem, hogy Davidot mentik a szerkesztok, peldaul ezzel a
leveles dologgal, amivel naiv Tamas konnyen bepalizhato volt. A parbaj meg egyenesen felhaborito volt, David keze a vegen mar ossze vissza logott, Bence meg csak szorta az utolso figyelmezteteseket… ha addig Davidnak szurkoltam volna, ez a vegjatek a parbajban atforditott volna Szandra oldalara…

turosz - 2018. 11. 02. 14:17

@Scat
Nem értetted sem a GoT-os hasonlatom, sem azt mi is a problémám a poszttal.

Akkor talán egy még egyszerűbb példa:
Krimisorozat első 3 epizód: X és Y közös bűnbandában nyomul, X-nek kényelmetlenné válik Y és a bandát ellene fordítva megpróbálja kicsinálni, sikertelenül.
4. rész: Y szövetkezik a rivális bandával és az X vezette régi bandája ellen fordul.
Ekkor jön a kritika a 4. részről, amiben a szerző szerint Y áruló, árulásának nincsennek előzményei, nem érti az okát, nem érti az időzítését, az előzmények ismeretében különösen aljas dolognak látja Y ezen tettét, meg még sok árulózás:)

Szerintem velem együtt a sorozat nézőinek 99.9%-a nézne ki a fejéből, hogy akkor tkp mit nézett eddig a szerző:)

Visszatérve a Survivor-re, Alexa kamuzott, OK, ez mit változtat azon – fenntartva, hogy továbbra sem hiszem, hogy van értelme árulózni egy taktikai játékban – hogy ekkor a saját szövetségesei, Dávid és Gábor szervezte a kiszavzását és konkrétan mindketten rá is tettek, tehát ők “árulták el”. Ezt az “árulást” túlélve keresett is talált új szövetségest, és szavazott Dávidra. Ráadásul Dávidék nem is titkolták mit csináltak, nyíltan vállalták, hogy ki akarták rakni.
Ez lenne Alexa előzmények nélküli, meglepő árulása? Ezek után Alexának nyilván jó képet vágva továbbra is velük kellett volna szövetségbe maradnia, mivel nem ezt tette a te szemedben “áruló”, ráadásul indokok nélküli, lett. Nekem erre a gondolkodásra továbbra is a szürreális a legenyhébb jelző :))

De ha objektív véleményt akarsz esetleg kérd meg winnie-t rakjon ki két szavazást:)

1. Ha egy taktikai játékban árulásnak tekintjük a szövetségesünk ellen fordulást, akkor ki az áruló?

a: a szövetség amely az egyik tagja ellen fordulva ki akarja szavazni az említett tagot
b: az említett tag, aki ezt megúszva átáll egy másik szövetségbe és a korábbi szövetségének vezetőjére – aki az ő kiszavazási kísérletét is szervezte – szavaz

2. Ha megúszod a saját szövetségeseid ellened irányuló nyílt kiszavazási kísérletét, akkor:

a. maradj velük szövetségben, abban bízva, hogy több ilyen nem lesz
b. nyiss a másik szövetség felé és kellő időben dobbants

Aztán ha megjönnek az eredmények, meglátjuk ki a csőlátó :))

(Egyébként nekem a fiúk közül Dávid, a lányoknál Fanny a kedvencem, ha már elfogultság…)

Scat - 2018. 11. 02. 14:39

@Pony

Lehet abban vagyok. Nekem nem is célom meggyőzni másokat arról, hogy kinek szurkoljanak :)

Dávidnál egyetértek veled, ez a levél már túlzás volt, hogy pont akkor kapják meg, pont így.

Scat - 2018. 11. 02. 17:46

@turosz

Hűha, érzékeny pontra tapintottam, igaz? Ne csináld ezt, ne játszd a sértődöttet. Kettőnk közül éppen én vagyok az, aki érti a másikat, és nem akarja meggyőzni a saját változatáról. Az, hogy nem hagyom annyiban, hogy kiforgasd a szavaimat, szerintem természetes dolog.

Egyébként ne legyél ennyire kicsinyes. Attól, hogy rossz hasonlatot írtál, még egyszerűsítve sem lesz jó. Hiszen a bűnbandás példánál maradva, Y csinált egy marhaságot, ami után, vált kényelmetlenné, nem pedig csak úgy ripsz-ropsz fordultak ellene. Y magának köszönhette az egészet, mert olyan hangulatot teremtett, amiben ő lett a közellenség. Ezek után pedig úgy adja elő mindenkinek (a nézőnek is) az esetet, hogy ő aztán sosem tudna bosszút állni, hazudozni, meg egyebek (főképp ez vele a gondom). Ez álszentség, akár tetszik, akár nem.

Amúgy, én nem akarok objektív véleményt, sem szavazást, nincs szükségem mások megerősítésére :)
Nagyon belelovalod magad olyasmibe, amibe felesleges. Írtam én valahol, hogy csak nekem lehet igazam, senki másnak? Írtam olyat (amit te igen), hogy a többség biztosan nekem adna igazat és te tévedsz? Írtam olyat, hogy mivel nem érted meg, amit írtam, egyszerűbben fogalmazok?
Segítek, nem. Egyébként, kamu statisztikákat gyártani csúnya dolog, ne legyél Barney Stinson.

Nézd, folytathatjuk ezt a sehova sem vezető valamit, nekem nem fáj, nem annyiban hagyni, hogy hülyének akarsz beállítani, de ezen felül van más célod is?

Mert én nem akarlak sem téged, sem mást meggyőzni az igazamról, a bejegyzésben is az ilyen lehetséges félreértések miatt írtam le, hogy értem, erről szól a játék, de nem kell mindig tetszenie, igaz?

turosz - 2018. 11. 02. 19:08

@Scat

Az a gond, hogy többedszerre sem fogod fel miről írok, ellenben a kicsinyességtől a sértődöttségig mindenféle érzelmet belémképzelsz. :))

Már többször – azt gondoltam világosan – leírtam, hogy mindenki úgy értékel egy eseményt-személyt ahogy neki tetszik. Nincsennek igaz, vagy hamis vélemények, és még véletlenül sem akarom senkiére az enyémet ráeröltetni. Ez eleve egy blog, ahol lelkes önkéntesek a saját szubjektív benyomásaikat közvetítik felénk, egy általuk nézett műsorról.
Ami viszont minden posztírótól elvárható – szerintem – hogy a sorozatnak-epizódnak ne egy általa megvágott/átírt változatát tárja elénk, majd az alapján elemezze szubjektíven az eseményeket/történéseket.

A GoT-os hasonlat nem volt rossz, csak nem értetted, ahogy Y-os példámra írtakból látszik, azt sem… További próbálkozásnak nem látom értelmét :)

Scat - 2018. 11. 02. 19:22

@turosz

Szóval az összefoglalóm már egy hazugság lett? :D
Húha…

“Nincsennek igaz, vagy hamis vélemények, és még véletlenül sem akarom senkiére az enyémet ráeröltetni”

Akkor eddig mit csináltál? A 99,9% nem éppen igazat akart adni neked? :)

Szerintem most hagyjuk abba, mert csak egyre jobban elkalandozol.

turosz - 2018. 11. 02. 19:43

@Scat

Látom megint sok minden átment… :)
Ha már a megtörtént események vs vélemény közti különbség sem világos, akkor szerintem is jobb lesz abbahagyni, mielőtt legközelebb már azt képzeled, hogy szerintem te vagy a Nagy Naptárhamisító, ha már az elkalandozásoknál tartunk :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz