login |

Pilot: Hanna

2019. 02. 05. 21:30 - Írta: human

16 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Ilyen amikor van egy mozifilm, és akkor szépen széthúzzák 6-8 órára? Mondjuk a Hanna nem kult, bennem csak a zenéje miatt maradt meg, de egyelőre nem értem, hogy miért csinált belőle sorozatot az Amazon.

A történet középpontjában egy kislány áll. Akinek a neve Hanna, ami nem meglepő. Valami bázisról kiszökteti egy férfi, és utána a lány anyjával közösen menekülnek az egyelőre nem sokat tudni róla ügynök elől. A nő meghal az üldözés közben, a férfi pedig azt teszi, amit ilyenkor minden épeszű ember csinálna: eltűnik a lánnyal az erdőben, mármint úgy 15 évre, és kiképzi a világ legjobb és műveltebb harcosának.

Csak viccelek, nyilván értelmet nyer majd minden az első évad végére, csak úgy belesétált a sorozat az előbbibe. A lényeg, hogy egyelőre ennyit mutatnak, meg azt, hogy Hanna elvágyik az emberek közé, és amúgy is kiszúrják valami NATO antennán, szóval a kis erdei családnak lépni kell.

Az egészet a hangulat kéne elvigye? Mondjuk azt adom, és van is benne, legalábbis a képi világ teljesen realista volt, és ilyen szép félig sötétben játszódó katonai akciót is rég láttunk tévében. Persze később a tini verekszik majd, szóval azért ezt is a helyén kell kezelni, de eddig tetszetős ebből a szempontból.

A fő problémám, hogy ez egyszerűen nem kötött le a sorozat felütése és a kezdés. Eskü, nem emlékszem a filmre igazán, nem ahhoz hasonlítom, bár az dereng, hogy az sem pörgött, de itt valahogy nincs semmi. A gonosz karaktere nulla, az apa-lány kapcsolatban semmi dinamika nem volt, egyszerűen nincs ami miatt izgulni lehetne bárkiért. Ami azért egy akciósorozatba illene.

Mondjuk lehet a gondjaimat a női főszereplő tetézi: Esme Creed-Miles eddig minden, csak nem jó? Pedig ő kapta a legtöbb időt, őt dolgozták ki valamennyire. Persze Mireille Enos-t is megszólhatnám, de volt vagy 3 jelenete. Joel Kinnaman pedig elmegy, de itt csak a casting director brillírozott, mert a csávóra illik a karakter valamennyire.

Amúgy a Hanna teljes évadja valamikor márciusban kerül majd fel, de a Super Bowlra időzített trailer mellé a pilotot 24 órára elérhetővé tette az Amazon, akik láthatóan a blockbuster szériákra feküdtek rá mostanában. Viszont ezzel a lépésükkel szerintem el is vesztettek engem.

Ha most itt lenne a folytatás, lehet, hogy megkapná az esélyt, de mondjuk másfél hónap múlva egy ilyen 6/10 után nekem ez már a múlt lesz, nem a hype.

Az 1. évad folytatásáról itt írt winnie.

16 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2019. 02. 04. 20:57

“Ilyen amikor van egy mozifilm, és akkor szépen széthúzzák 8 órára? Mondjuk a Hanna nem kult, bennem csak a zenéje miatt maradt meg, de egyelőre nem értem, hogy miért csinált belőle sorozatot az Amazon.”

ilyen az, amikor van egy történet, amit belepréselnek egy mozifilmbe minden mélység nélkül, és itt végre van lehetőség kifejteni a dolgokat?:) és az amazon azért csinált belőle sorozatot, mert a szezon feltérképezése tetszett nekik, látták, hogy van benne sorozat.

human - 2019. 02. 04. 21:02

mindkettőnk kijelentésére volt már példa. Egyelőre ez a sorozat nem bizonyította a létét szerintem.

Azt nyilván mindenki tudja, hogy volt tervük egy évadra, hogy mennyire jó, az majd kiderül.

Snoopyzit30 - 2019. 02. 05. 21:53

Én már a filmet sem értettem miért csinálták meg (nem láttam azt az átütő nagy ötletet), de Joel Kinnaman és Mireille Enos, valamint a magyarországi forgatási helyszínek miatt bepróbálom mindenképpen.

bvr - 2019. 02. 05. 22:25

Hát, bennem a film nem a zenéje miatt maradt meg hanem hogy kíváncsi voltam rá, és rettenetesen nem jött be…
A kíváncsiság most hogy olvastam róla megint kicsit feltámadt benne, de ahhoz valami nagy dolgokat kéne róla olvasnom hogy egyáltalán belekezdjek.

Ace - 2019. 02. 06. 08:23

A zene valóban egész jó volt a film-ben meg Eric Bana és kb ennyi arra emlékszem még ,hogy a közepe rettentő unalmas volt.
Ezt kb csak Kinnaman miatt próbálnám be.

Gevin - 2019. 02. 06. 14:27

a film is 6/10 max, en sem ertem minek kellett belole sorozat.

winnie - 2019. 02. 06. 14:34

mert csak 6/10-es?:) a stargate vagy a limitless sem volt egentrengető film, gondolom, más példa is van, de ebben láttak kijátszható sztorit. szerintem ez minőségfüggetlen. ha valami mondjuk klasszikus lenne, akkor az a kérdés adná magát, hogy minek belőle sorozat, hiszen ki lett már maxolva.

Garru - 2019. 02. 06. 14:50

Ezt a pilotot csak én nem találom a Prime-on?
Eskü én csak egy trailert látok fenn, az első epizódnak nyoma sincs…

winnie - 2019. 02. 06. 15:13

hírben és az előzetesnél írtuk, de fent valóban nem jelzi human, így kiegészítettem a sorait: 24 órán keresztül volt elérhető a Prime-on az első rész, ismét csak a premier napján kerül fel a teljes szezonnal együtt.

Gevin - 2019. 02. 06. 19:27

winnie: A Limitless egy abszolút jó film volt, és abban tényleg kiaknázható volt az ötlet sorozattá bővítése. A Stargatet nem láttam. Én pont a Hanna-nál éreztem azt, hogy a film kimaxolta az amúgy sem túl combos alapötletet.

noinipo - 2019. 02. 08. 09:26

Nem volt ez egy rossz pilot, nem láttam a filmet, de a sorozatba bele fogok nézni. Casting nem annyira jön be, Kinnaman középszerű, mint mindig, a csaj kicsit jobb, de javulhat ha beindul a történet.

Snoopyzit30 - 2019. 02. 09. 08:41

@Gevin

A Limitless filmben nagyon jó volt, a sorozatot viszont a pilot után kaszáltam, mert rettenetesnek találtam. Ezen az analógián haladva ez akár fordítva is igaz lehet, hogy a Hanna film rossz volt, akkor a sorozat még lehet jó. De persze most megint úgy olvasok kommenteket, hogy még nem láttam a pilotot, szóval most meg is nézem :-)

winnie - 2019. 02. 09. 09:05

Snoopyzit30: vagy fordítva:) a limitless biztos, hogy nálam nem volt kiemelkedő (valójában nem emlékszem, ki tudja), de a sorozat valami zseniális, az elmúlt évek egyik legkreatívabbja, és ezzel szerintem az azt nem szerető is egyetértene. nem tudom, vagyis nem hiszem, hogy a pilotról ilyesmit írtam volna, bár az is tetszett, és nem is mondom, hogy adj neki esélyt, de az biztos, hogy ha tovább nézed, akkor látni fogod, hogy mit értékelnek benne annyira sokan. az elején még nem alakult ki az a stílus, ami annyira egyedivé tette.

a flippergyűjtő maláj kalózoktól teljesen elaléltam: http://www.sorozatjunkie.hu/2015/11/23/limitless-es-a-flippergyujto-malaj-kalozok/ – itt vannak olyan kommentek is, akiknek a pilot nem jött be.

EDIT: igen, többen is írják, hogy a pilot után nyoma nem volt annak, hogy ez a sorozat ilyen lesz.

Snoopyzit30 - 2019. 02. 09. 09:38

@winnie

Oké, akkor lehet hogy csak nagyon hasonlítgattam a filmhez a Limitless, lehet adok neki még egy esélyt. Arra emlékszem, hogy én valami nagyon átívelőt vártam és hogy ott meg heti ügyes sorozat lett végül, de már nem emlékszem. Az biztos, hogy heti ügyes Limitless-t nem akarok nézni. Soha ne mondd, hogy soha alapon, jövő héten nekiugrok újra.

Snoopyzit30 - 2019. 02. 09. 16:03

Az első rész rendben volt szerintem, még 2 részt megnézek biztosan, aztán meglátjuk mit hoznak ki belőle. Az erdőben játszódó jeleneteket amúgy is imádom, itt meg kaptunk abból rendesen.

Snoopyzit30 - 2019. 02. 26. 12:06

“A Hanna-tévésorozat nem másolata lesz a mozifilmnek, a narratíva nagyjából 75%-a teljesen új lesz, és az a készítői remény, hogy egy olyan világot teremt majd, aminek nagy jövője lesz.”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz