login |

Formula 1: Drive to Survive: az 1. évad

2019. 03. 13. 14:50 - Írta: Qedrák

8 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

A Forma 1 általában az a sportág, amit valaki vagy követ versenyről versenyre, vagy még a gondolatától is elborzad, hogy miként képesek milliószámra rajongani egy ennyire unalmas eseményért.

A világ egyik legnépszerűbb és legnézettebb sportágáról sokféle dokumentumfilm született már, és szinte tálcán kínálta magát a lehetőség, hogy a sportdokuk terén (is) terjeszkedő Netflix az autóversenyek királykategóriájáról is forgasson egyet. A 2018-as világbajnokságra így elkísérte a csapatokat egy stáb, és azt a célt is megfogalmazták, hogy igyekeznek majd egy kicsit a színfalak mögé lesni, ahogy azt a hasonló témájú dokuktól elvárjuk.

Ez a cél azonban finoman szólva is az általánosságok szintjén mozog, és a hasonló tematikájú dokumentumfilmeknek megvan az a veszélye, hogy a rajongóknak nem mond semmi újat, a kezdőket pedig egyáltalán nem varázsolja el. A Forma 1-ben ráadásul több száz millió dollár mozog, így érthető, ha egyeseknek túl sok a rejtegetnivalója.

Úgy tűnt, hogy a dokusorozat már a kezdetek kezdetén elbukik, hiszen a világbajnokság két legnagyobb csapata, a Mercedes és a Ferrari köszönte szépen, és nem kért ebből az egészből. Így az a megfeszített küzdelem, amely közöttük, valamint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között zajlott, csaknem teljesen kimaradt az egész sorozatból. A versenyzőik és a csapat munkatársai nem nyilatkoztak, az egész jelenlétük csak a vágóképekre és a hivatalos sajtótájékoztatókra korlátozódott.

Furcsa ezt mondani, de ennél jobb dolog nem is történhetett volna a sorozat készítőivel.

A főszereplők távolmaradása okán kénytelenek voltak a többiekre fókuszálni, és sikerült is megtalálniuk azokat a történeteket, amelyek érzelmeket válthatnak ki a nézőkből. És ezeket a sztorikat a mezőny többi csapatánál lelték meg, nagyon jól és elkapva azokat a pillanatokat, amikor minden a szereplők arcára van írva. És itt nemcsak a versenyzőkre gondolok, hanem a menedzsereikre, a családtagjaikra, a mérnökökre, a csapatvezetőkre és még a főszponzorokra is. (Ezekről majd lejjebb). Ráadásul mindezeket profi módon tálalták.

Ha történetesen a Mercedes és a Ferrari állt volna a kötélnek, akkor a játékidőnek alighanem több, mint a felét elveszi a világbajnoki címért folyó vetélkedés. Mivel ennek a mérkőzésnek a végeredményét ismerjük, valószínűleg kissé sablonosabb sorozatot nézhettünk volna végig. Azzal viszont, hogy a mezőny hátsó traktusával foglalkoztak, annak ellenére végigizgulhattam ezeket a pillanatokat, hogy rendszeresen nézem a futamokat. Hiszen az emlékezetemből alapvetően kihullik, hogy vajon az egyik versenyen végigkövetett Williams-es Lance Stroll éppen hanyadik helyen végzett, vagy hogy a Haas csapat versenyzői sikerrel jártak-e egy remek időmérő után.

A tíz részes sorozat egyes epizódjai nagyjából 35 percesek, és bár megfigyelhető egyfajta kronologikus rend, (az első rész a szezonnyitóval, az utolsó pedig a szezonzáró futammal foglalkozik), nem az idő jelentette a készítők rendezőelvét. Inkább egy (vagy olykor kettő) történetet raktak össze, és egy-egy epizódot az adott sztori köré építették fel. Ez egyébként egy teljesen bevett fogás, itt viszont remekül működött. (Alább majd ki is emelem azokat a momentumokat, amelyeket szerintem nagyon jól elkaptak).

Emellett pedig rengeteg szuperlassított képkockát kapunk, de a verseny fontos eseményeit olyan szögekből is viszont láthatjuk, amelyekre az élő közvetítés nem nyújt lehetőséget. Ez részben egyébként pont annak is köszönhető, hogy a sorozat főleg a mezőny hátsó felének a drámáival foglalkozik.

A remek vágóképek pont elegendő mennyiségben érkeznek a futamokról ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba az egész, ráadásul néha a narrációt is tökéletesen eltalálják. Hogy egy példát említsek: amikor az egyik versenyző a szingapúri tapasztalatait meséli, hogy olyan az egész, mintha egy kivilágított alagútban autóznának végig, a szöveget a pályáról származó felgyorsított belső kamerás felvétel kíséri, életre keltve a visszaemlékezésben elmondott élményt.

Az egész koncepció mintha arra futott volna ki, hogy a történeteken keresztül kicsit személyesebbé tegye a sportágat, hogy az megszabaduljon a sokszor elhangzó panelektől. A sztorik bemutatása szerintem nagyon is sikeres volt, a személyesség már nem mindenkinél jött át.

Nem tagadom, hogy olykor kissé didaktikus eszközökhöz is nyúltak, erre talán a legjobb példa az, amikor Ricciardo éppen azon tanakodik, hogy melyik csapattal kellene szerződés aláírnia, és vágóképeknek egy korláton átmászós tengerbe ugrást választottak. Elvileg teleszórhatták volna olyan jelenetekkel, amelyek azt mutatják, hogy miként működik egy csapat belülről, mondjuk egy kudarc vagy egy siker után, de ezek, ha nem is látványosan maradtak ki, mindenesetre háttérbe szorultak.

A tovább után folytatom, mondhatni spoilerekkel, de inkább csak arról van szó, hogy konkrét részletekre is kitérnék.

A belső jelenetekből persze azért akad néhány. Két csapatnak, a Haas-nak és a McLarennek is láthattuk egy-egy időmérő utáni megbeszélését, és hát nem volt nehéz elkapniuk a gyenge autóban vergődő Alonso kritikus kommentárjai és lemondó tekintetét. A Haas egyébként is rutinosan használta ki a lehetőséget, elég sok szereplési lehetőséget nyújtott a csapat teljesítménye, így amikor betliztek egy futam után, még abba is bepillantást kaphattunk, hogy a csapatfőnök számon kéri a beosztottjait, utána meg ő is magyarázkodik a főnökének.

A versenyzőjük, Romain Grosjean külön perceket kap, látjuk, ahogy a boxban fogadásokat kötnek arra, hogy szanaszéjjel töri a kocsiját, látjuk őt sírni, pszichológushoz járni, meg tanúi lehetünk annak, hogy a csapatfőnök hogyan oltja le őt egy olyan rendezvényen, ahová csak őt nem hívták el. Eddig nem igen figyeltem fel a Haas tevékenységére, de ezek után azt hiszem, felkapom a fejemet, ha a főnökük, Günther Steiner megjelenik valamelyik riport vagy élő közvetítés képernyőjén.

A készítők nem különben jól találták meg a fentebb már említett Daniel Ricciardót. A Méhészborznak is becézett versenyző valószínűleg a mezőny legeladhatóbb karakterek, pont elég közvetlenséget és jófejséget áraszt ahhoz, hogy az ember szívesen elbeszélgessen vele, de pont elég kemény és gyors a pályán, hogy ne csak erről maradjon emlékezetes.

Nem véletlenül foglalkozik vele több rész is, Ricciardo egyszerűen érdekes a számunkra, aki egy másik csillaggal, a kicsit kevesebb kamerafigyelmet szupersztárral, Max Verstappennel küzd meg. Utóbbi is akkor nyújtja a legközvetlenebb élményt, amikor a csapattársa bravúros győzelmet arat, neki pedig megmondják, hogy most szépen együtt kell örüljön vele. Az arcára számos érzelem ül ki, öröm azonban nem igen. (Az egyébként némileg mostohán kezelt holland másik igen emberi pillanata, amikor bevallja, hogy szeret Monacóban versenyezni, mert akkor az anyja végzi a mosást).

A Red Bull tehát szintén élt a média adta lehetőségekkel, de nemcsak a két pilótája szerez emlékezetes perceket a nézőknek, hanem a csapatfőnökük, Christian Horner is. Talán az egyik legerősebb pillanata a sorozatnak, amikor Horner és a Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul az együttműködés megszakításának hivatalos bejelentése után összefut egy sajtótájékoztató előtt, és még csak nem is köszönnek egymásnak, a tekintetük pedig látványosan kerüli egymást. (Vagy, ha mindez meg is történt, kivágták). Amikor pedig bent ülnek a kamerák kereszttüzében, a francia arcáról egy külön tanulmányt lehetne írni.

De Horner esetében szinte minden megjelenésének súlya van, időnként úgy tűnik, mintha körülötte hirtelen mindenkinek megakadna a lélegzete. A sajtó felé mutatott kemény odamondogatásokkal elegyes jópofaság ellenére nem szívesen lennék sem a beosztottja, sem az ellensége.

A többi csapat kevesebb fókuszt kap, a Toro Rosso szinte semmit, a Sauber nagyon keveset. A McLaren és a Williams valamivel többet, ám azok sokatmondóak a két egykori sztárcsapat jelenlegi helyzetéről.

Előbbi csapatfőnöke Zak Brown egy határozott vezető benyomását kelti, ám mégis úgy telefonálgat a versenyzőjének, mintha egy beosztott lenne. Utóbbi főnöke, Claire Williams, az egyetlen szöveget kapó nő az egész szériában, pedig megkapó pillanatokban részesül, a kisgyermeke majd a nagy múltú csapat között ingázva, hogy egy pocsék szereplés után vágják be azt a mondatát, hogy még önmaga sem biztos abban, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyen.

Az emberi pillanatok mellett pedig hatásosan lettek összevágva a kísérő képek. A kocsik csattanásai különösen jól sikerültek, akik a Forma-1-et a balesetek miatt nézik, azok kiváló válogatást kapnak. De itt is kibukik a sorozatnak az a fajta didaktikussága, amely a fentebb említett Ricciardós jelenetnél: hogy erősítsék a képi üzenetet, olykor megengedték maguknak azt, hogy az egyik futam története alá egy másik futam képeit vágják be.

Talán az sem szerencsés, hogy a történetek nagy része kissé félbemarad. Egy Forma-1-et nem követő néző nem mindig tudja meg a végkifejletet. (A kivételeket erősíti például az Ocon szereplésére felhúzott sztori, ahol a semmiből magát felküzdő ifjú versenyző sorsáért aggódhatunk, és végül egy rideg szöveges tudósításból derül ki, hogy utóbb mi történt). Nem lett volna rossz egy tisztességes intro és outro sem, főleg úgy nem, hogy előfordult, hogy az ezekben beharangozott történeti elemekről egyetlen szó sem esett az adott részben.

A Formula 1: Drive to Survive egy megfelelően pörgős, remek sorozat lett, amelyet szerintem darálva érdemes fogyasztani, erre pedig a rövid, 35 perces részek minden esélyt megadtak. A tíz rész két délután alatt végignézhető, és az a tapasztalatom, hogy annak ellenére kíváncsian vártam a folytatást, hogy a szezon végeredményével tisztában voltam.

A sorozat igyekezett egyensúlyozni a laikus és a bennfentes nézők között, ezért előbbiek számára számos magyarázatot illesztettek be, míg utóbbiak talán keveslik a még napvilágot nem látott információkat. Úgy hiszem, hogy a széria elkerülte ezen a téren a két szék között a pad alá esés veszélyét, de ezt rendszeres Forma-1-et követő nézőként nehezebb megítélnem.

Mindenesetre a Netflixnek nem ez lesz az utolsó dobása, a hírek szerint 2019-ről is készül egy hasonló széria, reméljük az kinövi azokat a gyermekbetegségeket, amelyeket említettem, és bízom benne, hogy ha a Mercedes és a Ferrari netalán állna a kötélnek, akkor a versenyzői nem nyomják el a többiek szereplését.

8 hozzászólás Ne habozz!

piszkosfred - 2019. 03. 08. 22:07

Az elso 3 resz alapjan eddig ez egy _nagyon_ kellemes meglepetes. Szeretem a F1-et, nem vagyok hardcore fan, az utobbi idoben (par evben) bevallom sokat nem neztem, kicsit unalmas lett, inkabb csak az eredmenyeket kovettem. (Regebben jartam par versenyen, egyszer paddockban is, ill. egyszer a Lotus gyarban munka miatt)

De ez a par resz ugy felporgetett most, hogy ebben az evadban komolyan leulok megint F1-et nezni. Az asszony is belenezett – pedig o aztan egyaltalan nem F1 buzi – es mar szinten a 3. reszt kezdi (tolem fuggetlenul), nem tudta abbahagyni.

Es es ez a sorozat mindezt ugy tudja elerni, hogy mar lejatszott evadot latunk (termeszetesen) szoval ismert, hogy mi tortenik benne. Nagyszeru belatni egy kicsit a szinfalak moge, hogy ott mikent mukodnek a dolgok.

lalakov - 2019. 03. 10. 15:30

Egy héttel az induló szezon előtt; jó az időzítés. Kíváncsi vagyok jelent-e valamit majd az első futam nézettségében.
Bár sajnáltam, hogy a merci és a ferrari kimaradt, de így legalább nem szorultak egyszer végre háttérbe a kisebb csapatok.

Never - 2019. 03. 13. 16:34

szeretni akartam de csak 5/10

Kihagytak pilotakat pl. Hartleyt vagy Szirotkint, ossze vissza ugraltak a temakban. Eloszor Haas baklovesei, aztan RB vs. Renault, aztan megint Haas, Renault, Ricciardo. Mclarenrol sem tudtunk meg semmi ujjat, 2 perc szolt arrol hogy Bouliert felmond… ennek a lepesnek volt 6 honap elozmenye is… es meg sok mas pici vagy nagyobb puzzle darab nem kerult a helyere.

Remelem tanulnak belole es a 19es jobb lesz.

Iceman - 2019. 03. 13. 18:04

Alapjában véve jó a sorozat. Nagyon sok érdekes háttér információt láthattunk, amiket amúgy sose tudtunk volna meg (Haas történetszál kb egésze, Red Bull-Renault civakodás), azonban volt nagyon sok idegesítő dolog is mint pl a túlzó hangeffektek vagy Will Buxton jelenléte. Kicsit olyan is volt, mintha az írók között lett volna, mert szinte 100%-ban az ő kedvenc sztorijait és nézeteit osztotta a sorozat. Ez főleg az Ocon-os részben csúcsosodott ki, szóval az ő monológjait érdemes fenntartásokkal kezelni.

Összességében viszont jól fogyasztható, és a Horner-Abiteul-Steiner hármas aranyköpéseiért már érdemes megnézni.

Llalayth - 2019. 03. 13. 20:21

Qedrák, szuper írás, nagyon kösz az élményt! Az évad darával nekem nagyon bejött – annak ellenére, hogy én is láttam minden futamot és Kimi ferraris lévén szinte alig szerepelt benne. Nekem speciel sok új info is volt – nyilván főként a Haasról és a Renault-ról, bőven néztem volna tovább.

tüske - 2019. 03. 13. 22:30

Nekem nagyon bejött, kb. 15 éve nem láttam F1 futamot, de most nagy a kísértés, hogy belenézzek a nyitófutamba. Pedig az lenne a jó, ha nem néznék egyet sem :), és sikerülne kivárnom a második szezont, mert darálni érdemes.

Miközbe néztem, azt hittem, hogy direkt foglalkoztak a kicsikkel, csak ma olvastam, hogy nem engedték be őket a nagyok – de épp ettől lett jó, a második ligában is nagy drámák vannak, csak mindenki a dobogósokra figyel.

Hunterbey - 2019. 04. 08. 19:43

Én egy kissé félek belenézni a sorozatba, mert 8 rész 21 futamot beleerőszakolni gáz, még akkor is ha csak a felét vesszük, mert vagy nagyon unalmas volt, vagy tövig lerágod a körmödet féle események voltak. Nem mellesleg 20 pilóta van, de ha kiveszed a Ferrarit és a Mercedest, akkor is van 16 pilóta, ami sok, mert nem lehet kifejteni értelmesen a szálakat.

Viszont ebben is van végre valami, ami a sablonokat eldobja(Felpörgetve nevű valami ellentétben), és nem az élmezőnyt nézi, hanem hogy egy középcsapatnak mennyit kell tennie ahhoz, hogy ne vesszen el a semmibe.

Külső szemmel nézve unalmas, hogy körbe-körbe mennek, de még egy egyszerű arcade játékkal is max 20 kört tudnánk kibírni, az erőhatásokról nem is beszélve, amit a valóságban éreznek a pilóták. Avagy ilyenkor bele kell helyezni magad a pilóta helyébe. Könnyen hibázunk és hiába mennek körbe, körbe, sokszor valami változik. De személytől függ, hogy ki-hogy azonosul, személy szerint én a focit nem értem, hogy mire fel ekkora hype, de erről az idióta szurkolókat kell kérdezni, mert nem a sporttal van a nagyobb gond.

Tudom, nagyon szeretem a Forma 1-et, de egy ilyen témát bővebben kell kifejteni, mert nagyon felszínes, random és plotholeban gazdag sorozatot kapunk. Emiatt lehet bele se fogok kezdeni, mert tartok hogy csalódni fogok, hiába a magas értékelések. Ez olyan, mintha a Teen Wolf első két évadát akarják lenyomorítani 12 részre.

Syracuse - 2019. 04. 29. 19:51

“A Forma 1 általában az a sportág, amit valaki vagy követ versenyről versenyre, vagy még a gondolatától is elborzad, hogy miként képesek milliószámra rajongani egy ennyire unalmas eseményért.”

Utóbbi kategóriába tartozom. Régen, gyerekként szerettem, de rájöttem, mennyire unalmas. Az utolsó szezon, amit elejétől a végéig néztem, a 2010-es volt.
Viszont mindenkinek tudom ajánlani, hogy nézzetek IndyCart! Sokkal izgalmasabb és nem, nem csak “oválpályákon mennek körbe-körbe”, az a NASCAR.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz