login |

The End of the F***ing World: az 1. évad – írta vighmarag

2018. 11. 04. 21:25 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A brit Channel 4 tavaly októberben kezdte el adni a Charles Forsman képregényein alapuló sorozatot, ami világforgalmazásba az idei év elején került a Netflixen, amit szó szerint megrengetetett, a csatorna vezetői szerint az elmúlt időszak legváratlanabb közönségsikerét produkálta a The End of the F***ing World, aminek eredménye egy 2. évad, valamint az lett, hogy a Netflix a készítőtől egy saját sorozatot is bekért.

Én is a későn érkező közé tartozom, pedig láttam, hogy a szériáról a kezdetektől fogva zsinórban jelentek meg pozitívabbnál pozitívabb íársok (a Junkie-n is egy pilotkritika), így hamar felkerült a “kötelezően megnézendő” címmel futó, egyébként igén hosszú listámra. Végül júliusban, a nyaralásra való lázas készülődés közepette szántam el magam a sorozat megtekintésére, mely végül egy estét vett igénybe.

Összesen nyolc, egyenként 20-25 perces epizódokból áll a szezon, melynek középpontjában két meglehetősen különös tinédzser, Alyssa és James áll. Míg előbbi lázadó természetével, és kendőzetlen stílusával tűnik ki, utóbbi saját magát is pszichopataként jellemzi, láthatjuk, ahogy kisállatokat öl, illetve azt is, hogy egyáltalán nem érez fájdalmat.

James egy nap eldönti, hogy az állatok után ideje egy embert is elejteni, erre a célra pedig Alyssát látja a legalkalmasabbnak, és mivel a lány gyengéd érzelmeket táplál iránta, így hamar kialakul köztük egy bizalmi viszony, el is döntik, hogy együtt megszöknek. Közös utazásuk pedig hamar meneküléssé változik át, ugyanis hogy hogy nem, elkövetnek egy gyilkosságot.

A The End of the F***ing World remekül tartja meg a komikus és a drámai pillanatok egyensúlyát. Az első epizódokban több a poén, míg a későbbiekben a drámára erősítenek rá. A főszereplő páros kitűnő, a színészek remek munkát végeztek, illetve nagyon szépen van ábrázolva a jellemfejlődésük, ez utóbbi főleg a fiúnál látványos.

A két központi karakterből egyértelműen James az, aki távolabb áll a normalitástól, így az ő személyiségváltozása a látványosabb, ahogy szépen fokozatosan, életében először elkezd kötődni valakihez, és a végén megérti mi is az a felelősségvállalás. Ezt pedig Alex Lawther és Jessica Barden remekül adják át, utóbbi akcentusa egyébként külön ízt ad a sorozatnak. Mellékszereplőként feltűnik még Gemma Whelan is, a Trónok harca Yara Greyjoy-a, bár bevallom őszintén epizódokba telt, mire rájöttem, hogy honnan ismerős az egyik rendőrt alakító színész.

Amiről még mindenképpen érdemes beszélni, az a sorozat humora, amely szerintem kitűnő, én legalább is végig remekül szórakoztam. Vannak nagyon életközeli poénok, és rettentően abszurd helyzetek is, gondoljunk például a benzinkutas jelenetre.

Minden összevetve a The End of the F***ing world egy remek széria, nehéz lesz a nyolc részét nem egyben megnézni, ha valaki elkezdi, annyira magával ragadó élmény. Részemről keresve sem találnék negatívumokat.

8 hozzászólás Ne habozz!

Timi - 2018. 11. 04. 23:56

Nekem tetszett az első évad, 1 nap alatt ledaráltam. Örülök, hogy sikerült róla írni az oldalon. :)
Morbid hangulata van, meg úgy alapvetően nagy megváltás nincs benne, de lehet a történettel sodródni, ráadásul tényleg rövidek a részek ahogy vighmarag is írta, szóval sokat nem veszíthet rajta az ember. A vége ráadásul ütősre sikeredett, engem megvettek a második évadra is.Nagyon jól keverednek a részek alatt a drámai és a humoros jelenetek, néha már teljesen abszurd az egész sorozat. A hangulata fenomenális, ha tartani fogja a folytatásra is ezt a színvonalt, akkor egy nagyon különleges helyet fog elfoglalni a sorozatok világában ez a darab.
A “gyerekszínészek” nagyon jók, különösen Jessica Barden. Meglepődtem, de amúgy már egyikőjük sem olyan fiatal, Jessica már a 26. életévét tapossa, és Alex is már 23 éves, én azt hittem még 20 évesek sincsenek.

ann86hu - 2018. 11. 04. 23:57

Nekem is tetszett, egy délután/este alatt lement.
A zenehasználatot külön kiemelném, nagyon sokat hozzáad a hangulathoz, abszurd helyzetekhez.. :)

speranza - 2018. 11. 05. 05:17

Csak a pilotot láttam belőle, de gyorsan el is ment tőle a kedvem. Nem mintha rossz lett volna, de épp akkoriban tele voltak a hírek itthon egy szomorú gyilkossággal, ahol az áldozat és az elkövető is gyerek volt még. Szóval számomra az egyetlen negatívum maga a téma volt. A két színész egyébként tényleg nagyon jó.

idioty - 2018. 11. 05. 06:20

Én is egyben néztem meg. Pedig csak az első részre voltam kiváncsi.

Malachi - 2018. 11. 05. 09:13

szerintem életemben az első sorozat/film/akármi amit azért hagytam félbe az első rész után, mert annyira kiállhatatlanul ellenszenvesek voltak a főszereplők. nincsen rá magyarázatom, döbbenetesen taszítónak találtam az egészet.

Kissur - 2018. 11. 05. 09:44

Erről még nem volt évadkritika? Wow!
Az egyetlen sorozat, amit egyetlen nap alatt ledaráltam. Mondjuk segített ebben, hogy maximum 20 perces részek voltak.
Vajon a 2.évad is ennyire erős lesz?

Csiki - 2018. 11. 05. 10:06

Jo szokasomhoz hiven, ezt is egyben daraltam le, de igazabol vegig nem tudtam eldonteni, hogy miert? En se mondom feltetlenul, hogy rossz lett volna, de ahogy fentebb is irtak, a szereplok irta ellenszenvesek voltak. A csajt peldaul egy kiskanal vizbe is siman bele tudtam volna fojtani :D

Ettol fuggetlenul valoszinelg nezni fogom a masodik evadot is, s hogy miert? Ahogy a Howard Stern moziban mondtak:
“Kivancsi vagyok mit fog mondani…” :D

kriol - 2019. 04. 30. 14:01

Már rég rajta volt a listámon, most végre rászántam magam, megnéztem. Nem olvastam róla előzetesen semmit, hagytam, hogy döntsön az első benyomás. Pozitív lett. Nagyon tetszett a hangulata, az ahogyan feldolgoznak komoly témát úgy, hogy közben (sötét) humorral fűszereznek.
A karakterfejlődés is vagányul kibontakozott. Megdöbbentő látni azt, hogy milyen hatással van a gyermekre az, ami vele/körülötte történik. És az, ahogyan a végére elkezdenek ragaszkodni egymáshoz, nagyon érzelmes.
Maradok a második évadra is, és jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz