login |

Atypical: a 2. évad – írta Bandrew12

2019. 02. 20. 20:40 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: kritika,

Na, melyik sorozat kapta az idei JAws-on a legtöbb jelölést a Better Call Saul mellett? Az Atypical, amely szám szerint 5 kategóriában volt döntős. Mivel winnie még mindig nem kezdett bele a 2. évadban, így gondoltam, nem várom meg, míg ráveszi magát, inkább írok egy rövid bejegyzést, hogy legyen hely, ahova kommentelhetünk a Netflix dramedyjének folytatásáról. Hátha a vélemények meggyőzik őt (vagy másokat), hogy azonnal essen neki a darának.

Aki pedig még nem próbálta volna, az mindenképp tegyen próbát. A hezitálóknak az első évados kritikát és az ott lévő kommenteket ajánlanám. A sorozat egy autista tinédzser fiú és családja történetét mutatja be, ahogyan próbálnak megbirkózni a közel sem egyszerű mindennapokkal.

A 2. évad ott folytatja a történetet ahol az első abbahagyta. Visszaemlékezések révén láthatjuk, mi történt közvetlen az első évad vége után, ám nagyobb részben inkább felvezetik az idei év csapásvonalait. Dougnak időre van szüksége. Elsa próbál közeledni lánya felé, és békülni férjével. Casey új sulijára készül. Sam új terapeuta után kutat és legnagyobb örömömre még mindig imádja az Antarktiszt.

Kivétel nélkül feltűnnek az első évadban megismert mellékszereplők: az atlétika edző; Zahid, Sam menő barátja, akinek mindenre van tanácsa; Paige, Sam exbarátnője; Elsa terápiás csoportja. Casey pasija Evan és persze Julia is a korábbi terapeuta.

Mondanom sem kell, hogy az Atypical-nek továbbra is nagyszerű minden pillanata. Nagyon emberközeli és jól egyensúlyoz a drámaibb, valamint a könnyed, viccesebb pillanatok között. Ugyanúgy szórakoztató Sam nyers őszintesége, és jelen vannak benne azok a szívszorító pillanatok, amik az autizmus okozta nehézségek és a mindennapok okoznak.

Összegezve a 2. évad ott folytatja történetileg és színvonalban egyaránt, ahol az első abbahagyta. Én tuti, hogy ott leszek végig, és várom már a berendelt 3. évadot.

12 hozzászólás Ne habozz!

ace05 - 2018. 10. 26. 11:32

Simán hozta az első évad színvonalát, sőt még jobb is lett.

Snoopyzit30 - 2018. 10. 26. 13:01

Szerintem is a 2. évad még talán jobb lett, mint az első.

Újranéztem az 1.évadot a 2. előtt, totál feelgood továbbra is. Egy kis negatívum van csak, ami nekem nem tetszett, de az meg pozitívum, hogy következetesek maradtak a készítők, szóval egyéni szocproblem, hogy nekem 1 dolog nem jött be annyira.

9/10 a 2. évad is, simán.

gevin - 2018. 10. 26. 14:13

igy van, abszolut hozta a szinvonalat. Aranyos, szeretnivalo meg mindig.

antares69 - 2018. 10. 26. 14:15

Nagy kedvenc még mindig, semmit nem romlott a színvonal!

Turbo - 2018. 10. 26. 20:05

Parádés ez a sorozat. Nálam nagyon ritka, hogy legalább annyira élvezem a 2. évadot, mint az elsőt, de itt megmaradt minden báj.

Lelkesen várom a 3. évadot.

zedtheant - 2018. 10. 26. 22:42

nálam top3-ban benne van 2018-ban, nagyon király, érzelmes, okos, autentikus.

Isendel - 2018. 10. 26. 23:34

Nagyon jó sorozat. Ja és #Cazzie !!

mark - 2018. 12. 31. 16:25

Az Atypical igazi feelgood sorozat hatalmas szívvel, a második évad talán még az elsőt is túlszárnyalta.

Edrick - 2018. 12. 31. 18:46

Az Atypical engem elvesztett az évad végére, pedig tele volt most is minden jóval, de egy ponton visszafordíthatatlanul kizökkentem, és a jövőre nézve is félek, hogy hogyan fog működni a továbbiakban a két testvér közötti dinamika az egyetem mellett. :/

Eltiron - 2019. 02. 24. 12:37

Most tartok a 2×8-nál és már fáj, hogy másfél óra múlva el fogom veszíteni egy időre.
Zseniális. Jó ideje nem kapott el sorozat ennyire, ha vége lesz, írok egy hosszabbat is róla.

Eltiron - 2019. 02. 24. 14:16

Vége.
Erős 9.5/10
a fél pont levonás jár azért, mert a végén beleerőltették a leszbi-vonalat, ez komolyan szükséges minden sorozatba? amúgy kiváló, óriási alakítások, remek script, nem is tudom mit mondhatnék még, engem durván megbőgetett.
Mindenkinek látnia kéne.

adam88 - 2019. 03. 15. 19:45

Pár nap alatt ledaráltam, annyira berántott a hangulata, a szerethető karakterek egytől egyig, illetve Sam minden érdektől és hátsó szándéktól mentes, tiszta, önzetlen őszintesége, ami az utolsó részben csúcsosodott ki számomra. Hihetően és semmiképp sem nyálában vagy közhelyesen ábrázolják az autizmust, minden elismerésem az íróké. Persze nem mindenki funkcionál ilyen magas szinten az autisták közül, de a könnyed hangvétel szerintem itt még pont megfér a hitelesség oltárán.

Ritka üde színfolt a sorozat, ajánlom mindenkinek, aki még nem kezdett bele.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz