login |

Slasher: kezdett a 3. évad (Slasher: Solstice)

2019. 05. 23. 20:14 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: antológia, kritika, pilot-mustra,

Ma került fel a Netflix-re (mondanom sem kell, hogy magyar felirattal) a legjobb slasher tévésorozat a Slasher 3. szezonja, mely jó évados antológiához híven egy teljesen új történettel, új karakterekkel jelentkezett, szóval akár pilotkritikának is lehet kezelni az alábbiakat, még akkor is, ha a korábbi szezonokból nem egy színész visszatért, természetesen mást játszva.

A továbbra is erősen 18+-os (hirtelen nem is tudom, hogy van-e, ööö, “grafikusabb” sorozat jelenleg) rejtélyközpontú, kaszabolós horror széria új szezonjának eseményei 24 óra alatt játszódnak, a 8 epizód mindegyike 3-3 órát fed le. Az eseményeket a pilot kezdőjelenete vezeti fel, amikor is egy álarcos illető (A Druida) megöl, vagyis halálba kerget egy fiatal partiarc srácot, ezután ugrunk egy évet az időben, és az évforduló napján elkezdenek hullani az emberek. Akár a legyek.

A pilot nem szűkölködik halálokban és erőszakban, jó alapozást nyújt, de persze a fő feladata az elég sok karakter megismertetése. Ami csak úgy ahogy sikerül – nem tudom, hogy azért éreztem-e így, mert a karakterek kevésbé érdekesek (jó pár idegesítő arc van – ami nem baj, hiszen kéjes örömmel lehet nézni a halálukat…), vagy annyira nincs idő senkiben sem elmerülni. Éppen ezért a következő pár rész sokat tesz a lyukat betömködéséért, és nem csak karakterek terén, hiszen kapunk bőven flashback-eket is az egy évvel korábbi eseményekre. (Ami azt is jelenti, hogy a halottak tovább szerepelhetnek.)

A múlt kapcsán pedig jó pár érdekes összefüggésre fény derül, és elkezdhetünk arra gyanakodni, hogy az évfordulós gyilkosságok (amik egy társasház lakóira korlátozódnak) talán valami bosszúhadjárat eredményei, mert az esetet anno elég nagy közöny kísérte. És ez, az elég aktuálisnak mondható tematikus vonal (a közönytől kezdve a gyűlölködésen, kirekesztésen át a közösségi oldalas komponensig) az egész évadon átível

Kreatív (és roppant véres) halálnemekben idén sem szűkölködik a Slasher, és a gyilkos (vagy legalábbis a papírforma szerint: gyilkosok – mert tippre 1 éve más gyilkolt, mint most) indítékai kapcsán ismét előjött a szokásos vesszőparipám, miszerint, ha valaki egymás után sok embert megöl, azt nagyon ritkán lehet jól magyarázni, hiszen vagy őrült az illető és random módon gyilkol, vagy azon bizonyos Agatha Christie-klasszikus elve mentén tevékenykedik, vagy pedig megerőltették magukat a készítők.

Ezúttal lehet, hogy megint szerencsénk lesz, és talán a harmadik verzió fut be, aminek az lenne a hátulütője, hogy a folytatásban már nem lesz olyan sok gyilkosság, de ha a bizonytalanság továbbra is jelen lesz, és mindegyik karaktert egyenrangúnak kezelik, akkor nem lesz gond, hiszen nem fogjuk tudni, hogy ki a főhős, hogy kinek kell életben maradnia a végére.

A kezdés, a már említett karakterbemutatkozások miatt, nem volt kiemelkedő, de azért biztatóra sikeredett, és az az igazság, hogy valójában már csak másfél részem van hátra, szóval lehet, hogy még a héten jelentkezek évados, kibeszélősebb írással is, de a személyes megítélésem a folytatásban sem változott, teljesen rendben van az évad, kellőképpen élvezetes és gonosz, s természetesen még mindig ezt választanám minden esetben a Scream ellenében. Azonban az is igaz, hogy a 2. évad szintjét nem üti meg, mert vannak szálak, amik olykor teljesen a háttérbe szorítják a fő sztorit.

Nyilván itt a befejezés, a tettes személye, illetve az indíték elég erősen befolyásolni fogja a végső megítélést, és bár elég korán le lehetett szűkíteni a gyanúsítottak körét, azért kíváncsi leszek, hogy tartogatnak-e komolyabb meglepetést a végére, amikor összeállnak majd a kirakós darabkái.

Mivel a Netflix szokás szerint az egész évaddal jött, így kicsit általánosabb vélemények is jöhetnek a továbbnézőktől. Vagy rendes jelöléssel spoilerek is.

3 hozzászólás Ne habozz!

Norbi - 2019. 05. 24. 16:36

Tegnap már ledaráltam 6részt belőle. Egyelőre halvány tippem sincs arról, hogy ki vagy kik lehetnek a Druidák.
Személy szerint a 2.évadot én jobban élveztem, talán a téli faházas helyszín sokat nyomott a hangulaton.Meg ott megvolt a feszültség, a karakterek féltek. Itt le se sz@rják kb.,hogy gyilkolják a népet max. Szenzációt, hírnevet akarnak szerezni vele, ami nekem azért nem jön be, mert így nincs izgalom benne.Nem rossz ez az évad sem, bár még nem értem a végére, de eddig a 2.at nem körözte le.

Critica007 - 2019. 05. 25. 13:03

Tegnap este kezdtem el és már be is fejeztem, ami jelzi, hogy nagyon “könnyen fogyasztható” a sorozat. Érdekelt, hogy ki a Druida, de még jobban érdekelt, miután a motivációk világossá váltak, hogy mit fog üzenni a sorozat, és szerintem ez nagyobb gyomros, mint a rejtély leleplezése.
A Slasher elkezdi megtalálni a maga útját, ami miatt a cím irrelevánssá válik. Az első évad a visszafogottság miatt nem lehetett igazi Slasher, a 2. évad már a Netflix keretek miatt működött is valódi slasher-ként, de még csak szárnypróbálgatás volt, a 3. évad pedig már bőven túllépi a slasher műfaji kereteit és az exploition horror szabályai szerint működik.
Engem személy szerint nem zavart a gore, de akik a tévés horrorokhoz szoktak, nagyon meg fognak lepődni egy-egy (az összes?) gyilkosságon. Talán feleslegesnek is éreztem több helyen ezt a drasztikus képi erőszakot, de értem az alkotói szándékot.
Összességében nagyon jól sikerült sorozat, amit remélem minél többen meg fognak nézni.

Silver - 2019. 09. 25. 01:06

Az első 2 évadot utáltam, hatalmas csalódás volt a sorozat. Azonban a 3.évad 1.része iszonyat tetszett! Ez már felér egy Scream-szinthez. Remélem az egész évad ilyen jó lesz.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz