login |

Pilot-mustra: Shrill – 1×01

2019. 04. 30. 14:50 - Írta: winnie

2 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

You could be so pretty.

Valahol annyira tipikus ez a hozzáállásom a sorozatokhoz. Amikor a premier napján megnéztem a Hulu új komédiájának az első részét, akkor még az aznap kikerülő plakát posztjába bele is kommenteltem, hogy mennyire bejött a kezdése. És utána egy hónapig egy percet sem néztem belőle, miközben ledaráltam mondjuk nulláról a Dirty John-t vagy a Killing Eve-et. De felhozhatnám példának a Black Summer-t is, aminek tetszett a pilotja, és azóta is vár az 1×02. WTF van velem? (Persze tudom, hogy nem szalad el és folytatni fogom, de akkor is.)

Mindegy, ez csak egy kis közjáték, lehet, hogy ha lenne itthon Hulu, akkor már rég a Shrill végére jártam volna, de majd most, hogy kikerült ez a poszt – azért, hogy legalább én kommenteljek róla, mert van egy olyan érzésem, hogy mindegy, miképp értékelem, ha azt mondom, hogy egy kövér nőről szóló komédiáról/dramedyről van szó, akkor a junkie-k zöme nem fog rávetődni. Mármint nyilván akkor sem vetődne, ha egy sovány férfi lenne a főhős. Szóval a sorozat nem a koncepciójával adja el magát a többségnek.

SHRILL – 1×01 – 7,5/10

A Shrill is azon sorozatokra jó példa, melyek elvárják azt, hogy az ember bepróbálja őket, és ne pusztán leírás, kritika vagy előzetes alapján ítéltessenek – bár a trailer ezúttal talán eleget segít. A főhős Annie, a joviális újságíró, aki látszólag egy negatív porcikával sem bír, mindenkihez kedves, csak arra vágyik (bár ezt magának sem ismeri be), hogy észrevegyék. Mármint normálisan észrevegyék, elismerjék, legyen szó akár pasijáról, akár főnökéről. És ennek kapcsán eljut arra a pontra, hogy tudatosul benne, hogy változtatni kell ehhez az életén, és azon, ahogy hagyja, hogy mások bánjanak vele.

A kifejezetten meleg hangulatúként induló sorozat nem arról szól, hogyan legyünk másfélék, hanem arról, hogyan legyünk önmagunk, és hogyan találunk mindebben erőt. És természetesen mindezzel a ma emberének fülébe akarnak eljutni a készítők, szóval mai témák révén (a modern párkapcsolattoktól kezdve a hater kultúráig) teszik mindezt.

A pilotban megismerjük Annie lakótársát, pasiját, munkahelyét és családját is, kvázi egy napját, az életének fontosabb karaktereit, és ezzel észrevétlenül az alapok is lefektetésre kerülnek úgy, hogy a végére úgy érezzük, hogy pontosan tudjuk, hogy ki kicsoda, milyen szerepet tölt be az életében, és hogy (felszínen) milyen ember. Hogy aztán a folytatásban egyrészt lehessen mélyíteni a dolgokat, másrészt pedig konkrét történet is kitárgyalásra kerüljön.

Nyilván a sorozat azokkal könnyebben fogja megtalálni a közös hangot, akik küzdenek (vagy küzdöttek már) túlsúllyal, ők jobban át tudják érezni a főhős problémáját (nekem komolyabb tapasztalatom nincs, anno nagyjából 120 kilóig kúsztam fel, de utána lementem 80 körülre), ők azok, akik tudnak egyes jeleneteken megéerően bólogatni, de szó sincs arról, hogy másoknak ne szólna a Shrill. Sőt, mondhatni épp mindenki másnak szól.

Annak ellenére ugyanis, hogy a főhős pont ugyanolyan életet él, mint mindenki, időről-időre mégis olyan problémákkal, illetve emberi hozzáállásokkal kénytelen szembesülni, amikkel nem mindenkinek vannak tapasztalatai (és ezért a tapasztalathiányosak ilyesmit látva kiakadhatnak, hogy “NEMIS!”, pedig…), és ezek olykor elég hatásosak, legyen szó akár negatívakról, akár pozitívakról. (Mondanom sem kell, hogy az önbecsülés, önkép, önértékelés elég fontos témakörök már a pilotban is, mint ahogy a barátságos alázások és leereszkedések is, amik láttán az embernek ökölbe szorul a keze.)

Bevallom, sosem voltam rajongója Aidy Bryant-nek. Persze nem vagyok nagy Saturday Night Live-néző, de a jelenetekből, amiket láttam vele, nem nagyon emelkedett ki. Itt viszont már az első percekben elkapott a karaktere, rögtön megszerezte a szimpátiámat, szóval ilyen szempontból a sorozatnak is valamennyire nyert ügye volt nálam. (És ugyebár a karaktere minden, csak nem shrill.)

De ettől még tartalom nélkül nem ment volna. És hangulat nélkül sem. Márpedig a sorozat mindkettővel rendelkezik. Átgondolt, konkrét tapasztalatokra épülő tartalommal, élő-lélegző (ismerős) karakterekkel, és egyszerre keserű és édes hangulattal.

Szóval, a Shrill kezdése kifejezetten feldobott. Mármint nem úgy feelgoodosan, de nagyon jó volt nézni az első fél órát. Jó érzés volt tudni, hogy van ilyen sorozat is. És ez a kezdés pont olyan volt és annyit árult el, hogy érezzem, hogy a folytatás részről részre csak jobb lehet. Remélem, nem lövök nagyon mellé ezzel a kijelentéssel.

Fuck them!

2 hozzászólás Ne habozz!

eszemix - 2019. 03. 16. 18:49

Ezt a “shrill” dolgot nem igazán értem, és kicsit félrevezető lehet magát a sorozatot nézve, hiszen Annie karaktere még a “legtökösebb” pillanatában sem kifejezetten “hangos”.

Annie egy csendes, háttérben meghúzódó csaj, aki sok kövér emberhez (a sorozatban is ki merik mondani) hasonlóan úgy éli az életét, hogy a méretét igyekszik ellensúlyozni a személyiségének összezsugorításával. Nem követel, kerüli a konfliktust, készséges és kedves mindenkivel. A párkapcsolatában is beéri morzsákkal, azt remélve, hogy így majdcsak “elég” lesz valakinek.

Olyan történetszálak vannak, amelyek bárki számára ismerősek lehetnek: elismerés hiánya a munkahelyen, szülő-felnőtt gyerek kapcsolat, betegség, és az online trollok, akik eddig minden hasonló témájú filmnél vagy sorozatnál előjöttek a barlangjukból, de őszintén remélem, hogy itt nem teszik majd.

Ledarálva a 6 részt örömmel összegeztem, hogy ennek a sorozatnak sikerült elérnie, ami eddig mindenhol (Dietland, I feel beautiful, Dumpling, hogy csak párat említsünk) elég csúnyán mellékvágányra ment.
Annie önbizalomhiányos háttérfigurája úgy lépdel a “magára találás” útján, hogy közben néha átlép az önzőség határán, de sohasem követel többet annál, mint amennyi jár neki. Egyszerűen végre megengedi magának, hogy teljesen betöltse a saját terét.

Shannen - 2019. 05. 01. 10:58

Nekem hamar lecsúszott ez a 6 rész pont azért, ami a kritikában is megfogalmazódik, hogy abszolút kedvelhető a főkarakter és vele történtek is abszolút átérezhetőek, akkor is ha épp nem túlsúlyos az ember, hiszen itt az évad során több tipikus emberi kapcsolati viszony kerül középpontba.

Nem éreztem azt, hogy hű de kiemelkedő lett volna a sorozat, de jó volt nézni végig, tetszett, hogy A-ból eljutottak B-be a 6 rész alatt és mindezt teljesen hihetően. Én tuti maradok a folytatásra, főleg ha az is hasonlóan rövid évadot produkálna, hiszen egy este vagy délután alatt ez így simán lecsúszik.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz