login |

Gomorrah: kezdett a 4. évad – írta Péterbencze Ákos

2019. 04. 08. 21:30 - Írta: vendegblogger

22 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, ,

Már négy rész lement az olasz bűndráma negyedik évadjából (itthon a tévés premier előtt az HBO GO adja ismét), és ugyan akadtak kételyeim ezzel a szezonnal kapcsolatban, de a Gomorra írói eddig meglepően ügyesen vették az új status quo-ból eredő akadályokat.

Nehéz lenne spoilerek nélkül folytatni, úgyhogy irány a tovább mögé, csak az kattintson, aki naprakész az új évaddal.

A harmadik évadban összeértek a szálak és szinte minden aspektust maximumra járattak, ami Ciro és Gennaro kapcsolatát illeti. A harmadik évad Ciro pokoljárása volt, a tékozló fiúé, aki pontosan tudta, hogy öreg cimborája, a halál már a közelből les rá, és hamarosan a jogosan kivívott Immortale címtől megfosztja a sorozat ikonikus karakterét.

Ciro volt a sorozat lelke, a machinátor, a nápolyi maffia által nevelt gyermek, aki végigjárta a bűn minden lépcsőfokát, hogy elfoglalhassa a trónt. De aztán ő is belátta, hogy ez az élet kizárólag magányos sivárságot és rengeteg vért tartogat, amely mindig a kezéhez fog tapadni. Gennaróval való rivalizáló, ugyanakkor már-már testvéri kapcsolata olyan mélyen gyökeredzett, hogy az ellenségből végül baráttá vált.

A negyedik évadban úgy tűnik, hogy a nápolyi trónörökös tanult barátja hibáiból és ennek megfelelően próbál a saját környezete által teremtett lehetőségek között „törvényes útra” térni. De vajon mit is jelent ez igazából?

Az írók egy kicsit felforgatták a sorozat eddigi szerkezetét. Ha nem tévedek, akkor egy nagyon merész lépésre szánták el magukat, miszerint minden epizód pusztán egy-egy karakter szálára fog koncentrálni, amely mindig nagyon rizikós választás. Azonban annyi előnyük van, hogy mind Genna, mind Patri karakterét a kezdetektől fogva remekül kidolgozták és felépítették, mi pedig pontosan tudjuk, hogy min mentek keresztül. Nem gondoltam volna, és továbbra is vannak kételyeim, de a Gennarót játszó Salvatore Esposito felnőtt a feladathoz, hogy a vállán cipelje a sorozatot, mert minden jelenete tele van feszültséggel, karizmával és zsigeri erővel.

A Patriziát játszó színésznőről ezt már nem tudom elmondani, ugyanakkor az ő karaktere is érdekes, ahogy a múltja, egykori és új „családja” között próbál valamiféle harmóniát találni, de mint azt tudjuk, ez eddig egyik vezetőnek sem sikerült.

Idén Londont tartogatták nekünk extra helyszínként, amely a negyedik részben kulcsfontosságú szerepet kapott. Azt mondhatom, hogy remekül adták át a város atmoszféráját miközben sikerült megtartaniuk saját kézjegyüket. A rendezés, a fényképezés továbbra is kiemelkedő minőségű.

Amit még külön kiemelnék az a zene. Nagyon kellett már egy kis vérfrissítés, mert a Mokadelic által szerzett soundtrack ugyan bombajó, de három évad alatt annyira túlhasználták, hogy jól esett végre új, autentikus olasz dalokat hallani. Természetesen a klasszikus Gomorra-témák ugyanúgy felcsendülnek, de gondolom, ennek elsősorban anyagi okai vannak.

Elég lassan építkezik az aktuális évad, de úgy érzem, hogy ennek jelentős oka van, ami a szezon végére bőségesen megtérül. Abszolút érződik, hogy tartunk valami felé, és minden epizód egy-egy megfontolt lépésként épít hidat a végkifejlethez.

Azt pedig csak remélni tudom, hogy a Gomorra készítői nem azzal akarnak minket a székhez szegezni, hogy idén vajon melyik fő karaktertől fogunk elbúcsúzni egy brutális gyilkossággal. 7/10.

22 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2019. 04. 08. 22:12

Nekem ez az évad minden eddiginél jobban tetszik, mert végre túlléptek az utcákon folyó területi és hatalmi harcokon, ami eddig a fő cselekményszál volt, és mertek más irányba is elindulni a történettel. Ezen kívül a Gennarot alakító színészről is kiderült, hogy több arckifejezése is van annál a kb. kettőnél, amit eddig használt (a szúrós tekintetű nézésre meg a bamba bámulásra gondolok), és végre ő is elkezdett igazán játszani.

jelenvalólét - 2019. 04. 08. 23:34

Szerintem Esposito már jóval korábban kinőtte magát, gondoljunk csak az első évadbeli apuka hülye elkényeztetett kisfia- és a 3. évadbeli személyisége közötti jellemfejlődés ábrázolására. Ciro (és a zseniális színész mögötte)egy darabig kicsit háttérbe szorította, de érezhető volt, hogy sok van a színészben. Nekem most a Patri-t alakító színésznővel volt egy picit bajom, hiteltelennek, illetve erőltetettnek éreztem azt a kegyetlenséget, amit a 3. rész végén mutatott, mármint személyesen !SPOILER!- végez ki embereket? (nem feltétlenül a színész hibája,lehet a forgatókönyvé is). Ezzel együtt szerintem szuper az évad, simán 10/9 eddig.

Süsü - 2019. 04. 09. 10:37

Kifejezetten tetszett a harmadik rész, tetszett, ahogy bemutatták Patri esendőségét. Abszolút értettem, miért személyesen végezte ki a srácokat: a végén az emberének az a bujkáló mosolya mindent elárult. Patri hibát követett el, amikor a fiúkat bevette a csapatba, mert akkor gyengének mutatta magát. Be kellett bizonyítania, hogy nem véletlenül tette meg Genny Secondigliano főnökévé. Persze Patri nem ilyen, nem ilyen akar lenni, ezt mutatta be a bolognai affér, amelyben próbál hétköznapi, gyenge nő lenni, de nem megy neki. Ez a két erő, ami húzza, kíváncsi leszek, mikor tépi szét.

Süsü - 2019. 04. 09. 10:41

Ja, és szerintem a negyedik rész lett a leggyengébb, szerintem. Az első elvarrta a harmadik évad nyitott kérdéseit, megmutatta, hogy ki milyen irányt vesz: Kékvérű, Patri és Genny hármasa köré fog szerveződni a sztori (reményeim szerint). A második részben kiderül, hogy mit tervez Genny, és az is, hogy bár törvényes útra akar lépni, azért simán levágatja bárki karját. A harmadik rész Patriról szól, ahogy már kifejtettem, de a negyedik rész nem tudom, miről szólt. Számomra ugyanarról, amiről a második. Nehézség sem merült fel benne. Céget akartak, átverték őket, bosszút álltak, megvan a cég. A-ból B-be jutottak, voltak egy döccenő, de ennyi. Talán csak annyi újat adott, hogy most már a Savastano család hivatalosan is túlnyúlik a határokon. Lehet, hogy később ennek nagyobb jelentősége lesz, nem tudom. Enzóval nem tudom, mit fognak kezdeni, várom, hogy neki is legyen saját epizódja.

Gevin - 2019. 04. 09. 11:41

Nekem pont a masodik es a negyedik resz jott be jobban. Ha a harmadik evad Ciro-e volt, akkor ez mindenkeppen Gennaroe, csak nehogy ez legyen neki az utolso.

Grande - 2019. 04. 09. 16:16

Hol lehet nézni a 4 ik évadot? Előre is Köszönöm Szépen! 👍✌️🤩

winnie - 2019. 04. 09. 17:50

Grande: a poszt első sorában van az infó.

Savastano - 2019. 04. 10. 02:03

Sziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy a minden részben felcsendülő instrumentál zenének a címét tudja esetleg vki??? Nagyon tetszik, de nem találom :) Köszi az infót

Néma Harcsa - 2019. 04. 10. 02:19

Szinte minden évad végén azt írtam, hogy lazán be is lehet fejezni, és most is örülök végül, hogy folytatják. A 2.ep tetszett nekem is legjobban, mivel a Saviano-féle tényregény és a belőle készült mozifilm a top még mindig, A 2-ben tágult végre megint az eddigi sorozatos univerzum drogterjesztős/főnökös szűkössége az alapművek hétköznapi súlyosságához felé.
London valsz Saviano miatt került az évadba, mint európai üzleti gennygóc, itt lehet megnézni az úriember aktuális véleményét 2017-ből: https://www.youtube.com/watch?v=MfvfKUoe2B0

Gevin - 2019. 04. 10. 11:25

Savastano:

Mokadelic – Doomed to live
Mokadelic – Tragic Vodka

Ez a ketto a legtobbet hasznalt tema, de amugy Gomorra – La serie (Colonna sonora originale) by Mokadelic az OST neve. Erdemes leszedni az egeszet.

kukac7 - 2019. 04. 10. 13:30
videoTOM - 2019. 04. 12. 12:25

Sziasztok!

A 4. evad 1. resz 4:20-nal tudja valaki a zene cimet…?

Néma Harcsa - 2019. 04. 13. 11:54

A hatodik epizód oda volt rakva rendesen, érdekesség, hogy “Ciro di Marzio” rendezte (az ötödiket is), és kiderült, hogy rendezőnek sem utolsó. Tök jól élt feszültségkeltés terén a sorozat egyik jellegzetességével, hogy bárki bármikor elhalálozhat (kivéve jelenleg Enzót és Genny-t szerintem, ő védettnek tűnnek még egy ideig.)

Rotten - 2019. 04. 13. 19:54

A negyedik évad is messze kilóg a sorból, a többi sorozat közül, a hangulat, az atmoszféra és számomra megunhatatlan Mokadelic mindig le fog ültetni. Hogy felér-e a számomra letaglózó màsodik évadhoz, azt nem tudom, még nem eldönthető. Genna elkèpesztően jó, az gondolom viszi a hátán, nekem épp a 4. rész volt a legjobb, a puzzle-borítás, a nápolyi dialektus és London egészen művészi volt. A gondom Patri-val van, (na és a bonyhorhajú bádzsusszal) egyszerűen az ő személyiségük kevés lesz, pedig egyre jobban erőltetik, erre építik. Nicolat sajnaltam, benne helyenkent felrémlett Ciro hiányzó karaktere. Még van 6 rész, meglatjuk.

Cucmey - 2019. 04. 13. 20:28

Talán eddig ez az évad tetszik a legjobban pedig imádtam mindet. És….. Lesz 5. Évad is. 😊

Asd - 2019. 04. 14. 17:06

Kettos erzeseim vannak a sorozattal. Egyreszrol nagyon tetszik, masreszrol hianyoznak a fordulatok, kiszamithatobb mint korabban. Persze a vegen biztos meg fogok lepodni.
Patrival nekem nincs bajom, de az a sejtesem, hogy neki ez a szezon lesz az utolso.
Furcsa, hogy lement 6 resz es Enzo eddig alig szerepelt.

doki - 2019. 04. 14. 17:36

Kicsit én is tartottam a folytatástól ,de remek részeket kapunk. Különösen a Secondigliano-i részek tetszenek.

Gevin - 2019. 04. 14. 21:29

Azért két rész majdhogynem teljes egészében Genna nélkül az sok.

Nico azért nem volt annyira erős karakter szerintem, hogy rá építsenek egy részt és ennyire előtérbe tolják, plusz a bongyorhajú pálfordulását se nagyon értettem, hogy most akkor pontosan mi a fene is a célja.

Eddig nagyon tetszett az évad, de a hatodik rész annyira nem jött be, mert hiába, most a “kisebb” karaktereket látjuk, akik azért annyira nem érdekesek.

Egyébként én is meglepődtem, hogy Enzo összesen 10 percet szerepelt eddig, azok után, hogy a 3. évad teljes egészében őt tolta előtérbe, hogy majd átveszi az irányítást és előlép főkarakterré, ehhez képest… Na, de a következő rész róla fog szólni.

Azt vettem észre én is, hogy hiányoznak a nagyobb fordulatok, illetve az erős karakterek, akik húzzák előre az egészet.

Nem tudom mi a tervük, de én azt mondanám, hogy Genna vissza fog térni Secondiglianoba, mert Patrit megvezetik és kicsúszik a kezéből a szövetség irányítása.

Amúgy a cselekmény kissé takarékra van állítva. Azért a korábbi évadokban nagyon sok szál zajlott egy időben, ehhez képest itt egy kicsit sok a nagy semmibe bámulás, miközben egy részen belül mindössze egyetlen cselekményszállal foglalkoznak.

Meglátjuk, bízom az írókban, de remélem, hogy Gennát azért nem hagyják sokáig a kispadon.

Savastano - 2019. 04. 15. 00:48

Sziasztok!!

Igen ezeket a régi évadokban hallottam, a Doomed to Live a csengőhangom is :)
De ebben az évadban van egy új zene ami minden részben szól (asszem a 6.-ban nem volt) pl a londoni résznél amikor felmennek a csávó házába aki elárulta őket és Genny szól, hogy kövesd ő pedig ott keresgél és hallja majd a lövést….
Az a zene nagyon tetszik de nem találom :(

Rotten - 2019. 04. 15. 19:05

Én is azt a zenet kerestem pont….én is hallom, nekem is kell….szinte tuti Mokadelic….de nincs sehol….

Humpi - 2019. 04. 19. 17:57

Hol tudom megnezni a 4 dik evadok aki tud segitsen koszonom

Rotten - 2019. 04. 20. 14:51

Újabb két résszel bentebb, én nagyjából meghoztam a döntést, talan az eddigi leggyengébb évaddal van dolgunk…ebben sokat segîtett, hogy a masodik évadot újraneztem héten. Fordulatok, drámai jelenetek, műveszi vágás. Feszûltség mindenhol, az öreg Savastano és a fia, Ciro es Gennaro, olyan mellekkarakterekkel, mint O’Track, Principe, a Törpe, Chantal, Malammore vagy Salvatore Conte, olyan helszíneken, mint Napoly, Róma, Köln és Triest. A negyedik évadra Gennaro egyedül maradt, ő tovabbra is kivételes, Ciro di Marziot nem tudtak pótolni, kísérletet sem tettek rá, tátongó hiány, Patrizia meg az a vörös hajú csalad jelentektelen, Enzo alig van, ha van, akkor valami szerencsétlent jatszik, a történet meglehetősen lapos: Nem jön a szallitmany – megjött a szallitmany, van repter – nincs repter. De nézzük a félig tele poharat: szépen van fénykepezve, az akcentus egy elmeny, Olaszorszagban lehet megfürdeni, és a vegen amikor bekúszik a Doomed to live, akkor mindenki elgyengül és tudja, hogy még így is minden idők legjobb sorozataval van dolga…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz