login |

Survivor – 38×08: Puppet master

2019. 04. 04. 21:50 - Írta: winnie

5 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

A merge utáni rész elég gyakran megmutatja az utat, amerre a következő szakasz fog haladni. Legalábbis régen ekkor derült ki, hogy a többség felszalámizza-e a kisebbséget, vagy hogy utóbbiaknak sikerül-e maguk mellé állítva valakiket ellentámadásba lendülni.

Igaz, az is tény, hogy a vótingblokkosodással az elmúlt pár évadban mondhatni minden rész lojalitás-resetet jelentett, szinte mindenki tiszta lappal indult, és csak a nagyon erős szövetségek maradtak meg, egyébként az adott szituációkra álltak össze a szavazótáborok. Nem meglepő, hogy a mostani taktikázás is elég jó részt eredményezett. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.Eric esett ki. És ment szigetelni, természetesen.

Két dolog. Mi a frász marhaság volt ez a loved ones dolog? Örülök, hogy valaki rámutatott a tribal-ön, hogy a győzelemre illik játszani. Nem tudom, nem értem, hogy Ron és Eric miért gondolta, hogy ez valami nagy stratégiai sakkban tartás, hogy a szeretteik látogatásának lehetőségével csábítják társaikat. Elhiszem, hogy ott és akkor ez nagyon vonzó lehet, na de ha valaki átszavaz és így kerül többségbe, akkor is jó eséllyel eljut odáig. (Utólag olvasom Aubry szavait, aki rámutat, hogy teljesen valid a dolog.)

Már csak ezért is volt jó nézni az egyébként szimpatikus Eric, illetve Ron koppanását (ő is olyan, kicsit agresszívebb játékos, akinek tudtam volna egyébként szorítani). És a rész szerint mi okozta a vesztüket? Az, hogy Wardog bogarat ültetett a fülükbe (és, hogy Julia “rossz” választ kapott Eric-től). Rengeteg deficitje van Wardog-nak, bármikor kipottyanhat valami marhaságon, de azt nem lehet mondani, hogy ne lenne aktív és ne próbálkozna. (Nyilván direkt nem mutatták, de ilyenkor sajnálom, hogy például nem láthatom azt, ahogy Victoria-t meggyőzték az átállásról.)

Mindegy, hogy igaza volt vagy sem (még David is meghajolt előtte), Julia és Gavin eléggé elgondolkodott. Hogy aztán jót léptek-e, nem tudom, de az biztos, hogy további manőverezési lehetőségeket kaptak. Más kérdés, hogy miközben a fejükben az van, hogy ők most big move-oltak, azt Wardog is kisajátíthatja magának.

És, ha már big move. A rezümé meg a big move-kultúra szép és jó, de nem arról van szó, hogy miután kipöckölik a legnagyobb fenyegetést, meg kell találni a következőt? És ki más lenne a következő, mint aki a big move-ot meghúzta? Szóval nem biztos, hogy jó élharcosnak lenni.

I am a puppet, and you’re a puppet.

Több érdekes dolog is történt a védettség játékon (Lauren ájulása, Aurora kérése), de a rész csúcspontja számomra az volt, ahogy David és Rick megegyezett abban, hogy külön utakon mennek tovább. Ezt marha érdekes volt nézni (ahogy Devens rá következő jelenetét is Wardog-gal – szegény tévés már megint szopóágra került…), nem hiszem, hogy túl sok hasonlóra lett volna eddig példa.

Van pár idol és egyéb előny, ami megkavarhatja a dolgokat, de megint csak az jutott eszembe, hogy Lauren és Kelley ennyire, de ennyire magabiztos volt, hogy nem fognak kiesni? Nem lett volna érdemes biztosra menni? Persze a split vote-ban mindig lehet bízni, de akkor is.

       

5 hozzászólás Ne habozz!

El Diablo - 2019. 04. 06. 18:23

Eljutottam oda, hogy David már annyira zavar, hogy skip-elek, amikor képernyőn van. A fickó egy anti-survivor, egyszerűen nem értem, hogy nem merül fel a többiekben, hogy kiszavazzák. A Millennials vs. Gen-X-ben is hamar megutáltam, már az eleve egy rossz vicc, hogy visszahozták.

pity - 2019. 04. 07. 09:05

Nekem meg pont David az érdekes karakter. :) Dehát kinek a pap…
Szerintem sokkal több van benne, mint pl Joeban.

nadivereb - 2019. 04. 08. 09:43

Csatlakozom @pity-hez: David nekem is az egyik kedvenc játékosom. Szerintem pont ő testesíti meg a modern survivor-játékost: folyamatosan játszik, gondolkodik, tervezget, de nem rohan fejjel a falnak semmilyen körülmények között és mindig mérlegeli a lehetőségeket ahelyett, hogy ráfixálódna valamilyen tervre.

Enzo - 2019. 04. 08. 12:06

38×08(07) (pótlás tegnapról)

Először a darabkák:
1. Vicces volt az elején, hogy mindenki tudta, ki kire szavazott, ritkán szokott ilyen tiszta lenni a helyzet.
2. Fun moments: Kelley, ahogy harcolt a nagy bögölyszerű rovarral mindig :D
3. Immunity challenge: Lauren kidőlése elég ijesztő volt még így is, hogy nem jött teljesen váratlanul. De hogy Aurora meg elkezd érvelni közben, hogy miért kéne (az egyébként nagyon szilárdan álló) Victoriának hagyni, hogy ő nyerje az immunity-t, az egészen szürreális – az ilyen meggyőzési próbálkozás alapból ritka challenge közben, pláne így, hogy közben a játékostársa eszméletlenül fekszik a földön… Szóval itt Julie-val értettem egyet, aki fogta a fejét, hogy ez így mennyire érzéketlen dolog.
4. Aurora ettől függetlenül komoly pozitívumokat élhetett át a részben: immunity győzelem, és még valamilyen indokból az extra vote-ot is ő kapta Aubry-tól (de persze először Joe-ra gondolt, hogy tőle, ami logikusabb is lett volna).
5. A loved one visit mint ekkora érv és mérföldkő, már-már “zsarolási alap” használata tényleg egészen elképesztő, van igazság Aubry szavaiban.

Wardog néha túltolja a dolgokat, ugyanakkor a folyamatos stratégiázása néha jó dolgokhoz is vezet. Szerintem ügyesen kitalálták ezt a “Lesu 5+Aurora vs KamaSix” felállást, működhetett volna, ha Rick nem vágta volna el magát végleg a régi törzsétől. Érdekes volt látni a szakadást közte és David között, meg azt is, hogy Rick mennyire kizárta az együttműködés lehetőségét még a legközelebbi szövetségese kérésére is. Ráadásul a kiszavazás sorsát eldöntő “dominó” is Wardog-tól indult, aki egy látszólag esélytelen húzással nekiállt fűzni a KamaSixet, és sikerült is Julia fülébe annyira bogarat ültetnie, hogy amaz “letesztelje” Ericet, és végül még valahogy Victoriát is sikerült meggyőzni offscreen, hogy velük szavazzon.
Remek kis blindside volt, érdemes volt az arcokat nézni (Ron, Rick teljes sokkban, Gavin meg Julia mosolyog), és még egy mondatot kiemelnék tribalről, mert nagyon odavágott: Davidtől a “lots of blank sheets of paper sitting here”, mennyire igaz volt ez most a Kama Six-re – de már rögtön tettek is ellene.

#hétidézete Aubry-é az EoE-s előnykeresésről:
“[…]you best be runnin’ because it’s like Black Friday and you better get the toy first” :DD

winnie - 2019. 04. 08. 12:09

mivel ment a játék, és lehet, hogy nem volt sok ideje, én abszolút nem tudtam elítélni aurorát, de persze julie nézőpontja is érthető, de a társában nem volt semmi rossz szándék, so.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz