login |

Game of Thrones – 8×05: Bells

2019. 05. 13. 22:15 - Írta: Neoprimitiv

843 hozzászólás | kategória: kritika,

Miután winnie a rész első harmadában kaszálta a GoT-ot, ennek a résznek a kibeszélőjét én írtam meg. Mivel azonban főleg spoileresen tudunk csak beszélni az elég ellentmondásosan fogadott epizódról, bele is vágnék a tovább mögött a kitárgyalásban. 

Az előző résszel három cliffhangert kaptunk:

  • Mennyire durvul be a Queen of Dragons kedvenc tanácsadójának és egyik “gyermekének” elvesztésétől és mit tud tenni Tell Vilmos Euron skorpiói meg a teljes Golden Company ellen?
  • Varys elpártolásának mi lesz a következménye?
  • A három kósza lovas (Arya, a Véreb és Jaime) már ebben a részben megérkezik-e Királyvárhoz, vagy maradnak a fináléra?

Az epizód időrendje szerint kezdjük Varysszal, akit elég gyorsan lerendeztek. Előbb még egy kis beszélgetésből kiderül, hogy alighanem Dany megmérgezésén ügyködik, illetve valakinek levelet ír arról, hogy Jon a jogos Targaryen örökös. Utána viszont gyors egymásutánban előbb Jon pattintja le, majd Tyrion dobja fel Dany-nél, és ezek után már csak egy kis vonulás marad az éjszakai tengerparton, egy szomorú búcsú Tyriontól és Daenerys ítéletére statáriális grillezés, Drogon által.

Kicsit csalódott voltam a szál miatt, nagyon A-B-C vonal volt. Varys karakteréért kár, nem csak a kétértelmű párbeszédek fognak hiányozni, hanem a készítők mostanra strukturálisan sem tudtak kezdeni vele semmit. Hiába állt pl. a sereg Királyvár alatt, hiába ismerte a rejtekutakat, nulla hírszerzési munkája volt.

A következő cliff a Dany – Királyvár összecsapás. Aki az előző rész után azt hitte, hogy a skorpió vs. sárkány mérkőzést nagyjából fix egyesre lehet fogadni, az tévedett. Gung-ho nézők győzzék meg magukat nyugodtan, hogy ez most így teljesen logikus és rendjén való, hogy Dany-ből hirtelen egy Hans-Ulrich Rudel lett.

Számomra finoman szólva is váratlan volt, ahogy Drogon Euron teljes flottáját, majd a várfalakon lévő összes skorpiót is egyetlen karcolás nélkül lerendezte. Utána jött a várkapu, és az előtte felsorakozott teljes Golden Company-t is nagyjából két perc alatt megsütötte. Szegény Marc Rissman, nem volt valami hálás szerepe, de így már teljesen érthető, hogy CGI elefántokra miért nem költöttek.

A csodálatosan megszaporított gyalogosok és feltámasztott dothraki lovasok élén Jon és Szürke Féreg nyomul a város központja felé, ahol egy jelentősebb Lannister-egységgel kerülnek szembe. És innen kezdődik a nézőnek a dráma, mert mi tudjuk, hogy Tyrion kikönyörögte Dany-től, hogy ha a védők megadják magukat, akkor megszólalnak a harangok és megszűnik a harc. A két sereg farkasszemet néz, Drogon egy bástyán ülve bömböl, és végre a Lannister parancsnok eldobja a kardját. Cersei a Red Keepből bámul lefelé, Dany a sárkányról felfelé, egyre többen ordítoznak, hogy húzzák meg a harangokat és azok végre megszólalnak.

Viszont Dany-ből ez a fordulat pont az ellenkezőjét váltja ki, mint amire számítani lehetett – mintha azon kattanna be, hogy elvették a teljes bosszúját, szárnyra kap és elkezdi felégetni a várost. Szürke Féreg meg belevág egy lándzsát a magát az előbb megadó katonába és a földön is elkezdődik az öldöklés. Jon a szokásos teszetoszaságával jó két perc spéttel próbálja megállítani az embereit, természetesen már hiába.

Egy elég didaktikus jelenetben láthatjuk, hogy egy dúló sereg pártállástól függetlenül mocskos dolgokat csinál a kiszolgáltatott civilekkel, és Dany részéről az epizód végéig igen naturalisztikus és látványos CGI rombolás-pornót kapunk a többi esemény hátterének. Az a jelenet viszont, amikor megszólalnak a harangok és várjuk, hogy Dany mit dönt, a tökéletes párja az előző rész Tyrion-Cersei jelentének. Mindkétszer kapunk egy pillanatnyi reményt csak azért, hogy Cersei és Dany is újabb mélységekbe zuhanjon.

A harmadik cliffnél nekem 1-1-2-re jött ki a végeredmény: Jaime kapott egy szép, a karakterhez illő lezárást. Tyriontól való búcsúja nekem a rész egyik legjobb jelenete volt, Nikolaj Coster-Waldau pedig ebben az évadban talán a legemlékezetesebb pillanatokat kapta.

Vele együtt búcsúztunk Cerseitől is, aki kapcsán viszont erős hiányérzetem volt. Részben azért, mert a nézői igazságérzetem szerint “nem érdemelt” ilyen szép halált, részben mert Lena Headey viszont szinte semmit nem tudott játszani ebben az évadban. Cersei szinte mást sem csinált, csak megvetően nézett ki toronyszobájából, ennél ez a karakter sokkal érdekesebb volt korábban. Az a pár könnycsepp már nem osztott-szorzott.

Szinte el is felejtettem, de Jaime még végzett az utolsó két évad bohócával, Euronnal is. Sajnos ő annyira karikatúra-szerű volt, hogy a halála inkább csak egy kipipált név lett, nem igazi katarzis – szerintem a készítők sokkal nagyobb jelentőségűnek tartották annál, mint akivé a nézők szemében vált.

Cersei halála persze a CleganeBowl eljövetelét is jelentette. Erről túl sokat nem lehet mondani: látványos volt, véres, brutális, a végén egy metaforikus lezárással. A Hegy maszkját készítők gondolom kapnak majd valami díjat, a sorozat legrohadtabb karakteréhez méltó zombifejet kreáltak neki. Velük együtt az immár teljesen fölöslegessé vált Qyburn is lekerülhetett a stáblistáról.

A végére maradt Arya, akinek a szála nekem csalódás volt. Egyrészt az, hogy különösebb győzködés nélkül feladta Cersei levadászását – nem azt mondom, hogy karakteridegen volt, de mindenképp váratlan. (Bár a Vérebtől való búcsúja, ahogy azt hiszem először szólította Sandornak, az telitalálat volt.) Utána viszont kaptunk jó húsz percnyi menekülést, összedőlt-összedőlt-leégett majdnem-halálokkal, ami nekem már sok volt. Ha csak egyszer húzzák meg, az több lett volna, így a harmadik alkalommal már inkább bosszantott, hogy túlélte. Fura, hogy a készítőknek csak ennyire futotta.

Summa summarum, a sorozatzáró előtt eléggé megrostálták a mezőnyt. Az északon maradtakon kívül van még Dany (valamilyen mentális állapotban) Jon (jó eséllyel eléggé kiábrándultan), Tyrion (Jaime megszöktetése miatt kinézhet neki is sütögetés), a mindent túlélő Ser Davos, a Dany-hez hasonlóan begőzölt Szürke Féreg és persze Arya.

Meglátjuk, hogy mit hoznak ki ebből a felállásból jövő héten.

843 hozzászólás Ne habozz!

yagami - 2019. 05. 13. 00:04

Spoilereket mellőzni. :) Elvileg kiszivárgott az 5-6 ( legalábbis Wun-wunnál ezt olvasni YT-n – itt is leírom ). Az ötödik p.bay-en fenn van.

Lynx - 2019. 05. 13. 03:24

Nyomás a hbo go. Már nézhető

Lynx - 2019. 05. 13. 04:23

Minden perce arany volt a résznek.

A. - 2019. 05. 13. 04:26

Azt hiszem ennél jobban egy sorozatrészt sem utáltam ever

SASI - 2019. 05. 13. 04:30

A logikát ill. következetességet megint sikerült szinte teljes mértékben nélkülözniük. A hangulat viszont brutális volt az tény.

SASI - 2019. 05. 13. 04:33

Ezek után nem lenne meglepő ha Daenerys ellen fordulnának a többiek, totál bekattant :D

SASI - 2019. 05. 13. 04:38

Azért a Harvey Dent szövege eléggé találó: “You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain. I”

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 04:40

Egyértelmű innen, hogy Dany nem élheti meg a sorozat végét, és az is, hogy láss csodát, Arya fogja megölni.

óriási húzás. hahhaaa

pracsa - 2019. 05. 13. 04:57

Nem volt lpgikátlan. Mindennek meg volt ágyazva. Ismét jó vitatémát fog adni ez a rész. Eszméletlen.

vezuvius - 2019. 05. 13. 05:13

OMG, mi a szar volt ez a rész… van ennél még lejjebb? :(

k.karas - 2019. 05. 13. 05:14

Nekem ez elkepesztoen bejott. Kikerulte azokat a dolgokat, amik miatt az elozoeket nem tudtam annyira ertekelni es szerintem most a karakterek is magukhoz huen viselkedtek. annyi konfliktust agyazott meg az utolso reszre, hogy elnem tudom kepzelni, mikepp meselik el 80 percben.
ES mar nem erzem azt, hogy jovore osszekene szedni a csapatot es ujraforgatni az evadot, mert kiengesztelt ezzel a resszel. Nagy elmeny volt, melto epikussaggal es remek fordulatokkal.

Miumiu - 2019. 05. 13. 05:16

Én már csak abban reménykedek, hogy nem Jon lesz a trónon… megakadályozhatta volna ezt az egészet, hiszen tudott a tervről, de csak mondott egy “szerintem ezt nem kéne”-t és kész. Ebben a sorozatban bármelyik másik lány tökösebb, mint ő.

Steelwolf88 - 2019. 05. 13. 05:21

Havas soha nem tud semmit! 😁

SASI - 2019. 05. 13. 05:30

Azért az vicc hogy pl. a 7. évadban 1 db skorpióval sikerült eltalálni a sárkányt most meg simán legyak egy egész flottát ami fel van szerelve vele + az összeset a külső fal mentén és közben egész idő alatt egyszer sem képesek meglőni. Arya aki végig kemény volt ő is hirtelen össze szarja magát? Hol itt a következetesség?

liberatore - 2019. 05. 13. 05:36

Karakterfejlődés a kukában. Sztori és logika darabokban. Írók Thaiföldön totál bekokózva várják a spinoffokat, amiket szintén ilyen pazarul próbálnak megírni. RIP GoT.

SASI - 2019. 05. 13. 05:43

Azért örülök hogy rajtam kívül másnak is feltűnik hogy a sorozat korábbi önmagához képest nincs logika, vannak még mindig zseniális momentumok de rengeteg dolog össze lett csapva. Az első 6 évad csillagos ötös, de ami azóta van az GoT mércével mérve maximum közepes.

perelli - 2019. 05. 13. 05:48

A sorozat történetének mélypontja. Minősíthetetlen.

cato - 2019. 05. 13. 05:57

Figyuzzatok, óriási felfedezést tettem! (bevallom, a végleges következtetést, az uccsó trailer megnézése is segítette) A makulátlanok számának drámai felszorozódásával kapcsolatban. Ugye szegény muksókat már évszázadok – ha nem évezredek – óta herélik ki. Ám az evolúció nem hagy veszni egy olyan fontos vívmányt mint a szaporodás. Így hát a makulátlanok kifejlesztették az osztódásos szaporodást. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy a 3. részt jóformán csak Szürke Féreg élte túl, de mostanra van belőlük vagy egy millió.

INNENTŐL SPOILER!
Cersei komolyan csak azt akarta, hogy a gyereke éljen?! A francokat. Neki hatalom kellett és semmi más. Ha valakinek, hát neki arrogánsnak kellett volna maradnia az utolsó lélegzetéig. Véreb/Hegy. Szép volt, csak mérföldekről látni lehetett. (évadokról, ha így jobban tetszik) Hogy most Jon Dany ellen forduljon szerintem még kell egy kis lökés. Tippre Arya, megpróbálja kinyírni Sárkány asszonyságot, de elkapják.
SPOILER VÉGE

Végső konklúzió: Jó rész volt nagyjából, de a legfőbb baja, hogy ezt bizony már az előző évad végén kellett volna leadni. 1 rész marad lezárni, és fogalmam sincs hogyan akarják ezt megtenni.

m.m. - 2019. 05. 13. 06:12

Spoiler:
Fantasztikus rész volt….a zene ismét csodálatos …Danyból kitört az igaz Targaryen…megsirattam a végét…de a búcsú mindig fájdalmas…kíváncsian várom a Dany -John összecsapást..

ngear - 2019. 05. 13. 06:13

asszem, erre a részre ment el a költségvetés 90%-a.

Der__medve - 2019. 05. 13. 06:14

Szóóóóóval eddig veszélyes volt az óriási nyílpuska a sárkányokra, most meg nem? Huh… thats strange :D
Amúgy nem tudom mit sápítoztok. G.r.r. Martin apánk megmondta,hogy senkinek nem fog tetszeni a vége. És hát igaza is lett. De azt nem mondta, hogy a HBO minősíthetetlen szar produkciója miatt nem fog tetszeni.

seven - 2019. 05. 13. 06:16

szórakozási faktor: 10/10
viszont a forgatókönyv minősge… hát… :D

Cornelius - 2019. 05. 13. 06:22

Látványosnak látványos volt az biztos :D
Szerintem nekem elmúlt a lelkesedésem a sorozat iránt az előző hetekben.
Egyébként még egy tippet arra is tennék ezek után, hogy Dany simán megmarad a végén, mindenkit kivégez vagy meghal valamilyen módon és most lesz igazi terror westeroson majd uralkodása alatt :D
Hiszen meglepetéseket ígértek nekünk.

Rob - 2019. 05. 13. 06:25

Miért gondolta azt bárki is, hogy egy olyan sorozat lezárásában, ami úgy lett sikeres, hogy az első pár évadban csatajelenet se nagyon volt, az emberek azt akarják nézni egy órán keresztül, hogy egy sárkány éget egy várost? ki? miért? hogy?

R----B - 2019. 05. 13. 06:32

Sajna igaznak bizonyul az a Spoiler amit reddin osztottak meg és hát az utolsó résznek se sok mindenki fog örülni, akit érdekel az itt elolvashatja.

ngear - 2019. 05. 13. 06:33

azért a 8. évad átlagához képest sztem ez nagyon jó rész volt. eddigi évadban a legjobb. dany-nak meg a k*va anyját :)
nem tudom, ki fogja megölni (valszeg Arya), de Jon lesz a vastrónon a végén.
nekem itt olyan hatalmas logikai bukfencek nem voltak, nem értem, akik ezzel jönnek.

LordPicard - 2019. 05. 13. 06:34

Fú, ezt még emészteni kell…

Dany egész életében kapta az ívet, kezdve azzal, hogy kiirtották a családját. Az elmúlt pár részben még több veszteséget szenvedett. Az egyik korábbi évadban volt az a látomása, hogy a félig elpusztult trónteremben a Vastrón áll, de hó hull rá (Jon Snow a jogos örököse), plusz én nagyon régóta ezt éreztem, hogy nem lesz Vastrón, nem lesz szerepe.

Szerintem GRRM is ezt a véget szánja Királyvárnak, Dany által.

Ayrons - 2019. 05. 13. 06:34

Rhaeger sérült volt azért volt könnyű megölni, Drogon ezzel szemben a legnagyobb és legerosebb sárkánya Danynek. A skorpiók meg azért nem értek semmit mert Dany a hajók fölé repült és onnan zuhant rájuk és abból a szögből nem volt a skorpiók szögében.

Rész maga nagyon erős volt végig igazi GoT rész, erős jelenetekkel és játékokkal. Zene megint pazar volt a látvánnyal együtt és jó pár karakter története pedig méltó zárás kapott.

Aki szerint ez is rossz volt és RIP Got az nézze a Walking Deadet.

Alabamasraya - 2019. 05. 13. 06:34

Akinek eddig kevés volt a főszereplő halál, az most megkapta. Akinek sok volt a nyálas hálivúdi stílus, az most megkapta izomból a megváltását. Hajlok arra, hogy Martinnál is valahogy ez lett volna a vége….mivel sosem volt a sorozat egy lányregény.

dexike3 - 2019. 05. 13. 06:47

huhh. mekkora epzód volt ez az 5. most is beleborzongok. nekem bejött.
a Darth “The mountain” Vader és a The hound nem semmi párbaj volt. Daenerys teljesítette az apja vágyát?
örökre elbúcsúztunk Varystól, Eurontól, Qyburntól, a Hegytől, a Vérebtől, Jaimetől és Cerseitől.
ha jobban átgondolom, akkor ahogy írtátok aránytalan volt a rész. az, hogy az erőviszonyok tollvonásonként (írónként) változnak az egyik aggasztó dolog. Varys történetének lezárása is kicsit összecsapott (csak az előző részben kapott némi teret 2 évad óta?). drámainak drámai volt szépen kivitelezték, viszont megérdemelt volna egy olyan pillanatot a végén, mint Shireen Baratheon (ha már tűz).
nem lennék most Tyrion helyében…
szerintem nyugodtan beszélhetünk az előzetesről is, mert annyira semmilyen.

Ayrons - 2019. 05. 13. 06:49

Am merem állítani, hogy akiknek nem tetszik a mostani rész azok Dany pártiak. Márpedig biztos, hogy a könyvben is ez lesz a karakter sorsa és a városé is. Tiszta Martinos fordulat.

ngear - 2019. 05. 13. 06:50

az mondjuk tényleg vicces, hogy az egész dothraki sereg megsemmisül az éjkirály elleni harcban, meg a töketlenek 80%-a is, de itt már szinte teljes létszámban jelen vannak :)

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 06:54

Jah én Dany párti vagyok, és tetszett a rész, plusz valahol meg is értem, hogy felgyújtotta az egész kócerájt, lehet emlékezni hogy viselkedtek Ned Start kivégzésénél, vagy Tyrion tárgyalásán. (két külön társ réteg vett részt rajta, de ugyanúgy viselkedtek)

Nem az a bajom, hogy meg fog halni, de tehette volna ezt úgy, ahogy az eddigi karakteréhez illő, nem azért, mert csinál egy hülyeséget (ugye, akkor már őrült is), és akkor hátbaszúrják.

Cersei kaphatott egy normális halált, aki utáltabb volt mint Dany minden téren, akkor Danynek feltétlen úgy kell majd meghalnia?

Nekem ez nem tetszik, arra nem számítottam hogy hosszú távon uralkodni fog.

ngear - 2019. 05. 13. 06:59

@katyvaszlipp: a részben dani mondja is, hogy őt nem szeretik itt, hanem inkább félnek tőle. “és akkor maradjon a félelem”. meg ugye elvesztett mindenkit janin kívűl, akit szeretett/megbízott bennük.

Ayrons - 2019. 05. 13. 07:00

Dany két évadon át csak szívott és senki se szereti Westeroson csak az intrikát, félelmet, halált kapott semmi mást. Logikusan felépített fordulat volt ez.

ikelemen5 - 2019. 05. 13. 07:07

Egyelőre nem tudom megfogalmazni, hogy miért, de nem tetszett a rész.
Remélem Jon, vagy valahogy Sansa megöli Danyt.

dexike3 - 2019. 05. 13. 07:08

@ngear:
Aegont is elvesztette. ő fogalmazta meg Tyrionnak, hogy elárulta őt. és a kandalló melletti jelenetből is kiderül, hogy csak a hűségesküje tartja Daenerys mellett.
a rombolásnak van egy mögöttes értelme is (ami a werkből derül ki), hogy King’s landing-et a Targaryen-ek építették fel, így bezárult a kör azzal, hogy elpusztította. gyakorlatilag kitörölve azt, amit a családja alkotott.

botka5 - 2019. 05. 13. 07:08

Tök jó, hogy ennyi forgatókönyvíró zseni lett hirtelen idehaza, a filmipar újabb virágzó éveknek néz elébe :)

És ezzel én el is határolódom akkor az összes butthurt GoT fantól. Gondoltam, hogy megosztó évad lesz, a mai világban ez már elkerülhetetlen, de nem gondoltam, hogy ilyen mértékű lesz… ultra gáz.

A rész maga szenzációs lett, a sorozat egyik legerősebbje. Tény, hogy az évad összességében nem a legjobb, de egyáltalán nem érdemli meg azt az utálatot és a ‘már csak azért is lehúzom’ hozzáállást, amit kap most már hetek óta.

ikelemen5 - 2019. 05. 13. 07:08

Bár gondolom Arya fogja őt is.

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 07:22

Szerintem jobban meg lehetett volna alapozni ezt, én csak ennyit mondtam.
Az hogy a főurak egy része, meg selfish Sansa nem szereti az oké, de a népet is mutathatták volna, hogy mondjuk hogyan vélekednek róla. Ez nem derült ki igazából. Esélyt sem kapott erre.

Mindegy, ez már így lett.

Mondjuk a sárkánnyal mi lesz ha megölik Danyt? Azért őt nem lesz egyszerű kordában tartani utána, talán Jon elengedi majd.

Ayrons - 2019. 05. 13. 07:22

Tipikusan az a helyzet, hogyha van sapka az a baj ha nincs sapka akkor az.

Dany őrült lesz ezért szar a sorozat.
Danye lesz a trón ez tiszta Hollywood ezért szar az egész RIP Got.
Éjkiraly meghalt hamar ezért RIP Got.
Az egész évad az Éjkiralyról szó, szar egész hol van a régi intrika meg hatalmi harc? Az egész már egy tucat fantasy lett, RIP Got
Jon lesz a király, RIP Got.
Nem Jon lesz a király, RIP Got.
Cleagan párbaj kiszamithato volt, RIP Got.
Miért nem volt párbaj, RIP Got.

Kvázi ez megy most a nézők egy részénél. Bármi lennr az szar lenne.

v - 2019. 05. 13. 07:23

botka5
+1 !!!

unrealnoise - 2019. 05. 13. 07:28

botka5: amikor az írók, készítők részeken átívelően hülyének nézik a nézőt, az minden utálatot megér. És még az is kevés.

“Dany Kind of Forgot About the Iron Fleet”

Csak ennyi.

Stratégiai hülyeségekről, hiteltelen jelenetsorok tucatjai, ultra gagyi írás, igazad van, ezt védeni kell. :D

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 07:32

GoT patch 8.05:
– Scorpio accuracy reduced by 90%
– Dragon agility and maneauverability increased by 100%
– Dany’s tactical sense: +500%
– own troops fire resistence: 100%

A rész látványra 10/10. Tartalomra nekem talán 3/10. CleganeBowl pipa, jól nézett ki, de ha valami biztos volt (a kimenetelével együtt) évadok óta, akkor ez.
Tyrion-Jaime jelenet 10/10. Jaime és Cersei halála 2/10 – sajnos engem nem mozgatott meg. Golden Company – még jó, hogy CGI elefántokat nem csináltak nekik ezért az öt perces jelenetért. A város teljes romba döntése látványos, de köszönöm negyed ennyiből is lejött volna, hogy a védtelenek szívják meg mindig. Arya plot armor 200%-on.

“plusz valahol meg is értem, hogy felgyújtotta az egész kócerájt, lehet emlékezni hogy viselkedtek Ned Start kivégzésénél, vagy Tyrion tárgyalásán”
Pont ugyanúgy viselkedtek Cersei megszégyenítésénél is, és ugyanígy viselkedtek volna Euron, Dany vagy Sansa kivégzésénél is. Akkor még nem volt tv, se sorozat kibeszélő, ez volt a közösségi szórakozás. Ha ettől “érthető” egy tömegmészárlás (nem mellesleg Dany egyiknek sem volt tanúja), akkor Danynak ki kellett volna várnia pár évszázadot, amikor egy VV elég tömegszórakoztatásnak.

Babesz - 2019. 05. 13. 07:34

Làtvànyos volt ès sokszor szívszorító, de utóbbi csak akkor amikor láttam szerencsétlen köznépet szenvedni. A főbb szereplők halálai nem igazán tudtak hatni az érzelmeimre, csak azt sajnálom, hogy Varys ennyire egyszerűen lett kiiktatva a történetből (meg Cersei is). Cseszd meg Tyrion, amilyen okos voltál annyira hülye karakter lett belőled a végére. Nem is tudom eldönteni ki az ostobább, Jon vagy Tyrion? Cerseit meg hagyjuk is, ott sem erőltették meg magukat a forgatókönyvírók. A kreativítás eléggé kiveszett a sorozatból. Gondolom utolsó részben Dany meghal Ayra, Jon vagy Tyrion által aztán ennyi. Nagyon érdekfeszítő lesz így a végére a történet… Én nem igazán szerettem soha Danyt, de ilyen egyszerűen végezni a karakterével szánalmas. Imádtam az első 3 részt, de eddig a második fele csalódás. Mindegy, már csak egy rész, lesz ami lesz, de valahogy ennél többet vártam az utolsó évadtól.

ngear - 2019. 05. 13. 07:34

@Ayrons: de azért sajna tettek a készítők a 7. évad elejétől kezdve, hogy triggereltél a got fanokat…

valee - 2019. 05. 13. 07:38

Botka5: azt hiszed ez a butthurtozes meg a cinizmusod jobb? Attol, hogy valakinek nem tetszik az amit ebben az evadban muvelnek butthurt meg onjelolt iro? Pont ez a resz volt kiszamithato hollywoodi maszlag. Semmi masrol nem szolt csak egessuk ki az emberek szemet gagyi pusztitassal 50 percen keresztul es szurjunk be par karakterhalalt hogy fordulatosak legyunk.

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 07:38

@neoprimitiv: én csak arra próbáltam utalni, hogy mi az hogy ártatlan valaki?
Ők is voltak a fenntartó Cersei uralkodásának, vagy Roberténal, Joffreyénak, stb.

Nyilván nem indok, de pont ezért nem értettem ezt a Dany lépést, ezért írtam hogy nem tartom annyira megalapozottnak.
Elég lett volna egyből a Red Keepet célba venni, és akkor “csak” járulékos veszteséget szenvedtek volna.

Viszont az is nyilvánvaló volt, hogy Cersei az életben nem adta volna fel az erődöt.

Na mndegy, megkapták a nézők a legyen Dany gonosz sablont, jövőhéten meg jöhet az Arya megöli az újabb gonoszt fordulat.

unrealnoise - 2019. 05. 13. 07:42

Ayrons:

elmondok neked valamit. Sokkal többen vannak akik szinte rajongással szeretik még mindig. Hál istennek talán csökken a számuk.

De: a legtöbb embernek sem itt, sem máshol nem az volt a gondja, hogy ez vagy az halt meg, vagy ez vagy az nem. Szerintem a legtöbben “pont lesz*rnák”, hogy ki kerülne a trónra. Az csak egy cél, ez meg egy történet. Les**artam volna azt is, ha 8×03-ban mindenki túléli aki túl is élte, csak ne így. Első sorban egymás mellett, mindenki a lehetetlen helyzet sokaságából menekül meg, gagyi, béna. Pont. Maradtak volna hátul az okosok, a főszereplők, húzták volna meg magukat, nah az hiteles lett volna. Nem is szóltam volna semmit.

Szóval az, hogy most elővetted ezt az oltári baromságot, csak téged minősít, meg azt, hogy mennyire primitíven, kétbitesen látod a dolgokat.

Az út a lényeg, a logikai, az okos írás. Az, hogy a kiscsajt lekéselte a főgonoszt, nem gond, de hogy? Honnan? Milyen magasról? Meg a milliónyi ostobaság ami addig vezetett, csak abban a részben, nah az a baj. De az nagyon…

És akkor ezt szépen le lehet vetíteni.
Plusz totál légből kapott dolgokat mondasz, olvasok, hallgatok podcasteket, YouTube csatornákat, értékeléseket, és nagyon nagy százalékban a logikai hibák, a plot armor, a gyenge írás, és a pl egyre gyengébb drámával van gondjuk az embereknek, nem azzal, hogy ez vagy az meghalt-e… vagy mi…

Cucumber87 - 2019. 05. 13. 07:43

Ez tipikusan trónok harca stílus volt szerintem is ezt tervezi az író csak maximum nem lettek úgy kibontva a dolgok. Nekem ez a rész visza hozta a lelkesedést minden hibája ellenére. Azért én még mindig bízom egy branes fordulatban a leges legvégén😁

dexike3 - 2019. 05. 13. 07:43

én még mindig nem látom bele ezt az őrületet. sajnos a jelenkorunkban is vannak olyan uralkodók, akik erőszakkal, ártatlan áldozatok árán tőrnek előre és hajtanak végre népirtást (pl. balkáni háborúk). és van aki nemzetközi bíróság előtt végzi közülük, mégsem az kerül be a köztudatba (történelem könyvbe), hogy örült uralkodó lenne.
egyszerűen csak egy kegyetlen Királynő válik belőle semmi egyéb. és ha elbukik emiatt fog.

Ayrons - 2019. 05. 13. 07:46

Vannak hibái de ami meg már megy az túlzás kvázi ha a szereplő jobbra nézz már azért megy a hiszti meg hogy szar.

ngear - 2019. 05. 13. 07:51

@dixike3: én sem az őrültséget látom daniban, inkább a minden-mindegy alapon való bosszút, mert nem maradt senki fontos számára. szóval egyetértünk :)

Ayrons - 2019. 05. 13. 07:55

3.resznel azzal volt a gond hogy alig haltak meg, meg az Éjkiraly meghalt. Sokan még mindig a Másokat akarják.
Ha a Dany vagy Jon kerül a trónra az a baj ha Dany nem kerül oda az a baj. Ha van fordulat az a baj ha nincs az a baj.

Seregeket meg hagyjuk már mikor már a sorozat eleje óta nettó hülyeségek voltak hadaszatilag.

Vannak hibái és rossz írói döntései de ami megy néha az már kabaré semmi se jó néha.
Az odavezeto út a lényeg? 5.evad óta nincs olyan mert nincs könyv. A két szerencsétlen író azt vállalták hogy adaptálják Martin könyveit de az meg elfogyott. Nekik kell megírni az író helyett és sokan azt várják el, hogy a két író martini szint hozzon ami szerintem röhej,ők nem Martin.

ngear - 2019. 05. 13. 07:57

@Ayrons: nem csak a 7. évad óta nincs könyv?

danner - 2019. 05. 13. 08:00

rajtam az villant át, hogy ez az igazi GOT

– hullanak a főszereplők, mint a legyek
– minden elsülhetne jól is, de aztán jön egy szimpi “hős” és rosszul dönt, és megy minden a levesbe (lsd még: Ned, Robb, Stannis etc.)

érdekes volt, hogy Danny legalább akkora pusztítást végzett, mint az éjkirály két epizóddal ez előtt – lehet, hogy ők éneklik a tűz és jég dalát?

apróbb pillanatok, amik megragadtak:
– Tyrionnak nem jött be a sakkjátszma
– Qyburn halála XD
– a zombihegyen a sárkányüveg sem fogott…
– végre volt dugovics titusz!
– Arya újraélte kb. az S1E9-et

Ayrons - 2019. 05. 13. 08:02

5.evad óta nincs könyv. Martin az utolsó két kötet 8 éve írja
A készítők az 5.evaddal feldolgoztak az összes könyvet. Egyedül Jaime Zúgós kalandját mentették át a 6.evadba ami a 4.konyvbe volt.

seven - 2019. 05. 13. 08:02

Ayrons: Nuygi. Neked tetszett. Másnak nem. A világ forog tovább, jövőhéten finálé, nincs veszélyben a sorozat.

Véleményem szerint elkapkodott az évad. Egyszerűen túl kevés az epizódszám hogy normálisan ki legyenek dolgozva a történések. Ezért rengeteg a karakteridegen fordulat, az összecsapott történetvezetés.

Sose fogom megérteni D&D miért ragaszkodott ehhez az epizódszámhoz amikor a HBO kész volt több pénzt adni, csak hogy legyen több epizód. Dany fordulata nem a semmiből jött, de ennél sokkal szebben kellett volna felépíteni, főleg mivel 7 éven át tanulta azt, hogy hogyan kell uralkodni, hogyan kell az átlagembereket kezelni. Nem hiába vette körbe magát okos, tapasztalt emberekkel akik vele voltak már évadok óta.

Euron is egy összecsapott, elsietett karakter volt. Rengeteg potenciál volt benne, de egy sima bohóc volt a sorozatban, semmi több. A haláljelenete meg kifejezetten kínos volt.

Vagy ott vannak a balliszták. Előző epizódban autoaim bekapcsolva, most meg…? És nem is a mosttal van a bajom, mert az ami ebben az epizódban történt SOKKAL jobban tükrözi azt amit a korai évadokban meséltek a sárkányokról. A probléma az előző epizóddal volt, ahol kellett egy olcsó trükk az íróknak hogy eltüntessék a 2. sárkányt és elrabolják Missandei-t.

Olyan minth a rendezők már csak vázlatból dolgozánnak, nem forgatókönyvből. Összehasonlítva az első 4-5 évadhoz, hihetetlen a különbség. És attól hogy valami szépen kidolgozott, felépített, még ugyanúgy lehett sokkoló és meglepő.

seven - 2019. 05. 13. 08:04

Az 5. évadban kezdtek a könyvtől távolodni, de annak a nagyrésze még a könyvben is megvan. A 6. évadnak is van több vonása ami könyves, Stannis szálát átvette Jon pl.

A 7. évadtól nincs már könyv egyáltalán.

ngear - 2019. 05. 13. 08:09

sajna észrevehető. nekem speciel a 5-6 is nagyon tetszett, a 7.-től kezdtem hunyorogni. (főként a teleportálásokon) :)

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 08:10

Ayrons: ezt pont most nem igazán értem, ez a rész eddig arányaiban sokkal kevesebb savazást kapott, mint bármelyik előző az évadban, és sokkal több “na ez igen” reakciót.

“Vannak hibái” – nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy milyenek. Egy sorozatnál természetes, hogy hullámzik a minőség, az egyik rész erősebb, a másik gyengébb. Itt viszont nem erről van szó, hanem egy epizódon belül vannak 10/10-es jelenetek és a minősíthetetlent alulról súroló megoldások. Pl. ha egy szereplőt nem akarok kinyírni, akkor egy részen belül max. egyszer menekül meg a biztos halálból, nem sorozatban.

Az, hogy vannak, akik úgy nézik a sorozatot, mint egy focimeccset, és ha a kedvencük nem győz (vagy nem úgy győz, ahogy ők szerették volna), akkor a meccs volt szar, az a jó munka velejárója. Ha semleges, a nézőknek közömbös karaktereket csinálnak, akkor nincs ilyen gond. igaz, ilyen siker se lenne.

monti - 2019. 05. 13. 08:23

rendkivül hangulatos és látványos rész volt, az várható volt hogy 8 évnyi harc után az északiaknak is kiborul a bili és elégtételt akarnak venni a sok szenvedésért, a logikátlanságot hülyeség írni, teljesen logikus és értelmesen felépített rész volt, a számszeríjakkal nem lehet alacsonyszögbe lőni, főleg nem egy gyorsan mozgó és fordulo célpont ellen, kivülről könnyű ítélkezni

annak idején adolf ellen is több mint 70 merényletet követtek el, az hogy ezeket tulélte többszáz oka lehetett nem a pincér a hibás aki felszolgálta a mérgezett pezsgőt, másvalakinek :-D

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 08:23

Jah amúgy nekem a legjobb pillanat, amikor Ser Gregor aka Hegy lenyomja Qyburn:D az priceless volt.

Ayrons - 2019. 05. 13. 08:27

Neoprimitiv: Én nem ezt látom ahol eddig voltam fórumon vagy Got oldalon ott kb ugyan annnyi aki szidja mint eddig. A szavazásnál 5-ből 5 és az 5-ből 1 vezet egy faceoldolon. Imdb már megint megy a lepontozás. Lehet én látom rosszul ez is benne van de nekem az jön le ,hogy a negatív hullám itt erősen jelen van.
Sorozatos megmeneküléssel egyetértek ami papíron jól mutat az nem biztos, hogy a képernyőn is. Ez a 3.résznél kijött nagyon hatalmas hiba volt hogy a karaktereket olyan helyzetbe írták bele. Írott formában okés az egész de mozogva már nem. És már itt is kilógott a lóláb Aryaval, pedig értem a koncepciót hogy egy olyan karakteren keresztül mutatjuk be pusztítást akit a nézők kedvelnek ezért izgulnak érte de ezt is túltolták.

seven: 6.évadban egyetlen egy könyves történet az pedig Zúgó a többi már a könyvektől teljesen eltér. Az meg erős kijelentés ,hogy Jon Stasnnis helyét vette át. Nem hiába volt az ,hogy pár könyvolvasó a 5.évad végével kiszállt mert a 6.évad már nem egy megírt könyvet adaptált hanem az írók ötletei keveredtek Martin pár előre elmondott ötletével és féltek a spoilerektől.
6.évadtól már nincs könyv ami biztos talajt nyújtott a készítőknek.

Ayrons - 2019. 05. 13. 08:27

kommentem bent maradt.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 08:27

Sőt, hogy pontosítsam az előző kommentet: vannak 10/10-es fordulatok, amiket 0-ás módon csinálnak meg.

Nekem az egyik ilyen volt pl. az Arya vs ÉK rész. Baromi jól felépítve évadokon keresztül, millió elszórt morzsával. A késváltás hangsúlyozott bemutatása a 7. évadban (határozottan emlékszem, hogy akkor külön dicsértem, hogy milyen marha jó volt a fényképezés, hogy pontosan látni lehetett, mit csinált). A részen belül a többiek kudarcai, előbb a srákánytűz nem fogott rajta, utána Jon nem tudta útját állni. És utána a végén az egész hatását agyoncsapták egy idióta kivitelezési megoldással, mert mindenki az ugrással foglalkozott a történet helyett.

ngear - 2019. 05. 13. 08:36

@Ayrons: bizonyos szavak miatt van auto-szűrő. várj 5 percet, valszeg átmegy ;)

dexike3 - 2019. 05. 13. 08:37

amit emlegetnek az nem hó, hanem hamu. több ezer ember elégett maradványa. winter isn’t coming…

Ayrons - 2019. 05. 13. 08:40

Amúgy ha Dany hallgat a Olenna tanácsára most vígan elkezdhetné az uralkodását. Az elején legyakja Cerseit és utána megy a Mások ellen simán lenne az mint most ,hogy Dany a zsarnok.

ngear - 2019. 05. 13. 08:41

amúgy, mint ahogy írtam régebben (már kicsit eltértünk a fővonaltól), sztem ez volt az évad legjobb része. tényleg igazi game of thrones-os hangulatott hozott.
a párhuzamok sándor és arya küzdelmében is nagyon jó volt.
jaime és cersei halála kicsit jellegtelen és gyors volt, de érzelmes.

Babesz - 2019. 05. 13. 08:42

Ayrons
Itt szerintem most te vagy az aki hisztizik egy kicsit, de ne vedd ezt magadra, nem bántani akarlak :)
Imádom a Trónok harcát, a 6. évadig végéig szerintem zseniális. A 7. évad már annyira nem ütött, de gondoltam azért, mert elspoilereztem magamnak az egészet, így magamat okoltam csak. A mostani évad nagyon jól kezdett, én még a 3. részt is nagyon szerettem. Seven nagyon jól megfogalmazta amit én is érzek most az utolsó 2 rész után: összecsapottnak tűnik. Fontos karakterek egy tollvonással kiiktatódnak a sorozatból és emiatt nem tud hatni, legalábbis rám és emiatt érzem azt, hogy rosszabb. Kedveltem Varyst és ha nem hat, ráz meg a halála akkor azt érzem nem az én hibám. Utáltam Cerseit, vártam nagyon a halálát de nem hatott. Utáltam Danyt már nagyon régóta, de már nem érdekel él-e vagy hal-e az utolsó részben és már az sem érdekel, hogy ki fog a trónra ülni. Valami elveszett a sorozatból, de ettől még nem utálom se a sorozatot, se a készítőket, csak sajnálom, hogy így alakult. Aztan lehet persze, hogy bennem a hiba? :) Ki tudja, talán ha Martin adná isten megírja a befejezést akkor kiderül.

Ayrons - 2019. 05. 13. 08:50

Babesz: Lehet hiszti ha az akkor vállalom. Csak egy kicsit abból lett elegem, hogy bármit kapunk az rossz.
Igen érződik hogy összecsapott sok helyen és már tulakarnak lenni az egészen, nem egy rossz írói húzás van de annyira nem pocsék a sorozat mert szerintem nem az. Bőven a minőségi sorozatok közt van.

Anonymus - 2019. 05. 13. 08:52

Szerintem ez a rész most nagyon jó volt.
Az előző rész után kifejezetten figyeltem most a sárkányos jelentre, és mostmár érthető, hogy miért nem találták el itt.
Egyrészt napos irányból jött, amit próbáltak érzékeltetni Euronnal, másrészt most övé volt a meglepetés ereje, harmadrészt pedig a felhők fölöttről szinte egyenes irányba repült felfelé.
A vár hátsó részén gondolom nem volt annyi skorpió a falon, mint elől, így egyszerűbb volt onnan támadni, utána meg az elülső falon lévő skorpiókat hátulról gyerekjáték felégetni. Itt szerintem most teljesen jól megoldott.
Arya nagyon halhatatlan lett, már a 6. évadban is az volt, de ebben az évadban mindent visz.
Dany-től várható volt, hogy bekattan.
Varyst ezért a szerepért kár volt életben hagyni, simán elveszhetett volna a holtak ellen. 7. évad óta semmi szerepe nincs, ebben az évadban is volt összesen vagy 20 mondata.
Cersei és Jamie “halála” tetszett, főleg azért mert megcsavarták a szerepeket, már csak emiatt nem hollywoodi az egész, pedig szeretik nagyon hangoztatni.
Melyik hollywoodi filmben van olyan, hogy az ultimate gonosz a szerelmével együtt, kvázi boldog hal meg, míg a nagy “hős”-ből meg egy utált, karakter lett.
Nagyon várom már az utolsó részt, de sajnos már előre tudni lehet, hogy Dany nem fog életben maradni.

ngear - 2019. 05. 13. 08:59

Varysnak igen is volt szerepe, Tyrion sorsát vetítették elő (vagyis inkább csak riogatnak vele). mert ő is ugyanígy érzett. meg most már mindenki kb.

ikelemen5 - 2019. 05. 13. 09:05

Varys lehet, hogy elküldött pár levelet, mert szorgosan írogatta őket. És mint láttuk, benne volt, hogy ki a jogos örökös, és ez még okozhat bonyodalmat.

pwnerer - 2019. 05. 13. 09:07

Ayrons:
Az a baj, hogy sokan itt elég rosszul látjátok, és szerintem unrealnoise tökéletesen összefoglalta sokunk problémáját. Nem a halálokkal van a probléma, hanem a kivitelezéssel. És itt nem arról van szó, hogy kevés idejük volt, hanem egyszerűen lustaságról, és olcsó írói húzásokról.
Egy dologra reflektálva. Itt írjátok, hogy a nyilakkal azért nem lehetett lelőni a sárkányt, mert fentről repült. Ez igaz arra a pár hajóra, amire fentről rárepült a sárkány, de itt korábban 1000 hajós flottáról volt szó, ez pedig bárhogy nézem elég nagy területen elterül, márpedig emiatt a hajók hatalmas részének tökéletes szögben kellett, hogy legyen a sárkány.

Babesz: tűpontos a halálokkal kapcsolatban, annyit kivéve, hogy én remélem Dany megdöglik, de én ezt remélem már 5 évada. Annyira zavaró, hogy egy halál sem tud megérinteni, mert olyan ostoba logikátlanságból következik, hogy nem tudok elmenni mellette. Sajnálatos. Azért még van egy rész, csak akkor mondok véleményt a teljes sorozatról, de ez egyelőre alulmúlja nálam a Dextert is.

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 09:09

Bonyodalmat nem okoz, mert a nagy házakról már sok szó nem lesz.

Egyszerűen itt most jön egy Dany vs Starkok csörte, és vége.

Ezt tudták kihozni ebből, ezt kell értékelni.

ngear - 2019. 05. 13. 09:13

azért vicces a dexterrel összehasonlítanod, mert ott nagyjából mindenki csak az utolsó favágós jeleneten akadt ki mindenki.

dexike3 - 2019. 05. 13. 09:16

a rész elején mikor Varys az egyik “kismadárral” beszélget, akkor arról volt szó, hogy meg akarta mérgezni Daeneryst (csak ugye nem evett)? vagy csak én képzeltem bele?

pwnerer - 2019. 05. 13. 09:16

Szerencsére reggel van, nem aludtam sokat így a szóismétlést fogjuk erre.

pwnerer - 2019. 05. 13. 09:18

ngear: már a testvérén a lebénulása, vagy, ami oda vezetett az is annyira borzalmas volt, hogy én majdnem sírtam. De nekem az egész évad iszonyat gyenge volt, és ezzel több ismerősöm is így volt. A favágós jelenet csak pont volt az i-re.

Ayrons - 2019. 05. 13. 09:20

Igen, ott Varys megakarja mérgezni Danyt.

ngear - 2019. 05. 13. 09:21

pwnerer: oké. nem értek egyet, de hagyjuk is, mert itt a got-ról van szó ;)

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 09:24

Babesz: tőlem is +1, jobban megfogalmaztad mint én.

Se Varys esetében nem éreztem azt, hogy ó, bmeg, se Jaime és Cersei halála nem adott katarzist. Még úgy sem, hogy közben teljesen jogos amit Anonymus írt, hogy mennyire nem hollywoodi fordulat, hogy a “gonoszok” halnak meg “szépen”, békét találva a másik szerelmében. Lehet, hogy pont ez volt a gond, hogy Cersei esetében nézőként nem éreztem azt, hogy “joga lenne” egy ilyen kvázi békés halálhoz.

ngear - 2019. 05. 13. 09:25

@Ayrons: direkt megnéztem újra, de én nem vettem észre, hogy olyat írt volna. csak azt, hogy jani a trón jogos örököse.

Bakman - 2019. 05. 13. 09:26

Full hulyeseg.. En kb 10 eve elek GoT lazban, olvastam sokszor, lattam rengetegszer. Ez nem GRRM, hanem Avengers meg Solo fele baromsag, robbanasokkal, epikus halalokkal, teljes kiszamithatosaggal, karakterek reszerol total ertelmetlen dontesekkel. Sok helyen utanaolvastam ma is. A hard core fan-ek utaljak, az atlagnezo (aki John-nak es Jamie-nek irja a szereploket) imadja.
Ajanlom figyelmetekbe a pontozast az imdb-en, de foleg a RT-on…

Ayrons - 2019. 05. 13. 09:28

De a kismadárka jelentette hogy nem eszik őfelsége mire Varys mondta hogy akkor később megprobaljuk

Ayrons - 2019. 05. 13. 09:31

Szerintem a halálok azért nem okoznak katarzist mert számítunk rájuk. Kevés a szereplő és be van határolva a történet így már lehet tudni ki fog meghalni.

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 09:32

Arya nézése a trailerben….nem tudom, nekem sok lenne ha Danyt is ő ölné meg.
ezt az utolsó jelentet se értettem, hogy miért vele zárult, mellette nem kaptunk egy snittnyi Danyt. Érdekes.

Peti - 2019. 05. 13. 09:34

Eddig is rühelltem Daeneryst, mégis az lenne a legjobb, ha ő kerülne a Vastrónra. Hogy miért? Mert mekkora f**k you lenne már az egész népnek, hogy hát srácok volt 25 évetek az őrült gyújtogatós Targaryen nélkül, és ez alatt sem tudtatok a seggeteken maradni, tessék itt van még egy. Ugyanolyan őrült, ugyanolyan diktátor, nesztek.

Ehelyett gondolom a fanservice miatt a ronda kislány le fogja szúrni a szőke csajt a bamba srác meg leül a trónra. Ja és hogy elküldte már szegény kutyáját a vérbe hát milyen ember az ilyen… :(

ngear - 2019. 05. 13. 09:39

amúgy neo, babesz, meg a többiek, akik súlytalannak éreznek dolgokat: én írtam azt még a 2. résznél, hogy átba*tak minket az előzetessel. aztán sajnálkoztam, hogy miért kellett 6 részesre venni az utolsó évadot.

na sztem pont itt van a hiba, hogy volt 7 rész, most meg csak 6. nem tudom, hogy pénz miatt vagy kreativitás miatt, de mindkét szezonnak kellett volna követnie a 10 részes szezonokat. akkor belefért volna egy ilyen utolsó évados 2. részes filler epizód is, és talán lett volna idő felépíteni a halálokat is. most 6 részben várja a közönség, hogy epikus halált haljon a fél szereplőgárda, mivel nem folytatják a sorozatot. amit időhiány miatt nem fognak tudni kivitelezni. na, ezt kellett volna megelőzni, még ha másfél órás epizódokat is ígértek.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 09:42

Ayrons: ez nem így van. Lyanna Mormont vagy Melisandre halála a számomra maximálisan ütött, de még Missandei-é is. (Ser Friendzone-t nem mondom, az direkt arra volt kihegyezve.) Mindhárom valahol megjósolható volt, három teljesen különböző kontextus és mégis mindegyik működött. Ez nem a váratlanságról szól.

ngear - 2019. 05. 13. 09:44

Ayrons: igazad van, mondja, hogy akkor majd vacsoránál újra megpróbáljuk. a kiscsaj meg fél, mert figyelik a katonák.

Rendex - 2019. 05. 13. 09:44

Ngear, ha minden igaz a készítők kérték ezt az epizódszámot, illetve epizódhosszt. Az HBO hajlott volna több epizódszámra, szóval nekem ebből az jön le, hogy az íróknak volt már elég. Úgy gondolták, hogy ez méltó lezárása a sorozatnak. A werk/behind the scene részekben is ő gondolataik alapján minden teljesen rendben van, minden történetszálnak megvan a miértje… ami részben igaz is, csak szerintem azért lett ilyen fantasztikus a sorozat és a könyvek is, mert lépésről lépésre, hosszan építkezett. Az építkezért pedig folyamatosan sokkalta ilyen vagy olyan váratlan esemény. A 8. évadban pedig kapunk 6 darab, nem átlag hosszúsású részt, mégis valahogy az építkezés hiányát lehet érezni. Ezt a hat részt sokkal inkább megnéztem volna kettő teljes évadban….bár nem ilyen írás mellett, hanem Martin könyvei után maximum :D

pwnerer - 2019. 05. 13. 09:44

Ayrons:
Nálam nem érzem, hogy ezért lenne. Tény, hogy számítottam halálokra, de végig az volt az érzésem, szinte az összes halálnál az elmúlt pár részben, hogy olyan köntösbe csomagolják, ami csak elrontja a látványt. Egyedül talán Theon halála volt, amire azt mondom, hogy jó volt. Jorah volt a kedvenc karakterem, de abban a pillanatban, hogy odateleportált Dany-hez már tudtam, hogy meghal, de a teleportálás ténye, meg az, hogy egyik pillanatban körbe vannak véve egy csomó zombival, a következőben meg mindig csak annyi, amennyit 1-1 kardcsapással el lehet intézni, az valami borzasztó. Értem, hogy véded, de fogadd el, hogy sokan vagyunk, akiknek azóta problémája van a sorozattal, hogy látványosan nincs mögötte a könyv. Legtöbbször gyengék a párbeszédek, és nincs logika a cselekményben. Én szeretném szeretni, és ezt a részt is élveztem, mert a hatást elérte, csak tényleg, vannak mellette olyan hibák, amiket csak akkor nem veszel észre, ha totál elfogult vagy.
Attól, mert nekünk nem tetszik, attól neked még jelentheti ugyanazt a sorozat, és ugyanúgy lehet 10/10, de szerintem nem véletlen, hogy egyre több negatív kritikát kap ez az évad. És nem csak a kritikusoktól, hanem az átlag nézőktől is.

Babesz - 2019. 05. 13. 09:46

Neoprimitiv
Na igen, én sem éreztem azt, hogy ezt a halált érdemli Cersei, de nem tudom ez volt-e a gond. Ott van a jelenetben két zseniális színész, eddig bármit eltudtak nekem adni és ez a jelenetük mégsem hatott. Így súlytalanná vált a Briennes kitérője is Jaimenek, sőt az is, hogy Cersei megakarta öletni Jaimet. Ha lett volna idő kifejteni a szálukat akkor lehet átéreztem volna.

pwnerer - 2019. 05. 13. 09:52

Babesz: nem tudom most visszanézni, és már korábban is láttam leírva, hogy Cersei meg akarta öletni Jaime-t. Az nem Qyburn saját ötlete volt, ahol Cersei feje fölött cselekedett? Lehet én nem figyeltem eléggé, de úgy emlékszem, hogy pont azt mondja, hogy Handként az ő dolga, hogy intézkedjen ilyen helyzetben.

Ayrons - 2019. 05. 13. 09:53

Lehet én csak elengedtem az egészet amióta nincs könyv csak leülök és nézem és élvezem. Emlékszem mennyire vártam a 6.konyvet és mekkorát csalódtam mikor nem jött ki. És mikor rajöttek, hogy a sorozat megy tovább a könyvek nélkül akkor elengedtem az egészet: a könyveket és a sorozatot is.
Ha D&Dék azt mondják, hogy ők csak 6 résznyi sztorit képesek írni akkor ez van én várom el tőlük, hogy Martin munkáját befejezzék és a régi művéhez hasonló szintet hozzanak mert ők nem képesek erre.

ngear - 2019. 05. 13. 09:53

Rendex: igen, talán Winnie is azt válaszolta nekem akkor ott, hogy a készítők kérték a 7+6 epizódot. de akkor kijelenthetjük (legalábbis részemről), hogy elég nagyon hibáztak ezzel. több kellett volna.

Somewho - 2019. 05. 13. 09:54

Egyébként, ha újra megnézitek az évadokat és elolvassátok a könyveket látni, hogy az első évad volt 100%-ban a könyv szerint rendezve/megírva. A második évadtól kezdve már vannak eltérések (néhol kisebb, néhol nagyobb).

SPOILER:

A rész maga nekem tetszett, Danyt nagyon szeretem, ezek után is. Azt sajnálom, hogy Cersei-nek ilyen ‘kegyes’ halál jutott.

Nem tudom mennyi esély van rá, de én még mindig simán elfogadhatónak találnám, ha Dany uralkodna és nem ölnék meg.

(Idézem:) “Darth ‘The Mountain’ Vader” nagyon király volt szerintem, hogy 99%-ban úgy nézett ki. :D

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 09:55

ngear: a számomra az első két rész a legkevésbé sem volt filler. Azt sem gondolom, hogy itt plusz részek kellettek volna, percre most is megvan a korábbi tíz rész, belefért volna. Jaime és Cersei végére bőven rászánták az időt, nem csapták össze, ezen nem változtatott volna, ha kapnak még tíz percet. Varysnál sem az idő volt kevés, hanem valahogy a jelenetek szerkezete nem adott egy olyan feszültséget, amitől – hangsúlyozom: nekem! – összeszorult volna a gyomrom.

Nem fogok írózsenit játszani, hogy én bezzeg tudom, hogy kellett volna jobban megírni. A “túl jó halál Cerseinek” is inkább csak kapaszkodó. Nem kezdek el hörögni sem, hogy fúj, mekkora szar, mert nem az. Csak egyszerűen nem működött úgy, ahogy gondolom a készítők szerették volna.

Ayrons - 2019. 05. 13. 09:56

*nem várom el tőlük

Sobal - 2019. 05. 13. 09:58

Szerintem ez a rész közepesen nézhető volt. Voltak benne megint gagyi dolgok, de szerintem ezt már el kell engedni, mert nagyon be kell fejezni és ebben az évadban annyi minden történt, amit az elején három évadban adtak volna le. Emiatt iszonyúan gyors, egy csomó mindenre nincs idő és logikátlanságot eredményez.

Ami nekem nagyon szúrta a szemem:

A totál haszntalan Golden Company, érződik, hogy az évad elején ezt is azért hozták be, hogy többvégkifejletes forgatást le tudják nyomni (kiszivárgás védelem). A teleporttal nincs gond (már), de a Véreb, meg Arya hogy a fenébe ért oda később, mint egy lassan mozgó sereg? Értem én, hogy az utolsó sárkányt most nem lehetett kinyírni, de hitelesebb lett volna az egész, ha nincs minden 5m-en skorpió, ez gáz volt. Drogon egyszer 100m-es fesztávval, aztán meg 15-el van, ugyanez a tüze is, egyszer 3 utcán egyszerre éget fel, amikor meg arya fut, akkor csak egy 50 centis sávot.

De a legrosszabb az az tényleg az (és ebben az egész évadban), hogy egy csomó mitológiát, meg misztikumot, legendát, stb felépítettek, erre csak puff-csá halál és totál érdektelen, lásd Cersei és Jaime halála. Na az mi volt már?

Ami tetszett: A felismerés, hogy tökmindegy ki és hol fog ülni, gáz lesz (Cersei leszar mindent, Dany elkattant, Jon meg hiába a megtestesült hős és erkölcs, tutymuty). Meg az is tetszett, hogy ugyan csak minimálban, de megint van egy kis háttérmozgás is.

bocsi, hosszú lett

ngear - 2019. 05. 13. 09:58

Neoprimitiv: számomra csak a 2. rész tűnt fillernek, de az is csak azért, mert az első részben kellett volna megtörténnie mindennek szerintem, amit kiterjesztettek a 2.-ra. (amúgy élveztem a 2.-at is, csak mást vártam tőle, de nagyon)

dexike3 - 2019. 05. 13. 09:58

@pwnerer
igen ez lehetséges, de már nem fogjuk megtudni.
a Brienn szál szerintem egy gyerek miatt lehet csak érdekes majd. hogy végülis fennmarad valami Jaime-ből.

Rendex - 2019. 05. 13. 09:59

Ngear, talán annyiban nem hiba, hogy D&D-ék úgy gondolták, nekik ennyi epoizód elég ahhoz, hogy elmeséljék amit el akarnak / tudnak. Valószínű ha többet vállalnak, mégtöbb okot adtak volna arra, hogy ilyen szinten szétszedjék a sorozatot.
Sajnálom, mert könyvesként úgy gondolom, hogy ennél sokkal többet érdemelt volna az egész történet…

Sobal - 2019. 05. 13. 09:59

Ja meg annyi, hogy ha az első két rész tempója, felvezetése maradt volna (nem a sztorilyukakra gondolok), akkor nem lettt volna nagy baj, csak +2 évad.

Scared - 2019. 05. 13. 10:00

Nem gondoltam volna, hogy évek után én kezdem el védeni a sorozatot, de nem értem miért most kezdte el kapni a savat. Például IMDB-n ha megnézem az utóbbi 2 rész osztályzatait és a többihez képest baromi alacsony. Pedig ezeknél az előző évadokban bőven voltak rosszabb részek, logikátlanabbnál logikátlanabb megoldások, teleportálások, stb. Azok mégis 9 pont felett teljesítettek.
Most nem tudom hirtelen mi történt. Az ötödik rész még élvezhető is volt, erre 7 ponton áll. Az, hogy Daenerys megkattan, szerintem a legjobb dolog, ami évadok óta történt a sorozatban. :D Különösen az előző évad után.

Binky - 2019. 05. 13. 10:05

Nem tudok elmenni mellette, hogy a dothrakik, hogy a picsába kerültek oda?! Mind kimúlt a holtak elleni csatában, erre itt vijjognak. A makulátlanok is megszaporodtak, bár gyanítottam, hogy ezt a baromságot meglépik a készítők.

Az az egy dolog érdekelne még, hogy vajon Jonnak lesz-e tűzpróbája? Dany ráfújat-e a sárkányával, és tűzálló lesz-e Jon? Ha igen, akkor eldőlt minden, hogy Jon igazi Targaeryan, még a hajszíne ellenére is. Amúgy leszarom a kimenetelét, már úgyse fog tetszeni, bárhogy végződik.

ngear - 2019. 05. 13. 10:10

Rendex: végül is én egyáltalán nem bánom, hogy d&d vezényelte le az egészet, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna más kezében. csak kicsit rossz szájízzel néztem az utolsó két évadot, mikor már csak szinte csak ők határozták meg az irányvonalat (gondolok itt a hollywood-i fordulatokra), amit Martinnál nem eshettek volna meg sztem.

ngear - 2019. 05. 13. 10:11

binky: ngear – 2019. 05. 13. 06:50
az mondjuk tényleg vicces, hogy az egész dothraki sereg megsemmisül az éjkirály elleni harcban, meg a töketlenek 80%-a is, de itt már szinte teljes létszámban jelen vannak :)

Scared - 2019. 05. 13. 10:12

Binky

A sárkánytüzet a Targaryenek sem bírják. Mikor volt a Sárkányok Tánca, végeztek ki sárkánytűzzel Targaryen trónkövetelőket.
Persze sok dologban nem követik Martin könyveit, ebben miért tennék.

Krem - 2019. 05. 13. 10:19

E06:
– Tyriont kivégzik Jaime miatt
– Jon és Arya megpróbálja megölni Dany-t, belebuknak ezért meghalnak.
– Bran megöli Dany-t valami mágiával.
– Sansa-t megöli egy bérgyilkos.
– Bronn vs Szürke Féreg párbaja.

A győztes lesz az uralkodó a 7 királyságban

Credits

ngear - 2019. 05. 13. 10:21

Krem: pont nem az lesz a reddit szerint, szóval köszönjük, emese

Key - 2019. 05. 13. 10:21

Én csak annyit emelnék ki, hogy Emilia Clarke nagyot alakított ebben a részben, évek óta nem volt ilyen jó.

poohtheone - 2019. 05. 13. 10:35

Na, ez már jobb volt, mint az előző kettő epizód.
Fussatok, bolondok! Mad Queen is here.

Arya remélem tudja, mi a dolga. Akad még zöld szemű királynő ;)

Ami tetszett:

– CleganeBOWL! \o/
– Varys
– Tyrion és Jon rádöbbenése a fájó igazságra (bár kicsit későn jött)
– Dracarys

Ami nem tetszett:
– Skorpiók most nullák voltak az előző részhez képest. Lehet csak Rhaegal ellen hatásosak? :P
– Jaime karakterfejlődése kuka :(
– Jaime a GoT Boromirja
– Arya is Targaryen? Mert eléggé tűzállónak tűnt.
– Arany Kompánia egy VICC! Ezért kár volt…
– Vérszomjas Szürke Féreg

Babesz - 2019. 05. 13. 10:40

pwnerer
“nem tudom most visszanézni, és már korábban is láttam leírva, hogy Cersei meg akarta öletni Jaime-t. Az nem Qyburn saját ötlete volt, ahol Cersei feje fölött cselekedett?”

Visszanéztem gyorsan és azt mondja Bronnak, hogy Cerseinek sürgős parancsa van számára. Ebből nem úgy tűnik, hogy Qyburn magánakciója lett volna.

cherockee - 2019. 05. 13. 10:45

– akit meglepett Dany kattanása, annak érdemes megnézni elejétől mennyire nem diplomáciára, politikára volt hajlamos, hanem sárkánytűzre (mit oldott meg egyáltalán sárkány nélkül?)

– aki szerint a khaleesi-zés instagram-on anno menő volt, az most szintén gondolkozzon, mert igen, ez ott volt mindig is a karakterben

– Jaime-t sajnáltam, hogy erre billent a karakter életútja a végére, de szerintem ez benne volt, ugyan úgy maradhatott is volna Brienne-el

– az északiak részvétele a népírtásban nekem fáj, a dothraki egy rakás elmebeteg, az unsullied szolgalelkű, de az északiak nőket és gyerekeket, magukat megadó katonákat, …

– a 4. rész után a sárkányos-skorpiós ellentmondásokat szerintem nem lehet feloldani, egyszerűen hiba, a golden company gyakorlatilag 30 másodpercig volt jelen a 30 000 fős seregével (tudom tudom, máshol voltak, nem értek oda, vagy hasonló, elfelejtették mi a dolguk), gyakorlatilag egy sárkány legyőzött MINDENKIT. úgy, hogy az előző elbóbiskolt, és lelőtték.

– Varys utolsó mondata nagyon jó volt (“remélem tévedek”)

– a látvány kiváló volt, a tartalom hiányos, engem a végére nem kötött le, vártam valami mást

– tipp: Dany megöli Arya-t, Jon Dany-t, elmegy északra, Sansa és Tyrion uralkodik, vagy észak fellázad a királynő ellen.

climaxim - 2019. 05. 13. 10:46

Sosem szimpatizáltam Danyvel (csak annyi, hogy helyes kis csaj a színésznő), és a Starkosokat meg Tryiont csíptem a legjobban de jelenleg azért fohászkodok h az a redittes leak ne legyen igaz, és túlélje és neki kell a trón maradványiara ülnie! szépen fondorlatosan iktasson ki mindenki mást, Jont, Sansát, Aryát. hello

PS
Akik logikátlanságokra fanyalognak oly keményen, azoknak kéne csörgetni 1 ébresztőt…

PS2
Hol vannak már az új könyvek?? (2014 ben olvastam végig, és azóta várom, és nem hiszem el h így kellett alakulnia a sorozat/könyvek univerzumának, ennyire elszakadva egymástól)

PS3
Már előre hiányzik a sorozat, a karakterek, a színészek minden eddigi és a következő rész hibáival együtt hogy vége.

Binky - 2019. 05. 13. 10:50

Scared: Az igazi Tragaryenek bírják a tüzet, Danaerys kétszer is bemutatta már. A testvére nem volt méltó, le is olvasztották a koponyáját arannyal. De Jon még lehet, hogy bírja. Egyszer sem mutatták, próbálták, szóval ez lehetne a meglepetés. Aztán lehet az lesz a meglepi, hogy nem lesz meglepi…

ngear: látod full egyetértünk egymástól függetlenül. Szomorú ez az egész.

majsz - 2019. 05. 13. 10:55

A logikátlanságokon már nem lepődök meg, de hogy ennyire leengedték az írást még egy kicsit tökön szúrt. Ennek kb annyi köze van a GoT-hoz, hogy “ugyanazon” szereplők rohangálnak benne. És itt nem azon van a probléma közel sem, hogy ki hal meg meg ki nem, hanem az értelmetlen kivitelezésen. Szó szerint egyetlen karakterhalál nem váltott ki belőlem semmilyen rezzenést, pusztán annyit hogy ennyi? Innen teljesen mindegy, hogy az uccsó részben ki hal ki által, Jon, Arya, Dany.. nálam annyi marad meg hogy a sorozat az utolsó pár évadban egy minőségi lejtmenet, az utolsó pár rész meg egy wanna be hatásvadász mészárlás.

Scared - 2019. 05. 13. 10:55

Sárkánytűzről beszéltem. Night King is bírta a “normál” tüzet, aztán a valyriai acél kifogott rajta.
Persze benne lehet, csak azt írtam Martin annak idején különbséget tett a két tűz között.

ngear - 2019. 05. 13. 10:58

Binky: mitől függetlenül? vagy miben nem értünk egyet? ;)

ngear - 2019. 05. 13. 11:00

majsz: mert nem építették fel a karakterek halálát idő hiányában (sztem)

Binky - 2019. 05. 13. 11:01

ngear: arra céloztam, hogy nem láttam a kommentedet, de ugyanazt írtam le, vagyis tökre egyetértünk.

Scared: Dany a sárkánytüzet is bírja sztem. Legalábbis a Halhatatlanok tornyában átfújtak rajta a kis sárkányok, mikor elégették a mestert. Vagy nem jól emlékszem?

ngear - 2019. 05. 13. 11:07

Binky: meg ugye úgy is születtek a sárkányok, hogy dani ott csücsült a tűzben, szóval bírja.

Divide - 2019. 05. 13. 11:15

Akcióban nem volt hiány, ez tetszett. A karakteridegen megmozdulások már kevésbé.
Varys méltatlan véget ért, ő, aki mindig öt lépéssel járt mindenki előtt, szabad ég alatt, a saját kis szájával követ el felségárulást..?
Tyrion, aki (ha emlékszünk még) a legjobb emberismerő volt, és akkor is tisztán látta a háttérben motozó motivációkat, mikor az illető még maga sem volt azok tudatában, nem ismer fel egy (két) gyakorló elmebeteget, mikor az odalép hozzá, és többször is hangosan bemutatkozik?
Arya, akinek jó ideje az egész élete a Cersei elleni bosszú körül forog, belenéz Sanyi arcába, és meggondolja magát? Nekem nagy kedvencem, de az a plot armor, amit ebben az epizódban viselt, szinte már nevetséges volt.

Ha Sansa lesz a nevető harmadik a koronáért folytatott cicaharcban, nagyon fogok röhögni.

dexike3 - 2019. 05. 13. 11:21

@Binky:
vissza is utaltak rá Weiss-ék, hogy amikor “megkoronázták” Viserys-t hasonló arckifejezése (érzelmei) voltak, mint most a pusztítás közben. szóval már akkor benne volt ez a “sötét oldal”, ami most teret kapott.

Babesz - 2019. 05. 13. 11:21

Most olvastam az indexen, hogy Ian McElhinney azt mondta Martin már megírta az utolsó 2 könyvet, csak azért nem adta ki, mert abban állapodott meg a showrunnerekkel. Adná az ég, hogy igaz legyen az info.

ngear - 2019. 05. 13. 11:23

az tűnt fel most nekem, hogy Jamie (vagyis Nicolaj Coster-Waldau) szemölcse vagy mije a mostani rész előzetes összefoglalójában a bal oldalán van, mikor Sansaval beszél, aztán hirtelen átugrik az orra jobb oldalára, mikor már Brienne könyörög neki. #érdekes

ngear - 2019. 05. 13. 11:24

Babesz, az akkora öntökön-rúgás lenne részéről, hogy nagyon nem valószínű.

Csilla0422 - 2019. 05. 13. 11:25

A látvány nagyon ott volt, simán 10. A történet összességében nagyon gyenge volt. Kevés a rész és átgondolatlanul tesznek mindent.

Deny volt az, aki leégette a várost. De biztos vagyok benne, hogy ha nincsenek az előzmények Tyrion lebeszéli róla. Kétlem, hogy Deny megőrült, sokkal inkább elkeseredett és csalódott. Az utolsó csepp a bff megölése után, Jon árulása volt. Ha az ostoba unokaöccse nem fecseg, Sansa sem tudott volna az új infóval még nagyobb sz.rt kavarni. Jon egy idióta barom, aki nem képes felfogni, hogy az ő jósága milyen károkat okoz másoknak.

Ha úgy vesszük Cersei mégis a testvére által halt meg, igaz nem közvetlenül. Tyrion melléfogásai is hozzásegítették Denyt a tettéhez. Cerseinek és Jaimenek mindig is közös halált képzeltem. Bármit is mondtak egymásra, soha nem tudtak volna a másikkal végezni. Az ő szeretetük már az anyaméhben kezdődött és Jaime végig ehhez volt hű.

Sandor – Hegy meglepő lett volna, ha kimarad vagy ha bármelyikük is győz.

Varys az árulás és a gyilkossági kísérlet után egy kis kínzást is érdemelt volna.

Arya inkább no comment…

Sidewinder - 2019. 05. 13. 11:27

Azt nemigazán értem hogy ezt a mások és éjkirály cuccot,minek kellett erőltetni az egész sorozaton keresztül?Ehy huszárvágással véget vetettek annak,amitől 8 évadon át rettegtek….Okés ez a vastrón dolog,meg hogy ki uralkodik,de ha hagyták volna ezt a Mások dolgot,lehet tartalmasabban is fejlődhettek volna a karakterek!

ngear - 2019. 05. 13. 11:30

Sidewinder: viszont akkor nem tudták volna befejezni 6+7 rész alatt.

climaxim - 2019. 05. 13. 11:32

@ngear
Miért lenne öntökön-rúgás?
Nem látok ebben a megállapításban logikát, pont, hogy nagy a hype és, ahogy vége, akármilyen fonalon is, de könnyen pörögnének a könyvek az emberek kezébe. Még azok kezébe is, akik könyvet még nem nagyon fogtak a kezükben eddigi életükben.

ngear - 2019. 05. 13. 11:34

climxaim: pont a hype miatt. gondolod, hogy Martin nem adta volna ki a könyveit, ha befejezte volna?

Babesz - 2019. 05. 13. 11:35

ngear
Ne szomoríts el, hinni akarok benne :) Gyanús nekem, hogy egyre többet nyilatkozgatnak a könyvekről. Mondják hogy különbözni fog a könyv és sorozat, de nem árulják el, hogy mikben, meg jön Martin is az unikornisokkal, mintha azt szeretnék elérni az emberek akkor is tutira megvegyék a könyveket, ha a sorozat befejeződik. Persze ilyeneket anélkül is nyilatkozgathatnak, hogy megírta volna, de nagyon szeretném elhinni, hogy tényleg megírta és hamarosan kiadásra kerülnek :)

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 11:35

Babesz: “neki azt mondták” – ki? mikor? A neten kétszázmillió variáció terjed, és természetesen a Martin rajongók kedvence, hogy az öreg már régen készen van, csak nem adhatja ki.

Nem akarom újra leírni, hogy ez szerintem miért lenne irgalmatlan ökörség minden érintett fél részéről. Most már leginkább Martintól, mert ha ő, aki notóriusan átírja a könyveit nem használja fel egy több tízmilliós ajándék tesztcsoport reakcióit, akkor teljesen elment az esze. Főleg úgy, hogy a mostani évadot nagyjából a “bezzeg ha Martin írta volna” felkiáltással szidják nagyon sokan. Ha valamikor hatalmasat kaszálhatna ezen, akkor az most van, amikor a sorozat körüli hype és a csalódottak könyv iránti vágyakozása egymást erősíti.

A pletyka is csak arról szól, hogy a sorozat végéig nem adhatná ki őket – ettől már hónapokkal ezelőtt bejelenthette volna, hogy mondjuk május 31-én kerül a boltokba a következő kötet.

Sidewinder - 2019. 05. 13. 11:35

ngear:Viszont ez olyan ürt hagy az emberben!Mintha egy mafia sorozatot néznénk amiben a De Franko család a fő ellenfél 8 évadon keresztül,és mindet felrobbantanák egy buszban 2 rész leforgása alatt,hogy utána a Rico törvénnyel lehessen foglalkozni 1-2 részben!Olvastam valahol hogy az egy bevállt trükk hogy ha igazából túl sűrű és zavaros a sztori,sok szállal,simán csak ki kell irtani pár embert és a szálak el vannak varrva….Én jobban örültem volna ha a mások a fő gonosz,mert igazából nagyon hatásosak voltak….Viszont velük nem lehetett intrikázni,szexelni,dumálni a kandalónál…érthető :)

climaxim - 2019. 05. 13. 11:37

@ngear
Bekavarna. Biztos van, amennyiben igaz, emögött egy jó kis marketinges ellemzés.

ngear - 2019. 05. 13. 11:40

na meg ha “eladta volna magát” és megírta volna a többi könyvet, akkor szted ez a színvonal lenne?

poohtheone - 2019. 05. 13. 11:41

Az már kiderült az 1. évadban, h Jon nem tűzálló, amikor megmentette Mormontot a wighttól: rádobta a lámpást, és megégett a keze.

A dothrakiak indokolatlan jelenlétér elfelejtettem mwegemlíteni, az ultra gáz volt…

ngear - 2019. 05. 13. 11:44

amúgy biztos átsiklottatok a kommentemen, mikor Jamie szemölcsének a vándorlását írtam. de amúgy nem fura egy kicsit?

climaxim - 2019. 05. 13. 11:44

@ngear

Tételezzük fel már megírta a könyvet, és valóban létezik ez megállapodás:
Az egyáltalán nem biztos, hogy közzétette a tartalmát D&D-ékkel, vagy ha igen, lehet a könyv is hasonló lesz, csak jobban kibontva, csak hát az egekig van magasztalva, a dolog így mindenki isteni fordulatokat, történeteket vár.
De az az igazság, hogy ennyi néző mellett, nem igazán lehet mindenki kedvére tenni (biztos leírta itt valaki már előttem), akármi történik vagy épp nem történik, lesz 1 csoport aki fanyalog.

ngear - 2019. 05. 13. 11:45

mert ugye értelme nincs. akkor miért?

Babesz - 2019. 05. 13. 11:47

Neoprimitív
Van az a pénz, amiért megéri Martinnak? :)
Nem tudom, én csak reménykedem benne, hogy igaz a hír és logikus, hogy az Hbo-nak megéri, mert így mindenki megnézi az évadot akit érdekel a befejezés. A könyvek rajongói meg szerintem úgyis megveszik az utolsó 2 könyvet, mégha csalódnak is Martinban a kamuzásai miatt. Jó, lehet tényleg semmi valóságalapja, de nagyon szeretnék hinni benne :)

ngear - 2019. 05. 13. 11:49

climaxim: ők mondták, hogy Martin elárulta a végét és ők is azt valósítják meg.

ngear - 2019. 05. 13. 11:53

babesz: sztem a könyvek rajongói nem fogják megvenni a könyveket. max csak a tényleg fanatikusak.

Ayrons - 2019. 05. 13. 11:57

Czető Roland szerint már a két könyvet már le is fordították magyarra és ősszel már meg is jelen mind a kettő idehaza is.

ngear - 2019. 05. 13. 12:02

repost: az tűnt fel most nekem, hogy Jamie (vagyis Nicolaj Coster-Waldau) szemölcse vagy mije a mostani rész előzetes összefoglalójában a bal oldalán van, mikor Sansaval beszél, aztán hirtelen átugrik az orra jobb oldalára, mikor már Brienne könyörög neki.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 12:02

Babesz: nem az az abszurd, hogy ilyen megállapodás legyen – teljesen logikus, hogy lehet ilyen, lévén, hogy a könyvekről valamikor 2015-ben kellett végleg lemondaniuk. Arra nem volt garancia, hogy újabb négy év alatt sem jut velük dűlőre. Az biztosan érdeke volt az HBO-nak, hogy menet közben ne legyen két változat, különösen úgy nem, hogy a “cheat kód”, a nézői visszajelzések Martinnak a rendelkezésére állnak.

Az viszont miért érne meg egy huncut petákot az HBO-nak, hogy a sorozat befejezése után se jelenjen meg? Azon, ami lement már nem változtatnak. Martinnak (és főleg a kiadójának) pedig a legalapvetőbb marketing szabályok szerint is irgalmatlan nagy plusz pénzt jelentene, ha a nézők a sorozat után azonnal átnyergelhetnének a könyvekre. Ezért mondom azt, hogy ha akár csak a WoW készen lenne, akkor már minden tele lenne azzal, hogy mikortól kapható és már vígan csilingelne az előrendelési kassza.

Shed - 2019. 05. 13. 12:04

A látvány nagyon ott volt, a többit szinte kár is említeni.
A Királyvárnál felhasznált kövek és malter nem tudom miből voltak, hogy egy sárkányláng 20 méter szélesen elfújta a falat, mint a szalmabálát. Amire ráfújt, ott konkrétan a kőfalak dőltek el, meg robbantak fel.

Mondjuk az vicces volt valahol, hogy tényleg nem kell ide sereg, meg semmi. Egy sárkány elég mindenre. Egyszerűbb lett volna, ha másnap hogy Raeghalt lelőtték, felszáll és egyedül elintéz mindent. Mert ahogy kiderült, ide nem kell senki más….

Bánatos Martin - 2019. 05. 13. 12:05

Nem volt ez rossz rész, néhány elem kicsit bántó volt azert:
-Varys összecsapott kiírása
– királyvár védelmének 2 perc alatt történő lenullazasa
-nekem nem tetszett\tetszik, hogy nem tudják a dolgokat árnyalni. Pl. Az eddigi evadokban teljesen jól bemutatták, hogy mennyire gyűlöletes város, simán tudni lehetett, hogy a végén el fogják őket pusztítani. Itt viszont kicsit gyűrűk uras volt,mintha Suhatag elpusztítását nézte volna az ember pár korhatár besorolással eltolva, de mégis valahogy nem volt got-os
-tyrion utolsó jó ötlete ebben a sorozatban az volt, hogy halálra issza magát. Hihetetlen, hogy a sorozat egyik legokosabb karakterének gyakorlatilag már nincs jó húzása, mindig minden másképp alakul mint tervezi. Ha ez az ő tragédiáját vetíti előre, akkor nem rossz, de nekem teljesen olyan érzésem van hogy az apja megölése után neki már nincs keresnivalója ebben a sztoriban
-ami a legfájóbb, az havas jon. Uncsi-nem uncsi, én nyilván neki drukkolok, de számomra ő teljesen idegen egy olyan kontextusban, ahol nem az ejkiraly ellen kell harcolni. És a készítőknek is. Szerintem gáz, hogy ilyen szinten mellékszereplőnek lett lefokozva, gyakorlatilag semmit nem csinál az évadban, és különösen fájt, ahogy a meszarlasban viselkedett, hogy nem lépett fel erelyesebben, akár az élete árán is. Ha így halt volna meg az teljesen oké (hogy mondjuk az allatta átvedlett saját északi emberei megölik) miközben próbálja a mészárlást megállítani, és védi az ártatlanokat. Szerintem méltatlanul bánnak az ő karakterével.

Az tetszik, hogy Dany végül csak a hamu királynője lett, nekem egyáltalán nem volt ez nagy fordulat, ezt történetesen tényleg felépítették, az ő karaktere nagyon jól ki lett erre építve. Egy igazi, keleties típusú despota, akinek teljesen bejött ez a meereni misa kultusz, már már istancsaszar, akiket rajonganak, és ez a szeretet élteti, ezért nem tudta soha megérteni és elfogadni, ha valaki mondjuk nem akarja hogy az uralkodója legyen (lásd sansa). A got világa nagyon jól mutatja, hogy az a királyság amit varys tyrion, jon, és dany szeretne egy utópia, westerosban sosem valósulhat meg, csak aza kérdés dany hogy bukik el, és kiket ránt magával. Tippre mindenkit, aki támogatta és része volt királyvár elpusztításában.

Egy offos megjegyzés: nem tudom miért bolondultak bele ennyire Arya karakterébe. Már megint kb 20 percen keresztül az ő vergodeset nézzük, kb 3-4x omlik rá valami vagy gyullad fel az utca alatta, de nem hiszem hogy bárki aggódott volna hogy baja esik. Ez már nagyon olcsó húzás. Felé ennyi játékidőben is értettem volna a meszarlas súlyát. Engem már kifejezetten untat a karaktere, aki ismét 180fokos célt vált amikor lemond a bosszúról,amire egész életében készült. Ehhez hozzájön maise Williams antiszineszsege, és felteszi a koronát a fehér lovas jelenet.
Kicsit az ő menekulesevel olyan érzésem van, hogy nem volt kedvük párbeszédet írni másnak, vagy valami a sztori szempontjából változatos dolgot kitalálni, inkább 20 percen keresztül nézzük ahogy menekül a lángoló városból

Alabamasraya - 2019. 05. 13. 12:05

Szegény braavosi vasbankot senki sem siratja? A Cersei-nek adott suskát bebukták rendesen, rossz lóra tettek a sárkánnyal szemben :)

Ayrons - 2019. 05. 13. 12:19

Vasbank tartozását Cersei nem kiegyenlítette a Tyrell arannyal?

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 12:19

Alabamasraya: a Vasbank szerintem a trónnal és nem személlyel szerződött, szóval akárki ül rá, előbb-utóbb megjelen(né)nek a pénzért.

A folytatáshoz:
– Ok, Dany megkattant, már nem szeretjük – ettől még neki vannak csapatai meg egy sárkánya. Jon elhúzhat haza az északiakkal (ha elengedi), de ha Arya Drogont is leszúrja, az érdekes lesz. Ha meg nem, akkor lesz a gazdátlan sárkányunk…
– A mostani után kérdés az is, hogy mennyire hagyja majd Dany, hogy az az északi biccs, aki eddig is utálta, most visszakapja a csapatait?

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 12:20

Ayrons: az az addigi tartozás volt. Rögtön utána újra kölcsönt vett fel, hogy a Golden Companyt felfogadja.

Raidon - 2019. 05. 13. 12:21

Nem azért, de az 1. évadban Jon keze megégett, mikor az élőholttól védte meg Mormont parancsnokot és a forró fáklyatartót vagy mit megfogta. Ha mégis a tűzállósággal bizonyítanák a vérvonalát, akkor f*ck logic. Bőven belefér, hogy nem tűzálló, mivel “félvér”. Attól még Targaryen.

Ayrons - 2019. 05. 13. 12:29

Akkor a Vasbank szurkolhat, hogy Dany haljon meg. Emlékeim szerint rühellik a Meerenbe történtek miatt.

Szerintem vagy Jon vagy Arya öli meg Danyt a sárkányt valahogy nerfelni kell hamar mert másképp minnden próbálkozás bukta.

Sansa szerintem koalíciót fog létrehozni és tippre Edmure így kerül képbe.

poohtheone - 2019. 05. 13. 12:30

Szerintem az D&D legnagyobb hibája, hogy mindent ők akarnak irányítani, és nem hagyják mások jobb gondolatait érvényesülni. Le a kalappal előttük, hogy megcsinálták a sorozatot, de a forgatókönyvírást úgy tűnik, másra kellett volna hagyni, főleg az utolsó 2-3 évadban.

Ayrons - 2019. 05. 13. 12:33

De nem ők írták végig az összes évadot?

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 12:39

Ayrons: hát, ha Dany meghal, akkor az nagy valószínűséggel a Hét Királyságnak is végét jelenti, vagyis ott maradnak egy jogutód nélküli helyzettel – anyagilag nekik ez rosszabb, mint ha akárki, de a Hét Királyság nevében az adósuk. (Most így beszélgetve róla – biztos, hogy a trón és nem Cersei volt az adós, hiszen amit Cersei a Tyrell zsákmányból visszafizetett azt is még Robert és Joffrey halmozta fel.)

poohtheone - 2019. 05. 13. 12:40

@Ayrons: Nem. https://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_Game_of_Thrones_episodes

Azt meg honnan veszed, h Edmure szerepelni fog? Egy totál jelentéktelen figura és vár, ezen kívül Tobias Menziesről is tudnánk, ha benne lenne az évadban.

climaxim - 2019. 05. 13. 12:42
Ayrons - 2019. 05. 13. 12:46

Mivel az HBO kiadta az évad elején kik térnek vissza és Mel, Edmure és Robin Arryn ott voltak a nevek között.

Neo: Jon még ott lehet vagy Sansa elintezi Gendryt.

Python - 2019. 05. 13. 12:49

Aki ismer olyan szerelmes nőt, akit elárultak…, na az nem nagyon csodálkozik Daenerys reakcióin és tettein. Ha Jont nem zavarná, hogy a nagynénje ez az egész nem lett volna. Az a nem igazán viszonzott csók volt az utolsó lökés a lejtőn Daeny számára. Kb.: Csak a királynőd vagyok, ennyi…?! Akkor jöjjön a félelem…, mert már semmi sem számít. Nem szeretik, a szövetségesei elárulták, a szerelme nem tud már igazán mit kezdeni vele, és még a trónigénye is nagyobb, stb.! Ha hamarabb jön az a harangszó, talán lehet, hogy nem pusztítja el Királyvárat, de így volt ideje a sok adrenalin mellett gondolkodni Drogon hátán, ami valljuk be, nem jó páros. És igazából ott kattan be Daenerys, hogy miért is ne pusztítsa el?! Hisz igazából itt már semmi sem az övé, de ezért küzdött egész életében…, de akkor inkább ne legyen senkié sem a trón és a nép se…! Már Aemon mester is megmondta, hogy egy Targaryen egyedül a világban elvezve, az egy veszélyes dolog…, lett is belőle Tűz és Vér.

Nekem ebben az évadban a logikátlanság nem tetszik. Most pl. Daenerys 2 hét mély depresszív állapotbab megtanult jól sárkánnyal harcolni?! Eddig is tudott, csak korábbi epizódokban kb. feledékeny, béna hülyére írták a karaktert. Az Arany Kompánia meg…, ebben a relációban azért többre számítottam.
De értem, hogy Drogon+Daenerys akciója elvitte a CGI költségvetés jelentős részét. Mert azért ezt a sárkánytáncot eléggé magas fokon prezentálták nekünk nézőknek. A korábbi, S06E06 -ból Bran látomásból való bevágott képkockákat Drogonnal mindenki kiszúrta?!

Szerintem most már kb. 90%, hogy a fentebb linkelt leak lesz a végjáték!?!

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 12:51

poohtheone: wow, vagyis eddig is az évadok 70%-át írták, most is, de az a baj, hogy most nem hagynak mást érvényesülni? Egyébként ezt winnie már vagy egy tucatszor leírta: ilyen szempontból egyrészt tök mindegy, ki az író, minden egyes epizód végül is a két showrunner jóváhagyásával készül. A másik vége pedig az a dolognak, hogy egy epizódot soha nem egy ember ír. Ő a felelős az írásért, ő fogja össze, de ez maximálisan csoportmunka. Sorozatiparban nem is nagyon tud megmaradni olyan, aki nem képes átvenni más ötletét, ahhoz alkalmazkodva kidolgozni a saját részfeladatát.

Azt végképp nem tudom, honnan veszed, hogy “nem hagyják mások jobb gondolatait érvényesülni”? Ott ültél az írószobában?

AglioOlio - 2019. 05. 13. 12:52

Szerintem jó volt, ütött.

A kommentek olvasását meg kaszáltam, elképesztő az a nyavajgás, ami megy. Nyilván nagyon sokféleképpen lehetett volna a szereplőket mozgatni és egy csomóan meg vannak sértődve, hogy nem az ő elképzelésük szerint csinálták a készítők. Meg egy csomóan azt várták, hogy egy fantasy hiperrealista legyen és valahogy a 3. évad környéki céltalan kódorgás csakúgy hiperrealistán véget ér mindenféle dramaturgiai megfontolások nélkül. Bocs, ez nem a lét elviselhetetlen könnyűsége, ez egy mese. Aminek jó vége lesz vagy rossz vége lesz vagy jó és rossz vége lesz, de akkor is a klasszikus dramaturgiai elemek felhasználásával.

Python - 2019. 05. 13. 12:55

Neoprimitiv: Ezért van a könyvekről pletyka. ;)

Ian McElhinney, a Trónok harca című sorozatban 2011 és 2015 között Barristan Selmyt játszó színész még egy áprilisi, Szentpétervári eseményen robbantott egy hatalmas pletyka-bombát, de a Reddit népe csak most szúrta ki az orosz gyöngyszemet: a színész “úgy tudja”, hogy a sorozat alapjául szolgáló könyveket író George R. R. Martin valójában már rég befejezte az utolsó két regényt is, csak nem adhatja ki, mert erre kötelezik a sorozat alkotói.
https://index.hu/kultur/2019/05/13/tronok_harca_konyvek_george_r_r_martin_a_tuz_es_jeg_dala_befejezes_hatodik_kotet_hetedik_kotet_ian_mcelhinney/

Len90 - 2019. 05. 13. 12:59

Ekkora hülyeséget ne írjátok már le. Cersei jogutódja Robertnek, Jeoffreynak és Tomennek, így logikus, hogy megorokli a tronnal a tartozás.

Viszont az abszurd lenne, ha az Iron Bank az Arany Kompania zsoldjat Daenaryssel akarna kifizetettni, neki ahhoz semmi köze nem volt, ellene harcoltak és elbuktak.

Ezzel az Iron Bánk nagyon mellé lőtt, de igazság szerint pont az volt a legnagyobb logikai bukfenc, hogy ők beálltak Cersei mögé, amikor garantálható volt, hogy az Északi események utan Királyvárnak vagy a holtak seregével, vagy Dany sarkanyaival kell majd megkuzdenie… KB, mintha egy kereskedelmi bank személyi kölcsönt adna egy szerencsejáték függő hajléktalannak…

Alexy88 - 2019. 05. 13. 13:00

Zseni rész volt ez, mint ahogy zseni volt az egesz sorozat, meg így a vége fele,a kapkodassal együtt is, de hát nincsen rózsa tövis nelkul. Minden hibájával együtt úgy gondolom, keves sorozat/mozgogep reflektált jobban az emberiség történelmére és az emberi természetre, mint tette azt a GOT.
Hátborzongató volt amikor a harangok megkondulta és akkor Daeny! A ket szerelmes teso halalneme illetve annak kivitelezése is szivettepo volt, mint ahogy Sandor tette is. A két kedvenc karakteremet meg gyaszolom (Sándor és Cercei lenne az), ugyanakkor nagyon varom az uccso részt.

Bikuci - 2019. 05. 13. 13:08

Amit ez az Arya túlélt, az nem semmi. Agyontapossák, rádől egy ház, elégetik… Sima ügy.

Egyébként, ahogy olvasom a végét, az valóban Martin ötlete lehet, de ahogy a filmben eljutnak idáig az nagyon gyatra, de látványos.

Lesz itt könyv hamarost.

Alexy88 - 2019. 05. 13. 13:18

Ja igen, én tökre nem gondolom úgy, hogy Daenerys szimplán megörült volna, nem volt a kedvencem, sőt, de így a vége fele a saját szemszögéből nézve megértem őt és sajnálom is, mint ahogy Cerceit is: mindketten sokat szenvedtek, fűtötte őket a becsvagy és a bosszú is, igen. Cercei világeleteben királynő akart lenni, nem csak egy oldalborda, akit ide-oda rakosgatnak, csak úgy mint Daeny. Szinte mindenkit elvesztettek/elmartak maguk mellől, nem maradt már nekik más, csak a hatalomba való kapaszkodas, bármi áron. Szar döntéseket hoztak sokszor, paranoiabol, bosszubol, de hát ilyenek (is vagyunk). Egész biztos, hogy sokkal inkább vagyunk a két királynőhoz hasonlatosan, mint mondjuk Jonhoz, aki morálisan talán az egyetlen feddhetetlen főbb karakter. Kíváncsi vagyok, mennyire fog mindez latba esni a végjátékban.

nemkrisz - 2019. 05. 13. 13:18

Esküszöm, viccen kívül volt egy olyan pillanat, hogy leellenőriztem, hogy nem valami fake paródia-verziót nézek-e…
:)

kdb - 2019. 05. 13. 13:19

Csak egy tipp miért nem jelentik be a kész könyveket /nem mondom hogy kész vannak/: biztos lenne olyan néző /tippre akik a könyveket már a sorozat előtt olvasták/ aki azt mondaná hogy akkor nem nézem meg a sorozat végét csak amikor már olvastam a könyvet, ez pedig az HBOnak nem hiszem hogy jól jönne.
Szerintem ha holnap leadnák az utolsó részt, majd holnapután bejelentenék az új könyvet, ugyanannyian rendelnék meg mintha már márciusban bejelentették volna.

Python - 2019. 05. 13. 13:23

kdb: Ha igaz, amit Ian McElhinney állít, akkor egy ilyen, a reddites rajongótábornál negatív spirálba került sorozat után a könyvek még az USA -ban is hamar reprinre fognak kerülni, mert kb. a hatalmasnál is hatalmasabb érdeklődés lesz aziránt, hogy Martin vajon hogyan írta meg?!

majsz - 2019. 05. 13. 13:27

@AglioOlio egy páran idevetették már, hogy “nyavajgás” így meg úgy, azért figyelembe kéne venni, hogy valakinek még többet jelenthet az igényesebb írás mint az ömlesztett CGI szivárvány.

Az meg, hogy hagyjuk már a logikátlanságot, megint csak egy nagy szemethunyás. Teljesen mindegy, hogy mi a műfaj ízig vérig valós krimi vagy bármilyen fantasy, az adott világnak vannak szabályai és ha ezeket össze-vissza borigatják a néző jogosan érzi úgy, hogy palira veszik.

ngear - 2019. 05. 13. 13:27
winnie - 2019. 05. 13. 13:34

“Mivel az HBO kiadta az évad elején kik térnek vissza és Mel, Edmure és Robin Arryn ott voltak a nevek között.”

nem kiadta, hanem volt valami szivárgás, nem? amit nem valami placeholder névsornak véltek, hanem fix infónak. de ettől még lehet placeholder, főleg, hogy mintha a premier kapcsán lett volna szó róluk.

Ayrons - 2019. 05. 13. 13:40

A kölcsönt a korona veszi fel nem pedig egy személy így akie a trón az az adósságot is megkapja.
De ha ennyire számít a rokonság akkor legyen: Robert és Dany rokonok.

winnie - 2019. 05. 13. 13:41

egyébként SZOLG. KÖZL: még nem tudom, hogy lesz-e kritika, vagy valami ma a részről (azt sem tudom, hogy számít-e valamit, hogy lesz-e:), de ha írok is, akkor is csak valami általánosságot, mert engem a 8×05 olyannyira nem kötött le, hogy 20-30 perc után kukáztam az egészet.

nem hiszem, hogy rossz lett volna a rész, nem untam annyira, mint az első kettőt (azok nekem túl rajongói epizódok voltak – cserébe a 8×04 még tetszett is), de az azok által megalapozott apátia most csúcsosodott ki, és ha szinte senkinek a sorsa nem érdekel, akkor inkább nézek olyasmit a hátralévő 2-2,5 órában, ami érdekel. (ahogy láttam, volt némi darálás is a részben, így főleg nem bánom a dolgot.)

az egésznek az a tanulsága, hogy az aranyszabályom, miszerint 2 érdektelen epizód után kukázni kell egy nézős sorozatot, nem véletlenül arányszabály, ha itt megtettem volna a 8×02 után, akkor 3 órát(!!!) spóroltam volna. nem baj. megtanultam sokadjára is.

meg majd úgyis írjátok, hogy mi minden történt, szóval az infóval nem lesz gondom, mert azért becsukni nem fogom a szemem.

Ayrons - 2019. 05. 13. 13:43

Passz winnie:
Én a Trónok harca HBO Facebook oldalán láttam a visszatérő nevek listáját és Metzen ott volt.

Binky - 2019. 05. 13. 13:45

Python: A S06E06-os Bran látomás elvileg a múltat mutatta, mert többször elmondta Bran is, hogy a múltat és a jelent látja. Az lenne az ordas nagy logikai bukfenc, ha még Bran a jövőt is látná, aztán az utolsó rész végén benyögné, hogy “Tudtam.”. A képvillanásokban mutattak egy sárkányt, meg Danaerys arcát, meg sok mást. Az a sárkány lehetett a 300 évvel ezelőtti első Targ hódító sárkánya is.

ngear - 2019. 05. 13. 13:45

winnie: kukázni nagyon nem érdemes. annál sokkal jobb.

Python - 2019. 05. 13. 13:47

Miért hozta meg Daenerys azt a döntést – Trónok harca – 8. évad

A Trónok harca utolsó előtti epizódjában a Sárkányok Anyja mindenkinek megmutatta a sötét oldalát…
Dany az egyik legnépszerűbb karakter, ezért valószínűleg sokakat megdöbbentett, hogy így döntött. Az alkotók, David Benioff és D.B. Weiss szerint viszont a tette nem volt karakteridegen.
https://hu.ign.com/tronok-harca-8-evad/48940/news/tronok-harca-spoilerek-miert-hozta-meg-daenerys-azt-a-dontest

Binky - 2019. 05. 13. 13:48

winnie: Én a végtelen sorozatokat szoktam kukázni, ha meguntam. De itt már fixen tudjuk, hogy egy rész van hátra. Én már ezzel a szemmel nézem a holtak csatája óta a sorozatot, hogy lássam a végét, bármi lesz. Izgalom az már nincs bennem, csak némi halovány kíváncsiság, hogy tudják-e még a baromságokat überelni. Most is sikerült.

Python - 2019. 05. 13. 13:50

Binky: Ha megnézed, akkor ezek ugyan azok a képkockák. És Bran valószínű néha látja a jövőt is, amikor olyan rátörő látomásai vannak vargolás közben, amelyek nem tudatosak. Persze ez az én meglátásom. ;)

Binky - 2019. 05. 13. 14:06

Python: megírod a 8×05-ben melyik perc- mperc van a 6×06-ban? Lehet, hogy ugyanazt vágták be, hogy a szemfülesek rágódjanak rajta, de sztem ez már nem lesz megemlítve. Vagy ki tudja?
Az ilyen flasheket direkt szoktam keresni, hogy később visszadobják-e, csak itt abból indultam ki, hogy nem látja Bran a jövőt, de ha zöldlátás is kavarog benne, mint a Reed gyerekben, akkor esetleg lehet. Vagy ezt is túlmisztifikáljuk.

Csilla0422 - 2019. 05. 13. 14:13

Python, ezt írtam én is. Deny, nem őrült, hanem csalódott, szomorú és dühös. Az utolsó csepp az idióta Jon árulása volt. Persze ez nem számít, mert Jon a jó fiú, Deny meg egy gonosz nő.

Deny megmentette északot és mit kapott cserébe? Kiközösítést, árulást és hatalmas veszteséget. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy végre a saját feje után megy és nem a tanácsadóit követi. Valljuk be, amit ők mondtak amiatt csak Deny szívott. Akkor hibázott a legjobban, amikor nem Olennara hallgatott.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 14:19

Python: a cikket én is láttam, de ez az “azt hallottam” nagyjából a mari néni kategória.

kdb: A két kötetet nincs az az isten, hogy egyszerre dobja piacra a kiadó, nem hülyék. (Ráadásul mennyi, 2800-3000 oldalról van szó? ne vicceljünk.)

A WoW maximum a két évvel ezelőtti tartalom egy részéig jut el, talán még addig sem, csak a 6×10-ig. Erősen kétlem, hogy akit érdekel a sorozat (és nem kizárólag azért, mert meggyőződése szerint Martin a földre szállt írózseni), az várna még jó egy-másfél évet az utolsó részek megnézésével, mert még nem jött ki a könyv. Egyébként az HBO-nak nem is érdekes az on-air nézettség, nekik az előfizetés a fontos.

Rammsch - 2019. 05. 13. 14:32

Csilla0422

“Persze ez nem számít, mert Jon a jó fiú, Deny meg egy gonosz nő.”

LOL
hurrdurr egy középkori világot imitáló sorozatban a férfiak csak elnyomók lehetnek… :”D
szegény Daenerys meg most rombolt le egy komplett várost, mert el van nyomva…

winnie - 2019. 05. 13. 14:34

ne menjünk bele az efféle sarkításokba, mert múlt héten is már moderálni kellett ezt-azt. aki mond valamit valakiről, az arról az emberről mondja, nem általánosításokat vetít ki rá. (ld. múlt héten jöttek a kritikák egyesektől, hogy mennyire rosszul kezelik a nőket az írók, előtte meg az, hogy mennyire előnyben részesítik őket – ld. a székely gyerek és az apja, fícsöring leves “Magának olyan szája van, hogy ha akarja, hideget fúj vele, ha akarja meleget?”)

bárkit lehet védeni, mindent lehet magyarázni, arra viszont figyelni érdemes, hogy ha érvelünk egy karakter ellen vagy mellett, akkor ne annak a karakternek az érvkészletét használjuk.

mármint erről jutott eszembe:

“Deny megmentette északot és mit kapott cserébe? Kiközösítést, árulást és hatalmas veszteséget. Ezek után ne csodálkozzunk,”

egyrészt a “ne csodálkozzunk” abszurdításnak is sok, az igazolás, racionalizálás nem így működik szerint. másrészt ugye deny gondolja azt, hogy megmentette és, hogy árulást és miegymást kapott (érthető, ezt próbálja átadni a sorozatot, és jelezni, hogy nem karakteridegen, amit tesz), de a “másik oldal” nyilván nem árulást vagy kiközösítést lát abban, ami történik, hiszen a nagy megmentést is másképp élik meg, illetve, ha úgy tetszik, más árnyalatokkal.

szerintem nézőként nem az ő érvkészleteiket kellene bevetnünk, hanem sajátokat. és nem hiszem, hogy bizonyos lépésekkel nem lehetett volna elkerülni bizonyos dolgokat.

szóval lehet csodálkozni és minden további nélkül el lehet ítélni ezt-azt, de ami történt, az egyének szintjén történt, nem nemek vagy egyéb választóvonalak mentén.

Robb - 2019. 05. 13. 14:35

Tanulság: ha ki van borulva a csajod, ne engedd a lángszóró közelébe.

len90 - 2019. 05. 13. 14:36

@Ayrons

Az Iron Bank egy kb. IF & WHEN jellegű megállapodást kötött Cerseivel, hogy amikor a háborút megnyertek visszafizeti az Iron Companyra felvett hitelt. Teljesen más tészta lenne ha Cersei nem fizette volna vissza azt a tartozást amit Robert a tivornyaira vett fel. Az öröklődne a tronnal, viszont az, hogy az Ironbank állást foglal egy hadászati helyzetben és ergo fogad az egyik félre, ezzel nem keletkezik olyan kötelezettség, amit érvényesíthetne a háborúban részt vevő másik féllel szemben.

És pont itt van a logikátlanság, hogy igazából a banknak pont a kockázati tényező miatt ebbe az alkuba marhára nem kellett volna belemennie. Azért nem véletlen hogy a való életben is nagyobb volumenű hiteleket nagyon pontos hitelbírálat előz meg. Egy hitelbírálat meg megbukik ott hogy az ellenfélnek 3 tüzet köpő sárkánya van, vagy egy a halottakat feltámasztani képes mindenkit kiirtani törekvő főgóréja…

Python - 2019. 05. 13. 14:40

Binky: Lehet, hogy új CGI képsor, de akkor is nagyon hasonló ahhoz ami a S06E06 -ban volt. Nagyjából azután van, hogy a harangzúgás közepette felszáll Drognal pusztítani, kb. 45:47 -től 45:50 -ig. A korábbi 6. évados Bran látomásban sem volt nagyon hosszabb ez az egy sárkány repül Királyvár felett képsor.

liberatore - 2019. 05. 13. 14:43

https://www.reddit.com/r/gameofthrones/comments/bnmsx5/no_spoilers_hbo_was_ready_to_give_more_budget_to/

Nem tudom volt e erről szó már, de ez mennyire lehet igaz? Kíváncsi lennék rá.

liberatore - 2019. 05. 13. 14:45

Úgy látom kommentemet elnyelte a szűrő, de egy reddit poszton láttam. Nem tudom volt e szó már erről, de kíváncsi vagyok mi igaz ebből…

“HBO was ready to give more budget to D&D and wanted 10 episodes to end this Season 8. They refused, judging that 6 épisodes would be enough to bring GoT to a close.”

winnie - 2019. 05. 13. 14:46

liberatore: erről szerintem mi is írtunk korábban, hogy az hbo-nak nem lett volna ellenére újabb évad (mármint még a 8. évados berendelés előtt), de az írók osztottak-szoroztak, azt mondták, ennyire van szükségük, ennyit még bevállalnak. mert az nem volt opció, hogy más vigye tovább a sorozatot.

Barbi - 2019. 05. 13. 14:57

Ayrons – 2019. 05. 13. 06:49
Bocsi még csak a te kommentednél tartok, én Dany párti vagyok és iszonyatosan tetszett a rész :D
Teljesen megértem amit tett és igazat adok neki. Idejött Westerosba, uralkodni szeretett volna, békét és nem bántani senkit. Északon megvédte igazából az egész kontinenst, mert nélküle kb elbuktak volna.
Mégis a Stark lányok ellene voltak, támadták. Majd elvesztette a szerelmét is. És két leghűségesebb emberét (Jorah, Missandei) is elvesztette.
Nem csodálom, mikor ott volt és meglátta azt a sok “ártatlan” embert, akkor így döntött. Az a sok ember Kingslandingbe a saját anyját eladná egy aranyért…
Amilyen népesedési ráta van ott (kormányunk irigyelné :D) pár év és megint lesznek ennyien.

Babesz - 2019. 05. 13. 15:05

Csilla
De, Dany megőrült. Másokat is értek veszteségek és mégsem kezdtek el halomra ölni ártatlan embereket. Azért mert csalódott a szerelemben és meghaltak szerettei már értelmet nyer ez a féktelen gyilkolászás? Ilyet normális ember nem csinál bármi is történik, csak az ilyen őrületre hajlamosak. Meghalt a sárkánya, tudja elvileg milyen érzés elveszíteni egy gyereket és mégis képes ezekszerint ép ésszel gyerekeket elégetni csak azért mert lelkileg megroggyant?

Flowey - 2019. 05. 13. 15:18

Hát mit mondjak…

Szórakozásnak jó volt, volt pár szép beállítás és látványos koreográfia, de igazából olyan volt mintha valami átlagos Marvel-filmet látnék…

És a plot armoroknak vége… Kivéve Arya esetében akinél ma méginkább kijött. Ma mennyi halálos csapást is élt túl? Minimum hármat (ráomló kőfal, sárkánytűz, eltaposás a tömeg által)

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 15:21

Barbi: “Nem csodálom, mikor ott volt és meglátta azt a sok “ártatlan” embert, akkor így döntött. Az a sok ember Kingslandingbe a saját anyját eladná egy aranyért”

lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet, de mikor kérdezte meg bárki is azokat az embereket, hogy kinek az anyját adnák el mennyiért? Jelenleg úgy nézett ki a dolog, hogy – helyi internetszolgáltató és mindenkinél zsebben lévő okostelefon hiányában – annyit tudtak, hogy van a vár, ahol az olyanok laknak, mint mi vagyunk, és van egy szőke nőci lovas barbárokkal meg sárkányokkal és már szénné is égettek egy adagot a mieink közül.

Ennek az információ csomagnak melyik része volt az, amelyik alapján az ártatlan embereknek lelkesen Dany mellé kellett volna állniuk? Tudom, ő Danyeris, Akinek Az Összes Titulusa Nem Fér Rá Egy Starbucks Pohárra és aki alatt majd iztibizti hirtelen mindenkinek háromszor olyan jó lenne, mint előtte bármelyik uralkodó alatt, de ezt mégis mi támasztja alá? Meerenben rabszolgák voltak, nekik mondjuk legalább státusz változást jelentett, de Királyvárban? Holnaptól mindenki nemesember lenne? Mi a fészkes fenéért kellett volna nem hogy bíznia, de szeretnie őt a királyvári embereknek? Legalább kirakott volna két óriásplakátot, hogy “Több tiszteletet a Mások legyőzőjének!”

“Idejött Westerosba, uralkodni szeretett volna, békét és nem bántani senkit.” – a komplett dothraki és makulátlan sereg kizárólag a béke és a nem bántás miatt kellett. :D

Len90 - 2019. 05. 13. 15:22

@majsz,

Jon árulása az volt, hogy elmondta Sansának a titkot. Tyrion és Jön sajnos ugyanolyan ostobán jólelkű mint Ned Stark volt, aki egerutat ajánlott Cerseinek és a fejevel fizetett… Jon megint naivan azt hitte, hogy Sansa a két szép szemeert majd nem fogja felhasználni ezt az információt Daenerys ellen. Általa keresztül jutott el az információ Varysig aki konkrétan megprobalta megméfgezni… Ezért már élből mind a 4 (Jon, Tyrion, Sansa, Varys) megérdemelt volna a kivégzés.

Valószínűleg Danynek is az lesz a veszte, hogy szereti annyira Jont hogy nem kopetett rá most egy kis tüzet az ostrom alatt, amíg meg módjában állt…

Flowey - 2019. 05. 13. 15:23

Csilla0422

Ne is haragudj, de az őt ért fájdalmakra a válasz valóban párszázezer civil kivégzése? Ha a katonákat gyilkolászta volna végig, akkor egy szava se lehetne senkinek, taktika.

Neked nem jött le az Arya-jeletekből, hogy mit is takar ez a mészárlás, milyen tragédiákkal és fájdalommal?

Dany most pont olyan volt, mint amikor egy őrült letépi láncait, eddig is lehet ilyen volt legbelül, csak tartóztatta magát, de elég sok jelenet volt az elmúlt 4-5 évadban ahol ez kijött. Felhívtam rá a figyelmet, leszemeteztek, illetve páran rögtön pörgetni kezdték a nem-kártyát, mert “azért mert ő nő, azért”, mint te az előbb.

Jon nem azért “jobb”, mert ő a jó fiú, hanem, mert ugyan megvannak a maga hibái, de százezreket lemészárolni, kvázi fapofával… Erre még a mi világunkban is csak 1-2 példa létezik a történelemben.

Flowey - 2019. 05. 13. 15:26

…és összejött az a bravúr, hogy sikerült megint megsajnálnom az első évad óta utált Cersei-t. Immár másodszor a szégyen-menet után.

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 15:26

Mondjuk annyiban támogathatták volna még az akció előtt, hogy ő mondjuk nem robbantotta akkor még rá a városra a szentélyt, többezer embert megölve.
mondjuk ha a nép akkor megálljt parancsol Cerseinek, akkor nincs az egész.

Azok után, amik kiderültek róla, és amit tett, elfogadták hogy önkényesen királynő lett.

Mindegy ez már messzire megy, így írták meg az írók, és kész.
Nagy alapja nem volt ennek a dlognak, de kellett egy wtf csavar.

az nem lehetett hogy ott Dany leszáll a sárkányról, elfogják Cerseit, és akkor minden happy.
ezt akarták az írók, megkapták, örülhetnek a fejüknek.

Flowey - 2019. 05. 13. 15:27

Legalább kirakott volna két óriásplakátot, hogy “Több tiszteletet a Mások legyőzőjének!”

“Ne hagyjuk, hogy Cesei nevessen a végén” :D
“Dothraki! Ha Westerosba jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat” :D

Szockos - 2019. 05. 13. 15:27

– miért Varyst ölik meg? Miért pont most?
– Euroff pont ott ér partot ahol Jamie bóklászik
– Múltkor pár hajó kinyír egy sárkányt, most 1 sárkány kinyír egy komplett hadsereget
– Arya 7 évad óta meg akarja ölni Cersit, de most 2 perc alatt lebeszélik róla
Sorolhatnám a kínosabbnál kínosabb eseményeket még!

Elfogyott a pénz? Kiszivárgott az eredeti forgatókény és ez a B verzió lett megcsinálva?

Vagy csak én érzem, hogy ez gagyi színvonal lett? ( KB mint mikor pár év kihagyás után visszatért a 24, de már csak 12 óra alatt játszódott le)

len90 - 2019. 05. 13. 15:28

Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de amikor Dany már a Red Keep-en belül pusztított folyamatosan lobbantak fel a wildfire zöld lángjai az utcákon, ergo Cersei fel vont készülve arra, hogy egészen odáig előre nyomulhatnak. Ha simán bekajálják amikor a Lannister hadsereg megadta magát, akkor Cersei a bevonulásukkor simán rájuk robbantja a kocérájt, amiben ugyanúgy meghaltak volna ezeket a civilek, szóval igazából az egyetlen kérdés az volt, hogy Dany serege is velük hal-e vagy sem. Ügyesen és okosan döntött…

Egyébként pont Cersei mondta az első évadban Ned Stark-nak, aki szintén Tyrion és Jonhoz hasonlóan nagyon bőszen osztogatta a “Mercy”-t mindenkinek akinek nem kellett volna, hogy Robert királyt is az ő (Ned) mercy-je ölte meg. Megkegyelmezett azoknak akik végül a vesztét okozták, nagy hiba volt…

Flowey - 2019. 05. 13. 15:29

…amúgy a Féreg ezt is túlélte? Kezd nevetséges lenni, bár szépen kapaszkodik fel a “teljesen semmilyen karakter” szintről az egyik legunszimpatikusabbá.

Flowey - 2019. 05. 13. 15:32

len90

De azért van különbség aközött, hogy 1-1 embernek nem igazán okos dolog “mercy”-t adni és a “mészároljunk le mindenkit élve elégetéssel akit éppen sikerül”…

Ilyet még a legismertebb német kancellár sem csinált. Az egyetlen aki beugrik, hogy mérhető Dany szintjéhez az egy grúz születésű magas rangban elhalálozott vastagbajszú férfi…

majsz - 2019. 05. 13. 15:33

@Csilla0422 Mit árult el Jon? Azért megtudta, hogy rokona és nem tud úgy tekinteni rá? Ennek ellenére ugyanúgy nyomatékosította, hogy ő a királynő, engedelmeskedik és így is tett.

Dany előtt ott volt minden. Amikor megkongatták a harangot semmit nem kellett volna tennie csak leszállni a magas lóról. Erre felégette az egészet. Tudhatta, hogy mielőtt felszabadította a rabszolgákat vagy “meggyőzte” a dothrakit azok sem szívlelték de később meglátták, hogy valóban “méltó” uralkodó. Így nekem ez kicsit karakteridegen húzás, emiatt inkább az őrült felé hajlok mintsem a csalódott felé.

Diapolo - 2019. 05. 13. 15:37

Csilla 0422

Azt azért a rózsaszín köd mögül is látni kell, hogy Dany csak azért mentette meg északot, hogy valamivel kivívja az elismerésüket, különben esélytelen lenne a trónra, vagy legalábbis gyorsan belebukna. Neki csak a hatalom számít. Jon valóban elárulta? Vagy csak a józan eszére hallgatott, mert tudja, hogy nincs titok, ami rejtve maradna és északon, ha kiderülne, hogy egy Targaryen, akit ők vak módjára követnek, nem biztos, hogy vállon veregetnék. Jon esetében csak az a kérdés, hogy alkalmas e a trónra, vagy sem. Jelenleg nehéz megmondani, mert vezérnek vezér, de helyenként elég tutyimutyi. Lehet sanszosabb a Tyrion-Sansa páros.
És azt sem szabad felejteni, hogy Bran zsebében még biztos van egy olyan lap, ami jó pár embert le fog söpörni a térképről…

Flowey - 2019. 05. 13. 15:37

len90

Ez akkor működne, ha kizárólag a katonákat és a Cersei-hez hű nemességet égeti el, mert akkor azt lehet mondani, hogy “okosan, taktikusan”. Na, de mindenkit?

Most képzeld magad bele… Mondjuk jön egy idegen sereg az országba és mindenkit megöl, mert biztosan mind “a miniszterelnököt támogatják”… És az nem érdekli, hogy valójában nem.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 15:37

Len90: a Red Keep-en belül nem voltak civilek, Cersei annyira nem volt hülye, hogy a legbelső várba engedjen egy tömeget. Főleg nem olyant, melyiknek őt legalább annyi oka volt gyűlölni, mint Danyt.

A döntésre akkor lehetne akár az ügyest, akár az okost ráhúzni, ha előzetesen halvány sejtése lett volna a dologról. Így maximum mázlija volt, de ez a szándékán és a motivációján semmit sem változtat.

majsz - 2019. 05. 13. 15:39

@len90 A wildfire attól még semmit nem változtat Dany moralitásán, pontosan felégette volna enélkül is őket, ugyanakkor ebben nem volt semmi “ügyes” döntés, mivel ezt előre nem is tudhatta. De ha felrobban egy két ilyen bomba, még megállhat a sereg és közel nem hal meg ennyi civil.

Zoli - 2019. 05. 13. 15:40

na igen a vasbank ezt jól megszívta.
Pirosra tettek és a fekete nyert…
Ilyenkor szépen lehet leírni a veszteséget :-)

Az egyik leginkább Got-os rész szerintem az aranykompánia elintézése volt.
Ment a hype ilyen jó olyan jó katonák aztán 5 ms alatt annyi nekik.

A vezetőjük is totál béna halált halt.

Flowey - 2019. 05. 13. 15:42

majsz

Amúgy ennyit kellett volna tennie mikor a Lannister katonák ledobálták a kardot…

Berepül a Vörös toronyig a sárkánnyal… Szétzúzza… Cersei meghal.

Esetleg berepül a sárkánnyal elégeti a natúr katonákat és a Hegyet, majd személyesen fogja el Cersei-t. A nép egy része éljenez, a többi elfogadja a többség akaratát ahogy eddig is.

De így… Mindenki ellene fog fordulni a saját rohamdroidjain (“makulátlanok”) és a primitív barbárokon kívül.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 15:48

Diapolo: Én azzal a tippel értek egyet, hogy Jon ha túléli (mindegy, hogy milyen konstellációban), akkor szépen felcuccol és visszamegy a Falhoz Tormunddal és Szellemmel bandázni, a többiek meg akasszák fel magukat, uralkodjon, aki akar.

Jon egy haveri asztaltársaságot prímán el tud vezetni, ahol mindenki önként, szívesen vesz részt a buliban, egyébként egy lyukas fazékba több vezetői képesség szorult, mint belé. Még Ned is egy mestercselszövő volt hozzá képest.

Textor - 2019. 05. 13. 15:50

Az észak védője toposz eléggé fals, hiszen ha délen marad, és az éjkirály legyőzi északot, az ott élők is a serege részévé válnak, pedig az erőket egyesítve is éppenhogy csak sikerült legyőzniük.

A parasztokat és városlakókat meg en block kezelni eléggé érdekes, mintha klónok lennének, de ha így is lenne, a hasonló jogállású embereknek semmiféle joga/lehetősége nem volt az uralkodó ellenében, így tartani se kell tőlük.

Ráadásul egy uralkodó nem fogja a saját királyságát felégetni – hisz azon a területen akar uralkodni. Gyakorlati példával élve: mikor a második világháborúban a magyar-német csapatok visszafoglalták Nyíregyházát nem mészárolták le a lakosságát, hiába kerültek korábban szovjet fennhatóság alá.

len90 - 2019. 05. 13. 15:51

Na jó, én a Red Keep-en belült kicsit szabadon értelmeztem: nem az épületre gondoltam, hanem arra a belső várfalra amin Arya és a Hound még igen, de Jaime már nem jutott át…

Energiavampir - 2019. 05. 13. 16:11

Danny átállt a sötét oldalra..és Arya kenobi majd elintézi, egyértelmű
Jon nem lesz képes rá..Mindenesetre, érdekes beszélgetések lesznek a köv. részben szerintem
Leszáll Danny, és megmutatják neki, nesze ott a város, meg ott a trónod menj uralkodj idióta szöszi :) De előtte ásd ki a vastrónt..szevasz, mi mentünk északra…

Barbi - 2019. 05. 13. 16:18

Neoprimitiv – 2019. 05. 13. 15:21
A népről a véleményem megvan, buta az összes és nekik teljesen mindegy ki uralkodik… egyik nap “imádják” Cerseit másnap megköpködik aztán megint mellé állnak.
Megértem Danyt ha nem is akart már ezek felett az emberek felett uralkodni, vagyis hát szerintem ezzel a tettével most megmutatta, hogy vele nem érdemes szórakozni. A sok paraszt is bevonult “védelemért” közben meg Cersei azért hívta be őket, hogy mögéjük bújhasson. A vágóképek meg persze szinte csak az anyákat és a gyerekeket mutatták, hogy érzékeltessék velünk, hogy ez most milyen kegyetlen húzás volt Dany részéről.

Jon fején amúgy azt láttam, hogy mikor a csapata a fegyvertelen katonákra támadt, hogy legszívesebben bekiabálta volna, hogy: Aegon Targaryan vagyok fogamamsincs hányadik of his name, én vagyok a jogos uralkodó, tegyétek le a fegyvert :D most megtapasztalhatta, milyen az ha nincsen semmi hatalma az “emberei” felett.

Arya történetszála viszont nem tetszett ebben a részben. Értem én, hogy lecsengett a sztorija onnan, hogy megölte a NK-t, de számomra borzasztó volt ez a peptalk az utolsó pillanatban. Évekig készül a bosszúra, eljön a csata kellős közepébe és „ne akarj olyan lenni, mint én” okcsá :D ezek után komolyan megérdemelte volna, ha úgy hal meg, hogy eltapossák a tömegben… mert kapott jó pár plot armort. Még azt is jobban elfogadtam volna, ha 2 perc alatt kiér a veszélyzónából, mivel Jamie is már az elején elég gyorsan teleportálgatott, miután bezárták a kapukat és nem jutott be. Utána meg lesérült, és bejárta egész Kingslandinget halálos sérülésekkel oda-vissza, míg Arya a NightKingSlayer 100 métert nem tett meg :D

Barbi - 2019. 05. 13. 16:20

Ayrons – 2019. 05. 13. 13:40

Robert és Dany rokonok??

ezt fejtsd ki légyszi :D

Shed - 2019. 05. 13. 16:21

Barbi :

A Baratheon házat a Targaryen Házból kivált herceg alapította. Ők rokonok….

Flowey - 2019. 05. 13. 16:23

Barbi

Oké, hogy nem akart felettük uralkodni, mert buták és tanulatlanok az átlagpolgárok Westeroson, de akkor ez a megoldás, hogy “égjen mind”? Tiszta apja a kis Dany.

De most komolyan, képzeld el, hogy valamelyik ország vezetője a “mi világunkban”, már nem akar uralkodni, hát holnapra tereljék ki a polgárokat élve elégetésre, mert túl hülyék, nem akarom őket uralni. Az egész történelemben talán 1-2 ilyen diktátor volt (Kambodzsában egész pontosan akiről tudok) aki lazán végeztette ki a sajátjait, mert… igazából, “mert csak”.

len90 - 2019. 05. 13. 16:25

Mondjuk amúgy tényleg érdekes, hogy amikor anyák és gyerekeik halnak meg akkor mindig ártatlan áldozatokról van szó, amikor a katonák halnak meg a csatamezőn az senkit nem hat meg, pedig legtöbbjük nem önszántából áll ott, ők azoknak az asszonyoknak a férjeik és azoknak a gyerekeknek az apjaik, és egyébként nélkülük valószínűleg így is – úgy is éhen halnak majd…

Flowey - 2019. 05. 13. 16:30

len90

Ez a valóságban is így van. Pl. senki nem sajnál egy átlag wehrmacht bakát, aki lehet ott sem akart lenni Donnál, de ugyebár besorozták és muszáj volt. És főleg senki nem sajnálja a volkssturm átlagcivil harcosait, holott azok valóban a natúr polgári lakosságból verbuválódtak.

De a korabeli börtönökben, munkatáborokban elhunytakat igen. Ez utóbbi helyes is, de a katonák se mind gonoszak, semmilyen hatalom uralma alatt.

Ayrons - 2019. 05. 13. 16:33

Vörös toronyba beengedtek a civiliket egyedül Maegor erődjébe nem azért is hozza fel azt Quiburn neki, hogy meneküljenek oda.
Egy biztos, Cersei terve bejött és Dany nem megmentő lett a nép szemében hanem egy mészáros zsarnok.

kdb - 2019. 05. 13. 16:33

Flowey

““mészároljunk le mindenkit élve elégetéssel akit éppen sikerül”…

Ilyet még a legismertebb német kancellár sem csinált. Az egyetlen aki beugrik, hogy mérhető Dany szintjéhez az egy grúz születésű magas rangban elhalálozott vastagbajszú férfi…”

csak pár példa:
-bármely európai ország /plusz 1800 után az USA/ vezetői akik Európán kivűl gyarmatosítottak kb 1930 előtt
-a török kormány az első vh. alatt az örmények ellen
-Cromwell Írországban
-a francia vallásháborúk kb bármelyik vezetője
-a 30 éves háború kb bármelyik hadvezére
-a keresztes háborúk/dzsihádok bármelyik vezetője
-a mongolok /Dzsingisz kán és Timur Lenk a legjobb példa/

Ayrons - 2019. 05. 13. 16:37

Barni: Orys Baratheon Hódító Aegon fattyu testvére volt és miután legyőzte a Vihar királyt felvette a címerét és a jelmondata.
De nem kell messzire menni 2-3 generációval Danyek előtt egy Baratheon nő beházasodott a Targokhoz. Azt hiszem ezt használták ki John Arrynek arra hogy Robert trón igénye egy kicsit megalapozott legyen. Nagyanyja ágán rokonok.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 16:40

Barbi: “Megértem Danyt ha nem is akart már ezek felett az emberek felett uralkodni”

Erre lenne egy k-va egyszerű megoldás: menjen vissza Mereenbe. Ki a harapós ló akarta rajta kívül, hogy ő itt uralkodjon? Nem szívességet tesz. Azt meg azért gondolom te is érzed, hogy egy uralkodó nép nélkül elég snassz. Ha saját maga irtja ki a népét, akkor még inkább…

Én teljesen megértem, hogy Dany hogy jutott el oda, ahova, de ne keverjük már a szezont a fazonnal, hogy erről a köznép tehet! Lehet, hogy újdonságot mondok, de a királyvári köznépnek halvány büdös fogalma sincs se arról, hogy ő milyen hűdebaromijó uralkodó volt Essosban (nem volt az), se arról, hogy mekkora hős volt északon. Honnan lenne? Bemondta a tévé? Nem olvasták Dany szamizdat röpcéduláit? Ha buta az összes, a roston sütéstől nem lesz több esze.

“Nekik teljesen mindegy, ki uralkodik” – nagyságrendileg így van. Ha béke van, akkor jó, ha háború, akkor rossz. Hogy ki csinálja akár az egyiket, akár a másikat, az tök mindegy volt a középkorban a pórnépnek.

Babesz - 2019. 05. 13. 16:43

Barbi
“A népről a véleményem megvan, buta az összes és nekik teljesen mindegy ki uralkodik…”

Mégis mit tehetnének? Mióta van beleszólásuk, hogy ki legyen az uralkodó? Ha folyamatosan fújjolnak amikor meglátják Cerseit akkor ő egy idő után megtörve lemond a trónról? Vagy skandálniuk kellett volna Dany nevét, hogy boldoggá tegyék és ne égessen fel mindenkit? Túl nagy jelentőséget tulajdonított az uralkodásnak ez a két nő. Nagyon leegyszerűsítve ugye a nép kenyeret akar és cirkuszt és persze azt is értékelik, ha valaki nem égeti el őket elevenen, de mivel nincs beleszólásuk abba ki uralkodjon ezért nem is nagyon érdemes beleásniuk magukat a politikába.

Barbi - 2019. 05. 13. 16:43

Shed: köszi, a könyveket nem olvastam, így már értem a rokoni szálat :) egyre jobban beltenyészet akkor ez a világ, nem értem Jonnak mi baja van :D

Neoprimitiv: “a komplett dothraki és makulátlan sereg kizárólag a béke és a nem bántás miatt kellett”
nyilván valahogyan meg kellett szereznie a trónt, nem sétálhatott be egymaga, hogy sziasztok, jöttem uralkodni :D bár úgy látszik egy sárkánnyal is ment volna neki :D attól még az uralkodása alatt békét szeretett volna. most már (számomra érthető miért) azzal is beéri ha retteg tőle mindenki…

Flowey – 2019. 05. 13. 15:27
a kormányplakátjaid tetszenek :D

16:23-as kommentedre meg azt tudom mondani, hogy a mi mai világunkban is van hasonló, bár ugye nem élve elégetés, de aki nem az adott “hatalom” mellett van az nem kap munkát, kirúgják stb :) ugyanez lenne itt is ha jönne egy másik “uralkodó” és nyerne, az meg azokkal szúrna ki, akik meg nem őmellettük voltak :) az hogy nem öl meg, nem jelenti, hogy nem tudja ellehetetleníteni az életedet :D

Barbi - 2019. 05. 13. 16:49

Neoprimitiv: “Azt meg azért gondolom te is érzed, hogy egy uralkodó nép nélkül elég snassz. Ha saját maga irtja ki a népét, akkor még inkább…”

Nyugi, a következő részben kiderül majd, hogy a Királyvári lakosság csupán FELE veszett oda :D

Babesz:
hát ezaz, a nép teljesen mindegy mindkét uralkodónak, szóval az is mindegy nekik élnek-e vagy halnak :D
de szintén ismételni tudom magam… maradni fog nép bőven :D és azok mit fognak évtizedeken keresztül továbbadni a leszármazottaiknak (ha Dany ne adj isten uralkodni fog)? Azt, hogy vele nem érdemes sz@rozni…

Csilla0422 - 2019. 05. 13. 16:50

A rész elején Deny szépen levezette Tyrionnak, hogy valójában miért nem Varys, hanem Jon az áruló.

Deny kérlelte, sőt könyörgött Jonnak, hogy ezt a titkot ne mondja el a testvéreinek, mert jól tudta, hogy milyen Sansa. Nem akarok király lenni Jon bármennyi is hülye, azért azt tudnia kellett, hogy a származása bonyodalmakat fog okozni és Ned nem hiába tartotta titokban. Jon mindezek ellenére nem tett lakatot a szájára, ezzel teret és lehetőséget adva azoknak, akik Deny ellen vannak.

Deny serege és a sárkányai nélkül az északiak mire mentek volna? Deny félretette a terveit és ment segíteni, ami pl. Cerseiről nem mondható el. Deny miután megtudta Jon származását, simán több esetben is hagyhatta volna meghalni, de mégsem tette. A harc után mindenki ünnepel és csak Deny van egyedül. Persze, hiszen neki semmi érdeme nem volt a csata kimenetelében, csak ő hiszi azt, hogy valamit is hozzájárult a győzelemhez.

Amíg a Knight King Deny seregét aprította, addig Cercei nyugodtan fel tudott készülni a háborúra. Cersei volt az, aki az ártatlan népet tálcán kínálata fel. Deny letett a felszabadítási tervéről és égetni kezdett, mert neki már csak félem van. Egyik sem jobb, a másiknál.

Shed - 2019. 05. 13. 16:50

Édes Istenem, Jon elárulta Dany szerelmét, mert nem akar dugni a nagynénjével :)

Meg micsoda féreg már, mert születése óta együtt nőtt fel Sansával és Aryával, mint (fél)testvérek,testvérként szeretik egymást és megbízik bennük. Sansa is mekkora áruló már, hogy Jont akarja a trónon látni, és nem annak a lányát, aki a nagyapját és a nagybátyját élve megégette.
Egyébként tekintve ezt a részt még igaza is volt neki.
Kb. a város fele fel lett égetve, az 1 millió lakosból gondolom a fele meg is halt.

Egy baromság volt, mert Királyvárral és a lakosaival Danynek annyi kapcsolata volt idáig, hogy a várostól 50 km távolságban Sárkánykőnél a Greyjoy kalózok lelőtték a sárkányát, meg a várfalon Cersei kivégeztette a tolmácsát.DE HALJON MEG MINDENKI!!!!

liberatore - 2019. 05. 13. 16:51

winnie: Érdekes… Kár érte, legalábbis szerintem. Nyilván sokaknak tetszik még mindig, nálam is vannak jó pillanatok, de összességében óriási csalódás számomra.

Ha D&D helyett így az utolsó etapra más írók lettek volna, vagy legalább melléjük csaptak volna pár jobb írót, akkor lehet több mindenki számára lett volna egy elfogadható befejezés. Így viszont, amit D-ék csinálnak az valami borzalmas.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 16:53

Len90: Most komolyan el kell magyarázni, hogy miért más egy fegyveres ellenfelet megölni (akinek egyébként szintén ez a célja velem), mint egy fegyvertelen civilt? Az meg szimplán nem igaz, hogy az elesett katonákat nem tekintik áldozatnak. Kultúrhelyen (ahol pl. megkülönböztetik a civilt a katonától) a hadisírokat akkor is gondozzák, ha azok az ellenséghez tartoztak. Azét is, aki meggyőződésből szolgált, azét is, aki kényszerből, pont azért, mert a haláluk után már csak valakinek a halottai.

V.A. - 2019. 05. 13. 16:53

Barbi – 2019. 05. 13. 16:18
“A sok paraszt is bevonult “védelemért” közben meg Cersei azért hívta be őket, hogy mögéjük bújhasson. A vágóképek meg persze szinte csak az anyákat és a gyerekeket mutatták, hogy érzékeltessék velünk, hogy ez most milyen kegyetlen húzás volt Dany részéről.”

Én Dany-párti vagyok, a sok hiba ellenére, amit elkövetett, teljesen jogosnak tartottam az eddigi döntéseit. Viszont nem lehet azt mondani, hogy a nép azt érdemelte, amit kapott. Sehogy sem lehet Dany tettét egy erkölcsileg helyes cselekedetnek beállítani. Mi egyben látjuk a szereplők életútjait, láttuk Dany min ment keresztül, hogyan próbálta felszabadítani a rabszolgákat, valamint láttuk azt is, hogy Cersei miket tett, kiket árult el. Viszont egy átlag koldus pl. ebből mit észlel? Persze, hogy mindig arra dőlnek, amerre az aktuális hatalom van. Cersei befolyásolta őket most is Dany ellen, de hogyan is kellett volna viselkedniük egy hódítóval szemben?
Dany most ártatlanokat gyújtott fel, amibe ugyanúgy beletartoznak az anyák és a gyerekek is, akkor is, ha őket pont nem mutatta volna a kamera. Pont nem érdekelte akkor őket, hogy ki ül a trónon, hogy Cersei-nek mi a célja ezzel az egésszel, ők csak túlélni szerettek volna, ezért menekültek védelemért. Mi mást tehettek volna?
Egyáltalán nem lett volna szükség az egész város felégetésére a megadás után, elég lett volna Cersei-t és “csapatát” kivégezni. De gondolom Dany már úgy volt vele, hogyha ezt teszi, akkor neki annyi, mert őt soha nem fogják elismerni uralkodónak, hiszen Jon-é a trón. Inkább nagy pusztítást végzett, így váltva ki a félelmet. Az már megint más kérdés, hogy ezekután úgy akar uralkodni, hogy teljesen szembefordul mindazzal, amit eddig képviselt…

Aribeth - 2019. 05. 13. 17:01

Barbi:

“és azok mit fognak évtizedeken keresztül továbbadni a leszármazottaiknak (ha Dany ne adj isten uralkodni fog)? Azt, hogy vele nem érdemes sz@rozni…”

Igen, ez a stratégia már Meereenben is maradéktalanul bejött Danynek: keresztre feszíttetett gyorsan 163 rabszolgatartót, ezzel demonstrálva, hogy vele nem lehet szórakozni, és szemet hunyt afelett, hogy a rabszolga felszabadítás során kinek milyen aránytalanul súlyos sérelme keletkezett. Ezek után Dany maximális megbecsültségben uralkodott, és senki sem mert packázni vele.

Ja, mégsem. Akkora lázadás lett a sztoriból, ami majdnem elsöpörte őt. És akkor még megvolt a teljes Töketlen serege, a Daario féle zsoldosserege és három sárkánya.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 17:04

Értem én, hogy itt páran ki vannak akadva. De azt nem tudom megérteni, hogy Dany-t miért kell állandóan Őrült Királynőnek titulálni. Baromira nem az. Ő inkább Szomorú mint Őrült. És azt ne akarja már nekem bemagyarázni senki hogy ez az egész nem votl felépítve. Konkrétan az 1. évad óta ezt a véget tervezték. Mégis mindenki úgy csinál mintha ez valami hatalmas meglepetés lenne.

Dany-t bántjátok totál jogtalanul. Nézzük a száraz tényeket. Szó szerint mindent és mindenkit feláldozott Westerosért. Ők ezt nem tudják de ez rohadtul nem mentesíti őket semmi alól. Szóval @Neo hiába mondod hogy az emberek nem tudnak semmit attól még nem lesznek kevésbé bűnösek.

És azt se feledjük el, hogy ez az egész népírtás nem Dany hibája. Egyedül Joné. Ő volt az egyetlen aki ezt megállíthatta volna de nem tett semmit. Illetve de tett. Mindenkivel tudatta hogy ő egy Targaryen holott Dany pont ezért kérte hogy ne tegye amit ma láttunk.

Tegye fel a kezét aki szerint ha Dany nem öli meg a nép harmadát akkor békésen tudott volna uralkodni. Mert ez bullshit. 10 percalatt lenyomta gyakorlatilag egyedül az egész Királyvárat, övé volt a trón. Vajon miért döntött úgy hogy kivégez ennyi “ártatlan” embert. Azért mert Varys már mindenkinek tovább küldte hogy Jon is Targaryen ergo ő is halálra van ítélve, nem is értem a Pók mit gondolt. Másrészt Missandei miatt. Harmadrészt pedig azért mert ha nem öl meg ennyi embert csak elfoglalja a trónt akkor Tyrion ugye megmentette volna a tesókáit és később visszavághattak volna de ami ennél is fontosabb, a nép nem félt volna tőle. Királyvár nép SOHA de SOHA nem hitte volna el egy Tararyennek hogy ő nem hódító vagy nem olyan mint az apja és ő csak békét akar. Így nem igazán volt más választása.

Azt mondjátok nem volt felépítve és túl random volt Dany lépése. Nézzétek újra a sorozatot. Nem mondom hogy támogatom Dany lépését mert nem de abban a helyzetben nem volt más lehetősége. Veszítse el az egyetlen aki még mellette van, Drogont is? Ezután a lépés után már nincs mellette senki rajta kívül csak a megmaradt Makulátlanok meg az kevés Dothraki. Egyébként azt se vágom miért vagytok oda hogy maradt Dany-nek mág 1-2 ezer embere a seregében hiszen elmondták hogy nem mind az összes Dothraki harcolt plusz elég sok Makulátlan is túlélte. Már nem 10 ezres serege van hanem nagyjából 3-4 ezer csak plusz egy sárkány.

Véreb és Hegy harca nagyon fasza volt főleg úgy ahogy megoldották de az annyira nem hozott lázba. Viszont Arya és Véreb kapcsolata nekem hatalmas plusz pont. És ha már Arya. Megint ezzel a rohadt Plot armorral jöttök. Miért lenne már plot armor? Nem halt meg minden ember és azt se mondhatjátok hogy nem sérült meg. Komolyan ilyen hülyeségek említése után elgondolkodok azon hogy az emberek egyáltalán ismerik-e a sorozatot vagy csak szimán kritizálni akarják minden apró megmozdulását. Egyébként most nem azért de EZ a harc kicsit veszélyesebb volt Arya számára mint az Éjkirály elleni. Azokat simán át lehetett verni rejtőzködéssel de egy sárkányt ahogy rád robbantja az épületeket hogy vered át? Megmondod a beton flakanak hogy “Nem ma!” :D Azért röhej hogy egyszer az a baj hogy Arya vagy bárki egyszer sebezehető akkor az a baj ha meg nem akkor meg az a baj.

Ugyan ez igaz Dany vs skorpiókra is. Telejsen logikusan győzte le őket. Olyna helyről támadt ahová nem tudtak lőni. A falon levőket pedig hátulról támadta hiszen hátulról robbantotta ki a falat, utána pedig oldalról nyomta le a maradékot. Nem mellesleg Drogon és ő is most 100%-ig figyeltek és harcra készen voltak. Nem úgy mint mikor Rhaegal meghalt. Ő sérült volt és Dany egyáltalán nem számolt Euronnal ott és akkor.

Végezetül még kitrénék Cercei-re és Jaime-re hiszen az ő végük nagyon is logikus és költői volt. Először a jóslatban ugye az volt hogy a kistestvére által hal meg és ez be is jött hiszen a halálát gyakorlatilag Tyrionnak köszönheti. Ezen felül Jaimie anno mondta hogy a szeretett nő karjaiban akar meghalni, ez is megtörtént. Cercei pedig mindig mondta hogy ők összetartoznak születésük óta és már előtte is együtt voltak. Együtt jöttek világra és együtt is haltak meg. Ráadásul ha ez nem lenne elég Dany lehet megnyerte a csatát és övé lesz egy ideig a trón de a háborút nem ő hanem Cercei nyerte hiszen az igazi Őrült Királynő úgy halt meg ahogy “akart” és nem Dany által kivégezve pl ráadásul ezek után Királyvár népe sem fogja jobban szeretni Dany-t mint őt szóval a morális győzelem is Cercei-é.

Szóval részemről ez rohadt jó rész volt, nagyon feszült és brutális. Végig izgultam mindenki miatt főleg Drogon miatt. Varys-t egyáltalán nem sajnáltam. Undorító féreg volt mindig is és úgy is halt meg.

Innentől viszont nem lepne meg egy Észak vs Dany harc bár Jon szerintem nem elég tökös ehhez. Szóval nagyon kíváncsi vagyok hogy mi lesz a vége ennek. De ha Dany maradna a trónon végleg az is tökéeltes meg is mondom miért. Azért mert Királyvár nép nem érdemel jobb uralkodót. Dany aranyos és kedves énje meghalt amint belépett Westerosra. Egyébként ő baromira nem olyan mint az apja. És én már abban se vagyok biztos hogy az apja őrült volt hiszen őt is simán kicselezhette a Lannister család hisz a győztesek írják a történelmet. Lehet hogy nem is volt ő annyira őrült csak racionálisan gondolkodott.

Ezekiel. - 2019. 05. 13. 17:07

Az előző résznél azt írtam, hogy nekem unalmas volt mert nem történt semmi. Most viszont történt nagyon sok minden, és sajnos megint azt kell mondanom, hogy majd nem elaludtam rajta ismételten, pedig most szinte minden volt a részben.

Lehet a kivitelezés miatt tűnt nekem unalmassá, a karaktereket sajnáltam akiket elvesztettünk a rész során, de szerintem jobban is meg lehetett volna oldani, hogy kicsit “szívszaggatóbb” legyen.

Remélem az utolsó részben lesz fordulat, titkon abban reménykedem, hogy Bran lesz a fő fordulat “része”, csak sajnos elég kicsi rá az esély. :(

DarkEagle - 2019. 05. 13. 17:07

@Aribeth: Dario még most is meg van neki hiszen ő felügyeli az ottani dolgokat. Egyébként meg Meerenben nem a nép lázadt fel ellene ők imádták, hanem az urak. Ők pénzelték a Hárpiákat is. Az a 163 rabszolgatartó meg rohadtul megérdemelte. Te mit tettél volna a helyében velük igazságos tárgyalást rendeztél volna? Hagyjuk már ezt a baromságot ha kérhetem.

Mai napig van halálbüntetés némelyik országban. Az mennyivel másabb mint amit pl Dany csinál? Semennyivel.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 17:07

Barbi: “nyilván valahogyan meg kellett szereznie a trónt”

mármint hogy miért kellett? Azon kívül, hogy ő a fejébe vette?

Nálad is arról van szó, hogy focimeccsnek nézed a történetet és te éppen Dany ultrája vagy. Amit ő csinál az helyes és jogos, ha mégsem, akkor automatikusan az előző pont lép életbe. Ha még így sem, akkor legalább is úgy kellett nekik.

“maradni fog nép bőven” – ezt most a “minden hülyeséget összehordok, csak enyém legyen az utolsó szó” dobozba rakom és inkább felejtsük el. Különben úgy kellene gondolnom, hogy szerinted egy fél város kiirtása no problem, ha marad még életben valaki.

Acheron - 2019. 05. 13. 17:11

@Aribeth…tényleg Daario-val mi is van? Ott maradt Meereenben, hogy képviselje Dani-t?

Acheron - 2019. 05. 13. 17:12

@Dark Eagle. Ok a választ meg is kaptam. :D

winnie - 2019. 05. 13. 17:13

“Nézzük a száraz tényeket. Szó szerint mindent és mindenkit feláldozott Westerosért.”

erre céloztam fent. ezt ő látja így. az ő fejében alakult ki ez a kép.

“z az egész népírtás nem Dany hibája. Egyedül Joné. ”

vagy davosé. mindent bele lehet erőltetni, ha bele akarjuk erőltetni valamibe. azt sem mondjuk, hogy nem charles manson hibája, hogy sorozatgyilkosként sok embert megölt, hanem az anyjáé, mert nem folytatta meg a gyerekét a köldökzsinórjával. jól hangzik, de demagóg. ha dany másképp viselkedik, azt is lehetne igazolni.

de mindegy, ezt a vitát meghagyom a nézőknek. akár logikus, akár nem, akár karakterhű, akár nem, akár szép dolog, akár nem, a kérdés nem az. hanem, hogy jó volt-e a rész. és a jelek szerint ez a rész is be lett bukva a népítélet alapján. már persze got-szinten. (igazából engem is meglepő, hogy milyen gyorsan és mennyire ki tudtak esni a rajongói kegyekből az írók, tényleg olyan szinten, hogy sok hardcore nevetségesnek titulálja a sorozatot. itt is, máshol is. az ilyen nagyon ritka. de, szerintem még így is bőőőőőven van, akiknek nagyon bejön, és nekik van mázlijuk, de ettől még elgondolkodtató a dolog.)

citrom - 2019. 05. 13. 17:14

Nem tetszett a resz- kozben meg, igazabol tetszett.
Forgatokonyv stb, epp olyan gyenge, mint ez az evad, de a reszek utani kommentforumok olvasgatasa tenyleg szorakoztato.

Amugy, nagyon furcsa latni, hogy pl. egy badassre irt, jokent/jo szandekukent indulo, de a vegere total az “ellentetes” oldalon kikoto karakter tetteit mennyi rajongo kepes moralisan felmenteni, csak azert mert a karakter sokat szenvedett, tipikus felemelkedo hos tortenete es meno haziallata van, plusz a szinesznoje jocsaj.

Az irok sok “meh” megoldas mellett, de total jol megmutattak Cercei es Dany nepirtasai kozti parhuzamot…es utobbi karaktert tomegek mentegetik, indokokat, mentsegeket keresnek meg mindig.
Ez egyszerre szorakoztatoes ijeszto.

Babesz - 2019. 05. 13. 17:16

Barbi
“és azok mit fognak évtizedeken keresztül továbbadni a leszármazottaiknak (ha Dany ne adj isten uralkodni fog)? Azt, hogy vele nem érdemes sz@rozni…”
Vagy azt, hogy volt egy Mad Queen, akitől mindenki retteget, mert ha olyan kedve volt akkor képes volt gyerekeket is halálra égetni :D

Ezt az egészet Dany elcseszte, ezekután ha trónra is kerül nem fog sokáig ott ülni. Fura nekem még most is, hogy ő aki megrettent mikor a sárkányai a múltban véletlen elégettek egy gyereket most direkte csecsemőket gyújtott fel. Nem tudom ezekután mégis mire számít, ki fogja támogatni csicska Szürkeférgen kívül. Vagy azt hiszi elég egy sárkány és azzal minden problémát megold majd? Bár aki őrült az nem gondolkodik logikusan, szóval gondolom magasan tesz a jövőre :)

Egyébként nekem ez az egész kivégzősdi hasonlított a Vörös Nászra. Olyan embereket ölt meg Dany és a serege akik nem számítottak halálra miután megadták magukat. Remélem ugyanúgy végzi, mint Walder Frey. Akármilyenek is az uralkodók, a hatalommal rendelkező emberek de azért betartják az írott és íratlan szabályokat. Ha nem így lett volna Dany már a múltkori epizódban búcsút vehetett volna a kis életétől Cerseinek köszönhetően. Vesszen a Mad Queen, nem kár érte.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 17:17

Egyébként szerintem itt páran félreértelmezik a dolgokat. Legalábbis én így látom hiszen Dany-t elég sokszor nevezték már felszabadítónak. Hát ez most meg is történt. De uralkodónak még sosem. Szerintem Királyvár lerobomolás csak jót hozhat mert nulláról kezdhetik majd az egészet. Dany gyakorlatilag adott mindenkinek egy új esélyt. Innentől ő is halott ez szinte 100% számomra. Meglepne ha Dany létének célja nem az lett volna mindig is hogy megtisztítsa Westerost a gonosztól és megölje az Éjkirály seregét hogy aztán Királyvárban tisztalappal indulhasson minden.

Más kérdés hogy ezért senki sem fogja majd imádni és később majd ha esetleg békesség lesz nem az ő neve kerül elő hogy hát neki köszönhető. Márpedig szerintem ez így lesz.

A hoszabb kommentem is bekerül majd egyébként?

citrom - 2019. 05. 13. 17:18

Bocsi a floodert, de kifelejtettem:

Nagyon korrektul.megirt bukastortenet az, hogy az elso perctol kezdve Dany mashogy akar uralkodni, mint az apja, aztan tessek, eljut o is az artatlanok elegeteseig.
Nagyon szep ive van a karakternek

winnie - 2019. 05. 13. 17:22

“A hoszabb kommentem is bekerül majd egyébként?”

ott van, sorry.

Aribeth - 2019. 05. 13. 17:23

Komolyan, nonszensz, hogy azon megy az elmélkedés, hogy egy középkori világban a köznép erkölcsileg megérdemli-e, hogy a frissen érkező hódító sereg kivégezze őket. Mert bűnösek ezek a szerencsétlenek, hogy elfogadják a rossz (= nem a nekünk tetsző karakter) uralkodót maguk felett, és nem kezdenek el lázadozni. Vagy izé. Valami.

Még a mi kis hű, de nagy európai demokráciánkban, aktív és passzív választójog, közvetlen képviseleti eszközök, gyülekezési jog és szólásszabadság birtokában is lóf**** befolyása van Gipsz Jakab átlagpolgárnak a mindennapi életét meghatározó politikára, hát még a nemzetközi vonatkozásokra, és a többségnek az az elsődleges, hogy nyugiban éljen. (És mielőtt jönne “a többség az birka” szöveg, ezek a szürke átlagemberek termelik ki a feltételeit annak, hogy a különleges hópihék és a valódi nagy formátumú személyek is önmegvalósíthassanak.)
De Királyvár lakói megérdemlik a tüzet, mert nem csatlakoztak időben a Daenerys fanclubhoz.

Hagyjuk már.

Miután Hódító Aegon elfoglalta Westerost, évszázadokig nyugi volt. Miután Robert Baratheon trónra került, és Jon Arryn vitte helyette a birodalom kormányzását, újabb 15 (a sorozatban 17) évig béke volt. Az átmenet jár általában nagy rombolással, de a köznépet aztán jogosan nem érdekli, melyik frakció kerül hatalomra, feltéve, hogy békében hagyják őket élni a továbbiakban is.

Egyébként nyilván Dany ebből már nem fog jól kijönni a maradék egy részben, de elméleti síkon ha kevesebbet rombolt volna, és ha jól keverné utóbb a lapokat, akkor még erre a tűzsírra is építhetne egy sikeres birodalmat. Elvégre sem Robert Baratheon, sem Tywin Lannister későbbi hatalmát nem befolyásolta az, hogy Aerys idejében a Lannister seregek voltak azok, amelyek keményen feldúlták Királyvárat.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 17:23

Ok. nem szóltam közben látom hogy bekerült a hosszabb véleményem is.

@Winnie: Ezt nem csak Dany látja így hanem mindenki aki nézi a sorozatot és él ebben a kitalált világban. Csak a többség magasró leszarja. Nem mondhatod hogy ez nem igaz hisz mindenkije odalett a csatában amit azért vívott hogy megmentse Westeros népét. Ez nem olyan amin vitázni lehetne hiszen ez tény.

Ami a másik dolgot illeti. Oké rosszul fogalmaztam. Nem csak Dany hibája. Én főleg Jont hibáztatom és utána Tyriont és Varyst. Hiszen ha nem árulják el. Jon megpróbál egy kis értelmet verni a fejébe hogy ne siesse el a csatát akkor most Missandei valószínű élne és Dany tuti nem rombolta volna le Királyvárat. Hiszen a város lerombolása és az emberek megölése ezért történt. Ezt nem lehet vitatni. Nem azért nyírt ki ennyi embert mert épp olyan kedve volt. Hanem mert egyedül érezte magát. Nem véletlen mondta már neki anno is Olenna hogy ő egy sárkány viselkedjen is úgy mert hiába vannak okos emberek körülötte ők se tudnak mindent. És ez megint bejött hiszen amint a kezébe vette az irányítást övé lett a trón. Más kérdés hogy ennyi áldozat nem lett volna ha Missandei nem hal meg és Jon nem ennyire töketlen és Varys és Tyrion jobban bízik Dany-ben.

Hiszen legyünk őszinték. Dany nem adott egyiknek sem okott arra hogy kltelkedjenek abban hogy jó uralkodó lehetne. Varys egyetlen érve Dany ellen az volt hogy ő csak egy nő. Ennyi nem volt más indoka ellene.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 17:29

Csilla0422: “Deny serege és a sárkányai nélkül az északiak mire mentek volna?”

Speciel ha azt nézzük, hogy mi volt a terv (csaljuk oda Branhoz az ÉK-t) és Danynak mennyire volt aktív része a leszámolásban (semennyire), akkor ez legalább is véleményes. A sárkányokról mindenki azt hitte, hogy majd azok lesznek az adu ászok, de végül is nem voltak döntő tényezők. A plusz sereg plusz feltámasztható holtakat jelentett – mondjuk azt, hogy amit nyertek vele az elején, annyival rosszabb lett utána.

Ez maximálisan what if… vita, nem érdemes belemenni, de jelenleg úgy áll a dolog, hogy Arya bicskázása nélkül sárkányokkal, dothrakikkal, makulátlanokkal együtt is bukták volna az egészet, azzal meg ezek nélkül is nyertek volna. De itt is a szándék a lényeg – valóban azért ment oda, hogy segítsen, nem rajta múlt, hogy nem ez volt a kulcs. Itt meg ezért mészárolt, mert elgurult a gyógyszer és nem rajta múlt, hogy hányan élték túl.

Diapolo - 2019. 05. 13. 17:30

Azért itt úgy tűnik sokan beálltak Dany mögé, abszolút egyetértek Neoprimitiv véleményével. Ennyire nem lehet háttal nézni az egészet és mindenre csak bólogatni. Dany elbukta a trónt, mikor Jon kiléte tisztázódott. Ekkor érkezett válaszúthoz, hogy behúzza e a féket, vagy hülyeséget csinál. Dany azt csinált. Nem teljesen lehet ezt az egészet a nyakába varrni, de talán az ő hataloméhsége volt az, ami miatt ennyien odavesztek. Ha pedig valaki ennyire a hatalmat akarja, az könnyen bukáshoz vezet, lásd Cersei. Az nem megoldás, csak rövid időre, hogy erőt demonstrál, mert előbb utóbb a nép úgyis elsöpri. Sokak esetében tényleg azt érzem, mintha Dany módjára gondolkodnának most is. Mindent a trónért. Rombolás, mészárlás, vérengzés, zsarnokság. Tényleg áruló az, aki szembemegy Danyvel? Vagy csak beugrik nekik, hogy ez ellen harcoltak eddig is, miért akarnánk újra ezt? Varys, mint mindig jól látta mi következik. Az egyetlen, aki nem emberhez, hanem a saját elképzeléseihez, a becsületes és erős uralkodó képhez volt hűséges.

winnie - 2019. 05. 13. 17:31

darkeagle: nem. mindenkinek megvan a saját látásmódja, mindenki a saját normái szerint ítéli meg a cselekedeteket – nyilván egy daenerys sosem fog úgy gondolkodni, mint egy tanultabb, civilizáltabb ember. ami egy fejben egy bizonyos képet mutat, az egy másik fejben teljesen másmilyen formát ötlhet. nem a konkrét példára gondolok, de amit valaki árulásnak vél, azt más totál másképp láthat, főleg, ha más cél vezérli.

winnie - 2019. 05. 13. 17:32

lehet, hogy így már érthető emilia clarke válasza:)

citrom - 2019. 05. 13. 17:39

(OFF: winnie, egy listat, ha egyszer nagyon raersz, csinalhatnal, milyen kifejezeseket, irasjeleket szur a rendszer, szerintem tucatnyian halasak lennenk erte )

Barbi - 2019. 05. 13. 17:40

Neoprimitiv – 2019. 05. 13. 17:07

Maradni fog nép bőven megszólalásom nem azért van, hogy enyém legyen az utolsó szó, hanem a készítők nyilván így írták meg, ha már dothraki és makulátlan sereg is maradt bőven :D ez nekem pont a vicc kategória. Te írtad, hogy kiirtotta a népét. Csak rámutattam, hogy attól azért igencsak messze van, tekintve, hogy D&D hétről hétre több embert támaszt fel offsceen, mint a NK valaha :D

Wall-E - 2019. 05. 13. 17:48

Sajnos egyáltalán nem volt ez benne Dany karakterében, az rendben lett volna, hogy mondjuk a megadás utná odarepül a várhoz és mondjuk csak Cersei-t letarolja, de ez túl éles ugrás annak ellenére is, hogy milyen személyes veszteségeket szenvedett egymás után. Az egy dolog, hogy kicsit elveszíti a fonalat, férlevezeti az egoja, stb. de ez elképesztően túlzás, hogy akkor ott egy pillanat alatt rázúdítja magát random a sok ártatlanra. A nüanszot teljesen nélkülözi sajnos, ahogy ezt a történetet megírták.

Jamie-nél is teljesen rossz volt, a előző részben még lehetett reménykedni, hogy csak azért megy vissza, hogy esetleg segítsen Cersei-t letaszítani a trónról, vagy valami, erre simán visszamegy hozzá. Mindezt hét évadnyi dolog után, amiket láttunk tőle, hogy miként alakul a sorsa, meg a cselekedetei. Egyszer csak visszamegy. Ennél az is százszor jobb lett volna, ha az ő története véget ért az előző részben és ott marad Briennel Winterfellben.

Igazából a hangulat és a látvány tényleg megvan, de túlságosan látványosak a hiányosságok, nincs egységes világ és szabályok régóta, túl feltűnően csak az van, amit épp kitaláltak az írók, hogy “menő” lenne az adott pillanatra.

És utána a hűséges, szenvedélyes néző kilogikázza, megvédi a sok döntést, teljesen érthető módon, mert szereti a világot, a karaktereket, én is természetesen ezek közé tartozom és nagyon könnyen elengedek bizonyos következetlenségeket, meg miegymást minőségi sorozatok esetében, de itt olyan szinten látványos és nagy mennyiségű volt belőlük már részek óta, hogy nehéz elmenni mellette, mikor tisztán látszik, hogy sokkal jobb is lehetett volna.
És tényleg nem az a lényeg, hogy mi a helyzet a látvánnyal, mert hiába elképesztő, ha történetileg nem tudok kapcsolódni hozzá.

Hozzáteszem, voltak fantasztikus pillanatok minden részben, remek beszélgetések (Jamie sorsának megvitatása, miután megérkezik, Tyrion és Varis beszélgetése, Arya lopakodása a könyvtárban, a winterfelli csata utáni lakoma-jelenet, meg még lehetne sorolni, csak párat említettem, ami hirtelen eszembe jutott), de a történet valahogy nem olyan irányt vett, ahogy reméltem.

Az meg egyébként abszolút nem lett volna baj, ha az történik a fő kérdésekben, amire számítunk,a legkedveltebb történeteknél elég általános, hogy sikerrel jár, akinek kell, az odavezető út az érdekes (Luke-ék diadalmaskodnak a birodalom felett, Harry Potter legyőzi Voldemortot, Frodóék megsemmisítik a gyűrűt… stb.), nyilván ez nem kötelező, de önmagában a végkifejlet nyugodtan lehet viszonylag a vártaknak megfelelő, ha a kivitelezés olyan, akkor örök nyomot hagy az emberben. Szóval az önmagában nem érdem, ha feje tetejére állítanak dolgokat. Tehát azzal sem lett volna semmi baj, ha Dany-nek valóban sikerül átvennie az uralkodói szerepet. Csak vázolják fel kielégítően és érdekesen az oda vezető utat. Nyilván nem ragaszkodom ehhez a befejezéshez, csak ezt meg akartam említeni.

Isaac - 2019. 05. 13. 17:48

Azt hiszem azt kijelenthetjük ,hogy Dany mielőtt átment Néróba,teljesen jogosan járt el. Bár Varys többször mondta már ezt az érmés példát (egy Targaryen esetén 50% ,hogy bolond lesz) ,attól még a saját királynőjét árulta el és ez háborúban ha nem is sárkány általi,de halálos ítéletet von maga után. A múltkori rész után is írtam,Missandei halála volt az utolsó csepp nála,talán erősen fogalmazva ,ha Havas fiú romantikusra veszi a figurát talán ez elkerülhető lett volna. Nyilván az újabb tények ismeretében joga van nemet mondani,de ezt egy olyan lelkiállapotban lévő illető csakis árulásként fogja fel.Tudom csak fokozni akarták a hangulatot,de ha nem szólal meg a harang csak mikor már belekezdett még talán a felfokozott idegállapotra fogható miért nem áll le. Arra gondoltam végig,nehogy valaki odalőjön egy nyilat és azért kezdjen bele. Sajnos az a nyíl igaz csak lelkileg,de már a szívében volt. Azt viszont kijelenthetjük teljesítette Missandei utolsó kérését:
DRACARYS

Flowey - 2019. 05. 13. 17:49

“Hanem mert egyedül érezte magát”

Tök jó, hogy ilyesmikkel lehet legitimmé tenni egy 500 ezres (ha elfogadjuk, hogy a város felét ölte le) tömegmészárlást. Akkor már legyen az, hogy “idegállapotban volt” :D

Ayrons - 2019. 05. 13. 17:50

Ha Dany megfogadja Olenna tanácsát és a legelején elrepul a Vörös toronyba Cerseit felégetni most nem lenne nagy gondja.

Aribeth - 2019. 05. 13. 17:55

DarkEagle:

A könyvek alapján maga Martin sem azt akarta, hogy a Rabszolga-öböl világára fekete-fehér módon, rabszolgatartó=mindig rossz, rabszolga=mindig jó módon tekintsünk.

Mindamellett, hogy morálisan elítélendő a rabszolgatartás, és Dany szándékai jók voltak (megfejelve persze egy jó nagy messiás-komplexussal és szeretet iránti vággyal) , egy nagyon nehéz helyzetet vett a nyakába, ami törvényszerűen hozta magával az egyre súlyosabb problémákat.

A rabszolgatartók ugyanúgy beleszülettek ebbe a világba, és nyilván volt, aki korrektebben viselkedett, a sorozatban Hizdahr apja is ezek közé tartozott. A 163 megfeszített rabszolgatartó kiválasztása úgy történt, hogy Dany szólt a volt uralkodó osztálynak, hogy adjatok nekem ennyit, mire az erősebb kutyák kivetették maguk közül a gyengébb érdekérvényesítő képességűeket, ők meg röhögve megalapították a Hárpia Fiait.

A Hárpia Fiai közé olyan fiatalok is bekerültek, akik utolsó senkik voltak a rabszolgatartó kasztrendszerben, de végignézték, ahogy a volt rabszolgáik bosszúból megölték az apáikat, és megerőszakolták a nőrokonaikat. Dany keze pedig meg volt kötve, nem tehetett igazságot, mert a város eleste után tiszta lapot ígért minden félnek.

A környék teljes gazdasága a rabszolgatartásra épült, ami Dany hódításával túl hirtelen zuhant össze, és értelemszerűen ő nem tudott ilyen rövid idő alatt megfelelő alternatívát nyújtani. Ami aztán hozza magával az egyre erősödő elégedetlenséget.

Azokban a városokban, ahol Dany nem hagyott hátra sereget, rövid idő alatt visszaállt a régi rend. Csodálkoznék, ha Daario aktuális helyzete rózsás lenne. Bár persze tény, hogy a hatos végén sikerült legyőzni az ex rabszolgatartók seregeit, talán ez hozott egy megfelelő hatalmi vákuumot, és talán sikerül stabilizálni a környéket.

winnie - 2019. 05. 13. 17:56

Isaac: “Azt hiszem azt kijelenthetjük ,hogy Dany mielőtt átment Néróba,teljesen jogosan járt el. ”

a teljesen jogos az nem ugyanaz, mint a saját logikája szerint? ha nem épeszű vagy egyszerű valaki, akkor a fejében jogos a dolog, de nem univerzálisan.

V.A. - 2019. 05. 13. 17:57

Most olvastam egyébként egy amerikai portálon, hogy az epizód befejező jelenete, amikor Arya kilovagol fehér lovon a város romjai között, egy bibliai jóslatot mutat be a Jelenések könyvéből. “And I looked, and behold a pale horse: and his name that sat on him was Death. – Revelation 6:8”
Szóval Arya lenne a Halál? Ő fogja megölni mégis csak a királynőt? Mondjuk az már kicsit sok lenne a NK után. Annak viszont örülnék, ha ezzel mégis csak visszavezetnék a sorozat mitológiai szálát, azután, hogy a 3. epizódban “lezárták” az egészet, ami után millió kérdés maradt megválaszolatlanul, illetve kaphatnánk talán válaszokat a Másokkal kapcsolatban Arya karaktere által, aki ugye “ismeri a Halál összes arcát”. Nem gondolnám, hogy 1 epizódba minden beleférne, de esetleg megalapozhatna egy spin-off-ot. Van egyáltalán valami esély arra, hogy ennek lehet bármiféle jelentése vagy csak jól nézett ki ez a jelenet, aztán beleírták? Az eddigi epizódok után nem igazán merek nagyon reménykedni ilyenekben, de azért ez érdekes utalás lehetne szerintem.:D

citrom - 2019. 05. 13. 17:57

DarkEagle, altalaban nagyon szeretem a hozzaszolasaidat, de a fentiek elegge belemagyarazosak.

Marmint 3 resszel ezelott a NK jott megtisztitani westerost, most meg mar Dany celja az..isteni elrendeles kb.
Ertem, hogy szimpatikus a karakter, ami total ertheto, de isteni kuldetest belemagyarazni egy bar alapjaiban joszandeku, de kisse egoista, kuldeteskomplexusos, de fokepp sorozatosan nagyon rossz donteseket hozo karakter, rossz dontesei nyoman alakulo rossz tetteinek azert eleg fanboy/girlkodes.

Dany nem gonosz, de a tettei azok. Ez a karakter tragediaja/tizeniksz eve erre epitik fel.

zzz - 2019. 05. 13. 17:57

Ayrons

Bizony.
A leglogikusabb az lett volna,ha amint Westerosra ér az első éjszaka leégeti a vörös tornyot a picsába a három sárkányával.

kdb - 2019. 05. 13. 18:08

biztos bennem van a hiba, de néhány látványos jeleneten kivűl /amik egyébként tök értelmetlenek voltak/ számomra ez nagyon gyenge rész volt

Akik amiatt háborognak hogy mennyi civil halt meg, illetve hogy legyilkolták a magukat már megadó Lannister katonákat, azoknak ajánlom hogy nézzenek utána pár középkori város ostromnak /pl Jeruzsálem elfoglalása, esetleg Konstantinápoly eleste vagy akár Buda visszafoglalása – ez már nem is középkori/ nem igazán volt jellemző hogy különbséget tettek civil és katona vagy magát megadó katona között. A sárkányos felégetésnél vegyük mondjuk Sztálingrádot vagy akár Budapestet esetleg Monte Cassinot, a tüzérség a rombolás eszköze.

Még egy dolog a jogos trónörökös kérdése. Erről megkérdezném IV. Henrik angol királyt és Roger Mortimert, hogy mi a fontosabb egy jogos trónigény vagy egy erős hadsereg, de ha nem vesztette volna el a fejét valószínűleg II. Konrád szicíliai király is tudna érdekes dolgokat mesélni a származás szerinti trónigényről.
Ha az előző király meghal álmában és két jelölt lenne utána Jon és Daenerys akkor lenne értelme vitatkozni hogy ki a jogos örökös. Jelen helyzetben az a király/királynő aki meg tudja szerezni a trónt /más kérdés hogy szerintem ez esetben kb az első adandó alkalommal ki kell vonni az egyenletből a másik felet/.

dexike3 - 2019. 05. 13. 18:11

az őrültet kifejtettem fentebb. benne is volt, hogy hasonló kegyetlenséggel járt el a bátyjával Viserys-szel. szóval nem újkeletű a dolog.
MÁS
az évad beharangozó előzetesekből már csak egy jelenet vab, ami eddig nem szerepelt. így az biztosan az utolsó részben lesz.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 13. 18:18

Ebben is voltak jó jelenetek.
A Véreb, Jaime, Cersei és Varys halála (illetve azok például benne voltak a karakterekben.
Dany karakterébe is belefért a “bekattanás” (bár azon talán még lehetett volna egy kicsit építeni).
Viszont újfent dugig volt a forgatókönyv hibákkal és lyukakkal – de ez az előző négy rész alapján már gyakorlatilag elvárható volt :)

Arya mindent túlél. Valószínűleg akkor sem halna meg, ha felrobbantanának rajta egy atombombát. Miért? Mert CSAK.
Az utolsó sárkányt most persze ezer skorpióval sem lehet eltalálni.
Dany serege hirtelen újra teljes.
És ezekhez hasonló nyalánkságok…

Dany szerintem is halni fog az utolsó részben.
Gondolom Arya öli meg, esetleg Jon.

Textor - 2019. 05. 13. 18:19

Azért a várostromokat nem lehet egy kalap alá venni. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy birodalom/ország a saját városát veszi vissza, vagy hódításról van e szó. Ahogy az sem mindegy, hogy a hadsereg zsoldossereg vagy hazaiakból álló sereg. A tüzérség pedig nem az öncélú/értelmetlen pusztítást szolgálja (általában, mert pl Dubrovnik délszláv háborús ostroma ennek ellenpéldája), hanem egy cél miatt vetik be: az ellenség élőerejének pusztítása, vagy védelmi rendszerének rombolása a cél – az ellenpélda kapcsán jegyezzük meg a szerbek meg akarták büntetni a horvátokat. A sorozatban ezek szerint a saját népét akarta volna megbüntetni? Ha ez így van, akkor nem egy vágyott uralkodó képe sejlik fel előttünk :)

sziki - 2019. 05. 13. 18:20

ngear – A Dexter utolsó évada az egyik legvállalhatatlanabb f*s, amit valaha láttam.

Aribeth - 2019. 05. 13. 18:21

kdb:

Részemről nem azon megy a hörgés, hogy hullanak a civilek és a katonák a hatalmasok játszmáiban, ez sajnos az emberiség természetes ügymenete, mázlink van, hogy nekünk egyelőre még nem kellett ezt megtapasztalni a saját bőrünkön.

Én azon a szellemi gimnasztikán mosolygok, amely igyekszik megideologizálni ezt az egészet azzal, hogy Dany részéről ez egy erkölcsileg és hadászati, politikai szempontból is megalapozott, bölcs döntés volt.

Persze, mese az egész, hiszen a soha ki nem merülő tűzokádási képességgel megáldott három sárkányával már a 7×01-ben biztonságosan leégethette volna a Red Keepet, a szövetségeseivel meg gyorsan elintézhette volna a maradék elégedetlenkedő nemeseket. :)

DarkEagle - 2019. 05. 13. 18:24

@Neo: Ne csináld már. Oké nem Dany nyomta le az ÉK-t de nélküle mindenki meghalt volna. Emlékezz vissza az elejére. Ha nincs sárkánytűz sokkal több hulla támadja be a várat és máris sokkal több halott lett volna. SŐT! Lehet hogy Aryának se lett volna ideje eljutni a Királyhoz.

Ugyan itt Winnie: Én nem morális dolgokról beszélek most mert amit Dany tett én is elítélem csak egyszerűen látom hogy mint karakter mit miért csinált. Nem igazán volt más választása. Vagy feladja és Cercei uralkodik tovább vagy megöl mindenkit. Azok után amik vele történtek ez volt a leglogikusabb lépés pláne hogy szó serint senki nem állt már mellette. Azt viszont nem vitathatod Winnie hogy nem áldozta fel mindenét az itteni emberekért hisz megtette. A véleményem nagy része erre irányult. És ezt sajnos az átlag pornép sose fogja valószínűleg megtudni.

@citrom: Én nem azt mondom hogy Dany valami megváltó hanem hogy ő egy tipikus hódító/felszabadító. Egyik verzió sem cselekszik napi 24-ben helyesen de a végeredménye a tetteinek általában pozitívak lesznek idővel. Az ÉK célja nem az volt hogy felszabadítsa az embereket hanem az ellenkezője. Dany célja meg a felszabadítás és ez meg is történt. A halottakat nem fogja uralni már rossz király/királynő. Akik maradtak vagy jönnek később pedig új tiszta lappal indulhatnak mert Dany léte szerintem ennyiből állt hogy leszámolt a zsarnokokkal és az ő halálával választhatnak majd egy jogos és normális királyt. Csak mint ahogy írtam is a nép sosem fogja azt gondolni Dany-ről hogy a következő esetleges jó hosszú békét neki köszönhetik majd. Ami számomra elég szomorú.

Egyébként pont ezért ő az egyik legjobb karakter hiszen elejétől végig saját magával vívta a csatáit és nem másokkal. Eleindult egy pontról és gyakorlatilag ugyan oda jutott vissza. Pont mint Missandei. Pont emiatt a valósághű karakter ábrázolás miatt szeretem Dany-t. Ezért írtam hogy lehet hogy megkapja a trónt egy ideig vagy akár örökre de a csatát akkor is elvesztette hiszen a legnagyobb vesztesége önamga elvesztése volt.

majsz - 2019. 05. 13. 18:33

@DarkEagle “ez az egész népírtás nem Dany hibája. Egyedül Joné.”
Ezzel a gondolattal tiszta Joker vagy. Minden nap felköt egy embert amíg a Batman nem adja fel magát. Teljes mértékben minden halál Batman hibája. Nem a Jokeré..
Dany a harangok bekongatásakor nyert. Pont. Kizárólag az ő és pontosan senki más hibája, hogy agyonégetett mindent és mindenkit. Senki nem tartott pisztolyt a fejéhez.
Azt szintén erős túlzás állítani, hogy mennyit szenvedett, a sorozat majd összes még megmaradt fontosabb szereplője szenvedett ennyit vagy még többet. Szvsz itt korábban el lett döntve, hogy Dany-vel csinálnak egy ilyen “wtf” csavart, mert ez lesz a hú de GoT faktor a végjátékban, nálam mellélőttek rendesen.
Amit Varys-al csináltak az meg a karakter leköpése (nem a kiírása, hanem az ahogy). Ő volt a nagy “mysterio” kedvencem az elejétől Littlefinger mellett, imádtam hogy fingom nem volt a valós motivációjukról, hogy mikor hazudnak mikor nem és nagyon gyatrán varrták el a szálukat. Kisujjé még úgy ahogy, de Varys esete az elnagyolás iskolapéldája.
Egyébként Varys érve 100%-ig valid, egy Jon a hivatalos örökös (ha a Targ vonalat elfogadjuk), kettő tudta, hogy Jon sokkal józanabb gondolkodású, ez ugye be is bizonyosodott most.

kdb - 2019. 05. 13. 18:33

Textor

Értem mit mondasz, de például Budát “elvileg” hazai sereg /keresztények, néhányan még magyarok is/ foglalta vissza mégsem hiszem hogy 1686ban Buda magyar lakosai tapsikoltak volna örömükben a felszabadulás után.
A jelen helyzetben egy hódító félig meddig zsoldos sereg ostromolt egy ellenséges várost. Ha harc árán kell elfoglalni egy várost akkor ott megakadályozni a fosztogatást szerintem kb lehetetlen.
Való igaz a tüzérség nem az öncélú pusztításra van kitalálva, az ostrom elején itt is arra használták amire te is írod a védelmi rendszer rombolására, a város belsejének felégetése valóban szörnyű nekünk 21. századi embereknek, de egyáltalán nem hiszem hogy a középkorban is így ítélnék meg a dolgot.

fjanos - 2019. 05. 13. 18:35

Mindjárt nekikezdek a kommenteknek, de muszáj kifakadnom, életem egyik legrosszabb sorozatélménye volt ez a rész, egyszerűen szörnyű, hogy mit csináltak belőle, gyalázatos volt, végig csak fogtam a fejem, hogy ez most komoly?

Teljesen az az érzés, hogy csak azért vágták 6 részre az évadot a készítők, hogy ne 10 héten át szapulják őket, mert annyira nem lehetnek ostobák, hogy ezt jó munkának gondolják (persze tudom, hogy nem, de a 6. évadtól fokozatosan széthulló történetvezetés a 8×03-tól abszolút minősíthetetlen, az idő, a logika és a következetesség talajáról teljesen elrugaszkodott) Ha akarom kilövik a sárkányt simán, ha nem akarom nem lövik ki – jé, itt újra kellett tölteni a skorpiókat, előző részben még automata volt, lézeres irányzékkal… Szánalmas, hogy úgy csavargatják a világuk szabályait, ahogy éppen eszükbe jut – csata végén öten harcolnak már csak, mert az a cool, aztán hasamra ütök a sereg fele megmaradt, a sárkány hol agyaggalamb, hol csillagromboló… És oké, hogy nem volt jelentősége, de ezek nem olvastak történelemkönyvet, azért ez a mánia, hogy a kimennek a várból a mezőre harcolni a védők?

Nagyon dühös vagyok, hogy a posványba süllyesztették a sorozatot, egyszerűen nem találok szavakat… Az első évadok aprólékosan kimunkált párbeszédei, realisztikus (ebben az univerzumban a sárkány is lehet az, ha következetesen használják) és kölcsönösen összefüggő történetszálai, apró elejtett utalásai után képesek odacsinálni a vászonra és ha valamit tudni kell, azt simán szájbarágni és lenyomni a néző torkán, hogy nesze, miközben látványosan mindent alárendelnek annak, ahova el akarják juttatni a sztorik a lehető legrövidebb úton… Komolyan, mintha haragudnának a rajongókra és így akarnák meggyalázni a történetet (oké, ezt is tudom, hogy nem, de annyira borzalmas, hogy még akár gondolni is lehetne rá)

Emésztem még egy kicsit a dolgot, elolvasom a véleményeket, és várom a Dany kefebajusszal mémeket… (Egyébként nekem sosem volt szimpatikus a karakter, szóval nem azért rágtam be ennyire, amit belőle csináltak – azt ha szájbarágósan is, de felvezették legalább…)

Flowey - 2019. 05. 13. 18:59

“Szvsz itt korábban el lett döntve, hogy Dany-vel csinálnak egy ilyen “wtf” csavart”

Nem volt ez csavar. Kb. a második évad óta látható-érezhető, hogy Dany nem teljesen stabil lelkileg/mentálisan.

Már kapásból rosszul indít egy olyan családdal és felmenőkkel ahol kb. minden második ember elég psycho. Aztán ott a neveltetése ami kimerül a tébolyodott bátyja “oktatásában”, majd a dothrakiak barbár-primitív felfogásában.

Aztán segített a banyán, aki átverte. Na ezek után indul el a mélyrepülés, ezek után szinte kizárólag az erőszak nyelvén beszél – makulátlanok “megszerzése”, a néger fazon befalazása, emberek keresztrefeszítése és élve elégetése stb.

Általában a célja nemes, de valahogy a kivitelezés mindig a brutális erőszak nyelvén történik és Dany elvárja, hogy kvázi imádják – lehetőleg feltétel nélkül. És ilyenekkel is veszi magát körbe szívesen, mint Jorah aki belezúgott, a rohamdroid öntudatán álló Szürkeféreg és a szolgalelkű Misandrei.

Ha éppen nem erőszak módján intéz el valamit az kizárólag azért van, mert valaki – Jorah, Misandrei, Barristan, Tyrion stb. – lebeszéli. Ha “kútfőbő” csinálja akkor rögtön az erőszakhoz nyúl, ahogy tenné azt a fater vagy a bátyuska. Vagy akár az exférje…

Legtöbbször kénytelen magát türtőztetni, de érződött az összes ilyennél, hogy ha lehetne, akkor gyilkolna vagy egyéb szadista tettel “demonstrálna”. Na most szabadult el először igazán, amikor már nincs Jorah vagy Misandrei, Tyrion-ban nem bízik stb.

Ez az igazi Dany, ez rejtőzött benne évek óta. Mondtam már kb. a hatodik évadban, hogy ilyesmi lesz a vége.

Shed - 2019. 05. 13. 19:08

Azért megdöbbenéssel olvasom ,hogy páran itt nem Dany hibájának tartják a rész felét kitevő mészárlást.

Az ellenség megöli a sárkányom és a tolmácsom, erre az a jogos válasz, hogy porrá égetek fél millió embert.

Azért az egy elég elvakult rajongói szint, mikor mindenki hibás a királyvári holokausztért, csak az nem aki elkövette….

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 19:10

DarkEagle: azért attól, hogy kijelented, hogy valamivel nem lehet vitázni, még szabad? Mert amit írtál, az elég katyvaszra sikeredett. Amolyan Dany-fanclub összefoglalónak.

– “azt ne akarja már nekem bemagyarázni senki hogy ez az egész nem votl felépítve” – lehet, hogy én ugrottam át valamit, de amennyire én látom, nem az érzelmi megalapozottságot kifogásolják az emberek, hanem a morális oldalát a dolognak.

– “Szó szerint mindent és mindenkit feláldozott Westerosért” – Nem. A Westeroson való uralkodásért áldozott fel mindent. Ez a saját, önző célja. Az, hogy szerinte ettől mindenkinek jobb is lenne,semmivel nem több, mint egy kampányszlogen. (Fontos: teljesen legitim, hogy a saját célját akarja elérni, semmilyen negatív felhang nincs az önző mögött. Csak másoknak a saját céljuk pont ugyanilyen legitim.)

– “hiába mondod hogy az emberek nem tudnak semmit attól még nem lesznek kevésbé bűnösek” – a kollektív bűnösség elve eleve elég mocskos dolog. Úgy ráhúzni egy csoportra, hogy annak ráadásul fogalma sincs arról, minek alapján kéne döntenie (már ha egyáltalán döntési helyzetben lenne) a fan-vakság csúcsa. Valóban nem kevésbé lesznek bűnösök, egyáltalán nem bűnösök.

– “Ő inkább Szomorú mint Őrült” – Ez majd a következő részből kiderül. Azon múlik, hogy hogyan kezeli a történteket. Lehet egy egyszeri elgurult gyógyszer, akkor viszont ép lelkű és elméjű emberből ez után kitör a bűntudat. Ha nem, akkor viszont tényleg bekattant.

– “nem Dany hibája. Egyedül Joné” – Faék Jon valóban a legnagyobb szarkavaró a sorozatban és többszörösen is hibás ebben a helyzetben, de azért aki meghúzza a ravaszt, az mindig felelős érte.

– “Varys már mindenkinek tovább küldte hogy Jon is Targaryen” – Arról, hogy Varys kinek mit mondott Danynak a mi tudomásunk szerint fogalma sincs. Tyrion bemártotta, érte jöttek, megsütötték. Nem bukott le vele és nem volt kihallgatás. (Az egyébként jó kérdés, hogy kinek írhatta azt a levelet? Ki van olyan játékos, akit érdekelhet? Maximum Yara, esetleg Gendry.)

– “Tyrion ugye megmentette volna a tesókáit és később visszavághattak volna” – ez megint valami, amiről Danynak fogalma sem volt.

– “a nép nem félt volna tőle. Királyvár nép SOHA de SOHA nem hitte volna el egy Tararyennek hogy ő nem hódító vagy nem olyan mint az apja és ő csak békét akar” – el kellene dönteni, hogy akkor most félt volna tőle a nép, vagy sem? Így most egy soron belül cáfolod magad.

– “Miért lenne már plot armor” – azért, mert a képernyőn nem egy istentől elrendeltetett vagy véletlenszerűen megvalósuló eseménysort látunk, hanem valamit, amit írók írnak. Ergo ha az egyik karakter húsz percen belül belül háromszor is olyan helyzetbe kerül, amikor körülötte mindenki meghal, de ő életben marad, akkor az nem rng, hanem buta írás. kevesebb több lett volna, amit láttunk az a plot armor kimaxolása.

stark - 2019. 05. 13. 19:12

Lehet nem figyeltem eléggé, de mit akart csempésztetni Tyrion Davossal? Vagy még nem derült ki?

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 19:14

kdb: ” a város belsejének felégetése valóban szörnyű nekünk 21. századi embereknek, de egyáltalán nem hiszem hogy a középkorban is így ítélnék meg a dolgot.”

Hogy a pokolba ítélték volna meg másként? Nem szadista pszichopaták hentelték egymást, a harc mindig egy birtok, pozíció, vagyon megszerzéséért folyt. Nagyon hosszú, kimerítő ostrom után engedélyezték általában a szabad rablást, amikor valamivel ki kellett engedni a katonákban felgyűlt frusztrációt. (Ilyenek voltak az általad említett példák.) Egyébként nem volt olyan épeszű hadvezér, aki felprédálta (pláne céltalanul elpusztította) volna, aminek a megszerzéséért küzdött. Egy várat újjáépíteni pénz, ha meg kiirtja a népességet, akkor nem lesz pénzforrás sem.

A sárkány vs tüzérség témánál pedig a tüzérséget egyik esetben sem azért vetették be és rombolták le vele amit, hogy a civil lakosság pusztuljon. Szintén mindegyik példa hosszú hónapokig húzódó helységharc volt, ahol a tüzérség az épületeket fedezékül használó erőket támadta. A civil áldozatok a járulékos veszteség kategóriába tartoztak (mikor mennyire törődtek velük), de nem a célpontok voltak, mint itt.

dexike3 - 2019. 05. 13. 19:16

@stark
Jaime- és Cersei-t

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 19:17

Nem értem, hogy mi a probléma. Khal Drogo gyermeke átkelt a sós vízen, és tényleg meghágta végül a világot! Heil Daenerys!
Viccelek, viszont egész jól szórakoztam. Az írás már elég régóta zuhan. Az igaz, hogy a 7. évadtól még meredekebben lett bugyutább és kapkodósabb, viszont vannak egész jó pillanatok. Például Quyburn és a Hegy villámgyorsan rövidre zárt Frankenstein-sztoriján felröhögtem. A Mad Queen is jó vonal, szép íve is volt így visszafelé nézve sokáig, csak az ív végét ronották el ezzel a rohamtempóval.
Klasszik bukástörténet, ahogy fentebb írta valaki.
Az érdekes, hogy Stannist senki sem mentegette a lánya megégetésénél, itt meg felfüggeszthető a morál érzelmi alapon. Nem baj, ha valaki így gondolja, ezeket érdekesebb olvasnom, mint a hadászati elemzéseket.

Python - 2019. 05. 13. 19:18

stark: Jaime + Cersei párost kellett volna kicsempésznie.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 19:19

stark: Jaimet és Cerseit Pentosba. Ott szöktek volna ki, ahol ő is, amikor Jaime kiengedte.

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 19:21

És nyugodjanak békében a szerelmes Lannisterek, két remek színész íródott ki, Cersei-t szerettem utálni, ahogy annak idején Tywint és Joffrey-t is. Kis buksisimi Emilia Clarke-nak, nehéz karakterívet kapott a nem túl Bryan Cranston-i képességeihez mérten, de tényleg derekesan próbálkozik, jár az elismerés.

jessm - 2019. 05. 13. 19:21

Eh, ez bűn rossz lett ez a sorozat. Az egész évad mehet a kukába. Nem gondoltam volna , hogy Shadowhunter fog jobb befejezést kapni mint a GOT.

Nem is a történettel van baj, mert az még rendben is lehetne, ha megvalósítás nem lenne borzalmas. Persze sokan csalódottak lennének akkor is, de ilyen írás minőség még növeli az emberek csalódottságát.

Lehet, hogy egy rész van hátra, de ez részemről kasza. Egy plusz percet sem akarok foglalkozni vele.

dexike3 - 2019. 05. 13. 19:25

@Néma Harcsa:
én is felemlegettem Shireen Baratheon-t ma. én inkább Varys halálával állítottam párhuzamba, hogy ő is megérdemelt volna egy hasonló jelenetet.
de érdekes, hogy Stanis-ra nem őrült királyként hivatkozunk, pedig ő se volt tiszta ellés…

Flowey - 2019. 05. 13. 19:28

dexike3

Pont fordított volt Stannis esete, de a végeredmény ugyanaz: brutális tettek, kötelező bukás.

De ott egy alapból normális, kicsit talán túlságosan is szabálykövető figura volt AKIT rossz irányba húzott egy megszállott.

Itt egy alapból brutális karakter van akit visszahúznának a többiek.

Mindkettőnek ugyanaz a vége, mondjuk.

Bikuci - 2019. 05. 13. 19:30

Dany teljesen jogos döntést hozott azzal, hogy kiírtotta a várost. Azt mondta, hogy ha már nem szeretnek, akkor féljenek tőlem. Nem a város lakói, mert nekik kampó, de a birodalom többi ura kétszer meggondolja, hogy beszóljon-e. Jonba sajna szerelmes, pedig őt máshogy kellene fektetnie, és ez a végzete.

winnie - 2019. 05. 13. 19:31

bikuci: jogos, mert “azt mondta”? magának? vagy a lakóknak? egy kisgyerek is jogos döntést hoz, amikor késsel és villával sarat kezd enni. magának megmagyarázza.

stark - 2019. 05. 13. 19:33

Köszi a válaszokat. Nagyon arra koncentráltam, hogy befelé akar csempésztetni valamit.

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 19:33

@dexike: ha jól rémlik, a Stannis-fanok akkor azon háborogtak, hogy karakteridegen volt a máglyázás, pedig stimmelt a fickó őrületspirálja, hozta a klasszik görög tragikus hősök erkölcsi bukását. Dany-vel is ilyesmi volt a cél, ha jól sejtem, itt sajnos sűrűbbek lettek a lépcsőfokok. De tényleg nem akarom már fikázni a sorozatot, megtettem bőven a korábbi évadoknál. Nem vagyok óriási fan jó ideje, annyira nem érint érzékenyen, hogy mit rontanak el.

Shed - 2019. 05. 13. 19:37

Stannisból egyébként nagy király lett volna, ha beáll mögé az öccse és már a második évadban övé a trón. Ott mindenki beállt volna mögé, ő tudta a Vörös papnőtől hogy jönnek a Mások, meg is szervezte volna a védelmet, az ő vezetésével nem valószínű hogy a NK átjutott volna a Falon. Az ő kitartása meg kellett volna, mert őőő ugye ez a sorozatban nem játszik, de a tél most 10 évig tart elvben. Tehát a Falat tavaszig kellett volna védeni, váltásban megszervezve, kajával, mindennel együtt.

Szóval Stannis pont egy ilyen kegyetlen, Mások elleni háborúra volt megteremtve a végtelen kötelességtudatával és tántoríthatatlanságával.

Flowey - 2019. 05. 13. 19:38

Varys kiírásával, márcsak Davos és Sam maradtak akikért úgy-ahogy aggódom, kisebb mértékben Tormund, Bronn és Brienne.

Tyrion végzetében szinte biztos vagyok, érte már nem lehet szorítani.

speranza - 2019. 05. 13. 19:41

Ennél fantáziátlanabb epizódot még nem láttam a Game of Thrones 8 évadja alatt. :)

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 19:44

@Shed: pont ezért volt érdekes az ő története, afféle fordított Mefisztó lett a végén, jóra tör, de rosszat művel, avagy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, és hasonló bölcsességek.

dexike3 - 2019. 05. 13. 19:47

igen Stannis “tündőklése” és bukása, jól fel volt építve és hadvezéri és családi drámákkal volt megtámogatva. én sem gondoltam, hogy őrült lett volna, szimplán elvakult.
érdekes lett volna Westeros-i alternatív történelem. úgy rémlik, hogy őt sem támogatta a vasbank, pedig erre a szenzációs Aranykompániára fájt a foga.

sorozat/gyilkos - 2019. 05. 13. 19:55

Na megérkezett a madqueen apokalipszis, bugyog a Targaryen vér a dilifazékban.

Amikor valamelyik szereplő elspoilerezte hogy shakespeare-i lesz a végjáték, valahogy sejtettem hogy inkább a 3 richárdra gondolt és nem sokhűhóra, szóval valami ilyesmire kalkuláltam, viszont reméltem hogy árnyaltabban, előkészítettebben oldják meg. Ha nem két részt csesznek el az elején, ide befért volna karakter, meg konfliktusárnyalás, a megőrülés anatómiája. Na úgy vérfagyasztó lehetett volna.

Meg hát az első grillezett óvodásnál is értettük, micsoda rettenet ez, teljesen felesleges,viszont fárasztóan undorító volt mutatni még hármat. Az is elég sok mindent elmond a forgatókönyvről, hogy Emilia Clarke toronymagasan felülmúlta azt.

Látszik már a vége is, tök jó dráma lehetne belőle, csak már nem hiszem el, hogy megcsinálják.

Quantumleap - 2019. 05. 13. 19:57

De most akkor a vastrón megsemmisült, nem? :)

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 20:03

@Quantumleap: szerintem lesz a havas Vastrón a látomásból, csak pernyével. Egy ezrest tennék rá fogadóirodában.

Naamah - 2019. 05. 13. 20:04

Miért kéne sajnálni a királyvári népet? Ott hurráztak, mikor lecsapták Ned fejét.
Simán megerőszakolták volna Sansát, mikor elkeveredett a tömegtől.
Égjen csak a férgese.
Dany végre igazságot szolgáltatott.
Kár, hogy Aerys nem tette meg már annak idején. Sőt, kár, hogy Aerys nem irtotta ki a teljes Stark családot. A kis kígyók megérdemelték volna.

Dumb és Dumber szabályosan, minden előzmény és felépítés nélkül lemászárolták Dany karakterét és már csak azért sem vagyok hajlandó őt hibáztatni a történtekért. Ezer és egy módon hajlandó lettem volna elfogadni Dany halálát, de ezt nem.
Ezt soha.

Ráadásul pofátlan módon megpróbálják humanizálni Cerseit? Komolyan azt a nőt kellene sajnálnom, aki nyolc teljes évadon keresztül teljesen józanul követett el minden elkövethető bűnt?

Teglak - 2019. 05. 13. 20:05

A rész látvány szempontjából kiváltó volt. Már az előző évadban is azt vettem észre magamon, hogy már a kedvenc szereplőim sorsa se hoz lázba, de ebben az évadban különösen a 3. rész után számomra teljesen mindeggyé vált ki él és hal.

Pedig a cselekmény tetszik, noha elsőre ledöbbentem, hogy a másokat ennyivel letudták ( és nagyon béna volt az Aryás jelenet), de Dany bekattanása egy érdekes történet szál lehetett volna ha nem egy rész alatt vezetik fel. Olvastam külföldi forumokon, hogy mindig is lehetett tőle erre számítani, de akárcsak a többi “hős” karakter ártatlanokat nem bántott, sőt ő volt az aki a leginkább az együttérzésére hallgatott és próbálta megmenti a szenvedőket(rabszolgák, a boszorkány )
Így ilyen kevés felvezetéssel nehéz elhinni hogy így cselekedett a karakter, pedig ha jobban építik elhittem volna, mert Dany ahhoz is nagyon értett hogy kegyetlenül megbűntesse akik szerinte bűnösök voltak.

Szóval hiába tetszenek a fordulatok , a látvány és a történet kifutása egyszerűen nem tudom beleélni magam, valahogy a végeredmény nem működik.

Mint pl ebben a részben nekem tetszett Jaime és Cersei halála, de nem tudtam nem gondolni arra hogy viszont a Brienne-nel történt légyottja akkor mi volt? Fan service?

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 20:08

sorozat/gyilkos: egyetértünk, viszont így is valamennyire előhozták a kommentelőkből, hogy foglaljanak morálisan állást, a törekvés legalább dicséretes.

Energiavampir - 2019. 05. 13. 20:09

Bármibe lefogadom hogy Cersei/Jameie nem halt meg, kimásznak a romok alól, és lesz még balhé(ha Arya túlélt)
Dannynek nyilván egyenws innen sorsa, ahogy Jonnak is, kérdés csak az melyik irányt vették fel a készítők..
Tyriont valszeg kivégezteti, mert fejére olvass a bűneit, és ezzel törést okoz véglegesen..
Vajon Jon is sárkánytűz álló? asszem utolsó részben ez is kiderül..
Sansa meg heverészik északon, és várja a híreket?
Tormund meg közben összeakad egy kékszemű gyermekkel :)

kdb - 2019. 05. 13. 20:10

Neoprimitiv:

Nem mondom hogy egységes megítélés volt de Magdeburg 1631es kifosztása és a lakosságának lemészárlása például a katolikus világban igenis tetszést aratott, az első keresztes hadjárat idején Jeruzsálem illetve a negyedik idején Konstantinápoly kifosztása szintén.
Kíváncsi lennék hogy a kortársak a brit szigeteken kívül hogy vélekedtek Berwick kifosztásáról 1296, kétlem hogy bárkit érdekelt volna a dolog /megjegyzés egy napos “ostrom” volt a várost gyakorlatilag kiirtották, de gondolom I Edward nem volt épeszű hadvezér/.
Személyes vélemény de igenis látom a katonai létjogosultságát akár egy ilyen mészárlásnak is: ha a jelen példánál maradunk King’s Landing példája figyelmeztető jel lehet ha esetlegesen Lannisport vagy Oldtown hasonló ellenállást fontolgat /nyilván ez teljesen lényegtelen, mivel gondolom Arya a következő részben véget vet a Targaryen vérvonalnak/.

A tüzérség vonalra visszatérve, rohangáltak a civilek között szép számmal Lannister katonák is /nyilván menekültek/, de felfoghatom úgy is hogy a szőnyegbombázással lényegében Dany megakadályozta hogy valami védhető helyen összegyűljenek és újjászerveződjenek.

“Nagyon hosszú, kimerítő ostrom után engedélyezték általában a szabad rablást, amikor valamivel ki kellett engedni a katonákban felgyűlt frusztrációt.”
igen ilyen példák voltak, akkor mondok mást Konstantinápoly 1204 /5 vagy 6 nap/, Berwick elfoglalása 1296 /1 nap/, vagy Cromwell Írországban 1649ben Droghedanál és Wexfordnál /mindkettő kb egy hét/ ezek egyáltalán nem voltak hosszú ostromok mégis hatalmas vérontás és fosztogatás követte őket

Teglak - 2019. 05. 13. 20:11

Ó és még annyi, hogy bár Emilia Clarke-ot mindig is közepes színésznőnek tartottam, de az ebben és az előző részben nyújtott teljesítménye kiváló volt. Kb csak az ő játéja miatt tudom valamennyire elhinni, hogy a karakter mit és miért tesz.

dexike3 - 2019. 05. 13. 20:20

@kdb:
az igazi fordulat lenne, ha a Tű kiállna Aegon szívéből a befejező rész legvégén, így vége az összes Targaryen-nek

Python - 2019. 05. 13. 20:21

Teglak: Ezzel én is így vagyok. Inkább komika, mint drámai színésznő, de úgy voltam vele, hogy Daenerys Targaryen szerepére anno kvázi tökéletes választás volt. Mondjuk az agyi auraizmával műtöttek 2x történet után, ahol elsőre beszélni is alig bírt, meg a memorizálás is nehezen ment neki, emelem a nem létező kalapom Emilia Clarke előtt, mert nem adta fel, és még fejlődött is önmagához képest. Nem is keveset!
A záró évad 2. epizódja óta tényleg az eddigi egyik, ha nem a legjobb alakítását nyújtja. Ha nem ő lenne a karakter megszemélyesítője, akkor nagyon kilógna a lóláb, hogy néhol mennyire hiányos, logikátlan, na jó, inkább kidolgozatlan lett a forgatókönyv Daenerysel kapcsolatban is néhol.
Nem hiszem, hogy viszontlátjuk még a későbbiekben nagy drámai szerepekben Emíliát, de ebben az évadban bizony az ő színészi játéka az, ami elviszi a hátán a végjátékot a föntebb vázolt forgatókönyvi hibák miatt.

dexike3 - 2019. 05. 13. 20:23

kijött a The Last Watch előzetese:
https://www.youtube.com/watch?v=9K7c0jXkaGc

kdb - 2019. 05. 13. 20:25

dexike3

igazad van, nekem Jon Snow mindig Stark marad, ezt benéztem

de hozzátenném ha a következő rész utolsó jelenete valóban az lenne az nagyot ütne :)

Cornelius - 2019. 05. 13. 20:32

kdb: Nem volt itt semmi katonai dolog már ebben.
Ezt a részét elég jól játszotta most, az arcára volt írva minden. Itt elborult az elméje, elkapta a düh és csak gyilkolni akart. Ennyi és nem több.

Flowey - 2019. 05. 13. 20:33

“Dany végre igazságot szolgáltatott.”

Végül is annakidején sokan gondolták ezt Dolfi bácsiról is…

kdb - 2019. 05. 13. 20:37

Azért az bájos lesz ha az utolsó részben a hatalmas erkölcsi talapzaton álló Arya fogja kinyírni Daeneryst

Tekintve, hogy az erkölcsi talapzat alapja kb 40-50 Frey hullája :)
Mielőtt félreértés lenne, nem sajnálom egyiket se de az ő esetükben fel sem merül hogy esetleg ártatlanok voltak. Mert hiszen elképzelhetetlen hogy akadt közöttük olyan aki esetleg nem volt beavatva a tervbe vagy esetleg be volt de nem értett egyet vele viszont meg lett neki mondva hogy kussoljon mert a fater/nagyfater/dédfater így döntött és kész

Naamah - 2019. 05. 13. 20:38

“Végül is annakidején sokan gondolták ezt Dolfi bácsiról is…”

Nem láttam, hogy Dany bőrszín/vallás/egyéb alapján válogatott volna.
Rossz érv.

dexike3 - 2019. 05. 13. 20:41

érdemes belenézni a werkbe (bár ez is 35 perces). pl. sok jelenetsort hoztak be párhuzamba a Battle of the bastards-ból. pl. az elején amikor Jon meglátja a Bolton sereget a lóról, az egy az egyben benne van, amikor ugyanezt látjuk az Aranykompánia vezetőjének szemszögéből. ezzel a szerepek felcserőlédését, a jó-rossz határvonalak elmosódását akarták hangsúlyozni. (plusz talán Ramsay-Daenerys párhuzam is?).

más…
amikor jött Drogon az elején és a városlakók sorra csapták be a zsalugátereket a Süsü a sárkány ugrott be, mert ott is ezt csinálták mikor felbukkant a téren az egyfejű tűzokádó :D

danNN - 2019. 05. 13. 20:43

7 évadot sikerült telibeszarni. Köszönjük a készítőknek ezt a rakás szart. A TV egyik legnagyobb csalódása.

oltams - 2019. 05. 13. 20:48

https://www.gamestar.hu/masvilag/a-tuz-es-jeg-dala-ket-utolso-kotet-263122.html

Ez így nagyon érdekes megvilágításba helyezi a dolgokat. És ha belegondolunk, van benne ráció. Nem is kevés.

Naamah - 2019. 05. 13. 20:48

Flowey

de egyébként leírtam a lényeget: Dumb és Dumber karaktergyilkolása miatt nem vagyok hajlandó Dany ellen fordulni. Megcsináltattak valamit a karakterével, amit soha nem tett volna meg és arra is képtelenek voltak, hogy logikusan megpróbálják felépíteni.
Addig degradálták Rhaegar és Lyanna epikus szerelmét, hogy legyen miért legyilkolni egymást a rokonaiknak?
Hoppá… Jaime is elfelejtette, hogy ő már nem az az ember…
Nem fogom mosolyogva és tapsolva fogadni, hogy ilyen moslékot toltak a képembe. Bűzlik, hogy kapkodtak az egésszel, mert már inkább foglalkoznának gondolom a Star Warssal. Mindennél többet elmond a színészek arca, mikor az évaddal kapcsolatban nyilatkoznak. Utálják! És van, aki nyiltan be is szólt, amit külön imádtam.

Egy szenny lett a végére a trónok harca. Ez van.

Mate815 - 2019. 05. 13. 20:50

Nagyon jó volt kb a rész feléig, utána jött a shock value meg az értelmetlen violence. Két résszel a vége előtt offscreen bekattanni annyira, hogy porig égesd az áhított várost a saját seregeddel és minden lakójával együtt finoman szólva is olcsó írói húzás :D

kdb - 2019. 05. 13. 20:51

Cornelius

nyilván nem volt benne semmi katonai logika, viszont ha nagyon akarnám játszhatnám azt amit az írók csinálnak hogy minden rész végén megmagyarázzák 10 percben hogy ez azért volt az meg ezért

Katonai, taktikai estlegesen stratégiai téren amúgy sem várok semmit a sorozat világától, ami egyébként baromi érdekes hely lehet mert King’s Landingen kivűl csak Winterfellben élnek emberek /régebben éltek a falon túl Hardhomeban is, de nekik már végük/. Ahogy az elmúlt évadokat nézem nemesi réteg is csak északon van, illetve a Valeben még ott vannak a Royceok és ugye voltak a Tarlyk ezzel a nemesi házak végére értünk. A kontinensen elég komoly teleportkapuk is működhetnek mert egyesek random módon ugrálnak össze vissza. Inkább hagyom is a témát

DarkEagle - 2019. 05. 13. 20:51

Én itt még mindig arról beszélek @Neo hogy Dany mit áldozott fel és nem arról hogy morálisan értékelendő-e amit csinált. És az hogy segített Északnak baromira nem volt önző egyáltalán. Az miért önzőség ha segítesz másokon? Nem kapott érte semmit, hiszen Jonra nem volt szüksége a harcban mint láttuk. Drogonnal a Makulátlanokkal és maradék Dothrakival simán be tudta volna venni a várost. Egyedül Jon mondta hogy jönnek mert megígérte. Jon emberei mit segített itt ebben a csatában? Semmit. Ja de megerőszkaltak meg megöltek pár “ártatlant”. Ne menjünk el amellett hogy ebben a háborúban nem csak Dany volt az aki úgymond “ártatlanokat” égetett meg hanem Északi katonák is gyilkolászták a népe rendesen és nem a harangszó előtt hanem utána. Ezért volt kiakadva Jon annyira. Dany tette nem hiszem hogy meglepte volna hiszen a csajszi már ott megmondta neki mikor utoljára beszélgettek hogy “Akkor marad a félelem.” Ott abban a helyzetben ha elmondja hogy szereti és neki ez a kapcsoalt fura de mellette szeretne maradni végleg akkor Dany talán máshogy döntött volna de Jon megadta az utolsó lökést a töketlensége miatt.

Ami a városi népet illeti a Náci hasonlat tökéletes ide. Cercei Hitler a nép pedig a németek akik tapsoltak Hitlernek azért mert ki akarta írtani a zsidókat. Királyvárban élő emberek pont ugyan ilyenek szóval ha kérhetem ne csináljunk úgy mintha ártatlan emberek lettek volna hiszen egyrészt:

1. Mikor Nedet ölték meg mindenki tapsolt
2. Mikor Tyriont akarták kivégezni mindenki tapasolt érte. Plusz mikor Tyrion mondta hogy bár hagyta volna mindent elpusztulni mindenki Tyrion mellé állt hogy de menő volt. De mikor Dany csinálja akkor Őrült Királynő meg karakter idegen meg aki mást mond az tuti hogy elvakult fan. Rohadtul nem, Neo.

Nem vagyok elvakult Dany fan. Többször is leírtam hogy nem pártolom amit tett de nem fogom sírva sajnálgatni ezt a pornépet mert nem érdemlik meg. Dany helyében én már rég kivátam volna Tyriont meg Varyst és az elején három sárkánnyla mentem volna rá a városra és akkor már Királynőknt mehetett volna csatába az Éjkirály ellen és akár ott meg is halhatott volna.

Egyébként a sorozattal sem vagyok elvakult hiszen látom a hibákat. Ott vannak 8. évad óta. Ne csináljunk úgy mintha a hülyeség meg a plot armor csak az elmúlt 1-2 évben került volna elő. Martin atyusunk sem mindenható. Amíg az ő sztoriját követték addig sem volt több értelme mint most vagy volt kevesebb hiba benne. Csak nem volt ennyire garandiózus a sztori.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 20:53

Ja egyébként itt van a heti 40 percesBTS videó. Én továbbra is szájtátva ámulok hogy mennyi meló van ebben a sorozatban és szomorúnak találom hogy a nézők 90%-a minimum magasról tesz rá és valószínűleg örökre elfelejti ezeket az embereket amint vége a sorozatnak.

Egyébként annyit még hogy tényleg hatalmas tisztelet Emilia Clarknak mert neki volt talán a legnehezebb dolga hiszen az összes jelenetét zöld környezetben kellett előadni és hát nem mondhatja senki hogy a mai részben nem volt rajta érzelem.

https://www.youtube.com/watch?v=RQ9QQMXTftY

winnie - 2019. 05. 13. 20:54

darkeagle: lenyugozo, de sok sorozatban van sok melo. az nem merce, hhogy sok embert sokaig dolgoztatnak, mert sok penzuk van, es mernek nagyot almodni.

katyvszlipp - 2019. 05. 13. 20:58

Jah igen, @Naamah jól mondja, ez a Rhaegar-Lyanna kapcsolat és a feltárása is egy szappanoprás húzás, így hogy arra van felhasználva hogy Jon és Dany között feszkó legyen.
Ennek nem sok értelme volt.
Meg ennek az egész Jon a trónörökös vonalnak is talán csak akkor lenne értelme, ha ténylegesen trónra kerülne, mondjuk Dany likvidálásával.
Akkor keserédes vég lenne számára, az biztos.

Sawyer - 2019. 05. 13. 21:02

a 6×03-hoz már nem szóltam hozzá, mert akkora csalódás volt, hogy hihetetlen. Azóta pedig egyre jobban gyalázzák a sorozatot, igazából kedvem sincs már leírni azt a sok szrt, amivel sikerült kitömniük a lejátszási időt. Hihetetlen, hogy 2 évet kellett várni erre a marvellé vált kiszámítható valamire…
Euron vs. Jaime harcánál röhögtem fel, mert ezt már tényleg nem hittem el… De a totál jelentéktelen Arya Ryan közlegény megmentése-kópi jelenetei is full erőltetettek voltak, ha Deny-t is ő öli meg, és azért volt ez a felvezetés, akkor végképp gratulálok az íróknak.
Ennél közhelyesebb giccsparádét hálivúd 5 perc alatt összedob.

Flowey - 2019. 05. 13. 21:06

Dany végre igazságot szolgáltatott.

Jó akkor nem így értettem, hanem úgy, hogy a legtöbb diktátort kezdetben tapsvihar fogadta és a kezdeti kegyetlenkedéseiket is megtapsolták, mert “végre megkapják a mocsok *random ellenségkép*”

winnie - 2019. 05. 13. 21:06

Darkeagle: nem azért tapsolnak, mert rossz emberek. ez kultúrális dolog. mi ismtapsolunk a cirkuszban a fogságban tartott állatok parádéztatását látva, az arénában is tapsolnak az emberek a gyikolázsást látva (és utána otthon nem “megrakják az asszonyt”, hanem puszit adnak a gyereknek). a kivégzés nyilvános ünnep. kultúrális dolog ujjongani abban a korban és világban. fòleg, hogy olyanokat vegeznek ki, akik raszolgaltak. a pornep nem fog utanaolvasni ned stark multjanak, es ha a torpe arulova valt, akkor halalt erdemel ujjongas kisereteben.

mondjuk eleve butasag azzal arvelni, hogy valak “rossz”, mert akkor sem erdemel halalt, de pont az olyan velemenyek ellen veded daeneryst, amikkel te illeted a varoslakokat.

Melkon - 2019. 05. 13. 21:08

“Ohh, az ellenség feladta, nyertem. Enyém a trón!”
“A ***** anyjukat, felégetem az összeset!”

:D

Mindig van lejjebb. Bár feleannyit költenének a látványra és egy kicsit többet a forgatókönyvre.

Cornelius - 2019. 05. 13. 21:09

kdb
Ez a baj, hogy ezeket nem a rész nézése közben kapjuk meg hanem számomra már bullshit magyarázkodások közepette próbálják ezeket beadni utólag.

winnie - 2019. 05. 13. 21:15

beadni nem utólag akarják és nem magyarázkodnak, ezek elég régi felvételek.

Naamah - 2019. 05. 13. 21:17

“Jó akkor nem így értettem, hanem úgy, hogy a legtöbb diktátort kezdetben tapsvihar fogadta és a kezdeti kegyetlenkedéseiket is megtapsolták, mert “végre megkapják a mocsok *random ellenségkép*”

Itt Cersei volt tökéletesen felépítve diktátornak. Basszus, gyakorlatilag a könyvekben nem egyszer hasonlítják Őrült Aeryshez. Cerseit! Ő volt felépítve erre a szerepre, nem kellett volna Danyt betolni a végére. (Minden előzmény nélkül.)
És megkapta érte a büntetését? Nem. Majdhogynem happy endje lett, mert visszakapta a szerelmét.
A fanservice kedvéért meg Brienne is kapott egy szükségtelen rúgást az előző részben.
Ráadásul problémát csinálni abból, hogy Dany Jon nagynénje, amikor Északon is volt nem egy ilyen jellegű házasság. -.- Csak a testvér-testvér dolgot nézik ki az ottani népek.

Egyébként meg mindegy is… Westeros egyetlen igaz és tökéletes királyát megölte a bitorló a Tridentnél még mielőtt trónra léphetett volna. Innentől fogva Westeroson nincs, aki betölthetné az űrt.

kdb - 2019. 05. 13. 21:17

Cornelius
Igen ez a nagy probléma, nem tudják úgy megcsinálni a részeket hogy abból átjöjjön a mondandójuk ezért utána egy félórában elmesélik hogy valójában mit is láttunk.
Nekem ez olyan mint amikor egy nagyon rossz viccet mesél valaki /vagy nagyon rosszul mesél egy jó viccet/ és utána nekiáll megmagyarázni hogy miért kellene nevetned rajta.

Naamah - 2019. 05. 13. 21:22

és megtaláltam a legnagyobb különbséget a Gyűrük Ura és a Trónok harca között: A Gyűrűk Ura könyveket eddig hatszor olvastam. Ezerszer láttam a filmeket. Viszont a Trónok Harcához én még egyszer hozzá nem nyúlok, az már most fix. Ez a moslék újranézhetetlen és kész.

Asdf12 - 2019. 05. 13. 21:22

A logikai marhaságok miatt továbbra is ezt tartom magasan a leggyengébb évadnak.. de ez a rész azért baromira adta:))
Nem értem mit háborognak ezen sokan hogy Daenerys megőrült, egyáltalán nem őrült meg csak nem volt más választása ha uralkodó akar lenni
A karakterének pedig meg volt már ágyazva akár az első évadban is hogy nem riad vissza a kegyetlenségtől ha szükséges, legelőször amikor élve elégette a boszorkányt
Aztán amikor keresztre feszítette a mestereket, egy másikat meg megetetett a sárkánnyal, vagy akár a Tarlyk esete
Ez is egy ilyen szükséges rossz volt a célja érdekében, csak más nagyságrendben
Rájött hogy egy másodrendű senki lesz Jon mellett mert itt nem szereti senki, vagy pedig a rettegés miatt lehet még ő az uralkodó
Amit egyébként meg is mond a rész elején
Szóval nem bosszúból meg őrültségből pusztította el a várost, hanem mert racionálisan végiggondolva ez volt az egyetlen lehetősége hogy beteljesítse az életcélját

Cornelius - 2019. 05. 13. 21:23

Ha ezek régi felvételek amikben ezekről mesélnek akkor bizony bennem még nagyobb kérdőjelek fogalmazódnak meg a részekkel kapcsolatban.

Melkon - 2019. 05. 13. 21:26

Naamah

Ez nem fair összehasonlítás, a Tűz és jég dala már megjelent kötetei úgy 5-6-szor olyan hosszúak, mint a Gyűrűk ura trilógia. Tehát ha 6-szor elolvastad a LoTR könyvekete, akkor kb annyi időt raktál bele, mint amennyit a Tűz és jég dala egyszeri elolvasásához kell. :)

A film + sorozat arányaiaban talán még jobban különbözik.

Persze a LoTR végig koherens volt a világához és nem volt tele logikátlanságokkal. Például ott tudták, hogy mire való egy vár, mire jók az íjászok és hogyan kell a lovasságot használni. :D

Jobbak is lettek a csaták. :)

Llew - 2019. 05. 13. 21:29

Az a baj, hogy érdektelenséget érzek a rész után. Látványos volt, élveztem menet közben, de a vége után olyan üresség van bennem. Nem utálom, nem bosszantott fel, de azt hiszem nem is fog hiányozni ha vége lesz.

Nem ráztak meg a halálok.

Varysé viszont tetszett. Tudta mi vár rá, vállalta. És a levéllel talán azt is biztosította, hogy a halál nem állítja meg, bár az ilyen lecsengésű dolgokhoz már nem biztos, hogy van idő egy részben. Vajon kinek írt? Illetve lesz-e még egyáltalán jelentősége?

Nem tudom Tyrion miben bízott.

Jaime halála még érdekes volt, hibába minden, nem tudott szabadulni Cerseitől. Viszont hogy erre az Euronos közjátékra miért volt szükség azt nem igazán értem.

Remélem Bronn elvitte a lóvéját Királyvárból. Ha meg nem akkor beugrik és ő tesz pontot Danny végére, nem pedig Arya vagy Jon.

Esetleg még Davos, mert Varys mellett ő van még eszénél és foglalkozik a trónon kívül mással is.

fjanos - 2019. 05. 13. 21:31

Dany esetében az előző részben vált nyilvánvalóvá, hogy mi vezérli őt valójában. Azzal, hogy Jon-nak, a jogos örökösnek könyörög és elvárja tőle, hogy tartsa titokban a származását, gyakorlatilag ugyanolyan trónbitorlóvá válik, mint akiken bosszút akar állni, nincs joga a trónra, mégis mindenáron azt akarja. Ez a pont volt a vízválasztó, innentől már nem lehet kötelességtudatra visszavezetni a cselekedeteit, egyedül az önzés és a sértettség motiválja.
Jon származása megsemmisíti Dany legitimitását, és mostanra tisztában van azzal is, hogy ez nem fog titokban maradni.

Naamah - 2019. 05. 13. 21:32

Melkon

ha nem lenne ilyen kritikán aluli a trónok harca minősége, simán rászánnám a plusz időt.
De persze nekik nem kellett a minőség. Inkább a sokkhatás. Az már valami. Azon gondolkodom, hova jutott volna Tolkien, ha úgy írja meg a műve befejezését, hogy Aragorn az esküvőjén előkap egy fekete pengét és nyakon szúrja Arwent, aztán lerántja a maszkját és kiderül, hogy végig ő volt Morgoth, a Fekete Ellenség. Frodóékat pedig kirabolják hazafelé menet és ott rohadnak memg árokban, vagy valami…

kdb - 2019. 05. 13. 21:39

Varys karakterét főleg a sorozat első 4 évadában nagyon bírtam, de azért itt megjegyezném hogy a Westeroson elhalálozott több százezer emberért nem kis mértékben ő a felelős. Ha még Robert lázadása előtt megmérgezi Aeryst és ezáltal trónra juttatja Rhaegart lehet hogy mindkét háború elkerülhető lett volna. De még Robert hatalomra jutása után is csak a szart kavarta bármennyire mondja hogy ő az embereknek akar jót, ezt én még egyik tettében sem láttam manifesztálódni.

Naamah - 2019. 05. 13. 21:41

kdb

Rhaegar a harrenhali tornán konkrétan az apja leváltását tervezte. Varys volt az, aki figyelmeztette Aeryst és odaküldte.
Ha nem kavar közbe, Aerys félre lett volna téve az útból. Már a Lyannás dolog előtt.

Melkon - 2019. 05. 13. 21:42

Naamah

Én inkább a Helm Szurdok D&D editiont nézném meg.
A sereg a váron kívül védekezik, az íjászok afk-znak, várfalon 1-2 ember lézeng, de nem baj, mert amúgy sem látunk semmit belőle.

Miután már mindenki meghalt és csak a király védekezik Frodó a semmiből a végzet hegyébe teleportál (mert ugye az utazását minek mutatni), beledobja a gyűrűt, majd kiderül, hogy igazából a védekező seregnek csak a fele veszett el. :)

Biztosan ott is megmagyarázta volna sok ember, hogy ez mennyire logikus, meg hát ez csak egy fantasy világ, mit jössz itt a logikával, amúgy meg vegyél egy plazmatévét és állítsd be külön csak erre a részre… :D

Azért kíváncsi lennék rá, hogy ha elkészült volna ez a 2 verzió vajon lenne-e bárki, aki a D&D editiont választaná.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 21:44

@Winnie: Én továbbra sem Dany-t védem csak azt mondom hogy elég durván átfordult felé a mérce. Elvégre amit ő csinál azt csinálja(ta) más is a sorozatban természetesen nem ennyirel átványosan hisz csak neki van sárkánya de érdekes mód a többi szereplőnél sosem láttam ekkora utálatot mint amit Dany kap csak mert most ezt meglépte. És ezt nem most kezdte el a néző sereg hanem már akkor is mikor folyó másik felén volt.

Nyilván a sok jó nem mnetesíti a sok rosszat de azért ne feledkük el hogy Varys olyan embert akar a trónra aki ugyan úgy legyilkolt ártatlanokat akik csak parancsot követtek, lásd pl fattyak csatája. De mondhatnám épp Nedet is akinél azzal kezdődött a sori hogy egy ártaltlan embert végzett ki mert csóró nem mert visszamenni a falra mert látta a Másokat. Ja Ned is kedves aranyos ember.

Szóval ja én csak azt mondom hogy át kéne kicsit gondolni. Kezdetek óta ki akarták végezni őt és a gyerekét utána meg csodálkoztak hogy nem bízott senkiben és bosszút akart. Anno mindenki hogy utálta Sansát most meg őt akarnák a trónra. Cercei 2.0-át.

winnie - 2019. 05. 13. 21:46

nem “mindenki”. “volt, aki”, de az előző rész pont arról is szólt, hogy mekkorát változott. ês nem minden karakter változik.

perszepolisz - 2019. 05. 13. 21:47

Gondolom az azért sokaknak feltűnt, hogy Aryát most láttuk utolsára. Szerintem ő ellovalogolt a naplementébe.

Más: Nekem a Trónok harca többek között azért is tetszett, mert egy elég fasza háttértörténetet alkotott meg. Egy háttér világot, amibel legendás hősök, legendás csaták, párbajok, események vannak. Na ennek a résznek azt hiszem minden jelenetét megéneklik, majd 1000 év múlva – ha még lesznek emberek Westeroson.
Emiatt a hangulat miatt nekem ez a rész rendben volt. Persze sárkányok-skorpiók, meg Jaime-t kétszer leszúrják de tovahalad, Arya miket él túl, stb.

ender1112 - 2019. 05. 13. 21:49

Varys csak a soriban nyomja ezt a vonalat, hogy ő kisembereken és a birodalmon segít; a könyvben teljesen más a motivációja.

Llew - 2019. 05. 13. 21:56

perszepolisz
te nagyon más sorozatot néztél mint mi, ha ezt gondolod

katyvaszlipp - 2019. 05. 13. 21:57

@perszepolisz:
Arya lesz a következő részben, tehát ez a naplementébe ellovagolós klisé megint csak egy eszköz volt, mert jól néz ki…

eleve nem értem minek kapott a 3. rész után megint 15 percnyi menekülős vonalat, totál feleseleges volt.
egyrészt nyilván értem mi volt a cél vele, bemutatni a pusztítást, stb, de ezt akár több karakter szemszögéből megtehették volna, Tyrion,Davos, Jon, stb…de nem, Aryat kell idetolni egy totál karakteridegen helyzetbe, hogy nézzük ahogy 15 épület rázuhan, meg agyontapossák, de túléli mert plot armor rulz.
másrészt, ha azt alapozták meg,hogy Danyvel is ő végez, az nekem megint visszás, mert minek ennyire mindent az ő kezébe adni? NK elég volt neki szvsz.

plusz a többi Stark szerintem összesen nem kapott annyi screen time-t mint ő ebben a két részben. Sansa, Bran, Jon…csak Arya. Miért?

pedig kedvelem a karakterét,és imádtam minden jelenetét a sorozat kezdete óta, de kicsit szerintem már túlzásba estek vele.

perszepolisz - 2019. 05. 13. 21:59

Bevallom az előzetes még nem láttam, de továbbra is tartom, hogy Arya karakterében egyszerűen nem lehet több. Nagyon csalódott lennék, ha az ő szerepe az instant hős lenne.

Naamah - 2019. 05. 13. 22:09

“Spontán reakció” = “Nem tudtuk mit csináljunk a karakterével, hát szétcsesztük.”

Dumb és Dumber jobban tenné, ha befogná és nem próbálnák utólag magyarázni a bizonyítványukat, mert ez csak tovább ront a helyzeten.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 22:09

kdb: “rohangáltak a civilek között szép számmal Lannister katonák is /nyilván menekültek/, de felfoghatom úgy is hogy a szőnyegbombázással lényegében Dany megakadályozta hogy valami védhető helyen összegyűljenek és újjászerveződjenek.”

A lannister katonák addigra már letették a fegyvert, nem rohangáltak azok sehova addig, amíg Dany a fejükre nem kezdte dönteni a várost. Nyilván felfoghatom úgy is, hogy minden amit csinál, az hurrá, de én köszönöm inkább kiszállok ebből a fan excuse bingóból.

entaro - 2019. 05. 13. 22:10

Egyébként egyszerűen nem fér a fejembe, hogy az HBO miért ment bele, hogy a 10 évad helyett amit a csatorna akart lett 8, amiből a 8. ( de kicsit a 7. is) mostmár kijelenthető, hogy totál összecsapott lett a logika és a story kárára.

Ha DnD nem akart több évadot foglalkozni vele miért nem lehetett showrunnert válatni a 8. évad után? Volt már ilyen nem egy sorozatnál.

Animefan - 2019. 05. 13. 22:19

Nem volt rossz a rész, de kezdem már unni a sok logikai hibát, meg a szuperhős képességeket. Nem az Arrowot nézem, vagy a Flasht, hanem a Trónok harcát.

Sándor meg Hegy harca az mi volt komolyan? Olyan mintha 2 szuperhős csapott volna össze. Hegy amilyen ütéseket bevitt Sándornak rég meg kell volna halnia, nem az hogy még él , meg él, és még a szemét is kinyomják és akkor is még ficánkol. Hegynél érthető, mert azt mesterségesen tuningolták föl, meg mágival vagy mivel. Ahhoz képest, Sándor eléggé jól bírta az ütéseket.

Akkor ott van Jamie, nahát az is szuperhős volt, mert Euront letudta győzni félkézzel, sőt még ahhoz is volt ereje, hogy Cerseihez eljusson és még akkor is vígan beszélgettek meg jártak. Aha.

Na meg Arya az no komment. Ő mindent túlél, se lábsérülés, se karsérülés , semmi. Arcára kapott smink vért oszt viszlát. Sőt még egy fehér ló is odateleportált, lassú zenével. Hát hogyne. Szinte hánynom kellett.

Egyedül az tetszett, hogy Danny csak teljesítette a bosszúját meg megörült és porig égette a várost. Persze az is vicc, hogy annyi skorpió fegyver, mindegyik egy dölészögre van beállítva és nem különbözőre, hogy nem tudják eltalálni a sárkányát.Arról nem is beszélve, hogy az egész serege vissza töltődött, mintha nem is haltak volna meg a mások ellen.

Annyi sok hibája van ennek az évadnak, hogy rettenetes felsorolni. A sok ostoba megvalósítás egyszerűen kikészít. Az meg egyenesen botrány lesz, hogy Arya fogja megölni Dannyt és John lesz a király. Remélem lesz még valami csavar, de valószínűleg nem, hiszen eddig is 0 szinten írták a storyt.

Alexejevic - 2019. 05. 13. 22:24

Elég nagy csalódás számomra a rész, de mellette meg nagyon grandiózus. Szerintem abban nem kell vitatkoznunk, hogy a TV-zés új korszakába ért, mert ez a 80 perc nem semmi látványt adott…Brutális volt.
Viszont a történet annyira nem fogott meg. Sok szemszögből meg lehet közelíteni Daenerys tettét és tervét. Ugye őt gyerekkora óta úgy “nevelték”, hogy neki bizony Westeros trónja kijár. Akárki is ül rajta. Átment mindenen, végigzúzta Essost, remek döntéseket hozott, míg át nem ért Westerosra. Segített a Mások ellen, minden ment, ahogyan mennie kell. De több sebből vérzik az érvelése. Ha valóban felszabadítónak hiszi magát, akkor amikor megtudja Jon származását, akit ráadásul szeret, akkor szépen leül mellé a trónra és a Targaryen házat újra felemelve uralkodhattak volna együtt. Jont mindenki elismeri, Észak mögötte van, a vadak nem jelentenek fenyegetést, az Éjkirály halott. Észak, Falon túl pipa, Sansa-ék megnyugodhattak volna, a Vas-szigetek szintén el van foglalva Yara által, nincs több nagy ház. Dany pedig bizonyította, hogy “emberbarát”, hiszen a Mások elleni csatát helyezte előtérbe, meghalt két sárkánya, Essosi tetteiről is hallottak, szereti Jont… Nyilván ez így túl “egyszerű”, de ha így dönt, ugyanúgy uralkodhatott volna, az összes címével együtt. De Dany hibázott, hozott egy döntést, gyűlöletből, dacból, ami számomra totálisan megölte a karaktert. De ez a Trónok harca. Ezért is szeretjük:) A főbb szereplők halála abszolút nem lepett meg, hiszen ez Dany és Jon játszmája, minden más a helyére került. Én bevallom, hogy szurkoltam egy “kellemesebb” befejezésnek, dehát ez van:)
Én továbbra is kevésnek érzem ezt a 6 részt, nagyon-nagyon sietős a tempó. Fogjuk a Disney-re ezt is, ők biztos jobban fizetnek a SW munkáért:D
Egyszerűen lehetetlen szerintem belesűríteni 90 percbe a maradék történést. Rengeteg kérdőjel van. Hogyan dönt Jon? Mit kavar Sansa? Arya mit tesz? Jon-Dany párbeszéd? Tyrion sorsa? A főbb területeknek kik lesznek a vezetői? Látjuk-e még a vadakat? Bran tesz-e még valami maradandót? Túl sok a kérdés. Szerintem lehetetlen úgy lerázni ezt a sorozatot így, hogy ne cliff legyen a vége. És ez engem kicsit elkeserít:)

kdb - 2019. 05. 13. 22:25

Neoprimitiv

Nem azt mondom hogy minden amit csinál az hurrá jaj de jó. Igazság szerint a sorozat írói az elmúlt 3 évadban kb az összes karakter IQ szintjét levitték 0 alá kivéve egyet kettőt /mivel Hodor és Sansa már alapból ott volt/ szóval nem várom el hogy bárki bármit átgondoljon vagy logikusan cselekedjen.

De ha én hódító hadvezér lennék és el kellene foglalnom egy ellenséges nagyvárost egy olyan ellenféltől aki többször bizonyította hogy nem épp az adott szaváról híres, egyáltalán nem bíznék abban hogy az elég körülményesnek látszó fegyverletétel valós és nem csak egy újabb csapda.
Plusz ha már fel kell dúlnom egy elfoglalni kívánt terület egyik városát akkor azt úgy intézem hogy többieknek egyértelmű legyen hogy nem lehet és nem érdemes velem szembeszállni. Ha a második vh-ból indulok ki bevetem az atomot hogy ne kelljen porig égetni egész Japánt.

Ennek a résznek a kapcsán engem nagyon meglep hogy itt mindenki úgy gondolja hogy a középkorban egy város elfoglalása kb vér és áldozatok nélkül megy.

Néma Harcsa - 2019. 05. 13. 22:26

“Milyen lenne már, hogy Tolkien úgy írta volna meg a Gyűrűk Urát, hogy…”? Ennek az ellenkezőjét látod évek óta a képernyőn és a könyvek lapjain. Martin és D&D így írja/írta meg többek közt a Gyűrűk Urát, Shakespeare királydrámáit és egy rakás másik rájuk ható művet/történelmi eseményt/mítosztt.
Ha bármi tetszett neked eddig ebben a történetben 8 évad alatt, akkor épp ezért tetszett. (Nekem sok minden tetszett, sok minden meg nem korábban is) Vicces persze mindig visszavetíteni valamit, ám ilyen alapon írd le bátran, milyen a GOT-os Biblia vagy GOT-os Hamlet vagy GOT-os Gilgames-eposz. Oh, wait…
Adolf Cersei egyébként Dany kapkodós szálának áldozata lett kicsit, az úgynevezett tükröztetős írói technikát próbálták alkalmazni a két “oldalváltó” királynővel, kevés sikerrel.
Emilia C. láthatóan erején felül teljesít, viszont ennek respektjén kívül nem esnék a fentebbi túlzásokba.

kabuki - 2019. 05. 13. 22:27

DarkEagle: Nem akartam hozzászólni, mert eszemben sincs parttalan és személyeskedő vitát kezdeményezni, de ez azért már tényleg sok.
“Ami a városi népet illeti a Náci hasonlat tökéletes ide. Cercei Hitler a nép pedig a németek akik tapsoltak Hitlernek azért mert ki akarta írtani a zsidókat. Királyvárban élő emberek pont ugyan ilyenek szóval ha kérhetem ne csináljunk úgy mintha ártatlan emberek lettek volna…”

Az ezek szerint nincs meg neked, hogy a koncentrációs táborok puszta léte sem volt tudott dolog még a Szövetségeseknek sem, nem hogy a német lakosságnak. De ha szerinted ez így helyes, akkor gondolom az is totál rendben lévő lett volna, hogy a Szövetségesek írmagját is kiirtják a német lakosságnak a háború végén, elvégre mind BŰNÖS volt. Ja, az meg hogy a hasonlatod szerint Cersei=Hitler, hát C. mégis mely etnikai, vallási, stb. lakosságcsoportot akart eddig egységesen kiirtani?

Arról nem beszélve, hogy a királyvári lakosság mind, egytől egyik BŰNÖS, mert tapsoltak Ned kivégzésén, meg Tyrinnál, meg egyebek: aha, mert nyilván mind az 1 millió ember ott állt a téren, és tapsolt, minden információ birtokában, és ennek ellenére erkölcsi alapon állást foglalt tapsolásával Cersei (itt ugyan még Joffrey, de mind1) mellett. Az a 6 éves kisgyerek is, aki akkor még meg sem született. Ennél fogva a teljesen jogos és megérdemelt a sárkánytűz általi halál mindnek. Értem.

Oké, ennél jobban nem akarok ebbe már belemenni és úgy általában nem kifejezetten DarkEaglenek szólt ez, mert egy csomó helyen csomó ember írt ilyeneket, szóval nem kell válaszolni rá, de komolyan, teljesen leesett az állam ezektől a véleményektől.

A részről magáról:
sztori: 3/10
látvány: 10/10
meglepetés: 0/10
humorfaktor (hála Lord Vízistricinek, a nyílt tengeri úszóbajnoknak): 6/10

Szerintem akinek ez a Dany-féle megoldás WTF volt, az eddig nem nagyon látta a sorozatot, csak nézte. Fentebb már sokan kifejtették miért, nem ismétlem el.

Én csak Jon elhúzódását nem nagyon tudtam hova tenni, az előző részben még dúlt a láv, vagy nem? Na mind1, ez kellett a sztoriba, a miérteket meg majd D&D heti “magyarázom a bizonyítványom” videója tartalmazza. Vagy nem. Whatever.

DarkEagle - 2019. 05. 13. 22:28

Amúgy szerintem abba gondoljon bele mindenki, igen Winnie mindenki, hogy anno a többi király jelölt pl Robert aki egy szerelmi csalódás miatt támada be a várost mennyivel volt jobb. És az ő elődjei? Vagy utódjai? Stannis pl. De továbbra is azt mondom hogy ezúttal a te kedvedért átfogalmazva, hogy SZINTE SENKI sem mondta rájuk hogy “Mad Queen” rájuk még csak nem is mondtak semmit, elkönyvelték úgy hogy “hát ilyen a háború.” De ha Dany csinálja akkor egyből Őrült gyilkos. Mikor Cercei felrobbantatta a fél várost mindenki tapsolt hogy jaj de menő volt. Mikor Dany cisnálja ugyan ezt akkor őrült. Gondolom érted mire akarok kilyukadni.

Egyébként az a durva ha anno Robert nem akarja megöletni Dany-t hanem hagyja hogy éljen akkor ez most 10000% hogy nem történik meg. Drogo sosem kelt volna át a tengeren. Vagyis nem akart volna. Lehet most is élne és Dany a fiát nevelgetné. Viserys meg jöhetne háborúzni.

Javítsatok ki ha tévednék de anno az első Aegon Targaryen nem ugyan ezt csinálta amit Dany de őt mégis valahogy hősnek kiáltották ki.

zolij - 2019. 05. 13. 22:28

Szerintem a skorpiós résszel nem volt gond, ennyit számít ha azon a sárkányon (ami ráadásul a legerősebb) ül egy lovas, aki már nem egy csatában részt vett vele. Eddig ilyen párost egyszer találtak csak el skorpióval, úgy hogy előtte a fegyver létezése se volt ismert.

AllainLG - 2019. 05. 13. 22:29

Végére tipp: Jon belehal a kötelesség vs szerelem témába, Arya megöli Dany-t, és Gendry-vel együtt uralkodnak, másik 2 olyan karakter akik nem akarnak uralkodni, ezért lennének jók. Arya mondta, hogy ő nem 1 hölgy, így már királynő lenne.

Abba már belegondoltatok, hogy a készítők több ezer Khaleszi, Denerisz stb. nevű kislány életét most nehezítették meg nagyon? Elhamarkodták páran a keresztelést.

Babesz - 2019. 05. 13. 22:30

DarkEagle
Azt szerintem senki nem kérdőjelezi meg, hogy ne lenne sok munka a részekben. Látszik rajta a pénz, gyönyörű volt ez a mostani epizód is. Ahol úgy tűnik elfogyott a kreativitás az maga a történet megírása. Szemfényvesztésnek tűnik az egész. Talán azt hitték, ha látványos epizódokat csinálnak, akkor nem tűnik fel az embereknek a szegényes történetmesélés? Inkább lenne kevésbé látványos, de lehetnének árnyaltabbak a történések.
Most így estére lehiggadva rájöttem nincs bajom a szálak alakulásával. Simán kinézem Martinból is, hogy Dany végül bekattan és ámokfutásba kezd de az ehhez vezető út nála kilenne dolgozva. Nekem olyan mintha Martin tényleg megadta volna a főbb pontokat:
– Ayra megöli NK-t
– Dany bekattan
– Cersei Jaime karjaiban hal meg
– még folytathatnám a sort és most úgy néz ki az írók nem tudtak felnőni a feladathoz, hogy megfelelően felvezessék ezeket a történéseket. Gondolom nem véletlen nem akartak több részt, talán ők is rájöttek túl nagy feladat nekik, hogy megírják a Trónok harca méltó befejezését és inkább gyorsan letudták nagyon látványos szép epizódokkal. Így viszont ne csodálkozzanak, ha a nézők nagy része csalódott, mert mindig maga a történet volt az ami igazán lenyűgöző volt a Trónok harcában, amiatt lett sikeres és nem a látvány miatt.

Neoprimitiv - 2019. 05. 13. 22:31

DarkEagle: “Én itt még mindig arról beszélek @Neo hogy Dany mit áldozott fel és nem arról hogy morálisan értékelendő-e amit csinált.”

Hát hogy a fenébe nem a morális értékeléséről beszélsz, amikor olyanokat mondasz, hogy “megérdemelte” a tömeg a mészárlást, mert bűnösök voltak. Senki nem mondta, hogy amit csinált, az valami légből kapott abszurd lett volna. Nem, ez szépen fel volt építve, benne volt az előzményekben, hogy megborulhat. Most amikor ez megtörtént, akkor mégis fel vagy háborodva, hogy a nézők ezt részben pszichésen nem normális, részben morálisan elfogadhatatlan tettnek tartják. Szerinted ez csak “szomorúság” és bár az általa is elfogadott fegyvernyugvás után kezdett el tombolni, aki a rosszabb végére került a f-nak az csak azt kapta, ami járt neki. (Beleérte a saját embereit is, nem véletlenül iszkoltak Jonék kifelé a városból.)

Senki nem állította, hogy csak ő volt kegyetlen. Olyan alacsony IQ szerintem nincs, akinek ne jött volna le az erőszakolós, torokelvágós jelenetből, hogy bizony, war, war never changes.

Teljesen fölösleges keresztes hadjáratot folytatni azért, hogy most milyen igazságtalanul bánccsák a kis Danyt – ennek a résznek éppen az volt a célja, hogy igen, a kis Dany nem a fehér páncélos gáncstalan lovagina.

entaro - 2019. 05. 13. 22:31

Értem én mit akartak itt Danyvel de ez a 180 fokos jellemfordulás így 2 rész alatt azért kicsit erős volt.
Mi is történt vele az évadban:
– meghalt Jorah
– meghalt szürke féreg barátnője
– Jon elárulta, hogy kicsoda majd páran megtudták
– meghalt egy sárkánya

Erre olyan szinten bekattan, hogy nemhogy felégeti Királyvárat, hanem konkrétan totál felégeti miután megadják magukat oké :)

A dothrakit még értem, hogy civileket mészárol, de a fegyelmezett makulátlan zsoldosok, vagy az északi sereg kicsit necces. Jonnak nem volt annyi esze, hogy a csata előtt legalább az ő embereinek megtiltsa a mészárlást?

Egyébként honnan lett megint ennyi makulátlan, pláne dothraki? 3. rész végére maradt kb 20 ember életben Deresben.

Előző részben miért tudtak kilőni több tucat skorpiot a sárkányokra míg most konkrétan csak Euron lőtt kettőt hármat? Ő mér éli túl a tüzet ilyen olcsojános húzással? Hogy toljon egy ezerszer látott B kategóriás “párbajt” Jamievel?

Jamie aki 7 évad alatt a legnagyobb karakterfejlődést mutatta be miért vesz 180 fokos fordulatot az utolsó részre?

Arya egyszer kislány utána rambó utána megint kislány ahogy az íróknak épp kényelmes?

Királyi testőrség vs Hound 1 suhintás egy hulla?

Ha ez az első Got rész amit látok azt mondanám szép látvány megrázó jelenetek. De így 8 évad után szimplán csak ordít róla, hogy 6 rész alatt össze akarták csapni ezért logikátlan hülyeségekk tömkelegével rövidítettek most is, mint ahogy az egész évadban.

H1N1 - 2019. 05. 13. 22:31

“Brühühü, engem senki sem szeret, és mindenki csak bajt okoz nekem. Megvan, felégetem az egész várost és megölök 1 millió embert.”

Hát elég beteg rész volt, azért erre nem számítottam.
Azt hiszem Dany megkaphatja az égető és a tömegmészáros címet is :).
Valahogy nem hiszem, hogy happy end lesz a sorozat vége, és a (új) főgonosz megússza :).

Naamah - 2019. 05. 13. 22:32

Néma Harcsa

ami tetszett, azt megölték. Megint leírom, hogy nem számítottam happy endre, de itt most mind a két kedvencn karakteremet belezték ki, forgatták ki önmagukból, tették tönkre, szaggatták szét, vizelték le… csak úgy…
Miért nem tudtak simán csak meghalni?
Bittersweet endingről volt szó, nem full depresszióról.

AllainLG

Arya karakterék totál olyan szintre vitték, hogy ha rájönne, hogy esetleg teherbe esett Gendrytől Deresben előbb inna holdteát, mint hogy hozzámenjen.
Hazamegy a bérgyilkosképzőből, mert ő Arya stark, aztán öt perc múlva lelép otthonról, mert ő nem oda tartozik. egy újabb legyilkolt karakter.

És igen. Szép lesz majd, amikor anyu magyarázza, miért egy tömeggyilkosról nevezte el a csemetét.
Rohadjon meg dumb és Dumber ott ahol van.

Geza Kovacs - 2019. 05. 13. 22:33

Jó rész volt egészében, illett a sorozatba.

Pár negatívum: az eleje kicsit lassú volt, a Varys-féle dolog kissé kapkodósan sikeredett, nem volt felvezetve, nekem nem is ütött egyáltalán. Jaime szabadon engedése béna volt. A háborús rész/város pusztulása igen nagyszabású lett, de hiányoltam legalábbis Jon vagy Tyrion reakcióját kissé komolyabban, mert 30-40 perc épületrombolás/rohangálás kissé sok volt egy huzamban. Esetleg Dany nekiindulását is felvezethették volna kicsit jobban. A kardpárbaj béna volt, nekem nem hiányzott, és Jaime-ék vége is gázos volt, ennél valami komolyabbra számítottam. Ezen kívül kevéssé értettem, hogy Jonék miért várnak olyan sokáig bent a városban, amikor már láthatóan nem voltak összefüggő ellenséges erők, cserébe minden omlott össze körülöttük.

De az Arya-szál ügyes volt a végére, eltalálták. A lovas jelenet nagyon jó lett azon belül is.

H1N1 - 2019. 05. 13. 22:33

Ja, és hány zöld szemű fontos karakter maradt :)?

fjanos - 2019. 05. 13. 22:33

@DarkEagle: Nem azért, de jelenleg a várományosok közül Sansa az egyedüli, aki mutatott már olyat, ami logikus és uralkodóként elvárható gondolkodás. Persze rögtön Dany fúrásának bélyegezték sokan, de hogy több tízezres sereget etetni is kéne vagy talán nem a félig sérült félig hulla katonákkal kéne azonnal többezer kilométerre háborúba indulni, azok olyan dolgok, amik sem a kissé együgyű Jonnak, sem a pszichoanyunak nem jutottak eszébe.
Nyilván persze az is túlzás, hogy Sansa a “legokosabb”, de neki legalább töretlen a fejlődése és diplomácialiag is ügyesebben kavar, semmint égessünk el mindenkit, aki nem hajt térdet.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ő lenne az uralkodó, jó ott neki északon, remélem Dany nem arra folytatja a népirtást majd.

Naamah - 2019. 05. 13. 22:35

“Martin tényleg megadta volna a főbb pontokat”

Ezzel csak az a gáz, hogy Martin elvileg öt éve ült le velük beszélgetni, Dumb és Dumber pedig bevallottan csak 3-4 éve találták ki az Arya öli meg az Éjkirály dolgot. Most akkor hogy is van?

sgtGiggsy - 2019. 05. 13. 22:38

Hát, komolyan, emberek. Akinek csak megfordul a fejében, hogy amit Daeny tett, kicsit is jogos, vagy igazolható volt, nagyon gyorsan szégyellje el magát. Halomra mészárolta egy elesett vár civil lakosságát. A világon nincs olyan indok, ami erre mentség lehetne.
Rettenetesen ijesztő, hogy egyesek emberek itt egy tömegmészárlásnak is ujjonganak, ha egy általuk kedvelt alak követi el.
Én eddig kedveltem Daeny karakterét, de ez itt ért véget. Meg ha nem az utolsó rész következne a sorozatból, akkor kaszát is itt adnék neki, mert ez olyan mértékben fos rész volt, hogy arra szavak nincsenek. Én elfogadtam a hülyeségeket Winterfell ostrománál (pedig orbitális baromságokkal volt tele), még valahogy azzal is megbékéltem, hogy Missandei nem rántotta le Cerseit a várfalról (pedig még ki a rossebb nem próbálkozott volna meg vele?) na de az, hogy kvázi két rész alatt egy odáig mindig igazságosságra, és ártatlanok védelmére törekvő karakterből tömegmészáros legyen… Igen, lehetett VOLNA ez egy nagy fordulat, ha fel van építve. Csakhogy Daeny őrületéből semmit sem láttunk két résszel ezelőttig. Vagyis még inkább egy résszel a bekattanás előttig. Egy rakás dolgot ép elmével élt túl, egyszerűen SEMMI nem indokolta, hogy a 4. rész elején mitől lett ilyen elmeroggyant. A “jelek” amikről itt egyesek beszélnek szintén erős belemagyarázásnak jók legfeljebb. Egy olyan bátty halálát, mint amilyen neki volt, az emberek túlnyomó része élvezettel nézte volna végig. A korábbi impulzív húzásai is az igazságérzetéből fakadtak, és abból, hogy nemes szándékok vezérelték. Akkora lépés van azok, meg ezek közt, hogy olyan még a világtörténelem során nem volt. Eljuthatott volna erre a szintre, nem azt mondom, hogy nem, de nem ennyire egyik pillanatról a másikra. Ez megint egy olyan dolog, mint a HIMYM vége volt. Előre kigondoltak egy csavart, ami egyébként nem is rossz, csak nagyon későn kezdték felépíteni, és összecsapták.

Kittus - 2019. 05. 13. 22:40

Teljesen jó…az előző részben két sárkány nem bír el pár hajóval..sőőőőőőt…egyből lelövik Rhaegalt…erre most Drogon upgragedelve lett, és Neot megszégyenítő módon kerülgeti el a nyílvesszőket, és rombolja le az egész flottát…várost…arany kompániát..és még a fülébe se kapott egy piercinget sem….zseniális :D

kdb - 2019. 05. 13. 22:41

Majd egyszer magyarázza el nekem valaki hogy miért lesz az jó uralkodó aki nem akar az lenni, mert erre piszkosul kíváncsi vagyok.
Példa persze van rá: Robert Baratheon, ő nem akart király lenni és tényleg milyen marha jól ment neki, igazi sikersztori

Naamah - 2019. 05. 13. 22:46

Ugyan, Robert Baratheonnak azt is elnézi mindenki, hogy milyen vidáman fogadta a Rhaenys és Aegon szétroncsolt és Elia meggyalázott holttestét.
Tywin is tök király volt, aki elrendelte mindezt.

Bazsi - 2019. 05. 13. 22:47

Szemely szerint én vártam h Dany pusztítani fog. Erre kérte Missandei…. és a harag miatt ami a halála miatt benne volt ez magyarazza is a dolgot. Viszont az a k.rva cersei halála wtf…. azt erdemelte volna h mocskosul meg legyen kínozva, meg legyen bosszulva a sok szar amit az ével alatt csinalt…. Arya,John, Dany bárkinek jó oka lett volna bosszut állni rajta mocskosul, még Sansának is, de nem neki muszáj volt Jami karjaiban meghalni. Az agyam eldurran ezen… Arya listája éveken át, és igy hal meg… á…. nagyon kivancsi vagyok a végere. Jobb lett volna az utolsó 2 évad is 10részesen….

GK - 2019. 05. 13. 22:49

Ez degáz volt. Nem a látvány, vagy a történet a gond, mert azokat meg lehet magyarázni, hanem a ritmus.

Komolyan mondom, ennél még Anakin sötét oldalra állásra is jobban meg volt komponálva, mint ahogy Dany elkezdi felégetni a várost…meg lehetett volna oldani, de nem így.

Adott egy sereg, akik éppen túlélték a halállal a háborút. Ezek után nekiállnak nőket és gyerekeket ölni? Tényleg?

Aribeth - 2019. 05. 13. 22:51

A könyvekben eleve nincs nevesített Éjkirály. Még lehet, de én ezt a szálat D&D fanfictionként kezelem egyelőre.

Még mindig a Bűnös Város vonulathoz (lenyűgöző):
Ilyen erővel bármely nagyvárosra is lehetne dobni egy atombombát, mert volt egy tetszőleges kormánnyal szemben/mellett valami nagyobb tüntetés, zavargás, és akkor biztos az összes többi lakos is olyan.
Csürhe pedig mindig mindenhol van.

Naamah - 2019. 05. 13. 22:54

Akik csodálkoznak az északi sereg tettein szándékosan felejtik el, hogy Boltonék is északiak voltak?
Attól, hogy Ned Starknak élete és halála volt a becsület, ez nem jelenti, hogy odafent mindenki ilyen. Sőt, a délieket kifejezetten lenézik és megvetik.

Aribeth - 2019. 05. 13. 23:02

Naamah:
Igen, és már a második évadban összefut Brienne és Jaime olyan Stark katonákkal, akik lányokat kínoztak halálra. Többször le is szögezi Brienne, hogy ő nem a Starkokat szolgálja, hanem Lady Catelynt.

entaro - 2019. 05. 13. 23:04

A jelenet amikor Jon és az emberei sétálnak befele a városba majd a kb 5 méterről lévő házakból előugrik 4 Lannister katona megölve pár északit nagyjából szimbolizálja is ezt az évadot, koreográfia meg látvány az aztán van, életszerűség az nyomokban sem.

piszkosfred - 2019. 05. 13. 23:09

EPIC volt. 10/10

En sokkal langyosabbra szamitottam es kevesebb halalra. Szerintem ez siman GoT fenykorat idezo resz volt, melto felvezetes a finalehoz. Azt sem hittem, hogy teljesen porig romboljak a varost. Szerintem remek resz volt.

Yggdrasil - 2019. 05. 13. 23:11

Nem tudom telóról másolni, de arra a fenti kommentre, amiben Miumiu reményét fejezi ki, hogy nem Jon fog a Vastrónra ülni – guys, nem maradt Vastrón. Nem fog ráülni senki. (Ezek után pláne nem, aki Targaryen nevet visel, Aerys és Daenerys kimaxolta a ház iránti jogos ellenszenvet.)

cathy - 2019. 05. 13. 23:14

Dany mindig is erre trenírozta magát még kb mindenki ezt bátorította benne az elejétől fogva. Cseppet sem ez a légbõlkapott. Ez nekem is hasonló az Arya-NK hoz hogy tökéletes kifutása, csak nem olyan módon, ahogy történt de szégyen nem szégyen én ilyesmit vártam Danytől mindig is. És elég álságos most ezen a kelleténél kiakadni. Úgysem létezne forgatókönyv ami mindenkinek tetszik. Nekem is voltak gondjaim ezzel a résszel de most rápihenve egészen kerek volt.

Shred - 2019. 05. 13. 23:15

Nekem azért benne van még, hogy a két Lannister-tesó túlélte a pince beomlását, csak hogy a fináléban drámaian ölje meg őket (Cerseit) valaki. Kiszivárgott infót nem szeretnék, köszi:)
Varys halála nem tetszett, annyira látszik az egész évadon az erőltetettség, hogy minden részben legyen egy hűha-ez is meghalt! jelenet. Martin is boldogan ölte a kulcsfigurákat, de nem folyamatosan, pont ettől voltak megdöbbentőek a halálok.
A légierő és a makulátlanok által beindított mészárlás jó fordulat volt, de egyetértek az előttem szólókkal, túl hosszan nyújtották el a dolgot – ez mindenképpen a rövidebb epizódok mellett szól. Majdnem játékfilm hosszúságú részekhez azért kell történet, A hosszú éjszaka is elég töltelékesre sikerült már.

Malachi - 2019. 05. 13. 23:17

Uhm, hát ez ütött végre. Tényleg nem tudok belekötni. Van valami fura hiányérzetem bizonyos karakterek miatt, (Cersei főleg, semmit nem csinált egész évadban) de annyira magával ragadott az egész rész, hogy ha akarnék, se tudnék igazán semmibe belekötni.

Dany – pörgött az érme sokáig, ahogy Varys mondta, hát így állt meg. Végül az őrült gének győztek, plusz van logika is a mészárlásban, ha elfogadjuk, hogy mindenáron a trónt akarja és nem hisz abban, hogy valaha megszeretné a nép. Igaza van, úgyis Jon lenne a király, ez egyértelmű. Főleg miután elpofázta a titkát. Jó húzás volt, hogy a nap felől, magasról támadt, hogy gyorsan cikázott a lassan mozgó skorpiók között. Az már kevésbé jó húzás, hogy tömeggyilkossá vált, de nem mernék jósolni a végére. Simán el tudom képzelni, hogy őrült és rettegett királynőként a trónon marad.

Jon – ostoba, ostoba marha. Hiába akart jót, az egész mészárlás és világvége azért történt, mert nem tudott kussolni. Megérdemli a vérzivatart és ami utána jön.

Varys – kár érte, elhanyagolták a végére.

Tyrion – imádtam minden jelenetét. Amikor Jaime-től búcsúzott az gyönyörű volt. Utolsó megmaradt kedvencem.

Jaime – megszakadt a szívem. Nem tudok mást mondani. Egy karakter, akinek szépen körbeért a sztorija. Köszi.

Cersei – sajnos nulla, semmit nem mutatott az évben, nem tudott megérinteni a halála. Fura, többet, sokkal többet érdemelt volna a karaktere. Mennyire fontos, központi szereplő volt korábban, és tessék. Legalább szép halált írtak neki.

Sandor – jó volt, remek volt. Tűz.

Arya – meglátjuk. Hol a szupernindzsa, aki ötmétereseket ugrik és láthatatlanul szalad át az egész ellenséges zombiseregen? Ő öli meg Danyt? Lelép? Ki tudja.

Sansa – hahaha. A nevető harmadik, így is láttam az önelégült képét, hogy nem szerepelt.

Akit kihagytam, (ha van ilyen) az számomra egyáltalán nem fontos.

Mondom, nem tudom mi lesz a vége. Marad Dany és sötét korszak köszönt a világra? Valaki megöli? Kicsoda? Arya? Az a marha Jon Snow? Nem hiszem.

Még arra látok esélyt, hogy Sansa húz valami meglepőt és ő tünteti el Danyt. Ha valaki, akkor ő.

Na jó, szóval király volt végre. Annyit legalább elértek, hogy érdeklődve várjam az utolsó részt.

sQr - 2019. 05. 13. 23:20

Csak azt tudom írni, amit az egész évad alatt éreztem és most csúcsosodott ki talán igazán: minden forgatókönyv írói döntést el tudnék fogadni, csak egy dolog kellett volna hozzá. Több idő.

Kibontani. Megalapozni. Hagyni lélegezni a jeleneteket és játszani a színészeket.

Ez így csalódás. Nem azért mert szörnyű, hanem mert annyira látszik, hogy mennyivel jobban is működhetne.

cegtli - 2019. 05. 13. 23:21

kár, hogy Cersei-t nem ölték meg kicsit “véresebb, aggeóresszívabb” módon. kicsit túl kegyesnek érzem hizzá ezt a fajta halált. Mekkora lett volna hogy ha beleszúrja a kardot Sandor mikor letipeg a lépcsőn.

cathy - 2019. 05. 13. 23:24

Amúgy nagyon azt érzem és félek tőle, hogy ebből Jon majd moralizálni fog hogy ha közel engedte volna magához Danytől talán nem teszi ezt. Na nekem inkább ezzel van a bajomz hogy mondjuk háttér indoknak ezt raknák oda, hogy Dany szerette vágyott de nem kapta meg és bumm. Dany indokai erre a könyvben ennél több kell hogy legyen, de adnám ha ugyanezt tenné, nem azért mert jó volt nézni a népirtást de ő Targaryen aki mást se hallott Westerosról, csak hogy mindenki szemét.

Yggdrasil - 2019. 05. 13. 23:26

Nem tudom telóról másolni, de arra a fenti kommentre, amiben Miumiu reményét fejezi ki, hogy nem Jon fog a Vastrónra ülni – guys, nem maradt Vastrón. Nem fog ráülni senki. (Ezek után pláne nem, aki Targaryen nevet visel, Aerys és Daenerys kimaxolta a ház iránti jogos ellenszenvet.)

A másik, Varys halála. Két dologra tessék emlékezni az előző évadból: Dany megígérte neki, hogy ha elárulja,a sárkányaival fogja elégetni őt, amit Varys tudomásul vett.
Ugyanitt egy sziklaormon Melisandre megmondta az essosi származású Varysnak, hogy mindkettejüknek az a sorsuk, hogy idegen földön halljanak meg.
Naszóval, mi is a probléma Varys halálával?

Naamah - 2019. 05. 13. 23:27

“Dany indokai erre a könyvben ennél több kell hogy legyen, de adnám ha ugyanezt tenné”

A könyvben addigra Fake Aegon meg az Arany Kompánia kifossza majd a várost. Szóval nehezen lesz tele ártatlan civilekkel…
Mondjuk felesleges erről beszélni, mert úgysem lesznek készen soha.

jessm - 2019. 05. 13. 23:31

-Egyszerű a képlet nem azért nem értjük a szereplőket mert középkori a gondolkodásuk, ami egyáltalán nem igaz, mert elég modern módon viselkednek. Hanem mert rossz az írás.

– szeritnem kár vitatkozni azon, hogy King’s landing megérdemlik az emberek amit kaptak vagy sem . Nem töltött a sorozat elég időt azzal, hogy átlagembert megismerjük.
Főleg a nemeseket láttuk. Így szerintem kb. mindegy mi történik velük, csak a sokkolás szempontjából hozták be az egészet.

– Dany: Voltak , jelek a kegyetlenkedésre, de az örületre nem. De az, hogy örült lesz vagy megadja magát a sötét oldalnak fel kellett volna építeni a 7. évadtól kezdve. Nem kell szeretni a Sithek bosszúját, de azért van egy jól felépített íve, és így elégedettséget vált ki,amikor végülis Anakin átáll. Itt meg csak vakarom a fejem, hogy mi történt

MissMarple - 2019. 05. 13. 23:31

A látvány közepes (pár jelenetben kifejezetten ronda, szinte lelógott a képernyőről pl a tűz), időnként giccses (mik ezek a zöld durranások…), izgalom semmi, motiváció semmi és/vagy összecsapott, logika semmi, következetesség semmi, forgatókönyv évek óta nincs…stb
Összességében végig azon agyaltam, hogy igen, ez az egész kifuthatna ide és Martin meg is tudná írni, hogy hihető legyen, de ez amit látok egyszerűen nem az. Ez egy összecsapott f*s, amit tehetségtelen, rossz ízlésű, példaképüknek Michael Bayt tartó írók és rendezők hoztak össze és semmi köze ahhoz a produktumhoz, ami a könyvekből készült első pár évad volt.

Energiavampir - 2019. 05. 13. 23:31

ház én adnék esélyt:

– Cerseiék életben maradtak
– nem Jon ül a trónra(csirke majd kikaparja a romok alól)
– Arya nem marad mégse életben
– Sansa megjelenik, és átveszi a bulit
– Dannyt megölik simán..akár a sárkánya
– Nem lesz 7 királyság, maradnak kisebb birodalmak, és ennyi, szétesik
– Vas sziget csaj is behajózhat beavatkozólag..
– Tyrion lesz a bigboss

jonathan - 2019. 05. 13. 23:32

Ez az egesz teljesen ertheto es ugyanakkor sokkolo lenne, ha teljesen maskepp lenne eloadva.

Wyrr - 2019. 05. 13. 23:37

@ MissMarple

“mik ezek a zöld durranások…”

Berobbant a maradék futótűz a város alatti csatornákban.

VanillaSky - 2019. 05. 13. 23:40

Ha 2 éven át szánt szándékkal arra készültek, hogy készítsenek egy Game Of Thrones paródiát, akkor a tervük tökéletesen sikerült! Ha valami epikus lezárásban gondolkodtak, akkor kevésbé!

MissMarple - 2019. 05. 13. 23:40

@Wyrr
Én is arra gondoltam, hogy futótűz lehet, csak azt nem értem mit keres tök random helyeken. Meg csomószor a tetők is úgy robbantak be. Jó, igazából pontosan tudom mit keres teljesen random helyeken: a készítők úgy gondolták ez majd milyen rohadt látványos lesz. Hát nem volt az, nevetséges volt.

Davos - 2019. 05. 13. 23:44

A gyerekek hogy érdemelték volna meg a sárkánytűz halált? Mert ott sem Dany sem Drogon nem nézte hogy kiket éget el. Amellett is, Ned Stark kivégzésén majd Tyrion tárgyalásán nem volt ott egész királyvár, sok olyan szegény volt, ha vár közelébe se engedték be, csak most, hogy Cersei őket akarta használni golyófogónak. Ez több 10 ezer ártatlan kegyetlen lemészárlása volt, rengeteg gyerek és nővel együtt. És ezt úgy elhúzták közel 1 órán át, semmi csata nélkül, egyedül a Véreb-Hegy csatát kapták meg rajongók. A 3.részel is voltak gondok, de az még sokkal inkább GoT rész volt, ez a mostani után jó hogy csak 1 rész maradt. Cersei és Jaime gondolom túlélték de remélem azért hogy az utolsó részben legyen valami meglepő. Bár a szokásos Arya megöli majd Danyt meglesz gondolom.

Barbi - 2019. 05. 13. 23:46

Az is szép volt, hogy Tyrion éppen látta, hogy végez Dany egy árulóval, majd közölte vele is, hogy még egy húzás és neki is annyi. Két perc múlva meg ment is kiszabadítani a fő foglyot, pedig tudta, hogy halál vár rá érte.
Ennyire nem tisztelte a Királynőjét. Ha ennyire fontos volt neki a családja akkor miért nem ment vissza Cerseihez, őt szolgálni.
Tyrion is borzasztóan buta és logikátlan lett, értem én azt is hogy fontos neki a családja, de akkor választania kellett volna.

Cercei meg várható volt, hogy nem kínzás vagy bármi szörnyű halált fog halni, messze van már ez a sorozat attól, hogy várandós nőt kibelezzen :D mondjuk durva is lett volna meg nem is várnám, de az első évadokban elment volna, már nem.

Ez a “megbánja aki Dany után nevezte el a gyerekét” elég rossz duma amúgy, látom sokan nézik 9gag-et rajtam kívül. De mondjatok bármilyen női vagy férfi nevet, szerintem majdnem mindegyikre lehet találni példát filmben vagy sorozatban, ahol az adott névvel rosszat követett el az emberke :D

Pont - 2019. 05. 13. 23:46

A sárkánytűz mióta rombol le kőfalakat? Már a Keleti Őrségnél is necces volt a történet, jéggel jeget olvasztani…, de fogjuk rá, hogy a varázslat megszűntével elolvadhatott. No de eddig csak a célszemély, pl. Varys égett el, alatta nem keletkezett kráter a sziklában……

Wyrr - 2019. 05. 13. 23:47

@MissMarple

Aerys parancsára egész Királyvárat aláaknázták vele. Nem emlékszem, a sorozatban Jaime pontosan mit mond erről, mennyire részletezi, a könyvben biztosan felsorolta: “Baelor Szentélye alá, Bolhavég viskói alá, istállók és raktárak alá, mind a hét kapuhoz, még magának a Vörös Toronynak a pincéibe is”.
Mindenhol ott volt a futótűz évtizedek óta, és Cersei csak a szentély alattit használta fel belőle.

Davos - 2019. 05. 13. 23:48

A futótüzet Cersei elhasználta az összeset mikor Tyrell házat és papot és vallási szektájukat kiirtotta. Ez is egy logikátlan rész volt. Lancel ment le a templom alá ahol az összes futótüzet tárolták.

_Peter - 2019. 05. 13. 23:48

Dany lehet felkerült Arya listájára Cersei helyett megölnivaló zsarnok rovatba. Én nem mondanám hirtelennek Dany tettét, korábbi évadokban is égetett el embereket így a végére elvesztette minden barátját gyorsan lezajlott az Anakin-Vader átalakulás. LOVE téma nem sikerült, maradt neki a FEAR módszer.

A skorpió-sárkány dologgal szépen sarokba írták magukat az írók. Barcelona-Liverpool BL párharc, első meccsen skorpió kiütéssel nyer, másodikon a sárkány győz teljes KO.

A teljesen random Euron-Jaime harcot miért találták ki? Teljesen érthetetlen volt, nem illett oda. A jampec megöl egy sárkányt (!) és ehelyett arra veri megdugta a királynőt és “megölte” Jaime Lannistert?

Lena tényleg ilyen könnyen se keresett még milliókat csak annyit írtak neki most bámuljon ki az ablakon. Vártam Bronn feltűnését.

Sandor-Arya és Jaime-Tyrion jelenet tetszett. Tyrion gratula már legmagasabb Lannister. (redditen láttam jó poén)

Jon hozta a “nem tud semmit” formát, megint késéssel fogta fel mi történik.

Sansa jól látta a dolgokat, ő látta a zsarnokokat testközelből Cerseit és Ramsay-t, érezte Dany sötét oldalát is és a butának tartott Sansa kérdezett egyedül olyanokat mit eszik a nagy sereg télen, miért nem várják a halál csata után a felépülést az újabb háború előtt.

Naamah - 2019. 05. 13. 23:50

Sansa mostanra UGYANAZ, ami Cersei volt. Ugyanazt érdemli, mielőtt még túl késő lenne.
A legnagyobb igazságtalanság lenne a világon, hogy amíg Danyt tönkretették az írók, addig a kis kígyó megkap mindent a végére.

Wyrr - 2019. 05. 13. 23:51

@ Davos

Nem használta el az összeset.
Baelor szentélyét robbantotta fel, a város többi részén, km-ekre a szentélytől elhelyezett futótűz érintetlen maradt. Mostanáig.

Sok butaság volt a részben, de ennek szerintem pont hogy volt értelme.

Malachi - 2019. 05. 13. 23:54

egy órája moderáljátok amit írtam? annyira azért nem hosszú szerintem. miért nem kapcsoljátok már ki a kommentolást gyerekek, unalmas már ez az évek óta tartó kínlódás. köszöntem.

Naamah - 2019. 05. 13. 23:56

Részemről ez az évad meg sem történt. Jon és Dany tökéletesen vannak és még mindig a hajón dugnak.
Ami soha nem fog kikötni. Ennyike.

Davos - 2019. 05. 13. 23:57

A könyvek klasszisokkal jobbak, ez a befejezés után akik olvasták az első 5 könyvet még inkább fogják várni az utolsó két kötetet, mert ott biztos jobb lesz a végjáték, mint amit a sorozatban sikerült.

Már azt sem értettem Lady Stoneheart miért maradt ki, ő nem egy mellékszereplő volt és nem is kellett volna casting rá. Ahogy a farkasokat is szinte teljesen elfelejtették, a könyvekben azért több szerepük volt. És akkor még a Fekete hal vagy Ned Stark régi cimborájáról Howlaand Reedről nem is írtam.

Malachi - 2019. 05. 13. 23:58

Á és most varázsütésre törlődött az egész? Akkor minden jót, pedig szerettem ide járni.

cathy - 2019. 05. 14. 00:01

Én azt a teóriát bírnám, hogy Arya megpróbálja megölni de nem sikerül és Jön szeme láttára hal meg. Erre Jon végleg kiborul és végez Danyvel, valahogy az első évados Jon-Arya összeborulás óta sejtem hogy ilyesmi lesz mert muszáj volt megmutatni, hogy mennyire szeretik egymást. Ennek így lenne értelme, így lenne keserédes meg kerek. A kedvencem halnak meg, de szívszaggató, GoT-os húzás lenne.

Davos - 2019. 05. 14. 00:02

Ha maradt még futótűz akkor legalábbis a 2.évad fekete vízi csatájából is kiindulva ha lángra kap óriásit robban, de itt ez nem történt meg, különben Drogon és Dany is megérezte volna még akkor is ha tűzállóak.

Naamah - 2019. 05. 14. 00:03

cathy

ennek úgy mi értelme lenne, hogy a mostani Arya le se szarja a családját?

Davos - 2019. 05. 14. 00:04

cathy:

Egyet elfelejtesz, Drogon, a makulátlanok és a dothrakiak sem engednék hogy Jon megölje Danyt.

Wyrr - 2019. 05. 14. 00:06

Szerintem mennyiségfüggő, mekkorát robban.

A Feketevíznél egy egész hajót megtöltöttek vele.
A szentélynél is több szinten, sorokban álltak a hordók.

Ha viszont csak egy-egy hordót tesznek belőle valahova (és lakóházak alá minek többet), az magában nem robban akkorát, mint tíz-húsz-több hordó egyszerre.

Davos - 2019. 05. 14. 00:09

De így hogy egyszerre kb. 50-100 hordó is lángra kapott a sárkánytűztől mégis robbannia kellett volna, persze az más kérdés mekkorát.

Amellett meg Tyrion mintha valakit felbérelt volna a 2.évadban még, hogy az összes futótüzet szállítsák el, tehát ő is tudott erről meg gondolom Jaime el is fecsegte neki már korábban.

moodle - 2019. 05. 14. 00:09

Cerseinek megjósolták hogy elveszíti a három gyerekét ÉS a testvére fogja megölni. Erre emlékszik még valaki? A másodikat nem teljesítették be..

DarkEagle - 2019. 05. 14. 00:11

Egyébként nekem most az jutott eszembe hogy mi van ha az egész hülyeség Dany terve mert tudja hogy ezt a tervet nem fogja élve megúszni és közben írt egy levelet Jonnak hogy vegye majd át a helyét őt meg megölik vagy lelép. De közben a várost azért felszabadította és Jonból így hős lehet főleg ha ő öli meg és ő lehet az első igazi Targaryen akit elfogadhat a nép is. Simán kinézem Dany-ből hogy a végére egy ilyen csavart tervezett hogy megvédje Jont mert idővel úgyis halott lenne a neve miatt. Ha Jont halottnak akarná akkor odaállította volna Varyst és Tyriont is. Jon és Tyrion nyilván azért maradt életben mert tervez velük valamit később.

denee - 2019. 05. 14. 00:12

Talán a második legszarabb GoT rész ever. Az első 1 hét múlva érkezik :D

Wyrr - 2019. 05. 14. 00:17

@ Davos

Viszont nem egy helyen kaptak lángra azok a hordók, ezért nem szólt akkorát. Több háznyi/utcányi távolság is lehetett egy-egy kisebb robbanás között.
Tyrion mondhatta, hogy szállítsák el a futótüzet, de nem tudhatta még Jaime se, ő főleg nem, hogy egészen pontosan hol találhatják meg.
Elvitték mondjuk a Vörös Torony alól, a városkapuk alól. De a szentély alatt ott maradt.
Jaime kb. tudta hol lehet keresni, de pontosan valószínűleg csak maga Rossart tudta anno, hova és mennyit vitetett belőle.

@moodle

Az első se stimmel a sorozatban. Négy gyereket veszített el, mivel beleírtak egy pluszt, Roberttől, aki a könyvben nem létezett.
De igazából azt jósolják neki, hogy “a valonqar” öli meg. Azt nem mondja senki, hogy az “ő valonqarja”, csak maga teszi hozzá, hogy biztos Tyrion.
De tulajdonképpen Dany is kistestvér.

sdby - 2019. 05. 14. 00:18

@moodle

Végül Jaime rángatta le oda, ahol rájuk omlott a tető, technikailag ő ölte meg. :D

Bronnt én is nagyon hiányolom, semmi értelme nem volt a kis jelenetének a Lannister tesókkal. Plusz az is furcsa, hogy simán bement a várba, és le is lépett anélkül, hogy bárki más észrevette volna.

Legalább látványos rész volt ez, de a CleganeBowlt és Tyrion-Jaime kis jelenetét kivéve nem igazán tetszett.

Energiavampir - 2019. 05. 14. 00:18

Tehát látható a vég:

Arya megakarja ölni Dannyt..erre az megpörkölné a kiscsajt, Jon közbelép, és kitör a belviszály, mindenki mindenki ellen :)
A végén behajózik a Vas szigetei megmaradt csajszi és átveszi a trónt..ha kikaparták .)

Code_Zero - 2019. 05. 14. 00:22

Két dolog:

1., Jon miért reagált olyan elutasítoan Dany közeledésére a kandallónál??? Ezzel igy direktben eloidezte h befeszuljon. szamomra ez igy teljesen erethetelen, mint az is, hogy miert nem akarta a tront? Mondhatta volna, hogy szeretlek + uralkodjunk együtt.

2., a városban sorozatban lobbantak fel zöld lángok mikor a sárkány odaért és húzott egy csóvát – Cersei előkészítette futótűzzel a város leégetését és azok gyulladtak be?

Valaki - 2019. 05. 14. 00:30

Hát, nekem tetszett. Lehet fanyalogni, de ennek a sorinak csak apokalipszis lehetett a vége. Márpedig ez a rész tulajdonképpen lezárta azt az Odüsszeiát, amit a főhősök bejártak. Dany azt hozza, ami a családja öröksége. Tűz, és őrület. De nem is tehetett mást. Minden más irtózatosan hiteltelen lett volna. Egy meghaladhatatlan sorozat utolsó pillanatai jönnek. Hiányozni fog, ha vége lesz. Az utolsó rész valamiféle helyezkedés lesz, nyilván váratlan fordulatokkal. Sansa nagyon csendben meghúzódik a háttérben. Kötve hiszem, hogy nem lesz semmi szerepe a végén.

a_n_d_r_e_w - 2019. 05. 14. 00:40

Na akkor beállnék a pfujjogók sorába (mert aki kritizálni mer, az nyilván csak hater lehet). Ez az epizód számomra jobb volt mint az előző, de attól nem volt nehéz jobbat alkotni, ez már megütötte a 3/10-et, mert itt kevésbé volt random a karakterek viselkedése, inkább csak azt a vonalat vitték tovább amit az előző részben elindítottak. Nekem aztán mindegy, hogy Dany őrült vagy maga Mátyás király, a problémám az, hogy már nem a karakterek irányítják a történetet, hanem a történet a karaktereket. Az írók kényük-kedvük szerint forgatnak rajtuk 180 fokokat. Jonból egy fogalmatlan idiótát sikerült kreálni, Varys hirtelen kitalalálta, hogy áruló lesz, Danyből meg csak azért is őrültet csináltak, aminek nem volt semmi jele még két résszel ezelőtt sem, de azóta sulykolják, hogy éééérted? őőőőrült! hogy egy dedós is felfogja, mert ez nagyon GoTos és sokkalja a nézőket, főleg akik a gyereküket Kalászinak nevezték el. Nem lenne ezzel sem gond, ha nem az utolsó három részben jutott volna eszükbe, hanem alapoztak volna kicsit. De azt nem szeretik, az olcsó, hírtelen sokkoláshoz értenek csak (Night King, Euron vs sárkány…). Biztos vagyok benne, hogy a sorozatzárás is tele lesz ilyen “furmányos” (értsd légből kapott, megalapozatlan) fordulatokkal. De végre vége ennek az agóniának is.
Az első GoT rész volt, amit nézni is annyira kínos volt, hogy inkább áttekertem, pedig azért voltak korábban is necces részek (mondom ezt úgy, hogy talán én vagyok az egyetlen az ismerősi körömben, aki a 8×03-at értékeltem a maga hibái ellenére is. 8×04-05 mar nem ment…)

Hogy Grrrr Martin ezt szánta-e vagy sem, szerintem már sose tudjuk meg, de ha ezt is, biztos vagyok benne, hogy sokkal logikusabban építi fel, ami után ugyanúgy marad a sokk, csak fanyalgás nélkül. Érdemes az imdb pontszámokat nézni, ha a sok 10 és 1 pontos végletet levesszük, akkor is szomorú a trend, nem tudom az HBO ezt észreveszi-e, vagy csak a rövidtávú nézettségen örömködnek. Csak ne legyen nagy a meglepi, amikor kijönnek az első spinoffok és a béka segge alá kerülnek.

Wyrr - 2019. 05. 14. 00:48

@ Code_Zero

1. Zavarja, hogy a nagynénje, már Deresben is elutasította. (Starkoknál legfeljebb unokatestvérek házassága fordult elő, ez annál egy fokkal közelebbi rokonság.) Miért akarná a trónt? Sose volt az a típus. Esetleg ha nincs a rokonság közöttük, akkor lehetett volna megoldás a házasság. (De ezt se ő, se Dany nem hozta elő soha, csak a tanácsadóik emlegették.)

2. Aerys és a piromantája készítették elő. Ez még ugyanaz a készlet; Cersei is azt használta a szentélynél, ami utánuk hátramaradt.

Mikorka Kálmán - 2019. 05. 14. 00:50

A sorozat méltó befejezése.
A Barna Nász
Az összes életben maradt fő és fontosabb mellék szereplő összegyűlik egy hatalmas nyílt mezőn, hogy tanúi legyenek Jon és Denerys egybekelésének.
Az örömteli eseményt azonban egy váratlan természetfeletti katasztrófa hiúsítja meg.
Az égen különös barna felhők gyülekeznek eltakarva a napot és fura rotyogós mennydörgés hallatszik, a feltámadó viharos szél fingszagot sodor.
Szarvihar közelít, kiált fel rémülten valaki és mindenki megpróbál fedett helyre menekülni, de nincs hová.
Az égből hatalmas cseppekben záporozni kezd a gusztustalan barna fos, vegyülve kemény szardarabokkal, mint a jeges eső.
Egyre csak hull megállíthatatlanul, a menekülők már térdig gázolnak benne és esetlenül dagasztják lábaikkal, mint a sarat. A szél már hurrikánként tombol.
Ilyen körülmények között a sárkány sem képes felszállni és esetlenül kúszik a földön a tömeggel.
A távolból a horizonton barna szökőár közelít és elmos mindent és mindenkit.
A kép átvált az intróból ismert térképre, amit lassan úgy borít el a barna máz mint egy tortabevonó, közben harsog a főcímdal.
A zene egyre jobban hamissá válik, míg végül lelassul és eltorzulva elhal, miután egész westerost elnyelte a szartenger.

Stáblista utáni jelenet:
A szartenger felszínén lassan képződni kezd egy óriási buborék, mely végül lustán elpukkan és egy olyan effektet produkál mintha a kamerába fröccsenne.
Ekkor oldalról behajol a képbe egy bambán bámuló alak, az egyik kezében popcorn a másikban rajongói transzparens, az arcát pedig mintha barna pakolás vonná be.
Élvezettel körbenyalja a száját és csak ennyit mond: Szerintem ez tök finom.

cool1l - 2019. 05. 14. 00:52

– Ha meghal Deny, mi lesz a sárkánnyal?
Szerintem sokan elfeledkeznek a legerősebb karakterről:
“Soha többé nem fogsz járni… De repülni fogsz”
Engem piszkál, hogy nem a hollók megszállására gondolt.
Lehet, hogy azzal a Tyrion féle nyereggel sárkányt is meg lehet ülni.
Bár sok nyitott szál maradt, amit már biztos nem zárnak le (pl.: a csecsemő átváltoztatása WW-é), és még sok sok amire biztos nem kerül sor a maradék epizódban, lehet ez a mondat is olyan, és csak nekem böki még most is a csőröm.

Elar - 2019. 05. 14. 00:55

Hát….
Maradjunk annyiban, hogy rosszul választották ki az írókat.
Ez egy fos

Az Éjkirály megölése rendben volt a lassított felvétellel és zenével, de a többi egy C kategóriás valami. Ha nem GoT logó lenne rajta nem lenne ekkora hype

Shannen - 2019. 05. 14. 01:04

Teljesen megértem miért kaszálta winnie pont most az első 20 perc utána sorozatot, én is gondolkodtam rajta, de én ennyire erős nem vagyok, most már csak azért is végignézem.

Szóval ez a rész megint egy bő 20 perccel volt hosszabb mint kellett volna lennie. Lehet, hogy valakinek bejön ez az eszetlen értelmetlen pusztítás 60 percen keresztül, engem untat, főleg amikor háromszor kéne megijednünk, hogy Arya most fog meghalni…na persze.

Szörnyű dolog, de engem legjobban Cersei és Jamie halála érintett meg, annak ellenére, pedig hát előbbit nincs miért sajnálni, utóbbi pedig ugyan valóban karakterhez hűen cselekedett, de csak miután az elmúlt kb 3 évad karakterfejlődése ment a kukába, kár érte.

Dany-ben szerintem mindig benne volt a Mad Queen, engem annyira nem lepett meg, ugyanakkor nagyon remélem, hogy valóban nem éri meg a sorozat végét és jó eséllyel Arya végez vele.

Én amúgy végig azt éreztem, hogy hiába a sok statiszta meg a CGI, igazából itt már olyan nagyon sok pénz nem maradt, és sokszor elég bénácskán sikerült összehozni ezt a harcot. A logikátlanságokról ne is beszéljünk (egyszer megfulladnak a postól és a hamutól, 1 perccel később meg ragyogó kék az ég és sehol egy porszem).

Annak azért örülök, hogy a GoT sosem volt a kedvenc sorozataim között, mert mostanra eléggé szomorú lettem volna, tekintve, hogy ez az évad inkább ment mellé, mint sem. Bár még egy jó fináléval kicsit szépíthetnek.

a_n_d_r_e_w - 2019. 05. 14. 01:06

Amugy mondanek egy olyan fordulatot a zaro epizodra, amire senki se szamit!
Kiderul, hogy Dany megsem orult meg! Csak eddig az okos(nak beallitott) Tyrion osszes tanacsa balul sult el, es Dany szivott utana, ezert most hogy Tyrion azt tanacsolta, hogy ne egesse fel a varost, most ugy dontott, hogy ezuttal nem akar a f*sz rossz vegere kerulni es csak azert se azt csinalja amit Tyrion javasolt. A harangszo ugyan gyanus volt, es kicsit meg is ingott, hiszen nem akart o artatlanokat olni, de aztan emlekezett, hogy a harangokrol is Tyrion beszelt, es nem hagyta magat csobe huzni vegul.
A kovetkezo reszre teljesen lenyugszik, zen lesz, az apilogus meg egy harminc evvel kesobbi Westerost es Essost mutat, ahol mindenki boldog. D&D minosegu lezaras lenne, amivel megint meglepnenek mindenkit :D

dombi - 2019. 05. 14. 01:34

Csilla0422 – 2019. 05. 13. 16:50
Deny serege és a sárkányai nélkül az északiak mire mentek volna?

Pont,hogy miatta törték át a falat a mások, lehet át sem jutottak volna.

DarkEagle – 2019. 05. 13. 17:04

Értem én, hogy itt páran ki vannak akadva. De azt nem tudom megérteni, hogy Dany-t miért kell állandóan Őrült Királynőnek titulálni. Baromira nem az. Ő inkább Szomorú mint Őrült.

Ha valaki szomorú akkor fel kell égetni egy várost..??
Nagyon is őrült.

Tegye fel a kezét aki szerint ha Dany nem öli meg a nép harmadát akkor békésen tudott volna uralkodni. Mert ez bullshit. 10 percalatt lenyomta gyakorlatilag egyedül az egész Királyvárat, övé volt a trón. Vajon miért döntött úgy hogy kivégez ennyi “ártatlan” embert. Azért mert Varys már mindenkinek tovább küldte hogy Jon is Targaryen ergo ő is halálra van ítélve, nem is értem a Pók mit gondolt. Másrészt Missandei miatt. Harmadrészt pedig azért mert ha nem öl meg ennyi embert csak elfoglalja a trónt akkor Tyrion ugye megmentette volna a tesókáit és később visszavághattak volna de ami ennél is fontosabb, a nép nem félt volna tőle. Királyvár nép SOHA de SOHA nem hitte volna el egy Tararyennek hogy ő nem hódító vagy nem olyan mint az apja és ő csak békét akar. Így nem igazán volt más választása.

Tök logikus, megöl mindenkit, csak mert békét akar és majd uralkodhat egy üres város felett?

Szockos-al értek egyet ez az évad olyan mintha pár hét alatt összecsapták volna. Logikai hibákról már nem beszélve.
Sajnálom, hogy ez lett a GoT-ból, erre kár volt 2 évet várni.

faceoff - 2019. 05. 14. 01:34

Még szerencse, hogy magyarország a 10 millió trónok harca forgatókönyviró hazája…. :D

MissMarple - 2019. 05. 14. 01:38

Sztem az lesz a vége, hogy Robert Baratheon felébred 3 kurva között csatak másnaposan, kicsit megrázza a fejét eme kusza álom után, arrébb gurítja az egyik vöröset és tölt magának egy kis bort.
Ez lenne a méltó lezárása ennek a kutyakomédiának.

human - 2019. 05. 14. 01:42

kérem nem írjátok be 10* ugyanazt a kommentet, amire kiírja, hogy engedélyezésre vár.

Hallak65 - 2019. 05. 14. 01:55

Összecsapott volt. Hiányzik a karakter dráma és a belőle következő katarzis, mint a Battle of the bastars-nál. Az eddigi évad: első 3 rész remekül fel volt építve, csak az éjkirályt halt meg következmények nélkül. A 4-est és 5-öst meg el kellett volna húzni legalább dupla hosszúra, mert így hiányzott a karakterépítés.
Össze van csapva, mint a kisiskolás fogalmazás.

PuMa - 2019. 05. 14. 02:55

Nem egészen értem a kommentelőket. Legrosszabb rész ever, meg ennél már nincs lejjebb? Hát nem tudom, szerintem az 5. évad záró epizódja (tulajdonképpen a könyvek vége) óta a nagyon kevés vállalható rész közé tartozott. Tökéletes? Fenéket. De jóval kevesebb logikátlanság, következetlenség van benne, mint korábban, és szerintem még néhol érdekes fejlemények is történnek.

– Varys kiírása ügyetlen, hasonlóan Kisujjéhoz. Szerintem az ő esetükön látszik leglátványosabban az írók tehetségtelensége Martinhoz képest. Ezekkel az iszonyatosan árnyaltan és jól megírt karakterekkel a felületes írók már nem tudtak mit kezdeni. Várható volt, hogy méltatlan vége lesz Varysnak (szerintem a könyvben, ha kiadják, nem fog meghalni).
– Tyrion és Jaime búcsújelenete szép volt. Bár akkor én még nem gondoltam, hogy ez a búcsú. Tyrion karakterét borzasztóan elrontották a sorozatban, pont a legfontosabb jellemzőjét (az eszét) vesztette el. Ami viszont megmaradt, az ebben a jelenetben nagyon látszott: a bátyjához fűződő szeretete, és a fejlődése, amely oda vezet, hogy ki tudja mondani: inkább egy egyáltalán nem ártatlan törpe haljon meg sok ártatlan ember helyett. Megható jelenet volt, de ugyanakkor Tyrion bután oldotta meg, egy igazi Tyrion úgy intézi ezt is, hogy neki ne legyen belőle baja
– Dany tébolya jól volt ábrázolva, és végre Emilia játéka is fel tudott nőni hozzá. Nekem a harangok megszólalása utáni jelenet különösen tetszett. Ott volt néhány másodperc, amikor érezhető volt a feszültség, hogy itt most pengeélen táncol, hogy Dany tébolyult lesz, vagy észhez tér. Mintha épp akkor dobták volna fel az istenek azt a bizonyos Targaryen-érmét. Természetesen GoT, ezért a téboly lett a befutó. Viszont talán Hodor óta az első momentum volt, amikor tényleg úgy éreztem, hogy – némi képzavarral – egy Tűz és Jég dala strófát ‘látok’.
– Cleganebowlt mindenki tudta, hogy ez lesz, de cserébe jól volt megcsinálva. Különösen tetszettek a vágások Arya és Sandor között. Ez a két ember látszólag nagyon különböző, mégis valahogy a lelkük és a történetük összekapcsolódik, és itt ez szépen átjött. Olvasva a fenti kommenteket, megértem, hogy miért nem tetszett sokaknak Arya menekülése, de én nem éreztem most zavarónak a plot armort (főleg azután, miután az Árvával való találkozást túlélte, ez ahhoz képest piskóta… Na az tényleg a sorozat egyik mélypontja volt). A hangulathoz kellett, hogy lássuk mit is okozott valójában Dany, a szenvedést. És igazából Arya-t az egész évadban arra építik fel, hogy visszahozzák az emberi oldalát. Ez is egy lépés volt afelé, hogy átélhette mások szenvedését. A random ló a végén viszont giccses volt.
– Ami nagyon nem tetszett, az a Jaime-Euron párharc, borzasztó ad hoc, bugyuta, és értelmetlen volt az egész. Az meg, hogy Jaime végig sétált a városon ilyen sebekkel, nevetséges.

Összességében 6.5/10 nálam, és ilyen jót régen adtam GoT résznek, végre éreztem katarzis-szerűséget egyes pillanatokban. Remélem a finálé jó lesz.

PuMa - 2019. 05. 14. 03:25

Saját véleményem után picit hadd reflektáljak a többi kommentre.

Komolyan úgy gondoljátok, hogy bármi legitimálja Dany tettét? Vagy hogy ne lenne Mad Queen a történtek ellenére?
Igen, Cersei nem kevésbé Mad Queen. Valójában azonban a végére Cersei és Dany rendkívül sok mindenben hasonlítanak egymásra.

Egyiknek sem jogos a trónigénye. Jon feltűnése óta Dany-nek sem.
Mindketten betegesen ragaszkodnak a hatalomhoz. Semmi más nem számít, és képesek bármennyi holttesten átgázolni, ha valami veszélyezteti azt. Mindketten a feltétlen hűséget várják el a többiektől, akkor is, ha egyrészt erre jogilag sem lenne okuk (hiszen nem ők a jogos örökösök), másrészt morálisan sem (ha egy teljes várost akar ártatlan emberekkel tele felégetni valaki, az morálisan megkérdőjelezhető, és felruházza az ellenállás jogával a többieket). A gyenge alapon álló hűség elvárásukat pedig mindketten erőszakkal és példa statuálásokkal, a félelem eszközével akarja elérni. Csak amíg Cerseinél ezt nagyjából az elejétől láttuk, Dany-nél a sok apró dolog vezetett mostanra el oda, hogy belőle is Mad Quenn lett.

És akkor nézzük hol hamisak a Dany mellett elmondott védőbeszédek:
1. Jon a hibás, mert elárulta: nem. Jon mindvégig egyértelműen kijelentette, hogy ő nem akar trónt, és neki Dany a királynője. Annak ellenére is, hogy minden joga meglett volna jogos örökösként az ellenkezőjére. Nem ígérte meg Danynek, hogy nem árulja el a származását a tesóinak, sőt egyértelművé tette, hogy el fogja. Ha valaki itt áruló, az Sansa, aki az esküjét is megszegte. Jon egyfelől naiv, hogy ezt nem feltételezte róla, másfelől viszont ugyanazon Ned Stark nevelte őket, és jogosan gondolhatta, hogy akkor Sansába is belenevelték, hogy az eskü szent. Már csak ezért is nagyon remélem, hogy Sansa a végén elbukik, nem marad Deres úrnője. Ugyanis belőle minden kiveszett, ami Stark (bár félek, ebben nem teljesül a vágyam).
2. A királyvári nép megérdemelte, mert nem támogatta Danyt/lázadt fel Cersei ellen, és amúgy is vérszomjas, Ned Starknál is mit csináltak, stb.: Borzasztóan gyenge érv. A királyvári tömeg ugyanis azt tudja, amit a hatalomtól, az aktuálisan a vastrónon ülő uralkodótól hall. Amikor Ned Starkot lefejezték, a köztudatban egy áruló, hazug ember képe élt róla. Amikor Sansát majdnem megerőszakolták, akkor épp éheztek, és épp egy zsarnok ellen valóban zendülés volt (amit épp elvárnak a fenti érvet felhozók jelen esetben). Sansa ennek a káosznak esett majdnem áldozatul, de ez nem az egész nép hibája, hanem az erőszakolóé, aki el is nyerte ott a büntetését. Amikor most bemenekültek a Vörös Erődbe Cersei elől, akkor épp az volt nekik beadva, hogy Daenerys azért jön, hogy felégesse a várost, és elpusztítsa őket. Nyilvánvalóan félelemből menekültek Cerseihez. Aki viszont jelen esetben a jó anya volt, aki védi gyerekeit. Nem tudhatták, hogy pajzsként használja őket. Ráadásul Cersei amikor felrobbantotta a szentélyt, az is ha jól emlékszem úgy lett beállítva, mint Tyrell merénylet, tehát ezt sem tudhatták róla. Amit még tudni véltek róla, hogy egy jámbor, akár vezekelni is képes asszony. A nép tehát semmiképp sem felelős. Ők mindig a hatalom felbujtására vagy agressziójára reagálva tették amit tettek. A szabad sajtó hiánya nem az ő saruk. Dany viszont azzal amit tett, végül is bebizonyította, hogy jogosan féltek tőle, és valóban olyan kegyetlen, ahogy azt Cersei leírta. Buta döntés, de a téboly nem a racionalitásról híres.
3. Mindenét feláldozta Westerosért: Ahogy erre más is rávilágított, egyrészt sok veszteség csak a saját döntése miatt volt, hogy uralkodni akart Westeroson. Maradhatott volna Mereenben is, akkor nem vesztett volna el annyi mindent. Viszont a Mások elleni harc más tészta. Azt nem csak Westerosért tette, hanem a saját jól felfogott érdekében is. Ugyanis ha nem találkozik Jon-nal, sosem tudja meg, hogy mivel lehet védekezni a Mások ellen, és amikor rátörnek, nem lett volna kéznél a sárkányüveg meg a valryriai acél. Tehát ez a szövetség neki is nagyon jól felfogott érdeke volt. Különben az uralma nem tartott volna sokáig. Másfelől pedig egy uralkodó aspiránsnak ez minimum kötelessége. Ezt már a korábbi évadokban is elmagyarázta neki Jorah, hogy itt őt nem fogják tárt karokkal várni. Az emberek békét akarnak, esőt, ételt. A szeretetüket pedig ki kell érdemelni. Hálátlanok lettek volna vele szemben? Maximum a saját pecsenyéjét sütögető Sansa. Az északiak igenis ünnepelték őt, még ha nem is tudott annyira ott feloldódni, hiszen idegen. Illetve természetesen Jon-t és Arya-t legalább annyira megillette a győzelemért a dicsőség, mint őt, legalább annyit tettek érte. Abban a helyzetben az irigysége vezette csak, és az idealizmusa, hogy őt mindenkinek szeretnie kell. Hát nem, azt ki kell érdemelni. Meg aztán a királyváriak semmit nem tudhattak a történtekről. Hiszen az emberek épp most érkeztek északról, de a kapuk zárva voltak, hogy jutott volna el oda a hír? Cersei nyilván nem kürtölte világgá. Ahogyan azért sem felelős a nép, hogy Missandeit kivégezték. Ha látták is, azt sem tudták ki az, de ez még nem is nyilvános kivégzés volt.
4. De ott volt a wildfire, meg Tyrion terve miatt megszökött volna Cersei, stb.: más is megvilágította, hogy ez miért rossz érv. Erről Dany egyszerűen nem tudhatott, tehát nem lehetett tudatos döntés a város felégetése ezen okok miatt.

Summa summarum, el kell fogadni, hogy Dany esetén valóban az őrült felével felfelé esett az az érme. Semmi nem indoloja részéről ezt a népirtást a saját paranoiáján, szadizmusán és hatalomvágyán kívül. Tényleg egy nagyon jó ívű bukástörténet, amelynek a figyelmes szemlélő korábban észrevehette az előzményeit.

PuMa - 2019. 05. 14. 03:28

Ja még valamit kifelejtettem. A látvány nagyrészt jó, de a seregek valami egészen silányok. Egy Arany Kompánia, zsoldoshadsereg jó 150 fővel? Szemben a 300 főnyi északi+makulátlan+dothraki sereggel? Borzasztóan vérszegény, igazán nem a statisztákon meg a seregnagyobbító CGI-n kellett volna spórolni.

Arról nem beszélve, hogy az egész Arany Kompánia mennyire gagyi lett. Ez egy arculcsapás a könyveknek. Attól kezdve, hogy ott milyen legendásak és milyen erőt képviselnek, hogy Harry Strickland micsoda karakteres egyéniség (a sorozatbeli iszonyat nyüzöge, egymondatos karakterrel szemben). Borzasztó méltatlan. Inkább találtak volna ki egy új nevet valami könyvben nem szereplő zsoldoscsapatnak. Arról már nem is beszélve, mennyire idétlenül hat, amikor egy zsoldosseregnek egyenpáncélja van.

ferenc - 2019. 05. 14. 04:26

“Komolyan úgy gondoljátok, hogy bármi legitimálja Dany tettét?”

nem hiszem, hogy értelmes ember így gondolná. színtiszta ostobaság lenne, de az írók sem akartak ilyet sugallni. valaki megőrült és így reagált. meghallotta a harangokat és bekapcsoltak a pavlovi reflexek. eleve nem feltétlenül volt ez a célja, csak bekattant. úrrá lett rajta a paranoia (ami már eleve jelzi az értelmi képességeit). ami vele kapcsolatban történt, korábban úgy interpretálta, hogy azokkal később igazolhassa magának a tetteit. de elborult az agya, ennyi, ez nem hiszem, hogy vitatéma lenne értelmes, egészséges gondolkodású emberek között.

Zs.Gábor - 2019. 05. 14. 06:24

Nos, az előző rész után még élt bennem a remény, hogy csak kicsit bénácskán próbálják emelni a nézők szemében a tétet, hogy mégse legyen egyértelmű Dany koronázása.

Habár a sorozat korábbi részeiben is el voltak rejtve olyan momentumok, amikből erre lehetett következtetni, azt azért valószínűnek tartom, hogy nem ilyen hirtelen váltást képzelt el a karakternek Martin. Legalább egy visszaemlékezésre, vagy álomra szükség lett volna, hogy az eseményeknek ne legyen fura utóíze.

Mindenesetre az ő karakterének a sorsa még valahol érthető.

Azt viszont egyszerűen nem tudom megbocsájtani, amit Varys személyiségével műveltek. A 8. évadbeli formájának semmi esélye nem lett volna az első két évadot túlélni. Hogy tud egy karakter ennyit butulni? Euron kapcsán meg felmerül a kérdés, hogy mégis mire kellett? Tölteléknek? Kapkod a sztori, rengeteg karakter nem kap kifejtett lezárást, de Ő valamiért belefért? Mert Dany ugyanott lett volna (sőt), ha Királyvárba már eleve egy sárkánnyal érkezik, teljesen szükségtelen volt neki leölnie. Tormund és Sam kapott egy egy perces elköszönést, de ennek jut a többszöröse is? Komolyan, mint a Hobbitban Alfrid…

Az meg, hogy Jon hirtelen az ideális uralkodó, az mégis honnan jött? Csak én nem látom, hogy a karakter mit tett ezért a pozícióért? (Egyedül Dany tett ebben a részben azért, hogy ne Ő legyen ez.) Először és utoljára az 5. évadban volt ilyen jellegű cselekedete, így számomra nem világos, hogy miért ennyire egyértelmű ezen tulajdonsága. Bár aztán nem kizárt, hogy Jont a fény ura csak Drogon miatt hozta vissza és azzal zárunk, hogy a hét királyságnak nem lesz többé egységes ura.

Blade78 - 2019. 05. 14. 06:28

Most komolyan a skorpión akad fel valaki.
Az első használatánál meglepték vele.
A másodiknál rajtaütés volt (és sikeres}
A király ár ostromára ki lett ismerve a hátránya. A részben látszódott is milyen körülményes a forgatása.

kovácspéterke - 2019. 05. 14. 07:26

A kedvencem, amikor ‘Tűz’ felkiáltással lőtték ki a nyilakat.

MelancholyR - 2019. 05. 14. 07:52

Mitől ennyire biztos Jamie és Cersei halála?

AdamIron - 2019. 05. 14. 08:00

Valaki segíthetne megérteni pár dolgot.
Miért van az, hogy Az utolsó Jedik, a Végjáték és a Trónok Harca utolsó évada ekkora gyűlöletet hozott magával a kommentek közt?
Meggyőződésem, hogy mindhárom nagyon is jó, a többség is így gondolja, de vannak, akiknek muszáj teljesen kiborulnia és mindenhol megosztania a gyűlöletét másokkal és ettől olyan, mintha szar filmek lennének.
Ha szóba kerül a fenti három, akkor miért kell minden cikk alatt “Ki tud durvábbat mondani rájuk?” versenyt rendezni és ilyen baromságokat és képtelenségeket írni, hogy “ez volt a legrosszabb sorozat epizód ever”, vagy “a felénél kijöttem a moziból”, az utolsó részt már meg se nézem”, és persze a játék része, hogy a fos, moslék, szar, hulladék szavakat minél kreatívabban használják fel és minél többször.
Az utolsó Jediknél még úgy voltam vele, hogy biztos megosztó, talán van benne valami, de a Végjáték és most a Trónok Harca utolsó évada után már nem tudok senkit komolyan venni aki részt vesz ezen a hisztiolimpián.
Vagy azért történik ez,
mert menő utálni a legnépszerűbb dolgokat és azt írni, hogy jól sikerült, élveztem, az gáz és semmivel sem különb a többitől, aki így gondolja
vagy mert túl sok előzetes teória, elmélkedés, tippelés, előzetes interjú, trailer, hasonló kering a neten, és mivel ezek mindhárman elég hosszú sorozatok, az elvárások is irreálisan magasak és akkor is gyűlölethullám érkezik rájuk, ha A Keresztapa minőségét szállítják
a harmadik lehetőség, hogy igazuk van és mind a három valóban “undorító, hulladék, egy szaros foshalmaz és végig se nézem a következő részüket”, de ez szerintem messze nem igaz.

dexike3 - 2019. 05. 14. 08:00

@MelancholyR:
x ezer tonna kőtől ;)
de meglepődnék, ha a végén mutatnák őket a közös gyerekükkel, valahol.

így viszont biztossá vált az is, ha Ellaria még életben lett volna, mostanra biztos nincs.

Hegedda - 2019. 05. 14. 08:01

Aludtam rá egyet, úgy érzem, mintha nem a Trónok Harcát nézném, nincs meg a ritmus, a történetek és a karakterek kötelező köröket futnak azt is összevissza, legjobb példa a hajóról lenyilazott sárkány, mert a magasból aztán tényleg nem veszel észre egy ekkora hajóflottát… Valahogy nagyon érezni, hogy nincs mögötte ott a könyv.

monti - 2019. 05. 14. 08:02

Neoprimitiv

alacsony szögben gyorsan mozgott a sárkány most, igy mire a számszeríjakat átcsévélték kampec nekik

a hadsereg létszámában sincs semmi rendkivüli csoda, 80ezernek a fele még mindig 40 ezer :-D

amugy a forumokon tényleg értetlenkednek pedig aki követte a sorozatot mindenre megkapta a magyarázatot teljesen logikus módon

Naynay - 2019. 05. 14. 08:03

írok majd egy rendes összegzést is, de egyelőre csak annyit, h az Inside of eoisode és Game revealed kiegészítésekben mostanra úgy igyekszik megmagyarázni, indokolni David és Dan a lusta írás eredményét, mint ahogy én csináltam anno a szóbeli töri érettségin, amikor kettő evszammal voltam csak képben es a kozte levo 100 évet full oda nem illő bullshittel probaltam elsumákolni. awkward.

clegane - 2019. 05. 14. 08:04

mondjuk itt lehet hogy nem, de amúgy “az interneten” igenis azt látom, hogy azért utálja a nép a részt, mert a példakép Dany megkegyetlenedett.
pedig hát ez nyilván GRRM eredeti terve volt, tele volt erre utalásokkal a történet eddig is.

Naynay - 2019. 05. 14. 08:07

ezt meg csak úgy itt hagynám:
https://www.youtube.com/watch?v=EA7UQOYskas
:D

Csigusz - 2019. 05. 14. 08:10

idézek abból amit múlt héten kaptam:
“(Azt hagyjuk, hogy pár millió néző közben éppen Danynak szurkol és ők téged tartanának hülyének, hogy ezt képtelen vagy felfogni.)”

Hááát, úgy néz ki még sem én vagyok a hülye akkor :D
Egyébként szenzációs rész volt, de tényleg.
Végre az első amit idén úgy néztem végig, hogy markoltam a karfát és végig csöndben meredtem a képernyőre. Mármint most abból a szempontból amit a széria jelenlegi állása mellett ki lehetett hozni belőle. Ehhez képest a deresi csata tényleg csak amolyan kötelező nyűg volt, amit senki sem akart valójában mégis le kellett forgatni.
Remélem Dany-t lecsapja valamelyik Stark a végéig.

ui: a Golden Company vezérének megérte ám ezt az ismertebb arcot castolni :D

Balázs - 2019. 05. 14. 08:15

Végre az évad végére visszatért a Trónok Harca. Sapochniknak sikerült megint egy kiváló rendezést összehozni. Nagyon féltem az előző részek miatt, hogy sok fontos karakter nem kap normális lezárást, de Jaime szála gyönyörű volt. Sanyiék jeleneteit is imádtam, de nekem az egész rész 10-es volt.

Naynay - 2019. 05. 14. 08:15

Puma:

“– Varys kiírása ügyetlen, hasonlóan Kisujjéhoz. Szerintem az ő esetükön látszik leglátványosabban az írók tehetségtelensége Martinhoz képest. Ezekkel az iszonyatosan árnyaltan és jól megírt karakterekkel a felületes írók már nem tudtak mit kezdeni. Várható volt, hogy méltatlan vége lesz Varysnak (szerintem a könyvben, ha kiadják, nem fog meghalni).”

Pontosan így érzem én is. Ezt nyilatkozta Conleth Hill:
Were you disappointed not to have a final scene with [Littlefinger actor Aidan Gillen] last year?
I was very bummed to not have a final scene with him. I was bummed not to have any reaction to him dying, if he was my nemesis. That’s been my feeling the last couple seasons, that my character became more peripheral, that they concentrated on others more. That’s fine. It’s the nature of a multi-character show. It was kind of frustrating. As a whole it’s been overwhelmingly positive and brilliant but I suppose the last couple seasons weren’t my favorite.

seven - 2019. 05. 14. 08:17

az utalások nem váltják ki a karakterépítést, baszki.
az meg hogy GRRM is erre akarja kihozni, oké, de valószíneg sokkal jobban lesz megírva az odavezető út.

Mr. Pink - 2019. 05. 14. 08:18

Biztos lehetett volna jobb is, de nem volt rossz ez a rész. Ebben az évadban annak lehetünk tanúi, hogy egy normálisnak induló személyiség hogyan válik diktátorrá. És mik azok az események amik hatására így alakul.
Johnnak kimondja mi következikk: (“ha nem szeretik) akkor jöjjön a félelem!

sancho pansa - 2019. 05. 14. 08:19

Ez erősen zsé-kompatibilis rész volt. Valahol szomorú, hogy a Game of Thrones az utolsó szezonra nevetség tárgyává vált…:(((

Naynay - 2019. 05. 14. 08:21

clegane:

ez volt valszeg Martin terve is, csak nagyon nem mindegy, hogyan jut el eddig egy karakter. Hintek végig voltak (és milyen jól jön most Dannek és Davidnek, h tudnak mire hivatkozni :D), nem hiába gyanakodott erre a reddites tábor már évek óta, de valszeg a csalódottság nem is a Mad Queen dolognak szól, hanem annak, h az írók nem hagytak elég időt arra, h ez ütősen és jól legyen felépítve, katarzissal. Nem olyan rég Dany még láncra kötötte a gyermekeit, amikor egyetlen ártatlant véletlenül megégettek.

winnie - 2019. 05. 14. 08:21

“de Jaime szála gyönyörű volt”

ezt akartam is kérdezni. mármint oké, hogy a sztorija jó lezárást kapott, de rajongói szemmel hogy látni az ő 7-8. évados útját? elment északra, meglátta brant, szexelt egyet és hazajött a másik csajához?

nekem ez így (ha nem volt benne több) nagyon vékonynak tűnik. nem tudom, hogy színészként milyen lehetett hihetetlen sok időt fordítani egy ilyen szálra.

a_n_d_r_e_w - 2019. 05. 14. 08:23

@clegane:
Szabad tudni, hogy az interneten hol latod ezt? Mert en pont az ellenkezojet latom (imdb, 9gag, reddit) leginkabb csak viccelodnek ezen a fordualton, a kiakadas meg 8×03 ota megy, es sehol se azert, mert a kedvenc karakteruk rosszra fordult, hanem mert a reszek tele van logikai buktatokkal, a karakterek onmagukhoz kepest idegenul viselkednek, minden esemeny es karakter viselkedese a vegkifejlethez van igazitva stb. Szoval ez gyenge erv.
A tobbsegnek meg tetszik ott verzik el, hogy az amugy sokat szidott 8×03 meg valojaban a sok jogos kritika ellenere is tetszett a tobbsegnek, addig a 4-5 mar egyertelmuen nem.

kdb - 2019. 05. 14. 08:28

Sansánál sokszor láttam leírva hogy milyen okos amikor megemlíti Daenerys seregével kapcsolatban hogy a katonákat etetni kell és ez ugye senki másnak nem jut eszébe, a Vale lovagjai akiket ő hozott északra fénnyel táplálkoznak ezért őket nem kell etetni? Arról nem is beszélve hogy a Fattyak csatájánál gyakorlatilag Sansa /persze a hatalmas stratéga Jon mellett/ az aki szinte nullázza az északi haderőt amikor megvárja hogy a Boltonok Jonon kívül kb mindenkit levágjanak mielőtt beveti az Arryn sereget, bár mindegy is hiszen az utóbbi évadokban a katonák osztódással szaporodnak és látszólag soha nem fogynak el.

Van egy olyan érzésem hogy a különböző őrök /városkapu, várkapu, stb/ csak azért vannak a sorozatban, hogy Aryát cseszegessék nem rémlik hogy rajta kívül bárkit megállítottak volna bármilyen kapunál /jó példa Bronn Winterfellben/, őt viszont folyton megtalálják.

L92 - 2019. 05. 14. 08:43

Hihetlen, hogy a legérdekesebb karakter, egyben legjobb színész kb. 10 mondatot kapott ebben az évadban (már az előzőben is mellőzve volt). Cerseiről beszélek.
A faék egyszerűségű, 0 fejlődésen átment Jont bezzeg minden minden 2. képkockán láthatjuk.

Szomorú.

Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 08:54

winnie: szerintem Jaime lezárása nagyjából rendben volt, talán az Euronos bunyót leszámítva. (Meg azt, hogy utána kétszer oldalba szúrva még egy fél epizódnyit bóklászott anélkül, hogy ez megviselte volna.)

A Brienne-es szálat nagyon erős túlzás egy “szexelt egyetre” leegyszerűsíteni. Jaimenek eredetileg a lovagság annyiból állt, hogy van fényes kardja meg páncélja és beszólogathat az alatta lévőknek. Egy lehetőség volt, hogy azt csináljon, amit akar, Brienne-nek meg egy kötelezettség, hogy azt csinálja, amire felesküdött. Jaime fokozatosan állt át egyre inkább erre, de amíg az első évados bűnét valahogy “le nem dolgozta”, addig esélye sem volt a megbékélésre. Ezért volt fontos, hogy Bran megbocsátott neki, hogy harcolt a mások ellen (mert erről szólt az esküje). Végül Brienne is megkapott tőle mindent, amiről álmodott: a lovaggá ütést, a szexet és bizonyos fokig a szerelmet is.

Viszont Jaime-t Cerseihez is kötötte egy eskü, ezért hagyta ott – szerintem – Briennet. Nem azért, mert az csak egy szex volt, vagy mert még mindig jobban szerette Cerseit. Úgy érezte, a húgának, a gyerekei anyjának most mindennél nagyobb szüksége lesz rá és nem hagyhatja cserben.

kovácspéterke - 2019. 05. 14. 08:59

Neoprimitiv, nekem sem volt visszafejlődés, amit Jaime csinált, nem lett belőle ugyanaz az önző aranyifjú, aki volt. Nekem a Briennes összeborulás lógott ki kicsit inkább.

Scared - 2019. 05. 14. 09:01

Ha már szóba került Cersei jóslata. Mindenki tényként kezeli a valonqaros részét a jóslatnak, azaz, hogy a kistestvér öli meg. De ez a rész csak a könyvben volt benne, a múltkor vettük észre egy másik fórumon, hogy a sorozatból kimaradt.

https://m.youtube.com/watch?v=FwHGNoMjHn8

Szóval bár a könyv alapján mindenki számított rá, hogy Jaime vagy Tyrion öli meg Cerseit, a sorozatban soha nem volt erre utalás. Amit nem vettek figyelembe, hogy a jóslat szerint Myrcella-t még meg kellett volna koronázni a halála előtt, de ezt “elfelejtették” :D Plusz az első évadban azt mondja Cersei, hogy volt egy közös gyermekük Roberttel, aminek nem tudom mi értelme volt.

Mate815 - 2019. 05. 14. 09:02

AdamIron: Azért mert egyik sem tudott felnőni az elődökhöz. Mind összecsapott, gyenge, iparosmunka. A TLJ annyiban más, hogy az még direktbe ki is röhögi és szembeköpi azt ami előtte jött.

Barbi - 2019. 05. 14. 09:02

L92, totál egyetértek, én is bánom hogy Cersei nem kapott nagyobb szerepet az évadban, annak ellenére, hogy Dany párti vagyok és Cerseit mondjuk úgy, utálom :D de az, hogy az egész rész alatt X percenként bevágták most is, hogy áll és néz ki az ablakon… Benne ennél sokkal több volt.

Brienn-Jamie-Cersei háromszög: én azt hittem, hogy megölni megy vissza Kingslandingbe a hugát/szerelmét, pláne mikor Euron odavágta neki, hogy meg… :D
De a szerelem már csak ilyen: “Hallgass az eszedre, a szíved hülye, mint a s@gg” :) Nem hibáztatom érte. Ki az aki közülünk nem szeretett jobban olyat, aki “nem érdemelte meg”, miközben valaki más meg minden szempontból jobb választás lett volna?

Dzsudeee - 2019. 05. 14. 09:03

Nekem egyébként nagyon tetszett a rész. Értem a sok negatív kritika alapját is, de én meg egyszerűen csak élvezem, amit nézek. Kikapcsol, és tudok izgulni is. A zene ebben a részben kifejezetten ütött, emlékeztetett a 6. évados Light of the sevenre 1-1 ponton.

A másik észrevetelem, hogy úgy érzem, sokan elfelejtik, hogy Martin évek óta cseszik befejezni a könyveket. Lehet szidni a készítőket, de szerintem teszik, amit tudnak, de ha egyszerűen elfogytak a könyvek, nem tudnak jobbat kihozni magukból. Ne Martint istenítsük már, hogy milyen király könyveket írt anno, ha közben meg arra sem méltat senkit, hogy befejezze. A sorozattal nem lehet éveket várni, így hát most olyan amilyen. Hangsúlyozom, nekem tetszett az utolsó 2-3 évad is.
(Ja, és én nem hiszek abban, hogy már meg vannak írva a könyvek. Nekem valószínűtlen, hogy nem csak nem engedik kiadatni, de még csak beszélni sem beszélhet róla. Valószínűleg van egy csomó vázlata meg kézirata, de már egyáltalán nem motivált a befejezésben.)

Melkon - 2019. 05. 14. 09:04

Scared

Szerintem Myrcellat simán offscreen megkoronázták haldoklása közben, nem értem miért kell mindent az emberek szájába rágni. :D

Naynay - 2019. 05. 14. 09:04

Scared:

van egy fan theory, miszerint az a közös gyerek Gendry. nem látom sok értelmét, pláne így, h Cersei is hulla, de elnézve az írók teljesítményét, még meg is léphetik.

Energiavampir - 2019. 05. 14. 09:06

Nem értem mért írtok Cerseiről múlt időben, szinte biztos hogy ő túlélte, vagy mindketten az omlást, mert mért ne? :)
Csaták ideje lejárt? mi jön most? happyend? vagy véres trónviszály, és széthullik a Trón szövetsége?

dexike3 - 2019. 05. 14. 09:09

az is érdekes lesz, ha tényleg elbukik Daenerys mi lesz a Makulátlanok és Dothraki-ak sorsa. vagy nagyban megcsinálják a Red wedding-et és mindenkit lekaszabolnak a Stark-isták?

Melkon - 2019. 05. 14. 09:13

Dzsudeee

Ez ok, nekem nem voltak irreális elvárásaim, nem vártam lenyűgöző fordulatokra, csak egy koherens befejezésre ami nem mond ellent 2 percenként önmagának.

D&D-ék úgy döntöttek, hogy végtelen pénzt beleraknak a látványba, és kb semmit a sztoriba, miközben a sorozat úgy vált sikeressé, hogy a látványra alig volt pénz, lásd a varázs csata, aminél Tyriont leütötték, majd felkelt és rácsodálkozott, hogy nyertek. Ezek ugyan hülyén néztek ki, de nem ez volt a lényeg.

Egyszerűen nem ezért lett sikeres a sorozat, ha valaki agyatlan látványorgiát szeretne akkor keres egy Michael Bay filmet.

Ahhoz nem kell zseninek lenni, hogy tudjuk, hogy ha várat védünk, akkor a hadsereget esetleg tartsuk a váron belül.

A GoT világa és szereplői kifejezetten logikusan van felépítve, mint ahogy a “sokkoló” momentumok is. Itt engem maximum a logikátlanságok tudnak sokkolni.

Ez persze nem most kezdődött, talán az első látványosan gagyi D&D story line Dorne volt, amit nem is értem ilyen formában miért kellett belerakni. Csak hát akkoriban a sorozat nagy része még kb a könyveket követte, így összességében nem volt kiakasztó a sorozat, a Dorni szálat csak elkönyveltem kis bénázásnak, ami ilyen arányban belefért, részről részre 80 percen keresztül nem fér bele.

juhaszvik - 2019. 05. 14. 09:14

nagyjából a kommentek felét olvastam, de megint belefáradtam, annyi van :)

véleményem a részről:
meglepődtem, hogy ez a meccs is mennyire gyorsan, egy epizódban le lett zárva. onnantól kezdve, hogy Cersei jobbkeze bejelentette, hogy már nincs működő katapult se flotta, onnantól lehetett tudni, hogy további fordulat nem lesz a csatában. bevallom számítottam még valamilyen taktikai csavarra. innentől viszont nem igazán értem, hogy az elmúlt részekben miért nem kaptunk többet Cerseiből, mert így a búcsújához nem igazán volt kapaszkodónk.

azt is bevallom, hogy totál mellé lőttem azzal, hogy azt vártam, hogy Jaime lesz a queenslayer, bár mentségemre szóljon, hogy nem volt benne a sztoriban, hogy Cersei előnye ilyen könnyen leolvad.

bár ha azt nézzük, akkor valahol védhető az egész sárkányos ügy. mindkét gyíkot lesből, váratlanul lőtték le, itt viszont alaposan megtervezett taktika alapján csinált mindent Dany. gondolom ezt abból is, hogy Tyrion is nagyon biztos volt benne, hogy mennyire simán megy majd az ostrom.

előző résznél boncolgattam, hogy mi az őrület. ha valaki szerint Dany nem őrült, akkor csak a definíción megy a vita, ezt nem is részletezném tovább.

olvastam fentebb olyat, hogy felvetődik: a sereg miért le hamarabb, mint Aryáék. gyanítom azért, mert lehajózták őket a Arya Greyjoyék, azt hiszem ez el is hangzott az előző részben, nem?

tippjeim a következő részre:
1. nem rémlik, hogy mutatták volna, hogy bármi is ráomlott volna a vastrónra, de azért elég valószínű. így Királyvárban uralkodni már csak a szimbolika miatt is felesleges lenne, mivel úgy tűnt, hogy a város lényegében megsemmisült. ezért lehet Dany át/vissza települ Sárkánykőre. persze az is lehet, hogy a látszattal ellentétben megmaradt a város, nem lepődnék meg.
2. Tyrion helyzete: a makulátlan őrök tuti feldobják, hogy elengedte Jaime-t, ezzel beszerezte az utolsó feketepontját. más kérdés, hogy nem jut el a történet a kivégzéséig. nem tudom, hogy milyen mozgástere lesz az utolsó részben.
3. Arya: egyértelműen a “tiltsuk be Danyt” párt vezéralakjává válik az utolsó részre, de nem ő öli meg.
4. Jon: a mérleg nyelve, ami eldőlni látszik. lesz egy rész elei jelenet, amikor Dany egyedül ül egy sötét trónteremben, megjön Jon, de már semmi közük egymáshoz. Darth vader szintű hozzáállás Dany részéről, Jon pedig meghozza magában a döntést.
5. Varys küldött ki infókat, innen tudta meg Dany, hogy “elárulták”. ennek viszont lesz következménye, mármint sok népség megtudja mi a helyzet, és lehet simán lesz valami Jon-szimpatizáns felkelésféle. Stark, Arryn, Zúgó biztos, maradék Lannister szintén, többi kérdéses.
6. Dany következő nagyobb célpontja (nem fog tudni leállni) lehet Sansa lesz, mivel oda vezeti vissza a problémákat. lehet ez lesz a lépés, ami végleg ellene fordítja Jont, ha az eddigiek kevesek lettek volna.
7. fogalmam sincs, hogy miként lehetne megölni az utolsó sárkányt. persze lehet kitalálnak neki valami hülye halált, de az is lehet, hogy a sérült/halott Danyvel ellovagol a naplementébe
8. vagy simán Dany marad az uralkodó, ennek is esélye van

PCampbell - 2019. 05. 14. 09:14

AdamIron +1

Bennem is van egy pici csalódottság az elmúlt 2 évad miatt, de így is a kedvenc sorozatom marad! Nincs még egy ilyen amit ennyire vártam volna hétről-hétre, baromira fog hiányozni!
Egyébként nem tudom elképzelni, hogy Martin tudna (tudott volna) olyan befejezést írni, ami mindenkinek tetszik! Egyszerűen túl komplex. túl sok a teória, ha egyszer kijönnek a könyvek, annak is ugyanúgy fikázás lesz már a vége

gekkofassu - 2019. 05. 14. 09:15

Izzadságszagú volt az egész, mintha már a könyökükre sem kívánták volna az egészet a készítők. “Zárjuk le, aztán menjünk haza”

Scared - 2019. 05. 14. 09:16

@Melkon
Azért nekem ez elég durva, hogy oké, a könyvből nem lehet mindent átemelni, de hogy még arra sem figyelnek, amit ők maguk írtak bele a sorozatba, hát na. :D

@Naynay
Nem tudom a sorozatban honnan jött hirtelen ez a “törvényes” gyerek mánia, mikor éveken keresztül következetesen les. ták, hogy épp fattyak vagy rokongyilkosok uralkodnak-e. Nem kicsit vicces ez a Varys levélküldés sem, mikor Stannis küldött körbe levelet senkit nem érdekelt egész Westeroson, de Jonnak aztán el fogják hinni bemondásra, hogy Rhagear fia. :D

winnie - 2019. 05. 14. 09:20

a_n_d_r_e_w: a többségnek még mindig bőven tetszik, csak egyre nagyobb kisebbségnek nem. (nyilván a kisebbség hangosabb, akinek bejön nem nagyon veri a tamtamot, de attól, hogy az emberhez a nagyobb zaj jut el, még nem kell többségi nemtetszést feltételezni. kábé minden sorozat minden része a többségnek tetszik. persze igazából csak azért, mert a többség megnézi és tovább lép, nem értékeli magában a részt, csak azzal, hogy megnézi a következőt is.)

Barbi - 2019. 05. 14. 09:22

Scared, amúgy igen, első évadban DNS-t meghazudtoló erejű volt Ned számára, hogy Robert felmenői barna hajúak, így a szőke gyerekek nem lehetnek tőle (tény, hogy igaza volt, de na :D) viszont Jon a fekete hajú Targaryan akinek a médium öccse és legjobb barátja tudja ezt alátámasztani. Brannek miért hinne Westeros egész lakossága? A Sam által talált könyvet meg azóta elégethették, illetve azt is mondhatják, hogy ő írta oda.

Naynay - 2019. 05. 14. 09:23

Sacred:
még ha el is hinnék, so what? :D ennyi erővel akár Tyrion is lehetne jogos trónkovetelő, hiszen utoljára Lannister volt a trónon. :D

winnie - 2019. 05. 14. 09:23

clegane: azok alapján amiket olvastam, nem csak egyetlen tény zavarja az embereket, a got-néző azért elég edzett. nem a “mi?” kérdésre adott válasz a gond, hanem a sok “hogyan?” is ott van. az összkép.

Shred - 2019. 05. 14. 09:24

Még az is lehet a befejezés, hogy Danyt megölik / száműzik / sárkánymentesítik, aztán Jon úgy dönt, nem akar ő uralkodni és bevezeti a parlamentáris demokráciát. Minden ház, minden tartomány delegál egy képviselőt, és megszületik a Hét Köztársaság.

Melkon - 2019. 05. 14. 09:25

Scared

Minden ilyenre az a válasz, hogy legyél már kreatívabb, nyilván ez off screen történt. :)

Nem is értem miért van a sorozat, lehetett volna az egész évad off screen.

cathy - 2019. 05. 14. 09:26

Már bocs de Arya le se szarja a családját???! Jon miatt ment Északra, amúgy eleve Királyvárba indult. A listája végére akart érni de ez nem jelenti azt hogy nem szereti őket, kiváltképp Jon-t.És egyértelmű hogy azért tett le végül Cerseiről, mert talán életében először hallgatott valakire, Sandorra és végre realizálta, hogy amit csinál annak hosszú távon sokkal több rossz következménye lenne. Jon még nyilván nem a dothrakiaknmeg az unsulliedok előtt ölné meg Danyt Úristen már…..

triplaasd - 2019. 05. 14. 09:29

Nem nagyon lehet már ide mit írni…
A 2 éve “kiszivárgott” leakbe több volt a kreativitás, mint ebbe a “hálivúdizált” valamibe.

cathy - 2019. 05. 14. 09:29

Azért azt ne felejtsük el, hogy Arya egy tinédzser mikor viselkedik maradéktalanul bölcsen egy tinédzser? Olyanok itt a rajongói elvárások hogy kezdek örülni a D&D verziónak mert amiket itt leírnak, hét szentség hogy nem nézném meg….

kovácspéterke - 2019. 05. 14. 09:32

Engem egyébként Drezda bombázására emlékeztetett a város felégetése, csak annál sokkal mocskosabb volt, mert itt már megadták magukat.

Aki szerint okés volt az akció, annak a fejében elég nagy bajok vannak.

Scared - 2019. 05. 14. 09:32

Naynay

Az egésznek max annyi értelmét látom, hogy így fordítják Danyt Jon ellen. Mivel végleg kattant és fenyegetést lát Jonban, megpróbálja megöletni. Mert amúgy egyáltalán nincs jelentősége kinek a fia Jon, ha az eddigieket vesszük alapul. Ned Stark fattyaként lett Észak Királya, ha valakinek nem tetszik Daenerys, akkor az eddigi tények birtokában is simán beállhat Jon mögé.

Nekem ez így nagyon izzadságszagú lenne, hogy hirtelen mindenki megvilágosodik és letérdel a törvényes Jon Snow előtt, mert kapott egy levelet. :D

der_med - 2019. 05. 14. 09:32

winnie:
A látottak fényében erdeklődnék, hogy az utolsó epizód után lesz e szavazás az oldalon, hogy melyik sorozat volt szarabbul befejezve: Got vagy lost?

Shred - 2019. 05. 14. 09:33

cool1l: Bran repülése tényleg jó megoldás lenne, azt tudom elképzelni, hogy végleg belevargol a sárkányba, és maga mögött hagyja a használhatatlan embertestet.
A csecsemőket emlékeim szerint lezárták, belőlük lettek NK lovas tisztjei (de lehet, hogy ez csak egy fan teória és keverem az igazi sztorival már).

A. - 2019. 05. 14. 09:40

Jaime karakteréhez illő lezárást kapott: elnézést, de itt hangosan felröhögtem:)

csak egy néző - 2019. 05. 14. 09:54

Bran – üveges szemmel ül a kerekesszékében, és még ő se tudja, mit akar,
Sansa – többszörös árulóként ül az egyetlen jelentősebb várban,
Tyrion – az utolsó élő Lannister, felségáruló, valószínűleg szökésben,
Ser Davos – egy túlélő senki,
Jon Snow – egy ostoba Targaryen, aki nem akar uralkodni,
Daenerys – egy magányos, őrült trónkövetelő, sárkánnyal felfegyverkezve,
Arya Stark – PTSD-s túlélő, akinek már nincs a listáján senki,
Grey Worm – PTSD-s túlélő, akinek már nincs veszíteni valója,
Bronn – egy számszeríjas senki, aki két szék közül a pad alá esett,
Yara Greyjoy – a Vas-szigetek korlátlan ura, egyelőre hajók nélkül,
Gendry Baratheon – az utolsó élő Baratheon, megtört szívű hősszerelemes, sárkánykő kovács.

Kell még valamit mondanom, Martin bácsi?

winnie - 2019. 05. 14. 10:09

“Jaime karakteréhez illő lezárást kapott: elnézést, de itt hangosan felröhögtem:)”

a humor szubjektív, de az nem változtat azon, hogy ha valami illő, akkor ez az: a testvérébe szerelmes karakter a testvérével együtt halt meg. ezt még az ellendrukkerek is elismerik.

irgum76 - 2019. 05. 14. 10:11

százszor jobb, fordulatosabb, epikusabb volt min a sötétben futkorászó szarság az Éjkirály ellen
Arya a kedvenc karakterem jó lett volna látni, hogy meghal :)
de így felkerült Deny a listára
sokan meghaltak hálisten ezt negatívumként felhozni, hogy hiányozni fognak a sorozatból kissé röhejes így az utolsó rész előtt

10/10

Skog - 2019. 05. 14. 10:16

Winnie kaszáltam a GOT tweetje után nehéz bármit is írni, no jó a dühömet talán kiírhatom egy kicsit magamból:
Ilyen teátrális langyos hígfossal felengedett trágyalét/hentelést/ még tényleg nem (nagyon)láttam. Nyilván már minimum 400-an felvetették az összes logikátlanságot, esk. mintha egy második estéjén már mesélni akaró szerepjátékos lett volna a dramaturg.
Egyes egyedül Tyrion-Jamie jelenetben csillant meg valami.
Komolyan felvetödött bennem, hogy leszarom ezt a szart, de ezek úgyse értenék…

Glory - 2019. 05. 14. 10:24

Hmmm.Én csak arra lennék kíváncsi, hogyha esetleg Brienne terhes maradt Jaimetől, mennyire lenne legitim a trónigénye a gyereknek mondjuk 15 év múlva. :)))))

Flowey - 2019. 05. 14. 10:28

AllainLG

Csak az ostobák nevezik el a gyerekeiket sorozatkarakterekről… Itthon egy jól behatárolható nèpcsoport kedvence ez… De sok Eszmeralda meg Hozèármándó lett köztük bő 20 ève :D

Tivics - 2019. 05. 14. 10:31

Arya új neve lehetne valami pindurpandurosabb, ott volt ilyen, hogy sziporkara raomlott a 100 emeletes haz, de siman serules nepkul ropul tovabb

H1N1 - 2019. 05. 14. 10:40

Szerintem túl sokat gondoltok bele, hogy miért csinálta Dany. Egyszerűen csak valami durvát akartak húzni az írok, amire majd leesik az emberek álla. Jó szar megoldás, de ennyire tellett…

VAGY (és most bocs a nőktől:) )

Nem kellett volna a támadást a menstruáció napjaira időzíteni, vagy ha már igen, akkor Jonnak oda kellett volna tennie magát, hogy kicsit nyugodjanak a kedélyek :)

danNN - 2019. 05. 14. 10:48

“Azért azt ne felejtsük el, hogy Arya egy tinédzser mikor viselkedik maradéktalanul bölcsen egy tinédzser?”

Egy lélektelen Terminátort csináltak belőle és amikor passzol a narratívába akkor megállíthatatlan harci gép, ha kell akkor meg naív kislány. Logikátlan, következetlen és így kezelték az összes karaktert. Építettek mindenkit X évadon keresztül majd most telibeszarták az egészet. Persze bele lehet magyarázni mindent, hogy Dzsémi nem tagadhatja meg önmagát, Arya csak egy kislány, Tyrion mindvégig Lannister stb de minek? Ez el lett baszva. Ennyi. Aki szereti ezt így is hajrá, én nem fogok tapsikolni ehhez. Egy reményem van, hogy az öreg uzsidoboz valahogy kinyomja a könyveket magából, mert ez nekem nem befejezés.

Anthonz - 2019. 05. 14. 11:00

danNN
Mit nem értesz? Nagyon szépen felépítették Aryát. Elvesztette a családját, azt hitte, hogy minden rokona meghalt, kinevelték assasinnak, és teljesítette is azt, amire ki volt képezve: kicsinálta a Night King-et.
Végig a bosszú hajtotta, akkor is, amikor csak azt hajtogatta, hogy “I am no one”, és pont Clegane kellett ahhoz, hogy felébredjen és rájöjjön, hogy ne akarjon olyanná válni, mint ő. Most jutott el oda, hogy feladja a bosszút (azt láthatta, hogy úgy is beteljesíti Dany), és rájöjjön, hogy mégiscsak jó lenne papás-mamást játszani Gendryvel.
Nagyon szép fejlődési ívet járt be a karaktere, de ha valakinek semmi sem jó, akkor nem látja :)

danNN - 2019. 05. 14. 11:03

Ant, okés. Sandor lebeszélte 1 perc alatt a lista bevégzéséről. Kinevelték az NK ellen. Okés. :D
“Nem értem” jah.

Naamah - 2019. 05. 14. 11:06

Glory

Robert Baratheon volt az utolsó legitim uralkodó, csak mondom.
Ha Brienne kipotyogtat egy fattyat magából, az legfeljebb Casterly-hegyre lesz jogosult, ha valaki legitimizálja.
De Tyrion előbb fojtaná vízbe, mint hogy hagyja, hogy valaki elvegye tőle az áhított sziklát amit végre megkaphat, már ha megéli a sztori végét.

H1N1

ugyan, nem kell bocsánatot kérni. szemmel láthatóan a készítők is ilyen gondolatmenetet követtek végig.

seven - 2019. 05. 14. 11:07

anthonz, te ugye csak viccelsz? Nem az NK ellen neveltek, es ha ugy gondolod ezekutan papas mamast fog jatszani… LOL

anneshirley83 - 2019. 05. 14. 11:09

@Anthonz De, én pl látom ezt az ívet, csak ez sem volt megalapozva, hanem hiperűrsebességgel összecsapva.

A. - 2019. 05. 14. 11:09

winnie: szerintem te is tudod, hogy ez volt az egyik legnagyobb feszültségforrás a fogadtatásban, és tényleg vicces volt ezt tényként közölve olvasni (sok helyről olvastam, és finoman szólva ez a kisebbségi vélemény)
De elnézést, ha megsértettem bárkit is.

Naamah - 2019. 05. 14. 11:10

Anthonz, ezt komolyan gondolod? :”D
Arya simán vissza fog menni bérgyilkolni a Fekete és Fehér Házába. :”D Csak az a kérdés, hogy előtte csak Danyt próbálja-e majd megöli, vagy Jont is. Elvégre mindkettő Targaryen… ki tudja, Jonból mikor köszön elő Aerys nagypapa.

citrom - 2019. 05. 14. 11:10

@Scared:

Robert-Cercei halott gyerekenek emlitese anno azert volt fontos:
1. akinek tenyleg R az apja, sotet haju (ergo minden kozos gyerekuk apja Jamie- ezt ooc tudja innentol minden nezo)
2. R kb le se kakkantotta, h meghalt a baba, lesz masik felkialtassal folytatta tovabb az eletet. Cerceinek (aki akkor 14 eves gyerek meg)ez volt az utolso csepp, innentol mar tenyleg csak Jaime maradt neki tarsnak.

Lovagkerdes:
Jaime azert lett elso korben lovag, mert Lannister orokoskent asszonyt kellett volna vennie maga melle, a hazasitast nyilvan Tywin okosan megoldotta volna.-Igen am, de akkor Jaime marad otthon, mig Cercei Kingslandingben.
Lovagkent notlen es a huga mellett maradhat.
– ezert volt nagy szo, hogy szinte gyerekkent legyilkolta az orult kiralyt es ezert nagy szo, hogy betartotta az eszakiaknak tett igeretet es megjelent a NK elleni csataban. Ezek igazi lovagias tettek, de J nagyon is tisztaban van azzal, hogy o nem “igazi” lovag, csak a huga miatt van ott, ahol.

A Briennes dolog tobb volt, mint holmi affer, de, Jaime szamara sosem letezett olyan opcio, hogy Cercei nelkul eljen.

Anyatlanul, egy szociopatoid apa mellett felnove az alap meglevo incesztuozus kapcsolatuk csak erosebb lett, gyakorlatilag ketten tettek ki egy nagyjabol funkcionalo embert.
( C amokfutasanak nagy resze J tavolleteben tortent, J pedig tipikus papucsferj, egyedul total celtalanul sodrodott kb.)

Az ikrek egy test- egy lelek tortenetet szvsz nagyon szepen bemutatta C es J kozos halala (?).

ayren - 2019. 05. 14. 11:20

Kalap sz*r volt szerintem is, bár annak látványos. Logikátlanságok, hülyeségek, karakterrombolások, egyebek, eh…
Most komolyan Jon lenne az, aki a trónra termett? Dejszen minden csak utólag esik le neki, a reakcióideje egy teknősé.
Szerintem Tyrion se ússza meg Benioff-Weiss párost, de hogy maradjon írmag a három Lannister után, Brienne-t biztosan felcsinálta Jamie, más értelme szerintem nem volt annak (a fanservice-en kívül), hogy összehozták őket.

Sigra - 2019. 05. 14. 11:23

A teljes széria leggyengébb része volt. Hiába a látvány, ez maga a mélypont. Nem véletlenül tart ennyi ideig befejeznie az írónak a történetet. Ott minden sokkal átgondoltabb és a fordulatoknak hatalmas ereje van. A város felégetese egy mondvacsinált kibontakozás a Danyvel történtek után. Én úgy gondolom ez nem elég… Varys halála is méltatlan volt.

Harlekin - 2019. 05. 14. 11:24

Elég kaotikus lett ez az évad, ment lassan minden a kukába ami a könyvekben volt. Azért bízom benne, hogy egyszer a könyveket is folytatják és ott valami teljesen más lesz a vége, más karakterekkel (pl. Jon “marad” halott, Stannis lesz a király, stb.). Annyira jó volt ez az 5 rész, hogy innen lehetetlen megmondani, mi lesz a vége. Én már bármit el tudok képzelni. Még a végén Bran valami Dűne-féle istencsászárként fog uralkodni a világon, múlton és jövőn egyaránt. :)

Gerion - 2019. 05. 14. 11:28

Harlekin: hello, ez a Bran a jövőbe lát dolog időnként előjön, de én nem emlékszem semmi ilyesmire csak arra, hogy a jelent és a múltat látja. Pontosabban, amit a fák látnak és láttak. A jövőt bizonyos Targaryenek és persze Blackfyre-k néha megálmodják, de gyakran félreértelmezik a saját álmaik jelentését is.

Gerion - 2019. 05. 14. 11:30

Az 5. részhez pedig: nem volt tökéletes, de nem volt rossz egyáltalán. Legalábbis szerintem.:-)

monti - 2019. 05. 14. 11:40

ezt a karakterfejlődést felesleges megemliteni meg mintha az irok hibája lenne, minden ember épp ugy reagál egy eseményre ahogy amilyen nadrágban van éppen :-D mondjuk egy ismerős halálhirére én sem mindig ugy reagálok hogy azonnal sirvafakadok és földhöz verem magam

Csonszi - 2019. 05. 14. 11:45

A tortenet maga talan koveti is a konyvet. Tuz es jeg dala.. . A Jeget megfekeztek, a Tuzre nem gyanakodtak, h az is ugyanolyan veszélyes.

A Starkok megallitottak a jeget, vajon meg tudjak a tuzet is? Ha igen, az emberek gyoznek. Tolkienes vegkifejlet.

Az is mindig is benne volt a konyvsorozatban, h az emberek csak atmenetileg utottek vissza az osi eroket, es a sz*ros viaskodasuk meg erzelmeik jelentektelenek.

Ez akarhogy is, valszeg az emberi dramak kedveloinek a konyvekben is nagy sokkot okozna. Hogy vegulis ez egy fantasy.

Erre volt kihegyezve a tegnap esti resz, a Tuz resze, lattuk h mit ernek az emberi hosok valojaban. Ettol függetlenül az evad reszei, a karakterek gyilkolasa, az összes jelenet osszecsapott, talan tulsagosan is erdektelen. Valljuk be, egy A4-es lapnyi vazlat az egesz evad.

De vajon marad-e megis eselyuk legyozni a tuzet is? :)

drP - 2019. 05. 14. 11:48

dobbenet, mennyien mentegetitek Danyt. ok, megoltek a sarkanyat, a baratnojet, Ser Friendzone is meghalt, de ezert ki kell irtani egy varost? raadasul azutan, hogy mar nyert? az egesz sorozatban az volt a celja, hogy ove legyen a vastron. meg is erdemelte volna, miutan gyakorlatilag egyedul lerendezte az egesz kiralyvari vedelmet, nem maradt hadero a masik oldalon. MEGADTAK MAGUKAT, es Dany a MEGADAS UTAN elpusztitotta az egesz varost, civilekkel. azt meg megertettem volna, hogy rarepul a toronyra a harangszo utan, es megsuti Cerceit, de ezt nem indokolja semmi. elerte a celjat, megvolt a tron (holott tudja, hogy jogosan nem is ot illeti), kezdhetett volna uralkodni, amire egesz eleteben vagyott, erre ez? nincs erre semmi mentseg, felni feltek volna tole enelkul is, hiszen maradt sarkanya, serege, es mindenki latta, mire kepes. igy viszont mar nemmaradt senkije es semmije, uralkodhat egy romhalmazon kb egy napig, amig ki nem nyirjak, elvesztette Jont es Tyriont is, maradt neki a sarkany es Szurke Fereg, hat, gratulalok…
Mindezert Jont, Tyriont vagy Varyst hibaztatni? meg Cerseit sem tudnam igazan, ez egyedul Dany hibaja, elerte a celjat, megis ezt tette, annak ellenere, hogy az elmult ket evadban folyamatosan ettol a tettol ovta mindenki…

NKI - 2019. 05. 14. 11:56

Azt egyébként lehet tudni, hogy amit Martin nagy vonalakban elmondott anno nekik, hogy miként tervezi befejezni a könyveket, az is ilyen irányba megy majd, vagy attól tejlesen eltértek itt az írók?

tsalvatore - 2019. 05. 14. 12:03

Érdekes, hogy mennyire más szemüvegen keresztül nézzük szint mindnyájan ezt a sorozatot. Én konkrétan az egész évadban úgy érzem, mintha egy másik sorozatba cseppentem volna, az eddigi évadoknak volt íve, meg lehetett jósolni, h kb. mi fog történni, de most ezt egyáltalán nem érzem.
A legutóbbi rész szerintem inkább jó volt, mint rossz, bár itt is sok mindent elkapkodtak, de a rész 2. fele szerintem kárpótolhatott minket. A karakterek visszafejlődéséről már sokan írtak, úgyhogy én most csak a számomra mély nyomot hagyó dolgokat írom le.

A Dany szálnál eleinte jó volt látni, hogy végre van egy értelmes taktika ami alapján támadnak, megcsinálnak mindent profin, a város feladja magát, és akkor annyi… elröppenhetett volna felgyújtani a várat, ehelyett felgyújtott mindent és mindenkit a városban. Számomra szomorú, hogy ez a karakter ide futott ki, mert nagy kedvencem volt mindig is, a kisebb-nagyobb hibái ellenére is. Ezek után már tényleg jön a morális kérdés, hogy mi tesz valakit jóvá és mennyi időbe, mennyi veszteségbe telik egy “rabszolgák felszabadítójának” a szabad emberek gyilkosává válni.
Az árulásra egyébként hogyan jött rá? Nekem ez nem volt egyértelmű.
+ akkor már azt is értjük miért veszett oda olyaan könnyen Rhaegal, hisz akkor Jon utána tudott volna repülni és összecsaphatott volna vele a levegőben, hogy megállítsa a pusztítást.

Jon reakciója a csatatéren szerintem teljesen karakter-hű, nem mellesleg reális volt. Valószínűleg mindenki lefagyna pár pillanatra amikor azt látja, hogy a szövetségesei és az a nő akiben megbízik és akinek szolgálatára esküdött, olyasmit tesznek amit azelőtt csak az ellenségeitől látott. Szerintem a karakter csalódását, megzuhanását, teljes újraértékelését mutatták be, ami nekem tulajdonképpen át is jött. Valószínűleg a következő részben vagy kéri hogy visszatérhessen Északra, vagy olyat tesz, ami miatt visszaküldik.

Arya esetén már inkább hibádzott a történet, mert ha már a vörös toronyig elment, akkor igazán befejezhette volna az útját, én arra számítottam h Cercei egyenesen nekirohan, mert még ott lesz az udvarban. Majd az egész menekülés Braavos-t idézte, amikor a Vaif elől menekült, a koreográfia nagyrészt hasonló volt, az asszony aki segít neki, a sérülés, majd a menekvés. Aztán majd az utolsó részben gondolom Dany ellen fordul, és ha már Cerceit nem sikerült lebökni, akkor majd őt.
Ser Davos plot armorja egyébként egészen lenyűgöző :D

Amit még nem értettem, az az, hogy a múltkor azt mondták, hogy Bran csak a jelent és a múltat látja. Most mégis beigazolódott a 6.(?) évad eleji látomása, mikor a sárkány árnyéka vetül Királyvárra. Akkor hogy is van ez?

A látvány egyébként szép volt, a kétségbeesés és a kilátástalanság épp úgy érződött az epizód 2. felében, mint a feszültség és a vihar előtti csend az 1. felében.
Azt, hogy mennyi mindent tesznek zárójelbe, vagy milyen gyorsan pörgetik az eseményeket a sztori kárára, mennyi karakter kihagynak vagy elfelejtenek, már nem taglalom, mert mindenki erről beszél.

Ha a teljes sorozatot nézem, akkor hanyatlás ez a vég, ha az utolsó két évadot, akkor kifejezetten jó részt láthattunk. Én, Dany rajongóként elég durván sokkolódtam, de nyilván tudom, hogy ebben a világban nem volt lehetséges a Jon+Dany happily ever-after téma.

Igaz volt a keserédes vég. Értse mindenki úgy, ahogy szeretné.

winnie - 2019. 05. 14. 12:08

“hogy miként tervezi befejezni a könyveket, az is ilyen irányba megy majd, vagy attól tejlesen eltértek itt az írók?”

nem az utat mondta el, hanem egyes állomásokat, de biztos, hogy más lesz, hiszen ha valamit tervbe is vesz, írás közben ahogy bizonyos pontokhoz ér, még rengeteg minden változhat. az írás előtt hiába vannak ötletei, a sztori akkor nyer végleges formát, amikor írja, akkor sok minden változhat.

Harlekin - 2019. 05. 14. 12:16

A ‘mit lát Bran?’ témához: ha egyszer látja a múltat és bele is tud avatkozni (lsd. Hodor), akkor egyben látja a jövőt is. A jövőbeli énje kvázi befolyásolhatja a jelenlegi Brant ugyanúgy, mint Bran tette Hodorral. Szerintem a kettőt így kvázi nem lehet megkülönböztetni.

Melkon - 2019. 05. 14. 12:27

Harlekin

Egyrészt a Hodoros eset speciális volt és nem úgy tűnik, hogy random át tud adni információt egy múltban lévő embernek (Hodor is beleőrült, hogy látta a jövőt).

De még ha tudná is, abban a pillanatban, hogy átad a fiatalabb énjének bármilyen információt megváltoztatja a jövőt, ami miatt el sem fog jutni addig, hogy átadja az infót. :)

Cave - 2019. 05. 14. 12:37

Ha Martin megmondta nekik a végét, akkor miért tértek el a könyvektől ? Mert ugye Dany, Stanis, Mace, Yara,Tyrion, Sansa ( főleg Sansa !!! ) az Arany kompánia, a Vasflotta aztán pont nem ott van, ahol a sorozatban ! Cercei kezében maximum egy aranyozott vibrátor van, persze az is csak rézből, tekintve az anyagi helyzetét ! Ő ugye elhajtotta a Vasbankot a fenébe, akik most északon keresnek valakit, aki kész fizetni a számlát !

Cave - 2019. 05. 14. 12:47

A könyvnek, ha egyszer befejezik, köze sem lesz a sorozathoz ! A készítők a már megírt, megjelent történettől is mérföldekre eltértek ! A főszereplők fele olyan helyen és helyzetbe van, ahonnét oda, ahol most a sorozatban van, el sem juthat!

Naamah - 2019. 05. 14. 12:50

Cave

pontosan.
D és D még a fattyúneveknek sem voltak képesek utána nézni, pedig nem lett volna olyan bonyolult.
Szvsz még a túlélők sem ugyanazok lesznek. Kb. lehetetlen. Hiába mondták, hogy de-de…

VanillaSky - 2019. 05. 14. 12:55

https://youtu.be/-ikUYFK84OQ

Csak néhány ‘gyöngyszem.’

Mate815 - 2019. 05. 14. 12:57

Szvsz Martint papa ezt már baszhatja. Mások előbb befejezik a művét mint ő maga, ez milyen már? Persze a fanok majd el fogják olvasni de a köztudatban már a sorozat marad meg, az elkésett, real befejezés meg lehet már a kutyát sem fogja érdekli.

Naamah - 2019. 05. 14. 12:58

Kész tanulmány ez a videó.
Nem tudom, miért nem voltak képesek lecserélni D-t és D-t… olyan egyértelmű, hogy már magasról tettek erre az egészre.

Textor - 2019. 05. 14. 13:00

kdb –

“Értem mit mondasz, de például Budát “elvileg” hazai sereg /keresztények, néhányan még magyarok is/ foglalta vissza mégsem hiszem hogy 1686ban Buda magyar lakosai tapsikoltak volna örömükben a felszabadulás után.”

A magyarok száma drasztikusan lecsökkent Budán, keresztények már nem is települhettek be a városba, kivételt csak a keleti (ortodoxok) jelentettek, valamiért őket jobban megtűrték, viszont ők meg szerbek voltak. A “felszabadítók” pedig elsősorban nem magyarok voltak, hanem zsoldosok, ergo egy balkáni jellegű várost foglaltak el a zsoldos seregek, akik zsoldja sokszor elmaradt így a fosztogatással kárpótolták őket.

“A jelen helyzetben egy hódító félig meddig zsoldos sereg ostromolt egy ellenséges várost. Ha harc árán kell elfoglalni egy várost akkor ott megakadályozni a fosztogatást szerintem kb lehetetlen.”

A parancsnokon múlik, Dzsingisz kán az első jelentősebb várost porrá égette, de ő új birodalmat akart alapítani és a túlélőket elküldte, hogy vigyék a hírét a tettének (emiatt hódolnak be később a városok előttük). Később már aki fosztogatni akart ráfázott, és ennek komoly okai vannak: nem szeretik a hadseregekben azt, ha az emberek maguktól vérengzeni, fosztogatni kezdenek, mert irányíthatatlanná válnak és a hatékonyságuk a nullára csökken, ráadásul a “tulajdonosra” (király, hadvezér, nemes, stb) is veszélyt jelentenek. Amelyik hadvezér ezt nem értette meg, hamar a bukott oldalon találta magát (a borospincéket fosztogató részeg katonákat egy kisebb, de fegyelmezett sereg is le tud győzni.).

Tudtommal itt már a szövetségesek erői közt nincs zsoldos sereg és a város sem ellenséges, hanem azt bitorolja egy valóban ellenségesnek kikiáltott uralkodó és annak serege. Azonban amikor ilyen városokat vesznek be azt nem fosztják ki és nem perzselik fel a saját erők, hiszen saját magukat gyengítenék ezzel. Amúgy ha már zsoldos sereg: az arany kompánia nevetséges volt, ha ilyen lenne a valóságban egy zsoldos sereg, sosem alkalmazták volna őket. Amikor a fal kirobban elpusztul a sereg kb (és maximum) 1 százaléka mire fel a többi szétszéled.

“Való igaz a tüzérség nem az öncélú pusztításra van kitalálva, az ostrom elején itt is arra használták amire te is írod a védelmi rendszer rombolására, a város belsejének felégetése valóban szörnyű nekünk 21. századi embereknek, de egyáltalán nem hiszem hogy a középkorban is így ítélnék meg a dolgot.”

Hát pedig de: a gyújtogatásnak akkor van értelme ha az ellenséget gyengíti, ha a várost pusztítja annak nem sok értelme van, hacsak nem el akarom pusztítani egy az egyben. A török – magyar hadakozás korában sem gyújtották fel a várakat, hiszen akkor nincs bázis, ahonnan lehet a ellenség ellen szervezkedni. Új várost/erődöt építeni pedig nehezebb, mint egy meglévőt kipofozni.

Hozzáteszem elég lett volna a Mennyei királyságot alapul venni, ha jól akarták volna a várostromot megjeleníteni, még olvasni se nagyon kell hozzá. Nyilván itt van sárkány, de még a Király visszatérben is okosabban alkalmazták a nazgúlokat, mint itt az egy szem sárkányt. A katonákról nem is beszélve.

danNN - 2019. 05. 14. 13:08

@VanillaSky:
kurva jó videó, és majd minden karakterről lehetne összevágni egy ilyet. 180 fokos fordulatot vett a fele banda. Szánalmas.

Naamah - 2019. 05. 14. 13:16

Az lesz még a gyönyörű, ha Arya a következő részben lenyilazza Drogont és Dumb és Dumber magyarázhatják, hogy de hát ez is előre volt vetítve, mer a lelkem olyan sokat íjászkodott a sorozat elején.

(Ha már Havas Brandon úgy képzelte sok száz évvel korábban, hogy simán megölhette volna Vhagart, Meraxest és Baleriont egy-egy varsafából készült nyíllal.)

dexike3 - 2019. 05. 14. 13:19

szerintem Daenerys a Dorne-i új hercegtől hallhatta vissza a leveleket, amit Varys küldött. csak nem tudta, hogy Aegon kavarja a szert vagy sem. ezért mondta Tyrion-nak, hogy “Jon árult el”.

harcarabunga - 2019. 05. 14. 13:20

Daenerys nem őrült meg – és nem is “normális”.
Daenerys karakterében abszolút benne volt ez, mindig is volt neki egy sötét oldala, ami az első évadtól kezdve időről-időre előbukkant, csak éppen amíg jól mentek a dolgai, addig könnyű volt kedvesnek és cukinak maradni. Amint rosszra fordultak a dolgok, egyből megmutatkozott az énjének ez a része.
Odament egy idegen földrészre ahol a családját gyűlölték és féltek tőle: tényleg azt várta hogy majd ujjongani fognak neki? Meghalt néhány barátja egy HÁBORÚBAN, mégis mit gondolt? a háborúban emberek halnak meg. A szerelme “elárulta”, ha ugyan árulásnak lehet ezt nevezni, mert ez meg bár nem volt épp jó lépés, Jon karakterében volt benne – ez okot szolgáltat arra hogy százezreket legyilkoljon? Senkinek semmi jogos kifogása nem lehet egy ilyen szörnyű cselekedetre, akik ezt írják itt, nem is értem, mit gondolnak. Hogyan lehetne ez bármilyen formában is rendben? Mindenkinek volt már rossz napja és nem kezdett mészárlásba. Még hogy Jon a hibás érte. Amit Dany tesz, azért egyetlen egy ember a hibás: Dany. Legfeljebb Missandeit tudnám itt megemlíteni, aki azért mert egy HÁBORÚBAN őt túszul merték ejteni, cserébe azt mondja, akkor burn them all. Azért ez egy kicsit egoista.
Ja, és számomra világos abból ahogyan Jonnal és Tyrionnal beszélt a csata előtt, hogy ő ezt előre eltervezte. “Legyen a félelem.”
Sokan írták, hogy bezzeg ha egyből elfoglalja King’s Landinget… akkor mi lett volna? Ugyanez. Népirtás. És Dany ezt is akarta tenni, a tanácsadói beszélték le róla már akkor is. Danyt egészen eddig semmi más nem érdekelte, csak az hogy megszerezze a trónját. Még az sem érdekli, hogy kiderült, nem is ő a jogos örökös. Az talán erkölcsileg rendben volt, hogy hisztizett Jonnak, ne árulja el hogy nem is ő a true heir? Dany erkölcsei sosem voltak teljesen rendben, és ez az egész sorozaton gyönyörűen átívelt, kár, hogy a legvégét mégis sikerült ennyire összecsapni. Az ő sztorijának szükségszerűen ez kellett hogy legyen a vége és szerintem Martin is így akarta (bár ez csak tipp), csakhát rossz írás. Megint. A közvetlen indítékait illetve hogy a fejében mi játszódott le közben, nem igazán sikerült átadni, pedig érdekelt volna. Talán a következő részben kiderül.

winnie - 2019. 05. 14. 13:20

Mate815: nem egy, nem is kettő sorozatot fejeznek be hamarabb, mint a könyveket. nem egy sorozat megy túl a könyveken. és nem egy sorozat megy túl a könyveken, teljesen más irányba víve a sztorit. attól, hogy esetleg nem ismersz ilyet, még bőven van.

“a köztudatban már a sorozat marad meg, ”

WTF. nem hiszem, hogy tudnád, mi lesz a köztudat:) benned lehet. bennem is, mivel nem olvasom a könyveket, de a könyvesek egy kisebb vagy nagyobb részében biztos, hogy a könyvek, főleg így, hogy elcsúszott a széria. most a sorozat van étlapon, de hat év múlva, ha jön a hatodik kötet, a kutya nem fog erről a sorozatról beszélni, viszont a könyvekről igen. szóval ilyen alapon a két David b*szhatja, mert akkor csak a könyvekről fognak beszélni.

Mate815 - 2019. 05. 14. 13:27

winnie: Nem tudom feltűnt e de feltételes módban beszéltem. Bár ha csak kötözködni meg okoskodni akarsz akkor tök mindegy..

winnie - 2019. 05. 14. 13:28

Mate815: azt írtad és még konkrétan be is idéztem, hogy mire reagálok, hogy “a köztudatban már a sorozat marad meg”. nincs benne semmi feltételes.

de ha már szóba hoztad, ami feltételes, miszerint “a real befejezés LEHET, hogy a kutyát sem érdekli”. mivel több millió példányban fog elkelni a két könyv (nyilván ez lesz a legnépszerűbb kötet az eddigiek közül), ezért nem hiszem, hogy senki nem fogja elolvasni, vagy ha megveszi a könyveket, akkor az utolsó kötet utolsó fejezeteit olyan sokan ne olvasnák el. Vagy elolvassák, ahogy írod, de úgy, hogy nem is érdekli őket, amit olvasnak.

Viccen kívül, nincs “real” befejezés. Sokan sok helyen ütköznek bele ebbe a képregény-adaptációk esetében is. Több média. Több real dolog. Vannak a könyvek és lesz nekik real befejezésük. És van a sorozat, aminek lesz egy real befejezése. A kettő teljesen független (már) egymástól. Ahogy független a The 100 a könyvektől. Vagy a The Vampire Diaries. Vagy a Roswell, New Mexico. Vagy az Under The Dome. És még sorolhatnám.

Melkon - 2019. 05. 14. 13:30

Ránéztem Rotten tomatoesra.
A Tomatometer minden eddigi évadra 91-97% közötti.
Az Audience score szintén 90% körül van.

Utolsó évad:
– Évados tomatometer: 73%
– Audience score: 44%

Tomatometer részenként:
8×1: 92%
8×2: 88%
8×3: 75%
8×4: 57%
8×5: 49%

Úgy tűnik, hogy a logikátlanságok sorozata részről részre kevesebb több embert idegesít fel. :)

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 14. 13:30

@VanillaSky
Gáz az egész video.
Még a színészek is röhögnek szegények… :)
Nálam eddig azt hiszem az “elfeledkezett a Vasflottáról” című “magyarázat” viszi a prímet.
Elfeledkezett róla… Hogyne.
Sok fantasyt olvastam-láttam már, de ekkora bullshitet kitalálni, csak azért, hogy 3 mp alatt kihúzzanak a sztoriból még egy sárkányt…
Nem beszélve arról, hogy TUDTAK a nehéztüzérség létezéséről: amikor megtámadták az aranyat szállító sereget, Bronn azzal próbálta leszedni a sárkányt.
Elfelejtette…
Ti meg írni felejtettetek el, de nagyon…

Melkon - 2019. 05. 14. 13:31

-kevesebb, félúton átfogalmaztam. :(

Naamah - 2019. 05. 14. 13:32

Amúgy azok, akik azt mondják, hogy Dany a könyvben is ilyen és efelé halad, azok olvasták is a könyveket?

Csak mert Dany a könyvekben semmi mást nem akar, mint egy békés életet valakivel, akit szeret.
Az ég szerelmére, még bátorítja is Hizdahr-t, hogy ő is uralkodjon és szóljon bele a dolgokba, mert annyira terhesnek érzi az egészet.
A könyves Dany több, mint boldog lenne, ha lenne valaki, akivel megoszthatja a terhet, amit cipelni kénytelen.
Semmi mást nem akar, csak hazamenni a piros ajtós házba. Arról álmodik, hogy ő és Daario egyszerű közemberek és úgy nevelik a gyerekeiket. Szó szerint vannak ilyen álmai.

Anthonz - 2019. 05. 14. 13:35

Nekem is vannak ilyen álmaim, hogy világhírű focista leszek, de attól még tudom hogy ebből sosem lesz semmi.

Naamah - 2019. 05. 14. 13:37

Anthonz, nem érdekel túlzottan, hogy mit akarsz.

clegane - 2019. 05. 14. 13:39

Naamah: tuti ez lesz a regényben is. legfeljebb jobban ki lesz részletezve, hogy miért pálfordul Dany.

egyébként persze nagy trehányság + lustaság ilyen át nem gondolt részleteket hagyni a történetben, de ha egészében nézed, akkor látszik, hogy baromira mindegy volt hogy lelőtte-e Euron a sárkányt, mert a maradék így is szétszedte a várost, mindegy volt hogy egy van-e vagy kettő. gondolom ezért nem nagyon törték a fejüket a részleteken.
mint amikor pl “miért nem akadt ki Euron azon hogy Tyrion tud a gyerekről” – abszolút logikus lett volna, de a történtek fényében látszik, hogy zéró jelentősége volt annak, hogy kiakad-e rajta.

Naamah - 2019. 05. 14. 13:42

clegane

nem lesz. A könyves Danynél sosem tolták ezt a szart, hogy az ő sorsa az uralkodás. Mindig azt hitte, Viserys neje lesz majd. Később is sokat gondolkdoik azon, hogy ha Aegon túlélte volna, talán épp az ő felesége lett volna.
ha lesz is, kitalálnak rá normális indokot, de nem ezt a mocskot.

Királyvárat eleve minimum kétszer fogják kifosztani, mire Dany egyáltalán partra száll (Tyrell sereg + Arany kompánia). Szerinted mennyi civil marad ott még utána?

clegane - 2019. 05. 14. 13:43

amúgy gondolom azért akarták beletenni hogy legalább egy sárkányt leszedjenek a Lannisterek, hogy úgy tűnjön, mintha lenne esély két sárkány ellen.
máskülönben úgy tűnne, mintha Cersei nagy dölyfösen beállna egy atombomba elé, hogy gyere csak legyőzlek!
persze így is ezt csinálta, csak így esetleg mondhatjuk, hogy elhitte, hogy van esélye.

Naamah - 2019. 05. 14. 13:45

Nope. Rhaegalt azért kellett leszedni, hogy Jon ne tudja megállítani Danyt. (Pedig igazán beletehették volna, hogy közösen durran el az agyuk és együtt égetik szét a várost. Jontól pont annyira lett volna reális, mint Danytől.)

Egyébként ez is milyen hülyeség már, hogy Rhaegal elment Dany után? Ha egy sárkány kapott lovast, onnantól már csak hozzá hűséges.

clegane - 2019. 05. 14. 13:45

Naamah: GRRM elmondta DnD-nek, hogyan tervezi a befejezést, szóval tuti pont így képzelte.
hacsak nem gondolja meg magát közben.
de fogadhatunk egy naugyéban ha tíz év múlva még emlékszünk a topicra.

Cave - 2019. 05. 14. 13:46

Ha már a sárkányok vs hajóknál tartunk ! Meeren alatt 3 sárkány 1 percig okádja a tüzet 1 azaz egy hajóra,mire az mesemmisül! Királyvárnál 1 sárkány 1 fújás 1 hajó !

Naamah - 2019. 05. 14. 13:47

clegane

Pont Jaime sorsa bizonyítja, hogy ez kamu.

Melkon - 2019. 05. 14. 13:48

clegane

Mi? Az, hogy Martin mit mond és D&D mit csinál egymástól eléggé független.

Martin amúgy is csak pár kulcsmomentumot mondott el, azt, hogy hogy jutnak el odáig nem, márpedig senkit nem az érdekel, hogy mi történt, hanem hogy hogyan jutunk el oda. Mármint leginkább azzal, hogy sehogy nem jutunk el oda, csak egyszer csak valahogy mégis ott vagyunk. :)

Melkon - 2019. 05. 14. 13:49

*mármint leginkább azzal van baj

Nem lehetne regisztrálás + editálási lehetőséget berakni? :(

Aerion - 2019. 05. 14. 13:51

Arya fáról leugrásával kapcsolatban revideálnom kell az álláspontomat, nem, az ‘elfutás’ verziót találták ki a szerzők. A film ezzel kapcsolatos kulcsjelenete Jon ‘go’ kiabálása volt, amikor szembenézett a zombisárkánnyal.

Ezt követte a ww hajlebbenése, majd az ugrás ‘nowhere’, aztán…

Remélem, Martin ennél jobban írja meg.

Ami a végjátékot illeti a 5-ik rész után, tartom, egyértelmű, hogy Jon lesz a király, ezt azóta tudom, hogy kiderült a karatere lényege.

Daenerys elpusztított mindent a fővárosban, de egyáltalán nem azért, mert megőrült, a lehető legtudatosabb volt.

Ugyanis öngyilkosságra készül.

A halálával átadja a helyet Jonnak, aki Aegon Targaryen néven trónra lép.

clegane - 2019. 05. 14. 13:53

hát a “hogyan jutunk el odát” azt még nyilván ő maga sem tudta akkor (hiszen azt se tudta, hogyan jusson el a 3. kötetről a 6. kötetre és írt 2000 oldalt erről zavarában), de hogy “a végén Danny begorombul” az eléggé biztosra vehető elképzelése volt az elejétől.

Aerion - 2019. 05. 14. 13:53

Még valami, ugyan Jon lesz a király, de a Vastrón, mint olyan, fizikailag megsemmisül, ha eddig nem, akkor az utolsó részben, látványosan.

citrom - 2019. 05. 14. 13:53

Naamah

oke, hogy vannak ilyen almai, de, ezek megvalositasaban mi is gatolja?

A konyvben is, sorozatban is egy “fe.ck this!” felkialtassal _barmikor_ sarkanyhatra pattanhatna es elmehetne, mit tudom en, a regi Valyria teruletere kalandozni, hatha van mar ott elet az apokalipszis utan. Vagy kezenfogja Daariot es elmennek Pentosbq lakni alneven.
De nyilvan egyikben sem tesz ilyesmit, mert az o DONTESE, hogy akkor most o nagyon akarja az Iron thronet

szoval ez a jajj, szegeny Dany csak boldogan, bekeben akar elni is csak belemagyarazas.

Melkon - 2019. 05. 14. 13:55

clegane

Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy Dany megőrül, de ennek gyakorlatilag semmilyen jele nem volt eddig, a semmiből húzták elő, ennyi erővel Hókuszpók is előjöhetett volna és aranyat csinálhatott volna Tyrionból.

Ráadásul pont akkor őrül meg, amikor nyert? Ne már.
Biztos vagyok benne, hogy ha a könyvben is meg fog őrülni, akkor normálisan fel lesz építve.

Aerion - 2019. 05. 14. 13:55

Hihetetlen, hogy itt van több mint 550 hozzászólás, de előttem még senki se írta le az öngyilkosság szót…

Naamah - 2019. 05. 14. 13:56

clegane

Semmi jele ennek a könyvekben.
Viszont van egy rakás karakter, akik a sorozatból kimaradtak. Biztosra vehető, hogy Dany halála a könyvben az Azor Ahai – Nissa Nissa dolog miatt lesz. Csak a sorozatban kidobtak minden misztikus szálat, megnyírtak minden próféciát.
Ha meg Fake Aegon tényleg az, akinek mondja magát, semmi nem zárja ki, hogy ne szerezhesse meg az egyik gyíkot. Jaime borzalmas karaktergyalázásának is az az egyetlen magyarázata, hogy Martin benyögte nekik, hogy a csávót a hatodik könyv elején felköti Kőszív asszonyság.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 14. 13:56

@Cave
Ráadásul Drogon olyan tüzet fúj, hogy robban szerteszét minden, amire csak ráfúj :)
Az évadokon keresztül épített világon belüli következetlenségek és ellentmondások, meg a sztori összecsapottsága nyírta ki az utolsó évadot.

Naamah - 2019. 05. 14. 13:57

citrom

Olvasd el Martin Tűz és Vér című könyvét és utána térjünk vissza rá, hogy mennyire jó ötlet a régi Valyria romjai között kalandozni.

Aerion - 2019. 05. 14. 13:59

Melkon

De nem őrült meg. Tudatosan cselekszik, a főváros elpusztításával a jövőére tervez, csak éppen nem magának.

Cave - 2019. 05. 14. 13:59

És mielőtt valaki félreèrtené ! Én a meerenit tartom hülyeségnek . Na ott az első döbbenet után mindhármat le kellett volna szedni hajítógépekkel . Hiszen, ha a röppálya vègén a fokozatosan lassuló lövedék áttöri a falat, mit csinálhat közel maximális sebességgel egy sárkánnyal, aki megteszi azt a szivességet, hogy közel mozdulatlanul lebeg 20-25 méteren 😁

lostfanka - 2019. 05. 14. 14:00

Kezdem azzal hogy kicsit unom hogy mindenki fikazza a sorozatot. Tisztara mint anno a Lost utolso evadanal, senkinek semmi nem jo. alapvetoien az a baj hogy mindenki elgondolta a kicsi fejeben hogy na majd ez lesz meg lesz benne 15 csavar es vegul Szurke fereg lesz majd a kiraly….

Az en problemam hogy a 6 resz miatt tulsagosan el lett kakodva a vege. inkabb a masodik harmadik evadbol kellett volna elvenni mikor minden szereplo a vilag minden pontjan bolyongott celtalanul.
Dany megoruleset kicsit ertem is meg nem is. Cersei halala nekem tul egyszeru volt, azert nem egeszen igy kellett volna megolni egy fogonoszt. Arya szenvedeset meg megertettuk mostmasr gyuloli Danyt, kell aki ledofi majd. Nekem nem voltak nagy elvarasaim erre az evadra, de azert a night king csata es a vegso csata cersei ellen azert lehetetett volna kicsit kesobb idoben. Ez igy tul zsufolt. Meglatjuk mit hoz a 6. resz.

danNN - 2019. 05. 14. 14:00

Aerion, az a hihetetlen, hogy te leírtad. Semmi értelme nem lenne, persze ez azt jelenti, hogy valószínűleg megtörténik a sorozatban mert itt már tényleg semminek semmi értelme.

winnie - 2019. 05. 14. 14:01

lostfanka: tudom, hogy csak költői túlzás, de ha elolvasod, akkor tényleg lehet, hogy több pozitív véleményt találsz, maximum, aki negatívabb, az nem egyet, hanem 10-et kommentel. de szerintem sokkal érdektelenebb lenne, ha mindenki dicsérné. itt repkednek a 10/10-ek, meg a gagyizások is. vélemények. ezért érdekesek. ha unod, akkor leírod, amit gondolsz, de ne olvasd. sokszor én sem teszem.

de szerintem nem lehet mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, hogy “senkinek semmi nem jo”, főleg, hogy még a negatív véleményekben is van egy csomó “jó” kiemelve. még én is tudok minden részből jókat mondani. bárki tudna.

mindezt nem azért írom, hogy, tudomisén, kioktassak, hanem azért, hogy ne hagyd, hogy mások esetleges nyomora kihasson arra, hogy neked tetszik. szerintem az a legjobb, hogy mindkét oldal simán felvállalja a véleményét, senkinek nem kell szégyellnie, és elég jól le is jön, hogy kinek miért tetszik vagy nem tetszik a sorozat.

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:03

Melkon:

nem hinném, hogy a logikátlanságok miatt
egyszerűen sokan csalódtak a jóságos Denyben
esetleg kedvenc karakterük halálozott el

Melkon - 2019. 05. 14. 14:04

lostfanka

Én pl egy darab csavart sem vártam, nekem mindegy hogy mi lesz a lezárás amíg koherens a sztori és nem mond ellent magának 2 percenként. Ezt nem kaptam meg.

Egyébként nézz körül kicsit az interneten, még a színészek szerint is borzalmas ez az évad.

AGK - 2019. 05. 14. 14:05

szerintem Dany azt tette, ami várható volt. Nem kellett volna heccelni a sárkányt.

Mate815 - 2019. 05. 14. 14:07

Rendben adom amit írsz, valóban nem egyedüli egyedi eset. Azért ha én lennék Martin vagy bármelyik másik fent említett mű írója biztos kilennék attól, hogy 2 jött ment fejezi be a nagy művemet.

Melkon - 2019. 05. 14. 14:07

irgum76

Tehát szerinted a tegnapi rész miatt esik az évad eleje óta konzisztensen a tomatometer minden részhez?
Ezek szerint ha vissza tudnám pörgetni az időt 2 nappal, akkor 90% fölött lenne minden? Ööö… nem valószínű. :)
Nem is azon szoktak sírni se a reviewk írói, se a youtuberek, se a random emberek, hogy Dany miért nem jó, hanem azon, hogy miért nincs gyakorlatilag semminek értelme ami az évadban történik.

Ez egy belemagyarázás, hogy biztos az a baja a népnek, hogy Dany nem jóságos, azt rég lehetett látni, hogy őt is csak a hatalom érdekli a sorozatban.

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:09

“Cersei halala nekem tul egyszeru volt, azert nem egeszen igy kellett volna megolni egy fogonoszt.”

1, nem volt főgonosz ebben a sorozatban mindenkinek volt vaj a fején bőven

2, nem kell mindenkinek heroikus halál előtte badass párbeszédekkel
ez szerintem kifejezetten tronok harcás halál volt
szánalmas és hitvány

Naamah - 2019. 05. 14. 14:12

irgum76

Cersei megkapta a happy endjét, amit nem érdemelt volna meg. Neki tökéletesen felépítették úgy a karakterét, hogy teljesen reális lett volna, ha befejezi Aerys tervét és felgyújtja királyvárat. De persze nekik nem volt elég a létező őrült királynő, muszáj volt egy teljes fordulattal előhúzni a semmiből egy másikat.
Cersei minimum kínhalált érdemelt volna.

citrom - 2019. 05. 14. 14:13

Naamah, opciokent irtam, h pl barmi mast tehetne, ha mast akarna.
De, ha a sajat allaspontod makacs vedese helyett ertoen olvasnal, nah :)

Mehetne “soutros” fele is delre, akarhova de nem megy, mert nem akar. Szoval a beket akarok, gyereket nevelni es hepiendet sallala csak mese. A tettei ezekkel nincsenek osszhangban.

Naamah - 2019. 05. 14. 14:15

citrom

A könyvben egy kislányról beszélünk, aki kétfelé húz. Egyfelől megvan, mire vágyik, másfelől meg szeretné életben tartani a családja nevét és olyan igazságos és jólelkű lenni, mint Rhaegar bátyja.
Egyedül maradt egy világban. Egy útkereső tini. De semmi jel nincs rá, hogy valaha megőrülne.

katyvaszlipp - 2019. 05. 14. 14:17

Mondjuk a bekattanást lehetett volna úgy csinálni, hogy Rhaegalt itt szedik le, pl amikor már megkongattáka harangokat.
És akkor valaki leszedi Rhaegalt…
Erre meg Dany bekattan…sokkal érthetőbb lenne a pusztítása.

de egyértelmű, hogy most az volt a cél, hogy az emberek ellenszenvet érezzenek Dany iránt, hogy annak lehessen drukkolni az utolsó részben, hogy megöljék.

Aerion - 2019. 05. 14. 14:19

Irgum76

Volt anno egy jóslat Cersei-el kapcsolatban, egy boszorkány azt jósolta, királynő lesz, amig egy nála fiatalabb és szebb le nem győzi, három gyermeke lesz, de ő mindhármat túléli, és végül, a ‘valonqar’ kezei között hal meg. Ezt lehetett megfojtásnak is értelmezni, vagy v.mi hasonlónak, de hát láttuk, mi lett végül is ebből. A valonqar valyr nyelven azt jelenti: öcs.
(p nélkül).

Úgy halt meg, ahogy kellett (meg ahogy az író előre elgondolta).

Naamah - 2019. 05. 14. 14:20

“annak lehessen drukkolni az utolsó részben, hogy megöljék.”

Én annak drukkolok, hogy égesse fel a picsába egész Westerost. Repüljön fel Deresbe és ott lassú tűzön süsse ropogósra Sansát.

lostfanka - 2019. 05. 14. 14:25

winnie: Engem nem igazan hat meg az hogy masok hogy gondolnak egy sorozatra, nalam a GoT nem let kerdes. Jo sorozat de kozel sincs benne nekem a top5 ben. Engem csak az lep meg hogy barhova megyek negativat olvasok 80% ban. Negativ velemenyekkel az a baj hogy mindenkinek mas a negativ. Lostnal legalabb anno megalapodtunk abban hogy az idoutazas gagyi volt:)

Melkon: Alapvetoen a night kinges csatan kivul azert a tobbi reszben ugy cselekedtek a szereplok ahogy az toluk elvarhato volt.

Egyebkent en meg mindig bizom abban hogy amikor Bran wargolt a EK csata alatt annak meg lesz jelentosege. De lehet csak en vagyok tul naiv.

Innentol szerintem ket kimenetel lehetseges vagy Jon lesz a kiraly vagy Dany a kiralyno. Ha utobbi akkor kaszaltak az egesz Stark csaladnak is.

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:27

“Cersei megkapta a happy endjét”

nem, találkozott a szerelmével de neki százszor fontosabb volt a kiskölök a hasában

Aerion - 2019. 05. 14. 14:28

Naamah

… Cersei minimum kínhalált érdemelt volna …

Igen, de akkor mi lett volna a jóslattal? Merthogy a jóslat nem ezt vetítette előre.

Kiderült a filmből, ha emlékezünk pl. a Hodor c. fejezetre, vagy Bran utazásaira a ‘múltba’, hogyan keverednek az idősíkok, hogyan lehet a jelen egyben jövő, de egyszerre múlt is.

Jóslat valójában nincs, ahogyan jövő sem létezik, csak megtörtént események olvasatai vannak, amiknek egy bizonyos időből nézve még nem jött el az ideje, más időből nézve meg igen.

Kicsit fizika, de nem teljes képtelenség. Az idő ‘természete’ jelenleg még ismeretlen fizikai faktor.

Wyrr - 2019. 05. 14. 14:28

@ Aerion

A valonqar kistestvért jelent.

Cersei “little brother”-nek fordítja, de a valyriai főneveknek nincs neme. Ezt a könyvben a sárkányok kapcsán magyarázzák, de a sorozatban is előkerült, mikor Mel beállított a “prince that was promised” jóslattal, és Missandei kijavította, hogy az a bizonyos valyriai szó jelenthet prince-t és princesst is.

A valonqar ugyanúgy brother vagy sister. Ráadásul “the valonqar” volt nem “your valonqar”, tehát akármelyik kisebb testvérre vonatkozhat elvben, nem csak Cersei öccseire. Bár ő rögtön azonostíja Tyrionnal.

Naamah - 2019. 05. 14. 14:28

“nem, találkozott a szerelmével de neki százszor fontosabb volt a kiskölök a hasában”

Meddig lett volna az? Joffrey miatta lett pszichopata. Tomment pedig szabályosan az öngyilkosságba kergette és szeme sem rebbent, mikor meghalt.
Cersei magán kívül sosem szeretett senkit. Csak a hatalmat.

Naamah - 2019. 05. 14. 14:30

Aerion

Cersei jóslatát már azzal kivéreztették a sorozatban, hogy beleírták, volt egy gyereke Roberttől, aki még nagyon kicsi korában meghalt.
Innentől fogva nyugodtan meg lehetett volna nyúzni, vagy karóba húzni. Vagy valami…

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:34

“Joffrey miatta lett pszichopata”

hát igen mert kinyalta a seggét szerinte ez volt a szeretet

Aerion - 2019. 05. 14. 14:35

Wyrr

Testvér, az is jó, de nem ez a lényeges, hanem az, hogy ‘kezei között’, csak éppen nem általa…

Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 14:35

A sok önjelölt mindenttudónak, akik nem csak a könyvek elkészültében biztosak, de már a kész magyar fordításról is tudnak

http://georgerrmartin.com/notablog/2019/05/13/idiocy-on-the-internet/

Hülyeség, rajongói teória a neved…

(Angolul nem tudóknak: Martin a saját blogján írja le, hogy egyik könyv sincs kész. A hetedik kötethez hozzá sem kezdett.)

Mate815 - 2019. 05. 14. 14:36

lostfanka: Dehogy volt gagyi! Epic volt! :D A LOST a zárással együtt úgy tökéletes ahogy van, best ever.

Wyrr - 2019. 05. 14. 14:37

A jóslatokkal amúgy is hanyagul bánnak. Mirri Maz Duur egy szóval nem mondta, hogy Danynek nem lehet többé gyereke. A szövegének azt a részét kihagyták a sorozatból, csak a könyvben hangzik el.

Később mégis úgy kezdték kezelni, hogy a sorozatban is elmondta azt a mondatot a meddőségről, pedig dehogy.

Aerion - 2019. 05. 14. 14:42

Naamah

… Cersei jóslatát már azzal kivéreztették a sorozatban, hogy beleírták, volt egy gyereke Roberttől, aki még nagyon kicsi korában meghalt …

Nem ez az első logikátlanság a sztoriban, és nem is az utolsó, de persze, ezt a gyerekét is túlélte. Bár a jóslat azon része se feltétlen igaz, hogy túléli az összes gyerekét, ha az utolsó még a hasában van, előfordulhat, hogy ő maga előbb halt meg, mint a magzat. De v. színűleg ez már nem derül ki. És egyébként is kit érdekelnek ilyen részletek?

Peti - 2019. 05. 14. 14:44

Amúgy a legnagyobb mágus a sorozatban Drogon, aki olyan tüzet tud fújni, hogy attól kigyulladnak a kövek, mintha gipszkartonból lennének az amúgy sziklából épített tornyok. De hát az 1984-es Herkulesben is felgyújtották … a kőházat.

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:44

egyébként a mostani csapatból senki nem ül a vastrónra
szépen egymásnak esnek aszt gatter mindenkinek
a hét királyság meg anarcho-szindilakista közösségben uralkodik :)

irgum76 - 2019. 05. 14. 14:50

Melkon:

visszatérve:

a logikátlanság Vs fan faktor
kb 50-50%-ban lehetséges
nem tudhatjuk miért csökken
de én Pl az amcsikból nem nézem ki, hogy a logikát keresnék inkább érzelmileg rázta meg őket
de ez csak teória

mteot15 - 2019. 05. 14. 14:55

Többen írjátok és olvasom máshol is, hogy micsoda fordulat történt Daenerys-ben, nem vezették elő, stb. Ezt nem igazán értem. Nem lehetett ezt előre tudni és ez jó, de váratlannak, karakteridegennek, a fejlődési ív felrúgásának egyáltalán nem lehet nevezni. Az egész évad, a legeslegelső jelenettől kifejezi, hogy ő semmiféle imádatra, könnyű behódolásra nem számíthat. Senki sem szereti, nem is becsüli vagy tiszteli. Emellett amíg Essos-on szabadította fel a városokat, minden ment előre, addig Westeroson a királynő (Cersei) átverte, elvesztette két “gyermekét”, legfőbb védelmezőjét (Jorah), tanácsadónőjét (Missandei), a segítője (Tyrion) folyton rossz tanácsokat ad, a másik tanácsadója (Varys) elárulta, szerelme nem hallgatott rá, az éjkirályt megpróbálta, de nem ő ölte meg, továbbá kiderült, hogy nem is jogos a trónigénye. Mindez a szar nagyjából tized annyi idő alatt ömlött a nyakába, mint amennyi idő alatt felépítette saját magát és maga mögé a serege(ke)t. Ezután elpattant az agya, ahogy már történt ez ősével is és nem elégedett meg a feladással, azzal, hogy a neki fegyverszünetet és segítséget ígérő, majd brutalitást bemutató aktuális királynő és segítői, népe egyszerűen leteszi a fegyvert és békésen elvonul.

Naamah - 2019. 05. 14. 15:01

Még valami a könyves Dany őrült-e dolog margójára:

Ser Barristan Selmy évtizedekig szolgálta az őrült királyt. Testközelből látta és élte át… Mikor Danyhez ment a tengeren túlra sokáig csak titokban figyelte, hogy lássa, nála melyik felére esett az érme. És úgy találta, hogy érdemes és jó uralkodó lehet.
Pedig Viserysen már gyerekkorában látta, hogy bajok lesznek vele. Ha valaki, akkor ő tudná.

Flowey - 2019. 05. 14. 15:02

Hihetetlen mennyire érződik melyik karakter mögül mikor FOGYOTT EL a könyv. Utána vagy drámaian megváltoztak, vagy nem tudtak velük mit kezdeni. Jon, Stannis, Theon, Bran, Arya, Jaime stb. – csak nézzétek a végig a sorozatot és pokolian érezni.

Pl. Jon a késelése óta olyan kis… szóval ő lenne Jon, de semmi nem jön át a korábbi viselkedéséből amit még a könyv vezényelt.

Dany jóval kedvesebb, Cersei sokkal rosszabb a könyvekben, ott aztán nincs az epizódonkénti kettő “Cersei mindent a gyerekeiért tesz, ők a mindene” meg ilyenek. Nem-nem.

De a sorozat már akkor is bakizott mikor még a könyvet követte 2 karaktert nagyon elszúrtak és ez Daario és Doran herceg. Daario esetében először az a keménykedő Lancel 2.0 aki játszotta egy tragédia, de utána se lett jobb, igaz Dany sem olyan, mint a regényekben. Ott meg tudtam érteni miért olyan vonzó a számára, de a sorozatban egy pózerkedő bohócot kaptunk, igaz Dany színésze is ezt a “keményen nézek” “ábrándozva nézek” kettőst tudta csak akkor.

Doran herceg viszont a legelrontottabb adoptált karakter. A könyvben egy nagyon jó, okos, fondorlatos fazon, de a sorozatban… Hagyjuk is.

De ott van Tyrion aki a sorozatban végig panaszkodik, hogy minden rokona utálja, aztán a könyvben – hát nem. A nagybátyjai és nagynénje kedvelik, Kevan szemébe is méltatja Tywin előtt, Tygett-el ilyen rokoni-haveri viszonyban van, Genna méltatja a háta mögött Jaime-nek (“Tyrion Tywin igazi fia, nem te Jaime”), Geriont pedig kvázi isteníti, mert hasonlóan kirívó fazon.

Flowey - 2019. 05. 14. 15:05

Neoprimitiv

Ja, a valóság az, hogy sosem lesz kész. Martin jókat nevetgél, végülis a szadista hajlamait láthattuk a regényekben is amiket a szereplőivel művelt.

Ez volt a főműve, igazi lángelme. És elég nagy gonoszság is ez.

clegane - 2019. 05. 14. 15:15

Melkon: egen, gondolom ezért pöcsöl GRRM az írással olyan sokat, mert fontos neki hogy normálisan felépítse.

danNN - 2019. 05. 14. 15:30

Flowey, Doran a legelbaszottabb karakter? Euron Greyjoy? A könyvben egy misztikus halk szavú kegyetlen állat aki mindenkinél okosabb a teremben. Itt meg egy kis pöcs selyemfiú volt.

Sawyer - 2019. 05. 14. 15:30

Én is a Losttal vontam párhuzamot magamban.
Ott is a karakterek vitték sok évadon át a sorozatot, és nekem mindmáig a TOP3 közül az egyik, de tény, hogy a hatodik évadban inkább dominált a sok erőltetett akciózás és mászkálás, mintsem a karakterdráma.
Hiába kezdtek hullani az emberek az utolsó évadban, hiába robbant fel Ilana vagy Sayid, a legtöbbjük halála nem rázott meg.

A GoT-al ugyanez a helyzet, az utolsó évadban kéne megsiratni a sok-sok megszeretett karaktert, ehelyett egy vállrándításnál többet eddig egyik sem érdemelt.
Ráadásul a Jaime-Cercei kifingás egy az egyben emlékeztetett a szintén reménytelen, romantikus Sun-Jin tengeralattjárós esetre, csak itt barlangomlással.

A sok “nem értem, miért hőbörögnek annyian”-emberkének üzenem, és szerintem sokak nevében mondhatom: nem az a bajunk, hogy ezekre az eseményekre futott ki a sorozat vége, hanem a MINŐSÉGRE. A sok következetlenségre, kapkodásra, karakterizáció hiányára… Ez az évad mondjuk szépen ki, szétesik. Van néhány főbb mérföldkő, amit el akartak érni, de az oda vezető utat nem tudták kikövezni. Évadokon át széthúzták a világot, behoztak több tucat szálat, erre 7+6 epizód is kevés lett volna lezárást csinálni, de ezek a marhák még törekedni sem akartak, hogy esztétikus befejezést kapjon. Deny megőrülését másfél részen át felvezetni? Varys hattyúdalára 5 + 5 percet szánni?

Nem kell ide egy részen át tartó logikátlan csata, nem kell nekem CGI-orgia, hanem azok a jellemek, amik miatt az elején megszerettük ezt a szjbabszott sorozatot.

A sárkányokról meg annyi a véleményem, hogy Deny szála akkor kezdett ellaposodni, mikor azok a dögök megnőttek. Azóta a karakter egy jolly joker lett, mert bármi baja volt, nyögött egy dracaryst, aztán a sárkányok epic zenei aláfestéssel szétégettek mindenkit. Rengeteg felesleges perc és pénz elment arra is, hogy a sárkánybzi nézőket kielégítsék, pedig mozifilmekben tucatnyi hasonlóan effektelt sárkányt látni.

Ha egyszer elkészül a befejező könyv, tuti elolvasom a teljes sorozatot, amit nem szab meg a büdzsé, és nem úgy kell lekomponálni a csatákat, hogy a dothraki lovasok egyből elessenek, vagy a sárkány minden védőt kiégessen, mert más megoldásra nincs pénz.

A sorozat legszánalmasabb jelenete volt, mikor Euron PONT ott, PONT akkor kimászik a tengerből, hogy mókázás közepette harcoljon egyet Jaime-vel. Önmaga paródiája…

Melkon - 2019. 05. 14. 15:33

clegane

Igen, és ezt szerintem jól is teszi. Nekem ok, ha csak 10 év múlva tudom elolvasni (vagy soha), de ne csapja össze. :)

Én azt hittem, hogy D&D-ék azért kértek 2 évet az utolsó évadra, mert érezték, hogy a 7. évad sztorija összecsapott volt és az utolsót normálisan szerették volna kitalálni. Sajnos mint kiderült nem az írás, hanem a látvány miatt kértek időt.

Azért tegyük hozzá, hogy 8 órányi koherens történetet összehozni, amiből ráadásul úgy 3 óra csata és amúgy is viszonylag sok az üresjárat sokkal egyszerűbb, mint 2000-2500 oldalnyi könyvet. A könyvek sokkal részletesebbek és sokkal könnyebb emiatt ellentmondásba botlani, de ez eddig emlékeim szerint nem történt meg, vagy legfeljebb apróságokon.

Dadovics - 2019. 05. 14. 15:35

Logikátlan, összecsapott, csalódástkeltő volt ez a rész. Nem méltó a GoT nevéhez. BTW a CGI is sok helyen szörnyű volt… Szegény Martin papa nem véletlen van rosszul.

Melkon - 2019. 05. 14. 15:36

Mármint el nem tudom képzelni, hogy van a bolygón olyan író, akinek ha ezt a forgatókönyvet odaadják nem mutat rá a rengeteg logikátlanságra és dobja vissza, hogy még dolgozzanak rajta.

Flowey - 2019. 05. 14. 15:37

danNN

Na igen, de Doran-t és Daario-t még akkor rontották el amikor a sorozat jó volt és nem a múltjából élő akció és effektparádé.

Euront egy másodpercig sem tudtam azonosítani a Varjúszeművel, ez egy névrokona max :D

Az egész sorozatos Euron olyan volt, mint a Suicide Squad-ból Bumeráng kapitány, ugyanaz a tirpák stílus még külsőre is.

Naamah - 2019. 05. 14. 15:44

“Az egész sorozatos Euron olyan volt, mint a Suicide Squad-ból Bumeráng kapitány, ugyanaz a tirpák stílus még külsőre is.”

Inkább Jack Sparrow elcseszett unokatesója.

yagami - 2019. 05. 14. 16:10
Flowey - 2019. 05. 14. 16:13

yagami

Sosem fogja. És még élvezi is, hogy a “könyvesek” várnának egy normális fináléra, mert az nem lesz.

Flowey - 2019. 05. 14. 16:15

“The Winds of Winteren még javában dolgozik”

Ja, vagyis majd 15 év múlva esetleg kész lesz :D

Ez a csávó felügyelhette anno a négyesmetró építését is.

liberatore - 2019. 05. 14. 16:19

Ezt már írtam egyszer, de tbh, ezeket az inside the episode youtube videókat konkrétan ki kellene törülniük teljesen. Az, hogy szarul írták meg ezt az évadot, ok, shit happens, elbaszták és ez van. DE! hogy még ki is próbálják magyarázni utána ezt a töménytelen fost, amit az arcunkba adagolnak, na az a pofátlanság legalja.

Naamah - 2019. 05. 14. 16:20
Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 16:24

liberatore: miért nézed? Erre még azt sem lehet mondani, hogy ha már eddig, akkor ezt a pár részt már igen. Ha szart szolgálnak fel, akkor miért repetázol belőle?

liberatore - 2019. 05. 14. 16:32

Neoprimitiv: Megadtam az esélyt a a Long Night epizód után, hogy hátha ennek a befejezése értelmesebb lesz, de nem lett és nem is lesz, szóval a kérdésedre a válasz: nem fogom megnézni az utolsó részt, mert már egyáltalán nem érdekel ki lesz a trónon vagy akárhol máshol.

Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 16:55

liberatore: Nem a részre vonatkozott a kérdésem, hanem a plusz tartalmakra. Azokat aztán tényleg nem értem, minek nézi valaki, aki szerint a készítők hülyék, a munkájuk szar?

Quantumleap - 2019. 05. 14. 16:57

Sawyer: Én speciel már láttam végig a Lostot, de lehetnek itt olyanok, akik még nem, de tervezik. Nem biztos, hogy le kéne itt írni, hogy ki hal meg az utolsó évadban.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 14. 17:01
Peterke - 2019. 05. 14. 17:03

Winne. Ez komoly a 8. évad 5.resz első harmada a kasza? Ne kapkod el

Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 17:12

Quantumleap: Azért egy kilenc évvel ezelőtti, azóta kult státuszú (tehát lépten-nyomon idézett, hivatkozott) sorozatnál ne várjunk el spoiler karantént. Aki eddig nem nézte meg, az így járt, legfeljebb vár még pár évet, hogy elfelejtse.

kovácspéterke - 2019. 05. 14. 17:20

Neoprimitiv, nem kell ahhoz megnézni az inside the episode videókat, hogy tudd mi van bennük. Én se néztem, itt olvastam a kommentekben, hogy az volt a magyarázat az előző résznél, hogy elfelejtkezett a vasflottáról.

Ha egy sorozat, film, bármi nem állja meg önmagában a helyét, és a logikai bukfenceket, teleportálásokat külön meg kell magyarázni, akkor ott nagy gubanc van.

juhaszvik - 2019. 05. 14. 17:37

én magát a lostos párhuzamot nem értem. rosszul volt megcsinálva a lost vége? nem. nem tetszett a történet? ja, hogy nem ezt vártad, bocsi. majd legközelebb mindenkit megkérdezünk előre, hogy ez így jó lesz-e.

maradva a gotnál: még mindig élvezem, jó muri.

Neoprimitiv - 2019. 05. 14. 17:46

kovácspéterke: gubanc vagy nem gubanc, akit zavar, ne nézze az extrákat. Ha meg nem is nézi, csak olvas róluk és azon így felhúzza magát, akkor – hát, nem tudom, hosszú séta, valami jó zene, szex, négy feles, két Xanax, életmódváltás. Bármi, amitől kicsit kiegyensúlyozottabbá válik, mert ilyen indulatok nem a sorozat miatt törnek elő az emberből. Az legfeljebb a szelep.

winnie - 2019. 05. 14. 18:11

liberatore: “hogy még ki is próbálják magyarázni utána ezt a töménytelen fost, amit az arcunkba adagolnak, na az a pofátlanság legalja.”

pont az ellenkezőjét csinálják.

ne már… nem “próbálják”, hanem csináltak werkeket anno. nem ők akarták, hanem az hbo csinálta és interjúvolták őket. nem most beszélnek, hanem jóval régebben, jó eséllyel a forgatás idején (vagy máskor, később), nem reagálnak, hanem kvázi audiokommentárt nyújtanak a friss élményeikkel.

ezek kísérőanyagok, nem reakcióvideók. ők vagy dolgoznak az utolsó részen, vagy már rég pihennek, mert az biztos, hogy míg minden színész és a többi részek írói, illetve a rendezők adtak interjút a szezonnal kapcsolatban, a készítők nem beszélnek sehol.

Csilla0422 - 2019. 05. 14. 18:15

dombi, ha Snowbody nem megy a Falon kívül kalandozni, akkor Danynek sem kell mentőakcióba fognia és megmarad a három sárkánya.

Dany, ha Olennara hallgat és nem Északra megy, a Királyvárat be tudta volna venni. Ekkor még nem voltak felkészülve a sárkányokra és a nép sem volt betelepítve.

Snowbody nem naiv, hanem az egyik legbutább karakter a GOT-ban. Ostobaságának persze mindig más issza meg a levét.

Fent is írta valaki, Dany égetésének az is lehet az oka, hogy Tyron azt mondta, hogy ne tegye. Eddig ő bármilyen tanácsot is adott Danynek, abból mindig rosszul jött ki. Látszott Danyin, hogy viaskodik önmagával, de győzött a düh.

Amikor Cerseivel közölték, hogy itt az idő a menekülésre és sorolták fel a veszteséget… Lena Headey fantasztikus volt abban a jelenetben.

Quantumleap - 2019. 05. 14. 18:27

Neoprimitiv: Nem tudom, én még sehol nem láttam olyan idézeteket, amikben azt írnák le, hogy kik halnak meg a végén. Az idézet más tészta. Szerintem nem kellene leírni, mert valakinek spoiler. Azért ez nem annyira tudatba épült, minthogy ki lőtt Jockey-ra.

Flowey - 2019. 05. 14. 18:33

Csilla0422

Hát…

Akkor van egy “Snowbody” aki buta. Van egy Dany aki olyan szinten psycho, hogy rosszkedve miatt eléget félmillió embert és azok otthonát.

Fényes kilátások… Kicsit olyan, mint a mi világunk “törvényes” választásai mikor választhatunk a 2 rossz közül.

A buta vagy a psycho? A nép mindkettővel rosszul jár, Jon a butaságával, Dany meg rájuk gyújtja a várost, mert “szomika”.

Sawyerx - 2019. 05. 14. 18:47

@juhaszvik

Akkor vedd elő az eszed és értelmezd, amit írtam:
A Lost az egyik kedvencem, viszont az utolsó évada sokkal gyengébb az elődeihez képest. Egy szóval nem írtam, hogy a VÉGE nem tetszik, nekem a kedvenc sorozatbefejezésem, amin mindig megkönnyezek, ahányszor újranézem.

A párhuzamot abban látom, hogy a Lost és GoT is a zseniálisan megírt és mozgatott karakterek miatt volt sikeres, de az utolsó évadban mindkettőben a cselekményre mentek rá, és minőségileg meg is csappant. A Jaime-Cercei barlangomlásos vég pedig nagyon is emlékeztetett arra a bizonyos tengeralattjárós, szintén romantikus halálra.
Szóval ott is, itt is az a helyzet, hogy hiába hullanak a főszereplők az utolsó évadban, a csappant minőség és kivitelezés miatt nincsenek akkora hatással.

scholes75 - 2019. 05. 14. 18:55

Meghallgattam jópár youtuber visszajelzést a résszel és az évaddal kapcsolatosan, és eléggé ki vagyok akadva. Tényleg, leszoktam már arról hogy megmondom a tutit, 44 évesen már elég gáz is lenne tőlem.
DE! Azt látom, hogy rengetegen nem értik a Trónok Harca fő zamatát, azt hogy sokkal inkább életszerűek a történések és a fordulatok, mint a korábbi fantasy műfajban.
Az élet meg egy nagy köcsög. És sose úgy fordul, ahogy elvárjuk. Itt meg mindenkinek elvárásai vannak, meg “megérdemli” – “nem érdemli” idiótaságok. Az élet nem ilyen. Csak két példa.
Dany miért égeti fel a várost amikor már kongatnak? Erre nem is szeretnék reagálni, csak egy szó: overkill. Gondolom megvan mindenkinek. Hiroshima, Nagaszaki, stb. Megfélemlítés, erőfölény fitogtatás, egyebek.
A másik. Dany miért kattant be ilyen hirtelen? Találkozott már valaki a való életben megkattant emberrel? Na, akkor: jönnek a csapások, jönnek a megterhelő döntések, és az ember bírja, bírja, bírja… És végül jön egy apróság, és az ember kiborul. Egy pillanat alatt úgy, hogy előtte vannak kisebb jelek, de ha meg vagy nevelve és erős az akaratod, akkor tűröd.
Szóval a GoT nem olyan jó a TV-ben, mint könyvben – de sokkal életszerűbb, mint a LoTR.
Miért volt olyan könnyű végezni az Éjkirállyal? Mert zombik nincsenek, a varázslat a régmúlt, és bagatell probléma ahhoz képest, ami az utolsó három részben zúdul. Egy kislány kinyírja a Bélát? Ja. Aztán amikor tényleg vérzivatar van, akkor meg menekül, mint egy kislány. Mert ez sokkal realisztikusabb. Nem realisztikus, de jobban közelít.

Flowey - 2019. 05. 14. 19:07

Sawyerx

És a Lost végén is érezhető volt a kapkodás, a “zárjuk le a szálakat” az utolsó rész konkrétan az összecsapottság netovábbja az utolsó – amúgy szép – jelenetekig.

sorozat/gyilkos - 2019. 05. 14. 19:27

@Lakatos MacLeod Örülök, hogy sixx megírta helyettem is.

Flowey - 2019. 05. 14. 19:28

scholes75

Overkill? Az a baj, hogy nem játszatsz be egy “overkill”-t úgy, hogy alig van mögötted valaki. A háborús példa azért rossz, mert ott az overkillt valószínűleg támogatta az egyesültállamok népességének nagyrésze, de lehet a többi szövetségesük is és volt valós ellenfél akit meg kellett félemlíteni.

De itt? Dany támogatóinak száma nagyon kevés, maximum 5000 fő (2000 makulátlan és 3000 dothraki harcos – esetleg utóbbiaknál számolhatunk némi civil lakosságot is). Ez kevés. Erre nem lehet overkillt alapozni. Ahogy értelmetlen mészárlás volta amiatt is megvan, hogy nincs már olyan ellenfél akit félemlíteni kellett volna. Mert mégis kiket? Cersei seregének nagyrésze már a harangozás előtt elpusztult/elégett. Euron csapata szintén elégett/megfulladt addigra.

Az északiak elvben mögötte vannak, vagyis lettek volna, de ezután… – de még így is azok száma is maximum azonos a saját erejével. Ráadásul ott a sárkány amivel azonnal elégethetné mindet – amivel az északiak is tisztában vannak, ha látták a kezdeti sárkányozást – ami még bőven rendben volt. Utána is ha taktikai célpontokat támad (Magor erődje, Vörös torony, katonák szállása) akkor rendben, a megadásig. De magát megadó sereget lemészárolni, mint “overkill”, nagyon ostoba dolog. Ezzel igen, “megfélemlít”, de egyúttal a népszerűsége nullára csökken és így nem lehet uralkodni – mármint jól. A végén meg úgy járt, mint a jó öreg bajszos grúz diktátor aki úgy végezte, hogy mikor összeesett, akkor 7 óráig a közelébe se ment senki, mert vagy féltek, vagy reménykedtek, hogy meghal.

Így semmit nem ér el, csak azt, hogy amíg van egy kis erejük, inkább lázadnak, vagy passzív ellenállást tanúsítanak, vagy elmenekülnek, de senki nem fogja így szolgálni. Aki ilyen mértékben visszaél a hatalmával az kivívja maga ellen a “kb. hatalommal még rendelkezők” összefogását. Most is lehet ez a lesz a vége, hogy összefog Sansa, Aejon, Edmure, Völgy, Dorne és Yara és akkor majd lehet a hamvakon uralkodni, ha a csata végére mindenki elfogyott, beleértve a saját embereit is.

Flowey - 2019. 05. 14. 19:33

És a mi történelmi overkilljeink, azért mások, mert ezek többsége azért nem a támadott nép csak kevés százalékát ölte meg, de itt Dany gyakorlatilag Westeros lakosságának 20%-át semmisítette meg (ha elfogadjuk a város felének az 500 ezret). A csapatok és a főváros lakossága alapján Westeros így a háborúk után jó, ha 2,5 millió lakossal rendelkezett – amit Dany levitt 2 millára. Ez nagyon sok. Ez túl sok.

Most képzeld el mi lenne, ha Magyarországon tüntetnének el így 2.000.000 embert ami az ország ötöde, mint Westeroson a félmillió a 2,5-höz képest.

majsz - 2019. 05. 14. 19:33

@scholes75 “Mert zombik nincsenek, a varázslat a régmúlt” – A sárkány mi lenne?

Bagatell probléma? Az előző évadokban pontosan nem így lett felvezetve. Ha belegondolsz a “trónok harca” a bagatell probléma. A holtak serege kb olyan, mintha egy meteor jönne a föld felé. Hadakozhatsz a szomszéddal vagy akár a szélmalommal, ha nem fogtok össze szevasz van, de még egyébként is halovány az esély.
Nem mindegy, hogy a történet milyen súllyal prezentálja a problémákat, majd hogyan oldja fel azokat. Ezeket azért figyelembe kellene venni.

Naamah - 2019. 05. 14. 19:35

Flowey

arra még emlékszel, hogy húzta Yara a száját, mikor Dany közölte, hogy oké, uralkodhat a vasszigetek fölött, de nincs fosztogatás kalózkodás?
elég most odaböknie neki, hogy mégis lehet és simán mellette marad továbbra is.

majsz - 2019. 05. 14. 19:36

@Csilla0422 “ha Snowbody nem megy a Falon kívül kalandozni, akkor Danynek sem kell mentőakcióba fognia és megmarad a három sárkánya.”

Erős itt a fangirl faktor. Ha Jon nem megy, Dany szimplán nem hisz neki, majd éppen befoglalhatja a várat, de a NightKing mindenkit begyepál 3 vagy 100 sárkány, ide vagy oda, a falat idővel megmásszák vagy megbontják.

Jon semmivel nem ostobább mint Dany, aki mögött ha nem csiripelnek végig a tanácsadók már rég felégetett volna mindenkit aki neki nem tetsző dolgot tett vagy mondott. Jon pont a morális ellentéte és ahhoz nem kell zseninek lenni, hogy megkülönböztesse a jót a rossz döntéstől. Az más tészta, hogy ez naiv dolog és az életébe kerülhet, bele is került – “for the watch” – ennek ellenére megtartotta a szellemiségét.
Kérdezz rá magadban, ha Dany felégetett százezer civilt, nőt, gyereket, mert elárulták páran, mit tett volna ha megkéselik 30-an, majd kap egy új lehetőséget? Az egész világot felégeti úgy ahogy van?

Kovács Attila - 2019. 05. 14. 19:38

Hölgyeim és Uraim. Íme Westeros jogos uralkodója, Daenerys Targaryen teljes valójában.Egy megalomán, hataloméhes kislány, aki elveszítve minden eddig őt visszatartó embert, örült pusztításba kezdett. Sajnos ez végig benne volt a karakterben, csak eddig mindig voltak körülötte olyan személyek, akik visszafogták őt. Jorah, Missandei, Varys már nincsenek mellette, Tyrionban pedig már nem bízik, ami sajnos érthető az általa elkövetett hibák miatt.Persze, nem mentegetni akarom, mint fenntebb írtam, a pusztításra való hajlam már az elejétől benne volt a karakterében. Valamilyen szinten ez érthető, hisz elég sok csapás érte eddigi élete során, hisz alig érett nővé, saját testvére eladta őt a barbár dothrakiaknak,egy leendő szövetség reményében.A barbárok vezére nemi erőszakot követet el rajta, amely valószínűleg nem tett jót labilis szellemi állapotának. Ezen erőszak következtében terhes lett egy gyerekkel, aki sose látta meg a napvilágot, majd elveszítette barbár férjét is. Majd újabb csapások érték, melyek tovább rontották szellemi állapotát, végül pedig elárulta az a férfi, akihez már szinte beteges módon ragaszkodott. Ez volt a végső csapás Daenerys számára, ennek a levét lett kénytelen meginni Királyvár egész ártatlan népessége.

Flowey - 2019. 05. 14. 19:38

De ez így nem különb uralkodási elv, mint amit Joffrey vagy Ramsay mutatott, hogy “majd megfélemlítjük őket” lásd Ramsay esete Lord akárkivel aki nem fizetett és azonnal megölte, hogy na majd a fia az befizette.

Vagy Joffrey aki kb. bárkit megöletett aki olyat mondott ami nem tetszett, vagy éppen trágyával dobálta meg őt.

Lassan Dany-től is jöhet az “I…AM…THE…QUEEN!!!”

Tyrion bepoénkodhatná régi emlékeiből, hogy “The Queen is tired…” :D

Amilyen szint van néha a sorozatban már, simán beférne, legalább nevetnénk egy utolsót.

VanillaSky - 2019. 05. 14. 19:40

“DE! Azt látom, hogy rengetegen nem értik a Trónok Harca fő zamatát, azt hogy sokkal inkább életszerűek a történések és a fordulatok, mint a korábbi fantasy műfajban.”

De, hozzád hasonlóan sokunk azért talán képes megfogni a Got “zamatát” nem is azzal van sokunknak gondja, hogy ki mit érdemel vagy sem! Nem a morális problémákon van a hangsúly, azt is felfogtuk, hogy közel sem biztos és/vagy kell a “jóknak” győznie. A gondunk azzal van, hogy a Got a saját szabályrendszerét köpi szembe! A realisztikus fantasy szabályai változnak részről-részre és ami 50 perce lehetetlennek tűnt, az mostmár nem az, hanem ujjgyakorlat. Szóval a Got-ot nem másik művel kell párhuzamba vonni, hanem csak a saját szabályait számon kérni rajta! Ez nem megy az alkotóknak és sokunk ezért érzi hülyének nézve magát!

“Miért volt olyan könnyű végezni az Éjkirállyal? Mert zombik nincsenek, a varázslat a régmúlt, és bagatell probléma ahhoz képest, ami az utolsó három részben zúdul. ”

Az előzőt továbbvéve. Ez milyen érv? A GoT rendszerében a Night King, a varázslat, a mágia nem a régmúlt hanem a jelen! Könyörgöm még él sárkány, él bérgyilkos, aki arcot tud váltani meg élt zombi testőr is a rész vége előtti 5 percig. Így nem a Night King a fentebb hivatkozott szabályokat figyelembe véve nagyon is a jelen, nagyon is részese volt 8 évadnak és nem egyszer hivatkoztak rá, hogy világképük többszáz évét meghatározta a Fal meg a “winter is coming”!

Az, hogy ezt ismét sikerült “parádésan” megoldaniuk az nem a régmúlt és a mágia elfeledettségének eredménye, hanem csak ismét a saját maguk által megszabott szabályrendszer figyelmen kívül hagyása!

Flowey - 2019. 05. 14. 19:41

Naamah

Igen, ez valóban így van.

Bár akkor a teljes nép ellene lesz az 100%, mivel a Vas-szigeteki csürhét senki nem kedveli. Mármint ezt a sorozatbelit biztosan nem, amit sajnos jól mutatott be Euron, aki a könyvbeli énéhez nem, de a “sorozat ilyennek mutatja a vas-szigeteki embereket” képhez igen.

sorozat/gyilkos - 2019. 05. 14. 19:42

Egyébként már az évad előtt volt egy olyan érzésem, hogy Benioffék nem bírják el azt a terhet, amit a történet komplexitása, legendafüzére és felfokozott várakozások emeltek (a 7-ik évadot szerintem még tűrhetően megoldották, bár egyértelműen látszott, hogy kifogyott alóla az alapanyag).

A szibériaihitlar csatájában ez egyértelmű is lett, egy nagyköltségvetésű bfilmet sikerült összetákolniuk. A belengetett shakespearei fordulat miatt maradtam, amit tkp megcsináltak, de ugye milyen minőségben. Sixx elég pontosan leírta miért és hogyan cseszték el. Egy tv-és legendával kevesebb, és Benioffék mostantól csak adaptációkat fognak gyártani, mert nagy formátumú anyagot, önállóan nem tudnak csinálni.

Wine - 2019. 05. 14. 19:48

Ha valakinek nem tetszik a történet alakulása, az nem hiba. Ha egy szereplő nem cselekszik logikusan, nem hiba, mert ilyen amúgyis van, néha nem cselekszünk logikusan.

Melkon - 2019. 05. 14. 19:51

sorozat/gyilkos

“Benioffék mostantól csak adaptációkat fognak gyártani, mert nagy formátumú anyagot, önállóan nem tudnak csinálni.”

Bár így lenne, de ha jól tudom már aláírtak egy Star Wars trilógiára. :'(

Nem hiszem el, hogy nincsenek nagyságrendekkel kompetensebb jelöltek erre a feladatra.

dexike3 - 2019. 05. 14. 19:51

Jorah-t NEM azért írták ki, hogy ne legyen aki visszatartsa a cselekedeteiben. hanem azért, hogy ne legyen olyan ember(testőr), aki megvédi -vélhetően- Aegon Targaryen-től. ez is az írói “bravúrt” tükrözi milyen előrelátóak…

Flowey - 2019. 05. 14. 19:59

dexike3

Én már azon sem lepődnék meg, ha Bronn ölné meg… Miután szétégette Tyriont és így nem maradt senki aki Bronn-nak fizetne, mivel se Cersei, se Tyrion, se Jaime.

Melkon - 2019. 05. 14. 20:01

Szerintem Dany lába leszálláskor bele fog akadni a sárkány szárnyába és kitöri a nyakát.

Na, erre senki nem számít (rajtam kívül), 100% sokk!

Naamah - 2019. 05. 14. 20:01

Flowey

én már azon se, ha Rhaegar felébredne a rémálomból és közölné Lyannával, hogy te figyi, mégis szóljunk inkább apádnak, mielőtt megházasodunk. ambíciózus ember, tuti jobban fekszik majd neki, ha királyné lesz a lánya, mint ha egyszerűen viharvég úrnője lenne…

A kalózkodásra visszatérve: Szerintem Danyt ezen a ponton már nem érdekli, ki van ellene.
Én remélem, ráuszítja Yarát Északra.

Csilla0422 - 2019. 05. 14. 20:05

majsz, az reagálás volt valakinek, aki Danyt hibáztatta a zombik bejövetele miatt. Én is úgy gondolom, hogy a Fal a jégsárkány nélkül is leomlott volna.

A végét úgy képzeltem, hogy a végső harc Királyvárnál lesz a Night King és az emberek között. NK a jég, Dany meg a tűz.

dexike3 - 2019. 05. 14. 20:05

@Melkon:
kár lenne a projektért (Weiss&Benioff-ért nem), úgy tudom a Knights of the old republic lenne a téma (szóval tényleg nem saját kútfőből dolgoznának itt sem).

entaro - 2019. 05. 14. 20:05

Lehet már linkelték, interjú pár szereplővel 3 percben.

https://www.youtube.com/watch?v=EA7UQOYskas&fbclid=IwAR3WdfDDANtLax2Zs76P1akYgQXStPYm1ninGCR2pENGxV0b54zc1Xo39Ug

Ennél többet szerintem nem is kell erről az egészről mondani,…

Naamah - 2019. 05. 14. 20:07

dexike3

Mármint az a KOTOR, ami nem is része a Disney hivatalos kánonjának?
Remélem nem igaz. Oké, mindig akartam ilyen jellegű filmet, de nem velük.

sorozat/gyilkos - 2019. 05. 14. 20:12

@Melkon Szerintem a disney stúdió xezer jogásza megoldja, hogy szerződés idevagyoda valaki alájuk, föléjük dolgozzon és ne a láthatóan szűkösebb mesélési képességeiken múljon egy ilyen franchise.

Ha jó történetet raknak alájuk, abból minőségi munkát tudnak csinálni, ezt bizonyították hat évad alatt. A nélkül viszont nem, ezt meg az utóbbi évadban. Mindenkinek megvan a helye, szerepe, képessége, csak nehéz megtalálni azt, ahol ez a legjobban érvényesül.

Melkon - 2019. 05. 14. 20:16

dexike3

Azzal pont nem vagyok képben, de nem csak a KOTOR idejében játszódik a trilógia? Tehát nem konkrétan adaptálják az ottani eseményeket, hanem akkori eseményeket írnak. Így nekem már elég ijesztően hangzik, de ha csak adaptálnák is, tuti nem egy az egyben és kreatív döntéseket a GOT után inkább ne hozzanak. :)

A rendezésükkel nincs bajom, csak a forgatókönyvbe ne nagyon legyen beleszólásuk.

Egyébként azt sem tudtam eddig, hogy a KOTORt kapták, ezt mikor jelentették be?

Tudtommal ők kaptak egy trilógiát és Ryan Johnsson, de még az sem dőlt el, hogy melyik fog hamarabb megjelenni, illetve mintha témáról is több ötlet lenne. A KOTORról múltkork azt nyilatkozták, hogy gondolkokznak egy KOTORos story lineon, de az nem mostanában lesz, ha lesz is.

dexike3 - 2019. 05. 14. 20:33

OFF
@Melkon
nekem csak így rémlik mintha erről olvastam volna. de inkább az a verzió lesz, amit Te is mondasz, csak abban a korban játszódik.

DarkEagle - 2019. 05. 14. 20:43

Ja mert a GOT-ot nem nekik köszönhetjük ugye meg a kreatívdöntéseiknek? Hagyjuk már ezt. A GOT-ot ez a két ember tette fel a képernyőre és itt nem csak képletesen értem. Előtte hány ember ismerte a könyveket és most? Ezt sokan elfelejtik hogy lehet hogy az első 5 évad a könyvek alapján készült de azok az évadok sem voltak 100%-os adaptációk Martinnak nem volt köze hozzá több mint most. Ergo valamit csak jól csináltak ha ennyi embert rávettek hogy imádják a sorozatot.

Tudom sokan jönnek azzal hogy ott fogyott el a kreativitás miután nem maradtak könyvek de ahhoz nem kell kreativitás hogy a könyveket adaptálják? Sőt ahhoz sokkal több kreativitás kell mert egyrészt meg kell felelni az alapoknak másrészt változtatni is kell rajta. Nulláról viszont sokkal könnyebb írni mert azt írsz amit akarsz.

jessm - 2019. 05. 14. 20:52

Melkon: Szerintem lesz itt még lejebb, szóval ha kitörné a nyakát még az is jobb befejezés lenne mint ami még jön.

BEST EVEEEER kommenten röhögök, ott a három színész arcáról lerí, hogy aznapi 100. interjú után már nincs túl sok kedvük eljátszani, hogy mennyire imádják az évadot.

Az index-es cikk pedig jól összefoglalta, hogy rajongók többségének mi baja van sorozattal.

karit - 2019. 05. 14. 21:37

Hát ezzz…..

Nem is arról van szó, hogy Benionból mikor lett Benioff, vagy hogy feltartott középső ujj volt-e a jele már az óvodában, inkább arról, hogy ha már egyszer megfogadta, hogy a vége annyira, de annyira váratlan és csavaros lesz, mintha maga Martin írta volna, sőt!, akkor miért úgy állt neki, hogy mind a kétmillió netes teóriát beíratta egy excel táblába, hogy összeizzadhasson egy kétmillióegyediket, amire senki nem gondolt?

– Belevargolni a kék sárkányba? Ne má’, jobbat mondok! Egy marék hollóba! Az valami! Nem? De! Azt várjátok, hogy az Éjkirály gigászi párbajban marad majd alul Jonnal szemben, aki minimum beleőszül, megvakul, megsántul, és a vakbelét is ki kell venni? Uncsi! Hú, bámultok majd, akkora meglepetés lesz!
Szeretnétek, hogy Arya epic bosszút álljon Cersein az apjáért? Na csak figyeljetek! Eeezt úgyse találjátok ki soha! “Sándor! Köszönöm! Akkor én megyek is haza!” Állat lesz, nem? De!

Mi? Még mindig Martintért sírtok?! Hát jó! Minden írói eszközt bevetünk, hogy a néppel együtt megutáljátok Danyt. Aki zokogó gyerekeket éget, pusztulnia kell, tehát csakazértis életben fog maradni, mert az is rohadtul kúl Martinos csavar lesz…

Hát, ja. Ezek után egyetlen dolgot tudok kívánni neki.
Dracarys!

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 14. 22:03

@entaro @jessm
A videó önmagáért beszél, az tuti :)

scholes75 - 2019. 05. 14. 22:16

“Szóval a GoT nem olyan jó a TV-ben, mint könyvben – de sokkal életszerűbb, mint a LoTR.”

Volt. De amilyen minőséget letett a LoTR az első résszel az asztalra, azt tartotta a trilógián belül.
Reális volt a fizika, megalapozottak a cselekedetek és ütött a dráma, ahol kellett. Epic részeknél pedig libabőr, ahogy kell.

Nekem semmi bajom Deny bekattanásával, azzal kapcsolatban csak annyi gondom van, hogy illett volna jobban megalapozni, de az ő karaktere esetében szerintem bitang kevés időt szakítottak erre – fél rész?! Mert ja, eddig is heves természetű volt, évadról évadra többet hisztizett és kegyetlenkedett, de Jorah halála volt nálam az első pont, ami minimálisan éreztette, hogy be fog kattanni és ölömbül egyet. Az más kérdés, hogy már évadok óta számíottam erre.

Nem az a probléma, hogy ilyen lezárásokat terveztek egyeseknek, hanem legjobban talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy krvára szétesik a cselekmény, ráadásul hatástalan. A sokkhatás is régen mily’ szépen működött, most meg semmi. Azt aláírom, hogy Tyrion és Jaime búcsúja nagyon hatásos volt, de azon kívül az évadban semmi más. Hálivúd: hatásvadászat a régi időkön lovagolva, hála az égnek, nem 3D-ben. Ha a korábbi 7 évad különálló film lenne, és most jön a lezáró rész, azt mondanám, hogy pc-családbaráttá kezdték formálni.

Visszatérve a LoTR-hoz: igen, életszerűbb volt, mert itt sokkal natúrabb árnyalatot kapott mindenki, csöcsök, káromkodások, brutalitás, de egyrészt ebbe is betegedett bele a sorozat. Középfölde belefért a +12/16-os karikába is, de annyira helyén volt a sztori, látvány, zene karakterfejlődés, hogy a 18 éves kora ellenére is a világ egyik legjobb filmje.
Vitatkozhatnánk, melyik a jobb, de felesleges, én a GoT-ot is szerettem, az első 4 évadot nagyon szívesen, még az 5-7 évadot is vidáman megnézem, de ezt a szrt… :D

Tsalvatore - 2019. 05. 14. 22:28

Egyébként újra megnézve a részt, nekem az tűnt fel, h Dany nem számított a harangok megszólalására, és úgy kellett rávennie magát a támadásra. Mintha kicsit könnyek csillognának a szemében, mintha tartania kellene magát egy tervhez, amit más scenariora készítettek.. vagy ez csak az agyam által kreált karakter mosdatás lenne?

_Peter - 2019. 05. 14. 22:40

“A végét úgy képzeltem, hogy a végső harc Királyvárnál lesz a Night King és az emberek között. NK a jég, Dany meg a tűz.”

Na bizony Királyvár népe már csak a végleg bekattant Dany-vel “találkozott”, azt nem tudják nélküle már jégzombik lennének. Dany ügyvédje azt mondaná most olyanokat ölt meg akik nélküle már halottak lennének ezért mindegy. Egészen más lett volna, ha a Night King délre masírozik a nép látja Cersei tehetetlen és Dany jön megmenteni őket. Amit az HBO csinált úgy a déliek a winter is comingból semmit nem tapasztaltak, a zombikból se, csak a Cersei propagandát tudták jön ellenük Brüsszelből a sárkány a dothraki migránsokkal.

Exploiter - 2019. 05. 14. 22:52

Vicces, hogy akiknek tetszett, komolyan úgy vélik, hogy akiknek nem, az csak azért lehet, mert túl ostobák, hogy megértsék a lényeget.

Pedig sok ember van, akik pont azért szerették, mert értették, most meg bután néznek ki a fejükből, hogy ez most mégis mi a franc volt.

Mivel a történeten kívül minden más területen zseniális az évad, látszik rajta a rengeteg pénz, pont azért ekkora csalódás sokaknak.

Aki egyszerű szórakozást várt tőle, annak 10 pontos. Aki elhitte, hogy ez valami tényleg korszakalkotó dolog lesz és méltó befejezést várt, annak megértem, hogy miért értékelhetetlen. Benne volt, hogy egy olyan sorozat legyen, amit évtizedek után is mércének tartanak. Csak sajnos nem sikerült. Őszintén kár érte.

irgum76 - 2019. 05. 14. 23:38

én azt nem értem min fanyalognak a fanyalgók
de tényleg kaptunk vért, brutalitást,váratlan fordulatokat, fő karakterek legyilkolását
mi az ami nem jó a régi nagy fanoknak?

Naamah - 2019. 05. 14. 23:45

irgum76

a logika teljes hiánya?
az, hogy nem építik fel egyes karakterek miért fordulnak ki teljesen önmagukból?
az, hogy ordít az egészről, hogy összecsapták?
az, hogy van látvány, meg egy végkifejlet, de közben az odáig vezető út egy fekáliatenger?

irgum76 - 2019. 05. 14. 23:47

“a logika teljes hiánya?”

Pl?

anneshirley83 - 2019. 05. 14. 23:48

@irgum76 Ezt ugye most csak kötözködésből kérdezed?

irgum76 - 2019. 05. 14. 23:48

(bocs a dupláért)

“az, hogy nem építik fel egyes karakterek miért fordulnak ki teljesen önmagukból?”

kik?

Exploiter - 2019. 05. 14. 23:50

Százan leírták, elmondták százféleképpen, mi a bajuk.

Aki még mindig nem érti, itt egy sztori, got stílusban.

Volt egy faszi, szeretett festeni. Egész jó képei voltak, de valahogy nem értékelte senki. Nem vették fel művészeuliba, sosem szerzett nevet magának. De ő csak festegetett. Teltek múltak az évek. Sokáig nem adta fel. Festett és festett és festett…
Aztán egy nap megalakított egy pártot,megtámadta Lengyelországot majd megölt pár millió embert táborokban, mielőtt lelőtte volna magát egy bunkerben.

Mekkora történet, nem? Dráma, vér, sokkhatás, kiszámíthatatlan csavar.

irgum76 - 2019. 05. 14. 23:50

nem szoktam kötözködni tényleg érdekel

irgum76 - 2019. 05. 14. 23:53

Exploiter

ja ismerem Sztálin sztoriját de hogy jön ez ide?

tommy - 2019. 05. 15. 01:03

szerintem Davos fogja elintézni a madqueent, más magyarázata nincs, hogy még mindig életben van.

karit - 2019. 05. 15. 01:23

És lehet, hogy ott ketyeg még a smink asztalkáján némi csehovi sütemény is.

clegane - 2019. 05. 15. 01:47

mondjuk pl Dany pálfordulását megágyazni elég lett volna az évadok során egy-egy kétértelműen elvetett mondat, néhány rossz pillanatban megvillanó tekintet, baljós befordulás amikor nincs senki a közelben, meg ilyesmik.

na de akinek úgy a történet önmagáért tetszik, az ezeket simán oda tudja képzelni.
“meddig tartott volna leforgatni plusz egy jelenetet?” semeddig. persze, adott volna a film logikájához, és hiba hogy nem tették.
na de: meddig tart odaképzelni? semeddig.

Eszti - 2019. 05. 15. 02:14

Szégyen volt ez a rész!

Platschu - 2019. 05. 15. 02:19

Még fel kell dolgoznom, amit láttam… Ha az írók logikusak és realisták lettek volna, akkor Varys mellett Tyrion is kivégzésre kerül. Aztán Dany megpróbálta volna Jont is kinyírni, hiszen ha nem él, akkor a titok sem jelent veszélyt a trónigényére, még ha az egész Észak ellen fordult volna is. Vagy Danynek simán ki kellett volna végeztetni Jaimet, ahogy Euronnak is blokád alatt tartani a tengereket a szigete körül…

Erre mit kaptunk?! Egy súlyos drámát és valószínűleg a GoT spin-offok buktáját it. Szerintem rengeteg néző fog elpártolni, mert ez a 8. évad botrányosan gyenge, logikátlan és főként karakteridegen.

Platschu - 2019. 05. 15. 03:28

S ahogy egy YouTube hozzászólásban olvastam, most képzeljétek el azokat a szülőket, akik Daenerys vagy Khaleesi nevet adtak a lányaiknak….

meekon - 2019. 05. 15. 03:38

Elég felemás érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban.
A látvány csillagos ötös volt, de pár dolgot én is karakteridegennek/összecsapottnak éreztem.

A legfurcsább Dany viselkedése volt. Évadokon keresztül arra vitték el a karakterét, hogy ő lesz a legigazságosabb király(nő), aki az elmúlt évtizedekben Westeroson uralkodott. Mindig, mindenkit megkímélt, aki megadta magát/fejet hajtott neki. Erre most a semmiből jött ez az eszetlen pusztítás. Lehet, hogy az volt a baja, hogy nem rabszolgákat kellett felszabadítania? De még el is tudtam volna fogadni ezt a viselkedést, ha valahogy megindokolják. Mert az, hogy szomorúan néz ki egy ablakon a csata előtt, az nem magyarázat. (Ha a következő részben megindokolják, nekem az is jó.)

Arya: A Vérebbel való egyetlen beszélgetés után lemond a bosszúról, amely lényegében a második évad kezdete óta éltette. (A kettejük közti dinamika viszont szerintem az egész sorozatban jól működött.) Oké, lehet, hogy rájött, hogy most aztán tényleg meg fog halni, mert Dany megőrült, és úgy döntött, hogy az élete fontosabb, mint a bosszú, amelyet amúgy nem is biztos, hogy meg tud valósítani, mert Dany megelőzi. Mindazonáltal akkor is furcsa volt.

Jon: Érdekes, hogy mindenki őt szereti és hú de nagy embernek tartják, mégis nagy ívben sz*rnak rá az északi katonák, amikor kb. annyi meggyőződéssel próbálja megállítani az embereit, mint amilyen meggyőződéssel én állnék egy megvadult elefántbika útjába…

Jamie és Cersei: Jamie szép kört írt le a 8 évad alatt (Cersei volt neki a legfontosabb, mégis otthagyta őt, hogy az emberiségért harcoljon, de végül visszatért hozzá, bizonyítva, hogy ő a legfontosabb), és ő megérdemelte ezt a halált, Cersei viszont szerintem túl olcsón megúszta.

Varys: Kissé összecsapott megoldás volt, hogy ilyen gyorsan Dany ellen fordult, de ez legalább valamennyire karakterhű, mert ő mindig mondta, hogy ő a népnek akar jót.

Tyrion: Amennyire bírtam, annyira balf*sz lett az utolsó két évadra. Nagyon megcsúfolták a karakterét.

CleganeBowl: A rész legjobb pillanatai. Különösen szép, hogy a Vérebet a tűz tette azzá, ami, és a tűz is emésztette el.

Amit viszont NAGYON nem értek: mi ez az átkozott hiszti a skorpiók miatt? Ez volt kb. a leglogikusabb része az egész epizódnak. Amikor először lőtték meg (ha jól emlékszem) Drogont a Lannister-sereg elleni harcban, totális meglepetés volt Danynek, hogy az ellenségnek van egy ilyen fegyvere. Amikor szembetalálták magukat Euron flottájával a vízen, szintén meglepetés volt, pláne úgy, hogy több tíz skorpióval néztek farkasszemet, plusz a másik sárkány (Rhaegar?) sérült is volt a deresi csata után. Ezt követően viszont Dany már tudta, hogy mivel néznek szembe, és mivel nem buta lány, kitalálta ellenük a megfelelő taktikát. Alapból elég nehézkesnek tűnnek ezek a szerkezetek – a felhúzásuk és a mozgatásuk is -, ezért ha számít rájuk az ember, akkor egy teljes sebességgel repülő sárkány hadd tudja már elkerülni őket…
Ezen kiakadni már tényleg csak szőrszálhasogatás, mert valamibe muszáj belekötni.

Cardas - 2019. 05. 15. 06:07

atyaég, mikor azt hiszed hogy a 3. rész mélyrepülés, D&D a képedbe dobja ezt. az agyukat felfalta a szürkehám?

– az egész rész nem történik meg, ha cersei az előzőben szétlöveti őket a kapu előtt.
– varys évtizedeken át képes volt manőverezni, hogy túlélje az őrült és necces helyzeteket, erre ebben a részben nyíltan szövögeti a terveit, csak azért, hogy legyen oka dany-nek megölni. mint valami amatőr. mert az íróknak kellett valami ürügy.
– a sárkány hirten plotshieldet kapott és semmi baja, pedig az előzőben három lövéssel is eltaláltak egyet. Ráadásul nincs is szükség hadseregre, mert úgy tűnik, hogy az égből minden le lehet tudni. Semmi feszültség, semmi ostrom. Ezt a módszert nem lehetett volna bevetni mondjuk, nem tudom, a zombik ellen? ha itt tett rá, hogy vannak lándzsák, akkor ott is tehetett volna rá.
– az aranykompániát azért tették bele a részbe, hogy utána megöljék? akkor minek kellett egyáltalán beletenni? nem mintha bármit is hozzáadtak volna az eseményekhez. Persze erre volt pénzük, de egy szellem-jon közös jelenet az drága lenne.
– mi a retkes @&$ß-ért megy mindig ki a sereg a falon túlra?
– honnan szalajtottak megint ennyi hunt és kiheréltet?
– a Mad Queen: igen, már évadok és könyvek óta egyensúlyozik dany, mert lényegében ott lebeg a feje fölött a gondolat hogy mi van, ha én is olyan szörnyeteg leszek, mint az elődeim. Viszont van őrült és őrült között különbség. Ez csak random, felesleges hatásvadászat volt. Ráadásul a csata alatt egyedül védműveket semmisített meg, utána meg csak civileket? Kellett az írói húzás, hogy előbb még szurkoljunk neki, és aztán hirtelen megforduljon a hangulat? haha.
– arya szála 6 évadon keresztül teljesen felesleges volt, mert úgy tűnik, elég ha sandor a képébe lehel valami mély mondatot, és meggondolja magát. Hogy aztán felövezve a plotshieldet perceken át futkorásszon a városban, ahol talál egy random lovat.
– jamie évadokon át épített jellemfejlődése kuka
– hegy-véreb csata üres, semmi tartalom, nehezebb megölni mint a zombikirályt.
– jamie-euron harc. mert ugye pont oda úszott ki az egész öbölből hogy jamie-re találjon, pont akkor. mert így írták meg az östenek.

Ezt az évadot legalább annyira megvetem, mint azokat, akik meg merik védeni. Komoly agymosást hajthatott végre egyeseken ez a sorozat. A rajongás nem azt jelenti, hogy minden megvédünk, amit elénk tolnak.

Cardas - 2019. 05. 15. 06:18

@meekon

“Amikor szembetalálták magukat Euron flottájával a vízen, szintén meglepetés volt”

Miért volt meglepetés? Berepültek abba az öbölbe, ahol Királyvár van. Szó szerint az oroszlán barlangja elé mentek, és meglepetés, ha a flotta a SAJÁT ÖBLÉBEN úszkál?

“pláne úgy, hogy több tíz skorpióval néztek farkasszemet, plusz a másik sárkány (Rhaegar?) sérült is volt a deresi csata után.”

Mert mozgó-úszó járműről elsőre ki lehet lőni egy repülő-mozgó célpontot több száz méterről elsőre, másodjára és harmadjára is tévesztés nélkül (hirtelen levették a plotshieldet), de a következő jelentben egy tucat lándzsa kikerüli a másik sárkányt (hirtelen megjelent a plotshield).

“Ezt követően viszont Dany már tudta, hogy mivel néznek szembe, és mivel nem buta lány, kitalálta ellenük a megfelelő taktikát.”

Ugyanarról a nem buta lányról beszélünk, aki ELFELEJTETTE hogy létezik a vasflotta? Mert ez a hivatalos, hogy elfelejtette, a készítők közölték interjúban.
Vagy az a nem buta lány, aki önként a városfal elé sétál a két legfontosabb tanácsadójával, hogy cersei agyonlövethesse az íjászokkal és skorpiókkal, de csak azért marad életben, mert az írók megfosztották cerseit minden észtől? Szerintem itt már nem beszélhetünk okos vagy buta szereplőkről, mert egyszerűen ordít belőlük, hogy a rendezők kényszerítik őket olyan döntésekre, ami az általuk preferált vég felé tereli a dolgokat, meg sem fordul a fejükben olyan, hogy “vajon mit tennének”.

dexike3 - 2019. 05. 15. 06:36

az őrület és karakteridegen(karakterfejlődés) kapcsán jutott eszembe egy párhuzam.
SPOILER
AKI MÉG NEM LÁTTA A DOGVILLE-T,DE SZERETNÉ MEGNÉZNI AZ NE GÖRGESSEN TOVÁBB!

a filmben Grace (Daeny?) karakterét követjük ugye végég, aki elég sok szenvedésen megy keresztül. próbál egy idegen közösségbe beilleszkedni, kivülállóként. aztán a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő tervezte és végül odajutunk, hogy a sok erőszak(nemi és egyéb) ellenére őt ítéli el és veti ki magából Dogville. a lezáráskor pedig mikor megérkeznek a gengszterek (a családja), akkor ő is választás elé kerül. megmarad Grace-nek, akin mindenki átgázolt és semmibe vette. vagy az apja útját követi és megtorolja a sérelmeket.

nyílván akkor ő is őrült, hogy a teljes lakosságot: nőket, gyerekeket és persze a férfiakat is kivégeztetti kegyetlenül.
ott bennem fel sem merült, hogy egy őrültet látok, hiszen az egész 178 perc a tragédiához vezetett (nem szájbarágósan). és pont ezért volt ütős a pillanat.

itt viszont, mintha mozaikos lenne a történet (időhiány, írói képesség?) és emiatt nem érzékelhető az a gát, ami áttört benne és a harangok ellenére ezt az útat választotta. úgyanúgy mikor Grace-t is kérdezi az apja (Willem Dafoe), hogy ha biztos ezt akarja, akkor annak következményei lesznek.

blady - 2019. 05. 15. 06:39

Bevallom őszintén (bár lehet senkit nem érdekel) iszonyú vívódáson megyek keresztül tegnap óta:D

Danyn gondolkodom a legtöbbet. Szerencsétlen nő, amiket keresztülment… tiszta Jeanne d’Arc. A részt nézve azt gondoltam, és negatívumként könyvelem el, hogy borzasztóan túltolták a tombolását (írói megfutamodás part1) Az, hogy ezt hogyan mutatták be, nem is akarok belemenni, már az tűnt fel, mintha 3D-ben nézném, annyi por volt végig, hogy szinte már söprögettem a szemem előtt:D
A lényeg, hogy nem védeni akarom, csak Dany döntéseit egyszerűen megszenvedte a királyvári nép, nem ellenük ment, egyszerűen adott egy nő, aki olyan hatalommal bír, amit csak ő tud irányítani, viszont őt is irányítani kell valamennyire. Ezért állított maga köré olyanokat, akikben bízni tudott, segítettek neki stb. Namármost ha vannak annyira “kegyesek” az írók, hogy MINDENT, köztük két gyermeket, a legjobb barátját egyben legnagyobb bizalmasát, a szerelmét elveszíti nem tudom circa fél év (?) alatt, kövezzetek meg, de vhogy nem tudom hibáztatni azért, mert az agya némileg ledobta a láncot.
A felmenőivel, akik Királyvárban uralkodtak és elüldözték őket, nem annyira érződött, mekkora súlyként cipelte a vállán, de nyilván ez is bekategorizálható egy kimondatlan sérelemnek (értsd pl hiába tesz bármit, ha a csillagokat is hozza le az égről, bárki ránéz, II. Aeryst látja benne).

Szóval hiába az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, sárkányok anyja, a láncok leverője, Mereen királynője, a Nagy Fűtenger Khaleesije, egyetlen sárkánya van, akire támaszkodhat, nem csodálom, hogy beleroppant.

Nyilván ha a kedves készítők több részt is bevállaltak volna, ez (és sokminden más is) nem tűnt volna annyira összecsapott sufnimunkának.

Amiért viszont nincs bocsánat, az hogy sok karakterrel nem tudtak mit kezdeni, élükön Cercei-vel. Félreértés ne essék, nem vagyok szociopata:D de azért a sorozat kezdetén jó volt nézni a szarkavarásait, ami mindig vmi láncreakciót indított be.

Arya – Clegane jelenet jó lett volna, de az sem kapott elég időt ahhoz, hogy szó nélkül el tudjam fogadni. Aztán az Arya szemszögéből mutatott képsorok megintcsak túl voltak tolva (sokadik írói megfutamodás)

Tyrion búcsújelenetei jók voltak, de szintén nem kapott elég teret ahhoz, hogy igazán súlya legyen…

így, hogy aludtam rá egyet, hirtelen ennyi jutott eszembe

Platschu - 2019. 05. 15. 07:26

Nekem az se tetszett, hogy az előzetesben annyi idézezet betoltak, hogy a szánkba rágták Dany megtébolyodását. Erre szóról szóra még Varys is elsüti megint az első pár percben.

Danynek akkor kellett volna Varyst kivégeztetni, amikor annó kérdőre vonta a borárus merényletért.

Platschu - 2019. 05. 15. 07:47

Jaime is rohan vissza Cerseihez, akiről megtudta az előző részben, hogy bérgyilkost küldött rá…

Arya is rémült kislányként rohangál, ahelyett hogy ismételné a “not today” mantráját. Az arcfelvevő skillt pedig még csak el sem sütötte most, holott gyorsan és hatékonyan lerendezhette volna Cerseit.

Nem is tudom, hogy miért várok logikát vagy realitást a sorozattól, miután Dany egymaga lerendezett egy komplett hajóflottát és szárazföldi védelmet.

Ami egyébként pozitív, hogy részről részre mindig alakítják a főcímet, nem tudom, hogy ez szóba került-e:
– kezdetben még fordulnak a téglák a jég miat
– aztán a jég már lentebb ér
– aztán már lesz védelem Winterfell körül
– aztán már az uralkodói terem szét van verve a csata után
– és a kripta is szét van törve
– majd most feltették a bástyákra a skorpiókat
Utolsó főcímben majd füstöl Királyvár helye?

katyvaszlipp - 2019. 05. 15. 08:31

@Cardas:

“Miért volt meglepetés? Berepültek abba az öbölbe, ahol Királyvár van. Szó szerint az oroszlán barlangja elé mentek, és meglepetés, ha a flotta a SAJÁT ÖBLÉBEN úszkál?”

Ha Rhaegel kilövéséről van szó, az nem Királyvárnál történt, hanem Sárkánykőn.

Amúgy adom amiket írsz, pluszegy.

Shred - 2019. 05. 15. 09:33

Szegény Varys (plusz szegény Conleth Hill, rajta látszott a leginkább, mennyire kell erőltetnie magát, eljátssza a kiüresedett, meggyalázott karakterét) nem véletlenül akarta Jont a trónra. Ezerszer inkább egy buta, becsületes, jóindulatú és befolyásolható király, mint egy akaratos, kiszámíthatatlan királynő – az ő szempontjából abszolút érthető választás.
Gigasárkány: nekem elfogadható. Drogon fejlődik, egyre erősebb, a köveknek is van egy olvadáspontjuk, és elhiszem, hogy a bendőjében lévő fújtató elég erős házbontáshoz.
Cersei: hiányzott egy epikus leszámolás, de egye fene, belefér, hogy a fejére esett téglák ölik meg. Maga Lena Headey nagyon hiányzott végig, a korábbi évadokban az egyik csúcspont mindig az ő alakítása volt. Itt meg néha nézett ki egy ablakon és összeszorított ajkakkal bámult.
Emilia Clarke pozitív csalódást jelentett, amióta összezuhant a karaktere, sokkal erősebb játékot hozott, mint eddig bármikor.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 10:02

dexike3: Michael Douglasnak az Összeomlásban nem kellett személyes szenvedéspornón átmennie, mégis teljesen hiteles és átélhető volt a bekattanása.

Előrebocsátva, hogy az, hogy kinek mennyi felvezetés elég, maximálisan szubjektív, a számomra Dany viselkedése teljesen jól megalapozott volt az eddigiekkel. Nem szükségszerű, de nem is OOC. Kizárólag az ő szempontjából nézve a dolgokat és az egyénisége alapján, ez elég jól fel volt építve.

Nézzük a kiinduló tulajdonságait:
– bizonytalan – joggal, se rutinja, se igazi mentora nem volt. A tanácsadóira nem a több szem többet lát elven van szüksége (mint mondjuk Tywinnek), hanem tényleg tanácsokat vár tőlük.
– hatalmas szeretet-éhség van benne, szeretne “jó” lenni
– ezzel párhozamosan első közelítésben hajlamos inkább erővel megoldani a dolgokat.
– ha úgy érzi, hogy a másik fél “megérdemli”, akkor a kiszámított, tudatos kegyetlenség sem áll távol tőle, sőt elégtételt érez tőle (Vyseris, a mesterek, Tarlyék, stb.)
– a három sárkányt a gyerekeiként kezeli, érzelmileg így kötődik hozzájuk.
– a hét királyságon való uralkodást a természetes jussának tekinti.

Lássuk, hogy hol tettek az eddigiek ennek keresztbe:
– a tanácsadói részben folyamatosan rossz tanácsokkal látták el, a végén már effektíven ellene játszott az egyik.
– csak északon láttuk a tömeg reakcióját, de az a gyanakvótól az ellenségesig terjedt – szó sem volt semmilyen Misha stagejumpról, pedig ide is segíteni jött. Pofon az egójának.
– talál magának egy pasit, akibe igazán belezúg, erre az több lépésben vetélytárssá válik, nem viszonozza a szerelmét és ráadásul az ő kéréseit hátrébb sorolja mint a saját egóját. (A “tartozom elmondani nekik” nem Sansáékról szólt, hanem Jon önképéről, hogy ő márpedig ilyen nagyon karakán ember.)
– az über alles trónigényét egyáltalán nem tekintik természetesnek még a szövetségesei sem, sőt.
– a legfőbb ellenfele megöli az egyik “gyerekét” és kivégzi a legközelebbi bizalmasát.

A számomra az évad elejétől halmozódó “csinálhatok én itt akármit, ezek utálnak engem” érzés, amin bőven volt ideje rágódni elég alap volt ahhoz, hogy a szeressen a nép igénye eltolódjon a nem érdemeltek meg engem frusztrációba.

Erre az utolsó két részben nagyon gyors egymás utánban rárakódott Jorah halála, Jon többszörös ökörsége és teljes empátia hiánya, Sansa és Tyrion az ő szempontjából jogosan árulásnak tekintett húzásai, egyik “gyerekének” és Missandeinek a megölése, a friss katonai kudarc (Euron) végül Varys árulása. Mindezekkel szemben nem állt semmilyen ellensúlyozó, pozitív élmény.

A számomra ez elegendő, egymást folyamatosan erősítő impulzus volt arra, miért kattant be, miért érezte azt, hogy az ellenfelei nem bűnhődtek meg eléggé. Itt nem konkrétan arról volt szó – megint csak: szerintem -, hogy ő Királyvár népét gyűlölte volna ennyire. Ők kapták a tüzet a nyakukba Sansa, Jon, Tyrion helyett is, mindenkiért, aki szerinte cserben hagyta.

Melkon - 2019. 05. 15. 11:12

Neoprimitiv

“A számomra az évad elejétől halmozódó “csinálhatok én itt akármit, ezek utálnak engem” érzés”

Én nem értem, mi olyat csinált, ami miatt őt szeretni kellett volna? Folyton mások arcába tolta, hogy ő a királynő és kész, nagy arccal mondta az embereknek, hogy a sárkányai azt esznek amit akarnak (=embereket adott esetben) stb. Élőben sem hiszem hogy ezzel a viselkedéssel bárki szimpatikussá válna.

Északra sem jófejségből ment, hanem mert ha az éjkirály nyer, akkor délre már legalább fél milliós seregggel érkezett volna és nem nagyon maradna min uralkodnia. Saját érdeke volt odamenni.

SilentPuma - 2019. 05. 15. 11:45

minősíthetetlen! Cardas utolsó mondata nagyon ül…. pozitívum: néha a látvány,és hogy már csak egy rész van hátra…!!!

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 11:45

Melkon: ennyire nehéz értelmezni azt, hogy “Kizárólag az ő szempontjából nézve a dolgokat és az egyénisége alapján“? Mit kellene még írnom, hogy egyértelmű legyen, nem arról beszélek, a néző hogyan látja őt, hanem hogy ő hogyan látja magát?

Melkon - 2019. 05. 15. 11:49

Neoprimitiv

Köszönöm a célzást, a kognitív képességeimmel nincs semmi probléma, azt nem értem, hogy az ő szempontjából miért kellett volna őt bárkinek szeretni. Remélem most már érted. :)

citrom - 2019. 05. 15. 12:04

Dany kvazi erkolcsi bukasa amugy nem kellett volna h barkit is meglepeteskent erjen, az elozo resz vegen vagy az 5. elejen volt egy olyan mondata,( Dragonstone-on, a teraszos taktikai szobaban) hogy
” I would not (want to?)be the queen of ashes”. ( szo szerint nem emlekszem)
Szoval, nem fogok/nem akarok a hamvak kiralynoje lenni.

Ez kb olyan, mint amikor az ember meglat egy pisztolyt a szinpadon
Tudjuk, hogy biztos elsul.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 12:08

Mert ő jót akar, és nem mészárolt le mindenkit, aki az útjába állt. Mert felment északra segíteni. Mert megmentette azt a faszkalapot, aki most a pofáját nem volt képes érte befogni. Mert közben emiatt elveszítette az egyik gyerekét. Mert feláldozta az embereit a védelmükben. Mert ő az, aki meg akarja szabadítani Westerost az egymással folytatott háborúktól.

Az hogy hosszú távon neki is érdeke volt, nem áll ellentétben azzal, hogy ő ezt áldozatnak éli meg. Azért mert egy power game-ben ő is arrogáns, erőt mutató, ez miért lenne szerinte gáz?

dexike3 - 2019. 05. 15. 12:17

@Neoprimitiv:
szerintem megint ugyanarra akarunk kilyukadni mindketten.
SPOILER
bár, ha jól emlékszem az Összeomlásban nincs gyerekgyilkosság, amire én hivatkoztam abban pedig igen (mini népirtás).

van a dolognak morális oldala, amit próbálnak egybemosni az őrülettel (akkor Milosevic, Huszein,…agresszorok is mind azok voltak, mert népirtást követtek el? -valami mentális dolog lehetett, mondjuk, de nem hivatkoznak deviánsként rájuk).
és van az emberi oldala, hogy mi vezetett ehhez. (megnéznék egy retro Családi kör részt, ami végig megy a dolgokon és magyarázatot ad a dolgokra :D ).
ott ezek a tényezők, amiket Te is felhozol, mind-mind megérthetőek, “elfogadhatóak” a tombolásának okaként. igazából csak az a szomorú, hogy úgy állítják be mészárlást (a készítőkre gondolok), mint uralkodói eszközt a kezében és valószínű ezt az utolsó részbe is átviszik, hogy végképp mindenki utálja a karaktert (talán jobban, mint Cersei-t, vagy Joeffry-t).

Naamah - 2019. 05. 15. 12:52

“valószínű ezt az utolsó részbe is átviszik, hogy végképp mindenki utálja a karaktert ”

hát nem tudom. én most azért szurkolok, hogy Dany égessen fel mindenkit, Aryát és Tyriont etesse meg Drogonnal, Jon Snowt feszíttesse keresztre, Yarát meg küldje fel északra, hogy felkoncolja Sansát.
két rész alatt a semmiből előrántott karaktergyalázó fordulat miatt nem vagyok hajlandó megutálni a kedvencem. Dumbot meg Dumbert utálom. Meg a sorozatot.

Melkon - 2019. 05. 15. 12:57

Neoprimitiv

“Mert ő jót akar”
Uralkodni akar, nem jót. De amúgy nagyon sok ember akar jót, mégsem szereti őket mindenki.

“és nem mészárolt le mindenkit, aki az útjába állt.”
Például kit nem? Emlékeim szerint gyakorlatilag mindenkit. De ha nem is lenne így, ez akkor sem ok arra, hogy szeressék. “Hű, de kedves ez a lány, nem ölt meg pár millió embert, máris oda vagyok érte” :)

“Mert megmentette azt a faszkalapot, aki most a pofáját nem volt képes érte befogni.”
Ha te segítesz valakinek, akkor az illető innentől kezdve a rabszolgád, vagy mi? Továbbra is a saját érdeke volt megmenteni és nem tartozott neki semmivel.

Varys pl nem esett neki Tyrionnak, hanem elfogadta a döntését, ez az utóbbi részek kevés hiteles momentumainak egyike volt.

“Mert közben emiatt elveszítette az egyik gyerekét.”
Kisállatát, és amúgy a saját hülyesége miatt vesztette el őket, simán el tudott volna menekülni, de nekiállt keménykedni. Arról a részről inkább ne beszéljünk, mert az első 7 évad mélypontja volt.

“Mert feláldozta az embereit a védelmükben.”
Még mindig a saját érdeke volt és ezt gyanítom hogy északon is mindenki pontosan érti.

“Mert ő az, aki meg akarja szabadítani Westerost az egymással folytatott háborúktól.”
Tehát szeretni kell valakit azért, mert el akar foglalni egy kontinenst? Ez komoly? Ez a véget vetek a háborúknak azáltal, hogy megölök mindenkit meg elég wtf. :)

“Az hogy hosszú távon neki is érdeke volt, nem áll ellentétben azzal, hogy ő ezt áldozatnak éli meg.”

Valóban nem, de nem hosszú távon érdeke, hanem rövid távon. Nem arról van szó, hogy majd 20 év múlva probléma lesz a másokkal, hanem valószínűleg inkább heteken belül. Illetve mivel lehet teleportálni inkább napokon belül.

“Azért mert egy power game-ben ő is arrogáns, erőt mutató, ez miért lenne szerinte gáz?”
Nem kell, hogy gáznak gondolja, csak azt nem értem hogy ezért miért vár szeretetet viszonzásul.
Essosban emlékeim szerint nem azért szerették sokan, mert egy hisztis királylányként viselkedett, ehhez képest az alapján amit írsz szociális skillei gyakorlatilag nincsenek. Csakhogy régen még voltak, és az emberek skillei nem olyanok, hogy csak úgy eltűnnek. :)

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 13:00

dexike3: én igyekszem elkerülni azt, hogy őrültnek mondjam Danyt addig, amíg nem látom, hogyan reagál a következő részben a történtekre.

Ettől függetlenül, szerintem nem egyszerűen annyiból áll a dolog, hogy kilóra mérjük, X halott = őrült. Eleve az őrült (nem beszámítható) és a súlyosan személyiségzavaros nem azonos. Pl. Shaw a person of Interestben súlyosan személyiségzavaros volt, emocionálisan teljesen passzív, de teljesen józan, racionális. A súlyos szociopata, aki a saját világát minden társadalmi norma fölé helyezi szintén lehet ettől még a legracionálisabban cselekvő valaki.

A számomra a részeken keresztül felvezetett út végén nem irreális a belőle kiváltott reakció. Ennek semmi köze ahhoz, hogy szerintem mennyire látja reálisan akát magát, akár a világot maga körül. Főleg nem jelenti, hogy morálisan akarnám elfogadhatóvá magyarázni a mostani tettét. Úgy gondolom, hogy akkor ott nem volt teljesen beszámítható, ahogy az a pasi sem az, aki egy szakítás után dühében letöri tíz autó tükrét – de ettől ez még nem lesz igazolható.

A következő részben viszont már szerintem a kocka el van vetve alapon fog reagálni. “Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” – megint csak a saját szemszögéből, ha már túllépett egy határon és nincs visszaút, akkor legyen így. Ez még mindig nem őrültség, viszont ebből a paranoid magányból könnyen lehet az – már ha kap annyi időt.

Zombiebie - 2019. 05. 15. 13:10

Az Éjkirály és serege túl korán lettek legyőzve. Ki kellett volna húzniuk a fináléig egy jó kis három oldalas csatára, fordulatokkal, stb. amíg nem marad más, csak a megadás előttük és abban a pillanatban szűnt volna meg az átok. Erre összebarmolták az egészet. Arya-nak nem az Éjkirályt kellett volna leszúrnia, hanem Cersei-t. A Sandor féle leszámolás rendben volt, talán túlzottan is. Ezt leszámítva a rész szép volt, látványos, de borzasztóan nem kielégítő. Csak abban reménykedem, hogy “feléled” valahogy az éjkirály az utolsó részre, és rendet tesz.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 13:12

Melkon: neked tényleg az utolsó válasz, mert egyszerűen fáradt vagyok háromszor elmagyarázni ugyanazt:

Danynak van egy önképe arról, hogy ő milyen, amit akar az kinek miért és mennyire jó és erre milyen reakciókra számít. Te folyamatosan azzal vitatkozol, hogy ez az önkép nem reális.

Soha nem is állítottam, hogy az.

Szörprájz, nem is ő az első ember a világtörténelemben, akinél az önkép és a külső, akár pártatlan megítélés nem esik egybe.

Attól meg, hogy valakinek érdekében áll amit tesz, az lehet áldozat. Ha kitakarítasz egy teliszart vécét, mert használni akarod, akkor az maximálisan a saját (nagyon rövidtávú) céljaid érdekében történik, ettől még áldozatnak fogod érezni.

Numfar - 2019. 05. 15. 13:24

@DarkEagle
“És én már abban se vagyok biztos hogy az apja őrült volt hiszen őt is simán kicselezhette a Lannister család hisz a győztesek írják a történelmet. Lehet hogy nem is volt ő annyira őrült csak racionálisan gondolkodott.”

Igen, az ember aki fel akarta égetni az egész várost, és azt hitte, majd főnixként felszáll a hamvaiból biztosan tök racionális volt. Meg hát elégetni embereket és nevetni ahogy sikítoznak, tök normális szórakozás. És ezt nem a Lannister család híreszteli, hanem Barristan látta a saját szemével.

H1N1 - 2019. 05. 15. 13:35

Neoprimitiv: Danynak van egy önképe arról, hogy ő milyen, amit akar az kinek miért és mennyire jó és erre milyen reakciókra számít. Te folyamatosan azzal vitatkozol, hogy ez az önkép nem reális.

Hát de ez egy sorozat, ahol meg kell mutatni, hogy mit gondol magáról, különben az emberek azt várják el amit látnak. pl, hogy fontosak neki az emberek. Élve, nyersen, nem megsütve, sárkányvacsorának :)

_Peter - 2019. 05. 15. 13:38

“most képzeljétek el azokat a szülőket, akik Daenerys vagy Khaleesi nevet adtak a lányaiknak”

Csak most? Az már az első évad idején éve is facepalm volt.

Ha Sanyi és Arya akkora pajtások lettek, amikor Cersei eltipegett mellette miért hagyta? Annyira biztosan tudta majd valahol rápottyan egy kő?

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 13:55

H1N1: biztosan tudod, hogy mit akartál írni? Vagy mire válaszoltál?

Numfar - 2019. 05. 15. 14:02

Naamah:

Szerintem Dany őrültre fordulása azon kevesek közé tartozik, ami meg volt alapozva az elmúlt két évad csavarjai közül. Talán nem volt a legjobban kivitelezve, én sem szamítottam hirtelen “burn them all” pálfordulásra, inkább egy lassú üldözési mánia kialakulását vártam, de hát inkább le akarták darálni a maradék történetet ahogy csak lehet. De maga a fordulat szerintem zseniális.
Dany teljesen beleillik a fantasy hős szerepbe, és sokan megkérdőjelezés nélkül elfogadták minden döntését helyesnek. Az emberei vakon követték és istenként imádták, a története azt mutatja meg, milyen szörnyű következménye lehet, ha vakon bízunk egy eszmében és fekete-fehérben látjuk a világot.

D&Dről annyit tennék hozzá, hogy szerintem nem jogos őket így utálni. Szerintem belefáradtak a Gotba, és már nem igazán érdekelte őket a fanok véleménye, a tömegeknek elég ha vannak csöcsök meg sárkányok meg nagy csaták alapon összecsapták a befejezést. Lehet rájuk haragudni, de azért ne felejtsük el, hogy egy nagyon figyelemreméltó dolgot vittek véghez a könyvek adaptálásával, és 5-6 évadon keresztül bizonyították, hogy tudnak jó részeket és kiváló dialógusokat írni. Szerintem nem csökkenti a teljesítmény nagyságát az, hogy a 7-8.évad minősége jóval a várakozás alatt marad. Frusztráló persze, és nagyon szomorú, ha a könyvek sosem jönnek ki és nem kapunk más befejezést. De azért tiszteljük már azokat, akik nélkül szerintem a 90%unk sosem hallott volna Westerosról.

meekon - 2019. 05. 15. 14:25

@Cardas

“Miért volt meglepetés? Berepültek abba az öbölbe, ahol Királyvár van. Szó szerint az oroszlán barlangja elé mentek, és meglepetés, ha a flotta a SAJÁT ÖBLÉBEN úszkál?”

Azért volt meglepetés, mert nem Királyvárnál voltak, hanem Sárkánykőnél. :)

“Mert mozgó-úszó járműről elsőre ki lehet lőni egy repülő-mozgó célpontot több száz méterről elsőre, másodjára és harmadjára is tévesztés nélkül (hirtelen levették a plotshieldet), de a következő jelentben egy tucat lándzsa kikerüli a másik sárkányt (hirtelen megjelent a plotshield).”

Még egyszer mondom: ezt hívják a meglepetés erejének. Teljesen más egy békésen repdeső, teljesen gyanútlan sárkányt lelőni, mint egy olyat, amelyik pontosan tudja, hogy mire számíthat, kézivezérlésen van a gazdájával, és még tüzet is okád. Kb. mintha céltáblára lőnél egy pisztollyal, vagy egy másik emberre, aki visszalő a saját minigunjával.

“Ugyanarról a nem buta lányról beszélünk, aki ELFELEJTETTE hogy létezik a vasflotta? Mert ez a hivatalos, hogy elfelejtette, a készítők közölték interjúban.”

Nem emlékszem olyan részletre a 4. részből, amelyben szó lett volna arról, hogy elfelejtette a Vasflotta létezését. Azt nem tudom, hogy a készítők mit mondtak erről (linked van esetleg?), de nem is a készítőkre alapozva írtam, amit írtam, hanem arra, amit láttam.

“Vagy az a nem buta lány, aki önként a városfal elé sétál a két legfontosabb tanácsadójával, hogy cersei agyonlövethesse az íjászokkal és skorpiókkal, de csak azért marad életben, mert az írók megfosztották cerseit minden észtől?”

Gondolom annyi eszük volt, hogy az íjászok lőtávolságán kívül álljanak meg, és ha szemtől szemben állsz velük, akkor azért észre lehet venni, ha le akarnak lőni egy skorpióval.
Cersei pedig szerintem nem buta volt, hanem egyrészt elbizakodott, másrészt szociopata, mint a nyolc évadban végig. Elbizakodott, mert tudta, hogy már csak egy sárkány van, tele vannak skorpiókkal, ott a Lannister-sereg és az Arany Kompánia, míg Dany maradék serege túlélt egy baszott nagy csatát a holtakkal, aztán még pihenés nélkül délre is kellett menetelniük. Egyértelműen úgy gondolta, hogy az összes nyerő lap az ő kezében van. Szociopata pedig azért, mert tudhatta, hogy a Missandei nyilvános kivégzésével tudja a legnagyobb fájdalmat okozni.

poohtheone - 2019. 05. 15. 14:32

@Numfar: “Szerintem nem csökkenti a teljesítmény nagyságát az, hogy a 7-8.évad minősége jóval a várakozás alatt marad. ”

Már hogy a viharba ne csökkentené?! A forgatókönyvírás színvonala már az 5. évad óta zuhan, pont mióta nem tudnak a könyvekre hagyatkozni. Persze az elvitathatatlan, hogy nekik (is) köszönhető, hogy a SoIaF-ből TV-sorozat lett, ezért hálásak lehetünk.

A technikai, színészi, casting stb. megoldásokkal, amikért egy rakat díjak nyert a GoT, természetesen jár a max. respect. Elnézve a werkvideókat, látszik, hogy hatalmas meló van a sorozatban, mindenki odatette magát.

Kár, hogy épp az íróknak nem sikerült felnőni a feladathoz.

Az, hogy a nézők jelentős része rossz szájízzel köszön el a sorozattól nem szerencsés.

Numfar - 2019. 05. 15. 15:11

poohtheone:

Nyilván a 7-8. évad megvalósításának teljesítményéből elvesz, hogy nem olyan jó az írás, nyilván nagyobb teljesítmény lett volna megcsinálni jóra az egészet. És igen, az írás minősége zuhan, amióta nincsen könyv, és egyetértek abban, hogy az írók nem tudtak felnőni ahhoz, hogy GRRM-hez hűen vigyék a történetet. De én itt arra céloztam, hogy attól még az első 4 évad ugyanúgy zseniális, ugyanúgy hatalmas teljesítmény volt megírni, leforgatni, megvalósítani, és ennek az értékéből nem vesznek el az utolsó évadok. Csupán arra akartam rávilágítani, hogy szerintem felesleges fröcsögni azokra az írókra, akiket pár évvel ezelőtt még magasztaltunk.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 15:25

Az is vicces egyébként, hogy bár az írókra joggal lehet sok rosszat mondani, Dany várhatóan szomorú vége teljesen passzol a GoT “saját rossz döntéseik áldozatai lettek” sémájába.

Olenna kerek perec megmondja neki (meg nekünk): hiába akar békét, az mindig átmeneti lesz és ne álljon be a hatalmi vetélkedésbe, legyen ő a sárkány. Ehhez képest még mindig a Last War megnyerése volt a célja. Ahelyett, hogy leverte volna Királyvárat az első pillanatban, egyértelműen tisztázva, hogy aki nem vele, az ellene, inkább elment – egyenlő félként, Olenna terminológiájával birkaként – alkudozni Cerseivel, utána kényszerűen jópofizni Sansával. Mindezt Jon és Tyrion kedvéért.

Ez az emberibb, segítőkész Dany egyértelműen szimpatikusabb volt, mint ha hidegen kalkulálva lépett volna fel, de Ned és Robb is szimpatikusak voltak és emberileg méltánylandó döntések miatt buktak el.

texameter - 2019. 05. 15. 15:29

meekon: A kreatívm írói magyarázat volt ez, ami azóta mémmé is vált: https://www.youtube.com/watch?v=ahoHDU0T44I

poohtheone - 2019. 05. 15. 15:32

@Neoprimitiv: Van egy olyan érzésem, hogy Dany csak azért nem rohanta le Királyvárat a 7. évad 1. részében, mert akkor túl hamar véget ért volna a sorozat.
Tehát számomra ez inkább tűnik D&D döntésének, mint a karakternek.

juhaszvik - 2019. 05. 15. 15:40

bár nincs bent nálam a top10-ben a sorozat, de végig hatalmas élmény volt, főleg az első évad, amit még a könyvek ismerete nélkül néztem meg. szívesen gondolok vissza rá, hogy mi mindenben volt úttörő, hogy milyen képi világot tett le elénk (összehasonlítva azzal, hogy előtte a fantasy a tévében lényegében a gagyi szinonimája volt).
a történet nagyon lassan hömpölygött, és ez a tempó adta meg a lehetőséget, hogy egy részletgazdag világot ismerjünk meg, kifinomult, sokárnyalatú karakterekkel.

szerintem, amit sokan nem kezelnek a helyén, hogy ezt a sebességet viszont túl kellett lépniük az íróknak a végjátékra, aminek pedig a következménye lett sajnos ez a sok hiba/logikátlanság. én úgy érzem mind a 7., mind a 8. évadra ráfért volna a 10 rész, és akkor például nem kellett volna hangsebességgel reptetni a sárkányokat északra, nagyobb részletességet kapott volna a night king elleni harc, és Dany őrületét is el lehetett volna nyújtani, nem csak hirtelen jött, zavaró módon belelökni.
ettől függetlenül nem hiszem, hogy Dexteres végkicsengése lesz a sorozatnak (pedig néhány ember kommentjéből még ez is eszembe jutna), sokkal inkább lostos, vagyis sokan nem azt kapják, amit vártak, de attól még egy zseniális sorozat emléke marad meg róla évek múltán.

meekon - 2019. 05. 15. 15:43

@texameter

Köszi.

Ez mondjuk lehetett szimplán béna megfogalmazás is. Ettől függetlenül továbbra is tartom, amit a meglepetés erejéről írtam, mert arra aztán tényleg nem számíthatott, hogy megtámadják Sárkánykőnél.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 15:45

poohtheone: mivel ez nem egy dokumentumfilm, minden karakterdöntés írói döntés.

Amit most mondasz, aszerint az, hogy Dany hallgatott Tyrionékra és nem akarta lemészárolni a fél várost, utána pedig inkább elment segíteni a szerelmének egy nagyobb veszély ellen, az OOC döntés volt tőle és csak az írók erőszakolták rá a karakterre.

Akkor viszont most nem tudom kinek mi baja azzal, hogy végre kijött belőle az, ami ezek szerint már a 7. évad elején is látható volt. Miért panaszkodnak emberek azon, hogy nem volt megalapozva amit csinált, ha már két éve is csak az írók erőszakolták más irányba?

Nem érdemes felülni erre a D&D mindent szarul csinált vonatra.

Textor - 2019. 05. 15. 15:54

meekon – bőven ellenséges területen járt, felderítés nélkül persze, hogy meglepetés érheti, de ha ennyire amatőr valaki a hadvezetés terén, az sárkányok ide vagy oda elbukik. (Második világháborús példa, a Market Garden hadműveletet a szövetségesek elbukták, mert nem derítették fel alaposan a támadni kívánt területet és hiába élveztek egyébként fölényt, abban a hadműveletben vesztettek.). Ez a dolog amúgy állandó jellemzője lett a sorozatnak, régebben és most sem tudnak reálisan csatákat megjeleníteni (és nem a sárkány miatt bukik a dolog).

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 16:02

juhaszvik: volt egy nagyon jó értékelés valahol a “miért lett így” témában. Röviden az a lényege, hogy két alapvetően különböző alkotói típus van. A “plotter” az, ahol előre felvázolja az egész történetet és aztán kitölti a csomópontok közti részeket. A “pantser” pedig kitalálja a fő karaktereket és az induló konfliktust, de aztán a történet aszerint megy tovább, hogy a helyzetekben a szereplők szerinte hogyan viselkednének.

Az első típus összeszedett, strukturálisan nagyon erős műveket eredményez, de a szereplők sokszor kicsit szárazak, az író tehetségétől függően érződik rajtuk, hogy egy adott cél felé irányítják őket. A másodikban a szereplők sokkal organikusabbak, a fordulatok váratlanságukban is természetesek, viszont teljesen csapongóvá tud válni a történet, a jó fordulatok nem vezetnek sehova.

Martin köztudottan az utóbbi író, a GoT alapjául szolgáló könyvek is ilyenek, sőt egyre ilyenebbek. Viszont amikor eldőlt, hogy nem lesz több forrás, onnantól kezdve az HBO-nak és Beniofféknak is el kellett dönteni, hogy akkor hogyan folytassák, mikor legyen befejezve. Ebből a szempontból végül is marginális jelentősége van, hogy 8+6 vagy 10+10 rész lett, a korábbi “pantser” történetvezetést felváltotta egy “plotter” írás. Ez önmagában nem indokolja az egyes konkrét hülyeségeket, de igazából ez az a változás, ami az utolsó évadokon érződik.

meekon - 2019. 05. 15. 16:04

@Textor

Egy szóval sem mondtam soha, hogy Dany jó hadvezér, csak annyit, hogy kitalálta a megfelelő sárkányos taktikát.
A hadászati bakikkal sem foglalkoztam, csupán annyit kifogásoltam, hogy mindenki azon van kiakadva, hogy miért nem tudták lelőni az utolsó sárkányt a skorpiókkal, miközben ez pont a logikusan megmagyarázható dolgok közé tartozik.

Darkman - 2019. 05. 15. 16:16

Deny szerintem nem őrült meg pusztán elege lett mindenkiből és rengeteget vesztett azzal hogy megmentette Westerost a holtak seregétől cserébe nem kapott semmit. John pedi már a holtak fenyegetése nélkül egy céltalan karakter lett, kiváncsi vagyok mi lesz kettejük viszonyának a vége.

állat - 2019. 05. 15. 16:23

Meekon:
Naná hogy nem számitott rá mert a Sárkánykőn hagyott degenerált helyiőrsége elfelejtett rutinőrjáratokat indtani a sziget környékén. Először azt hittem hogy Sárkánykőt titokban elfoglalta Euron és azért ment ilyen könnyen, de aztán kiderült hogy nem hanem mert a készitőket totál nem érdekli már a sztori. Ez kb olyan volt mint amikor a Fattyak csatájának a végén megjelentek a Völgy lovagjai akik a Cailin ároknál jöttek át amit Boltonok tartottak és amit csak Theont felhasználva csellel tudott elfoglalni Ramsey a 4. évadban. A völgy lovagjairól még az északi parasztok ötéves gyerekeinek is tudniuk kellett volna ahogy itt is pl a halászoknak vagy mittomén. Emlékszem mikor az első évadban Robb a lannister felderitőket megtréfálva győzte le és fogta el Jaime-it (oké az sem volt teljesen hihető de legalább valami minimálisat kitaláltak de volt olyan is amikor speciel jobb magyarázatot adtak történésekre mint a könyvek most meg áhhhhh). Egyáltalán nem martini szintet várok de ez már sok szerintem.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 16:24

meekon: “Egy szóval sem mondtam soha, hogy Dany jó hadvezér, csak annyit, hogy kitalálta a megfelelő sárkányos taktikát”

csak szólók, hogy ettől nem jó, hanem kiváló harctéri taktikusnak szoktak tartani valakit.

Akik szerint nincs itt semmi látnivaló, azok szerint ez “csak annyi”. Akik szerint wtf, azok meg az elmúlt hét évadban nulla taktikai érzéket láttak Danytól (dothraki vs mások…) és nem értik, mitől lett hirtelen légiharcászati géniusz.

Darkman - 2019. 05. 15. 16:32

Deny nem őrült meg, csak rengeteget vesztett azzal hogy megmentette Westerost a holtak seregétől. Deny nem őrült pusztán elkeseredett,Jorah, a két sárkány, Missandei halála és John elutasítása után teljesen érthető hogy besokkalt és már nem érdeklik az ártatlanok.

meekon - 2019. 05. 15. 16:49

@Neoprimitiv

Pl. attól, hogy “sárkányozás” a vérében van, míg a hadászat és a harcászat nem.
Amúgy a nap irányából való támadáshoz szerintem nem kell _akkora_ géniusznak lennie. Essoson elég sokat bóklászott tűző napsütésben, feltűnhetett neki, hogy ha úgy közeledik hozzá valaki, hogy közben a szemébe süt a nap, akkor nehezebben veszi észre/ismeri fel az illetőt.
Nem értem, miért viselkednek úgy az emberek, mintha Dany valami óriási stratégiai érzékről tanúbizonyságot téve egy maroknyi emberrel megsemmisítette volna a világ összes létező hadseregét…

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 17:06

meekon: azért, mert eddig semmilyen taktikai érzékről sem tett tanúságot. (Nincs olyan, hogy “sárkányozás”. Harctér van, azon eszközök, csapatok, amiket használnak. Azt, hogy hogyan, a másik fél gyengéit, hátrányát mennyiben kihasználva, azt hívják taktikának.)

Innen kezdve mindenkinél egyéni szimpátia és konfabulálás kérdése, hogy úgy gondolja azért nem, mert nincs neki, és akkor wtf amit látott, vagy úgy véli, általában nincs neki, de sárkányhoz biztosan van és akkor meg rendben van.

Mivel a készítőknek jó pár wtf húzása volt már az évadban, nem lehet azt mondani, hogy a kételyek biztosan alaptalanok lennének.

állat - 2019. 05. 15. 17:12

Meg hát ugye az előző évadban Euron kétszer rajtaütéssel már szétverte a flottáját, az első alkalommal nem sokkal azután hogy a flotta elhagyta Sárkánykőt. Szóval ja csak óvatosan…. Amúgy nem csodálom hogy elfelejtette a vasflottát mert pl ebben a részben azt is elfelejtette hogy bizony a rabszolgák korántsem magukat szabaditották fel. Mármint előtte szépen felfegyverezték és megszervezték Szürke Féreg? (igy hivják ugye?) irányitásával a lázadást. Bár lehet itt direkt kamuzott Tyrionnak.
Na mindegy.

emiliosantorini - 2019. 05. 15. 17:20

https://www.youtube.com/watch?v=UpSoVGkAzuI

Egyébként itt van egy múlthéten közzétett montázs arról, hogy miért is lenne alapja “megőrülésnek”. Az idézőjel csak azért, mert az utolsó részig én sem hinném, hogy ez egyértelmű őrület, viszont a karakterben simán benne van. A lehúzó kritikák jó része pedig úgy látom épp azért született, mert néhányan nem képesek elviselni a jóságos Daeny tettét.
Én például ettől függetlenül ugyanúgy kedvelem, az utóbbi pár évadban számomra unalmassá vált, de ez most kicsit közelebb hozta hozzám.

Textor - 2019. 05. 15. 17:24

meekon – Ha a felderítést ennyire hanyagolja, később sem lesz jobb hadvezér, aki az ellenség összes tervét keresztülhúzhatja a stratégiai/taktikai okoskodásával :) A sárkánykői “meglepetés” idején is támadhatta volna hátulról a hajókat, nem tette meg, itt már igen. Pedig ott egy szűk öbölben, kis területen volt összezsúfolódva több hajó, egymást fedezni se tudták volna, most mégis legyakta a jóval nagyobb (területen szétterülő) flottát (is) ezzel a módszerrel. És pont ezért nem magyarázható meg logikusan az, hogy ebben a részben egy találatot se vittek be a sárkánynak. Annyi hajó és várfalon lévő ballista volt látható, hogy valóságos “nyílzápornak” kellett volna látszódnia. (Egyébként az előző részben is nevetséges volt a rögtön telibevágja három dárda is a sárkányt). És lehet ám itt azzal érvelni, hogy így a szög meg úgy a sebesség, de a légvédelmi ágyúk ereje sem feltétlen a lövedékben rejlik, hanem a számukban: olyan tűzfüggönyt tudnak alkotni, ami nemcsak egy lassú bombázót tud megsebezni, de egy vadászgépet is. A “lassú” lövedékek pedig így is célt érhetnek, amikor a Market Garden kezdetekor az angolszász tüzérség lőtte a német állásokat a földi erők felett repültek át a vadászrepülőik: egyiket telibe is kapta egy saját tüzérségi lövedék. Tehát még ez is halálos lehetett egy vadászrepülőre ami a sárkánnyal egész jól megfeleltethető.

meekon - 2019. 05. 15. 17:36

@Neoprimitiv

Szerintem meg van olyan, hogy “sárkányozás”. :)

Én speciel nem feltételezem se Messiről, se Ronaldóról, se Neymarról, hogy képesek lennének megbízhatóan elvezetni akár a Kiskunkmajsa-alsó SE-t edzőként, mégis ösztönös zsenik a pályán, és azt az egy dolgot nagyon jól tudják.

Ugyanez simán lehet Dany esetében is. Sem a földi, sem a vízi harcászathoz nem ért. Ellenben amikor légi harcra kerül sor, arra ösztönösen ráérez (pl. mert Hódító Aegon leszármazottja), és ezért tudta kiválasztani az alkalmazott taktikát. (Abba most ne menjünk bele, hogy mi a különbség a stratégia és a taktika között, és hogy ki volt az, aki kitalálta, hogyan oldják meg Deres védelmét, ami stratégia – elvégre ott volt mellette több tapasztalt, harcedzett férfi; simán rájuk bízhatta.)

És az alapján, hogy valaki egyik-másik haderőnemhez nem ért, attól még egy harmadikban lehet jó. Nelsont sem baszkurálta senki, hogy a trafalgari csata után miért nem akadályozta meg, hogy a franciák szárazföldön szétverjék az osztrák-orosz seregeket. És fordítva: Napóleon zseni volt szárazföldön, de tengeri csatában nem tudott győzni.

Mutass nekem legalább 1-2 embert, aki mind szárazföldi, mind vízi, mind légi csatákban tökéletes stratégának és taktikusnak bizonyult.

Cattani - 2019. 05. 15. 17:37

Emilio, fején találtad a szöget. Két probléma van itt. Egy, hogy sok eseményt kellett kevés részbe bezsúfolni, másrészt a karaktarák nem arra fejlődnék, amit a nép elvárt. Ez bőven elég. Még mindig álmodnak egy puha rózsaszín befejezésről. Pedig az első pillanattól tudni lehet, hogy itt maximum túlélés lehet és bórú. Mert ez a sötét középkor…

dirtydiana - 2019. 05. 15. 17:53

Én a legtöbb sorozatot, filmet nem nézem különösebben kritikus szemmel, hisz egyszerűen csak élvezni szeretném. Persze, amikor akkora hülyeségek vannak benne, az számomra is rontja az élményt.

Nem vagyok totál elfogult, de inkább pozitív irányba billen nálam a mérleg ezzel az évaddal kapcsolatban, még ha sok logikátlannak tűnő lépés is volt benne.

Dany karaktere nem volt az abszolút kedvencem, az 5. rész történéseit is emésztenem kellett, de nem gondolom úgy, hogy ő egy őrült, elvetemült figura lett egyből. Látszott rajta Drogon hátán, hogy vívódik, mit csináljon. Aztán robbant. Túl sok keserűség gyűlt fel benne. Átérzem ezt, bár nyilván nem úgy tombolom ki magam, hogy felgyújtok egy várost vagy bántok embereket.

Ha visszanézzük a történelmet, hiába él valakiről, hogy egy nagyon jó uralkodó volt, én nem sok olyat tudok mondani, aki véráldozatok nélkül jutott trónra.
Vissza mehetünk akár az államalapításig, akár még sokkal korábbra.

Nem azt mondom, hogy Dany hú de jól cselekedett, de szerintem jól átjött a vívódása, Emilia nagyon jól átadta. Szerintem az egyik legjobb jelenet volt, amikor Drogon hátán ülve meghallotta a harangokat és végül döntött.

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 18:04

meekon: “Innen kezdve mindenkinél egyéni szimpátia és konfabulálás kérdése, hogy úgy gondolja azért nem, mert nincs neki, és akkor wtf amit látott, vagy úgy véli, általában nincs neki, de sárkányhoz biztosan van és akkor meg rendben van”

Maradjunk abban, hogy te a második csoportba tartozol, akiknek meg nem tetszik, azok az elsőbe. A “simán lehet” kezdetű szövegek nem érvek, hanem fantáziák.

Abba tényleg ne menjünk bele, hogy Deres védelme miért taktika és NEM stratégia, ezt őszintén és nagyon szépen kérem, hogy ne kezdd el bizonygatni.

dexike3 - 2019. 05. 15. 18:15

@dirtydiana (igazi MJ fan vagy :)
én is csatlakozom. szerintem viszont az a döntés a harangszónál, inkább idulat volt. nem érezte egálban azt, amit “törleszteni” akar, azzal, hogy ennyivel “megússzák”. (az más kérdés, kollektivizálta a “büntetést”.)

meekon - 2019. 05. 15. 18:34

@Neoprimitv

Annyi mindent nem magyaráztak meg a sorozatban, miért pont ez lenne a legrosszabb?
Érdekes, azzal kapcsolatban nem emlékszem óriási felhördülésre, hogy hogyan tudta egyből meglovagolni a sárkányait. Ja, hogy az természetes? Akkor az miért nem természetes, hogy használni is tudja őket? Főleg ha felkészült arra, ami vár rájuk…

kovácspéterke - 2019. 05. 15. 18:53

dexike3, de mégis kik ne ússzák meg?

Neoprimitiv - 2019. 05. 15. 18:54

meekon: írta valaki, hogy ez volt a legrosszabb?
Szerintem engedd el a témát, neked működött, másnak nem.

Amúgy meg elég öngólos érvelés a saját álláspontodat azzal védeni, hogy ez is pont akkora hülyeség, mint a korábbi X.

dexike3 - 2019. 05. 15. 19:44

King’s landing és lakossága

dirtydiana - 2019. 05. 15. 20:01

@dirtydiana (igazi MJ fan vagy :)
én is csatlakozom. szerintem viszont az a döntés a harangszónál, inkább indulat volt. nem érezte egálban azt, amit “törleszteni” akar, azzal, hogy ennyivel “megússzák”. (az más kérdés, kollektivizálta a “büntetést”.)

Igen, ráhibáztál. Szeretem őt és a Dirty Diana a kedvenc számom tőle. :)

Igen, végül is egyetértek, több volt benne az indulat.
Kíváncsi leszek, hogyhogy fogja látni majd a cselekedeteit.

phete - 2019. 05. 15. 20:03

neoprimitiv: “…a korábbi “pantser” történetvezetést felváltotta egy “plotter” írás.”

Ez valoban magyarazatot ad arra, hogy miert is tortentek ugy a dolgok ahogy. Koztudottan Martinnal tobb seassionjuk is volt es hat valahol hasonlo modon akartak befejezni a tortenetet (gondolom ez kikotes volt Martin reszerol), viszont a checkpointok kozti tortenetmeseles nagyon sok olyan karakter dontest eredmenyezett ami nem volt karakter hu. Vizualisan odaraktak rendesen viszont nincs shock value es igy vekonykara sikerult eddig.

karit - 2019. 05. 16. 00:18

“…a korábbi “pantser” történetvezetést felváltotta egy “plotter” írás.”

Majd két éve újra felváltotta a pancser írás.

Platschu - 2019. 05. 16. 00:20

Egy külföldi fórumban olvastam, hogy vajon Varys az elején meg akarta volna mérgeztetni a kislánnyal Daenyt? Mert ugye írta a leveleit is, hogy szétkürtölje a hírt, de én sem értettem, hogy mi a szerepe a lánynak. S akkor ezért volt kiemelve, hogy már napok óta nem eszik?

sorozat/gyilkos - 2019. 05. 16. 00:55

Vannak itt érdekes vélemények a város lenapalmozásának erkölcsi vetületeiről, – gyanúm szerint erősen korfüggő.

Pár dolgot talán érdemes azért kicsit megpiszkálni.
A civil lakosságot legyilkolni még a legfanatikusabb vallási háborúkban sem volt ildomos. Ha megtörtént, arról még a korabeli beszámolók is általában kritikusan írtak (már amelyiket nem a hatalom közeléből írták persze). A civileket a középkorban sem irtották (legalábbis szándékosan), teljes genocídium pedig a keresztény középkorban gyakorlatilag nem történt. Olyan, ahol a civil lakosságot azután irtották volna, hogy a katonai fél megadta magát, végképp ritkán találni.

A megadás és behódolás egyrészt szakrális rítus, amelyet a legtöbb kultúrában tiszteletben tartottak, másrészt a pusztítás innentől értelmetlen, hiszen a meghódított terület értékét csökkentette vele a hódító. Minket se irtottak ki a törökök, csak extra szja-t kellett fizetni, és olykor elvitték a gyerekeket rabszolgakatonának, pedig elég más kultúra és vallásilag is lett volna rá okuk éppenséggel.

Ettől még előfordultak eszetlen vérengzések az ókortól napjainkig, és bizony olykor a “jófiúk” is elkövettek ilyet. Hogy ne menjünk messzire, Drezda lebombázását semmilyen katonai, vagy stratégiai cél nem indokolta, és egy másik helyzetben Churchillnek azért az értelmetlen bosszúért ma talán bíróság előtt kellene számot adnia.

A történelmi példák nem jelentenek mentséget a bűntettek alól, csak nehéz leválasztanunk azokat az erkölcsi ítélet absztrakciójáról. És azért nehéz leválasztanunk, mert mindenkinek meg van az a sötét oldala, amivel ilyen dolgokat elkövethet. Mindenkinek.
Jung, aki nem volt ostoba csávó és elég jól értette az ember pszichéjét, egyenesen kimondta, hogy amíg nem vagy tudatában ennek a benned rejlő sötétségnek, addig védtelen vagy azzal szemben, és igazából csak akkor lehetsz valóban erkölcsös, ha szembenéztél vele és képes vagy kontrollálni.

Ezt az unalmas okoskodást azért írtam le, mert azt látom, hogy egyesek a nagy rajongói szerelemben kicsit elvesztek itt a morális napalmmezőben és ennek ez az egyik oka. Igen, a történelmi szörnyetegek mind ugyanolyan emberek voltak mint mi. Nem csak gyilkoltak, de szerették az anyjukat (ok nem mindegyik), volt kedvenc állatuk, és Neronak, Sztálinnak vagy Dolfinak is voltak olyan pillanatai, amikor kedves szimpatikus emberek voltak. Sőt. Ismerve őket, minden borzalom ellenére, amit elkövettek látni vélnénk azt, amiért és ahogy eljutottak oda, ahova. Ezt csak azért takarjuk ki, ill. hallgatjuk el, hogy könnyebb legyen elítélni őket ill. elválasztani őket magunktól, a saját sötétségünktől. Hogy ne kelljen föltenni a kényelmetlen kérdést, mi meddig mennénk el, ill. hol lenne erőnk megállni.

Nem azért mert ez itt élethalál helyzet lenne, hiszen csak mese (most már annak is szxr), mégis elég szemléletesen mutatja, hogy az azonosulás, a hit milyen könnyen menti föl azt, aki minden emberi erkölcsi mérce szerint egy vérgőzös tömeggyilkossá változott. Mert ezt semmi sem indokolhatja. Lehet ok, de a felelősség ettől még maradéktalanul az övé.

Szóval csak annyit akartam mondani, hogy bár ez itt teljesen ártalmatlan, talán pont ezért kiváló alkalom átgondolni a saját határainkat. Egyszer eljöhet egy olyan helyzet az életében, amikor ezek a dillemmák valósággá válnak és kevesebb olyan embert szeretnék látni, akik így indokolják maguknak miért is elfogadható (hiszen történt már ilyen) mások elpusztítása. Mielőtt legyintgetnél, gondold át alaposan. Nem olyan magától értetődő ez, ha mersz őszinte lenni magaddal.

winnie - 2019. 05. 16. 07:02

PLatschu: “Varys az elején meg akarta volna mérgeztetni a kislánnyal Daenyt?”

igen. alapból, ahol ilyen kevés jelenet van a sorozatban, mindnek megvan a maga jelentősége. ha valami elhagyható lenne, akkor nem lenne szükség rá. az egésznek az lehetett az olvasata elsőre, hogy nem eszik, ezért azt mondja, hogy nem baj, majd megpróbálják este (etetni), de valójában fondorlatoskodott – a kislány meg aggódott, hogy észreveszik. szóval alapjába véve nagyon kevésen múlott, hogy az egész vérengzésre nem került sor.

az ilyen apróságok jelzik, hogy azért tudnak, ha akarnak az írók.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 07:18

winnie: én ezért vagyok kíváncsi arra, milyen szerepet szánnak még Bronnak. Ha csak annyit, hogy az első részben lehessen mutatni pár random pucér nőt, utána meg legyen egy teljesen érdektelen beszélgetése Tyrionékkal, akkor az egy újabb hatalmas fekete pont lesz.

fm! - 2019. 05. 16. 07:36

Hát ez valami iszonyat f*s rész volt, de az egész 8. évad mintha egy ZS kategóriás fantasy lenne. A 4. és 5. részt már csak átpörgettem, egyszerűen nem hiszem el, hogy egy zseniális sorozat utolsó évada DEXTER szintű utolsó évadot tud hozni. 100%->0%…

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 07:59

jelenleg 226 ezer aláírásnál tart a petíció, hogy az HBO forgassa újra a teljes 8. évadot. Egyeseknek tényleg nincs életük.

Platschu - 2019. 05. 16. 08:55

Winnie : Valahogy hiányoltam egy jelenetet, amiben Varys lebukik (pl. Szürke Féreg kilövi az egyik üzenetet hordó madarát vagy a kislánnyal megetetik a saját mérgezett ételét). A “Pók” ilyen amatőr módon nem irányította volna a dolgokat, mert az ő karaktere is már csak sodródott egy ideje. Így is a könyvben ő öleti meg Pycelt és nem Qyburn. Bár végül is a Lannister nagybácsi sem szerepelt a sorozatban, ha jól emlékszem.

Amit egyébként sokan nem értetek meg, hogy Dany úgy indult a csatába, hogy ő belátta, hogy mindenképpen veszített. Tehát akármit tesz, szeretni nem fogják. A titok úgy is kiderül előbb vagy utóbb és akkor a trónigényének vége. Én legalábbis így értelmeztem, hogy ha már nem lehet az övé King’s Landing, akkor ne lehessen senkié sem. Persze belengette előtte, hogy majd félelemmel fog uralkodni, de még nem látta be, hogy nem ölhet meg mindenkit. Ezért is leszek kíváncsi, hogy most mit akar majd és hogy mit fog mondani Jonnak és Tyrionnak a történtekről.

A színészi játék egyébként remek volt. Dany arca Tyrionnal folytatott beszélgetésnél, majd a harangok megszólalásánál. Mintha egy másik színésznőt látnánk, aki felnőtt a feladathoz. Cersei könyörgése, illetve Arya búcsúja a Vérebtől szintén remek volt.

Off. Köv. héten vagy valamikor majd csinálhatnátok egy elmélkedős bejegyzést, hogy vajon mennyire rontja le egy jó sorozat megítélését egy rossz lezárás. Mert a legtöbben a pilot alapján ítélkezünk, hogy akarunk-e valamit nézni, de mi van akkor, ha egy kiváló sorozat éppen a végére fárad el és utána az egésznek egy rossz felhangot ad (ld. LOST, BSG és úgy tűnik a GoT is).

Flowey - 2019. 05. 16. 10:02

Neoprimitiv

Inkább arra gyűjtsenek, hogy Martin fejezze be legalább a hatodik regényt 2-3 éven belül… A hetedikre kap újabb 6-7 évet.

Flowey - 2019. 05. 16. 10:03

“Lannister nagybácsi sem szerepelt”

De, csak annyira jellegtelen volt szegény, hogy sokaknak nem is maradt meg, általában Olena beszélt helyette.

Ayrons - 2019. 05. 16. 10:12

Kevant mellé castingolták nagyon.
Martint meg egy szobába zárnám be és addig nem engedném ki míg kész nem lenne a könyvvel, 3x kapna enni meg inni. Pápa választásnál is ezt alkalmazták.

Flowey - 2019. 05. 16. 11:14

Ayrons

Láttunk rosszabbakat is… Euron, Daario – ezek nagyon mellémentek.

Doran herceget meg a forgatókönyvvel cseszték el.

H1N1 - 2019. 05. 16. 11:18

Nekem, amíg itt nem olvastam, nem esett le, hogy Varys mérgezésen dolgozik… Az ármánykodás átjött, de az nem.

dexike3 - 2019. 05. 16. 11:21

@sorozat/gyilkos
elítélendő és a klaviatúra, képernyő, stb. mögött ülve visszataszító is a népirtás.
arra amivel érvelsz a középkorban legjobb ellenpéldák a keresztes hadjáratok, ahol győzelem után(!) a keresztes lovagok több tízezer muszlim és zsidó lakost gyilkoltak halomra. (utána persze már könnyebb volt irányítani a Jeruzsálemi királyságot majd 90 évig.)
de ha olyasmire akarunk asszociálni, ami utal Daenerys-re (helyzetére) is, akkor érdemes megnézni Észak- és Dél-Amerika történelmét, ahol “hős” hódítók, hogy jártak el a bennszülött lakossággal.

jessm - 2019. 05. 16. 11:31

Amugy most visszagondolva a 8. évad minősithetlen írói húzásai, azt érték el, hogy a 7. évad is sokkal nevetségesebb lett mint eddig volt. És kb. minek forgatták le. Ha 6. évad után rögtön ezt a 6. részt kapjuk akkor is ugynannyira lenne értelmes az egész sztori mint most.

_Peter - 2019. 05. 16. 11:47

Pedig szájba rágták szinte:

Varys: nos?
kislány: Varys bácsi, Dany nem eszik
V: megpróbáljuk újra vacsoránál
k: azt hiszem figyelnek engem
V: kik?
k: az őrök
V: az a dolguk, mit mondtam neked?
k: nagyobb kockázat, nagyobb jutalom
V: jól van menj vissza hiányzol a konyhából

Múltkor az nem esett le többeknek Sansa elmondta Tyrionnak Jon titkát. Ezekért nem lehet D&D-t okolni.

yagami - 2019. 05. 16. 11:50

Indult egy petíció, hogy csinálják újra a 8. évadot. :DD Bizonyára nem fogják, de aki láttatni szeretné, hogy nem lett a legjobb, aláírhatja:

https://www.change.org/p/hbo-remake-game-of-thrones-season-8-with-competent-writers

winnie - 2019. 05. 16. 12:03

_Peter: pont ez az, hogy nem rágták szájba, amit leírsz, az konkrétan bizonyítja, hogy nem tették. ez minden, csak nem szájbarágás – de pont ezt írtam fent, hogy miért nem.

(szerintem te sem arra akarsz célozni, hogy csak azért, mert leesett neked, akkor csak szájbarágás lehet. a szájbarágás meglétét pont nem a saját, hanem mások reakcióin lehet lemérni. attól, hogy valaki gondol valamire valami alapján, még nem jelenti azt, hogy bárki más is gondolni fog rá. lehetett volna kevésbé is magyarázós, ha nem hosszabb a párbeszéd, tény, hogy az első, nagyon halvány utalásnál ráerősítenek, de megint ott vagyunk, hogy sokan hajlamosak csak végletekben gondolkodni 0%-ban és 100%-ban. pedig a kettő között még rengeteg árnyalat van. és ez sehol nem volt a szájbarágástól. más kérdés, hogy ha azt kérdezi, hogy “sikerült megmérgezned a kajáját?”, akkor az sem lett volna szájbarágás, csak egyenes kérdés.)

len90 - 2019. 05. 16. 12:35

Azért D&D lejtmenete nagyon parádés, az első évadokban még díjesők és elismerések hegyei. A 6-7. évadban már megosztóbb párosnak számítottak, de azért még akkor is voltak olyan fordulatok meg pillanatok ami miatt még mindig kb. zseniként tekintett rájuk a közönség és a szakma java, nem véletlenül landolt nálluk egy Star Wars trilógia is. Erre most kb. általános megvetés…nem mondom, hogy nem megérdemelten, de azért tényleg ez számukra hatalmas érvágás most, nem is értem, hogy miért adtak ki ilyen munkát a kezük között. Azt nem mondhatják, hogy idejük nem volt, azért a könyvek a 6. évadnál fogytak el, annak az előkészületei meg mikor voltak? 2015 tájékán. Ok, hogy konkrét forgatókönyveket nem, de brainstorming sessionöket tarthattak folyamatosan, let volna idejük bezárkózni egy meeting room-ba 3 hónapra és addig ki sem jönni amíg legalább vázlat szinten nincs meg a cselekmény a 7-8. évadra (ami cask 13 rész!), úgy hogy ne lógjön ki a lóláb a logikátlan történetvezetés, a karakter development elhagyása és az univerzum szabályainak lerombolása mentén is…

len90 - 2019. 05. 16. 12:39

Előző hozzászólásom folytatásaként én egyébként az elején csodálkoztam, hogy miért kell őket isteníteni, elhiszem, hogy jó könyvből, alapanyagból is lehet rosszat alkotni, de azért egy regény adoptáció szerintem messze nem összehasonlítható teljesítmény terén az original content creation-al. Én angolul olvastam a könyvet, és még a párbeszédek is kb. egy az egyben lettek átemelve, csak a játékidőből adódó megkötések miatt kurtítani Kellett. Azért én ha show-runnerként Emmy-re lennék jelölve és olyantól kapnék ki, aki könyvet adaptál egy az egyben átemet dialógusokkal akkor marhára ki lennék akadva…

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 12:58

len90: “Erre most kb. általános megvetés”

Jézusom, egy kicsit ereszkedjünk már le a földre! Milyen általános megvetés? Az epizód nézettsége a legmagasabb volt a GoT történetében. Amíg tízmilliók nézik a részeket az HBO nagy ívben leszarja, hogy egy hároméves óvodás érzelmi szintjén álló emberek úgy hisztiznek, mint akinek a mamája nem vette meg a nyalókát a közértben.

Igen, egy csomó marhaság volt ebben az évadban. De ha valaki nem a saját prekoncepciójához keres igazolást, akkor az látszik, hogy a hőbörgés 90%-a arra vezethető vissza, hogy nem az történt, amit a posztoló akart. Miközben mások szerint pont az volt jó, ami történt.

Az évad első két része után folyamatosan azon ment a sírás, hogy bezzeg régen változtak a karakterek, most meg előre le van játszva minden. Most tessék, itt a változás – nem két percben, hanem az évad eleje óta felvezetve -, most az a baj, hogy méééért kellett a drága Danyt gonosszá tenni?

Ez az évad gyengébb, mint sokan várták és valószínűleg gyengébb, mint lehetett volna. De ne vizionáljunk már kataklizmát, nagy excommunicatiot, mert a nézők meghatározó részének a GoT pont az, aminek készült: egy egy órás tévéműsor vasárnap este.

winnie - 2019. 05. 16. 13:11

“én egyébként az elején csodálkoztam, hogy miért kell őket isteníteni”
“Erre most kb. általános megvetés””

ahogy írtam fent. egyeseknél csak a végletek. meg az általánosítás. és nem azt írom, hogy “mindenkinél csak a végletek”. why?

persze tudom, hogy ki hogy gondolja az ilyesmit, meg ez egy tök felesleges komment a részemről, de hadd írjam le: az elején senki nem csodálkozhatott ilyesmin, mert senki (no one, ever, nobody) nem istenítette őket. a készítőket biztos nem. akkor kvázi még arcuk sem volt. (martint igen, de az más kérdés, de akkor még a sorozat sem volt annyira téma). ahogy még most sem tudja a többség a készítők nevét, hogy általánosan megvesse. (ez kábé minden sorozatkészítőre igaz, mert az, hogy mára már sztárok lettek, még mindig nem azt jelenti, hogy a többség nézi a krediteket.)

egyébként meg, ha valaki eléri, hogy egy sorozat ennyire napirenden legyen, akkor annak az istenítés minimum kijár. (de mondom, nem hogy az elején, de még az eggyel, kettővel ezelőtti évadokban sem írta szerintem sok ember (majdnem azt írtam, hogy “senki”:) mondjuk hozzánk, hogy mennyire zseniálisak az írók.)

len90 - 2019. 05. 16. 13:13

Én nem Daenarys tették akarom moralizálni, engem csak az zavar, hogy a Jon-Daenarys ellentétben Jon-t úgy emlegetik, mint valami hatalmas morális fölénnyel rendelkező job opciót.

Jon Snow, Eddard Stark fia (ami mint tudjuk kamu), aki mindig betartja az ígéretét. Felesküdött hogy védi a falat a wildlingokkal szemben, erre első falon túli kalandozásáról úgy tért vissza, hogy a hozta magával a wildlingokat megmenteni. És itt is bele lehet magyarázni, hogy a nagyobb jóért tette, de azért vegyük már észre, hogy ebben a középkori / ókori világban az uralkodóhoz való hűség azt jelentette, hogy az uralkodó a biztos halálba küld akkor is vakon engedelmeskedsz. Igazából teljesen jogos volt, hogy őt ezért meggyilkolták, Edd Stark sem mutatott kegyelmet azzal az Varjúval szemben, aki az első évad első részében találkozott a másokkal és ment vinni a hírüket. Gondolkodás nélkül lecsapta a fejét, és amikor megkérdezte tőle Bran, hogy egyébként van-e igazság abban amit állított a kivégzett csak annyit válaszolt, hogy itt nem az a kérdés, hogy igaza van-e vagy nem, hanem azzal hogy megszegte az Esküt egyből felségárulónak számít, a halálbüntetés akkor is elkerülhetetlen, ha ő a Jézus Krisztus, aki mindannyiunkat megment.

Azután, hogy meggyilkolták pedig azért tiszteli Davos is Istenként kb. mert visszajött a halálból, pedig ahhoz sem volt semi köze, Melissandrei támasztotta fel, mert akkor épp benne látta Azur Ahai-t, akit korábban Stannisben látott és tudjuk, hogy akkor (is) tévedett. Berick Dandarion 9x jött így vissza a halálból, mégsem ő a Messiás…

Most is váltig esküdözik Dany-nek, hogy neki Ő a királynője és sosem árulná el, ami látjuk addig tartott, hogy azt a seggegyszerű parancsot sem tudta betartani, hogy Sansának egy szót se az igazságról…még Bran is ráhagyta, külön mondta neki, hogy az ő döntése, ha ő akkor hallgat, Bran sem kotyogja el soha.

És már most borítékolható az is, hogy a következő részben vagy megöli vagy megpróbálja megölni, de legalábbis része less a halálában. Holott akárhogy is számoljuk Jon és Dany kapcsolatában a lánynak ez még csak az első rovás a listáján, OK, nem mondom, hogy nem egy kolosszális, orbitalis rovás de akkor is: elkattant az agya, tényleg lehet hogy impulzusból cselekedett: sok sérelem érte, hirtelen elérte a célját, minden ellenfelét leigázta, de akkor sem kapta meg azt a lelki töltést, amit ettől a lépéstől remélt (és pont azért mert megint TUDTA és ezt akár milyen nagy Dany-antifan és Stark-fan nem tudja megcáfolni), hogy Sansa és az észak ennek ellenére sem fogja elfogadni uralkodójának. Pedig óriás szerepe volt a holtak elleni csatában (sokkal nagyobb, mint Jon Snow-nak) és itt is. Cersei amúgy az Észak függetlenségét sem fogadta el, ha Dany sosem jön Westerosra akkor csak idő kérdése let volna, hogy a Lannister serge a Golden Company-val karöltve odavonuljon és egyszer és mindenkorra leverje őket, hiszen a Battle of the Bastards óta az ő legénységük is olyan szinten meg lett tépázva, hogy egyedül nem tudta volna visszaverni ezt a támadást.

Egyébként azzal sem foglalkozik senki, hogy ha a régi Targaryn örökségből akarjuk levezetni a jogos trónörökös kilétét (ami szerintem már csak azért is faszság, mivel ők le lettek taszítva a trónról, ezért már csak az nevezhetné magát jogos trónöröksnek, aki erővel visszaveszi a trónt és az szevasz tavasz hétfő óta történelem, hogy Dany és nem Jon) akkor is elég gyenge Jon claim-je, hiszen Jonnak nincs serege. Aki mellette áll azért áll mellette, mert ő lett megválasztva King in the North-nak, azért mert azt hitték rá, hogy ő Ned Stark utolsó élő, nem tolószékes fia, fattyú vagy sem, ez is csak azt példázza, amivel Sansa is tisztában van, hogy az Északi Urak szemében egy férfi akkor is több, ha elvileg törvénytelen gyermek (egyébként Dany-vel is ez a legnagyobb bajuk). De tekintve, hogy származásából adódóan már a King in the North cím sem járna ki neki, ezért logikusan ha kihírdetik a származását elvileg az északi urak kihátrálnak mögüle és Sansa lenne az Észak Úrnője. Az más kérdés, hogy valószínűleg Sansa beállna Jon mögé és támogatná a trónkövetelését (ha lenne, de egyébként nincs), viszont pont a leírtak miatt nem biztos, hogy Sansanak lenne akkor tekintélye, hogy ezek az Északi Urak csak miatta 100% támogassák Jon-t is, elvégre nekik amúgy is a független Észak a céljük, szóval nekik nem kötelességük állást foglalni a Birodalmi uralom kapcsán ha Észak hivatalosan vagy mint jelenleg, nem hivatalosan, de gyakorlatilag (a belső káosz miatt , van nagyobb fenyegetés ami miatt Cersei nem tudja ellenük vezényelni a seregét) független.

Szóval ezzel a marha hosszú poszttal annyit akartam írni, hogy ártatlan égetés ide vagy oda most kurvára mindenkinek aki még él Westeros meg kellene húznia magát és engedni Dany-nek hogy ráseggeljen arra a trónra ha már ennyire az a célja. Aztán ha továbbra is tömegpusztít akkor meg le lehet szerelni mint anno az apját is. Őt sem az első rossz húzásánál iktatták ki…

len90 - 2019. 05. 16. 13:18

Neoprimitiv,

Azért azt is látni kell, hogy azért van a record nézettség mert az emberek a bejelentett befejezés előtt már nem kaszálják el (tömegesen biztos nem, van aki megteszi) azt, amit 9 éve lelkesen követnek. Attól még az általános minőségromlást jegyezni fogják. Jó példa erre Ryan Murphy, ő is OK, hogy még ma is nagy név, de mindenki tudja, hogy minden projektje ugyanazt a sémát követi: kidology egy jó ötletet, 1-2-3 részben szépen felvezeti aztán tovább áll a következő projektére és az előzőt hagyja darabokra hullani, lásd Kés/alatt, Glee, American Horror Story…

D&D ugyanez a kategória, lehet, hogy nézettség tekintetében történelmi jelentőséggű a GOT, de koránt sem biztos, hogy ez után a lejtmenet után megint árjuk bízna mondjuk pont az HBO egy ekkora volumenű projektet, miután bebizonyították, hogy amint elfogyott alóluk a könyv, onnantól csak olyat tudnak alkotni, ami elfogadhatatlan…

És mi elégedetlenkedők nem élettelen, gyermek IQ szintű senkik vagyunk, hanem egyszerűen rajongásig szeretjük azt a világot amit RMM felépített. Nem tartjuk őt sem Istennek, már csak azért sem mert ő sem nagyon tudja már befejezni amit elkezdett, akkor meg kb. az egész hiába, de ez a befejezés nagyon méltatlan a Game of Thrones-hoz…

Egyébként irdatlan poén lenne, ha mondjuk összegyűlne 10 millió aláírás és az HBO beadná a derekát. Valószínűleg akkor sem születne értelmes befejezés, mert akkor meg ráállnának a fan service factorra és akkor potyognának a Danaerys-Jon meg Jaimi-Brienne fiókák, de annak tényleg TV történelmi jelentőssége lenne, hogy egy sorozat befejezését nézői nyomásra újraforgatják…

dexike3 - 2019. 05. 16. 13:26

az újraforgatás témához csatlakozva szívesen beneveznék egy animációs sorozatra, ami egy az egyben adaptálja a könyveket (pl. a kis sárkányok Daenerys csecsén nevelkednek).

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 13:39

len90: ” Jon-t úgy emlegetik, mint valami hatalmas morális fölénnyel rendelkező jobb opciót”

De utána te magad leírod, hogy miért nem az, márpedig ezt pont ugyanabból a sorozatból szeded és szűröd le magadnak, amelyik szerinted az ellenkezőjét hirdeti! Akkor ez hogy a fenébe lehetséges?

Arról a készítők nem tehetnek, hogy úgy látszik sokaknak tényleg megterhelő túllépni az óvodás szinten és képtelenek feldolgozni azt a meglehetősen egyszerű tényt, hogy a nézőnek nem kell szeretnie azt, akit a sorozatban más karakterek szeretnek. Úgynevezett önálló véleményalkotás. Meg jó karakteralkotás, mert elvben gondolkodásra késztetné a nézőt, hogy miért nem szeretem én mégsem ezt a fazont? Ehelyett marad az egybites balhézás.

Azok, akik petícióban követelik az újraforgatást, egy óvodás szintjén állnak. Ha elhiszik, hogy ez megtörténhet, akkor egy kisegítős kiscsoportosén. A büdös életben nem kerül rá sor és adja isten, hogy ne is kerüljön soha. Tessék megnézni, milyenek azok a sorozatok, amelyeket a fókuszcsoportokra igazítva készítenek. Aki fanfictiont akar, annak vannak erre oldalak, aki mindenkit kielégítő langyos szart, annak meg ott van a tévés kínálat legalább 50%-a.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 13:40

Ja, még egy: “zért van a record nézettség mert az emberek a bejelentett befejezés előtt már nem kaszálják el”

A rekord azt jelenti, hogy még soha nem nézték ennyien. Fogalmilag kizárja, hogy a régi nézők miatt legyen.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 16. 13:44

@len90
Nekem nagy csalódás a 8. évad, kritizáltam itt is keményen, de azért próbáljunk meg valamennyire objektívek lenni:
– bizonyos, hogy nem egy-két ezer elégedetlen néző van, de az is látható, hogy sok millió nézőnek viszont tetszik, még akkor is, ha nem minden a szája íze szerint történik a befejező évadban;
– ahogyan én is írtam az eddigi markáns kritikáim mellett: továbbra is vannak benne nagyon jó pillanatok. A Jaime-Tyrion búcsúzkodás például bármelyik évadban megállta volna a helyét.

Szépen pörög a petíció számlálója, de ez aligha változtat már bármin is.
Martin pedig már 70 éves, és nagyon úgy tűnik, hogy jó ideje nem képes dűlőre jutni a befejező két kötettel. Szóval egyre kevesebb az esély arra, hogy befejezi.
De ne legyen igazam: éljen még jó sokáig, kapja össze magát, és írjon ennél méltóbb befejezést A tűz és jég dalának :)

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 13:47

dexike3: ejnye, állatos prnó? :D

dearie - 2019. 05. 16. 13:47
dexike3 - 2019. 05. 16. 13:54

@Neoprimitiv:
annál még durvább, mert a könyvben nem csak ez más, hanem Daenerys is csak 13 év körüli (+Drogo, Doreah). szóval igencsak korhatáros és polgárpukkasztó lenne a direkt feldolgozás ;)

winnie - 2019. 05. 16. 14:00

” azért van a record nézettség mert az emberek a bejelentett befejezés előtt már nem kaszálják el (”

1. manapság egy csomó sorozat befejezését bejelentik. és szinte mindenek csökken a nézettsége. a lostnak is csökkent. másnak is. nincs semmi bizonyíték arra, hogy lenne efféle reláció.

2. NINCS nézettségi rekord – legalábbis lineáris tévében. (minden más meg nem nézőalapú.) minden rész után egy csomó sajtótermék REKORDREKORDREKORD-ozik, és valamiért a népek hisznek nekik.

vagyis oké, ez a rész össznézőben valóban csúcsot döntött.

Game of Thrones – 7×07: 12,072M, 18-49: 5.70

Game of Thrones – 8×01: 11,760M; 18-49: 5.03
Game of Thrones – 8×02: 10,287M; 18-49: 4.42
Game of Thrones – 8×03: 12,017M; 18-49: 5.28
Game of Thrones – 8×04: 11,795M; 18-49: 5.07
Game of Thrones – 8×05: 12,479M; 18-49: 5.41

de ez a durva. míg a breaking bad 3M-s nézettségről az utolsó (fél)szezonra 10M-ra ugrott, addig ez nem dönt rekordokat. stabilan nagyon magas, meg top, de engem megdöbbent, hogy

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 14:04

winnie: én talán valami EW cikkben olvastam, de megmondom őszintén elfelejtattem, milyen időszakra vonatkozott.

Flowey - 2019. 05. 16. 14:08

Neoprimitiv

…szerinted jól van ez így, hogy az átlag-tömegember igényeihez igazították az utolsó évado(ka)t?

Mert lehet, hogy az átlag amcsinak ezek az elnyújtott “mega-mészárlások” meg némelyik giccses lassított jelenet multiorgazmust okoztak, de jó lett volna mellé a történeten is csiszolni kicsit, vagy legalább nem leegyszerűsíteni a többi amcsi sorozat szintjére, amiket én például pont ilyesmik miatt kerülök messzire. Az első 5 évad miatt mondjuk sosem fogom utálni a sorozatot, de a Lost-hoz hasonlóan “…a végét elrontották, sajnos”.

Ha az ember utánaolvas dolgoknak, vagy youtube fanvideókat nézeget, akkor esik le igazán, mennyire gagyi ez az utolsó 1-2 évad. Nem filmkészítésileg, mert úgy jó, sok a hatásos jelenet, a színészi játék rendben, grandiózus – szóval nem lehet panasz rá. De a logika, az alap-regények mitológiája, a “lüktetés” kiveszett belőle, ez az utolsó “csata” olyan volt, mint egy drágább konzolos játék videója, ahol díszletemberek öltek díszletembereket meg egy sárkány felégetett mindent. Kivételt képez Sandor “útja”, abban volt még kraft.

Az utolsó résztől nem várok semmit, ezt az utolsó 3 évadot egy sima fanfic-nek kezelem, mert az is. Az “igazi” befejezésre még várni kell pár évet, és az biztosan nem lesz ilyen gagyi, még akkor sem, ha a vége “ugyanilyen” lesz, mert átszövi majd jópár csavar, mitológia, jóslat, és nem lesznek úgy kezelve, hogy “az északi urak” meg “a dothrakiak” oszt’ kész, hanem kicsit logikusabb és emberibb lesz majd.

Remélem, megérjük, hogy olvashassuk az igazi befejezést. A gagyi befejezés után, méginkább várom.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 14:10

dexike3: a GoT-ból maximum a japánok tudnának vérben-szexben autentikus rajzfilmet csinálni, de ott meg mindenki kistányérnyi szemekkel bámulna, Joffrey meg olyan lenne, mint ha a Dragonballból szalajtották volna…

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 14:21

Flowey: Sehol nem írtam, hogy az átlag tömegemberhez igazították volna.

részben azért, mert eddig is ahhoz igazították, milliós nézettségeket nem az extrém geek műsorok produkálnak.

Részben meg pont azt írtam, hogy szerintem minden hibája ellenére is a sorozat és a szereplők sokkal összetettebbek, mint azt a sommásan temetők hirdetik. Csak túl kellene lépni a “Jon/Dany jó” fangroup szintjén. Nekem kifejezetten bejött, hogy Dany most megborult, mert ahogy írtam korábban, ez nem a semmiből jött, ott volt végig a karakterben ez is. Nem feleségül akarom venni, ezért nem veszem személyes sértésnek, hogy egy pozitívként induló szereplő antagonistává alakult. A fordítottjával érdekes módon senkinek nincs gondja (Jaime). A számomra Dany nem gonosz, hanem a klasszikus tragikus hős, aki végül saját magának köszönheti (majd?) a bukását.

Kittus - 2019. 05. 16. 14:31

És az a sok okos ki is fizetné az újraforgatás költségeit? Vagy nekik mind van a Vasbanknál félretett tizen-x-ezer dollárja, amiből fedeznék a költségeket :D

Flowey - 2019. 05. 16. 14:44

Neoprimitiv

Az első évadokban is megvolt persze, hogy a tömegeknek is volt készítve, de akkor még simán beletettek olyan fordulatokat – a regény miatt – amit amúgy nem tettek volna meg, mert “sorozatkészítési szempontbul” nem “jó ötlet”. Vörös nász biztosan nem lett volna például. Lehet mondani, hogy “asztat én nem tuthassam úccse” – és tényleg nem – de a legtöbb amcsi sorozatból kiindulva nem lett volna… Ahogy a többi fordulat se igazán, a “pepecselős” Martin-féle történetvezetés pedig főleg nem. De elkezdték úgy és jó lett, sok más sorozat majmolni kezdte az ilyen fordulatokat – változó minőségben.

De az utóbbi 3 évad már jóval gyengébb volt és extrém módon érezni lehet hol fogyott el a regény és kellett “kűtfűbű” dolgozni, ami nem sikerült igazán. Ha volt is azóta 1-2 jó ötlet – arról általában kiderült, hogy azt még Martin mondta nekik, hogy ez van (Hodor). A többi meg… hát… Dorne szálát elrontották, Euron (és úgy az egész Vas-szigetek szálát) elrontották, Jon szálát leegyszeűsítették, Dany szálát gyorsan összecsapták, Stannist, a Tyrelleket gyorsan kiírták és akkor jól van ez így.

De nem, nincs jól. És az átlag amcsinak biztosan bejött, hogy “hű aszta mennyien elégtek brutálisaaaan!” – ugyanez a réteg akik azért járnak Nascar-ra, mert várják a karambolt.

És lehet a könyvekre sokat kell várni – rossz érzésem, hogy sosem lesz kész, de most elkezdtem remélni, hogy igen, nem létezik, hogy ez a gagyi befejezés legyen az egyetlen. És a regények és a kánon annyira komplex háttérvilágot ad amit a sorozat az utóbbi 3 évadban képtelen visszaadni, előtte viszont simán, azok a kis beszélgetések, érezni lehetett, hogy a sorozat “élő világban” játszódik és nem egy olyan kis… átlag amcsi filmecske, ami szórakoztató (mert az volt még az előző rész is), hanem megmarad a maga komplex valójában.

emiliosantorini - 2019. 05. 16. 15:00

Ezért nem kell állandóan a fanteóriákat bújni, biztos van amelyik kielégítőbb befejezést nyújtana egyeseknek, mint ez fog, de ezt nem a néző dönti el. Bár én kifejezetten örülök neki, ha nem szolgálják ki az ilyen igényeket az alkotók, legalább a sok gyerekes megnyílvánuláson el tudok szórakozni.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 15:05

Flowey: nem akarom winnie kenyerét elvenni, de ilyenkor tényleg muszáj visszakérdeznem: ha az első évadokban a könyvek miatt belekerültek olyan részek, mint a Vörös Nász és a népeknek ezzel együtt (vagy éppen ezért) tetszett a sorozat, akkor vajon miért NE írnának bele ilyen jeleneteket a készítők maguktól? Dany megborulása legalább akkora wtf szerintem mint a Vörös Nász volt. Csak mivel itt nem a jók vs rosszak felállásban zajlott a dolog, ezért az emberek nem istenítik, hanem utálják a készítőket. Pont azok a tömegek, akiket szerinted csak kényelmesen ki akarnak szolgálni.

Ameddig a könyveket ismerjük, addig a történetük még mindig a széttartó (egy korábbi kommentben írtam, “pantser”) fázisban van. Ha Martin egyszer rá fogja szánni magát, hogy befejezze a könyveket, akkor ő is át kell majd álljon a “plotter” stílusra, mert a befejezés azt jelenti, hogy mindenkinek el kell jutnia a saját útja végére. Az ugyanúgy erőltetettnek fog tűnni sokak számára. (A B. opció, hogy egyes karakterek egyszerűen eltűnnek, elüti őket a busz és kész.) Egészen biztosan jobbak lesznek, ha elkészülnek, ha másért nem akkor azért, mert Martin láthatja, mi az, ami nem működött a tévében. (ld. Sixx cikkét az indexen és a hogyvolton.)

Jók ezek a kibeszélők, mert ahogy a kommenteket olvasom egyre jobban tetszik a rész.

dexike3 - 2019. 05. 16. 15:11

@Neoprimitv
erről a kommentről a Felforgatókönyv ugrott be valamiért. milyen lenne már, ha szereplők írnák a saját sorsukat :D

katyvaszlipp - 2019. 05. 16. 15:33

Szerintem azért itt a “két oldal” durván elbeszél egymás mellett, és csak a saját igazát hajtja.

Mindkét félnek meg kellene érteni, hogy a másiknak miért tetszik a rész vagy miért tartja röhejesnek. (plusz ugyanez évad-szinten gondolkozva)

Én úgy gondolom, hogy bár negatívan érint amit műveltek az utolsó évadban (a 7.el nem volt bajom az időkapuk nyitásán kívül), de látom a pozitív dolgokat is benne, mert tényleg nem kevés munka van ebben amit beletettek, és ez látszik is.
Egy helyen nem látszik a belefektetett munka, az a forgatókönyv. Ez a legnagyobb baj szvsz, mert ez volt a szíve a GoT-nak.

Konkrét példáknál maradva, pl utáltam a 3. részben, hogy ilyen módon intézték el és ilyen gyorsan az Éjkirályt, de közben imádtam azt a hangulatot ami az utolsó jelenet alatt ment, ezzel a zenével, és egy csomószor visszanéztem már.
tehát nekem elég végletes a megítélése a sorozatnak, részen belül is, de akár jeleneteken belül is.

(btw, Jaime karakterfejlődése elég hullámzó,és önellentmondásos)

ez az újraírás meg röhejes dolog.

winnie - 2019. 05. 16. 15:58

“Mindkét félnek meg kellene érteni, hogy a másiknak miért tetszik a rész vagy miért tartja röhejesnek. (plusz ugyanez évad-szinten gondolkozva)”

ez a minimum.

juhaszvik - 2019. 05. 16. 16:04

Neoprimitiv: “Jók ezek a kibeszélők, mert ahogy a kommenteket olvasom egyre jobban tetszik a rész.”

:)

én azt kezdem el látni, hogy az emberek hergelik egymást/magukat. vannak problémás részei a történetnek, de százával néznek az emberek olyan sorozatokat, melyek (gyakran ordító) hibái mellett kéz legyintve elmennek.
én úgy gondolom, itt kétféle problémáról van szó:
1. történetbeli logikátlanságok
2. karakterek cselekedete/motivációja

az elsőbe bele lehet kötni, de ezekből nem volt sok, viszont annyira sokat foglalkoztak velük az emberek (újságcikkek jelentek meg róluk), hogy azt a hatást keltették, mintha ilyenekkel lennének teli az utolsó évadok.
a második, vagyis, hogy “ez és ez a karakter most miért csinálta ezt”, “szerintem nem ezt kellett volna csinálnia” stb. pedig egy szubjektív vélemény, mint ahogy az elvárások is azzal kapcsolatban, hogy hová kellene tartania a történetnek.

mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nem hangzanak el jogos kritikák, csupán azt, hogy nem mind az (szerintem).

Flowey - 2019. 05. 16. 16:26

Neoprimitiv

Nekem nem volt annyira wtf dolog Dany ámokfutása, mivel már régebb óta számítottam rá, hogy egyszer bekattan, mivel már a 4.-5.évadban is mutatott jeleket arra, hogy van egy ilyen oldala, ami csak és kizárólag azért maradt lakat alatt, mert józanabb barátai visszatartották (Jorah, Misandrei, Barristan, Tyrion stb.).

És jó meg a rossz… Ezt, hogy mi a jó és a rossz, pontosan az átlagtömeg dönti el, Dany azért számít “jónak” az amcsi átlagnézőknél, mert a rabszolgafelszabadítás ellen harcolt és ott ez “fontos”. Ha a polgárháború előtt lennénk és akkor menne ez a sorozat akkor Dany lenne a rossz és a mesterek a jók. A kor szelleme ítéli meg mi a jó és a rossz.

És a végén a győztes írja meg a történelmet. Ha Dany nyer, akkor ő lesz I. *random pozitív jelző* Dany Targ első ezen a néven, hadseregnyi titulus.

Ha veszít akkor meg ő lesz az Őrült hercegnő, akit a hős I. *random pozitív jelző* Jon Stark/Aegon Targ legyőzőtt és így a világ megmenekült.

Flowey - 2019. 05. 16. 16:28

“de százával néznek az emberek olyan sorozatokat, melyek (gyakran ordító) hibái mellett kéz legyintve elmennek.”

Én nem, vagy ha mégis akkor ott is zavaró, DE ha képes berántani a történet, akkor elnézem. Na, ez sikerült az első 5-6 évadnak, utána már nem annyira. Hiánypótlónak jó amíg nincs más…
De 1 hét és vége, utána még kibeszéljük 2 hétig, mint anno a Lost-ot aztán ennyi.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 16:46

Flowey: ha a nagymamának kereke lenne, omnibusz lenne. Mivel nem a polgárháború előtti nézőknek készül a sorozat, elég egyértelmű, hogy melyik húzásnak mi a megítélése.

Ne keverjük már össze azt, hogy a sorozatban egyik szereplő vagy fél mit mond azzal, amit a néző várhatóan gondolni fog.

quercus - 2019. 05. 16. 18:06

Jacob Anderson (Szürke Féreg) és Joe Dampsie (Gendry) fogalmazták meg egy interjúban, hogy a műfaji sokszínűség mellett a sorozat erősségének a karakterek sok szürkével (“52 shades of grey”) leírható árnyalását tartják – szemben egy szimplán ‘jó-rossz’ megközelítéssel.

És igen, ez valóban lehet egyik oka a realisztikusságnak, amit sok néző a sorozat erényének nevezett mindig is.
Az egyes szereplők árnyalatait pedig mi, nézők különbözőképpen értékeljük, s helyezhetjük ugyanazt a karaktert különböző helyiértékre az ‘utolsó gonosz görény’-től a pozitív ellenpólusig tartó skálán.
Az, hogy milyen mértékben sokkoló Daenerys belobban(t)ása, kivételesen nem róható fel senkinek, mert pusztán a karakterről alkotott korábbi szubjektív képünkhöz mérjük ennek indokoltságát.
Ha egyszer valakinek Daeny pl. egy áldozatból önerőből felemelkedett merő jóindulat trónörökös, akinek minden korábbi megtorló intézkedését legitimizálni lehet azzal, hogy csupán az ellenségeivel szemben járt el, ugyanakkor más már az első évadban is vélt antiszociális (helyenként pszichopata) vonásokat felfedezni benne, és ujjongva konstatálta a városégetéskor, h “na végre egy logikus, 100%-osan megalapozott megnyilvánulás; zseniális karakterépítés!” (én, én)

Innentől kezdve – hoppá! – nem lehet még ezt is az írás (D&D) nyakába varrni.

Mazsi - 2019. 05. 16. 18:23

Nem mondom, hogy nem látszik, melyik évadtól írja már más a történetet, de azért ez a hőbörgés, ami a sorozat körül zajlik, túlzás. Az első évadokban még simán beszippantott minket a sorozat, még működött a varázs…de ahogy közeledünk a végéhez, egyre követelődzőbbek lettünk. Már nem hagyjuk, hogy meséljenek nekünk…már nem tetszik semmi…
Nem lehet, hogy valójában azért van ez a marha nagy frusztráltság, mert hamarosan véget ér egy történet, ami 9 évig az életünk része volt? Hm? :*(
Újra lehet forgatni a végtelenségig, akkor sem éreznénk jobban magunkat, mert mindenkinek más végkifejlet hozná meg a katarzist.

entaro - 2019. 05. 16. 20:08

Szerintem azok akik próbálják maguknak megmagyarázni ( itt is) hogy a a fanyalgók többségének pl az nem tetszik, hogy Dany fanok – vagy mifene – és a kedvencük most bekattant, kicsit gyakorolni kéne az értő olvasást.

Egy-két kivételtől eltekintve aki valóban emiatt vagy egyes események miatt pipa a többségnek egyértelműen a gyenge, olykor buta és logikátlan forgatókönyv nem tetszik.

Meg kell nézni a kritikus oldalakat, vagy az imdb értékeket stb, itt nem egy elhanyagolható kissebségről beszélünk nehezen tudnám ezt be annak, hogy a fanyalgók mindig hangosabbak.

Azzal jönni, hogy ígyis mennyien nézik jólvan ez így :) hát. Igen a nagy többség már végigszenvedi ezt az utolsó pár részt maradjunk inkább ennyiben.

Nyilván nem releváns de két tucat ismerős közül akikkel a napokban szóba került a sorozat talán ha 2 volt akinek bejön amit lát, dehát hogy is mondjam ők kb annyira vannak benne, hogy a mellékszereplők többségét sem feltétlen tudják név szerint :)

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 20:39

entaro: “kicsit gyakorolni kéne az értő olvasást”

Szerintem is. “többségnek egyértelműen a gyenge, olykor buta és logikátlan forgatókönyv nem tetszik.” Ez jól hangzik, csakhogy a gyakorlatban, amikor értően olvas az ember, akkor kiderül, hogy az esetek óriási többségében szimplán arról van szó, hogy a forgatókönyv nem azt az utat követte, amit a posztoló magában elképzelt. Amire elég jó esély volt, lévén hogy az évad előtt született körülbelül kétmillió rajongói teória, egymásnak homlokegyenest ellentmondó kimenetelekkel. Utána jött az az alapszint, hogy mi volt (kellett volna legyen) az elsődleges, fő konfliktus: az ÉK vagy a Vastrón? A nézők egyik fele szerint az egyik, a másik szerint a másik. Akik az ÉK-ra tettek, azoknak innen kezdve már kapásból szar a forgatókönyv.

Senki nem azzal fog kommentelni, hogy én ezt képzeltem el és szemetek az írók, hogy nem az én álmaimat valósították meg.

Kovács Attila - 2019. 05. 16. 21:12

Sziasztok! Most olvastam, hogy Weiss és Benioff hétfőn el fognak bújni az internet népe elől az utolsó epizód
levetítése után és inkább jól berúgnak, minthogy szembesüljenek a nézői reakciókkal. Úgyhogy jobb ha felkészülünk a legrosszabbakra.

Ayrons - 2019. 05. 16. 21:24

Nem kicsit túlzás azt leirni, hogy csak gépiesen adaptálták az egészet és látszik hogy honnan írja más a történetet. Ők adaptálták a könyvet és így ők írták a sorozat történetét végig.
Már az első évadtól voltam eltérések: Cersei és Robert pazar jelenete.
Későbbi évadokba pedig egyre több ilyen zseniális jelenet lett: Tywin-Arya, Tywin-Joffrey, Jaime – Joffrey.

A gond onnan lett hogy az adaptációs anyag elfogyott és nem volt alap amiből építkezni lehetett volna.

Flowey - 2019. 05. 16. 21:32

Neoprimitiv

Igen, de sokan csak és kizárólag azért vannak emellett, mert a mai társadalomban nem elfogadott a rabszolgaság, holott a történetben a mesterek nézőpontja igenis megérthető és elfogadható. A viselkedésük és reakcióik teljesen logikusak Dany ténykedéseire. Úgy értve, ha keresztrefeszít közülük egy csapatot, majd semmivel nem tölti be a rabszolgafelszabadítás utáni gazdasági űrt, akkor naná, hogy összezárnak ellene és pénzelik (vezetik?) a Hárpiai Fiait. Ki kellett volna töltenie valamivel ezt az űrt és valamiféle “konvergenciaprogramot” végrehajtani.

De van még jópár ilyen dolog a sorozatban. Walder Frey ugyebár megcsinálta a Vörös Nászt. Utáljuk érte? Igen, jogosan, elég mocsok alak, én is ellene voltam. Viszont, később Arya megeteti vele a saját gyerekeiből főzött pitét és kivégzi elég brutálisan. Walder Frey rossz ember volt? Igen. Halált érdemelt? Igen. De Arya elég erősen pszichopata tette így sem menthető, mivel hiába rossz ember ellen tette, ez nem menti fel. Ha megölsz egy gyilkost, magad is gyilkossá válsz. Ha meg megeteted vele a saját gyerekeit, akkor elég kattant is. Én azóta nem tudom kedvelni, hiába próbálták most ilyen nagyon jónak mutatni. “A jó cselekedet nem mossa el a rosszat. De a rossz sem a jót” mondta Stannis és nagyon is igaza volt. Sajnálom, hogy a sorozat ennyire elrontotta a karakterét, mikor elfogytak a regények mögüle. Bár ő is gyilkos (vérmágia) szóval előbb-utóbb halált érdemel.

És így már legalább kettő tömeggyilkos ül a szereplők között, és ez nem olyan gyilkosság, mint amikor csatában levágják a másik felet vagy védekeztek…

emiliosantorini - 2019. 05. 16. 21:55

Azért nem érdemes szerintem más karakterek szörnyüségeit előhozni, mert nem volt ekkora felháborodás azok miatt, nem kérdőjelezték meg azt hogy elítélendő az amit csinált. Nem azok a hangosabbak most akik bele akarják nyomni a Daeny fanok képébe, hogy haha ez a ti jóságos királynőtök, hanem a Daeny fanok méltatlankodása megy mindenhol.Én például ezért tartom gyerekesnek az ebből fakadó lehúzó kritikákat.

tommy - 2019. 05. 16. 21:57

hogy akarják ezt 1 rész alatt lezárni? 1 rész még a Királyvári esemesmények elvarrására is kevés, de mellette ott van még Sansa, Bronn, és csak kéne valamit kezdeni Brannel is. na meg Varys levelei is eljutnak valahova. jó lenne ha kiderülne miért kellett így összecsapni a végét.

Flowey - 2019. 05. 16. 22:04

emiliosantorini

Jó, de a Dany-fanok két fő rétegből állnak össze.

1.Hormonhurrikán férfiak, akiknél a fanság fő oka a “de jó csaj mán” és bármit tesz az jó.

2.Azok akik valamilyen nem-kártyát keresnek mindenben és emiatt bármit tesz az jó. Sokukat elszipkázta Arya pindúrpandúrkodása.

entaro - 2019. 05. 16. 22:34

Na pont erről beszéltem. Akinek nem tetszik ez a szezon az vagy Dany fan vagy Night King fan vagy Cercei fan vagy mittomén elképzelt magának egy befejezést és nem az lett aha :)

Az emberek 99%-át pont nem érdekli, hogy Dany bekattant vagy, hogy Arya ölte meg épp a Night Kinget egyszerűen csak az értelmesebb nézőnek szemet szúr a sok logikai bukfenc, a szabályok felülírása 7 évados karakter ívek kukázása 1-2 rész alatt stb.

Neoprimitiv - 2019. 05. 16. 23:17

entaro: az értelmesebb néző túlteszi magát egy-két logikai bukfencen, emlékszik a történetre ezért nem lát benne semmilyen szabály felülírást és nem lát két rész alatt kikukázott karakteríveket.

Hülyeség? persze, pont annyira, mint az ilyen nulla konkrétumot tartalmazó általánosító hőzöngések, természetesen az “értelmes néző” nevében.

Egyébként ha az értelmesebb nézőket az ilyen marginális, a történet szempontjából lényegtelen dolgok, mint pl. az egyik pozitív főszereplő tömeggyilkossá válása nem érdekli, akkor mégis milyen karakterív a fontos a számukra? Mennyi idő alatt lett szobatiszta Szellem?

Shred - 2019. 05. 16. 23:38

Kicsit off: pont ma néztem a Z Nation S02-ből azt a részt, amiben a zombivá változott GRR Martin szerepel:D

Cardas - 2019. 05. 17. 01:03

@meekon :

“Azért volt meglepetés, mert nem Királyvárnál voltak, hanem Sárkánykőnél. :) ”

Sárkánykő Blackwater Bay határán van, ami ugyanaz az öböl, ahol Királyvár van. Szószerint onnan kell megközelíteni hajóval a fővárost. Térkép:)

“Kb. mintha céltáblára lőnél egy pisztollyal, vagy egy másik emberre, aki visszalő a saját minigunjával.”

Dany utána egyenesen szembe repül a flottával, és akkor sem találták el, pedig azt még könnyebb is lenne, mint egy oldalara repülő célpontot. Mert ő ült rajta, és plotshieldet kapott.

“Nem emlékszem olyan részletre a 4. részből, amelyben szó lett volna arról, hogy elfelejtette a Vasflotta létezését. Azt nem tudom, hogy a készítők mit mondtak erről (linked van esetleg?), de nem is a készítőkre alapozva írtam, amit írtam, hanem arra, amit láttam.”

https://www.youtube.com/watch?v=ahoHDU0T44I
Ezt az érvet szerintem ennyivel le lehet tudni.

“Gondolom annyi eszük volt, hogy az íjászok lőtávolságán kívül álljanak meg, és ha szemtől szemben állsz velük, akkor azért észre lehet venni, ha le akarnak lőni egy skorpióval.”

https://kepkuldes.com/images/b668ea2311bd9a3f4a235f6a7caadbb8.png
Ez mióta van lőtávon kívül? Főleg úgy, hogy városfalról lősz, így még feljebb kell sem lőjél.
A skorpiók lövésre készen álltak, katonák voltak mellettük és volt bennük lándzsa is, szóval ez az érv is abszurd szerintem. Max oda kellett fordítani, de ez nem sokat érhet az alattuk lévő gyalogosok javára, hiszen egy sárkányt is kilőttek az égről több száz méterre.

Cersei eddig kegyetlenül kivégzett mindenkit, és nem igazán kockáztatott. Egyszerűen a hibákat betudni annak hogy öntelt és lenézi az ellenfeleket, nem túl kreatív húzás az írók részéről. Dramaturgiailag nem kielégítő és nem érdekes, ráadásul ha már abba az irányba megyünk, hogy milyen szociopata, akkor az, hogy láthatja lemészárolni az ellenfeleit, köztük a testvérét, és mindezt a fal páholyából nézheti végig, szerintem elég hangulatos lehetett volna számára. A sárkányt is le tudták volna lőni, amennyiben az kiakad a gazdája halálától, utána behozzák Dany hulláját és végiggyalázzák a főváros utcáin Tyrionéval egyúttal.

Wyrr - 2019. 05. 17. 10:04

@ Cardas

Ha már térképezünk:

hiába ugyanaz az öböl, Sárkánykő és Királyvár között így is van kb. 400 mérföldnyi hajóút.

emiliosantorini - 2019. 05. 17. 10:37

Ha már ennyire intelligensek ezek ez “értelmesebb nézők”, akkor számíthattak erre. Martin se tudta befejzni a sorozatot, akkor Benioffék miért tudnák a rajongóknak megfelelő módon? Ha tényleg sehol nincs még a két könyv én sem húznám 10 részesre az évadokat, hosszabb távon valószínüleg még ennyire se tudtak volna mit kezdeni vele. Egyértelmű hogy a gyengébb évadok közé tartozik, itt nem ez a vita tárgya. De a méltatlanul lehúzó kritikák főleg sértettségből adódnak.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 17. 10:39
Neoprimitiv - 2019. 05. 17. 11:00

Lakatos MacLeod: igen és ez tipikusan egy olyan cucc, amin valaki a hozzáállásától függően halálosan kiakadhat, vagy egy vállrándítással elintézheti. Én ebben az esetben az utóbbi kategória vagyok, mert a lényegen (Samet az apja kényszerítette a Őrségbe, majd Dany ölte meg a testvérét) nem változtat.

Hoob - 2019. 05. 17. 13:21

És abban biztosak lehetünk hogy mindkét író pontosan tudja hogy Samwell idősebb Dickonnál.

Lakatos MacLeod - 2019. 05. 17. 14:04

@Neoprimitiv
Én is csak mosolygok rajta.
Mondjuk főleg sixx szövegén :)

állat - 2019. 05. 17. 14:48

Visszatérve a 8×03-hoz KÖNYVESEKNEK.
A kriptákból kimászó halottak ötlete valszeg martintól jött mert az első könyvben (Job 7. fejezet) megálmodja a jelenetet…

katyvaszlipp - 2019. 05. 17. 15:03

Én nem emlékszem ilyenre, és most megnéztem, nem is találtam ezt a részt meg.
biztos Jon fejezetében van, és a 7.ben?

állat - 2019. 05. 17. 15:18

“Előző éjjel megint a deresi álmot látta. Az üres kastélyban bolyongott az apját keresve és le-
ereszkedett a kriptába. Ezúttal azonban az ál
om folytatódott. A sötétben kövön súrlódó k
ő hangját hallotta. Amikor megfordult, látta, hogy a sírboltok kinyílnak, egyik a másik után. Ahogy a halott királyok előbotorkáltak hideg sírjukból, Jon felriadt
a koromsötét cellában. A szíve vadul
kalapált. Még akkor sem tudott megszabadulni a rettegés érzésétől amikor Szellem felugrott az
ágyra és orrával megdöfködte az arcát. Nem mert ismét elaludni. Ehelyett felmászott a Falra és
nyugtalanul sétált fel-alá, míg meg nem pillantotta
a hajnal fényét a keleti égbolt alján. Csak egy
álom volt.
Az Éjjeli Őrség testvére vagyok, nem valami ijedt kisfiú.”
Ned sikertelen puccsa utáni első Jon fejezet.

katyvaszlipp - 2019. 05. 17. 15:36

Meg van igen, azt hittem, hogy a 7. fejezet (ami pont Jon), nem az ő 7. fejezete:D

kovácspéterke - 2019. 05. 17. 16:21

dexike3 , de hát ők mégis mi a fenéről tehetnének?

Az jutott eszembe, hogy nem azt találták-e ki, h a sárkány elszabadult, és nem Dany irányította egy idő után, és majd így lesz az, hogy ő nem is tehet semmiről. Ebbe az évadba beleférne :D

vjsdszk - 2019. 05. 17. 16:27

No, megnéztem.

Varys:
Ennél azért rafkósabbnak gondoltam. Egy pancsert csináltak belőle sajnos. Ez a mérgezés-dolog fura volt, megölni a királynőjét, nahát, nahát. Nem néztem ki belőle ilyen konkrét lépést.
Letette a voksát Havasra, aki vagy egymilliószor elpofázta, hogy nem akar király lenni. Így azért nem kár érte.
Targi azért végeztette ki, mert Havast akarta királynak, nem őt? Jujj, nem is a mérgezés miatt, mert ugye arról nem is tudott. Ezek után Havas sincs biztonságban.
Sándor vs Szuperhalhatatlan-elektromásinádvá:
Jajjistenkém, ez… nagyon sz.r volt. Gondolom rajtam kívűl mindenkinek tetszett, de ez mi volt már…
Arya:
Aham, sok haszna nem volt. Ahogy bejutottak Sándorral, az mesteri volt, tényleg. Aztán kapott egy kis pótapa-simit osztán rögtön szét is esett.
Jamie-Cersei:
Útóbbi súlytalan volt egy ideje, sokakkal karöltve. Amikor megtudta, hogy a flottának rotty van, simán leolvastam az arcáról, hogy “na ezért megérte lecummantani azt a vasnépművészeti agyagedényt”.
Előbbivel nem nagyon foglalkoztam sose, alapból egy beteg állat, a testvérét du.ta, mit kedveljek rajta. Bár az elég LoL, hogy meglyukasztotta a Nagy Nőt, aztán lelépett, ez mekkora már xD. Szegény Brienne, az egyik csávó egy sz.rházi a másik meg egy őstulok, szép választék :D
Tyrion:
No, őt tényleg sikerült lebutítani teljesen. Kezdtem unni a Cersei-mániáját, oké, hogy Jamie-t szereti, de a másikat miért védi, végül is csak egy nyílpuskás orgyilkost küldött rá nemrég. Szerintem neki lőttek, ahogy megszöktette Jamie-t, az annyira primitív volt, ennyire nem lehetnek buták a Töketlenek. Annak a kulcsnak van gazdája, ugye.
Targit ezzel elárulta, átverte, ez volt az utolsó tévedése. Abba nem nagyon mentek bele, hogy “egyéként hol a foglyunk gyerekek”?
Targi:
NA VÉGRE!
Így kell ezt csinálni. Tökéletesen oldotta meg.
Ebből fog tanulni mindenki, aki megkérdőjelezi őt.
Nagyon át tudom érezni a tettét, ideje volt már, hogy szétcsapjon a férgese között. K.rvanagylájkneki.

kovácspéterke - 2019. 05. 17. 16:53

tommy, ezen én is gondolkodtam, sajnos ennyi idő alatt nem lesz idő elbúcsúzni a maradék szereplőktől, már ha lesznek olyanok :D

Energiavampir - 2019. 05. 17. 17:33

Csak egy ötlet
Mi lenne ha vasárnap este, hétfő reggel, megkérnétek mindenkit, hogy legalább hétfő délutánig senki ne írjon be sehová utolsó rész spoilert, történést utalást, akármit?
addigra nagyjából akit érdekel megnézi

katyvaszlipp - 2019. 05. 17. 17:41

De ennek mi értelme lenne?
Aki még nem látta, az addig elkerüli az itteni topicokat, és annyi.

Én is akkor szoktam jönni ha már láttam.

Energiavampir - 2019. 05. 17. 18:51

hát nem tudom, én nem csak ezért az egy sorozatért jövök ide, és belefuthat az ember akaratlanul is..
de csak egy ötlet volt..bocs

katyvaszlipp - 2019. 05. 17. 19:09

A főoldali híreknél, beszámolóknál, kritikáknál nem nagyon szoktak spoilerek lenni, erre figyelnek winnie-k, vagy éppen akik a kritikákat írják.

A kibeszélőket érdemes elkerülni.

Sajnos, ez csak akkor kivitelezhető, ha mondjuk hétfő 19:00ig (bármi random időpont behelyettesíthető), kiveszik a hozzászólás funkciót az összes bejegyzés alól.

reatard - 2019. 05. 17. 19:12

Most azon el lehet vitatkozni, Dany fordulata mennyire volt felépítve/elkapkodva, de az, hogy ennyien konkrétan jó döntésnek tartják és itt éljeneznek neki, enyhén szólva megdöbbentő.

Flowey - 2019. 05. 17. 19:18

“Így kell ezt csinálni. Tökéletesen oldotta meg.
Ebből fog tanulni mindenki, aki megkérdőjelezi őt.”

Na ja, de akkor ne állítsa be magát mindenféle pozitív jelzővel és ranggal ellátva, hogy ő aztán a Láncok Leverője meg a többi baromság, vagy ha mégis, akkor szépen oda a végére a “Civilek Lemészárolója Feleslegesen” és “A város szétégetője szintén feleslegesen”.

Amúgy hasonló tettért Joffrey-t vagy Ramsay-t már fikázná sok ember, de ugyebár Dany a nagy hős meg a szent…

winnie - 2019. 05. 17. 19:19

szerintem arra celoz, hogy mashova ne. ez jogos, probaljuk figyelni. bar akit erdekel, azok tobbsege csak este fogja nezni a teveben:)

Flowey - 2019. 05. 17. 19:21

Viszont Dany főellensége mostmár Sans lesz, nem Omega Flowey vagy Asriel…

Hát igen, ez a genocide path vége…

Flowey - 2019. 05. 17. 19:23

katyvaszlipp

Az a baj, hogy ez nagyon sokakban keltene frusztrációt, mivel amikor végignézted, azonnal szeretnéd kibeszélni és nem várni még X órát…

Igazából aki még nem nézte az ne jöjjön fel addig specifikusan a got-elemző poszt alá.

Én is csak délután 3 órakor fogok érkezni, mivel félkettőre hazaérek talán és utána még a megnézés…

katyvaszlipp - 2019. 05. 17. 19:47

@Flowey:
persze ez alap, ezt írtam én is először.

a második az csak egy működő opció.

azt nem tartom működőképesnek, hogy szépen megkérik a modik/adminok az olvasókat, hogy Légyszi ne írjatok.

dexike3 - 2019. 05. 17. 19:59

esti idótaság:
“a megkérdezettek kicsit több mint negyede (28 százalék) Jon Snow alkalmazottja lenne a legszívesebben, a második legnépszerűbb főnök Tyrion Lannister 12 százalékkal, a harmadik pedig Viharbanszületett Daenerys Targaryen 9 százalékkal.”
https://index.hu/kultur/media/2019/05/17/tronok_harca_szabadsag_felmeres_workforce_institute/
és tényleg én sem megyek melóba, vagyis el susmákolom, hogy legyen hol dühöngjek majd :D

Cateran - 2019. 05. 17. 20:07

Nem tudom mi volt szanalmasabb…A haboruban 0 orszemmel, felderitovel, kemmel dolgozo hadseregek vagy a felrobbano falak (kurva gazcsovek…)
Cercei mesteri megnyilvanulasai, ahogy a messzi tavolba merengett…
A tamadok mit csinaltak volna, ha mind2 sarkanyt kiiktatjak? Halalig tarto farkasszemezes a vedokkel? Mert ostromfegyver 1 darab sem volt…ja, a Golden sereg (az a 20 ember) nem erte meg a penzet….
A tavolsag es ido szokas szerint ismeretlen fogalom az evadban…
De hitem szerint meg mindig nem a melypont…

vjsdszk - 2019. 05. 17. 20:25

“Civilek Lemészárolója Feleslegesen”
Ennél kacifántosabb lesz :)

Jó döntés volt? Az.
Az egyetlen jó döntés volt? Persze, hogy nem.

Az a helyzet, hogy amikor a királynő lefejeztette pusztán poénból Targi civil barinőjét, megváltoztatta a szabályokat, persze nem kötelező eszerint játszani, de miért is ne, megtette mert megtehette.
Ellensége volt a királynő, ellensége a királynő minden alattvalója, ennyi történt csupán.
Másfelől, kell neki egy olyan város, amely valószínűleg Havast kiáltaná ki királynak? Dehogyis.
Egyszerűen elpusztított egy várost, pont.
Királyság központja bárhol lehet, királyi trón meg bármi, amire ráül az uralkodó, paraszt meg terem mint a dudva.
Joffrey meg Ramsay csak simán szadisták voltak, bár utóbbi vihette volna többre is, csak hát… rossz útra kanyarodott :)

dori - 2019. 05. 17. 22:04

Na,végre rávettem magam az 5. részre. Nem tudom volt-e kommentben, nem bìrok ennyit visszaolvasni. De! Nekem valahogy az jön le, hogy Danynek esze ágában sincs uralkoni Westeroson. Megmondta, tudja h itt Jont szeretik, ő csak Meerenben érezte ezt. Szerintem vissza fog menni oda, a hét királyságot meghagyja Jonnak. Miòta átkelt a keskeny tengeren, csak veszteségek érték. Barátok, szövetségesek, “gyerekei”. Nem akar ő “queen of the ashes” lenni. Ez a rombolás csak bosszú volt és mérhetetlen keserűség. Szerintetek?

Flowey - 2019. 05. 18. 00:23

dori

Ez még rendben is lenne – de akkor minek zúzta szét egész King’s Landing-et? Ez így mi?

Kicsit olyan ez, mintha “Nem akarok uralkodni, hazamegyek, de előtte még belekulázok a puncsostálba, szevasztok, építsétek újra, csak cirka 30-100 évbe fog telni HAHAHA, engem felelősségre úgysem lehet vonni, mert azt szétégetem a sárkánnyal HAHAHAHAHA HA!”

Flowey - 2019. 05. 18. 00:29

vjsdszk

Igazából simán egyszinten van Joffrey-Ramsay duóval, mert azért eléggé minimum egy szint a Joffrey öncélű prosti-szétlövése meg a dalnok-nyelvkivágós szadistáskodásai aztán a Ramsay általi Theon öntudatának szétbomázása… versus Dany “kinyírok egymillió embert, mert épp durci vagyok” style-al.

Mindhárom súlyosan személyiségzavaros, csak máshogy. Ha Joffrey és Ramsay “rossz emberek”, akkor Dany is az. Csoda, hogy nulla követője van Westeroson, és Meeren-ben is csak a nincstelen ex-rabszolgák éltetik? (a rohamdroidjai nem számítanak, a dothrakaiak pedig a sárkányt imádják, nem őt)

KiváncsiFáncsi2019 - 2019. 05. 18. 01:19

jaj-jaj-jaj, mi lett a kis kedvenc sorozatomból? :)

az teljesen rendben van a részemre, hogy hova lyukadnak ki az egyes szereplő, még a városégetéssel is tökéletesen rendben vagyok

a hogyan és milyen gyorsan rész viszont kiakasztó

nem is értem, hogy tudták ezt ennyire összecsapni

dexike3 - 2019. 05. 18. 09:34

éééééssssss akkor dobjuk fel a szombatot egy dallal:

https://www.youtube.com/watch?v=CpTZ-tC81yA

Isaac - 2019. 05. 18. 10:43

Amikor az előző részben Tyrion beszélget Varyssal és annak végén visszakérdez Dany-vel mi lesz, ott Varys nézéséből kb ez olvasható ki(Ő úgy sem mondana le a trónról magától vagyis el kell takarítani az útból) ,erre mondja kedvenc törpénk,hogy NE legalább 2x . Mondjuk elég amatőr módon fogott hozzá,persze igaz nem gondolta Tyrion lépni fog. Az még mindig nem teljesen világos,hogy miért nem a toronnyal kezdte,azt teljesen rendben lett volna,max oda pörkölt volna csak ha valaki lövöldöz felé.Remélem nem annyi lesz a válasz,hogy szar napom volt ;)

Harmadik Évad - 2019. 05. 18. 15:24

Nagyjából 40 perc alatt daráltam végig a 8. évad 1-5 részeit. Tulajdonképpen ennyit sem érne (nézhetetlenül unalmas, eseménytelen, érdektelen), már a 7. is nagyon gyenge volt, de ez már afféle hiúsági kérdés.

Mondanám, hogy a Lost utolsó évadára emlékeztet a küszködés, de ott legalább a két főszálból az egyik aránylag érdekes volt, itt nincs ilyen sem.

Az utóbbi két évad egy nagyon olcsó, nagyon gyenge fércmásolata az első 4-5-nek, mint egy Adios póló, vagy Sany walkman.

Sheen - 2019. 05. 18. 21:43

@Harmadik Évad:
“Nagyjából 40 perc alatt daráltam végig a 8. évad 1-5 részeit”

Az összes évad belefér húsz percbe, ha átpörgeted azokat a részeket amik zsákutcák voltak. Például Robb Stark / Vörös Nász.

Amúgy igazad van. Ami nem tetszik, abba belepörgetek, közben kiröhögöm azokat akiknek nem tetszik, ezért nem is nézik.
Ez oszt’ igen.

vizihula - 2019. 05. 18. 21:45

https://www.youtube.com/watch?v=Og4xcL56ARQ

Akinek nincs kedve olvasni, egy hölgyemény elkezdte a Youtube-on :)

dori - 2019. 05. 18. 22:34

Flowey

Azért égette fel, mert irigy Jon-ra (őt szeretik). Nem akar neki egy ép és egységes birodalmat hagyni. Amúgy valahol érthető, egész életében arra készült, hogy uralkodni fog. A szerelem (Jon) és a jòzan ész (nem a tròn a fontos, hanem az életben maradás a holtak ellen) miatt szinte mindent félretesz és feláldoz. Ezután mindenki idegenként néz rá, elárulja és mást akarnak a trònra.
Én is ezt tettem volna. XD
Aztán elhúznék valami melegebb vidékre ahol király lehetek.

a_n_d_r_e_w - 2019. 05. 18. 23:57

https://www.youtube.com/watch?v=2mlNyqhnc1M

Nem tudom volt-e mar, de szerintem tokeletes osszefoglaloja mi a baja a legtobb embernek a 8. evaddal, es az nem az, hogy nem Disney befejezest kapunk. Van benne szo a night kingrol, a hirtelen meghulyulu Tyrionrol, stb.
Ahogy valahol olvastam, valoszinuleg Grrr annak idejen elmondta Dumb es Dumbernek, hogy milyen befejezest szan a Dany szalnak, de azoknak kb fogalmuk se volt rola, hogyan juttassak el oda a karaktert.

Flowey - 2019. 05. 19. 01:21

“Aztán elhúznék valami melegebb vidékre ahol király lehetek.”

Legalábbis addig amíg szokás szerint ott is fel nem lázadnak mikor közlöd, hogy mától minden szabály semmis és mostantól a pillanatnyi önkényem és hangulatom dönt mindenről, szóval, ha épp durci vagy irígy vagyok akkor lemészárolok mindenkit, aztán megyek tovább.

Flowey - 2019. 05. 19. 01:22

“Nem akar neki egy ép és egységes birodalmat hagyni”

Érett, felelősségteljes viselkedés, pontosan ilyen vezetőt szeretnék…

Ha-ha.

katyvszlipp - 2019. 05. 19. 13:03

“ha épp durci vagy irígy vagyok akkor lemészárolok mindenkit, aztán megyek tovább.”

igen, mert ezt csinálta 8 és fél évadon keresztül.
ahha.

nem.
ez volt az első ilyen cselekedete, csak szelektív a memória egyeseknél.

állat - 2019. 05. 19. 13:14

Ha belegondolok azért D&D elég nehéz feladatot kapott (annak ellenére hogy velünk együtt a rajongók szapulják őket mint állat) de maga Martin is ezzel küszködik már a 3. könyv óta persze jóval több karakterrel. De legalább rajta látszik hogy nagyon próbálkozik.

KiváncsiFáncsi2019 - 2019. 05. 19. 13:15

@katyvszlipp: eddig is volt jópár alkalommal igazán kegyetlen és kíméletlen lépése – nekem teljesen belefért a város felégetése a személyiségébe

katyvaszlipp - 2019. 05. 19. 13:23

ÁRtatlanokat sose ölt szisztematikusan.
Az ellenfeleivel kegyetlen és kíméletlen volt ez tény.

állat - 2019. 05. 19. 13:47

De azokat szerintem mind a saját moralitása (ami persze közel sem tökéletes) alapján meghozott illetve hidegfejű politikai döntések voltak amikből párat meg is bánt nem sokkal később és elméletben tanult belőlük. Itt meg jön ezzel a “senki sem szereti hülyeséggel” amibe beleerőltették az irók. Varys mi alapján döntött úgy hogy totál kattant?
Mert megégette a Tarlykat, mert a deresi csata után kicsit furcsán nézett a többiekre és rohammal (teljesen logikusan) el akarta foglalni a várost. Varys egy jós vagy olvasta a forgatókönyvet.
Szerintem az lett volna igazán jó húzás (bár ez lehetséges még a kövi részben) ha a város felégetését hidegvérű kalkulált lépésként adják el, aminek a célja a potenciális alattvalóinak a megfélemlitése, kik a trónviszályban esetleg Jon mellé állnának. Ez illett is volna hozzá.

Wyrr - 2019. 05. 19. 14:52

Dany mindig is arra vágyott, hogy szeressék/imádják.

Ezt kapta meg a maroknyi dothrakitól a sárkányok kiköltése és a máglya túlélése után.
A Makulátlanoktól, miután felszabadította őket.
A meghódított rabszolgavárosoktól; Meereenben tetőzött a szinte vallásos áhítat és rajongás iránta.
Vaes Dothrakban, mikor túlélte az újabb tüzet – és ezt erőstítte meg, mikor aztán Drogont is prezentálta nekik.

Azt, hogy kiboul mert nem szeretik, nem fogadják el, nem éreztem erőltetetnek, ezt a megkurtított utat, ami elvezetett a westerosi hűvös fogadtatástól a városégetésig, viszont igen.
Sokkal jobban is fel lehetett volna építeni, de azért folyamtosan megvoltak az effelé mutató jelek.
Az, hogy Deresben Sansa parancsol, hiába van ott ő is, Sansára hallgatnak, az ő parancsait/engedélyét figyelik.
A tekintet, amivel nézi Sansa és Theon találkozását: hiába kapja meg a királynőnek járó tiszteletet, Theon a Starkok miatt jött (főleg Sansa miatt), hozzájuk kötődik érzelmileg, elsősorban hozzájuk hűséges, nem hozzá.
Jon szintén a másik családját választja helyette, az emberek meg Jonhoz húznak, és úgy tekintenek rá, ahogy régen Essoson Danyre. (Ott és akkor érdemtelenül, mert nem sokat tett hozzá a csatához, de nem is ez a lényeg.)
Az ünnepségen mindenki tartozik valakihez, mindenkinek megvan a társasága, az emberek, akikhez kötődnek, míg hozzá senki nem megy oda, ő a kívülálló. (Ugyanezt érezte Missandei is, de ő elmehet(ett volna), Danynek rögeszméje lett a vastrón.)
Varys is nyilván érzi ezt az elutasítást Dany felé – ő maga is megkapta élete során -, és látja, hogyan hat Danyre. A Tarly-eset vagy az északi mentőakció pedig megmutatta, hogy Dany hajlamos hirtelen indulatból és szélsőségesen cselekedni. Ehhez hozzátéve a Targaryen-géneket, érhető az aggodalma.

De szerintem Varys nem gondolta, hogy megőrült, csak rossznak érezte az irányt, amibe sodródik, és ezúttal időben akart lépni, hogy lecserélje.

KiváncsiFáncsi2019 - 2019. 05. 19. 15:02

az “ártatlan” elég szubjektív fogalom deny szemszögéből :)

de amúgy ritka bénán van levezetve ez az egész

Cave - 2019. 05. 19. 18:58

” Eljött hát a nagy nap, az ádáz tusa napja ” :)

Pempi - 2019. 05. 19. 19:34

Talán ha az utolsó 2 évad 10-10 részes lett volna a szokásos játékidővel(plussz minusz) akkor jobban fel lett volna építve minden, ki lehetett volna bontani a cselekményeket, de ez így eléggé összecsapott. Egyébként szerintem nem logikátlanok a döntések( pl Dany “megőrülése) csak nem lett normálisan kibontva. Azt viszont nem lehet mondani hogy nem lett felvezetve. (Viserys, Vaes Dotrakh)
Én arra lennék kiváncsi, hogy kié lesz a trón! Ezer hogy nem Danyé de nem is hinném hogy Joné
Plussz Dany tuti Arya kezei által fog neghalni, mégpedig úgy, hogy Dany Sansa életére fog törni(tipo szürkeféreg) és Arya megfogja védeni sansát

muhahaha - 2019. 05. 19. 21:23

Egy jó elemzés, hogy mi változott, és tulajdonképpen miért utálják sokan a végjátékot:

https://blogs.scientificamerican.com/observations/the-real-reason-fans-hate-the-last-season-of-game-of-thrones

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz