login |

Pilot: Gentleman Jack

2019. 04. 25. 14:50 - Írta: human

11 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Most megtudjuk, hogy milyen lehetett kemény nőnek lenni a 19. században. A BBC (és az HBO) sorozata Anne Listerről szól, aki akkoriban élt, és nem tipikusan.

A történet nagy vonalakban azt mutatja be, hogy a világban eddig utazgató nő hazatér a családi birtokra, amit rá hagytak, és elkezdi felvirágoztatni azt. Legalábbis megpróbálja, csak hát a 19. században, a férfiak által dominált világban ez bizony nehéz dolog. Ez lesz az egyik hajtó szál.

A másik pedig az, hogy Miss Lister leszbikus, ami szintén nem annyira publikusan elfogadott akkoriban, és bizony a sokszor összetört szíve újra lángra lobban valakiért, akit meg is akar szerezni majd a részek során. Bár tippre ezt a szálat nem az udvarlással fogják kitölteni, hanem azzal, ahogy a társadalom kezeli a helyzetet és viselkedést, hiszen a nőktől az az elvárás, hogy férjhez menjenek.

A kérdés persze a kidolgozás. Mivel nem annyira szeretem kosztümös sorozatokat, így az, hogy simán lement a pilot még akkor is jó jelnek számít, ha nem nézek utána vissza. Valahogy ügyesen játszanak a tempóval, végig pörög, érdekes. Pedig rengeteg karaktert mozgat már most is, és elhintette a konfliktusokat is a kezdő rész.

Ez meg a másik, hogy aki oda van azokért a kosztümös darabokért, amikben a szolgálókkal is sokat foglalkoznak, annak főleg ajánlott, hiszen látszólag ők is kapnak terepet, adnak drámát és humort az egészhez. De persze azért a fókusz Miss Listeren lesz, aki néha még a Negyedik Falon is kikacsint. Ügyesen hozták be, hiszen végülis mégiscsak a valóságban is élt nő feljegyzései alapján készült a sorozat.

A pontszám… nem tudom, személyesen nem magas, de ránézésre ügyesen van megcsinálva. Nem az a tipikus kimért unalom lengi körül, amit sok hasonlónál érezni szoktam. Mármint tudom, a zsáner rajongói most lehurrognak, de ezzel azt akarom mondani, hogy a Gentleman Jack-et feljebb tenném, mint a műfaj átlagos képviselőit.

11 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2019. 04. 25. 20:01

Ebbe biztosan belenézek majd, mert szeretem az életrajzi jellegű történeteket. Az olyan ember élete mindig érdekesebb, aki nem hajlandó a járt utat járni, és mer önmaga lenni egy olyan társadalomban, ahol ezt nagyon nem akceptálják. :)

Clarice.Starling - 2019. 04. 25. 20:54

Tetszik, várom a 2. részt! :)

koka - 2019. 04. 27. 21:02

“hazatér a családi birtokra, amit rá hagytak, és elkezdi felvirágoztatni azt”

Ez olyan Poldark-os :D

Dawnie - 2019. 04. 27. 22:09

Én sem szoktam szeretni a kosztümös filmeket / sorozatokat, de a témája miatt ez érdekelt, így megnéztem az első részt, és hát tökre bejött. Várom a folytatást.

addictsheep - 2019. 04. 30. 17:26

Ket resz utan szerintem nem hibatlan, de maradok.
Anne ugy nyomul arra a kis szokere, mintha o lenne Casanova. A negyedik falat pedig ovatosabban kellene kezelni, a huga ne nezzen mar ki ram!

toszi - 2019. 05. 20. 13:27

A 4. falon azért tudtak még csavarni, 2 résszel ezelőtt egy kiszólásnál Miss Lister “védence” rá is kérdez egy kinézésnél, hogy “Láttál valamit ott?” vicces

Atir - 2019. 06. 12. 19:11

Oda meg vissza vagyok ettől a sorozattól. Ez segített kilábalni a Trónok Harcás csalódottságból. Most kéne egy újabb jó sori, ami a Gentleman J. hagyta űrt tölti be.:)
Azt mondják, hogy csak 2021-ben jön a 2. évad.:(
Sally Wainwraight-nak is pont most jut eszébe folytatni a Last Tango in Halifax-ot. Csak hogy húzza az időt.Eh

Clarice.Starling - 2019. 06. 14. 11:00

Atir, a számból vetted ki a szót.
Szuper a sorozat (Emmy-t Suranne Jones-nak), és két hónapja még nagyon örültem volna a Last Tango-s hírnek, de hogy most?!
Pláne, hogy az első rész után berendelték a 2. évadot, inkább azzal foglalkozna. :P :)

winnie - 2019. 06. 14. 11:11

szerintem először a GJ-t megcsinálja, és utána halifaxozik, és mivel az angoloknál az író sokszor nem tevékeny részese a forgatásnak, így lehetősége is lesz rá. (már, ha ő is olyan, hogy ezt a részét átengedi a nem író exec. producereknek.)

Clarice.Starling - 2019. 06. 14. 13:29

Legyen igazad winnie!
Néztem vele néhány interjút, Sally Wainwright 20 éve próbálta tető alá hozni a Gentleman Jack-et, igazán szívügye, + producer és a sorozat felét ő rendezte. Szóóval nagyon remélem, hogy legkésőbb 2021 nyarán viszontláthatjuk Miss Listert és családját. :)

checkmate - 2019. 06. 17. 17:30

Remek sorozat, humoros, érzelmes, pörgős, már holnaptól nézném a második évadot.

Sally Wainwright-nak leginkább osztódnia kellene, hogy egyszerre dolgozhasson ezen, a Last Tango-n, és a Happy Valley-n. (Ha jól emlékszem, az sem lett kaszálva, csak pihen.) Akármihez nyúl, én vevő vagyok rá.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz