login |

Pilot: The Inbetween

2019. 05. 30. 18:33 - Írta: human

8 hozzászólás | kategória: 2018/19, kritika, pilot-mustra,

Így kell rögtön a nézőnek ismerős dolgokba vágni? Az NBC újonca nem sokat tököl a felvezetéssel, rögtön egy klasszikus nyomozós sorozat részt szállít.

Igazából pont emiatt szórakoztatott jobban? Nincs semmiféle “szellemeket látok”-dologra ráébredés, meg a rendőrség lassú befogadása, hanem a főszereplő már alapból segít a rendőröknek (vagyis egy rendőrnek, a nevelőapjának) az ügyeikben. Emiatt nem is lett túlzsúfolt a pilot, ami elég jót tett neki.

Viszont alapból érdekes ez, hiszen az írók feltételezik, hogy a néző tisztában van a zsánerrel, így a The InBetween kezdése olyan, mintha a 2. évad elejét néznénk, vagy hasonló, ahol az új szálat vezetik fel, nem pedig most ismertetnek meg minket a karakterekkel. Csak pár pillanat ment ki az építésükre, mintha már ismernénk őket. És igen, bizonyos szinten tudjuk az alapjaikat, mivel sok hasonló sorozatot láttunk.

És a poszt is olyan lett, mintha én tisztában lennék a ti ismereteitekkel a sorozatról. Na nem direkt, de most már így hagyom. A történet tényleg annyi, ahogy tegnap is kiemeltük, hogy amolyan Medium vagy Ghost Whisperer módra a főszereplő halottak szellemeit látja, akiknek lezáratlan ügyeik vannak az életben, és segít nekik. Na meg a rendőröknek.

Egyelőre nem megy velük a helyszínekre, vagy ilyesmi, sokkal inkább a nő szála kicsit külön létezik, és információt szolgáltat a nyomozásba, amikor összeér a kettő, kicsit előrerugdossa a sztorit. A pilotban látottak sokkal hagyományosabb felépítést sugalltak, legalábbis az elejére, mint amit a tavalyi leírás sugallt, így tényleg meglepő volt az itteni megoldás. Legalábbis egyelőre.

Nem tudom, nehéz pontozni. Egy érdekes 7/10? De csak mert kőszívű, sokat látott néző vagyok, így a furcsaság miatt lekötött a pilot. Rendes nyomozósként… majd winnie értékeli a 2. rész után?

8 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2019. 05. 30. 19:15

alapvetően bejött, talán 6,5, mert akadnak benne furcsaságok.

tetszett a főhős, mintha csak az in the darkos csaj lett volna, csak kettővel szelidebb/szolidabb kiadásban. de ő is rögtön egy rakás pia vásárlásával nyitott, és a szexuális élete is szabadosabb.

tetszett az in medias res. fura volt, de bejött. nem alapoztak.

tetszett, hogy bevállaltak egy egyszereplős ügyet, és mégis sikerült kihozni úgy, hogy “jé”-megoldás legyen. nyilván egy második részben ekképp már kitalálható lenne a tettes, de itt még nem ismertem a mechanikát, és nem tudtam, mennyire gyúrnak a gyilkos személyére.

tetszett a külön, b-szellemsztori és az, hogy azt is végigvitte. (először azt hittem, hogy a kislány állandó szereplő lesz.)

viszont a halállátásnak fura volt, hogy nincs mechanikája, az egész teljesen random. van, amikor csak úgy jön, van, amikor álom, van, amikor magát látja, van, amikor régi eseményt lát, van, amikor mait, van, amikor kérésre lát valamit. nincs szabály. hosszabb távon nem tudom, mennyire fog ez bejönni, mert így ugye OP az egész, olyan, mintha lenne egy hacker, akihez lehet fordulni, ha kell valami infó. persze még így is csak homályos clue-kat kap, hogy ne legyen túl OP.

winnie - 2019. 05. 30. 19:18

de ami a legdurvább, az a cliffes arc. eleve nem értettem, hogy minek cliffnek, majd arra gondoltam, hogy most ő lesz a következő eset, de akkor nem értettem, hogy kerül oda, szóval maradt az, hogy hajnalban néztem, és átaludtam egy jelenetet (mert arra sem emlékeztem, hogy miképp került elő a videófelvétele – majd feliratban megnézem) (az egyik kritikában konkrétan azt írják, hogy ő segített a csajnak – akkor lehet, hogy két jelenetet aludtam át?:)

de a lényeg, hogy ahogy olvastam, a guy visszatérő szereplő lesz, afféle hannibal lecter-szerű társként, hogy segítsen, és sötétséget hozzon a sztoriba. viszont meglep, hogy egy ennyire izgalmasnak tűnő szálat kvázi fel sem vezetnek a pilotba. pedig biztos lenne, akiket ez bírna maradásra.

mSO - 2019. 05. 30. 22:55

Köszi, így már van mik között elhelyezni a sorozatot. :D Évad végén meglátjuk, mennyire sikerült, és ha jól, jöhet!

Tyberius06 - 2019. 06. 01. 02:51

Engem megfogott. Üdítő, hogy ennyire belecsaptak a lecsóba és nincs túlterhelő információ invázió 40 percbe sűrítve.
Összességében bejött. Várom a folytatást.

karit - 2019. 06. 02. 15:16

Érdekes. Talán ha nem volna ennyi néznivaló, bele is férne, de így ehhez még kicsit egyedibbnek kéne lennie.

(Ha valaki ért az ilyen dolgokhoz, árulja már el, mivel van bekenve a falakon átsuhanó szellemek cipőtalpa, hogy a padlón ne essenek át.)

DarkEagle - 2019. 06. 04. 12:30

Na én is megnéztem az 1. részt. Eddig nagyon bejön. Casting nagyon jó bár kicsit fura angol akcentussal hallgatni Lance papát. :D Kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, remélem túl nagy átívelő szálak nem lesznek benne.

A kiscsajról addig nem is sejtettem hogy szellem amíg el nem kezdte mozgatni a figurát, ilyen is ritkán van. Valószínű hogy hetiben lesz nyomozás és mellette hasonló ügyeket is elintéz majd a csaj. Mármint remélem mert a szimpla nyomozás idővel unalmas lenne.

A pilot egy rős 7/10.

winnie - 2019. 06. 04. 13:01

DarkEagle: kiemelt szál lesz majd az a sorozatgyilkos szellem a cliffhangerből elvileg, aki hoz bele egy sötét vonalat.

DarkEagle - 2019. 06. 04. 14:38

Amíg nem megy át SupNatba addig oké. Az a része mindig is tetszett a szellemes sztoriknak hogy megtehetnek bármit. Csak ne vigyék túlzásba. A kiscsaj bosszúja is bejött pl.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz