login |

JAws 2017 2.0.: Eyecandy – lányok, akik jobban lemaradtak

2019. 04. 10. 21:30 - Írta: winnie

19 hozzászólás | kategória: díjátadó, moment of beauty, toplista,

Idén megfogadom, hogy a 21-50. helyezettek nem fognak a következő évre átcsúszni. Ünnepélyesen!

Szóval az a helyzet, hogy miután tavaly leszavaztunk az eyecandy-re, és kiderült a fiú első 10 és 11-20. helyezett, valamint a lány első 10 és 11-20. helyezett, a lemaradók, azaz az 50 kedvenc eyecandy-tek többsége nem kapott külön listát.

Pedig megérdemlik, hiszen általában a jövő élbolya a mostani feltörekvőkből állhat össze, ráadásul már csak azért is érdemes csekkolni a lista maradékát, mert sok kevésbé ismert sorozat is képviselteti magát rajta. (És ez nem a hátsó fertály, hiszen bőven 100-on túl volt a nevezettek száma, szóval.)

Kezdjük először a lányokkal. A tovább mögött a 2018-as eyecandy szavazás (vagyis a 2017-es sorozatjelenlétekről van szó) 21-50. helyezettjei nézhetők meg. Zárójelben az egy évvel korábbi helyezések.

Szokás szerint egy rakás újonc van, bár ezúttal egy évvel korábbi top10-es nélkül (3 top11-20-as viszont ide csúszott vissza – illetve Abigail Spencer és Stephanie Corneliussen tizenes helye után tavaly kizúgott az 50-ből is).

21. (20.) Lana Parrilla (Once Upon a Time)

22. (40.) Eleanor Tomlinson (Poldark)

23. (37.) Jenna Coleman (Victoria)

24-25. (-) Mackenzie Porter (Travelers)

24-25. (-) Blanca Suarez (Las Chicas Del Cable)

26-29. (14.) Sophie Turner (Game of Thrones)

26-29. (-) Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)

26-29. (44.) Bridget Regan (The Last Ship, Jane The Virgin)

26-29. (27.) Nathalie Emmanuel (Game of Thrones)

30-31. (-) Natalia Dyer (Stranger Things)

30-31. (-) Odette Annable (Pure Genius, Supergirl)

32-34. (-) Michelle Dockery (Good Behavior)

32-34. (-) Katie Findlay (Man Seeking Woman)

32-34. (32.) Katie Cassidy (Arrow)

35. (-) Emily Browning (American Gods)

36. (37.) Tuppence Middleton (Sense8)

37-40. (-) Halston Sage (The Orville)

37-40. (-) Lindsey Morgan (The 100)

37-40. (-) Elizabeth Henstridge (Agents of SHIELD)

37-40. (-) Vanessa Kirby (The Crown)

41-42. (19.) Shantel VanSanten (Shooter)

41-42. (40.) Deborah Ann Woll (Daredevil)

43-46. (-) Christina Ochoa (Blood Drive, Valor, Animal Kingdom)

43-46. (-) Virginia Gardner (Runaways, Zoo)

43-46. (-) Camila Mendes (Riverdale)

43-46. (-) Gina Rodriguez (Jane The Virgin)

47-48. (45.) Alexis Bledel (The Handmaid’s Tale)

47-48. (-) Nicole Kidman (Big Little Lies, Top of The Lake)

49-52. (-) Jessica Lucas (Gotham)

49-52. (-) Caroline Dhavernas (Mary Kills People)

49-52. (-) Melissa Fumero (Brooklyn Nine-Nine)

49-52. (-) Alessandra Mastronardi (Medici: Masters of Florence, Master of None)

19 hozzászólás Ne habozz!

Hádész - 2019. 04. 10. 21:41

Hát most jól meglepődtem pár arcon. Mármint hogy ennyire hátul végeztek, még ha nem is vártam, hogy dobogósok legyenek.

winnie - 2019. 04. 10. 21:43

ez még mindig a lsita első fele, és akkor a nullszavazatosokról nem is beszéltünk!:)

Alain Prosztó - 2019. 04. 10. 21:48

Azért van itt két igen szép csaj (pl. Shantel VanSanten meg Christina Ochova), csak a sorozataik nem voltak annyira szem előtt.
Halston Sage is igen szemrevaló, csak épp a szerepe nem eyecandy-pozitív.

winnie - 2019. 04. 10. 21:56

ochoa viszont talan egyedulikent 3 sorozatban is fontos szerepelo volt. o a 2017-es disney sweeney:) van santen pedig tavaly ugyanezert a sorozatert top20 volt. az vitathatatlan, hogy a flash miatt volt negyedik elotte, de a szinesz eletben maradt:) legalabbis masknak skerult.

itt szerencsere/sajnos nem sok jelentosege van annak, hogy szem elott van-e egy sorozat, sokkal kevesbe ismertek es nezettek vegeztek elorebb, nepszeruek meg hatrebb, erdemes megnezni a regebbi vagy az ehhez tartozo top20-akat. nem is nagyon kell nezni valamit, hogy az ember szavazhasson valakire.

a kulcs ott van, hogy ez vegkepp szubjekiv, minimalis kozmegegyezessel. van santen barhol, barmikor minden mennyisegben johet nekem is, ochoa-t sosem szavaznam be sehova, pedig a blood drive-ban marha jo badass volt.

Hádész - 2019. 04. 10. 21:56

Alain Prosztó: “a sorozataik nem voltak annyira szem előtt” Ez mennyire igaz. Mármint eléggé észrevehető volt a korábbi években a színészek rangsorban betöltött helye és a sorozataik nézettsége/népszerűsége közötti egyenes arányosság. Évek óta követem a szavazást és észrevehető egy tendencia, hogy egy arc attól függően, hogy épp melyik sorozatával van jelen, mennyire ingadozik a helye a rangsorban. De nyilván ez a normális.

winnie - 2019. 04. 10. 22:09

hadesz: ld. a fentebbi komment.

ha nezed a listakat, pont az ellenkezoje igaz. illetve nem is az ellenkezoje, hanem az, hogy nincs semmi szabalyazeruseg. a lanyoknal supergirl, meg chuck, meg shameless nyert, a shannara meg a braindead meg az outlander top10-es. persze a legtobb nezett, de epp annyira, mint 60 masik sorozat. itt a huszon helyeken ott a los chicas del cable, a good behavior vagy a man seeking woman. a 20. a convictionol van.

teljesen mas munkal a szaazatok valtozasaban az eyecandynel, de valami munkal, es nem a sorozat megitelese, hanem a szinesz es/vagy karakter megitelese. legalabbis nehol igen latvanyos zuhanasok vannak egyik evrol a masikra.

Hádész - 2019. 04. 10. 22:22

winnie: Ez is igaz, valószínűleg a képlet sokkal összetettebb, mint gondolnánk. De igen, igazad van, valószínűleg a karakter dominánsabb, mint maga a színész.

heidfeld - 2019. 04. 10. 22:35

Blanca Suàrez tavaly és idén is 3. eyecandy listàmon, Perry Mattfeld (Shameless) Jennie Jacques (Vikings) utàn.
Tovàbbra is àllìtom, hogy làlni kell a hölgyeket sorozatunkban, mert a kisugàrzàsuk csak ìgy “jön àt”.

Thomas - 2019. 04. 11. 03:22

Az sem mindegy, hogy milyen a szerep. Virginia Gardner pl. gyönyörű, láttam már itt-ott, amikor olvastam, hogy szerepelni fog a Runawaysben, azonnal tudtam, hogy azt nekem néznem kell, aztán gyorsan abba is hagytam, olyan unalmas volt és eszembe sem jutott volna őt jelöni az alapján. Christina Ochoa meg pl. ezen a képen úgy néz ki, mint valami szilikon cica, fel nem figyelnék rá ez alapján, de a Blood Drive-ban iszonyat szexi volt, szerintem én is szavaztam rá ebben az ébven. Katonaként a Valorban viszont már nem tetszett, és a Million Little Thingsben sem. Vagy ott van Jude Demorest, akit már kétszer 1. helyre tettem, ha rákeresnék a Google-ben, nem érteném, hogy miért, de a Starban hihetetlen szexi (legalábbis az volt az első két évadban). Ha ő nem lenne (meg Ryan Destiny) már rég kaszáltam volna azt a szenvedést:) Most épp Jude nem is szerepelt még összesen 5 percet az idei 4 részben, szóval csak Ryan tartja bennem még valamennyire a lelket, meg a remény, hogy visszatér még:)

Szóval lényeg a lényeg, hogy én is szavaztam vakon régebben olyan sorikra is, amiket nem nézek, mostanában már inkább aszerint szavazok, hogy az adott sorozatokban ki volt a legszebb, legszexisebb számomra.

Kissur - 2019. 04. 11. 07:57

Szomorú, hogy Yasemin Kay-Allen nem jutott be még ide se, de nálam abszolút ő az év felfedezettje. (Bár ő nem feltétlenül 2018-as, mert 2019-ben kezdődött a Strike Back új évada, de nem baj. :D)

winnie - 2019. 04. 11. 08:09

kissur: de hisz még te sem szavaztál rá:)

1. Lindsey Morgan (The 100)
2. Chloe Bennet (Agents of S.H.I.E.L.D.)
3. Shantel VanSanten (Shooter)

kiemeltem a címben is: ez a lista a 2017-es sorozatok alapján készült. akkor ő a Fi című török sorozatban szerepelt.

Mate4182 - 2019. 04. 11. 10:17

Odette Annable rajta a listan! Imadom! Tokeletes!

Ani - 2019. 04. 11. 12:16

Csak jelezném, hogy a fiú 11-20. helyezett link helyett a lány 11-20. helyezett van berakva

juhaszvik - 2019. 04. 11. 12:17

nyilvánvaló, hogy az ember csak azt az illetőt jelöli, akinek a sorozatát nézi (kivéve azokat az eseteket, amikor a jelölt több szavazatot kap, mint amennyire népszerű a sorozata, nem akarok ujjal mutogatni), ezért a nézettségnek mindenképpen kell legyen hatása, de szerintem főleg azokban az esetekben, amikor valaki muszájból mond még másik két nevet a favoritja mellé, és ilyenkor végigpörgeti az agyában az általa nézett, népszerűbb neveket.
de korreláció nyilvánvalóan nincs, már csak abból adódóan is, hogy változó mértékben hat egyes emberekre a saját értékítéletük és a népszerűségből fakadó ideál keresése. vagyis lesznek olyan emberek, akiket tényleg befolyásol az, hogy milyen mértékben követnek nem csak népszerű sorozatokat, és lesznek akiket egyáltalán nem.
és persze még millió dolog szóba jöhet.

és no offense (de nem is dicséret), de a fotók még mindig olyanok, mintha egy nő válogatta volna őket össze :)

winnie - 2019. 04. 11. 12:35

ani: köszi, javítva.

winnie - 2019. 04. 11. 12:41

juhaszvik: elég, ha egy sorozatot valaki annak idején látott. én például sosem olyanokat jelöltem, akiket néztem, mert addigra már kaszáltam a sorozataikat:)

de egyébként azért nem érzem fontos tényezőnek a népszerűséget, mert ez nem valami össznépi szavazás, még csak nem is több ezres, mint a szavazógépes jaws, vagy több százas, mint a jaws jelölés. ahhoz, hogy valaki nyerjen nem millió vagy százezer, de még csak száz néző sem kell. megnéztem most, hogy az 50. helyezett Alessandra Mastronardi (Master of None – nem a legnépszerűbb sorozat:) valójában 5 szavazattal (3 első és 2 második hely) jutott idáig, hiszen annyi, de annyi illetőre érkezett szavazat.

szóval ilyen kevés szavazatot még a legminimálisabban nézett sorozat is képes produkálni, hiszen 100 nézője mindennek van, és ha olvasnak minket, akkor… persze nyilván az esélye nagyobb egy 1000 vagy 10000 nézős sorozatnak, de a fentiek miatt egy 12 nézős is simán befuthat előre.

Victory - 2019. 04. 11. 13:47

Jajj de vártam már ezt a listát! :)

Akiket ismerek, és nagyon csinosnak látok én is:
1. Sophie Turner – vörös haj, elég is :)
2. Bridget Regan
3. Natalia Dyer – eszembe sem jutott rá szavazni, pedig hihetetlen szép, és a törékeny testalkata miatt egy balerinára emlékeztet.
4. Lindsey Morgan – különleges, nem hétköznapi arc, és nagyon szép, sportos alak, nőként nekem abszolút eyecandy, kicsit sajnálom is, hogy nem kapott magasabb helyezést.
5. Debora Ann Woll
6. Camila Mendes
7. Vanessa Kirby – róla ha csak egy fotót látsz, nehéz megmondani, miért annyira dögös. Részleteiben nézve inkább egyedi vonásai vannak, nem klasszikus szépség. Viszont mozgóképen lenyűgöző :)

Akit nem ismertem, viszont nagyon szép (habár nekem a klasszik finomarcú szöszik sosem annyira kiemelkedőek, de ő valamiért mégis csini): Shantel VanSanten

juhaszvik - 2019. 04. 11. 16:12

legalább szegény Eleanor Tomlinson számára linkelek egy cukibb fotót (a fentin olyan, mintha egy kétrészes krumplis zsákban lenne). amúgy ennek az eyecandy versenynek lehet (akár deklaráltan is) az a hozadéka, hogy néha-néha megragad valakin az ember szeme, és ad egy plusz löketet, hogy belenézzen olyanba sorozatba is, amit eddig nem követett:

https://i2.yuki.la/f/c7/d9cb4694e0bf7f930389ce22207087fb91c0348ead3cf693bacd48f778735c7f.jpg

zolkó - 2019. 04. 11. 17:01

MacKenzie Porter <3

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz