login |

Kaszaindex 2018/19. (9.)

2019. 04. 06. 19:50 - Írta: Deny

3 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség, kaszaindex

(Legutóbbi állás.) A héten nem volt új berendelés, csak egy premier kavarta fel picit az állóvizet. Ezenkívül egy sorozat került szerencsésebb helyzetbe, legalábbis az én megítélésem szerint, egy pedig lefokozásra került. Alább a részletek.

A CW-n bemutatkozott az In The Dark, melynek premierje nagyon gyengére sikeredett. A legkevésbé nézett újoncként egyáltalán nem tartom esélyesnek a túlélését, hacsak nem kezd el valami csoda folytán sorozatban 0.3-akat vagy jobb eredményeket produkálni. Egyelőre még az All American-nek is jobbak az esélyei, így csak (-)-t tudok neki adni.

És akkor most jöjjenek a megváltozott státuszú sorozatok. A Good Girls-t előléptettem, mivel a héten jól állta a sarat az erősebb konkurencia és a gyengébb felvezetés ellenére is. Nem vagyok biztos benne, hogy jól jártam el, és könnyen lehet, hogy pár hét múlva ismét lefokozódik, de úgy érzem, az elmúlt két hét során kihozta a legjobbat magából (most komolyan, mit várhatunk el vasárnap késő este egy 0.7-es felvezetés után?), így talán nem kellene teljesen lemondanunk róla. Visszakapta tehát a (?)-et.

Alacsonyabb besorolásba került viszont a The Fix, amely a héten katasztrofális mélypontot hozott, ezzel az eséssel pedig sikerült a pénteki Fresh Off The Boat alá kerülnie a ranglistán. Itt nincs is mit szépíteni, beigazolódott az, amit vártam, így jár neki a (-).

Érdemes még megemlíteni, hogy a FOX-nál trónfosztás történt, a 9-1-1 ugyanis átvette az első helyet az Empire-től. A jövő héten eldőlhet a The Village helyzete, de egyelőre nagyon a (-) jel felé tart, ahogyan a Fam alatt is igencsak rezeg a léc.

A kaszaindex “szabályairól” itt olvashattok bővebben. Jelmagyarázat: (-) jelöli a kaszagyanús sorozatokat, az (X) pedig a hivatalosan is elkaszáltakat. A (√) a már berendelt szériákat jelzi, az (U) az utolsó évadban járókat, (++) a biztos berendelést, a (+) a valószínű berendelést, a (?) pedig a bizonytalan helyzetet mutatja. A színkódoknál pedig a zöld jelzi a jobb helyzetbe előléptetett sorozatokat, a piros pedig a lefokozottakat. A kék a listán való előrelépést, a barna pedig a visszaesést mutatja.

A tovább mögött a jelenlegi állás 18-49-es demo alapján 2019. április 5-tel bezárólag.

ABC (átlag: 0.91)

  1. Grey’s Anatomy – 1.61 (++)
  2. The Conners – 1.56 (√)
  3. Modern Family – 1.29 (√)
  4. The Goldbergs – 1.20 (+) (színészeken múlhat a biztos berendelés)
  5. The Good Doctor – 1.12 (√)
  6. Schooled – 0.99 (++)
  7. American Housewife (3. évad) – 0.98 (++)
  8. Station 19 – 0.97 (+)
  9. A Million Little Things – 0.92 (√)
  10. The Kids Are Alright – 0.88 (?)
  11. Single Parents – 0.88 (?)
  12. Black-ish – 0.82 (+)
  13. The Rookie – 0.73 (+)
  14. Whiskey Cavalier – 0.67 (?) 
  15. How to Get away with Murder – 0.67 (?) (16.)
  16. Splitting Up Together – 0.66 (-) (15.)
  17. Fresh Off The Boat (péntek) – 0.61 (+) (18.)
  18. The Fix – 0.59 (-) (17.)
  19. For The People – 0.54 (-)
  20. Speechless (péntek, 3. évad) – 0.49 (?)

NBC (átlag: 0.87) 

  1. This Is Us (3. évad) – 2.02 (++)
  2. Manifest – 1.25 (++)
  3. Chicago Fire – 1.24 (√)
  4. Chicago Med – 1.23 (√)
  5. New Amsterdam – 1.18 (√) 
  6. Chicago PD – 1.12 (√) 
  7. The Enemy Within – 0.89 (?)
  8. Law & Order: SVU – 0.88 (√)
  9. Superstore – 0.86 (√)
  10. The Good Place – 0.85 (√)
  11. Brooklyn Nine-Nine – 0.80 (√) 
  12. The Village – 0.74 (?)
  13. Will & Grace – 0.74 (√)
  14. Good Girls – 0.62 (?)
  15. The Blacklist – 0.58 (√)
  16. I Feel Bad – 0.56 (-)
  17. AP Bio – 0.52 (-)
  18. Abby’s – 0.51 (-)
  19. Blindspot (péntek) – 0.49 (-)
  20. Midnight, Texas (péntek) – 0.40 (X)

CBS (átlag: 0.95)

  1. The Big Bang Theory – 2.26 (U)
  2. Young Sheldon – 1.72 (√)
  3. NCIS – 1.26 (++)
  4. Mom – 1.24 (√)
  5. The Neighborhood – 1.13 (√)
  6. FBI – 1.00 (√) 
  7. Man with a Plan (3. évad) – 0.91 (+)
  8. God Friended Me – 0.91 (√) (10.)
  9. Fam – 0.89 (?) (8.)
  10. Magnum P.I. – 0.89 (√) (9.)
  11. NCIS: Los Angeles – 0.88 (++)
  12. Happy Together – 0.85 (-)
  13. Murphy Brown – 0.84 (-) 
  14. NCIS: New Orleans – 0.83 (++) 
  15. Blue Bloods (péntek) – 0.81 (++) (16.)
  16. SEAL Team – 0.80 (+) (15.) 
  17. Hawaii Five-0 (péntek) – 0.80 (++)
  18. SWAT – 0.79 (+)
  19. Bull (3. évad) – 0.77 (++) (bár a főszereplő botránya bekavarhat)
  20. Criminal Minds – 0.76 (√) 
  21. MacGyver (péntek, 3. évad) – 0.72 (+)
  22. Madam Secretary – 0.58 (+)
  23. Ransom – 0.27 (?)

FOX (átlag: 0.95)

  1. 9-1-1 – 1.44 (√) (2.)
  2. Empire – 1.43 (++) (1.)
  3. The Simpsons – 1.31 (√) 
  4. Last Man Standing (péntek) – 1.13 (++)
  5. Star (3. évad) – 1.12 (?) (nemzetközileg bukta, tavaly is necces volt)
  6. Bob’s Burgers – 1.11 (√) 
  7. Family Guy – 1.07 (√)
  8. The Resident – 0.97 (√)
  9. The Passage – 0.92 (?) 
  10. The Cool Kids (péntek) – 0.87 (?)
  11. The Orville – 0.78 (?)
  12. Rel – 0.77 (-)
  13. Lethal Weapon (3. évad) – 0.71 (?)
  14. Gotham – 0.64 (U)
  15. The Gifted – 0.59 (-)
  16. Proven Innocent (péntek) – 0.43 (-)

CW (átlag: 0.31)

  1. The Flash – 0.64 (√)
  2. Supernatural – 0.41 (√) 
  3. Riverdale (3. évad) – 0.39 (√)
  4. Arrow – 0.38 (√)
  5. Supergirl – 0.36 (√)
  6. Legacies – 0.31 (√)
  7. Legends of Tomorrow – 0.30 (√) 
  8. Black Lightning – 0.30 (√) 
  9. Charmed – 0.28 (√) (10.)
  10. Roswell, New Mexico – 0.28 (+) (11.)
  11. Jane the Virgin – 0.25 (U) (9.)
  12. All American – 0.22 (?)
  13. In The Dark – 0.20 (-)
  14. Dynasty (péntek) – 0.16 (√)
  15. Crazy Ex-Girlfriend (péntek) – 0.13 (U) 

Csatornalista:

1. FOX
    CBS
3. ABC
4. NBC
5. CW

 

3 hozzászólás Ne habozz!

Tibi - 2019. 04. 06. 21:33

Szegény CW, az idei újoncaik közül sem termeltek ki egy új Riverdalet, vagy netán Flasht. Talán majd jövőre :)

winnie - 2019. 04. 06. 21:42

hát, akkorhát, ha azt nézzük, akkor lineárisan a legacies és a roswell magasabb nézőszámot hozott, mint a riverdale:)

nyilván nem csak az számít, de a riverdale mintha túl lenne kicsit lihegve.

DarkEagle - 2019. 04. 07. 00:37

Oké tudom nem ugyan az a nap de az In the dark gyakorlatilag jobb nézettséget hozott mint a Charmed, Legacies vagy a Roswell. Na meg ugye azt se felejtsük el hogy 0.1-el is rendeltek már be folytatást. Oké mondjuk azoknál van Netflix deal is. Őszintén szólva én simán kukáznám a helyükben a fentebb említett sorozatokból legalább kettőt és akkor a Riverdale-t vagy Dynastyt nem is mondtam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz