login |

The Walking Dead: vége a 9. évadnak

2019. 04. 01. 21:05 - Írta: winnie

79 hozzászólás | kategória: kritika,

Annak a 9. szezonnak, ami jobb lett, mint az előző szezon – ez is valami, nem?

Nem fogom elbízni magam, de az biztos, hogy idén talán féltucat emlékezetes epizód is összejött, ami többszöröse az előző két szezon termésének. Aki megnézi mondjuk az idei IMDb-pontszámokat, és összehasonlítja a 8. évadosokkal, az azonnal látni fogja, hogy ez az általános vélemény, de azt is, hogy nem biztos, hogy a kaszálóknak érdemes visszatérnie. Ami esetleg az új esélyek mellett szólhat, az a Rick és Maggie távozása utáni 9×06, ami ugye az 5-6 éves időugrásával totális reboot volt, és az lehet, hogy megnyeri magának az embert.

De vissza a zárásra. Én még mindig azt mondom, hogy az előző rész jobb finálé lett volna, jobb ponton lett volna pihentetve a történet, bár nyilvánvaló, hogy logikusabb volt a mostani rész után pihenőre menni, hiszen időt ugrani csak most, a 9×16 után fognak.

Ugyanis az évadzáróban beköszöntött a tél, amire még nem volt példa a s TWD-ben – és gondolom, jó ideig nem is lesz. De aki reklamált, az most megkapta a magáét, aki kiszállt, visszanézhet, hogy milyenek a jégzombik és hogy jó-e fegyvernek a jégcsap. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

(FONTOS! Semmilyen képregényes spoilert ne írjatok kommentbe, azokat a képregényes kibeszélőbe érdemes.)

Az előző részes hentelést egy melankolikus lecsengetés követte, a több évnyi vidám gazdálkodás hangulata most letargiába fordult, és nem csak az áldozatok miatt, hanem azért is, mert elég kemény téli napokat fogtak ki hőseink. De azért átvészelték őket komolyabb áldozatok nélkül.

Judith ugyan kereste a bajt (vagyis a kutyát), de Negan résen volt, és jó eséllyel egyszezonos bezártság után ezzel revideálta magát Michonne szemében – egy időre. (A revideálás kapcsán bedobhatom a szokásos mantrámat, miszerint létezik-e egy tömeggyilkos (és, ugye, a társait megerőszakoló) embernek megváltás, de az efféle húzásokat egyrészt megszoktam, másrészt sajnos/szerencsére a TWD-nek most már jót tehet Negan behozása a sztoriba. Most már.)

A belső feszültségen és a drámán természetesen nincs mit magyarázni, bár engem meglepett a Suttogó-para, hiszen azért a Királyság lepukkanása ellenére Ezékieléknek csak jobb felszereléseik és eszközeik vannak, és ha rajtuk kifogni látszik a tél, akkor Alfáéknak sem buli a dolog, ők is megszenvednek, van jobb dolguk is a határsértés miatti retorziónál.

Nyilván, ha már tél, akkor téli harcot is kellett csinálni a részben, és mivel a céllövölde a megdermedt zombikra nem volt annyira kielégítő, ezért ki kellett találni valamit, és bár tudom, hogy itt még jobban megvolt kötve a készítők keze, de ez a föld alól támadó bagázs számomra elég random és erőltetett volt. Nem mondom, hogy nem nézett ki jól vagy ne lett volna hatásos, de…

A végére pedig kaptunk egy béna cliffhanger-t, mondhatni egy korábbi másolását. Nyilván jelenthet a dolog valami érdekeset is (főleg, ha valaki ismerős az), de ha egy cliffnek lehet tök érdektelen magyarázata is, akkor az nem túl jó húzás. Bumm neki, van még ember rajtuk kívül. Valahol. Éljen?

Egy valamire kíváncsi leszek a folytatás kapcsán, az pedig Lydia karakterének használata. Mostanra ugyanis elég jól megrajzolt figura lett (ha kiszámítható volt a jelenete, ha nem, sok mindent elmondott róla) – vajon rá is lecsap majd a TWD-s írók átka, és akkor innentől kezdve folyamatos háttérre lesz kárhoztatva? Vagy pedig átveszi az egyik halott feladat- és/vagy szerepkörét – és félévadonként kap egy részben két jelenetet is?

Mondjuk Alfával is hasonló a helyzet, jelenleg mind a karakter, mind pedig Samantha Morton izgalmas, de ugye Negan és Jeffrey Dean Morgan is így indult, hogy aztán a pojáca irányba vigyék el a karakterét. Ezt az egyértelmű írói hibát most van lehetőség kijavítani, és ha azt nézzük, hogy ez a 9. évad alapvetően szerkezetileg és a főellenséghez való viszony kapcsán eléggé hasonlított a 7. évadra, akkor szerintem reális is az esély, hogy Angela Kang nem fogja elkövetni azokat a hibákat, mint anno Scott M. Gimple.

79 hozzászólás Ne habozz!

mrmackey - 2019. 04. 01. 20:27

Ez a tél azért eggyel low budgetebb, mint a GoT-ban.

Érdekes, hogy mindenki javuló tendenciáról beszél az utolsó évad kapcsán. Ez igaz is lehet, de kizárólag az előző két évadhoz viszonyítva, aminél rosszabbat csinálni már komoly művészet lenne.

Nekem ez az évad lapos volt, rengeteg az érzelmi dráma, meg a kertészkedés, farmerkedés, az eksön rovására. Ha ilyet akar az ember, nem pont walking deadet fog nézni. Az új karakterek valahogy érdektelenek, Henry kifejezetten idegesítő, az új villain és a csapata pedig nagyon nehezen hihető. A maszkjuk übergagyi, nem is hasonlít kiszárított bőrre. Szerintem idén rosszabb munkát végeztek a maszkmesterek, sminkesek, mint akár 3-4 éve.

A Gabriel-Rosita románc meg röhejes. Abszolut semmi chemistry nincs, nem is lehet. Majd az ügyeletes bombázó pont a tükörkopasz, félszemű, bugyuta pappal fog kavarni az egész kolóniából. Akkor már inkább Eugene, még a röhejes beszédstílusa ellenére is. Negant is tartogatják valamire az írók, csak fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele. Egyelőre csak végigszerencsétlenkedi az évadot, a gégemetszés nem sokat rontott a hangulatán meg az állagán.

És a cliffhanger is elmaradt a finálé végén, hacsak azt a rádiózajt nem tekintjük annak, amiből még akármit is kihozhatnak. Ez egy nagyrészt elpazarolt évad volt, amit felhasználtak valami nagyobbnak az előkészítésére. De mindig csak várni kell valami nagy durranásra, ami a végén sose jön el. Már unalmas.

Mate815 - 2019. 04. 01. 21:20

Tetszett a zárás, különösen az extra Negan time miatt! Amúgy sok mindent el lehet róla mondani de úgy emkékszem soha nem erőszakolt meg senkit.
A rész végén Alpa és Beta jelenete nekem elég fura volt. Egy szál pulcsiban az őszi erdőben chilleztek. Ennyire messze tuti nem lehetnek hőseinktől. WTF?

winnie - 2019. 04. 01. 21:23

Mate815: nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna, de a sanctuary lifestyle-hoz hozzátartozott a hárem, aminek osztoztak a tagjain a haverokkal, szóval elég súlyos dolgok folytak ott kényszer hatása alatt.

Sasfioka - 2019. 04. 01. 21:25

Hát ilyen gyenge évadzáró se volt még, ráadásul egy katyvasz volt.
1. Dog hogy került Alexandriába?
2. Judith gabriel stb h kerult alexandriaba?
3. Aaron h került a királyságba?
4. Hol volt luke connie stb?

Full össze vissza voltak a karaterek random magyarazat nelkul… utálom az ilyet.

winnie - 2019. 04. 01. 21:31

sasfiok: van, amire válaszoltak is, pl. a kutyára, de szerintem ott a kulcs, hogy a két rész között bőven telt el idő. mindenki hazament, majd visszament vagy nem. nyilván ilyenkor mindent tételesen el lehet mondani beszélgetésekbe ágyazva (ld. expozíció), hogy – jerry, emlékszel, amikor luke-ék pár hete visszamentek hilltopba?, de ez az, amit kerül egy író. ezek mind olyan dolgok, hogy az ember rájön a válaszra, ha rá akar jönni és fontosnak tartja.

Csilla0422 - 2019. 04. 01. 21:32

Angela Kang csodát tett, mert a halottaiból hozta vissza a sorozatot. Valahol azt is megértem, hogy a múlt heti rész után most nem voltak áldozatok. Ez a gyász és továbblépés ideje volt.

Carol – Ezekiel szakítása egy ilyen tragédia után szinte borítékolható volt. Örülnék ha Carol és Daryl nevelné Lydiat – megérdemelne egy normális családot. Remélhetőleg nem követi Sophia, Lizzie, Micka és Henry sorsát.

Negan ismét elemében: szópárbajok, vicces beszólások és az érdekes eszmecseréje Michonnal.

Ezekiel gyökér volt, hiszen Carolnak most igazán szüksége van egy régi barátra.

Jerry… “Kingtop” ezt ő sem gondolta komolyan. Elvégre ők azok, akiket befogadnak.

Alden is képmutató, anno ő is ellenfélként került be a közösségbe. Semmivel sem voltak jobbak Alphanál.

Nagyon remélem, hogy Alpha még sokági marad, mert Samantha Morton zseniális. Mintha rá írták volna ezt a szerepet.

Hilltop kapcsán nem lepődnék meg, ha Yumiko vagy Magna venné át az irányítást.

A végén szerintem női hang volt, de nem volt ismerős.

winnie - 2019. 04. 01. 21:43

a hang kapcsán elvileg nem lehet ismerős, hiszen, ha új, akkor még nincs castingolva, ha régi, akkor jó eséllyel meg nem vele rögzítették, mert annak nem lenne értelme.

Csilla0422 - 2019. 04. 01. 21:54

Winnie, úgy értem a női hangot, hogy pl. nem Maggie vagy Jadis/Annie volt, ezért nem volt ismerős.

Sasfioka, Daryl és Ezekiel beszélgetéséből kiderült, hogy eltelt némi idő Alpha határ kijelölése óta.

winnie - 2019. 04. 01. 22:03

jaja, de gondolom, ha akarják, megoldják, hogy ők legyenek, bár kétkem, hogy ez a cél.

Nézőke - 2019. 04. 01. 22:15

..osztom Sasfiókát.

B filmes hangulat és klisés jelenetek műhóval.
Majd Judith elrohan,persze.
Majd az orkánban pont lábon találja Negant egy..mi is?
A tél hol volt eddig 7 éven át?
Nincs kaja meg tüzifa télire??
Csak én haluztam be kétszer is Bétát a jégzombiban?
Persze,ott hagynak lovat meg szekeret ,stb.
Mi ez az Alfa-féle tavasz?
A Suttogók hol töltötték a hirtelen telet?
Jerry az időjós.
A Sanctuaryhoz át kellett kelni Alfa területén. És Negan idejében?
A behavazott zombikról meg ne beszéljünk, az egyik szó szerint kipattant a hó alól,olyan gyorsasággal, mintha valóban el akarná kapni Daryl csizmáját. Ezek miért nem fagytak meg, mint a többi jégcsap?

Ritka rossz volt ez, olyan mintha csak azért csinálták volna,hogy “nesze nézőke, itt a téli rész,mert eddig 10 éven át nem volt tél”

2/10

winnie - 2019. 04. 01. 22:22

akkor lehet, hogy megis tobb volt a reszben, mint hittem, ha ennyi kerdest vet fel:) pedig en sem voltam oda erte, de igy maris mas fenyt kap. viszont az szerintem nem vita targya, hogy akartak egy havas epizodot csinalni, de ezt, amikor irtam a kritikat, a leheto legpozitivabb dolognak gondoltam, eszembe sem jutott volna, hogy rosszul csapodhat le valakiben az effele plusz melo, amit csinaltak maguknak (gondolom, dupla epizodnyi penzt verhettek el ra:)

viszonr azert itt is eleg sok mindenrol volt szo, hisz a suttogok pont errol beszeltek, judith is beszelt rola (ld. expozicio, nem mintha egy gyereknel erre szukseg lett volna, mert nala tuti, nem perszézne senki), szoval itt meg a valaszok szajba ragasa sem hianyzott, az meg, hogy alfa negan idejeben…, ez komoly? logikai uton: nem ott volt. hanem máshol. hol? gondolom, lényegtelen. messze. vagy nem olyan messze. azert ok nimadkodtak, gondolom mindenfele.

Nézőke - 2019. 04. 01. 22:32

miért ne lenne komoly?
6 éve Negannál volt a gyeplő, az Alfafélék nem maradhattak életben.
Utána nehezen hinném hogy Alfa kialakított magának a SZABADBAN egy területet,anélkül hogy összefutott volna portyázó csapatokkal. Hacsak nem vándorol állandóan a hordával..
Ha meg vándorol,akkor meg minek neki területkijelölés?

Ezt a rész én Alfáék árnyaltabbra festésére alkalmaztam volna, mondta is Negan,hogy aki gonosz, nem tudja hogy gonosz,ezt vettem volna alaptörténetnek, és bemutatni a Suttoggók életmódját.

Erre kapunk egy tavaszi snittet,ahol éppen büntetni készül saját magát. Miért? mi célból?

Python - 2019. 04. 01. 22:36

Az a rádiós jelenet a végén…! ;) :)
Bizakodással töltött el, a képregényes topikban kifejtem, hogy miért. ;)

winnie - 2019. 04. 01. 22:40

istenem, ha ott lettek volna, nem maradnak eletben. ergo? nem voltak ott. nana, hogy vandorolnak. legalabbis ez nekem a kezdetektol fogva nyilvanvalonak tunt. talan meg irtam is. lehet, hogy tevedek, passz.

de talan pont azert is kaptuk a tavaszi snittet (es dialogban is kitertek ra), hogy lassuk, hogy ok rohadtul nincsenek mar ott. (vagy azert, mert eltelt annyi ido, de ez nem valtozat azon, hogy nincsenek ott.) lehet, hogy ez egy allando visszatero helyuk, lehet, hogy random, a hatarkijelolessel erot demonstraltak, de most a tobbiek is megtudtak, hogy ettol meg nem feltetlenul vannak ott.

winnie - 2019. 04. 01. 22:43

ezzel nem azt mondom, hogy nem orultem volna jobban suttogos resznek, gondolom lesz is, ha van mit meselni roluk, de az iroknak most ez volt a task, a teli epizod. meglatjuk, a folytatasban mennyire lesznek tenyezok, de a nomadsagukat hulyeseg lenne feladni azert, hogy haboruzzanak.

szocsika - 2019. 04. 01. 22:46

Sokszor beszélgettünk arról az elmúlt 8-9 évben, hogy milyen cool lehetne egy télies-havas rész….hát nem erre gondoltam, az biztos. Azért az elég gagyi, hogy a pár napi járóföldre (napi 25-30 km esetén max. 75-80 km-es távolságról beszélünk) lévő helyeken ekkora eltérés legyen az időjárásban. Alexandriában úgy nyomják a debilek (8 év apokaliptikus túlélés után!!) az egészet, mintha a Delta főcímében közlekednének a hóviharban a fallal körülvett házak között (!!!) láncban. Kérdezném, hogy itt hogyan is lehet eltévedni? LoL sőt Megalol. Itt azt hittem, hogy kimaxolták a hülyeséget, de nem… pár tíz kilométerrel odébb a suttogók kempingeznek a TAVASZBAN vazze. Ez most sok volt, nem is baj, hogy elment a sori pihenőre.

Rannon - 2019. 04. 01. 22:59

Az évad második fele (meglepő módon Rick kilépése után) szerintem jól eltalált volt, a korábbi logikátlanságok és idiotizmusok eltűntek, újra érdekes és izgalmas volt a sorozat.
Na pont ezek az idegesítő dolgok tértek vissza az utolsó részben. Gyakorlatilag az utolsó 10 másodperc ért valamit.
Annyi fájdalmas hülyeség volt most, hogy még részletezni is kár.

Evelyn - 2019. 04. 01. 23:21

Már vártam ezt a topicot. :)

Osztom Csilla véleményét.

Gondoltam nem írok semmit Aldenről nehogy leoltást kapjak, de tényleg képmutató. Enidet Alden miatt nem sajnáltam. Egy Alden szól be Lydiának. Vicc.

Judith – Negan jelenet nagyon jó volt. :) Nagyon szép volt tőle, hogy megmentette.

Ezekiel mit féltékenykedett Darylre? Daryl régebb óta Carol cimborája. Tuti nem figyeltem, de Henryéknek Alfa elleni támadása az magánakció volt? Vagy megtervezték?

A fagyott zombira én is azt hittem, hogy Béta. :D

A rádiós hang az egy nőci volt. Azt hittem, hogy Maggie, de ő nem így jelentkezett volna be.

Alfa és Béta között van valami? Románcra gondolok. Az a verés a végén, tuti, hogy Alfa is így verte Lydiát és annak a verésnek lesz még jelentősége a későbbiekben. Így akarja visszacsalni Lydiát, hogy megjelölteti magát, hogy ő is meglett verve.

Amúgy oké, hogy Daryl és Carol neveli Lydiát, de hol van Connie? :)

sancho pansa - 2019. 04. 01. 23:30

“Gyakorlatilag az utolsó 10 másodperc ért valamit.”

egy ilyen gagyi, mesterségesen figyelmet fenntartó írói húzás ért számodra valamit? az, hogy még létezik rádió egy másik közösségben?

DarthMalgus - 2019. 04. 01. 23:37

Ez most komoly??!! Ez mint évadzáró ?!! Vicc
Az előző részhez képest ég és föld!!
Osztom az előttem szólók véleményét de nekem még az utolsó 10 mp sem ér szinte semmit!

Carpeks - 2019. 04. 01. 23:48

Akkora hóvihar van, hogy Negan lábának nekifúj valami tuskót a szél, de az emberek kigombolt kabáttal hesszelnek :D Ilyen apróságok hogy nem jutnak eszébe senkinek?

sokatmondoanickname - 2019. 04. 02. 00:20

Én komolyan lábon lőném az összes kölköt a TWD univerzumban, kicsit idegesítő, hogy mindig elbalfaszkodnak valamit! Am tele volt logikai bukfenccel az egész! És azt sem értettem minek a kötél, amikor minimum hat éve azon a kibaszott helyen él mindenki? Nehogy már ne találjon senki el a másikhoz, mentem én már olyan részegen haza, hogy ki sem láttam a fejemből mégis otthon ébredtem, mondjuk csodálkoztam is. :)

BaMeAl - 2019. 04. 02. 00:42

Nekem alapvetően tetszett a rész, de lehet csak azért, mert bennem az merült fel az utsó rádiós jelenetnél, hogy mintha vmi állami közlemény lenne: “nyílt felhívás”… Ki más beszélne így? 🤔 És így fel tudtam fűzni egy új írói logikára a részben történteket, ami így szerintem érdekesnek ígérkezik.
De lehet túl gondolom… nem olvastam a képregényt, nem tudom mi vár még. 🙂

winnie - 2019. 04. 02. 05:08

Evelyn: a verés az is jelezheti, hogy a szemében nem büntetés, hanem csak valami elengedhetetlen eszköz, hogy nem rosszat akar vele. (connie gondolom hilltopban van.)

winnie - 2019. 04. 02. 05:11

szocsika: a tavasz nyilván jóval messzebb van, ami fura, mert nem tudom, hogy ezzel a nem túl hatékony és abszurd közlekedési móddal mennyit lehet gyalogolni egy nap. eleve, hogy egy ember mennyit bír menetelni egy nap. mert akkor ki lehet számolni, hogy pár hét alatt meddig juthattak el.

dexike3 - 2019. 04. 02. 07:30

lehet, hogy rosszul láttam, de a kezdő Kingdom jeleneteknél le volt égve több ház teteje (mintha a kéménytől eredt volna), ha nem attól akkor mitől? erről most lemaradtam. kicsit követhetetlen volt a dolog, hogy mi motiválta az indulást, stb. kb. eltelt 15 perc mire kibökték nincs kaja meg tűzifa, de azt sem bontották ki és nem is ágyaztak meg neki. vagy az előző részből kellett volna kitalálnom a szekér kifosztásából? a lovak otthagyása is sántított. a hózombik meg egyenesen a white walkerekre hajaztak. a rádiós húzás már sejthető volt, azt legalább felvezették, mert “állandóan” azzal matattak Eugene-ék, bár én Rick-ben vagy Dwight-ban reménykedtem, de lehet Dwight felesége volt a nő, ki tudja.

Csilla0422 - 2019. 04. 02. 08:33

Az időjáráson ne akadjunk már fent, mert tud ilyen dolgokat produkálni. Volt már rá példa, hogy nálunk napsütés volt 10-15 km arrébb meg szakadt a hó. Vagy lakóhelyem egyik felében csak sima eső, a másikat meg szétverte a tojás nagyságú jég. Pár éve március közepén hóvihar vagy akár májusi havazás.

Alpha jeleneténél lehetett ugrás is vagy simán ennyit mentek. Elképzelhető, hogy Hilltop után elindultak. Ezekiel mondta, hogy az elmúlt hónapok… ki tudja, hogy ez mennyit jelentett.

Alpha talán Lydia elvesztését tekinti hibának? Itt jegyezném meg, hogy Cassady McClincy is remekül hozza Lydiat.

Jessie idióta fia is kiugrott láncból… ezért is haltak meg anno többen ott. Egy gyereknél nem meglepő ez.

pumper - 2019. 04. 02. 08:53

A 15. rész vége és a 16. rész eleje között szerintem nem néhány nap telt el, hanem akár hetek is. Elképzelhető, hogy a következő évadban egy flaschback erejéig megtudjuk, hogy mi történt a kieső időben Kingdomban.
A suttogók térben és időben is távolabb lehettek. Ők az életmódjukkal nem tudták volna túlélni a hóvihart (ami az USA délkeleti államaiban pl. Georgia, Carolina, Virginia) igen ritkán fordul amúgy elő, s egy ilyenre nem nagyon vannak felkészülve – ez nem Alaszka). [Tavaly év végén néztek is nagyot, mert tényleg beborította ezt a vidéket a hó (áramellátási zavarok meg minden ami kell…]
A sorozatban simán lehet, hogy a suttogók meg szépen levonultak délebbre, a többiek meg maradtak a biztonságosnak remélt házikóikban.
Amúgy meg nem értem, hogy egy olyan sorozatban miért keresünk logikát, ahol a holtak mászkálnak :D

Rannon - 2019. 04. 02. 08:58

Belegondolva, most már tényleg megértem, hogy lehet az hogy ennyire nem voltak felkészülve a télre.

8 évadon át nem volt, így a ők sem számíthattak rá :D

scz - 2019. 04. 02. 09:19

Azért elég szomorú, hogy egy 16 részes évadban fél tucat emlékezetes rész van csak. A többi filler? Akkor mi értelme azoknak a részeknek?

winnie - 2019. 04. 02. 09:27

szomorú? vidám! nem mintha bármit is jelentene egy sorozat minőségére nézve az, hogy mennyire emlékezetes egy része. de… hány emlékezetes rész volt eddig a twd-ben? a premier. a virágnézős. a kannibálos? nyilván a lucille-os. volt még? lehet, de ha nem emlékezek rájuk, akkor per definitionem nem emlékezetesek:) ha veszem a kedvenc sorozatomat, a monkot vagy mondjuk a most futók közül a veepet vagy az into the badlands-et, akkor talán egyet sem fogok tudni kiemelni. és azok a sorozatok ezerszer jobbak, mint ez, de nem biztos, hogy van meghatározó részük, mint a lostban a we have to go back vagy a not penny’s boat vagy a constant. hogy a dolgokat megértsük, definiálni kell azt, hogy mi az emlékezetes.

viszont előbb egy tévhit:

“A többi filler?”

?? a fillerek általában elég emlékezetesek szoktak lenni, sőt, igazán azok, amik az emlékezetesek, a vészhelyzetből is először a green dokis autós utazás, a ewan mcgregoros bolti rablós rész jut eszembe. cserébe a 4×06 vagy a 13×10 sosem lesz meg, még akkor sem, ha 9/10-es volt.

szerintem félreérted, amit írtam, vagy éppen az a gond, hogy nem magyaráztam el, de nem akartam terjengős lenni. ittt viszont lehetek. nem azt írtam, hogy remek részek. az, hogy valami emlékezetes, nem azt jelenti, hogy jó. ha pedig valami nem emlékezetes, nem azt jelenti, hogy nem jó. vagy, hogy töltelék. az emlékezetes, az, amit később emlegetni fognak. ahogy a karósat. vagy az időugrósat. vagy a suttogók megjelenését. ezek mind olyan részek, amik fontosak.

tavaly a fear the walking deadben egy emlékezetes rész volt, a jenna elfman/garrett dillahuntos filler – függetlenül attól, hogy milyen volt a minősége.

ha az ember elővesz egy random sorozatot, akkor jó eséllyel a sorozatra fog emlékezni, nem a részekre. nyilván, ez lehet, hogy egyéni dolog (de hát én írtam a kritikát, so…) ha egy most futó jó darabot veszek, nem sok emlékezetes rész jutna eszembe, még akkor sem, ha 9/10-es színvonalat hoz. most kezdett a barry, aminek remek volt az első szezonja. fogom emlegetni bármelyik részét is emlékezetesként? nem. nemrég néztem meg a widow-t, ami nagyon bejött. fogom emlegetni valamelyik részét mérföldkőként? nem. a the walking dead 9. évadja nem volt rossz, mint írtam, a jelenleg futók közül azért nem top50-es nálam a sorozat. fogom emlegetni majd féltucat részét 5 év múlva, ha szóba kerül. igen. mert emlékezni fogok rájuk. mert emlékezetesek. mint a 9×15, ami szerintem csak közepes volt. közepes, de emlékezetes.

nyilván, ezt én látom így, szóval nem egyetértő bólogatást keresek, de az tényleg szomorú, hogy ennyit kellett vergődnie egy sorozatnak, hogy most valamennyire ismét magára találjon, még ha egyenetlenül is tette mindezt.

Sheriff Hood - 2019. 04. 02. 09:28

Minden idők egyik legfurcsább szezonzárója volt ez. Abszolút mid-season finale hangulata volt, vagy akár azt felvezető epizód. Egyértelműen hatásosabb lett volna az előző rész, talán még Siddiq beszéde nélkül, a “beszélő fejekkel” zárásként.

Azon gondolkoztam, hogy adott -e a rész bármit, ami nélkül szegényebbek lennénk karakterizálás vagy sztori szempontjából. Mindig elmondom, hogy számomra hátránynak tűnik, hogy ismerem az eredetit és az írók Kirkman nyomába sem érnek, a szándékolt változtatásaik pedig rendre rosszul sülnek el. Ez ebben az évadban sem volt másként. Az pedig, hogy egyre-másra távoznak a vezérszereplők (vagy az ígéretes, de teljesen hátérbe szorított emberek), egyszerre nagy érvágás és lehetőség is, hogy teljesen új, érdekes történetszálakat írjanak a karaktereknek. Na ez az, ami rendre kudarcba fullad.

Amit “pluszban kaptunk”:

– Tél. Hó. Jégzombik.
– Carol ismét átmegy depisbe. Légyszi’ ne! Terminátor Carol és Önmarcangoló Carol után volt a Királynő, ami nagyjából a kettő közti átmenetet hozta, de nem volt se túl érdekes, se jelentéktelen. Arra tippeltem, hogy Carol lesz az, aki nem hagyja annyiban Alfa akcióját, a Király pedig a közösség érdekeire tekintettel a megtorlás ellen szavaz és ez lesz a konfliktus. De ez a “jaj, megint kezdem elveszíteni önmagam” Carol semmi jót nem ígér.
– Lydia a másik, akit százféleképpen lehetne jól írni, de ebből egyik sem az emós, öngyilkos vonal nálam. Nem mondom, hogy hiteltelen a reakciója, de egy pillanatig nem hittem el, hogy meg fog halni ebben a részben, így meg szimplán idegesítő volt. Az, hogy Carolnak “kínálta fel a lehetőséget”, pikáns volt, pláne, hogy a The Grove az egyik legerősebb, legsokkolóbb epizód a sorozat történetében, de hogy mennyire lesz ez fontos pillanat a két karakter kapcsolatában, az majd kiderül.
– Darylt annyira próbálják vezérszerepbe “erőltetni”, hogy szinte érződik az írószoba verejtékszaga, de hiába. Az ő karaktere kívülállóként működik, mert ez passzol Daryl karakteréhez. Ha belőle akarnak Ricket csinálni, az nem fog működni.
– Negan. Mind tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, de kilométerekről látható volt az összes fordulat. Az, hogy még meg is sérült, hogy még “hősiesebb” legyen az akciója, már csak hab a tortán. A finálé legjobb mondata ezzel együtt az övé: “Az a bibi, hogy senki nem hiszi magáról, hogy ő a gonosz”. Remélem, sikerül valami tényleg jó szerepet kitalálni neki a Suttogók elleni konfliktusban.

Az évad és a sorozat nagy kérdése: Óceánpart minek van benne? Ha soha nem hallottunk volna ezekről az emberekről, két filler epizóddal lennénk “szegényebbek”.

Hegedda - 2019. 04. 02. 09:42

We are the walking dead, ha próbálunk logikát és értelmet keresni a sorozatban.

Rannon - 2019. 04. 02. 09:54

Vicces, hogy a menedékben féltek hogy 1-2 napig bírják ki, de attól persze tartottak, hogy a suttogók kint az erdőben és a fagyban hegyezik a zabot :)

dexike3 - 2019. 04. 02. 10:09

@pumper:
a showrunner interjúban van rá konkrétum, hogy valószínűleg délebre húzódtak a fagy elől a Suttogók.

@Sheriff Hood:
az említett interjúban kifejtik mire utaltak azzal, hogy Carol nézte Lydiát amikor zombulni akart (képregényes spoiler amúgy).

scz - 2019. 04. 02. 10:20

@winnie: nyílván két ember legalább kétféleképpen képes tekinteni valamire. Ezt a sorozatot én már régen elengedtem, annyira leesett a színvonal az elmúlt időszakban, és tényleg csak olvasni jövök. Talán nosztalgia miatt? Mert régen imádtam? Lehet. Ettől függetlenül hiába olvasom, hogy az utóbbi részek ismét jó minőséget hoznak, egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy megnézzem.
És valóban, nem lehet minden rész tökéletes, sem emlékezetes, és valóban igazad van, hogy több sorozat esetén szintén nincs az, hogy minden rész üt, mert egyszerűen ez lehetetlen. Viszont az, ha egy sorozat kapcsán arról kell beszélnünk, hogy voltak jó és emlékezetes részek, ettől függetlenül az összkép még mindig negatív a “méltó régi nagy híréhez” képest, akkor az a sorozat, természetesen szubjektíven, adott személy számára, negatív.
És értem a nézettségi adatokat is, amik elvileg objektív mérőszámai egy sorozat minőségének, de amig az emberek véleménye keserédes, kettős, addig bármilyen statisztika mondhatja, hogy a sorozat tökéletes, mert nem lesz az. A cégek a statisztikák, a jó eredmény miatt állnak egy sorozat mögé, és gyártják. Nem feltétlenül a szórakoztatás a cél, hanem a profit. Amivel nincsen gond, én is pénzért dolgozom, mert nem veszek ruhát a gyereknek abból, hogy az ügyfél elégedett. Ettől függetlenül fontos az utóbbi is.
Ugyanezt érzem, amikor egy még elfogadható nézettség esetén küzdenek egy hanyatló sorozattal.

Quantumleap - 2019. 04. 02. 10:21

dexike3: Meglep, hogy Dwightban reménykedtél, tekintve, hogy ő a FTWD 5.szezonban fog feltűnni. Igaz, hogy ott jópár évvel korábban leszünk, de nem hiszem, hogy bármikor is meglépnének ilyen flashforwardos crossovert a két sorozat között.

Esetleg Madison nem lehetett a hang? :)

Buga Jakab - 2019. 04. 02. 10:44

Quantumleep.Számból vetted ki a protézist…szerintem is Madison lesz…vagy a Fearból valaki…Adom.

Kresztyanko Anita - 2019. 04. 02. 11:03

A végén a női hang nem lehet hogy Alicia? (FTWD) Én rögtön rá gondoltam ahogy meghallottam

Quantumleap - 2019. 04. 02. 12:19

Kresztyanko Anita: Mondom, nem hiszem, hogy flashforwardoznának, tehát ha valaha meg is lépnék ezt, hogy FTWD-ből ismert karakter bukkanjon fel, akkor az nem olyan valaki lesz, aki amott még aktívan szerepel. Ebből kifolyólag Madison viszont lehetne.

_Peter - 2019. 04. 02. 12:34

Végre téli epizód! Kicsit túlbutították őket rá. Negan miatt kellett persze. Az hatalmas volt ahogy Negan osztotta a Rozika, pap, doki, Sheldon szerelmi négyszöget. :D

Michonne már közel van Negan szabadon engedéséhez. Ne húzzák már sokáig. Vagy másoknál ne hirtelen legyen a jó útra térés. A tetkós lány elkötelezett harcosa volt aztán a háború végén egy snitt után már kertészkedett és mosolygott hőseinkre.

Ultragáz amikor az új írók elfelejtik a karakterek előéletét: savior Alden kaffog Lydia befogadására? Hasonlóan Negan és Gabriel miért nem beszélnek a kukás nőci helikopteréről? Rick se említette amikor először látta.

Sajnos a suttogók életmódját nem mutatták be, csak találgatni lehet hogyan teleltek, honnan vándoroltak milyen tempóban, meddig maradnak ebben az államban. Kevés kajával jó kondiban kell lenniük. Főleg a zombihordát terelő juhászoknak, egy köhögés a hidegben és lebuknak. :)

Quantumleap82@gmail.com - 2019. 04. 02. 12:50

_Peter: Én úgy emlékszem, Laurát a hat éves ugrás után láttuk először alexandriai lakosként. De ettől még tényleg tele van kérdőjellel a pálfordulása, örülök, hogy rajtam kívül végre más is felhozza. :)
Aldenben még nyilván a gyász dolgozik. Meg az fontos különbség, hogy Lydia közvetlen vérrokona a felelősnek.

winnie - 2019. 04. 02. 12:54

“A tetkós lány elkötelezett harcosa volt aztán a háború végén egy snitt után már kertészkedett és mosolygott hőseinkre.”

nem csak ő. 14 másik harcos is így tett alexandriában, páran meg hilltopban élnek tovább, és azt hiszem, hogy egy valaki a királyságban folytatta.

mivel mindenki választhatott, hogy mit akar tenni, logikus, hogy egy részük lepacsizott rickékkel, és nem a csürhével maradt kint fosztogatni – a katonák, ha már nincs háború, azaz kvázi kirúgják őket, akkor nem biztos, hogy az agressziót fogják keresni. egykor azért harcoltak, mert az kellett a túlélésért, most meg azért nem harcol, mert az kell.

Quantumleap - 2019. 04. 02. 13:07

_Peter: Én úgy emlékszem, Laurát a hat éves ugrás után láttuk először alexandriai lakosként. De ettől még tényleg tele van kérdőjellel a pálfordulása, örülök, hogy rajtam kívül végre más is felhozza. :)
Aldenben még nyilván a gyász dolgozik. Meg az fontos különbség, hogy Lydia közvetlen vérrokona a felelősnek.

Quantumleap - 2019. 04. 02. 13:07

Fentebbit törölni!

_Peter - 2019. 04. 02. 14:09

Quantumleap: tavaly a 8. évad fináléban láttuk a végső csata után a tetkós lány (jó tudni Laura a neve) megadta magát és még abban a részben akkor frissen mutatták, hogy hallgat Rickre és jó útra tér, amikor a győztesek mentek a Sanctuary-be ott kertészkedett és mosolygott az új barátokra. Ez volt elég hirtelen, egy neganista harcos rögtön tiszta lappal kezdhetett miután megadta magát, annak a DJ-nek másodszor is megbocsátottak amikor fegyvereket akart szerezni a lázadó saviorökkel a hídépítéskor a tengerpartiak bosszújakor. Akkor ha ez így megy most ne is kezdjenek bele rétestésztába, hogy Lydia tehet mindenről, nem megbízható. Tarával is mennyit húzták, hogy nem hitte el Dwight jó útra tért és próbálja megváltani magát, pedig Tara is úgy került hőseinkhez, hogy Rick és Glenn befogadták a Governor seregéből. Akkor most Alden se forgassa a szemét Lydiára aki láthatóan az anyja áldozata és nem önkéntes Negan hadnagy volt mint Laura.

Tetkós Laura mellett Negan “feleség” vöröshajú nőt is kibonthatták volna kicsit, ne csak így hirtelen elővenni statisztaként évadvégi lomtalanításhoz. Csinálnak egy ilyen drámai karóba húzott fejes részt és nézőként hirtelen azt se tudom ki kicsoda??? Először Tara fejére is azt hittem az új csapatból Magna az. DJ nevét és hogy savior volt redditről tudtam meg utána. A két tini is csak perceket volt korábban.

A következő évad első részét azzal kell kezdeni Negan szabad és szövetséges, látni akarom hogyan röhögi ki a kopasz suttogót hát nyanya nincs halloween mi ez a rusnya jelmez, látni akarom ahogy Michonne és Negan együtt katanával és Lucille-lel gyakja az ellent.

Maggie-t említették legalább, Morgan senkinek nem hiányzik, szegény Heath már szóba se kerül. Poén lenne Morales módra visszahozni.

winnie - 2019. 04. 02. 14:22

hahh, nekem dj meg sem fordult a fejemben, hogy savior volt, azt hittem, hogy ő ős-alexandriai. akkor újabb példa, hogy bőven vannak hozzá hasonlóak.

dexike3 - 2019. 04. 02. 14:41

_Peter
voltak róla hírek, hogy Heath karaktere visszatérhet majd és próbálnak megegyezni Corey Hawkins-szel. de szerintem inkább a filmekre hegyezi ki a karrierjét. vagy olyan sorozatra, amiben nagyobb szerepet (gázsit) kap lsd. 24. jó lenne, ha kiderülne mi lett vele, valószínű ő is B lett, mint Rick.
ha korábbi karaktert hoznának így vissza, az vagy Maggie vagy Sherry esélyes, esetleg Anne/Jadis. mert őket már nem kell újra bemutatni. de inkább új szereplőt hoznak majd be a történetbe szerintem.

Buga Jakab - 2019. 04. 02. 15:19

Nem tudom írta-e valaki,bocs nem olvastam az összes commentet, de én még most néztem meg a FTWD új előzetesét és a végén Dwyght feltűnik benne ahogy Morgant felismeri.Ergo mivel hogy ott már feltünt(ik) kettő WD szereplő nem lehet kizárni hogy itt is beúszik egy…

Buga Jakab - 2019. 04. 02. 15:21

jah..már írtátok bocs..

Quantumleap - 2019. 04. 02. 15:28

winnie, légyszi töröld már a “2019. 04. 02. 12:50”-esemet. Felhasználónév elütés volt.

Quantumleap - 2019. 04. 02. 15:32

_Peter: “amikor a győztesek mentek a Sanctuary-be ott kertészkedett és mosolygott az új barátokra” Mármint Alexandriába mentek, nem?

Csilla0422 - 2019. 04. 02. 17:16

Winnie, semmi gond. Michone is mondta, hogy azért történt meg ez az egész, mert nem ismerik egymást az emberek. :)

Angela Kang megerősítette, hogy Eduardo, aki S8-ban Hilltopban volt él.

Gizmi - 2019. 04. 02. 17:26

Miért akadunk fel olyanon, hogy a hóból kipattan egy kóborló? Nemreg elkezdtem előről nézni a sorozatot és ott kilincset használtak, meg téglával törték be a kirakatot. Rendesen meglepődtem, mert ezeket már elfelejtettem.
Amúgy tényleg jó volna életet lehelni a sztoriba, mert már nem olyan izgalmas, mint régen. Bár én amíg megy nézni fogom, az tuti. 😆
Nagy fantázia van Alfában. Érdekes lehet egy Nagen & Alfa találkozás is majd.

Levi - 2019. 04. 02. 18:07

Abszolút JÓ VOLT az évad végre… Szerintem a hegedűs részen és ezen a finálén kívül nem is volt rossz rész. Nem volt mindegyik jó, de egyáltalán nem voltak rosszak. Viszont egy valamit nem értek… 9 éve megy ez a szebb napokat látott sorozat, 9 éve nem tudnak egy jó finálét csinálni. Ez miért van? Oké ez relatív, de végigpörgettem most a fejemben az évadokat, egyiknek sem volt egy elfogadhatónak mondható evadzaroja sem…
Elég sok részhez írtam, én sem szeretném most egyben összefoglalni az egészet, de Lydia 10/10 eddig, nagyon jól építik a karaktert, Alpha és Beta olyan 9 körül (meglatjuk a haboru alatt hova viszik őket), viszont ezt nem hiszem el… Magnat hogy lehetett ennyire eljelentekteleniteni? A képregényben Magna nagyjából Michonne vagy Maggie szintjén mozoghat (bár Jézussal egyetemben, aki meg szintén zenész volt ilyen téren…), Nadia Hilkert vétek elpazarolni egy háttértáncosra…Kellyben valamiért biztos voltam, hogy a karón végzi, erre nem, Luke olyan mint Eugene, csak ő nem a tudomanyrol, hanem a zenéről okoskodik (bár vicces és nem rossz karakter egyáltalán) Yumikoval pedig nem lenne baj, de már kb 15 ilyen karaktert láttunk. Simán lehetne Dianne a királyságból, nem tudunk semmit róla de mindig a főszereplők mellett van. Connie viszont nagyon szerethető, remélem jó sokáig marad és Magnanak is kitalalnak valami sztorit, mert a temetős rész óta igazából csak ott volt. Nem tudom, ezzel lehet egyedül leszek, de nekem Rick után Tara fog a legjobban hiányozni, nagyon hozzánőtt a sorozathoz a karaktere… Maggie akár maradhat is Georgieval, ő annyira nem hiányzott most, szerintem a suttogók elleni részekből nem hiányzik, talán majd a következő témánál lehetne visszahozni érdemlegesen is. Remélem a 10. Évad is legalább ennyire jó lesz, mert most az apróságokon kívül másba nem igazán lehetett belekötni. :)

Enzo - 2019. 04. 02. 19:10

9×16
Hát az előző rész után ez egy kifejezetten lightos rész volt (pláne évadzárónak), nagyobb harcok és halálok nélkül, de legalább kaptunk telet, meg fontos változásokat karakterek és helyek terén, ez is valami.

– Kingdom off, szépen lerohadtak/kiégtek a tetők is, mintha nem csak a hóvihar tépázta volna meg a helyet, ez fura.
– A “winter is coming” után tulajdonképpen most kaptunk white walker-eket is, igazán GoT-feeling van :D
– Lydia elszökéseit először felesleges feszültséggenerálásnak éreztem, aztán kiderült, hogy halálvágy – Carolt megkérni a megölésére tényleg elég erős jelenet volt, de persze egy percig nem volt valószerű, hogy megtenné.
– Sanctuary újrahasznosítás szerintem jó ötlet, csak nem értettem, hogy mintha úgy beszélték volna először, hogy csak elmennek ellátmányért, aztán látszólag az egész bagázs elindult, de a szekerek nélkül… szóval ez kicsit zavaros volt, na.
– Tetszett a kulcsmondat Michonne-tól Alpha ármánykodására visszautalva: “That woman was able to walk amongst us because we didn’t know each other.”
– “Persze, Jucus, mennyé’ bele a hóviharba egyedül, úgyvan.” Negan meg megkapta az ultimate jófej/megváltásos szálat: megment egy gyereket ÉS egy kutyát, ráadja előbbire a kabátját, mindezt sérülten!
– Apropó Kutya, az engem is zavart, hogy múltkor még Connie-ra bízta az állatot Daryl, most meg nemhogy nem volt vele, hanem egyáltalán nem is láttuk. (És ki irányítja Hilltopot? És mikor kezd a sorozat végre valamit Magnáékkal?)
– “Kreatív zombiölés” témakör újabb bejegyzése: Daryl jégcsappal gyilkolt, most már ilyet is láttunk. A hóból előbújó zombik is viszonylag bejöttek.
– A suttogók szerintem gyanúsan térben és/vagy időben is arrébb voltak, mert kizárt, hogy ekkora blizzard mellett ott ne lett volna legalább némi hó+fagy.
– Rádiós cliffhanger: majd megtudjuk, gondolom nem Maggie próbált kapcsolatba lépni régi közösségével.

#hétidézetei:
“It’s like our new Kingdom, only it’s Hilltop. Hey, if we call it Kingtop, maybe we could make that a thing.” :D /Jerry/

“That is a very mature attitude, Father ‘Not The Father’.” :DD /Negan/

michonnekatana - 2019. 04. 02. 19:30

Sosem hittem, hogy egyszer Aldent fogom “megvédeni” (pedig mindig is érdektelen volt a karaktere), de szerintem sem képmutató (valaki írta feljebb, hogy a gyász beszél belőle, én is így látom – bocs, névre nem emlékszem, és most hiába görgetem az egeret, nem találom a kommentjét). A gyászban és annak feldolgozásában nincs racionalitás. Mert értelmetlen és felfoghatatlan. Az ő beszűkült tudatállapotában csak azt látja, hogy befogadták azt, akiknek az anyja megölte a barátnőjét.
Emlékezzünk vissza, Tarát, aki az össze- és befogadás ellen hozott fel érveket a Charta aláírása előtt, őt is emlékeztetni kellett, hogy ezek szerint őt sem kellett volna befogadni, miután megjelent a Kormányzó oldalán (és ebből a szempontból mindegy, hogy nem lőtt ki egyetlen golyót sem, azt nem látta mindenki). Erre Tara lesütötte a szemét, és annyit mondott, “jogos”.

Az évad végi tavaszi részben mutatott tavaszi (vagy legalábbis arra hajazó) jeleneten én nem akadtam fenn. Egyrészt világos, hogy nem voltak az általuk kijelölt területen, amikor Michonnék átkeltek (valószínűleg délebbre húzódtak a hideg elől), másrészt nem tudhatjuk, mennyi idő telt el időközben. Szerintem több hónap, így mindjárt megmagyarázza az enyhe időjárást.

Evelyn: az Alpha-Beta közötti verés lehet azért is, hogy Alpha így emlékeztesse magát arra, hogy hibázott (ellágyult egy pillanatra Lydia miatt, és – a saját elvei szerint – rossz döntéseket hozott. Még mondták is, hogy ez többször nem fordulhat elő). De összevehetjük ezt azokkal, akik önmagukat vagdossák. A fizikai fájdalommal terelik el a figyelmüket a lelkiről.

Ezekiel pedig nem féltékeny volt Darylre (az már eddig is megmutatkozott volna).
Ezekiel: “Az utóbbi pár hónap nehéz volt Carolnak és nekem. Remélem, Hilltopban mindent újrakezdhetünk, és kettesben csak jobban boldogulunk.”
Daryl: “Szerinted ezt akarja Carol?”
Ezekiel: “Ugyanazt akarja, mint én. Újra megölelni a fiunkat.”
Vagyis szerintem nem kell ezt túlmisztifikálni, szimplán csak a továbblépésről van szó, semmi többről.

michonnekatana - 2019. 04. 02. 19:34

De a lényeg: ez az évad nálam köröket vert az utóbbi évek teljesítményére. Ha így haladnak tovább (éljen a showrunner váltás!), részemről várt a folytatás. Az évad pedig összességében (a hibáival együtt) pozitív mérleggel zárt (bár azt én is osztom, hogy fura egy évadzáró volt, főleg az előző rész tükrében), de az is igaz, a TWD sosem volt erős az évadzárókat tekintve.

_Peter - 2019. 04. 02. 20:26

Quantumleap – 2019. 04. 02. 15:32

Tehát: tavaly ilyenkor a mezőn a harc megvan? Ott tetkós Laura térdelt le először Michonne előtt hogy megadják magukat. Ezután messzebb Negan és Rick külön harca, aztán Rick elmondja az újjáépítés szentbeszédet a mezőn. Utána már a béke képei következnek Alden Hilltopban Maggie-nek hálálkodik (ha Lauren Cohen nem lép ki őket párosítják össze?) és Tara és Rosita elkocsikáztak a Sanctuary-be csekkolni az újjáépítést vittek egy csomó ablakot oda mert korábban Rickék lőszert nem kímélve szétlőtték.

Ebben a jelenetben van amiről szó volt, Negan “felesége” a vöröshajú bombázó fogadja Tarát örülnek megjöttek és ekkor mutatják a tetkós Laura ott kertészkedik és mosolyog Rositára hogy béke van. Ez kicsit hirtelen váltás volt, igaz Dwight, Alden és Negan szálán azért bemutatták a morális dolgokat, létezhet megváltják magukat és létezhet hőseink megbocsátanak nekik.

Az új évad időugrásával kiderült a Sanctuary-t magára hagyták, és most úgy tűnik télre a Kingdom is lepukkant. Oceanside csak említve. Talán elég az íróknak Alexandria és Hilltop (Kingtop :D), pluszban az újak helyszíne akik rádióztak a cliffhangerben.

Ez régi hiba szerintem, amikor elbukik az aktuális ellenség a táborukból egy-két embert átvesznek hőseinkhez, aztán statiszta szerepre silányodnak, gyenge szál és amikor hirtelen előveszik őket drámázni akkor csak a lomtalanítást készítik elő az írók és már jön is az új társaság.

Woodbury Tara nem sok lett belőle, vezetői szerep dilemma húzása amikor elhatározza magát rögtön kiírják
Atlanta kórház rendőrnő fel se merült beépítsék csak Beth kiírásához kellett
sokkal durvább Negant rehabilitálják
Hilltop Jézus sokáig volt parkolópályán, vezetői szerep dilemma húzása amikor elhatározza magát rögtön kiírják
Alexandria Jessie hamar kiírva Ricket gyorsan összehozták Michonne-nal
Aaron pár mondat évadonként, túl a barátságon és levágták a karját
Tobin is statiszta a kiírása előtt persze belezúgatták Carolba
Carl átvehetné Ricktől a stafétát kiírják hamar, halála előtt még Eniddel tinédzser l’amour
Enid statiszta szint, halálára elővették a románcot Aldennel
Henry jó beetetés ő az új Carl, hamar kiírják halála előtt egy kis románc Lydiával
vöröshajú bombázó Frankie, tetkós savior Laura pár szó csak pedig a beilleszkedés jó alap lett volna, hát a csak most felbukkant Yumiko bandáról szinte többet tudunk! a Hilltop őr Kal (?) és Kingdom íjász Dianne is alig beszélnek, Jerry is kaphatna több időt
a kukásnő érdekes lett volna ahogy ide-oda taktikázott kit árul el, de annyira lassan adták a morzsákat!

Az ismétlődő minták alapján már szinte előre elspoilerezik a halálokat. Amikor Yumiko és Magna smároltak az erdőben és Tara kételkedett vezetői szerepéről, már el is könyveltem ki fogják írni. Angela Kang jobb Gimple-nél, ami nem nehéz. Sokan írták a karóra tűzött fejeknél kellett volna befejezni. Én inkább örültem még abban a részben lezavarták a gyászbeszédet is Siddiq révén. Scott Gimple úgy csinálta volna távolból látjuk a fejeket, talán csak Henry-t mutatják és finálé. Félév múlva nyitóepizódban a többieket húsz perc montázs és duma és kb. öt rész elmenne Lydia vívódására, amit most Kang lerendezett egy téli részben! Ez nálam fejlődés!

Lydia most érdekes, lehetne esetleg az AMC részéről, hogy Beth, Carl, Enid, Henry után most egy fiatalt meghagynak valódi szállal huzamosabb ideig? Megtapasztalni az élet dolgait?

akiket unok nagyon azokat pont kiemelték és sok szál sokáig húzva:
Rosita: már a negyedik fickóval hozzák össze csak szegény Eugene maradt friendzone-ban
Sasha szenvedés sokáig
Abraham félretéve aztán a halálára a semmiből az erőltetett Sasha románc szál
Ezekiel a shakespeare-i szövegeivel már túl sok, ha most még Darylre féltékenységet is előveszik nála!
Gabriel is erőltetett románcok, a papnak még az hiányzik a kukásnő rádiózik ő is szült :D

Ezekhez tegyük hozzá a törzsgárdával is mit műveltek évadokon keresztül:
Morgan kapcsolgatása badassMorgan és szerzetesMorgan
Carol kapcsolgatása ramboCarol és remeteCarol, közben négy-öt gyerek a lelkiismeretén kitalálhatnának újat az írók vele kapcsolatban
Maggie sokszor parkolópályán, mindenkijét elvesztette maradt terhesen egyedül, se bosszú, a cliffhanger összeesküvésből se lett semmi, nem csodálom Lauren Cohan megunta
Darylnek Rick után itt a lehetőség az írók több szerepet adjanak neki, ne csak morogjon és különcködjön. Good dog, bad dog ennél több szöveg kell neki! Aztán pár évad múlva talán egy fürdés és románc is lehetne neki.

Gizmi – 2019. 04. 02. 17:26

A sorozat elején még Frank Darabont féle zombik voltak, azért a kilincs és kerítésmászás. Darabont távozása után az új készítők ezt elhagyták azért felejthetted el, csak a hangtalan teleportálás képességük maradt meg. :)
A természet rájuk is hatással van. Láttunk már vízben bújó wellness zombit, szétégett grillzombit, ezek a mostani hózombik a vastag hótakaró alatt teleltek.

Ami nem látszik terep az még nagyobb veszély, én félnék nagy hóban, tóban, kukoricásban sétálni. Nekem bejött ez a jelenet, rutinosan megoldották mégis emlékeztető hiába mindig az új főellenségre figyelnek nagyon, a zombiveszély állandó.

Levi - 2019. 04. 02. 21:03

@michonnekatana
@_Peter

Hatalmas pacsi mindkettőtöknek, nagyon összeszedetten írtátok le mindketten! 99%-ban egyetértek mindkét hozzászólással!

Shred - 2019. 04. 02. 23:05

“Your leg looks like shit.”
“Language, Miss Grimes!”
:DD

LamiaBlack - 2019. 04. 03. 08:26

Biztos, hogy az Alpha-s jelenet akkor játszódik? Nem pedig a lefejezés utáni visszatekintés?

shred - 2019. 04. 03. 08:43

Egy offtopic kérdés: a Fear-t érdemes nézni? Én még akkor hagytam ott, amikor hőseink megérkeztek a hajóval Mexikóba, ott elvoltak egy farmon, aztán valahogy az egész felgyulladt és menekültek tovább, illetve a drogos srác mentálisan bezombult… nekem akkor nagyon nem tetszett, de ha azt mondjátok, hogy nézhető, akkor előveszem újra.

winnie - 2019. 04. 03. 08:51

shred: ezt neked kell eldöntened, aki nézi, az nem hagyta abba, szóval más a véleménye/ízlése, mint neked. biztos lesz, aki azt mondja, hogy érdemes, de nem szabad hinni neki. neki érdemes. de neked…?:)

a megoldás: adsz egy esélyt a sorozatnak és kiderül – 40 perc befektetést megér. szerintem én is pont ott szálltam ki, ahol te, aztán a 2. évadban visszanéztem, nem jött be. a 3. évad premierjét is megnéztem, nem volt rossz, de nem maradtam. a 4. évad kezdése viszont elég jó lett, visszaszálltam, és egészen a 4×09-ig maradtam is. most lehet, hogy megint kap egy esélyt. de ez én vagyok.

ha mások véleménye alapján akarsz ítélni, amellett, hogy nyilván itt is kapsz, érdemes csekkolni a 3. évados vagy 4. évados kezdésekről szóló kritikát, ahol bővebben is írok a sorozatról, arról, hogy érdemes-e visszaszállni, illetve megnézni a kommenteket, hogy a többiek hogy látták. (sőt, azt hiszem, hogy amíg néztem, a 4. évadban minden részről is írtam.)

(a 4. évad egyébként jó beszállási pont, hiszen akkor érkezik morgan meg egy rakás új szereplő, akkor jöttek új showrunnerök, akkor változott a stílus, addigra eléggé megritkították a korábbi gárdát.)

Nézőke - 2019. 04. 03. 09:40

..én közben a teljes logikátlanságok felett szemet hunyva felteszem utolsó kérdéseimet:

Alfáék ha most a tavaszban vannak, minek mennének vissza a 100 (?) mérföldre lévő zordságba? Miért nem maradnak?
Mi van a kőbánya regimenttel? halálra fagytak?

Kvázi sosem látjuk az ábécés maszkosokat többé,de tudjuk, hogy nincs itt már régóta írói kreativitás ezt megmagyarázni..

Biztos bemondta a rádió hogy óriási fagy várható a jövő héten (ami sosevolt ezen a vidéken eddig ugye), és ezt megneszelve elcsászkáltak walker módban pár(száz) kmel arrébb, ami folyamatosan terelgetve és pihenésekkel együtt napi 20 kmnél nem lehet több.

csak továbblépnek a gubanc felett,oszt kövi évadban megint egymás szomszédai lesznek
Miért??

Annak viszont örülnék,ha végre lenne tök az írók gatyájában,és időrendben a vesszőzés az közvetlenül a fejlehullás után játszódott volna,és a mostani “úgy hasonlít Bétára ez a jégzombi” elmélet valóság lenne,miszerint halálra fagyott minden suttogó( kivéve Alfa..)

Azdob - 2019. 04. 03. 11:02

Már bocsánat kedves cikkíró, de hülyeségeket nem kellene összehordani :D
Mi az a kijelentés, hogy Negan egy társait megerszakoló személy? Pont az a karaktere lényege, hogy a nemi erőszakot mélységesen megveti. Tessék visszaemlékezni a részre, amikor pont ezért rakott kést egy másik megváltó nyakába, mert az erőszakoskodni próbált…

winnie - 2019. 04. 03. 11:36

Igen, ez egy olyan dolog, ami pár emberben nem tudatosult.

Az, hogy az írók rájöttek, hogy mekkora marhaságot csináltak (mert később át akarják állítani őt), és utólag próbálják tompítani az élét a dolognak (retcon?:), nem változtat a dolgokon. De vegyük ezt kánonnak. E szerint Negan az a nemi erőszak erőszakos változata ellen van – az általa elkövetett nemi erőszak a szemében nem számít nemi erőszaknak. De attól, hogy az ő pszichopata vagy megalomán elméjében az nem számít nemi erőszaknak, hogy nőket tart, akik egy füttyentésére elé vonulnak, hogy válassza ki, hogy éppen melyikkel közösüljön – még nem változtat a tényeken.

Aki nagyon ferdíteni akar az igazságon, az nevezheti mindezt poligámiának, szexrabszolgának, vagy szépelkedve háremnek, ahogy én is tettem fent, de mivel a megannyi aktus kényszer hatása alatt történt, ezért érdemes nevén nevezni a gyereket. (Jó pont a sorozat mellett, hogy itt legalább nem úgy ábrázolták a feleségeket, mint a képregényben, hogy egész nap fehérneműben szambáztak, hogy azonnal bevethetők legyenek.)

SHP - 2019. 04. 03. 11:50

Vizualis kiegeszites az IMDb-s ertekeleses megjegyzesekhez:
https://phiresky.github.io/tv-show-ratings/?t=The_Walking_Dead_(2010-_)

Egyetertek azzal, hogy ez az evad javulo tendenciat mutatott.

karli - 2019. 04. 03. 14:24

Azdob, ha zsarolással kényszerítenek valamire az nem erőszak?

Shred - 2019. 04. 03. 14:57
Enzo - 2019. 04. 03. 15:50

@SHP: ez nekem leginkább csak a végtelenségig tölt, de nem csinál semmit… mondjuk marha hiánypótló lenne egy ilyen grafikonos nézős oldal, mióta a http://graphtv.kevinformatics.com/ megszűnt működni, egyik alternatívának ott van például a https://www.ratingraph.com.

Soldierdsgn - 2019. 04. 04. 15:03

Nézőke : Negan idejében a kanyarban nem voltak a Suttogók, hisz mondták is, hogy folyamat vándoroltak, nem rég lehettek itt.

A hó alatt jobban védve vagy a fagytól, mint kint, ha bele akarsz magyarázni. Az, hogy Judith elrohan, hogy megmentse a kutyát, miért is hihetetlen??? Az, hogy egy viharban valami eltalál valakit, miért is hihetetlen? Mindenben hibát keresni és hitetlenkedni, miért is kell?

Mondták a sorozatban is, hogy ennyire hamar még nem kezdett esni, kb nem készültek fel rá eléggé. Némi tűzifa volt, lehetett látni a képen is.

Eddig is volt tél, mondták is a korai évadok során, hogy mi lesz, meg durva volt, stb… Képen nem láthattuk még. Ez is egy korai tél volt, nagy erővel.

Vannak hibák, de most komolyan ilyenekbe belekötni? :)

Gab666 - 2019. 04. 04. 16:59

Ez egy sajnos megszokott walking dead rész volt, olcsó, töltelék, gagyi és tele logikai hibákkal. Méltó lezárása ennek a felemás évadnak, megfagyhatna mindenki hogy befejeződjön végre ez a kínszenvedés. Nem tudom erőltetik és akkor még egy spinoff sorozat meg filmek jönnek… talán ezzel kéne először valamit kezdeni végre

Soldierdsgn - 2019. 04. 04. 22:45

Mellesleg az utolsó tavaszi jelenet elején Béta mondja, hogy jót tett a falkának és Alfának is a TÁVOL TÖLTÖTT IDŐ, nos ez jelentheti azt is, hogy a falka egy távoli helyen van, de már eltelt a tél és most indulnak majd vissza, vagy már visszaértek és újra tábort vernek ugyanúgy a tél elteltével már. Nem kell belegondolni olyat, hogy lementek délre napokon át és egyidőben játszódik a téli viharral. Sajnálatos, hogy nem rágnak mindent a szánkba, de ha így lenne az lenne a baj. :D

Isaac - 2019. 04. 06. 14:51

“Lehet a Suttogók azért kerültek most elő,mert jön a tél és délebbre vonulnak, mert ház nincs és tüzet sem rakhatnak… vacogó fogakkal meg nem lehet hordát terelni.”
Ezt a múltkori részhez írtam,ha jól vettem ki Béta szavaiból,akkor komolyabban lesétáltak a térképen. Ha egy időben volt a két jelenet (fagyott walkerek és Alfa ugyanabban a fekete felsőben) ,akkor nem lehettek egy helyen a minimum 20 fokos hőmérséklet különbség miatt. Ahogy hangzott: “A távol töltött idő jót tett
a falkának.” ,én arra tippelnék ,most jöttek vissza és volt egy újabb pár hónapos ugrás. Az alkarcsapkodós részről azt gondolom,egyfajta sanyargatós felkészülés egy komolyabb fájdalom elviseléséhez, szoktatja magát hozzá.Amikor ténylegesen sérül , ne reagálja “túl” . Sétálgatsz a horda közepén és megbotlasz valamiben, letérdelsz egy követ, nem tudom ki bírná ki hang nélkül (Daryl lábonlövős trükkje is ezen alapult). Lydiának ugyanilyen sebei voltak,nem mondom szokásos szülői módszer,de az ő szemszögéből csak a való életre készítette fel. A tettei alól nem mentesíti,de a rendszeres gyerekverést is más megvilágításba helyezi.

Mate4182 - 2019. 04. 08. 13:30

a kommenteket atragni magam majdnem annnyi ido volt mint a finalet vegignezni, de cserebe 10szer hasznosabban telt ez az ido :D

az en velemenyem a finalerol: borzalmas :D

az en szememben igy let volna idealis:

a 15 resz utols 5 percet levagjak es cask azt mutatjak hogy akik ratalalnak a fejekre, azok nagyon le vannak sokkolva, de nem tudjuk mitol

a 16. resz kis ugrassal folytatodna, de az utolso 10 percig nem tudnank meg mi volt az elozo resz vegen az a drama ami kihatott az egesz epizodra. az utolso 10 percben vegul megmutatnak ami a 15. resz vege volt

na ez nalam tokeletes finale let volna

igy a finale: 2/10
a 15. resz zarasa meg 9/10 (komolyan mondom imadtam)

annak tul sok ertelmet nem latnam hogy alphaekat miert honapokkal kesobb mutatnak, de mashogy nincs ra magyarazat hogy miert birjak igy a hideget

Lydia karakteret ha kispadra ultetik asszem elkaszalom ujra a sorozatot 1-2 evadra

Negan: eljon meg a nap amikor Negan Michoneek oldalan harcol majd, remelem egy nap Ricket visszahozzak hogy lassa hogy alakultak nelkule a dolgok :D

ja es fentebb mar vki emlitette szoval cask megerositem: en is imadnam ha Negant kuldenek targyalni ALphaval :D

Welt - 2019. 04. 12. 14:59

Jobb lett? Ugyanolyan fostalicska évad csöpögős, nyálas, egy helyben toporgós szenvedés. Ha ennyire ötlettelenek, akkor miért nem kaszálják el? Tudom a nézettség számít, nem a színvonal…

sancho pansa - 2019. 04. 12. 15:18

Szerintem az nem a sorozat kritikája, hogy te fostalicskák nézésével töltöd az idődet. Ettől persze még sokan gondolják így, azért is csökkent a nézettség idén is. Szerencsére még többen gondolják másképp.

De egy félreértést el kell oszlatni: a csatorna akkor szokott sorozatokat kaszálni, ha elég néző kaszálja a sorozatot. Amíg nézed és nem vagy képes kaszálni, addig nem sok értelme van panaszkodni emiatt. A csatorna, amellett, hogy meg van győződve arról, hogy magas a színvonal (nekik az nagyon számít, ezen dolgoznak, minden rész kapcsán egy tonna javítási javaslatot küldenek a készítőknek – más kérdés, hogy nyilván ebben a kérdésben nem értetek egyet), nekik a néző a legfontosabb. Ha a nézőnek kell a Walking Dead, akkor adni fognak neki Walking Deadet. Csak és kizárólag az ő kedvükben akarnak járni.

Ötlettelenség kérdésében pedig nem az íróknál kell kopogtatni. Most tegyük félre, hogy sokkal több ötlet volt ebben a szezonban, mint az elsőben vagy a másodikban (amikben mi is volt az ötlet? kit érdekel, nem kell ötlet ahhoz, hogy valami jó legyen), ez egy képregényből készülő sorozat. A mostani szezon történéseit elolvashatod egy 4 vagy 5 éve megjelent füzetben. Ha nem találsz elég ötletet, akkor a képregény készítőjén kell számon kérned a dolgot. A sorozat készítői hozott anyagból dolgoznak, azt dobjál fel saját ötletekkel.

walaki - 2019. 04. 13. 15:47

Most végeztem vele. Hát, meg kell hogy mondjam, az évtized csalódása volt számomra ez a sorozat.

Minden adott volt egy remek kis szériához: osztályon felüli sminkesek és trükkmesterek, teljesen vállalható cgi, kiváló operatőr, jó szinészek (oké, oké, nem Oszkár-díj kategória, de hát elvégre egy tv sorozatról van szó, ahhoz mérten), remek alapsztori (végre nemcsak az apokalipszisről szól, hanem arról is, hogy hogyan próbálják újjáépíteni a társadalmat), és akkor az egész produkciót teljesen hazavágják azzal, hogy idióta, töketlen, balfasz és teljesen inkompetens forgatókönyvírókra bízzák az egészet.

Miért? Ó miért kellett ez?

A nézés közben többször éreztem, hogy mindjárt lekaparom az arcom, annyira bugyuta az egész, meg az a rengeteg picsogás… Még soha egyetlen sorozatnál sem rezgett ennyiszer a léc, hogy mindjárt kaszálom. Csak az mentette meg, hogy hirtelenjében nem találtam mást helyette, és van tekerés… Egyszerűen bárgyú, az óvodás fiamba több realitásérzék és ráció szorult, mint a karakterekbe, és ez egyértelműen a forgatókönyvírók hibája. Mint ahogy a folyamatosan teleportáló zombik is, meg az összes lehetetlen szituációt megúszó főgonoszok, ami miatt egyszerűen képtelenség komolyan venni az egészet. És még a többi baromság, amiket a többiek is írtak, hogy wtf?

Rettenetesen kár ezért a sorozatért! Igazi iskolapéldája annak, hogy kell teljesen, élvezhetetlenségig tönkretenni egy egyébként remek produkciót csak azzal, hogy hülyének hiszik a közönséget. Nagyon nagy kár érte!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz