login |

Whiskey Cavalier: 3 rész után

2019. 03. 20. 20:00 - Írta: human

4 hozzászólás | kategória: 2018/19, kritika,

Tényleg adtam neki esélyt, de ez nem. Nekem nem. Igazából kellemes popcorn is lehetne, nem tagadom, megértem, hogy winnie-nek és többeknek is bejön, de hiányzik belőle valami plusz. Meg is mondom mi a fő gond: túl nagy a csapat. (A pilotnál az általánosabb kritikám is olvasható.)

Nyilván elkerülhetetlen lesz, hogy a Lethal Wapon 3. évadjához hasonlítsam, mivel nekem abba az űrbe érkezett a Whiskey Cavalier, de végül el is vérzett ott, hogy borzasztóan karakterizál, és azt is szanaszét szabdalja. Tanítani lehet, ahogy megállnak a karakterek, hogy elmondjanak valami háttérinfót magukról, sokszor szinte oda sem illően, csak ugye más építgetésre nincs idő. Semmi utalgatás, vagy finomság, csak bebökik a tényállást.

Az előbbin az sem segít, hogy ezek mellett az akció annyira… “tipikus”. Mármint persze vannak ötletek, de valahogy az elnagyoltság mellett olyan semmilyennek mondható inkább. Ebből csak a karakterek húzhatnák ki a sorozatot, de egyelőre senki nem győzött meg, pedig szinte minden színészt bírok, aki feltűnik ebben.

Tényleg nem szappant szeretnék, és hihetetlen, hogy ilyet írok, de több magánélet kéne a sorozatba. Több építkezés, ami miatt érdekelhetne a szereplők a sorsa, akikből amúgy tényleg túl sok van. A kevés ráfordíthatóból túl sok időt kapnak olyanok, akiknek nem kéne, szinte mindenki egy szintre kerül, aminek köszönhetően a főszereplők is csak enyhe vázlatok.

Persze egy rész alatt még meggyőző volt valamennyire a sorozat, pörgött az ügy, de már ott is látszott, hogy csak a csapat összehozásáról van szó, a lényeg utána következik. Hát ez meg is történt, és engem el is vesztettek.

4 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2019. 03. 20. 20:15

lehet, hogy én is hasonlóra céloztam, hogy nagyon lájtos és nem mély, de nekem simán elvitték, ahogy írtam, a dialógok, valamint pont az, hogy mindegyik karakter elég jó szinten működik.

Andris - 2019. 03. 20. 20:33

Nekem nagyon üres és sokszor nagyon cringe, illetve nagyon hiányzik nekem a kémia a két főszereplő között.

Kajálás alá, háttérzajnak, ha nagyon nem jut eszembe semmi más, viszont jó.

Plambo - 2019. 03. 20. 20:38

Sziasztok!
Nálam is kuka a sorozat, bár a gyenge első epizód után adtam ugyan még esélyt a másodiknak, de kár volt..
A ponyvánál is ponyvább, és még a scorpionsnál is gyengébb. A tenyérbemászó képű, tehetségtelen nyálgép férfi főszereplő (nem vagyok hajlandó megjegyezni a nevét) pedig már a The Unit – ban is idegesített, csak itt jobban :)

zero - 2019. 03. 22. 11:08

A szegényember Burn Notice-a vagy Levarage-e.

Megpóbáltam nem odafigyelni a sok logikátlan hülyeségre -ebben jó vagyok- de amikor a lézernyalábos szobában azt mondták, hogy “lets dance”, no ott leborult a monitor.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz