login |

Knightfall: kezdett a 2. évad

2019. 03. 27. 21:30 - Írta: Qedrák

9 hozzászólás | kategória: kritika,

Az első évad után bevallom, hogy a Knightfall folytatása nem hiányzott, sem a történet, sem pedig a megvalósítás nem nyűgözött le. Egy elcsépelt és nem túl eredeti darabnak tartottam, amelyet ha valaki kihagy a nézős sorozatai közül, akkor nem éri pótolhatatlan veszteség. Arra azért kíváncsi voltam, hogy milyen folytatást szántak neki.

Nos, azt hiszem, akik szerették az első évadot, azok nem fognak csalódni a premierben. Akik viszont a kiábrándultak táborát erősítik, azoknak csak kevés jó hírrel tudok szolgálni. Az évadnyitó kétség kívül visszakapaszkodni próbál az első évad második felének mélyrepülése után, de korántsem vagyok arról meggyőződve, hogy mindez elég egy jó sorozathoz, amelyet egyébként a második évadban összesen nyolc részen keresztül élvezhetünk. (Az első évad 10 részes volt).

Azt hiszem, hogy talán némi marketingérték is szerepet játszott abban, hogy Mark Hamillt szerződtették a második évadra, mégpedig Talus testvér szerepére, aki az újonc templomosok kiképzéséért felel.

Nos, talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a szerep igen erőteljes hasonlóságokat mutat a The Last Jedi-ban látottakkal. Ugyanazt a mogorva, idős és megkeseredett karaktert alakítja, mint ott. Kétségtelenül Hamill javára írható, hogy ebben a szerepben rutinosan mozog, és probléma nélkül kihoz mindent Talas figurájából, amit ki kell hoznia. Ez egyébként valamennyire ki is emeli őt a színészgárdából, de ez nem biztos, hogy dicséret a többiekre nézve.

Az első rész, ahogy a folytatások gyakran teszik, inkább arról szólt, elhelyezze az egyes szereplőket a táblán. Ezt néha elég feltűnően tette, máskor meg mintha megfeledkezett volna róla. (Ezekről majd lejjebb).

A főbb konfliktusok felvázolását szintén kipipálhattuk, bár az epizód elején látott harcjelenetekről szóló álmot nem tudtam hova tenni, sőt inkább feleslegesnek tartottam. Még így is azt kell írjam, hogy a történetvezetés következetesebbnek tűnt, mint az első évadban, ami akár optimizmusra is okot adhatott volna. Mégis számomra két bosszantó vonás tette egy kissé élvezhetetlenné az új epizódban látottakat. Néhány kisebb spoilerrel folytatom a tovább mögött.

Az egyik probléma, amivel a 2×01-nek is meggyűlt a baja, hogy a folytatásnak le kellett küzdenie az első évad történetvezetési hibáit. Nyilván a királyné halála bonyodalmakkal járt, és ezt folytatniuk kellett, de például az első évadban központi szerepet kapó Grál egyetlen szó említést sem kapott az új részben. A korábbi párizsi templomos helyszínt immár egy nagyobb templomos egység részeként írták meg, és az utolsó rész csatáját sem feledték el, legalábbis utaltak rá, hogy a rend és a király egy kicsit fasírtban van egymással. Persze a következetlenség kibukik, hiszen a történetben hetek telnek el az események között, és valljuk be, hogy ennyit egyik fél sem várakozott volna.

A másik gondom, és ezt ritkán szoktam felpanaszolni, a maszkmesterek munkája. Lehet, hogy csak az én emlékezetem rövid, de nem értem, hogy mikor szabadult meg Nogaret (Julian Ovenden) a szakállától, akit először fel sem ismertem, és miért kellett hirtelen szőrzettel ellátni Fülöp király (Ed Stoppard) arcát.

Mindezt tetézte az Izabellát (Genevieve Gaunt) alakító színésznő lecserélése, ami történeti okokból egyébként érthető, de az első jelenetnél eltelt egy kis idő, mire megértettem, hogy ki kicsoda. A francia királyi udvar szereplői pedig mintha csak azon iparkodnának, hogy egymást teljesítményét gyengítsék, Fülöp király borzasztó manírjait nehezen lehetett elviselni, az új Izabella pedig egyelőre semmivel nem jobb a réginél, főleg azért, mert alig kapott szöveges jelenetet, csak üdvözölte az érkezőket és állt a háttérben.

Az első részt látva van egy olyan benyomásom, hogy a sorozatot történeti okokból kritizálók szavára mintha odafigyeltek volna. Vélhetően ezért derül ki ebben a részben, hogy Landry csak a párizsi rendháznak volt a vezetője, és nem az egész rendnek. A másik fontos változás, hogy kiderült: Fülöpnek van másik gyermeke is Izabellán kívül. Egészen pontosan három fia, belőlük a sorozat most egyet mutatott és nevezett meg, az elsőszülött Lajost (Tom Forbes). A távollétére találtak egy nem túl meggyőző magyarázatot, de ennyit talán még meg lehet bocsátani, feltéve, ha nem évadonként akarják adagolni az újabb királyi hercegeket.

Folytatódik Gawain (Pádraic Delaney) útkeresésének a története is, akit hol máshol találnánk meg, mint a kocsmai verekedések középkorral és gladiátorküzdelmekkel vegyített verziójában. Hogy Nogaret milyen szerepet szán neki, azt vélhetően nem nehéz kitalálni, ahogy abban is biztos vagyok, hogy össze fog még csapni Landry-vel.

Abban a tekintetben feltétlenül előnyére változott a sorozat, hogy kevesebb a CGI és több a statisztával felvett jelenet. (Azért ne feledjük el az első évadnak a díszlet leégése miatt végig küzdenie kellett azzal, hogy miként teremtse meg a környezetet, amelyben játszódik). A történelmi hűség továbbra sem a sorozat erénye, (akit érdekel, az első évadról egy nem túl hízelgő vélemény olvasható az Újkoron). A páncélokon és a láncingen átszúró fegyverek és az anakronisztikus elemeken szerintem kár felhúzni magunkat, deklaráltan nem egy hiteles részleteket felvonultató sorozatról beszélünk.

Összességében, mint írtam, az évadnyitó mintha megpróbálta volna az első évad gyermekbetegségeit gyógyítani. Ez egyelőre nem sok, aki egy kis szappannal felöntött, közepesen kellemes pop-corn sorozatra vágyik, annak a Knightfall tökéletes választás, de biztos vagyok benne, hogy még a középkorban játszódó történelmi szériák között is gyorsan találhatunk ennél jobb szériákat. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az évad során az előremutató változások erősödnek-e meg, vagy végleg megérett-e a sorozat a kaszára.

9 hozzászólás Ne habozz!

Yeto - 2019. 03. 27. 22:34

Nekem az jött be hogy sokkal inkább hozta az Assassin’s Creed játékok világát és hangulatát mint az azonos című film, még akkor is ha ez nem volt szándékos a sorozat készítői részéről.

Geza Kovacs - 2019. 03. 27. 23:36

Egynek elmegy. Hamillel egy fokkal jobb azért az eddigieknél.

Scat - 2019. 03. 28. 01:50

Jó, akkor ráérek megnézni :)

Utána érdemben is hozzászólok.

Fegyula - 2019. 03. 28. 11:31

Nagy várakozással, de végig szenvedve nyomtam le az első évadot. A téma sorozatért kiáltott, lehetett volna egy GoT 2 is, de egy nagy zagyvaság lett, borzalmas kivitelezéssel.
Az akkori alkotókat örökre eltiltottam volna a filmezéstől. :)
A második évadba nem is akartam belenézni, de mivel nagyon vonz maga a történet, így bepróbálkozom, bár nem leszek annyira eltökélt mint az első évadnál voltam.

Key - 2019. 03. 29. 12:44

Semmivel sem volt jobb (igaz, rosszabb sem) rész, mint akármelyik az első évadból. Volt alkotógárda csere (showrunner és/vagy írók), nagy fogadkozások, hogy sötétebb lesz, jobb, grandiózusabb… hát eddig semmi. Persze még csak 1 rész ment le, de eddig nem túl sok a bíztató jel.
Hamill kb. életem hőse, amióta az eszemet tudom, de szerintem őt vígjátékokban kéne szerepeltetni. Szerintem nagyon túltolja a szerepét, már-már ripacskodásba fordulóan. Olyan, mintha ő maga sem venné az egészet komolyan. Vagy csak én érzem így?

Geza Kovacs - 2019. 04. 02. 21:47

Hát ezek nem szarral gurigáznak :-D

hamupipacs - 2019. 04. 11. 13:14

Nem teljesen értettem, hogy a csecsemős jelenetnél miért csücsül az anya lenn. Miért fél a templomosoktól? Honnan volt a gyerek?

Qedrák - 2019. 04. 13. 17:52

Na, most már megérkezett Burgundi Margit is.
Így még kevésbé tudom elfelejteni azt, hogy mennyivel jobb ez a történet Druon tolmácsolásában.

szirial - 2019. 04. 16. 17:07

A csecsemős jelenettel nekem is vannak gondjaim. Világos, hogy megölnek minden akkor született/keresztelt gyereket. (Mondjuk ezt a módszert Herodes is próbálta sikertelenül)
De egy random család honnan tudja ezt előre és megpróbál elbújni? Hiszen az a kisfiú a sajátjuk volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz