login |

One Day At a Time: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is. (Egyelőre?)

2019. 04. 15. 19:45 - Írta: Shannen

5 hozzászólás | kategória: kritika,

Alapvetően nem szeretem a többkamerás, élő közönség előtt felvett szitkomokat. Szintén ellenérzéseket szokott bennem kiváltani, ha egy sorozatra azt mondják, hogy “fontos”.

A One Day At a Time egy többkamerás, élő közönség előtt felvett komédia a Netflixen egy kubai-amerikai családról, amiért a kritikusok, szakmabeliek és nézők együttesen kampányoltak, hogy minél többen nézzék, mert nemcsak jó, de fontos is. És bizony én is közéjük tartoztam. Sajnos a sorozatot ez sem mentette meg, a Netflix nem sokkal az évadzáró után elkaszálta, bár sosem tudjuk pontosan, hogy mit is jelent a vélhetően alacsony nézettség.

Hogy mi teszi a ODAAT-ot kiemelkedővé a hasonló családi szitkomok sorában?

Az, hogy van lelke a sorozatnak, hogy a többdimenziós karakterek folyamatosan fejlődnek, változnak, azaz igazi karakterizációt látunk, a történetek, amiket elmesélnek úgy reflektálnak a mai, elsősorban amerikai, viszonyokra, hogy azok nem szájbarágósak, mégis értjük és átérezzük a súlyukat. Ráadásul olyan társadalmi csoportokat helyez középpontba, már azon túl is, hogy egy latino családról szól a történet, akik általában csak mellékszálként szoktak megjelenni a legtöbb sorozatban.

Bár technikailag klasszikus komédiáról van szó, amin lehet mosolyogni, és időnként hangosan nevetni is, azonban komoly témákban sincs hiány, sőt ennek a kettőnek az egyensúlya adja az egész esszenciáját, hiszen a karakterek attól válnak igazán szerethetővé, hogy nemcsak szórakoztató oldalukat, hanem a gyengeségeiket és küzdelmeiket is látjuk.

A sztori középpontjában egy többgenerációs kubai bevándorlócsalád áll: egy tinédzser gyerekeit egyedül nevelő anyuka és a velük élő nagymama, valamint a család jó barátai. A három évad alatt rengeteg olyan érzékeny témát boncolgattak a készítők, sokszor epizódokon vagy épp évadokon át, mint a rasszizmus, homofóbia, PTSD, depresszió, identitástudat, alkoholizmus, szülő-gyerek kapcsolat, és a konklúzió mindig ugyanaz: a család az első. És itt a család egyszerre jelenti a hagyományos értelemben van családot és az ember választott családját, a barátokat is.

A sorozat persze közel sem működne ennyire jól, ha a színészeket nem találták volna el ennyire. Az ODAAT szíve-lelke egyértelműen az anyukát alakító Justina Machado, míg a sorozat csillaga a legendás Rita Moreno a remek egysorosaival, és belépőivel. A többi színész is remekül hozza a karaktereit, ahogy a vendégszereplőkre sem lehetett soha panasz. Ebben a tekintettben a 3.évad nyitánya kifejezetten erős volt hiszen Gloria Estefan, Melisaa Fumero és Stephanie Beatriz is beugrott egy rövid időre.

A tovább mögött röviden és spoileresen ejtek még pár konkrét szót is az utolsó évadról is.

Az S3 minőség és szórakoztatás tekintetében ugyanazt a szintet hozta mint korábban. A karakterek viszont igencsak sokat változtak a kezdetek óta.

Nyilván a gyerekek esetében ez nem meglepő, hiszen Alex kiskamaszból tinédzser lett, Elena pedig tinédzserből lett majdnem felnőtt nő. Mindketten kaptak komoly történeteket idén, Alex-nek meg kellet értenie, hogy latino fiatalként, ha nála találnak füvet, az nem feltétlen jár ugyanazzal a következményekkel, mintha  egy fehér barátját kapnák rajta. Elena és Syd továbbra is nagyon szerethető párost alkottak, jó volt nézni, ahogy az évadok során szépen-lassan alakul a kapcsolatuk és a végén még Elena apja is úgy tűnik, elfogadta a lányát olyannak amilyen.

Schneider, aki sokáig nem nagyon volt több, mint egyszerű poénforrás, idén több figyelmet kapott, és ezzel együtt egy drámai szálat is. A sorozat kaszája már csak azért is fájó, mert jó lett volna látni, hogyan lép újra a gyógyulás útjára és hogyan támogatják ebben Penelope-ék.

Azzal szerintem kevesen vitatkoznak, ha azt mondom, hogy az ODAAT anya figurája, az az Penelope, egy hús-vér karakter volt, aki hiába szereti feltétel nélkül a családját, bizony előfordult, hogy minden igyekezete ellenére rossz döntést hozott, például amikor titkolta előttük depresszióját és pánikrohamait.

Az évadzáróban aztán a folyton Kubába visszavágyó nagymama, Lydia és a nem-udvarlója, Dr. Berkowitz végül mégiscsak ott kötöttek ki, és ez bizony egy olyan cliffhanger volt, ami miatt már indítottam volna is a következő epizódot, hiszen gondoljunk bele micsoda kalandok várhatnak kettejükre miközben Lydia körbevezeti Dr. B-t fiatalkora, azóta igencsak megváltozott, helyszínein.

Az ODAAT és az Alvarez-család jött, látott és a nézők többségének bizony elrabolta a szívét, erőt és büszkeséget adott sok embernek, akik egyébként a mindennapokban kevésbé érzik reprezentálva magukat. És tette mindezt szórakoztatóan és hatalmas szívvel.

5 hozzászólás Ne habozz!

cherockee - 2019. 04. 15. 20:49

“Egyelőre?”

Taz - 2019. 04. 16. 09:16

Hát ezért nagyon szomorú vagyok, csak pár hónapja néztem bele a Netflixen és azonnal berántott. Le is csúszott mindhárom évad nagyon könnyen. Ritka az ilyen komédia és tényleg kár érte :(

Casey Novak - 2019. 04. 17. 09:54

@cherockee: Elég hangos kampány folyik a megmentéséért, és persze hogy leginkább a szereplők és a rajongók lelkesek, de láttunk már csodát :) Én szurkolok.

winnie - 2019. 04. 17. 10:11

nem is annyira a kampány, hanem konkrét tárgyalások vannak, és a szereplők szerződése októberig érvényes, szóval.

Casey Novak - 2019. 04. 17. 12:43

Jó, hát hogyne, az is számít, megegyezés, pénz, szerződés, ilyen apróságok. De az igazi hősök, akiken minden múlik, mégiscsak a Twitteren vannak :3

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz