login |

The Flash: vége az 5. évadnak

2019. 05. 15. 14:50 - Írta: Necridus

20 hozzászólás | kategória: 2018/19 finálék, kritika,

Az Arrow 7. évadja tegnap már leköszönt, ma hajnalban pedig az ősszel folytatódó The Flash követte, aminek a kezdését és első félszezonját élveztem, a crossovert is kifejezetten szerettem, a maradék részeket viszont már kevésbé.

Továbbra sem oldódott meg a felesleges szereplőkre való időpazarlás problémája, ahogy az sem, hogy egyre karakteridegenebb cselekvésekre kényszerítik a főszereplőket, de most már ezek mellé párosul a történet túlcsavarása, az ellenségek lebutítása és a szokásos, mostanra már unalmas recept használata.

Rögtön spoileresen folytatom a tovább mögött.

Nora így, Nora úgy. Nagyjából ezzel le is írtam, mi történt az évadban, mert gyakorlatilag minden a jövőből érkező West-Allen lány körül forgott. Minden eseményt ő indított és minden karakterfejlődés miatta volt megfigyelhető. Ebben viszont benne van az összes rossz is, ami az évadban történt. És ezzel mi a probléma? Hogy ha a sorozat saját logikáját követné, és nem a fanservice mellett tette volna le a voksát, akkor nem történt volna meg semmi ezekből.

Nora időutazása ugyanis eddig hatalmas probléma volt minden karakter szemében, elvégre a Flashpoint miatt is mennyien marták Barry-t, de most senkit nem foglalkoztatott a tény, hogy Nora szétcs*szte az idővonalat és felrúgja az időutazás összes törvényét, s senki nem gondolta, hogy jobb lenne hazazavarni a szeretetéhes tinilányt, minthogy tönkretenni emberek ezreinek életét.

Ha pedig nem Nora, akkor Eobard. Igen, megint Eobard Thawne. A Flash képes volt arra, hogy egy erős gonosz felépítése helyett behozza a Reverse Flash-t immáron harmadjára (első évad, crossover és most ugye), és volt mersze az évad gonoszává emelni.

Ötlettelenség vagy szimpla ostobaság, nem tudom, de az biztos, hogy ezzel sikerült Cicada karakterét a leggyengébb gonosznak beállítani (azon túl, hogy Chris Klein tragikus színészi játékot produkált). Nagyon erős volt az elején, jó történetet kapott kellően ijesztő és fenyegető ábrázolással, de mikor már negyedszer kapták el majdnem, csak aztán elszökkent a helyről félig halálra verve, már húztam a szám. Unalmas lett, és ezen az sem segített, hogy a jövőből érkező Grace is Cicada – vagyis via Cisco Shecada… – lett.

Ő még elvetemültebb volt, mint nagybátyja, ráadásul erősebb is, mert több képességgel is bírt, amik miatt felkelthette az érdeklődést, de továbbra sem számított nagy durranásnak a Reverse Flash mellett, elvégre Eobard túljárt az egész csapat eszén, egész évben manipulálta Norát és megváltoztatta a 2019-es idővonalat, hogy ő évekkel később ne a börtönben kössön ki.

A jó oldalon pedig kissé borult a megszokott forma: Joe és Cecile a fél évadot kihagyták (és ez nem is volt probléma), Ralph-ot sokszor kispadra helyezték, Cisco több részből is hiányzott, Sherloque viszont igen fontos szerepet töltött be a csapatban, ahogy Iris, Nora, Caitlin és Barry is. A West-Allen család szinte minden egyes alkalommal a nyakunkba akarta önteni a drámát, Sherloque a poénokat, Caitlin pedig a badass szuperhősséget.

A főszereplő család drámájával önmagában nem is volt probléma, mert hosszú idő óta Iris most először cselekedett és gondolkodott szimpatikusan, de ismét feljött az önmarcangolás, s az egy percre jutó “ez az én hibám” mondatok és az azt követő elviharzások száma megnőtt, ami mostanra már annyira unalmas, szinte már hiszti a karakterektől.

De Caitlin még mindig az egyik legjobban működő karakter a sorozatban a második személyiségével, Killer Frost-tal karöltve. KF gyakorlatilag minden jelenetet ellop magának, Caitlin pedig tökéletes egyensúlyt képvisel a humor és a komolyság közt, ami ebbe a sorozatba illik.

Mert valljuk be, Sherloque poénkodása sok, egyszerűen humortalan és bugyuta, ahogy Ciscónak se tudnak már olyan jó beszólásokat a szájába adni, de már Ralph is a határt súrolja – még jó, hogy őt nem sokszor vetik be, így legalább nem utáltatja meg magát a karakter.

Az évad elején pedig behozták a metatech-et, amivel rengeteg jó történetet lehetett volna megalkotni, hiszen így bárkiből bármilyen meta létrejöhetett volna, de ezekből összesen három esetet alkottak, s hamar elfelejtették az írók, hogy ilyen lehetőségük is van. Helyettük inkább feltaláltatták a metahuman-ellenszert Ciscóval, ami átírja az emberek génjeit, s ismét átlagos emberekké tudja őket varázsolni.

Ami szokatlan, hogy eddig mindenki meta akart lenni, hogy nagyobb hatalomra tegyen szert, de amikor híre ment a gyógyírnek, hirtelen mindenki átlagember akart lenni. Csak kérdés, hogy ezzel mit akarnak az írók? Elvenni a The Flash monster-of-the-week szerkezetének lehetőségét, s megvonni a sorozat egyik legszórakoztatóbb részét, vagyis az új meták megismerését?

Az évadzáró az évadhoz hasonlóan Nora és Thawne körül forgott. Nora bemászott a kómában lévő kölyök-Grace fejébe, hogy meggyőzze, használja a gyógymódot, majd elpusztították a tőrt, amivel Shecada kitörlődött az idővonalról – így viszont Eobardot nem tartotta vissza semmi 15 évig, hogy kiszabaduljon a börtönből, tehát nem látogatta meg Nora, így az a Nora, akit mi ismerünk, megszűnt létezni.

Ami nem is feltétlen baj, legalább az írók nem írnak még több logikai bukfencet a történetbe. És nem csak Jessica Parker Kennedy-től búcsúztunk Cicada legyőzésével, hanem Sherloque-tól is, aki visszament a saját földjére, hogy szerelmével lehessen.

És nagyon úgy tűnik, hogy a pletykák igazak voltak, ugyanis Cisco is használta az ellenszert, s ismét ember lett belőle, majd búcsúzott Caitlintől (akinek valószínű új Killer Frost kosztümöt adott), s a barátnőjével boldogan töltötte új életének első perceit. A távozásáról szóló posztban már leírtam, mit is jelentett a karakter, s mit is vesztünk ezáltal, így már csak a szép távozás említése maradt hátra.

Habár Ciscótól szokatlan, hogy felhagyja a hősködést és nem akar többet a metákkal foglalkozni, de mégis szép lezárást adtak a karakternek azáltal, hogy inkább a szerelmet és az őszinteséget választja, mint a szupererejét, ami eddig különlegessé tette.

Jövőre tehát Barry és Iris ismét ketten alkotnak egy családot, Caitlin továbbra is Killer Frosttal hősködik, ahogy Ralph is jelen lesz, mint Elongated Man. Cisco ugye távozott, Joe-t pedig előléptették rendőr-főkapitánynak. Kérdés, hogy mi van Wells-szel? Mármint nem Sherloque-kal, hanem bármelyik mással? Lehet, hogy jövőre végre nem kapunk valami bugyuta másolatot?

Nem véletlen említettem az Arrow tegnapi zárását, ugyanis a The Flash zárójelenete is szorosan összekapcsolódik vele. A rész végén ugyanis az újságcikk, ami Barry 2024-es eltűnéséről szól, átalakult, s 2019-es dátummal került sor a publikálására, ami a Crisis On Infinite Earths gigacrossoverre akar utalni. Lehet, hogy az az időszak, ami az Arrow az utolsó évadjával képernyőkön van, végig a Crisis lesz valamilyen formában?

Ősszel meglátjuk – vagy a Comic-Con-előzetesben. Addig is lepihen a Flash, aminek az 5. szezonja ígéretesen startolt, majd az írók visszatértek az ostoba, nevetséges húzásokhoz, s ellaposodott az évad második fele. Na de majd jövőre a showrunner-váltás után! De ez az évad csak 6,5/10. Jobb volt, mint a tavalyi kínszenvedés, de bőven van még hova fejlődni, hogy visszanyerje egykori nagyszerűségét.

20 hozzászólás Ne habozz!

wondorog - 2019. 05. 15. 10:42

Thawne még mindig nagyon jó, sajnálom, hogy a rész első felét elpazarolták Cicadára, több RF-t akartam. Azóta meg régóta gondolkodom, hogy oldják meg a Crisit, mert az újságcikk ugye eddig 2024-et írt, de most már helyrerakták a dolgokat.

jessm - 2019. 05. 15. 13:40

A finálé egész jól skerült ahhoz képest, hogy mennyire rosszak voltak előtte a lévő részek. Rf nagyszerű volt. Kicsit meglepődtem, hogy Nora kinyírta magát.Így teljesen úgyanaz lett a vége mint a Bűbájos boszorkák/ Charmed 6. évadának ahol szintén meghalt a gyerek.

A rész közepén amikor RF mondta, hogy Barry eltünik mindeképp meg hogy találkozunk a következő krizisbe, akkor lehetett tudni, hogy az újság cikk meg fog változni. Azért kiváncsi vagyok, hogy fog visszatérni.
Szóval akkor ezért írta ki magát Nora, mert később születettt volna.

cherockee - 2019. 05. 15. 15:24

Én fogtam csak a fejemet, hogy hogy lehet ennek az idő-paradoxnak értelme? A tőrt “hatástalanítják” a jelenben, akkor azt ki az az ökör, aki rárakja Thawne mellkasára, és miért csak akkor szabadul ki, amikor? (Tovább nem boncolom.)

spyblat - 2019. 05. 15. 15:25

Egyetértek kb mindennel.

FP Jones - 2019. 05. 15. 16:16

pont, hogy a heti metás dolgot kéne a kukába hajítani, annyira bosszantóan repetitív és emiatt unalmas az évadok 80%-a

winnie - 2019. 05. 15. 16:22

amíg láttam, addig a heti meták nagyon funok voltak, azok adták az engine-t, a dns-t – meg hát ugye a képregényeknek is ez volt az ősidők óta a lényegük (jó ideig). azok nélkül marad a kapcsolati dráma, magasabbra tekernék a szappant.. az átívelő sztori pedig alapjába véve ugyanúgy egy heti meta, csak nem 1*40 percben elmesélve, hanem mondjuk 20*4 percben, vagy kevesebben. nyilván nem kellene széthúzni, és lehetne egy évados átívelés 10 részben is elmesélni, de azzal megint eggyel közelebb lépünk a heti metákhoz, plusz akkor több nagyobb sztorit kell kitalálni, hamarabb fogynának az ötletek, jönne az erőltetettség. sz

lehet, hogy nem a heti meta lehet itt a gond, hanem az évados sztorik terén kellene másképp megközelíteni a dolgokat, mint régen, hogy van egy főellenség. amolyan black lightning-módra egy szerteágazóbb sztori kell, ami nem epizodikus, de nem is egy konkrét átívelés. a flash mondjuk azzal, hogy visszahoz korábbi mellékszereplőket, lépett egyet ebbe az irányba.

heidfeld - 2019. 05. 15. 16:27

Nora és Ralph ért benne valamit, esetleg Caitlin.
Supergirl társaságában ez is kasza. Marad a Legends.

FP Jones - 2019. 05. 15. 17:06

Supergirl idei szezonja ezerszer jobb, mint most a Flashnek.. egyébként, jót tenne a Flashnek egy 16 részes évad. sok neki nagyon ez a 23, avagy most ez a 22.

DarkEagle - 2019. 05. 15. 21:26

MAga az évad az nagyon gyenge közepes ha kedves akarok lenni mert kivételesen a Flash család most megmentett nem kevés részt. Hihetetlen hogy ezt mondom de Iris idén kevésbé volt idióta és idegesítő mint eddig összesen. Jessica Parker pedig remélem visszajön mert konkrétan lejátszott mindenkit egyedül tényleg csak Grant és Tom tud vele lépést tartani na meg ha kapnak lehetőséget akkor Carlos és Danielle. És hát sajnos vagy nem de ebből a négyesből Carlos és Tom kiszállt hiszen jövőre ők nem lesznek már, legalábbis Carlos tuti, Tomről nem rémlik megerősítés csak pár hír.

Amúgy szerintem Nora volt az egyetlen jó ebben az évadban. Csak szokás szerint elfogyott belőlre a kraft a végére. Illetve az utolsó részben tért vissza. Amint megjelent és feltűnt mellette RF tudható volt hogy változni fog az idővonal és az újságcikken látható Krízis előrébb lesz hozva. Kíváncsi vagyok hogy Nora kiradírozásával meglépik-e az ikreket hiszen az évad során többször is utaltak rájuk.

Plusz a Krízis crossover után nyilván reboot lesz máskülönben komolyanvehetetlen lesz az egész. Szerintem végre visszaáll minden oda majd ahogy kellett volna lenni hiszen Nora nem cseszte el az idővonalat hiszen az már alapból el volt cseszve. Anno az 1. évad elején ugye Barry jóval előbb kapta meg az erejét és szerintem a crossover pont ezt fogja helyrehozni. Meg nyilván egy Földre helyeznek majd mindenkit.

Egyébként a heti ügyek jók voltak amíg jól írták őket. nem a formátummal volt eddig se a baj hanem hogy szarul írták meg őket, kevésbé voltak fontosak mint a családi drámázás. Ráadásul a dráma is komolyanvehetetlen volt. Igazából nem mondom hogy Nora vége nem volt jó és hatásos de nem várhatják hogy komolyan vegye bárki mikor tudjuk hogy jön a Krízis ami gyakorlatilag reboot, nem beszélve arról hogy Nora jövő énje tűnt el nem a jelenbeli aki még meg se született.

Nálam egy utolsó esélyt kapnak még mert nagy kedvencema Krízis sztori a képregényekben szóval kíváncsi vagyok mit kezdenek vele és ha tényleg rebootolnak akkor van esély némi frissességre. Csak ne olyanra mint amit a Norás jövőben játszódó részben csináltak ami gyakorlatilag a Flash Pilot megismétlése volt.

Caligvla - 2019. 05. 15. 22:29

Az Arrowverse teljesen kifulladt, minusz Legends, mert az még mindig barom jó. Arrow nem fog hiányozni, de nagyon dühös vagyok a Batwoman miatt. Azt a karaktert, azt a sztorit és a hozzátartozó misztikus körítést elpazarolni egy network sorozatra, főleg ilyenre, szerintem bűn.

motch - 2019. 05. 15. 22:37

Én már nagyon régen megtanultam hogy nem szabad logikát keresni ebben a sorozatban nem egyszerűen nem létezik, mégis nem tehetek róla akárhányszor valami paradoxon marhaság jön vagy speedforce vagy cisco 15 perc alatt összerak egy kütyüt ami mindenre jó mindig ütöm a fejem a falba hogy ezt most komolyan gondolták az írók? Minden mást képes vagyok már elviselni, a béna cgi-t, a rossz színészi alakítást, a minden részben kötelező semmitmondó építő jellegű monológokat és a nem fizika törvényeire épülő logikátlanságokat. Még megvárom a krízist aztán biztos kasza, már jó ideje megérett rá.

anduss - 2019. 05. 15. 23:00

Nagyon rossz évad volt, már bánom, hogy végignéztem, csak hát pont ráértem :D

Nem leszek népszerű, de nálam Nora volt a legrosszabb az egész évadban. Borzalmas volt, hogy 21 részen keresztül ugyanazt kellett nézni: Nora a saját feje után megy, természetesen elront mindent, amit majd ki kell javítani. Nagyon cuki, hogy az utolsó részben elmondja, hogy “hát igen, mindent csak elrontottam, de miattatok megváltoztam”. Nem, ez nem így működik egy jól megírt sorozatban.

A kritika minden szavával egyetértek amúgy.

strongbad - 2019. 05. 16. 01:48

Úgy látszik csak engem idegesített Nora egy egész évadon át, mind a színésznő mind a karakter. Cicada pedig az eddigi legunalmasabb ellenfél. Unom a szappanoperát a logikátlanságokat és úgy általában az egész sorozatot, még jó hogy vége és nem “kell” tovább néznem. Egyenlőre. :)

winnie - 2019. 05. 16. 07:04

“nem szabad logikát keresni ebben a sorozatban nem egyszerűen nem létezik,”

de tudod, hogy ennek a másik vetülete az, hogy van benne, de a néző nem találja meg?:) mármint nem azt mondom, hogy nem találod, csak valamiért sokan nem gondolnak arra, hogy ha nem találnak logikát valamiben, akkor bennük is lehet a “hiba”.

gatling - 2019. 05. 16. 08:19

Lehet, hogy én nem emlékszem valami régebbi részletre, de ennek a Thawne-verziónak nem kellett volna eltűnnie anno Eddie halálával?

yosha - 2019. 05. 16. 13:18

Ez szar volt.

szotyi - 2019. 05. 16. 15:25

Nekem a koronát az tette fel a részre(évadra) amikor hőseink megérkeztek a jövőbe hogy harcoljanak Thawne ellen. Iris kezében a fegyverrel, fogtam a fejem. És persze még meg is lőtte RF-t

Uatu - 2019. 05. 16. 16:19

Ez az évad egy erőlködés volt.
Nekem már Nora castingjánál vége volt. Jár a péklapát annak aki jó ötletnek gondolta, hogy kiváló lesz a szerepre egy olyan színésznő, akinek az előző komolyabb szerepe egy Madamme volt, ráadásul idősebb mint az összes fiatal karaktert játszó színész.

Silver - 2019. 05. 16. 22:30

Zavarban vagyok, hogy ez vagy a Savitaros évad volt-e rosszabb. Cicada talán az egész Arrowerse leggyengébb gonosza eddig, de az biztos, hogy a lista élén van. Az sem segít mennyire pocsékul használták. Nem érzik mennyire ciki minden* részben összecsapni vele, hogy aztán szimplán elrepüljön és egyáltalán ne kövessék? Mindig azok az évadok a legjobbak, amikor 3-4 összecsapása van a főszereplőknek a főgonosszal. Norát amennyire kedveltem az elején annyira ellenszenvessé tették a sok drámával.
Tetszik mennyire nem ágyaztak meg a folytatásnak. Semmi clue-nk sincs mit kapunk a kövi évadban. RF főgonosz lesz vagy csak a krízisben lesz szerepe? Ha nem ő, akkor ki? Mi lesz a csapattal Wells és Cisco nélkül? Mit fognak kezdeni (ha fognak) az ellenszerrel?

Nem hiszem el Eagle ennyi év után is hogy lehet ennyire naív. Maximálisan kizárt dolog, hogy bármi komoly változtatást meglépjenek a Krízissel. Azon se lepődnék meg, ha egyáltalán semmi következménye nem lenne. Nincs okuk arra, hogy mindenkit egy földre rakjanak, hiszen bármikor tudnak világok között utazni.

Mate4182 - 2019. 05. 18. 11:01

azert is jot kapora hogy mas foldeken vannak mert ez remek erv hogy miert nem tud Kara segiteni Barrynek vagy Oliver KAranak stb stb … iroi lustasag ellenszere az ostoba megoldas

en is eselytelennek tartom hogy barmit is osszevonjanak, vagy hogy barmin is rebootoljanak. nem azert epitettek fel ezt a kartyavarat 5 ev alatt hogy ujrerebootoljak …

Cisco meg Wells hianyozni fognak, sot lehet ez is megy a supergirl utan es iden mar cask a crossoverre leszek kivancsi. majd meglatjuk

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz