login |

Manifest: vége az 1. évadnak

2019. 02. 19. 21:30 - Írta: winnie

40 hozzászólás | kategória: 2018/19 finálék, kritika,

Stop him.

Az NBC nagy, high concept, rajongói sorozata, amiben 5 évet előrement az időben egy repülőgép, ahogy mostanság a műfaj képviselői, elég látványosan besült, és azok sorába állt be, amikből sokan elég hamar kiszálltak, és még a kitartók között is akadtak bőven olyanok, akik elismerik, hogy nem nagy eresztés a végeredmény. Azonban ilyen sorozatok esetében is láttunk már példát arra, hogy egy későbbi, mondjuk évadvégi fejlemény berúgja azt a bizonyos motort, és nagyobb sebességfokozatba kerül a széria.

Na, a Manifest esetében nem ez történt. Kaptunk ugyan érdekes(ebb) fejleményeket, meg egy cliffhanger-t is, de míg előbbiekben lehet fantázia, utóbbi döbbenetesen lehangoló volt. Mármint nem az, ami történt, hanem hogy a jelek szerint 1995-ben ragadt íróknak ennél többre nem futotta.

Hat héttel vagyunk a kifejezetten jól sikerült pilot után, és bár történik ez-az, nem tudok tovább lépni azon, hogy a két főhős, a tesók mennyire nem túl izgalmas figurák, nem olyanok, akik miatt általában felajzva ülünk le a képernyő elé. Oké, ha eltekintünk a defektjeiktől, akkor szimpatikusak, de nem biztos, hogy manapság ennyi elég, hogy maradásra bírja a nézőt.

Egy másik sarkalatos pont, ami a Manifest ellen szólhat, az a tempója, vagy inkább a felépítése. A mostani szezonzáró remekül illusztrálta, hogy mennyire esetleges egy epizód szerkezete. Az első 20 perc lelkizéssel, parttalan párbeszédekkel és mikrokonfliktusokkal való megtöltve, elképzelni nem tudom, hogy túl embert lenyűgöztek volna a lassan vánszorgó jelenetek.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Az efféle cliffhanger-ökkel nem az a baj, hogy totál lejárt lemezek, hanem egyszerűen csak annyi, hogy nincs súlyuk. Az írók gondolom, azt várják el, hogy aggódjunk valamelyik karakterért, jó esetben mindkettőért. Oké. Lépjünk túl azon, hogy kiket hatna meg Jared és/vagy Zeke végzete (nem lényeg, lehet, hogy sokakat): miért hiszik azt, hogy egy lövéssel hatást érnek el, ha mindenki pontosan tudja, hogy bármit vissza lehet csinálni, hogy senkinek nem kell meghalnia, de még csak az sem kell, hogy bárki is megsebesüljön.

Komolyan mondom, hogy az efféle mesterséges és erőltetett feszültségkeltés számomra nem egy sorozatot tönkrevág – már eleve Jared és Zeke vitája is elég necces volt, de amibe torkollott, az végleg azzá tette.

Ha már cliffhanger, akkor sokkal érdekesebb befejezés lett volna a nagy rádöbbenés 2024. június másodikára, vagy ahogy Saanvi benyit a pszichiáterhez. Utóbbi köré egy frankó hatásvadász jelenetet is lehetett volna köríteni, de az előbbi is érdekes lehetett volna, még akkor is, ha számomra a minőségmegőrzési idő közel sem sokkoló, mint szegény Ben-éknek.

Nyilván egy ideig lehet rugózni ezen, de utána el lehet felejteni, hogy éljenek, és közben pedig belebotlani emberekbe, akiknek közelebbi a lejárati ideje, hogy az ő időszerű elmúlásukat megakadályozzák. Ha pedig ez sikerül, akkor megint ott vagyunk, hogy mindössze egy anullálható történetmotorral van dolgunk, nem pedig valami komolyabb feltárásával a mitológiának.

Annak a mitológiának, ami olyan szempontból a sorozat legérdekesebb része lehet, hogy vajon valami megfoghatatlan irányítja ezeket a Hívásokat, vagy valaki konkrét (legyen az ember vagy más lény). Ez egy olyan kérdés, amit érdekes lehet feltárni, mint ahogy a céljukat is, hogy a “Jó”, a “Rossz” vagy a “Random” mozgatja-e a dolgokat.

És emiatt lesz felejtős számomra a Manifest, ezért erősített meg a finálé a kaszámban. Ugyanis bármi is legyen az iménti kérdésre a válasz, az nem izgat. Ha pedig a mitológia felejtős, akkor minden más csak szappan és egy-két heti rejtély.

Hogy a szezonzáró többi részére is kitérjek. Ott van Grace terhessége, ami, túllépve azon, hogy ultimate szappanhúzás, megint csak remek lehetőség arra, hogy mesterségesen generáljanak feszültséget (és látszatdrámát), valamint hogy visszahozzák a sorozat legelcseszettebb, egydimenziós karakterét, Danny-t. Olive annyit kapott, hogy pár Cal-artifact láttán kinyögje a dátumot (ha már erőltetettről beszélünk), és Saanvi körül is felkavartak az állóvizet. Ennyi.

Ha pedig kitértem feljebb a Hívásokra, akkor egyelőre ez az eleme a sorozatnak ugyancsak kifejezetten zavar. Mármint az, hogy az egész nem több afféle dzsóker mechanikánál. A mostani “Állítsd meg!” is a szokásos, homályos utalás volt, de a karaktereknek még a 16. rész közben sem jut eszébe, hogy talán nem azt jelenti, amire először gondolnak, hogy egy sima “him” oly sok mindenki vonatkozhat. És a legfőképp: hogy ki a francot érdekel a Hívás? (Persze ha a Szakállas azért halt meg, mert köpni akart, akkor nem szóltam.)

Nem érzem azt, hogy ez a rész annyit adott volna a sorozathoz, azt meg főleg nem, hogy annyira szuper finálé lett volna. Tippre hozta az átlagos Manifest-színvonalat, de hiszem, hogy ütősebb zárása lett volna a szezonnak az a pontja, amikor feltűnik Zeke, vagy kiderül, hogy mi is történt vele.

Az meg, hogy Ben még mindig képes elsütni (értsd: az írók képesek a szájába adni) azt a mondatot az eddigi történtek után, hogy “It doesn’t make sense.”, végleg betette nálam a kaput.

40 hozzászólás Ne habozz!

jessm - 2019. 02. 19. 15:48

Szerintem a 14-. részig elég jó volt a sorozat, de ezt az utolsó két részt eléggé elszúrták. Teletömték felesleges drámával ,és Michela és JAred nagyon idegesítőek lettek, pedig eleinte a legjobb páros voltak.
A rejtély megoldását is elkezdték túl bonyolítani. Nyilván nem vártam válaszokat, mondjuk rész válaszokat, de amivel előjöttek eléggé gyengén sikerült, pedig a “hivások” nyerészkedésre használni ötlet, ígéretesnek tűnt.
Szóval részemről ez kasza , akár lesz folytatás, akár nem .

Ákos - 2019. 02. 19. 16:03

Én végignéztem… szerintem még a készítők se nagyon tudják miről is szól ez a sorozat. Gyakorlatilag semmi se derült ki az első évadban. Ez a beharangozott finálé meg semmivel nem tette érdekesebbé dolgokat.
Nem valószínű, hogy találkozunk többet a sorozattal véleményem szerint :)

krigin - 2019. 02. 19. 16:13

A finálé rész utolsó percei….most komolyan ez lenne a cliffhanger? Eddig se érdekelt az illető, szóval számomra itt és most kasza. Ha lesz S2 nem érdekel már.

Az azért sokat elmond a soriról, hogy 16 rész után alig jutnak eszembe a karakterek nevei (piszkosul hozzám nőttek…)
Szeretem a high concept sorikat, de ez szó szerint a büdös nagy semmiről szólt. Megyek nézem tovább a Sex Educationt, az legalább nem ilyen vontatott, a semmiről mesélünk 16×40 percet.
Bocsi, csak kiadtam a frusztráltságot, amit a finálé okozott, ilyenkor bánom hogy nehezen kaszálok futó sorit.

david - 2019. 02. 19. 21:14

a “gamechanger” nem volt rossz ötlet szerintem, de én sem fogom már nézni ha folytatják.

a cliffben igazából nem tudni kiért kell izgulni, lehet bárki a 3-ból

Necridus - 2019. 02. 19. 22:06

Néztem néhány részt, de ötletem sincs, ki kicsoda, annyira nem tudott lekötni, úgyhogy nem tudtam arcot társítani a kritikában szereplő nevekhez.
Prince Charming miatt kezdtem bele, de nagyon nem jött be, hatalmas csalódás lett.

Mi volt pontosan a cliff amúgy? (belenéznék, de egyszerűen nem éri meg az erőfeszítést, annyira haragszom a sorozatra)

RavagedSeducer - 2019. 02. 20. 01:38

Egyébként Grace a terhes, és nem Lourdes aki bennt semm volt az utolsó pár részben :)

Mate4182 - 2019. 02. 20. 03:37

mikrokonfliktusokkal való megtöltve, elképzelni nem tudom, hogy túl embert lenyűgöztek volna

A vilagert se kotekednek, de ebbe a mondatba beletort a bicskam :D

Amugy leiras alapjan teszek egy probat a sorival

winnie - 2019. 02. 20. 04:43

RavagedSeducer: ehh, igen. (íme, egy másik karakter, aki igazából nem érdekli a készítőket, csak hátráltatásként írták be, és akkor veszik elő.)

winnie - 2019. 02. 20. 04:49

necridus: “Mi volt pontosan a cliff amúgy?”

a zsaru (a zsarucsaj volt pasija) és egy másik fickó, akivel egy barlangban történt ugyanez, mint a gépen ülőkkel, csak ő 1 évet ment előre az időben (a zsarucsaj jelenlegi pasija) dulakodik egy pisztollyal a kezében (mert odamegy az egyik a másik lakására, és úgy alakulnak a dolgok, hogy elővesz egy pisztolyt, amit látványosan megvettek a részben korábban, de semmire nem használtak addig), majd ahogy a zsarucsaj megy fel a lépcsőn, hallunk egy dörrenést. MI TÖRTÉNT?

Rike - 2019. 09. 10. 07:15

Kicsit vontatott néhol ,de én nagyon élvesztem ezt a sorozatoz és remélem lesz olytatás.

winnie - 2019. 09. 10. 08:42

ha ráttintasz a címkére, kiderül, lesz-e folytatãs: https://www.sorozatjunkie.hu/tag/manifest/

Shred - 2019. 09. 12. 09:35

Nekem a minden epizódban kötelezően előadott Ben-Grace lelkizés volt nehezen elviselhető. MINDIG biztosítaniuk kellett egymást arról hogy kitartanak, összefognak, szeretik egymást, család, stb… borzasztó.
Amúgy Athena Karkanis nagyon bejön, őt mindig szívesen néztem (az Expanse-ben játszotta Miller rendőr társát, akivel majdnem, de aztán mégsem).

GresJunk - 2019. 09. 26. 12:26

Sziasztok. Az itt a probléma, hogy a mai vilàgban màr marha sok sorozat közül lehet választani, S aki annak idején, mèg annak a nézhetetlen Cobra 11-nek is a fülèvel is tapsolt, most mindenbe beleköt, S nemcsak erről a sorozatról van szó. Természetesen nem egy Emmy díjas sorozat lett a Manifest, de egy fárasztó nap után, teljesen jó kikapcsolódás. Én személy szerint várom a 2. Èvadot.

winnie - 2019. 09. 26. 13:20

az az igazság, hogy sokan ott buknak el, hogy megpróbálják megmagyarázni, hogy valaki, akit nem ismernek, akinek nem látnak a fejébe, az mit gondol:) tényleg nem bántásból, mert szerintem tök jó, hogy bejön neked a sorozat, de amit írtál, az olyan, mintha én azt írnám, hogy neked csak azért tetszik a sorozat, mert… és ekkor felsorolnék mindenféle random kifogást, amiknek nyilván nincs semmi valóságtartalmuk. holott a megoldás csak annyi, hogy te és én más emberek vagyunk. pont. gondolj bele: ha látsz egy nem jó sorozatot, valamit, ami nem tetszik neked, és ezt leírod, majd jön valaki, aki megmondja, hogy te csak mindenbe belekötsz, akkor mit tennél? csak állnál és néznél, hogy mi a franc?:)

szerintem egyszerűen az a baj, hogy sokan “személyes sértésnek” veszik, ha másnak eltér a véleménye, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy más a véleménye. ennyi. amit te belekötésnek vélsz, az mindössze érv. ha valaki ír egy kritikát, akkor nem hátrány pozitívumot és negatívumot is írnia, vagy legalábbis alátámasztani a véleményét. hogy miért utálta vagy jött be neki a sorozat.

nyilván mások vagyunk, de engem például mindig is azok a vélemények érdekeltek, amik ellentétesek az enyémmel. a kedvenc filmemről sosem az istenítő kritikákat olvastam (mert minek), hanem azokat, akik lehúzták és anyázták, mert nagyon érdekes látni, hogy az, ami nekem feltétel nélkül tetszik, hogy lehet más szemében értékelhetetlen vacak.

ui: a cobra 11-et sosem láttam.

és

“de egy fárasztó nap után, teljesen jó kikapcsolódás.”

az a baj, hogy ez afféle dzsóker indok, amit minden után oda lehet írni, ha mentegetőzni akar az ember. de felesleges, mert mindenki akar ilyen sorozatokat, ergó, akinek mondjuk nem jön be a manifest, annak még ezt a kategóriát sem üti meg. én amondó vagyok, hogy ha valaki egy sorozat mellé áll, akkor ne a “kikapcsolt agy” vagy a “fárasztó nap” kliséket vesse be, hanem azt vállalja be, hogy remek a sztori, vagy jók a karakterek, vagy szórakoztató a megvalósítás, stb.

” de egy fárasztó nap után, teljesen jó kikapcsolódás. Én személy szerint várom a 2. Èvadot.

winnie - 2019. 09. 26. 13:22

a manifest kapcsán: ha elolvasod a fent linkelt pilotírásomat, láthatod, hogy miért tetszett nagyon az első rész. később elolvashatod, hogy mi volt a véleményem a folytatásról és miért kukáztam a sorozatot. itt meg elolvashatod, hogy miért az a véleményem a fináléról, ami. ennyi. vélemény. ami mögött nem kell keresni többet, csak elfogadni. minden új sorozat elbukja premierje nézettségének 20-50%-át. ennyi ember van, akinek nem jön be a sorozat. és az is igaz, hogy még a leggagyibbnak tartott sorozatoknak is van több millió rajongója. véletlenszerű, hogy ki hova fog tartozni.

winnie - 2019. 09. 26. 13:28

egyébként

“Az itt a probléma, hogy a mai vilàgban màr marha sok sorozat közül lehet választani,”

ez egy jó meglátás, csak a következtetés nem annyira jó szerintem. mivel ennyi a sorozat, ez azt is jelenti, hogy nézhetetlenül sok a zseniális sorozat (sosem volt annyi szuperjó darab, mint manapság), és ezért az ember azt, ami közepes, vagy nem rossz vagy korrekt vagy nézhető, sőt, azt is ami “kifejezetten jó”, sokszor már nem is fogja nézni, mert ott van a több tucat remek, a valamivel kevesebb nagyon, nagyon jó, és a néhány zseniális darab.

abban igazad van, hogy egyszerűen a sok sorozat miatt sokkal többet vár az ember valamitől. régen én is simán néztem volna a manifestet, de ma már túl sok a sokkal job darab sajnos.

Psy - 2019. 10. 04. 00:33

Csatlakozom GresJunkhoz. Nekunk bejott, lekotott, sot ledaraltuk 4 nap alatt. A gyerekek lefektetese utan kezdtunk neki este 10kor es letoltunk egymas utan 4 reszt. Akkor is csak azert alltunk meg, mert 7kor kelni kell meloba :) es ez igy ment a vegeig. Nem mondom h az evszazad sorija, de minket szorakoztat.

Aragorn83 - 2019. 10. 04. 04:55

Két nap alatt daráltam le. Az HBO Go-n fedeztem fel ezt a sorozatot. Az ismertetője alapján érdekesnek találtam. Engem végig lekötött. Örülök, hogy lesz folytatás, mert kíváncsi vagyok továbbra is a karakterekre és sztorira.

feleki - 2019. 10. 04. 06:04

A szokásos harmatgyenge high concept, ami az elmúlt években megszokható volt – szappanoperában nagyon erős, minden másban gyenge. Remek példa arra, hogy kell egy jó alapötletet elbarmolni szerelmi háromszögek erőltetésével és pszeudorejtélyekkel. A vége pedig kifejezetten röhejes volt.

Giles - 2019. 10. 04. 07:32

Én három nap alatt néztem végig a 16 részt az HBOGO-n. Nekem nagyon tetszett végig.
Nem tudom, hogy manapság mi a jó, ha ez nem az?
Várom a folytatást, ha lesz ezek után.

winnie - 2019. 10. 04. 08:02

” Nem tudom, hogy manapság mi a jó, ha ez nem az?”

Nagyon sok sorozatról van írás a blogon, ha címek érdekelnek, mazsolázshatsz közülük. itt nem tudom, hogy igaz-e, de sokszor mindenképp az, hogy aki csak 10-20 sorozatot néz, annak X vagy Y sorozat a legjobbak közé tartozhat, de ha valaki 100-150 sorozatot néz, akkor annak ellenére, hogy X vagy Y sorozatot ugyanúgy értékeli, azt veszi észre, hogy van nála mondjuk 20-30 jobb. minden a merítésről szól.

winnie - 2019. 10. 04. 08:07

(azért leírom, de nem hiszem, hogy meglepetés lenne, annak ellenére, hogy a nálunk utólag bemutatott sorozatok esetében mindig ugyanez a sorminta, miszerint jönnek utónézők, az adott sorozat rajongói (a deceptiontől a rosewoodig, hogy csak pár példát említsek) és meglepődnek, hogy ami nekik tetszik, nem mindenkinek tetszik.

1. minden egyes sorozatnak nagyon, nagyon sok nézője és rajongója van. több millió. a legjobbaktól a legrosszabbakig mindnek. ergó mindig lesznek sokan, akiknek az adott széria nagyon tetszik. ez alapvetés.

2. minden egyes sorozatnak nagyon, nagyon sok utálója van. olyanok, akik 1-2-3 rész után kaszálták őket. mindig lesznek sokan, akik lehúzzák. ilyenkor mindig hasznos elolvasni az okokat, hogy miért nem jön be nekik a széria.

a lényeg az, hogy az adott embernek bejöjjön a sorozat. csak ez számít. akkor is, ha egyedül van ezzel a világon, akkor is, ha másik tízmillió ember van így vele.

winnie - 2019. 10. 04. 08:08

(egy pro tipp egyébként: ha valakinek tetszik a sorozat, akkor szánjon 1-2 mondatot indoklásra, mert aki később ide téved, annak nagyon sokat segíthet, ha látja a miérteket.)

Giles - 2019. 10. 05. 12:46

Nos tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenkinek tetszhetnek dolgok, amik nekem igen.
Valóban utónéző vagyok, mert nincs mindig időm várni a sorozat következő megjelenését. Kivéve a Csernobilt,(munkámból adódóan) mert ott mikor megjelent, már hajnalban meg is néztem. De az egy minisorozat volt, szerencsére csak ötször kellett várnom rá.
Hogy miért tetszik ez a sorozat?
Mert annak ellenére hogy misztikus, vagy fantasztikus film létére vannak benne nagyon emberi jelenetek, melyek jól ki vannak dolgozva és hangsúlyosak. Sajnos ismerősek az érzések. Szerencsére nincsenek eltúlozott szupererős emberek és nincsenek fizikailag képtelen ugrásokra és lehetetlen erős akciójelenetek a sorozatban. Manapság olyan tulajdonságokkal felruházott “szuperhősökkel” bombázzák a nézőket, melyek teljes képtelenségek és a gyerekek azt hiszik ők is ilyenek lehetnek. Na ebben ez nincs benne szerencsére. Valamint a szereplők nagyon jól játszanak, jó a szereposztás. Nem ismertem eddig egyik színészt sem, de jól adják elő.
Volt még egy hasonló sorozat, a Célszemély (Person of Interest), ami szintén a kedvencem volt.
Köszönöm.

winnie - 2019. 10. 05. 12:55

KÖSZI!

nexcsi - 2019. 10. 16. 13:33

Szerintem nagyon is jó sori. Hasonlít kicsit a Rejtélyhez. Én végig élveztem.

Lovas - 2019. 10. 18. 20:52

Nem olyan rossz ez a kis sorozat! Néhány helyen kicsit vontatott, de engem valahogy lekötött! Habár lehetne benne egy picivel kevesebb szeret- nem szeret 😃

Rabyn - 2019. 10. 23. 16:19

Mi most néztük végig,néhány nap alatt.
Én annyira vártam,hogy előkerül a repcsi,amit elvitt a kapitány, hát sokkal mókásabb lett volna,mint a két fickó párbaja…
Azt sem értem,hogy miért használja mindenki, mindenre a telefonját. Totál egyértelműen le lehet hallgatni bárkit. A csaj még a rendőrségi aktát is onnan nyitja meg.

Az alapötlet tetszik, és érdekel mit hoznak ki belőle, de lehetne okosabb is a sorozat.

pintye - 2019. 10. 28. 07:49

Hány részes a manifest?

winnie - 2019. 10. 28. 08:29

az 1. évad 16 részes volt.

neleta - 2019. 10. 30. 10:57

Mi pár nap alatt daráltuk le a sorozatot. A évad fináléja meglepett, mert vhol félreolvashattam, úgy láttam hogy 19 rész lett, így a 16. megnézése után kerestem a 17-et… :) Nem volt különösen nagyobb hatása, mint a többi résznél, de ez lehet a darálásnak köszönhető. Szerintem aki így nézte, mindenképpen várja a folytatást, mi is! Persze vannak hibái, de szerintem itt még bármi lehet. Mindenképpen izgalmas és jó kikapcsolódást jelent.
Hogy mi lesz a kifutása, az jó kérdés. Egy ilyen sztorinál biztos van íve és támpontjai a történetnek, nem hiszem, ahogy itt írtátok páran, hogy ők sincsenek tisztában a történet kifutásával. Egy ilyen sorozatnál ez kötelező, enélkül bele sem lehet vágni.
Csak remélni tudom – mivel szeretem a misztikumokat -, hogy nem valami biológiai válasz lesz csak, hanem valami földöntúli dolog is a kérdésre, miért változtak így meg a visszatértek, és mi a céljuk. (spoiler: Biológiai biztos lesz, hiszen az agyukban van az eltérés, ami kimutatható),de hátha…

Szerintem megéri a sorozatot nézni, én ajánlom!

ascii - 2019. 11. 14. 12:40

Én egyetértek a kritikákkal, nekem a legmélyebb pontja a sorozatnak a Zeke-el való találkozás utáni rész, az elnyújtott, felesleges párbeszédek, amiknek semmi mélyebb tartalma nem volt nézőként. Továbbá a Grace-Ben féle vergődés, majd a teljesen értelmetlen szakítás, majd újra egymásra találás.
Ennek ellenére élveztük az évadot, talán a rejtély és annak adagolása megfelelő mértékű, az alapötlet és kivitelezése, talán a lost flashbackek miatt, de a betegségei ellenére is kellő feszültségben élvezhető mindvégig az évad.

Zoli - 2019. 11. 19. 15:37

SPOILER!!! @Rabyn: Ha sikerült neki, akkor csak 5,5 (sorozatbeli) év múlva fogjuk megtudni! :) -legalábbis én így álltam hozzá. Aztán kiderült, h az időugrás léptéke sem fix (barlangos csávó, és rabló)… De a lényeg, h az csak a jövőben fog kiderülni, h sikerült neki! Én borítékolok egy ilyent, mert minő meglepő, kihangsúlyozták, hogy nincs meg a roncs!

Kicsit kiszámítható és egyszerű húzásokkal operál a sorozat (Winnie 1995ös hasonlata kiváló :) ), mint mikor a záró cliffben rohan fel a csaj, már akkor lehetett tudni, h el fog sülni a fegyver, mint minden ilyen szituban. És a következő évad hogy fog kezdődni? Már most megmondom! Úgy, h nem talált el senkit! Szóval nem izgulok! :)

Paleee - 2019. 12. 01. 13:20

Alapvetően nekem is bejött a sorozat, egy hét alatt daráltam le, a felütés marha jó volt, viszont néha át-átcsúszott szappanoperába – családi-drámába, ami nem volt annyira szimpatikus. Az utolsó résznél azért vártam, hogy kapunk VALAMIT, erre kb. egy nagy lóf***t toltak az arcunkba, tényleg, mintha egy átlagos epizódnak lett volna vége, azért szezonzárónak ez elég gyengusz. Ez alapján félek, hogy hiába várom a 2. évadot, ott sem tudunk meg többet, max azt, hogy előkerül több 10-100 másik ember, akik valami csoda folytán el-, majd feltűnnek, és cselekednek a “sugallat” hatására így vagy úgy, de sose tudjuk meg a valódi okot. Annak idején a Lost-ot is ezért kaszáltam (shame on me), nem kötött le, hogy semmit se tudunk meg kb.

freestyle82 - 2020. 01. 01. 12:33

Én is lenyomtam az első évadot, kb 2 hét alatt néztem meg a 16 részt, tehát nagyjából 1 rész/nap.

Kimondottan tetszett, azért a szappan kicsit túlzás erre, nem volt ez annyira too much.
Persze nem azt mondom, hogy a legjobb pillanatai voltak a sorozatnak, de nekem tetszett az egész.

Egy kicsit ott alábbhagyott a lelkesedésem, mikor 3-4 résszel a vége előtt beköttek a képbe az újabb visszatérők, de végülis az évad vége kimondottan jóra sikerült és ez a szál kellett ehhez.

Nem csak a végén lévő dulakodás cliffje(szerintem a zsaruka hótt meg), a nagy felfedezés is ütött rendesen. Jól meg lett csinálva először a kicsi rajza, majd hogy a végén közölte bennel és az anyjával meg a tesójával a rajzzal a kezében a háta mögött:) Nagy volt.

Kár, hogy várni kell az újabb évadra.

Milyen volt a nézettsége??Lesz egyáltalán második évad?
8/10 nálam simán az évad (pedig nem rajongok az ilyen témájú természetfeletti sorikért!)

winnie - 2020. 01. 01. 12:39

a címkén mindig ott az infó, hogy lesz-e folytatás.

freestyle82 - 2020. 01. 01. 20:49

Nem értem:D

A cmkéken nálam az van, hogy “finálék/kritika/Manifest”

Ebből miért derülne ki? Csak bejön az összes írás a manifestről.

Vagy a cinke máshol keresendő?

freestyle82 - 2020. 01. 01. 20:56

Megnéztem imdb-n addig is ameddig nem tudom meg ,hogy itt hogyan lehet közvetlenül megtalálni az infót a címke segítségével.

Örömmel látom, hogy jön lassan a folytatás, lehet bevárom majd az egész évadot és darálom napi 1 részes adaggal:)

winnie - 2020. 01. 01. 21:21

a címke: https://www.sorozatjunkie.hu/tag/manifest/

itt egy csomó második évadról szóló posztot találsz rögtön. és felülről az 5-6. poszt a berendelős: https://www.sorozatjunkie.hu/2019/04/16/hirkedd-manifest-2-evad-bogaras-szulok-kasza/

freestyle82 - 2020. 01. 01. 22:20

jah igen, jogos.
A /tag-ot szoktam használni pedig, hogy csak egy adott sorozatról lássam az írásokat/híreket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz