login |

JAws 2018 2.0: eyecandy

2019. 03. 31. 21:30 - Írta: winnie

270 hozzászólás | kategória: szavazás,

Csak és kizárólag az én hibám a késlekedés, elnézést érte (mint ahogy azért is, hogy a tavaly 21-50. helyezettek nem kerültek ki – a héten őket is pótoljuk!), de az idei év sem maradunk eyecandy szavazás nélkül, szóval lássuk a legjobb sorozatos lányokat és fiúkat, csajokat és pasikat, nőket és férfiakat, néniket és bácsikat! Ismét a szokásos 20 év alatti, 20-60 között és 60 év fölötti kateg…, oké, nyugi, csak viccelek.

Van, hogy azért kezdünk el nézni sorozatot, mert sikeres, van hogy azért, mert sokan ajánlják, és előfordul, hogy eyecandy-k miatt. Most róluk fogunk szavazni – nem titokban, hanem kommentben, tehát mindenki láthatja, hogy ki kinek a favoritja, felelősségre lehet vonni a másikat, hogy mégis hogyan képzelik, hogy nekik X vagy Y tetszik jobban.

Aki beszállna az össznépi szavazásba, az vésse be kommentbe, hogy a 2018-ban leadott sorozatokban kik voltak a legjobb csajok és pasik. Aki akar, az szavazhat csak az egyik nem képviselőire, de akár mindkettőre is. Egy kérésünk van: mindenki egyszer szavazzon. Ez tényleg játék, nem több, de minden évben szoktak lenni túlbuzgók, és ha észrevesszük a csalást, akkor azt, bármennyire is nem fair, a “nyomott” jelölt bánja.

Maximum 3 jelöltet kérünk, melyek, ha sorrendbe vannak téve az 1.-2.-3. hely jelölésével, 3-2-1 pontot kapnak, ha nincsenek rangsorolva, akkor 2-2-2-t. Szavazni péntek estig lehet, a végeredményről külön bejegyzésben tudósítunk (nem lesz külön szavazás, csak a mostani kommentek döntenek), szavazatszámláló biztos dzsiaj lesz.

A fiúknál tavaly sem szakadt meg az állandóság, még mindig csak két győztes volt ebben az évtizedben , a lányoknál viszont az elmúlt öt évben öt győztes volt. A lányokra és a fiúkra is jellemző egyébként, hogy egyesek folyamatosan az élbolyban vannak, még ha nem is nyernek, mások viszont üstökösszerűen törnek föl, majd zuhannak ugyanolyan villámgyorsan ki a kegyeitekből.

Ha valakinek van favoritja vagy új felfedezettje, akkor szerintem tudja, ki az, szóval felesleges felsorolnom a sorozatokat, szabályokat sem fogunk felállítani (max vigaszdíjat osztunk) – nyilván nem egy epizódos vendégszereplőre fog szavazni a többség, de aki ezt akarja, megteheti, sok szavazatot úgysem fog kapni az illető.

Akinek pedig nem jut eszébe senki, az a kommentekből tájékozódhat, frissítheti az emlékezetét, esetleg új kedvencekre figyelhet fel + a poszt alján ott vannak a tavalyi top50-es listák.

Aki kampányolni akar, nyugodtan linkeljen képeket – egyes linkeket olykor szűr a spamszűrő, de ezeket folyamatosan engedélyezem, nem vész el semmi, esetleg csak később jelenik meg.

Szóval, kommentes szavazásra fel! Szokás szerint kíváncsian várom, hogy kik lesznek idén a semmiből a legjobbak közé kerülők.

Korábbi győztesek és helyezettek (a linkeken képekkel):

2007: Jensen Ackles és az első 10 és Kristen Bell és az első 10
2008: Jensen Ackles és az első 10 és Yvonne Strahovski és az első 10
2009: Jensen Ackles és az első 10 és Yvonne Strahovski és az első 10
2010: Ian Somerhalder és az első 10 (11-20. hely) és Yvonne Strahovski és az első 10 (11-20. hely)
2011: Ian Somerhalder és az első 10 (11-20. hely) és Yvonne Strahovski és az első 10 (11-20. hely)
2012: Jensen Ackles és az első 10 (11-20. hely, 21-40. hely) és Yvonne Strahovski és az első 10 (11-20. hely)
2013: Jensen Ackles és az első 10  (11-20. hely, 21-50. hely) és Yvonne Strahovski és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely)
2014: Jensen Ackles és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely) és Emily Bett Rickards és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely)
2015: Jensen Ackles és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely) és Emmy Rossum és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely)
2016: Jensen Ackles és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely) és Melissa Benoist és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely)
2017: Jensen Ackles és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely) és Katheryn Winnick és az első 10 (11-20. hely, 21-50. hely)

270 hozzászólás Ne habozz!

Orso-borso - 2019. 03. 31. 21:41

1. Alex O’Loughlin
2. Gabriel Macht
3. Nagy Ervin

dejólnézek maki - 2019. 03. 31. 21:41

1. Tori Anderson (Blindspot)
2. Eliza Coupe (Quantico, Future Man, Rob Riggle’s Ski Master Academy)
3. Elizabeth Lail (Once Upon a Time, You)

ddd - 2019. 03. 31. 21:42

1. Amanda Schull (Suits)
2. Aja Naomi King (HTGAWM)
3. Katherine McNamara (Arrow)

Necridus - 2019. 03. 31. 21:42

Fiúk:
1. Ross Lynch
2. Avan Jogia
3. Jensen Ackles

Lányok:
1. Katie Cassidy
2. Elizabeth Lail
3. Emmy Rossum

Wolfeone - 2019. 03. 31. 21:47

1. Melissa Benoist (Supergirl)
2. Jessica Henwick (Iron Fist)
3. Deborah Ann Woll (Daredevil)

Luci - 2019. 03. 31. 21:50

Fiúk:
Aidan Turner
Sam Heughan
Tom Ellis

Lányok:
Holland Roden
Caitriona Balfe
Lili Reinhart

Alain Prosztó - 2019. 03. 31. 21:51

Sokszor eszembe jutott, de nem akartam rákérdezni, mert féltem, hogy a metoo miatt elvetettétek, és egy világ dőlt volna össze bennem. :-D

VanillaSky - 2019. 03. 31. 21:55

Alison Brie (Glow) – GOAT

Emmy Rossum (Shameless)

Shay Mitchell (You)

englishfan - 2019. 03. 31. 21:56

1. Odette Annable (Supergirl)
2. Melissa Benoist (Supergirl)
3. Emmy Rossum (Shameless)

Alain Prosztó - 2019. 03. 31. 21:58

1. Martha Higareda (Altered Carbon)
2. Kat McNamara (Arrow)
3. Jodie Comer (Killing Eve)

Energiavampir - 2019. 03. 31. 21:59
speranza - 2019. 03. 31. 22:00

Ioan Gruffudd (Harrow) :)

Anni - 2019. 03. 31. 22:05

Fiúk:

1. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)
2. Matt Lanter (Timeless)
3. Cole Sprouse (Riverdale)

Lányok:

1. Melissa Benoist (Supergirl)
2. Lili Reinhart (Riverdale)
3. Jodie Comer (Killing Eve)

Konika4 - 2019. 03. 31. 22:05

Fiúk:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Daniel Brühl (The Alienist)
3. Liev Schreiber (Ray Donovan)

Zsanna - 2019. 03. 31. 22:06

Majdnem nem volt meg a héten. :)

Komolyra fordítva a szót!

Fiúk:
1.) Matthew Daddario (Alec Lightwood)
2.) Wilson Bethel (Benjamin “Dex” Pointdexter)
3.) Joel Kinnaman (Takeshi Kovacs)

Lányok:
– Melissa Benoist (Supergirl)
– Rachel Bilson (Sam Swift)
– Holland Roden (Zoe Woods)

Pacsi!

Tom Vajner - 2019. 03. 31. 22:07

1. Melissa Fumero (Brooklyn 99)
2. Olivia Munn (Six)
3. Trokán Nóra (A tanár)

Merry - 2019. 03. 31. 22:09

Jensen Ackles

Stephen Amell

Tom Ellis

Diapolo - 2019. 03. 31. 22:10

1. Katheryn Winnick
2. Alycia Debnam-Carey
3. Lili Reinhart

galanm - 2019. 03. 31. 22:17

1. Jessica Henwick (Iron Fist)
2. Emma Stone (Maniac)
3. Emily Bett Rickards (Arrow)

adam - 2019. 03. 31. 22:17

1. Emmy Rossum (Shameless)
2. Mandy Moore (This is us)
3. Elisabeth Lail (You)

Dru - 2019. 03. 31. 22:18

1. Alex Høgh Andersen
2. Joel Kinnaman
3. Alexander Ludwig

és

Katheryn Winnick
Emmy Rossum

Kitana - 2019. 03. 31. 22:19

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Alex O’Loughlin (Hawaii Five-0)
3. Jay Hernandez (Magnum P.I.)

1. Deborah Ann Woll (Daredevil)
2. Yvonne Strahovski (The Handmaid’s Tale)
3. Katheryn Winnick (Vikings)

Pr13m - 2019. 03. 31. 22:22

Fiúk:
– Jensen Ackles

Lányok:
– Melissa Benoist
– Kristen Bell
– Lili Reinhart

blabla - 2019. 03. 31. 22:22

1. Emily Bett Rickards
2. Melissa Fumero
3. Kat McNamara

1.Matt Czuchry
2 Michiel Huisman
3.Aidan Turner

Danca - 2019. 03. 31. 22:23

Portia Doubleday
Melissa Benoist
January Jones

1. Liev Schreiber
2. Jensen Ackles
3. Nikolaj Coster-Waldau

Danca - 2019. 03. 31. 22:25

Közben eszembe jutott, hogy a GOT pihenőn volt (Nikolaj Coster-Waldau)
Az ilyenekre is lehet szavazni? Gyakorlatilag még tart a sorozat…

gwph - 2019. 03. 31. 22:30

Fiúk:
1. Arón Piper (Elite)
2. Matthew Daddario (Shadowhunters)
3. Brandon Flynn (13 Reasons Why)

Csajok:
1. Emily Bett Rickards (Arrow)
2. Tessa Mossey (Shadowhunters)
3. Camila Mendes (Riverdale)

Trevol - 2019. 03. 31. 22:30

Jodie Whittaker (Doctor Who)
Emma Stone (Maniac)
Amy Adams (Sharp Objects)

Mikilós - 2019. 03. 31. 22:33

3. Brian J. Smith (Sense8)
2. KJ Apa (Riverdale)
1. Jensen Ackles (Supernatural)

3. Sofia Helin (Bron/Broen)
2. Lily Rabe (American Horror Story: Apocalyse)
1. Jodie Comer (Killing Eve)

Cyrill - 2019. 03. 31. 22:38

1. Alexander Ludwig (Vikings)
2. Stephen Amell (Arrow)
3. Tom Ellis (Lucifer)

1. Katheryn Winnick (Vikings)
2. Arielle Kebbel (Midnight, Texas)
3. Deborah Ann Woll (Daredevil)

Geralt90 - 2019. 03. 31. 22:39

Abigail Spencer (Timeless)
Daniela Ruah (NCIS: Los Angeles)
Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)

Bárányfelhőbodorító - 2019. 03. 31. 22:39

1. Jensen Ackles
2. Sam Heughan
3. Aidan Turner

1. Holland Roden
2. Rachel Bilson
3. Catriona Balfe

Suzy - 2019. 03. 31. 22:43

1. Alex O’Loughlin
2. Max Thieriot
3. Jensen Ackles

Lilith Dark - 2019. 03. 31. 22:43

Fiúk:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Jason Momoa (Frontier)
3. Jeffrey Dean Morgan (The Walking Dead)

Lányok:
1. Carla Gugino (The Haunting of Hill House)
2. Danielle Rose Russell (Legacies)
3. Marie Avgeropoulos (The 100)

Claire8310 - 2019. 03. 31. 22:45

Matt Ryan (Legends of tomorrow)
Anson Mount (Star Trek: Discovery)
Micheil Huisman (Haunting of Hill house)

Deborah Ann Woll (Daredevil)
India Eisley (I am the night)
Kate Siegel (Haunting of Hill house)

dochollywood - 2019. 03. 31. 22:48

Emmanuelle Chriqui
Elsa Pataky
Brigette Lundy-Paine

Zsu - 2019. 03. 31. 22:49

Fiúk:
1. Andy Samberg (Brooklyn Nine-Nine)
2. John Krasinski (Tom Clancy’s Jack Ryan)
3. Matt Daddario (Shadowhunters)

Lányok:
1. Melissa Fumero (Brooklyn Nine-Nine)
2. Holland Roden (Channel Zero)
3. Emily Bett Rickards (Arrow)

jessm - 2019. 03. 31. 22:51

fiuk:
1.Sam Heughan (outlander
2. Stephen Amell (Arrow)
3. Milo Ventimiglia (This is us )

Láníok:
1. Emily Bett Rickards (Arrow)
2. Gina Rodriguez (Jane The virgin)
3. Mandy Moore (this is us)

Evvi - 2019. 03. 31. 22:53

Jensen Ackles
Jason Momoa
Stephen Amell

Juju - 2019. 03. 31. 22:55

1. Jensen Ackles
2. Sam Heughan
3. Bob Morley

1. Kristen Bell
2. Caitriona Balfe
3. Kiernan Shipka

Elijah - 2019. 03. 31. 22:55

1. Caitriona Balfe
2. Melissa Benoist
3. Shay Mitchell

C-DEF - 2019. 03. 31. 22:57

1. Ester Expósito (Elite)

2. María Pedraza (Elite, La casa de papel)

3. Conor Leslie (Titans)

ata - 2019. 03. 31. 22:59

1. Chloe Bennet (AoS)
2. Olivia Holt (Cloak and Dagger)
3. Melissa Benoist (Supergirl)

heidfeld - 2019. 03. 31. 22:59

Mivel Enzo, Wrecked-elemző kollégám is többet szeret említeni, íme, 2019 jelöltjeim:

1. Perry Matfeld – Shameless Ő egy Istennő. Pár hét, és itt az új sorozata. Remélem, ismertebb lesz!
2. Jennie Jacques – Vikings Instáján, Athesthan-füzetes képe, mindennél többet mutat..
3. Blanca Suárez – Las Chicas Del Cable Elegáns, vad, igazi nő!
4. Abbie Cornish – Jack Ryan Nagy felfedezettem az évben. Kedvenc típusom, ha lehet ilyet mondani.
5.Maggie Geha – Nem tudom, mi ez a “Mr. Iglesias, de miatta nézni fogom.
6.Lauren German Szép.
7. Olivia Macklin – LA to Vegas Több, mint szexi..
8. Santhel van Shanten – Shooter. Legcukibb..
9. Heléne Yorke – The Good Fight. Graves őta imádom. Legjobb színésznő a listámon.
10 Malse Jow Flash-óta nem megy ki a fejemből…
11. Nazanin Boniadi – Képmás.
12. Rose Mciver – Izombie
13. Marie Kremer – Egy francia falu
14. Alicia Angelson – Vikings
15. Karheryn Winnick – Vikings
16. Karherrine Cunnigham – Yellowstone
17. Emily Beecham – Into to Badlands
18. Maggie Chivantos – Las Chicas Del Cable
19. Kat Foster – Barry. Legszebb mosoly, még mindig.
20. Ana Fernandes – Las Chicas Del Cable

Deny - 2019. 03. 31. 22:59

Lányok:
1. Blanca Suárez (Las Chicas Del Cable)
2. Stefania Spampinato (Grey’s Anatomy)
3. Benedetta Porcaroli (Baby)

Fiúk:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Tom Ellis (Lucifer)
3. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)

viktor007 - 2019. 03. 31. 23:01

1. Danielle Rose Russell (Legacies)
2. Melissa Benoist (Supergirl)
3. Elizabeth Lail (You)

ABnaf - 2019. 03. 31. 23:02

Urak:
1. Milo Ventimigla
2. Stephen Amell
3. Tom Ellis

Hölgyek:
1. Melissa Benoist
2. Kristen Bell
3. Lili Reinhart

Nikolka - 2019. 03. 31. 23:03

1. Manish Dayal (The Resident)
2. Joshua Jackson (The Affair)
3. Matt Czuchry (The Resident)

Dex - 2019. 03. 31. 23:04

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Tom Welling (Lucifer)
3. Matt Czuchry (The Resident)

1. Lili Reinhart (Riverdale)
2. Melissa Benoist (Supergirl)
3. Elizabeth Lail (You)

sebien - 2019. 03. 31. 23:09

1. Jessie Graff (American Ninja Warrior)
2. Peyton List (Gotham, Colony)
3. Lana Condor (Deadly Class)

DennyKeh - 2019. 03. 31. 23:16

1. Marie Avgeropoulos (The 100)
2. Holland Roden (Channel Zero)
3. Mandy Moore (This Is Us)

Egyelőre csak lányok, később kigondolom a fiúkat is.

n5wrr7 - 2019. 03. 31. 23:20

1. Matthew Daddario
2. Michael Malarkey
3. Anson Mount

1. Erin Richards
2. Arielle Kebbel
3. Tina Desai

Vas - 2019. 03. 31. 23:23

Melissa Benoist
&
Stephen Amell

El Diablo - 2019. 03. 31. 23:23

Teljesen rendhagyó módon most egy puma hármassal jövök:

1. Samantha Smith (Mary Winchester / Supernatural)
2. Paige Turco (Dr. Abigail Griffin / The 100)
3. Orla Brady (Lydia / Into The Badlands)

Mrover - 2019. 03. 31. 23:24

1 Deborah Ann Woll
3 Katheryn Winnick
3 Melissa Benoist

1 Mark O’Brien
2 Aidan Turner
3 Jensen Ackles

zso - 2019. 03. 31. 23:26

1. Stephen Amell (Arrow)
2. Justin Hartley (This is us)
3. Ben Barnes (The Punisher)

brise - 2019. 03. 31. 23:26

1. Jensen Ackles
2. Jason Momoa
3. Sam Heughan

1. Odette Annable
2. Katheryn Winnick
3. Caitriona Balfe

Rubber Duck - 2019. 03. 31. 23:28

Hölgyek:

1. Christina Hendricks (Good Girls)
2. Yael Grobglas (Jane The Virgin)
3. Jodie Comer (Killing Eve)

Urak:

1. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)
2. Jeffrey Dean Morgan (The Walking Dead)
3. Douglas Henshall (Shetland)

mooo - 2019. 03. 31. 23:35

1.Melissa Fumero – B99
2.Melissa Benoist – Supergirl
3.Chloe Bennet – AoS

oriole - 2019. 03. 31. 23:37

Fiúk:
1. Penn Badgley (You)
2. Adam Huber (Dynasty)
3. Luke Evans (The Alienist)

Lányok:
1. Leighton Meester (Single Parents)
2. Elizabeth Gillies (Dynasty)
3. Elizabeth Lail (You)

damien. - 2019. 03. 31. 23:37

1. Jeffrey Dean Morgan
2. Stephen Amell
3. Matthew Daddario

1. Lili Reinhart
2. Arielle Kebbel
3. Emily Bett Rickards

Adamzget2 - 2019. 03. 31. 23:39

Fiúk:
1. Stephen Amell (Arrow)
2. Liev Schreiber (Ray Donovan)
3. Sullivan Stapleton (Blindspot)

Lányok:
1. Lili Reinhart (Riverdale)
2. Kat McNamara (Shadowhunters/Arrow)
3. Olivia Holt (Cloak & Dagger)

Jessie - 2019. 03. 31. 23:41

1.Joseph Morgan ( The Originals)
2.Peter Gadiot ( Queen of the South)
3.Samuel Page (The Bold Type)

1.Rachel Bilson (Take two)
2.Kathie Stevens (The Bold Type)
3.Meghan Fahy (The Bold Type)

Cleda - 2019. 03. 31. 23:49

lányok:
1. Chloe Bennet
2. Lili Reinhart
3. Katherine McNamara

fiúk:
1. Jack Falahee
2. Brenton Thwaites
3. Matthew Daddario

eszemix - 2019. 03. 31. 23:51

Számomra csak egyetlen eyecandy létezik:

Manish Dayal (The Resident)

Uatu - 2019. 03. 31. 23:58

1. Rachel Brosnahan (THe Marvelous Mrs Maisel)
2. Olivia Taylor Dudley (Thr Magicians)
3. Danielle Panabaker (The Flash)

SasukeMilo - 2019. 04. 01. 00:18

Lányok – rohadtul nehéz választás volt, de most így érzem:
1. Marie Avgeropoulos (Octavia Blake – The 100)
2. Katherine McNamara (Clary Fray – Shadowhunters + Mia Smoke – Arrow)
3. Jessica Parker Kennedy (Nora West-Allen – The Flash)

Fiúk – tök mindegy, de már csak azért is, hogy ismét nyerjen + mert Supnat forever :D Szóval:
1. Jensen Ackles (Dean Winchester – Supernatural) igazából nem akartam többet nevezni, de csak hogy biztos megkapta a 3 pontot, legyen még mondjuk:
2. Stephen Amell (Oliver Queen – Arrow) úgy is jobban megkedveltem, mióta láttam párszor pankrátorkodni LOL
3. Bob Morley (Bellamy Blake – The 100)

u.i.: ha még tavalyi lett volna a Deadly Class, akkor María Gabriela de Faría (Maria Salazar) is benne lett volna a jelöltjeim között, mert szvsz nem semmi kisugárzással bír… mondjuk mindig is vonzottak a latin csajok! Na de sebaj, majd jövőre ;)

Carpeks - 2019. 04. 01. 00:18

Esther Acebo (La Casa De Papel)
Levy Tran (The Haunting of Hill House)
Holly Taylor (The Americans)

superpityu - 2019. 04. 01. 00:22

1. Justin Theroux (Maniac)
2. Charlie Cox (Daredevil)
3. Casey Cott (Riverdale)

1. Emma Stone (Maniac)
2. Madelaine Petsch (Riverdale)
3. Elizabeth Lail (You)

Tulazon - 2019. 04. 01. 00:26

1. Chloe Bennet (Shield)
3. Halston Sage(Orville)
3. Marie Avgeropoulos (The 100)

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Sam Heughan (Outlander)
3. Joel Kinnaman (Altered Carbon)

Tusika - 2019. 04. 01. 00:36

1. Jensen Ackles (Supernatural)forever!
2. Richard Madden (Bodyguard)
3. Joel Kinnaman (Altered Carbon)

Energiavampir - 2019. 04. 01. 00:36

Még az első ötnél beküldtem, és sehol
ennyire azért nem voltak rossz nők..

Marcos - 2019. 04. 01. 00:44

-Emily VanCamp
-Chloe Bennet
-Kristen Bell

ChipLecsap - 2019. 04. 01. 00:52

1-Alycia Debnam-Carey
2-Madelaine Petsch
3-Vanessa Morgan

polovcev - 2019. 04. 01. 00:55

Gemma Chan (Humans)
Teresa Ruiz (Narcos: Mexico)
Emily Beecham (Into to Badlands)

Eltiron - 2019. 04. 01. 02:00

Lánykák:
Freema Agyeman (New Amsterdam, ex-Doctor Who)
Eliza Coupé (Future Man)
Stefania Spampinato (Grey’s Anatomy)

Fiúkák:
Ben Rapaport (For The People)
Jesse Williams (Grey’s Anatomy)
Ryan Eggold (New Amsterdam)

Ela1010 - 2019. 04. 01. 02:04

1 Charlie Cox
2 Tom Ellis
3 Kit Harington

Aldo - 2019. 04. 01. 02:29

1. Abigail Spencer (Timeless)
2. Kim Matula (LA to Vegas)
3. Sonja Gerhardt (Deutschland 86)

Thomas - 2019. 04. 01. 04:08

Meglepetést fogok okozni azoknak, akik emlékeznek rá, hogy minden évben beírom, hogy kétszer még ugyanarra sosem szavaztam, mindig jöttek új kedvencek. Most meg nem hogy egy ismétlődő van, de az első kettő ugyanaz maradt:) Köszönheőean annak, hogy a Star 2. évadának második fele is játszik még ebben, mert az S3 kapcsán nem jutott volna eszembe Jude-ot jelölni. A Siesta-jelölés is nyilván az S1 második fele miatt van, az S2-ben bántóan keveset szerepelt Kelsey, szóval idén tippre már megint új nevek lesznek:) A harmadik helyre azért csak befutott egy újonc sorozatból valaki, akit abban ismertem meg:)

1. Jude Demorest (Star)
2. Kelsey Owens (Siesta Key)
3. Jade Chynoweth (Step Up: High Water)

Aztán a top 10 maradéka így nézne ki, tök véletlenül itt is maradtak konkrét helyeken is ugyanazok (7-8.), pedig eskü, hogy nem másoltam, csak utána vetetettem össze a tavalyival, hogy ezt megvolt:)

4. Döbrösi Laura (Aranyélet)
5. Samantha Logan (All American)
6. Ryan Destiny (Star)
7. Arielle Kebbel (Midnight, Texas)
8. Madisson Hausburg (Siesta Key)
9. Brec Bassinger (All Night)
10. Lennon Stella (Nashville)

Srácokat még sosem írtam, csak a poén kedvéért:) Az se baj, ha nem számoljátok bele, nem hiteles a véleményem:)

1. Taylor Kinney (Chicago Fire)
2. KJ Apa (Riverdale)
3. Stephen Amell (Arrow)

Nem tudom, hogy érdekel-e valakit, de ha már csináltam egy realitys eyecandy listát is, bekopizom ezt is:)

1. Angela Rummans (Big Brother)
2. Michelle Sussett (American Idol)
3. Libby Vincek (Survivor)
4. Haleigh Broucher (Big Brother)
5. Evan Lynyak (The Amazing Race)
6. Morgan Ricke (Survivor)
7. Jurnee (American Idol)
8. Rachel Swindler (Big Brother)
9. Magda Fialek (So You Think You Can Dance)
10. Jessica Peet (Survivor)

wickee - 2019. 04. 01. 06:12

Sorrend nélkül:
Jon Bernthal
Joel Kinnaman
Nagy Ervin

És bár most nem lehet jelölni, de muszáj megemlítenem:
Rami Malek

ttrap - 2019. 04. 01. 06:28

Katheryn Winnick (Vikings)
Melissa Benoist (Supergirl)
Marie Avgeropoulos (The 100)

ananiila - 2019. 04. 01. 07:06

1. Wes Chatham (The Expanse)
2. Stephen Amell (Arrow)
3. Luke Evans ( The Alienist)

Kissur - 2019. 04. 01. 07:11

1. Yasemin Kay-Allen (Strike Back)
2. Alycia Debnam-Carey (Fear The Walking Dead)
3. Kat McNamara (Shadowhunters/Arrow)

Lindello - 2019. 04. 01. 07:37

Jodie Comer
Olivia Munn
Gina Rodriguez

Tom Ellis
Joel Kinnaman
Liev Schreiber

natasa - 2019. 04. 01. 07:42

1. Aviv Alush (Beauty and the Baker)
2. Volker Bruch (Babylon Berlin)
3. Charlie Cox ( Daredevil)

Mordekai - 2019. 04. 01. 07:47

Persze lehetne megint a nagy favoritokra szavazni, de kicstit már unom és a nagy kedvenc tavaly megnyerte, ezért inkább újítanék:

1. Lili Reinhart (Fogalmam sincs, csak képeken láttam, de már most imádom… ööö oké, Riverdale)

https://www.seventeen.com/celebrity/a15956580/lili-reinhart-sweetest-thing-about-cole-sprouse/

2. Christina Ochoa (Blood Drive, Animal Kingdom)

http://huo360.com/a/43979

3. Alicia Agneson (Vikings, ő volt Ivar felesége)

https://hu.pinterest.com/pin/592082682239819049

marssy - 2019. 04. 01. 07:52

1. Jensen Ackles
2. Joel Kinneman
3. Nagy Ervin

Tibi - 2019. 04. 01. 08:03

Matt Lanter (Timeless)
KJ Apa (Riverdale)
Matthew Daddario (Shadowhunters)

Lili Reinhart (Riverdale)
Melissa Benoist (Supergirl)
Camila Mendes (Riverdale)

AmandaRip - 2019. 04. 01. 08:12

1. Charlie Cox (Daredevil)
2. Chris Pine (I am The night)
3. Daniel Brühl (The Alienist)

1. Elisabeth Olsen (Sorry for your loss)
2. Deborah Ann Woll (Daredevil)
2. Martha Higareda (Altered Carbon)

Jolene - 2019. 04. 01. 08:15

1. Milo Ventimiglia( This is us)
2. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)
3.Justin Baldoni(Jane the virgin)

1.Rachel Bilson(Take Two)
2.Yael Grobglas(Jane the virgin)
3.Meghann Fahy(The bold type)

winnie - 2019. 04. 01. 08:17

“2. Christina Ochoa (Blood Drive, Animal Kingdom)”

Ochoa nem aprózta el, mert mondjuk a BD 2017-es, de ugye ott volt neki még a 2 országos főszerepe, a Valor és az A Million Little Things.

Neoprimitiv - 2019. 04. 01. 08:24

rangsor nélkül:

Jessica Lucas (Gotham)
Caitriona Balfe (Outlander)
Yasemin Kay-Allen (Strike Back)

Mate815 - 2019. 04. 01. 08:24

Melissa Benoist (Supergirl)
Candice Patton (The Flash)
Danielle Panabaker (The Flash)

ravengirl - 2019. 04. 01. 08:26

1. Aidan Turner
2. Matthew Daddario
3. Charlie Cox

1. Elsa Pataky
2. Rachel Bilson
3. Olivia Holt

Col-Lector - 2019. 04. 01. 08:45

Lányok:

1. Rachel Hurd-Wood (Clique)
2. Aja Naomi King (HTGAWM)
3. Gillian Anderson

AbyssR - 2019. 04. 01. 08:49

1. Emmy Rossum
2. Kristen Bell
3. Olivia Munn

Tomtaker - 2019. 04. 01. 08:50

Fiúk:

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Stephen Amell (Arrow)
3. Bob Morley (The 100)

Lányok:

1. Alycia-Debnam Carey (Fear The Walking Dead)
2. Elizabeth Lail (You)
3. Jessica Henwick (Iron Fist)

SydneyASN - 2019. 04. 01. 08:52

1. Jensen Ackles
2. Alex Høgh Andersen
3. Jason Momoa

EmmyGreek - 2019. 04. 01. 08:55

1. Matthew Goode
2. Tom Ellis
3. Tom Hughes

Dzsudeee - 2019. 04. 01. 09:00

1. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)
2. Stephen Amell (Arrow)
3. Michael Vlamis (Rosswell, NM)

1. Peyton List (Gotham)
2. Katheryn Winnick (Vikings)
3. Melissa Benoist (Supergirl)

castania - 2019. 04. 01. 09:02

Fiúk:
1. Jensen Ackles
2. Jason Momoa
3. Luke Evans

Lányok:
1. Eleanor Tomlinson
2. Kristen Bell
3. Caitriona Balfe

Christie98 - 2019. 04. 01. 09:03

Fiúk:
1. Benedict Cumberbatch
2. Daniel Brühl
3. Aidan Turner

Lányok:
1. Florence Pugh
2. Gillian Anderson
3. Emma Stone

Capri - 2019. 04. 01. 09:04

Nők:

1.Katie McGrath (Supergirl)
2.Caity Lotz (LoT)
3.Marie Avgeropoulos (The 100)

meisztib - 2019. 04. 01. 09:50

1. Robert Sheehan
2. Jake Borelli
3. Ross Lynch

1. Melissa Benoist
2. Mayim Bialik
3. Madelaine Petsch

Borsó - 2019. 04. 01. 09:56

1. Jensen Ackles
2. David Boreanaz
3. Matt Czuchry

1. Yvonne Stahovski
2. Jenna Dewan
3. Shay Mitchell

Dlee - 2019. 04. 01. 09:57

1.yael groblas(Jtv)
2.katherine mcnamara(arrow)
3.caity lotz(lot)

_Peter - 2019. 04. 01. 10:14

1. Benedetta Porcaroli (Baby)
2. Yasemin Kay Allen (Strike Back)
3. Erin Armstrong (Shetland)

HornMici - 2019. 04. 01. 10:33

Fiúk
1. Richard Armitage
2. Freddie Highmore
3. Dan Stevens

Lányok
1. Yvonne Strahovski
2. Kristen Bell
3. Lucy Liu

patri - 2019. 04. 01. 10:39

1) Milo Ventimiglia (This is us)
2) Luke Kleintank (The man in the high castle)
3) Nagy Ervin (A tanár)

1) Mandy Moore (This is us)
2) Melanie Liburd (This is us)
3) Alexis Bledel (The Handmaid’s Tale)

szirial - 2019. 04. 01. 10:41

1. Jensen Ackles (Supernatural)

Mala - 2019. 04. 01. 10:42

1. Jensen Ackles (Supernatural) csakazértis :)
2. Richard Madden (Bodyguard)
3. Joel Kinnaman (Altered Carbon)

verogirl94 - 2019. 04. 01. 10:47

1. Marie Avgeropoulos (the 100)
2. Sophie Skelton (Outlander)
3. Kristen Bell (the good place)

1. Sam Heughan (Outlander)
2. Andy Samberg ( B99)

Piócás - 2019. 04. 01. 10:52

1. Jensen Ackles (Supernatural) amíg még lehet :-D

2. Joel Kinnaman (Altered Carbon)

3. Ed Harris (Westworld)

Casi - 2019. 04. 01. 11:05

1. Bill Skarsgard
2. Giacomo Gianotti
3. Luke Evans

Remélem jövőre kaszálják a supnatot, mert már iszonyat idegesítő, hogy mindig ugyanaz nyer.
#döntsükmegacklesuralkodását

Gevin - 2019. 04. 01. 11:35

1. Emayatzy Corinealdi (Ballers, Hand of God)

2. Zazie Beetz (Atlanta)

3. Eliza Coupe (Future man)

ddd - 2019. 04. 01. 11:36

1. Alycia-Debnam Carey (Fear The Walking Dead)
2. Marie Avgeropoulos (the 100)
3. Danielle Panabaker

juhaszvik - 2019. 04. 01. 11:40

1. Alexis Bledel
2. Danielle Panabaker
3. Emily VanCamp

tudom, hogy nem lehet kivitelezni, de tök kíváncsi lennék nem és kor szerinti bontásban is a jaws és eyecandy eredményekre. illetve annak fényében, hogy ki miket próbál be.
bár igazából lenne rá egy mód: ha a blogot össze lehetne kötni egy sorozatnyilvántartó adatbázissal (vagy létrehozni egy teljesen újat), ahová be vannak regisztrálva a kommentelők. de persze ez embertelen meló és pénz lenne, ami ráadásul nem is igazán térülne meg.

ja és a pasik. csatlakozom #döntsükmegacklesuralkodását mozgalomhoz, szóval:

1. Nesnej Selkca

(ha fordítva írom be a nevét, akkor hátha levonódik egy szavazat :) )

falucs84 - 2019. 04. 01. 11:46

Sziasztok, már vártam a posztot!
Szokás szerint a fiúkkal kezdem, hozzájuk nem értek
1. Cody Christian (All-American)
2. Brenton Thwaites (Titans – “Batmannek ott van Robin”)
3. Ashton Kutcher (The Ranch)

Lányok – ez mindig nehéz, annyi a helyes lány. Nem is rangsorolok, mindenkinek 2-2 pont jár.
– Elsa Pataky (Tidelands – ha nem kerül be legalább a top50-be, akkor nagyon szomorú leszek)
– Erin Richards (Gotham – 5 évig nem szavaztam rá, tartozom neki)
– Látom hogy lehet magyarra is szavazni, akkor Erdélyi Tímea (“Régi Tilda”, de most a A mi kis falunkban láttam szerepelni, ő annyira cuki, hogy az már fáj)

Köszönöm a lehetőséget!

kplesz - 2019. 04. 01. 11:51

Fiúk:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Tom Ellis (Lucifer)
3. Ryan Eggold (New Amsterdam)

Ne aggódj Casi a supnat a következő évben lezárul a 15.évaddal. Szóval már csak max 2x kell kibírnod az uralkodását.

syxa - 2019. 04. 01. 11:58
Victory - 2019. 04. 01. 12:13

Lánykák:
1, Madelaine Petsch
2, Marie Avgeropoulos
3, Olivia Munn

Fiúk:
1, Jason Momoa
2, Joel Kinnaman
3, Wilson Bethel

CsuDa - 2019. 04. 01. 12:19

Pasik:
Ryan Eggold
Dan Stevens
Tom Ellis

Csajok:
Aubrey Plaza
Marie Avgeropoulos
Cara Gee

Ancsa - 2019. 04. 01. 12:28

Richard Armitage
Daniel Brühl
Luke Evans

Navia - 2019. 04. 01. 12:29

1. Jensen Ackles
2. Jason Momoa
3. Justin Baldoni

süsü - 2019. 04. 01. 12:40

1. Alycia Debnam-Carey (FTWD)
2. Summer Bishil (The Magicians)
3. Danielle Rose Russell (Legacies)

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Alex Høgh Andersen (Vikings)
3. Jesse Williams (Grey’s Anatomy)

Nif - 2019. 04. 01. 12:47

1. Jensen Ackles
2. Stephen Amell
3. Jon Bernthal

Berann Morak - 2019. 04. 01. 13:00

csajok:
1.Caity Lotz (LoT)
2.Katie McGrath (Supergirl)
3.Chyler Leigh (Supergirl)

pasik:
1.Stephen Amell (Arrow)
2.Brandon Routh (LoT)
3.David Giuntoli (A Million Little Things)

Ace - 2019. 04. 01. 13:03

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Joel Kinneman (Altered Carbon)
3. Wes Chatham (The Expanse)

1. Katheryn Winnick (Vikings)
2. Adrianne Palicki (The Orville)
3. Martha Higareda (Altered Carbon)

Zsazsa - 2019. 04. 01. 13:03

Sziasztok,

Tom Ellis
Joel Kinnaman
Sam Heughan

Cathriona Balfe
Rachel Bilson
Gillian Anderson

Uff

Secsa - 2019. 04. 01. 13:15

Eliza Coupe
Gemma Chan
Katheryn Winnick

turosz - 2019. 04. 01. 13:20

Yasemin Kay-Allen (Strike Back)
Melissa Benoist (Supergirl)
Hannah John-Kamen (Killjoys)

Delilah - 2019. 04. 01. 13:42

1.Joel Kinneman
2. Matt Czuchry
3. Ben Barnes

1. Jessica Henwick
2. Martha Higareda
3. Chloe Bennett

Sophily - 2019. 04. 01. 13:48

1. Blanca Suárez (Las chicas del cable)
2. Madelaine Petsch (Riverdale)
3. Alycia Debnam-Carey (Fear the Walking Dead)

1. Jamie Dornan (Death and Nightingales)
2. Tom Hardy (Tabu)
3. Dominic Cooper (Preacher)

Gellcsi - 2019. 04. 01. 14:06

1. Matt Czuchry (The Resident)
2. Ryan Guzman (9-1-1)
3. Evan Peters (American Horror Story)

1. Alycia Debnam-Carey (Fear the Walking Dead)
2. Jodie Comer (Killing Eve)
3. Caity Lotz (Legends of Tomorrow)

Qedrák - 2019. 04. 01. 14:13

1. Katheryn Winnick
2. Elizabeth Lail
3. Caitriona Balfe

littleniji - 2019. 04. 01. 14:22

1) Jensen Ackles (Supernatural)
2) Tom Ellis (Lucifer)
3) Sen Mitsuji (Origin)

elda - 2019. 04. 01. 14:32

1. Jensen Ackles
2. Kit Harington
3. Luke Evans

Stagyar-zil-Doggo - 2019. 04. 01. 14:34

1. Peyton List (Colony)
2. Elizabeth Henstridge (SHIELD)
3. Eliza Taylor (The 100)

Beka - 2019. 04. 01. 14:49

John Krasinski (Jack Ryan)
Jason Momoa (Frontier))
Jack O’Connell (Godless)

Jasmy-ne - 2019. 04. 01. 15:04

1. Jack Cutmore-Scott
2. Tom Ellis
3. Daniel MacPherson

Szula - 2019. 04. 01. 15:27
viorica6 - 2019. 04. 01. 15:33

1. Jensen Ackles
2. Chris Carmack
3. Matt Davis

Mate4182 - 2019. 04. 01. 15:39

Holgyek:

Odette Annable (Supergirl – Sam)
Minka Kelly (Titans – Dawn)
Nazanin Boniadi (Counterpart – Claire)

Ghostika - 2019. 04. 01. 15:50

Jodie Comer (Killing Eve)
Yvonne Strahovski (The Handmaid’s Tale)
Ester Expósito (Elite)

Grizon - 2019. 04. 01. 16:14

1. Döbrösi Laura
2. Olivia Holt
3. Jodie Comer

Lóri - 2019. 04. 01. 16:19

Fiúk:
1.Matthew Daddario
2.Jensen Ackles
3.Grant Gustin

Lányok:
1.Melissa Benoist
2.Alycia Debnam-Carey
3.Lili Reinhart

Nurse18 - 2019. 04. 01. 16:37

Fiúk:
1. Jensen Ackles
2. Benedict Cumberbatch
3. Chris Pine
Lányok:
1. Melissa Benoist
2. Deborah Ann Woll
3. Danielle Panabaker

Dareia - 2019. 04. 01. 17:15

1. Jensen Ackles
2. Jason Momoa
3. Jeffrey dean morgan

1. Deborah Ann Woll
2. Marie Avgeropoulos
3. Emeraude Toubia

torjack - 2019. 04. 01. 17:19

1. Trokán Nóra
2. Daniela Ruah
3. Minka Kelly

kriol - 2019. 04. 01. 17:27

Fiúk:
1. Alex Roe (Siren)
2. Grant Gustin (The Flash)
3. Matt Lanter (Timeless)

Lányok:
1. Melissa Benoist (Supergirl)
2. Jessica Parker Kennedy (The Flash)
3. Alycia Debnam-Carey (Fear the Walking Dead)

Narg - 2019. 04. 01. 17:42

Hölgyek:
1. Martha Higareda (Altered Carbon)
2. Jessica Henwick (Iron Fist)
3. Odette Annable (Supergirl)

Urak:
1. Charlie Cox (Daredevil)
2. Aidan Turner (Poldark)
3. Jeffrey Dean Morgan (The Walking Dead)

Eszti - 2019. 04. 01. 17:49

Lili Reinhart (Riverdale)
Elizabeth Lail (You)
Holland Roden (Channel Zero)

Brenton Thwaites (Titans)
Cole Sprouse (Riverdale)
Chris Wood (Supergirl)

Cared24 - 2019. 04. 01. 17:52

1. Jessica Lucas
2. Ella Balinska
3. Natalie Alyn Lind

Katherine - 2019. 04. 01. 17:53

1. Matthew Daddario
2. Jensen Ackles
3. Harry Shum Jr.

1. Katherine McNamara
2. Emeraude Toubia
3. Kristen Bell

drkalmar - 2019. 04. 01. 18:03

Emmy Rossum
Kiernan Shipka
Rachel Brosnahan

I Empire - 2019. 04. 01. 18:11

Rachel Brosnahan
Holland Roden
Jessica Henwick

Flanker - 2019. 04. 01. 18:36

1. Yasemin Kay-Allen
2. Tristin Mays
3. Adrianne Palicki

Richard Armitage
Daniel Brühl
Luke Evans

Shrike - 2019. 04. 01. 18:42

1. Danielle Rose Russell (Legacies)
2. Elizabeth Lail (YOU)
3. Nora Arnezeder (Origin)

Whilly07 - 2019. 04. 01. 18:42

Lányok:
1. Yasemin Kay Allen (Strike Back)
2. Kat McNamara (Arrow)
3. Lili Reinhart (Riverdale)

Fiúk:
1. Sullivan Stapleton (Blindspot)
2. Daniel MacPherson (Strike Back)
3. Liev Schreiber (Ray Donovan)

meggyzsu - 2019. 04. 01. 18:53

1. Jensen Ackles (Supnat)
2. Cole Sprouse (Riverdale)
3. Matt Czuchry (The Resident)

1.Danielle Rose Russell (Legacies)
2.Lili Reinhart (Riverdale)
3.Emily VanCamp (The Resident)

dghe - 2019. 04. 01. 18:57

1.Cole Sprouse
2.Jensen Ackles
3. Matt Lanter

Marie Avgeropoulos
Danielle Rose Russell
Camila Mendes

Bookworm - 2019. 04. 01. 19:11

1. Benedict Cumberbatch (Patrick Melrose)
2. Dan Stevens (Legion)
3. Matt Czuchry (The Resident)

1. Amy Adams (Sharp Obejcts)
2. Elizabeth Olsen (Sorry for Your Loss)
3. Gemma Chan (Humans)

Dalmayr - 2019. 04. 01. 19:12

Fiúk (idén kivételesen sorrend nélkül ) Stephen Amell
Matt Czuchry
Tom Ellis

Lányok
1. Marie Avgeropoulos
2. Katheryn Winnick
3. Kristen Bell

Amúgy egy kicsit nevetséges ez a csakazértis Jensen Ackles, miért nem arra szavaz mindenki akiről valóban azt gondolja hogy a top3. Ez csak egy lista, nem verseny, hogy ki idegesíti fel jobban a másikat :)

noir - 2019. 04. 01. 19:23

Hölgyek: Caitriona Balfe, Gillian Anderson, Katheryn Winnick Urak: Mathieau Kassovitz, Gabriel Macht, Ioan Gruffudd

Mck - 2019. 04. 01. 19:25

1. Melissa Benoist (Supergirl)
2. Gemma Chan (Humans)
3. Alicya Debnam-Carey (FTWD)

1. Cody Fern (AHS)
2. Rome Flynn (HTGAWM)
3. KJ Apa (Riverdale)

Noémi - 2019. 04. 01. 19:26

1. Milo Ventimiglia
2. Joel Kinnaman
3. Stephen Amell

1. Kristen Bell
2. Mandy Moore
3. Rachel Brosnahan

spamdog - 2019. 04. 01. 19:28
mankapanka - 2019. 04. 01. 19:33

-Mark McKenna (Wayne)
-Robert Sheehan (The Umbrella Academy)
-Scott Michael Foster (Crazy Ex-Girlfriend)

PCampbell - 2019. 04. 01. 19:45

1. Melissa Fumero (B99)
2. Chloe Bennet (AoS)
3. Rachel Bilson (Take Two)

Hádész - 2019. 04. 01. 20:09

Hölgyek:
1. Elizabeth Henstridge (Agents of SHIELD)
2. Morena Baccarin (Gotham)
3. April Bowlby (Titans/Doom Patrol)

Urak:
1. Jensen Ackles (Supnat)
2. Brenton Thwaites (Titans)
3. Jeff Ward (Agents of SHIELD)

Suki - 2019. 04. 01. 20:18

1. Jensen Ackles
2. Stephen Amell
3. Milo Ventimiglia

doki - 2019. 04. 01. 20:18

Erin Armstrong (Shetland)
Deborah Ann Woll (Daredevil)
Lauren Cohen (Whiskey Cavalier)

Ladybug - 2019. 04. 01. 20:29

Pasik:
1. Tom Ellis (Lucifer)
2. Ben Aldridge (Our girl)
3. Matt Barr (Valor)

Csajok:
1. Michelle Keegan (Our girl)
2. Missy Peregrim (FBI)
3. Stephanie Szostak (A Million Little Things)

sunny - 2019. 04. 01. 20:34

1. Daniel Gillies
2. Bob Morley
3. Joseph Morgan

1. Chloe Bennet
2. Phoebe Tonkin
3.Emeraude Toubia

Baldur - 2019. 04. 01. 20:39

1. Chloe Bennet
2. Odette Annable
3. Melissa Fumero

Desmond Wallace - 2019. 04. 01. 20:47

1. Teresa Palmer
2. Sophie Skeleton
3. Bánovits Vivianne

Itt van a részletes listám, sorrend nélkül:
https://desmondwallace.wordpress.com/2018/12/30/2018-legszebb-sorozatlanyai/

Aszusz - 2019. 04. 01. 20:49

Fiúk:
1. Tom Ellis
2. Stephen Amell
3. Charlie Cox

Lányok: (sorrend nélkül)
Violett Beane (God friended me)
Kristen Bell
Emmy Rossum

vbalazs91 - 2019. 04. 01. 20:50

1. Melissa Benoist (Supergirl)
2. Kristen Bell (The Good Place)
3. Martha Higareda (Altered Carbon)

Hamupipacs - 2019. 04. 01. 20:56

Fiúk:
1.Sam Heughan
2. Kovács Tamás
3. Aidan Turner

Lányok:
1. Rujder Vivien
2. Yasemin Allen
3. Eleanor Tomlinson

Cisky - 2019. 04. 01. 21:02

Lányok:
1.Lili Reinhart
2.Melissa Benoist
3.Kathrine McNamara

Fiúk:
1.Matthew Daddario
2.KJ Apa
3.Grant Gustin

AblakköziTömbszivacs - 2019. 04. 01. 21:07

1. Chloe Bennet
2. Odette Annable
3. Melissa Fumero

Kelly Monroe - 2019. 04. 01. 21:08

Lányok

Lili Reinhart (Riverdale)
Amy Adams (Sharp Objects)
Billie Lourd (AHS)

Fiúk

Michiel Huisman (The Haunting of Hill House)
Bill Skarsgard (Castle Rock)
Cody Fern (AHS, ACS)

vidor - 2019. 04. 01. 21:12

Matthew Daddario
Charlie Cox
Richard Madden

fardve - 2019. 04. 01. 21:13

1 Robert Sheehan
2 Matthew Daddario
3 Keiynan Lonsdale

zagloba - 2019. 04. 01. 21:34

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Richard Madden (Bodyguard)
3. Alexander Dreymon (The Last Kingdom)

1. Amy Adams (Sharp Objects)
2. Kristen Bell (The Good Place)
3. Nicole da Silva (Wentworth)

torun - 2019. 04. 01. 21:41

1. Matt Czuchry
2. Gabriel Macht
3. Joseph Morgan

Angelus - 2019. 04. 01. 22:14

1. Wallis Day
https://pbs.twimg.com/media/DamRd_2W4AAvHcA.jpg
2. Lauren German
3. Juliana Harkavy

Magdus - 2019. 04. 01. 22:23

1. Richard Dormer
2. Benedict Cumberbatch
3. Jeffrey Dean Morgan

1. Kristen Bell
2. Alexis Bledel
3. Rachel Brosnahan

Nikki - 2019. 04. 01. 22:39

1. Jensen Ackles
2. Matthew Daddario
3. Matt Czuchry

1. Emily VanCamp
2. Katherine McNamara
3. Odette Annable

Boro - 2019. 04. 01. 22:39

Daniel Brühl
Robert Sheehan
Sam Heughan

Rachel Brosnahan
Aubrey Plaza
Rachel Keller

OneK - 2019. 04. 01. 22:53

1. Elizabeth Olsen
2. Odette Annable
3. Martha Higareda

hepicoli - 2019. 04. 01. 23:31

1. Nazanin Boniadi (Counterpart)
2. Minka Kelly (Titans)
3. Emmy Rossum (Shameless)

Nash - 2019. 04. 01. 23:42

1. Jensen Ackles
2. Tom Ellis
3. Stephen Amell

1. Kristen Bell
2. Lili Reinhart
2. Blanca Suarez

Enzo - 2019. 04. 01. 23:55

Na, szokásomhoz hűen most se csak hármat írok (látlak @heidfeld!), persze a szavazat az első háromra megy, de hátha sikerül felhívni a figyelmet még párra – most épp huszonötre sikerült leszűkítenem nagy nehezen a listát. (Note to self: ha reality-re lehet szavazni, akkor Survivor s38 Victoriát már most jelölném a 2019-es versenybe.)

Új feature: megjelöltem × jellel, akire most lehet(ett) utoljára szavazni. (legalábbis az itt említett sorozata miatt)

1. Eréndira Ibarra (Daniela@Sense8)×
2. Chloe Bennet (Daisy@SHIELD)
3. Alicia Debnam-Carey (Alicia@FearTWD)

4. Döbrösi Laura (Mira@Aranyélet)×
5. Tuppence Middleton (Riley@Sense8)×
6. Marie Avgeropoulos (Octavia@The 100)
7. Morena Baccarin (Lee@Gotham)
8. Phoebe Dynevor (Lotti@Snatch)
9. Tori Anderson (Blake@Blindspot)
10. Lizzie Brocheré (Tess@Falling Water)×
11. Jessica Lucas (Tabby@Gotham)×
12. Úrsula Corberó (Ines@Snatch)
13. Lindsey Morgan (Raven@The 100)
14. Camren Bicondova (Selina@Gotham)
15. Chelsey Reist (Harper@The 100)×
16. Katelyn Nacon (Enid@TWD)
17. Emily Wickersham (Bishop@NCIS)
18. Bella Heathcote (Nicole@TMITHC)
19. Danay Garcia (Luciana@FearTWD)
20. Jaimie Alexander (Jane@Blindspot)
21. Aubrey Plaza (Lenny@Legion)
22. Rachel Keller (Syd@Legion)
23. Peyton List (Ivy@Gotham)
24. Sara Serraiocco (Baldwin@Counterpart)
25. Staub Viktória (Bianka@Aranyélet)×

eandre - 2019. 04. 02. 02:12

Teresa Ruiz
Katheryn Winnick
Tricia Helfer

1. Tom Ellis
2. Charlie Cox
3. Michael Mando

Vale - 2019. 04. 02. 07:15

1. Emma Stone (Maniac)
2. Jodie Comer (Killing Eve)
3. Emmy Rossum (Shameless)

Adri - 2019. 04. 02. 07:44

Férfiak:

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Taylor Kitsch (Waco)
3. Stephen Amell (Arrow)

Nők:

1. Melissa Benoist
2. Emily Bett Rickards
3. Mandy Moore

zsuzso - 2019. 04. 02. 07:50

Fiúk:
1. Jensen Ackles
2. Matthew Goode
3. Michiel Huisman

Lányok:
1. Kristen Bell
2. Holland Roden
3. Eleanor Tomlinson

Mazsi - 2019. 04. 02. 08:39

1. Jon Bernthal (Punisher)
2. Benedict Cumberbatch (Patrick Melrose)
3. Michiel Huisman (The Haunting of Hill House)

moorb - 2019. 04. 02. 10:24

hölgyek:
1.Katheryn Winnick
2.Martha Higareda
3.Amy Adams

Urak:
1.Tom Ellis
2.Gabriel Macht
3.Aaron Stanford

GCs - 2019. 04. 02. 11:01

1. Tristin Mays
2. Chloe Bennet
3. Melissa Fumero

BalletGirl - 2019. 04. 02. 11:27

Lányok
1. Lily Collins
2. Phoebe Tonkin
3. Bella Thorne

Fiúk:
1. Josh Henderson
2. Matt Czuchry
3. Joseph Morgan

Heianorge - 2019. 04. 02. 11:38

1. Jodie Comer (Killing Eve)
2. Kristen Bell (The Good Place)
3. Melissa Fumero (Brooklyn Nine-Nine)

csa005 - 2019. 04. 02. 12:39

1. Caitriona Balfe
2. Mackenzie Porter (Travelers)
3. Kovács Patrícia

godori - 2019. 04. 02. 13:26

1.Matthew Goode
2. Jason Momoa
3. Benedict Cumberbatch

1. Marie Avgeropoulos
2. Sophia Carson
3. Sydney Park

spetra - 2019. 04. 02. 14:05

1. Jensen Ackles (ezt a 2 évet már toljuk meg :D)
2. Sam Heughan
3. Stephen Amell

Marie Avgeropoulos
Katie Stevens
Sophie Skelton

Olibogyó - 2019. 04. 02. 15:08

1. Idris Elba
2. Joel Kinnaman (de ha már Takeshi Kovács, akkor akár Will Yun Lee is lehetne)
3. Tom Welling

1. Elsa Pataky
2. Deborah Ann Woll
3. Daniela Ruah

audrey - 2019. 04. 02. 15:58

3.Jodie Comer (Killing Eve)
2.Carla Gugino (The Haunting of Hill house)
1.Elizabeth Olsen (Sorry for your loss)

3.Penn Badgley
2.Milo Ventimiglia
1.Justin Theroux

Ravenc - 2019. 04. 02. 16:00

1. Marie Avgeropoulos
2. Jessica Henwick
3. Alycia Debnam-Carey

Bia - 2019. 04. 02. 16:54

1.Jensen Ackles
2.Norman Reedus
3.Matthew Daddario

1.Lili Reinhart
2.Deborah Anna Woll
3.Emily Bett Richards

Bob Oxy - 2019. 04. 02. 18:20

1.Jensen Ackles
#tartsukfenntacklesuralmát

Ayako - 2019. 04. 02. 18:27

1. Jensen Ackles

#1 Jensen Ackles - 2019. 04. 02. 18:27

#jensenacklesalegjobb

A Szenátus - 2019. 04. 02. 18:29

1.Jensen Ackles
Bob Oxy egyet értek már úgyis csak 2 évet kell kibírnia (amíg nem lesz egy másik sorozata)
#tartsukfenntacklesuralmát

dAve - 2019. 04. 02. 19:50

1. Elizabeth Lail (You)
2. Danielle Rose Russell (Legacies)
3. Melissa Benoist (Supergirl)

Ambriel - 2019. 04. 02. 19:51

1. Jensen Ackles
2. Tom Ellis
3. Matthew Daddario

Csini - 2019. 04. 02. 20:34

1 Kath McNamara
2 Melissa Benoist
3 Meaghan Rath

1 Stephen Amell
2 Alex O’Loughlin
3 Taylor Kitsch

purple15 - 2019. 04. 02. 20:35

lányok:
1. Kristen Bell (The Good Place)
2. Marie Avgeropoulos (The 100)
3. Melissa Benoist (Supergirl)

fiúk:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Matthew Daddario (Shadowhunters)
3. Joseph Morgan (The Originals)

Alexandra - 2019. 04. 02. 21:29

1. Jensen Ackles
2. Matt Czuchry
3. Jared Padalecki

Vici - 2019. 04. 02. 21:44

1. Amy Adams (Sharp Objects)
2. Rachel Bilson(Take Two)
3. Chloe Bennet (Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.)

1. Stephen Amell (Arrow)
2. Aidan Turner (Poldark)
3. Giacomo Gianniotti (Grey’s Anatomy)

Wyrr - 2019. 04. 02. 21:58

1. Aidan Turner
2. Wilson Bethel
3. Yon González

1. Caitriona Balfe
2. Hayley Atwell
3. Abigail Spencer

Tiffany - 2019. 04. 02. 22:53

Fiúk:
1. Jensen Ackles
2. Benedict Cumberbatch
3. Jeffrey Dean Morgan

Lányok:
1. Abigail Spencer
2. Emily Beecham
3. Orla Brady

TheGeneral - 2019. 04. 02. 23:53

1. Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)
2. Rachael Taylor (Jessica Jones)
3. Yvonne Strahovski (The Handmaid’s Tale)

Rotter - 2019. 04. 03. 01:05

Yvonne Strahovski (The Handmaid’s Tale)
Melissa Benoist (Supergirl)
Deborah Ann Woll (Daredevil)

Esztus - 2019. 04. 03. 09:25

-Jensen Ackles
-Ioan Gruffodd
-Jeffrey Dean Morgan
+Tom Hardy
Iwan Rheon

CrashBoostZoom - 2019. 04. 03. 10:15

1. Adrianne Palicki
2. Emily Beecham
3. Portia Doubleday

Eny - 2019. 04. 03. 11:31

Lányok :

Rachel Brosnahan ( The marvelous Mrs. Maisel )

Nazanin Boniadi (Counterpart )

Emily Beecham ( Into the Badlands)

Fiúk :

Milo Ventimiglia( This is us)

Manish Dayal (The Resident)

Matt Czuchry (The Resident)

Elhaym - 2019. 04. 03. 11:58

Lányok
1.Alina Boz
2. Gemma Chan
3. Döbrösi Laura

Fiúk
1.Schmied Zoltán
2.Rajkai Zoltán
3.Alp Navruz

Reeka - 2019. 04. 03. 13:38

1. Joel Kinnaman (forever nr. 1.)
2. Richard Madden
3. Charlie Cox

Missy - 2019. 04. 03. 13:59

Fiúk:

1. Jensen Ackles
2. Tom Ellis
3. Milo Ventimiglia

Lányok:

1. Lili Reinhart
2. Aubrey Plaza
3. Alexis Bledel

Nic91 - 2019. 04. 03. 14:09

1. Jensen Ackles
2. Aidan Turner
3. Sam Heughan

1. Blanca Suarez
2. Jodie Comer
3. Phoebe Tonkin

spooky - 2019. 04. 03. 14:21

1, Erin Richards
2, Sophie Turner
3, Caity Lotz

Peti - 2019. 04. 03. 15:17

1. Úrsula Corbero (La Case de Papel)
2. Sarah Shahi (The Rookie)
3. Alicia Agneson (Vikings)

zolkó - 2019. 04. 03. 15:52
Castiel Solo - 2019. 04. 03. 16:23

1.Jensen Ackles
#tartsukfenntacklesuralmát

Challen - 2019. 04. 03. 17:24

1. Rhea Seehorn – a tökéletes csomag. Az év során többektől olvasom, hogy felfedezték, és jelzik, hogy mindenképp eyecandy-alapanyag, de úgy látom, eddig mégis egyedül vagyok

2. Holly Taylor – érdekes volt látni az évek során, hogy a kislány, aki még egyáltalán nem volt ide való, a sorozat végére felnőtt, és toplistássá vált

3. Rachel Brosnahan – benne meg nem tudom megmagyarázni, mi fogott meg

elfmercina - 2019. 04. 03. 19:14

1. Milo Ventimiglia (This is Us)
2. Jeremy Allen White (Shameless)
3. Cameron Monaghan (Gotham/Shameless, egyre megy)

1. Emmy Rossum (Shameless)
2. Mandy Moore (This is us- itt persze a fiatalkori flashback jelenetekre gondolok)
3. Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)

seabird - 2019. 04. 03. 19:37

Douglas Henshall (Shetland)
Charlie Cox (Daredevil)
Tom Burke (C.B. Strike)

Deborah Ann Woll (Daredevil)
Holliday Grainger (C.B. Strike)
Gemma Chan (Humans)

dike13 - 2019. 04. 03. 20:06

Sorrend nélkül a kedvencek:
-Aidan Turner
-Ioan Gruffud
-Sam Heughan
-Brenton Thwaites
-Teddy Sears
-Jesse Lee Soffer
*
-Emily Bett Rickards
-Deborah Ann Woll
-Lili Reinhart
-Tracy Spiridakos

Lupus - 2019. 04. 03. 20:37

1. Melissa Benoist – Supergirl
2. Danielle Panabaker – The Flash
3. Virginia Gardner – Runaways

jenga - 2019. 04. 03. 22:32

1.Ella-Rae Smith
2.Shay Mitchell
3.Jessica Lucas
+1
Elsa Pataky, hogy legyen egy feher is :)

C.O.M.A. - 2019. 04. 03. 22:32

1. Katherine Langford
2. Nazanin Boniadi
3. Emily Beecham

1. Richard Madden
2. Aidan Turner
3. Tom Ellis

DennyKeh - 2019. 04. 03. 22:58

És itt vannak a fiúk is

1. Stephen Amell (Arrow)
2. Jake Manley (The Order)
3. Adam DiMarco (The Order)

Kaposvári Lilla - 2019. 04. 03. 23:00

1. Marive Avgeropoluos
2. Holland Roden
3. Kristen Bell

alvering - 2019. 04. 03. 23:09

1. Lauren German
2. Lauren Cohan
3. Jamie Chung

stargatelost - 2019. 04. 04. 12:21

1. Abigail Spencer
2. Nazanin Boniadi
3. Olivia Holt

genova03 - 2019. 04. 04. 15:07

1.Robbie Magasiva (Wentworth)
2.Alex Roe (Siren)
3. Nick Zano (Legends of tomorrow)

1.Caity Lotz (Legends of tomorrow)
2.Kovács Patricía (Korhatáros szerelem)
3. Alycia Debnam-Carey (Fear the walking dead)

Lila75 - 2019. 04. 04. 15:31

1. Tom Ellis (Lucifer)
2. Tom Welling (Lucifer)
3. Eddie Cibrian (Take Two)

Dr. Traktor - 2019. 04. 04. 15:33

1- Katherine McNamara
2- Martha Higareda
3- Katheryn Winnick

paramedic - 2019. 04. 04. 17:01

1. Matt Czuchry (The Resident)
2. Taylor Kinney (Chicago Fire)
3. Patrick J. Flueger (Chicago PD)

1. Jodie Comer (Killing Eve)
2. Abigail Spencer (Timeless)
3. Elizabeth Olsen ( Sorry for your loss)

Shifty - 2019. 04. 04. 19:05

1. Jensen Ackles
2. Jeffrey Dean Morgan
3. Joel Kinneman

Lányok:
1. Yvonne Strahovski
2. Amy Adams
3. Kristen Bell

mrc - 2019. 04. 04. 20:24

1. Lindsey Morgan
2. Marie Avgeropoulos
3. Kaley Cuoco

Evian - 2019. 04. 04. 21:55

1. Jensen Ackles
2. Sam Heughan
3. Stephen Amell

Sorrend nélkül:
Kovács Patricía
Marive Avgeropoluos
Lili Reinhart

Fázósmadár - 2019. 04. 04. 22:25

Fiúk:

Christopher Gorham (Insatiable)

Richard Madden (Bodyguard)

Luke Mitchell (Blindspot)

Lányok:

Tori Anderson (Blindspot)

Kiernan Shipka (Chilling Adventures of Sabrina)

Sophie Skelton (Outlander)

Alice - 2019. 04. 05. 00:33

1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Sam Heughan (Outlander) Amúgy van egy új kémfilmje is :)
3. Ben Barnes (The Punisher)

versenyen kívül:
Luke Norris (Poldark – Dwight)
Aidan Turner (Poldark – Ross)
Daniel Sharman (Medici)

A lányok pontszám nélkül

Bridget Regan (The Last Ship)
Katheryn Winnick (Vikings)
Lili Reinhart (Riverdale)

(Lily Collinst én is néztem, de mivel a Nyomorultak minisorozat dec 30-án premierelt, inkább jövőre írom.)

Gunther - 2019. 04. 05. 07:55

1. Amy Adams
2. Marie Avgeropoulos
3. Emma Stone

hamupipacs - 2019. 04. 05. 19:27

Én már szavaztam, de most valakinél most fedeztem fel

Luke Mitchell-t (Blindspot).

Ha még jön valaki, és látta a sorozatát, ajánlom figyelmébe!

szaxel - 2019. 04. 05. 21:18

1. Kristen Bell
2. Melissa Benoist
3. Chloe Bennet

Niki - 2019. 04. 05. 22:29

1. Jensen Ackles
2. Matthew Daddario
3. Patrick J. Adams

1. Katherine McNamara
2. Rachel Bilson
3. Danielle Rose Russell

mmalna - 2019. 04. 05. 23:20

fiúk:
1. Matthew Daddario
2. Jason Momoa

3. hirtelen nem jut eszembe, nem sok sorozatot néztem idén, amiről beugrana, hogy valaki eyecandy

lányok:
1. Emeraude Toubia
2. Melissa Benoist
3. Kiernan Shipka

Boticell - 2019. 04. 06. 21:09

1. Katheryn Winnick (Vikings)
2. Katie Cassidy (Arrow)
3. Bridget Regan (Last ship)

panjoux - 2019. 04. 06. 21:21

Tom Hardy – Peaky Blinders
James Norton – Grantchester
Ben Barnes – The Punisher

Jeth - 2019. 04. 06. 23:42

Egy kicsit megfeledkeztem erről, de hátha elfogadjátok még szóval a fiúknál Richard Maddenre (Bodyguard) szavaznék.

csicseri - 2019. 04. 07. 16:37

Én nem is láttam, hogy lehet szavazni-ha belefér még akkor az alábbi színészekre menne az idei voksom:-)

Férfiak:
Matt Czuchry (The Resident)
Richard Armitage(Berlin Station)
Stephen Amell (Arrow)

Nők:
Melissa Benoist (Supergirl)
Caitriona Balfe (Outlander)
Holliday Grainger (C.B. Strike)

o'quinn - 2019. 04. 08. 03:04

Nők:
1. Jameela Jamil
2. Balsai Móni
3. Amy Adams

Férfiak (#tartsukfentacklesuralmát jegyében):
1. Jensen Ackles
2. Jared Padalecki
3. Thuróczy Szabolcs

winnie - 2019. 04. 08. 06:58

akkor itt lezárnánk. de persze, ha valakinek most akad szavaznivalója, ne fogja vissza magát.

Pompom - 2019. 04. 08. 18:12

Nem láttam a szavazást, ha még belefér:

Férfiak:
Tom Ellis
John Krasinski
Giacomo Gianotti

Nők:
2.Odette Annable
1.Jodie Comer

Mikilós - 2019. 04. 10. 13:52

Én már szavaztam, de ezt nekem is kell ide tennem és remélem mások is így lesznek vele.

#tartsukfenntacklesuralmát

KC - 2019. 04. 10. 18:23

Annyi minden összejött, hogy teljesen kiment a fejemből. Tudom, hogy már késő, de legalább az utókornak itt marad:

1. Chloe Bennet
2. Melissa Benoist
3. Alycia Debnam-Carey

Anna - 2019. 04. 25. 07:45

1. Tom Ellis (Lucifer)
2. Alex o’loughlin (Hawaii Five-O)
3. David Boreanaz (SEAL Team)
4. Shemar Moore (S.W.A.T)

1. Daniela Ruah (NCIS Los Angeles)
2. A. J. Cook (Criminal Minds)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz