login |

Catch-22

2019. 06. 02. 20:20 - Írta: Qedrák

17 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat,

– That’s some catch, that Catch-22.
– It’s the best there is.

Ha megkérdeznek, hogy melyik számomra a három legkedvesebb könyv, akkor Joseph Hellertől a 22-es csapdája biztos köztük lenne. A regény a 20. századi világirodalom egyik legfontosabb alkotása, amely groteszk emlékművet emel a bürokrácia és a háború értelmetlenségének. Főhőse, Yossarian bombázótiszt, kilátástalan küzdelmet folytat a túléléséért, és meggyőződése, hogy mindenki meg akarja ölni őt, és nem a németek, hanem a saját felettesei a legnagyobb ellenségei.

Itt lép be a képbe a 22-es csapdája, a szabály, ami miatt Yossarian nem hagyhatja ott az életveszélyes bevetéseket. A 22-es csapdája szerint, aki közvetlen veszélyhelyzetben a saját biztonságára gondol, az döntésre képes elméről tesz tanúbizonyságot. Tehát ha valaki őrültség miatt kéri a leszerelését, akkor az egészséges, nem szerelhető le. De ha valaki őrült, akkor nyilvánvalóan nem fogja kérni a leszerelését, tehát bevethető, mindaddig, amíg nem kéri a leszerelését. Ha viszont kéri, akkor életbe lép az előző szabály.

A regény nagyon nehezen vihető képernyőre, de bárhova máshova is. (Színdarab is készült belőle). Két fő okot lehet megjelölni, ami miatt a 22-es csapdája veszélyes terep a forgatókönyvíróknak. Egyrészt a regény időrendje össze-vissza töredezik. Az események nem sorrendben követik egymást, ráadásul egyes történésekhez az író többször visszatér. A másik ok, ami komoly akadályt jelenthet, az a sorok között megbúvó groteszk humor.

A fentiek hangulati megteremtése korántsem annyira egyszerű, hiszen megfelelő arányban kell összekombinálni a tragikus és a komikus elemeket ahhoz, hogy ugyanazt a hatást váltsa ki, mint amit a regény.

A Hulu új minisorozata arra tesz kísérletet, hogy ezt megvalósítsa. (Itthon a sorozatot az HBO GO kínálatában érdemes keresni, magyar felirattal). A mellékszerepekben olyan híres színészek tűnnek fel, mint Hugh Laurie vagy George Clooney, utóbbi ráadásul produceri minőségben is dolgozott a sorozaton. Ha röviden és tömören akarom jellemezni: minden gyermekbetegsége ellenére egy biztató adaptáció, amely pont ott a legerősebb, ahol a többiek elvéreztek: a hangulatteremtésben. Azt is megkockáztatom, noha szentségtörésnek hangzik, hogy ez utóbbi téren helyenként még az eredeti műnél is erősebb. De erről egy kicsit később.

A regénnyel ellentétben a sorozat hellyel-közel kronológiai sorrendben halad, kezdve Yossarian (Christopher Abbot) kiképzésének az időszakától egészen a sokadik éles bevetésééig. Bár azért jelentkezett bombázónak, mert abban bízott, hogy a háborúnak addigra vége, a végeredményben csalódnia kell: a kiképzés után az olaszországi frontra küldik. A német légvédelem lövedékeinek robbanásai közepette pedig már nem is tűnik annyira jó ötletnek egy repülőgép fedélzetét választani a háborúra. A halálfélelem cselekvésre sarkallja, hogy minél előbb távozzon az életveszély közeléből.

You know the difference between me and you? Me, happy, happy, happy, happy, dead. You worry, worry, worry, worry, dead.

Próbálkozásai közepette azonban rájön, hogy igazából nem a németek a legnagyobb ellenségei, hanem annak a hadseregnek a bürokráciája, amelyben szolgál. A tréfás hangulatú távozási kísérleteket utóbb komolyabb kihágások váltják fel. Közben pedig szembesülünk azzal, hogy a valóság és a papír küzdelmében az utóbbi a nyertes, hiszen a valóságot mindig az aktákhoz hajlítják. Ez történik Őrnagy Őrnagy Őrnagy esetében vagy Bologna elfoglalásakor is.

Bevallom, hogy eleinte nem nyert meg magának a Yossariant játszó színész alakítása, hiszen többnyire szerencsétlen arccal, vagy kétségbeesve láttuk, és kicsit kevésnek éreztem azt, hogy ennyiben kimerül a figura. Mégis, ha az a cél lebegett a készítők előtt, hogy a háborúba akaratán kívül tévedt átlagembert mutassa meg, akkor jól választottak. Ő az, aki tényleg csak túlélni szeretne, a lehető legkevesebb összeütközéssel, ami a bajtársait vagy a feletteseit illeti. Legalábbis egy ideig, mert később már kevesebb tekintettel lesz rájuk.

A hangulatteremtés eszközei széles skálán mozognak és szerintem egyenként, de együtt is remekül hozzájárulnak ahhoz, hogy egy megjegyezhető környezetet kapjunk. Először is érdemes a fényképezést emlegetni, amely remekül ráerősít a poros dél-olaszországi, napszítta világra. Másodsorban a korabeli technikát emelném ki, amelyet előszeretettel használnak.

Ráadásul addig, amíg a könyvekben a bombázás ténye veszélyes, ám de szép lassan mindennapi manőver marad, addig a sorozat egészen kiválóan jeleníti meg, hogy Yossarian repülő koporsóként tekint a bombázókra. További hangulati elem, hogy erőteljesen felhasználják a korabeli zenét, ráadásul ezeknek az időpontját remekül választják meg.

A hat epizód így egy tiszteletadás lett az eredeti mű előtt, és minden hibája ellenére azt hiszem, hogy az eddigi próbálkozások közül ez a legjobban sikerült adaptáció. Akinek tetszett a könyv, annak érdemes megpróbálkoznia vele. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Hozzá kell tenni, hogy a minisorozat rengeteg karakterrel dolgozik. Egy részük sajnos nehezen megjegyezhető, hiába írják ki mindenkinek a nevét az elején. Aki nem olvasta a könyvet, nem biztos, hogy mindegyikük jelentőségével tisztában lesz.

Az is természetes, hogy egyes történetszálakat teljesen kihagytak. Hogy néhány példát mondjak: a doktor például folyamatosan küzd azzal, hogy papíron meghalt akkor, amikor McWatt gépe nem tért vissza. A tiszteletes szintén marginális szerepet kapott, noha a könyvben ő az, aki Yossarian mellett magáévá teszi azt az álláspontot, hogy mindenki ellene van. A legjobban viszont mégis azt a pozitív zárást hiányolom, amit Yossarian a könyvben megkapott: a társa, Orr ugyanis megmenekült. Őrültnek tetette magát, állandóan lezuhant, de mindezt csak azért csinálta, hogy Yossarianhez hasonlóan minél gyorsabban ott hagyja harcokat. A képsorokról azonban ez a felismerés hiányzik.

A sok karakter pedig azzal is jár, hogy nehéz őket megkülönböztetni. (Ráadásul elég sokszor látjuk őket pucéran). Egyéniséget igazán csak nagyon kevesen kapnak, viszont az alaptörténetből következőleg a karakterek úgy hullanak, mint a legyek.

A könyvbéli haláluk azonban többnyire sokkolóbbra sikerült, a sorozat inkább abban erős, hogy mindezt a korabeli eszközökkel dobják fel. Cserébe viszont az egyre sűrűbben érkező halálok nem mindig váltanak ki heves érzelmi sokkot. A készítők ezen a téren hűen követték a könyvet, ám az, hogy valaki eltűnik egy felhőben, nem annyira adható jól vissza a mozgóképen.

Vannak ikonikus jelenetei is a könyvnek, például amikor az idős olasz házigazda elmélkedik arról, hogy a háborút meg kell tanulni jól elveszíteni, vagy amikor megállapítja, hogy Nately sokkal öregebb, mint ő, de említhetném Snowden halálát (a magyar fordításban Hóden) halálát, ami Yossariant elindította a teljes tagadás útján.

De ezek a hibák szerintem elsősorban azoknak tűnnek majd fel, akik nem olvasták a könyvet. Mert a sorozat alkotói látható tisztelettel viseltettek az alapanyag iránt, néha még a párbeszédeket is betűhűen vették át, és inkább csak megfűszerezték a helyzetet néhány jól elhelyezett hangulati elemmel. Ilyen szempontból tehát elégedettek lehetünk.

17 hozzászólás Ne habozz!

written by dungeons & dragons - 2019. 03. 25. 22:21

egyetértek a felettem szólóval, kurvajo adaptáció lett

Gregus Z - 2019. 05. 19. 23:23

Ez az a sorozat melynek már az atmoszférája is olyan mint ha a 70-es években forgatták volna,a színek a hangok,a kameramunka olyan kiválóan egyedi és oly pompázatosan idézi meg a múltat,hogy nem tudtam eldönteni egy 2019-es sorozatot vagy egy szalagon dobozban porosodott remekművet a múltból. A karakterek kiválóan színezettek és a dialógusok és a helyzetkomikumok csodásan megírt szövegek(párbeszédek,monológok) akár egy egy színházi kamaradarab. Én személy szerint elaléltam tőle és bár szatirikus darabról beszélünk a mélyen szántó filozófiai okfejtések és a háború borzalmára reflektáló permanens igazságok kiválóan vegyítik a drámai és egyben hahotázásra okot adó jeleneteket.Külön a színészekre nem térnék ki de egytől egyig abszolúte kiválóak. Azt kell mondjam a könyv zseniális ahogy a film maga is de azt kell mondjam a sorozat felülmúlja a széles vászonra megálmodott testvérét. Mindenkinek ajánlani tudom. Fantasztikus darab.

Geza Kovacs - 2019. 06. 02. 20:33

Wow, ezek szerint komolyat alkottak. Azt mondjátok meg, hogy olyan-e jellegében mint az 1970-es film, mert annál nagyobb hányást nem hiszem, hogy akármikor is láttam volna életemben. Ma már elzárnám pár perc után, de 12-13 éve végigszenvedtem, iszonytató volt.

pytta - 2019. 06. 02. 20:44

Pont tegnap jutottam el végre oda, hogy megnézzem a pilotot, a filmet szerettem, könyvet még nem olvastam, egyelőre a sorozat is hozza, amit vártam tőle!

Claire8310 - 2019. 06. 02. 20:48

Nehéz egy ilyen könyvet adaptálni, de le kalappal, nekem is nagyon bejött. A kameramunka, és a soundtrack meg csillagos ötös. Christopher Abbott is rendesen odatette, Milot is nagyon eltalálták. Rég olvastam a könyvet, de még így is éreztem, hogy pár ott megragadt dolog kimaradt, de megbocsátom nekik, baromi nehéz adaptálni egy ilyen stílusban írt könyvet,ami ráadásul ennyi karakterrel dolgozik. A halálok is a könyvben egy odadobott fél mondat, itt meg kemény tragédia, a legtöbbnél megéreztem a súlyát. Más, de mégis működik. Az egész úgy egyben volt, nagyon elragadott, sokszor erős jelenetekkel (pl. igen, az olasz pimp elmélkedése) A végét sajnáltam picit, kicsit antiklimaktikus lett nekem, valószínű a könyv ismerete miatt. Viszont minden egyes bombázás jelenet valami eszméletlen fantasztikus a hangvágástól kezdve minden át. Bármikor újra nézném, nálam egy 9/10 lett.
We’ll meet again…

danNN - 2019. 06. 02. 21:04

Nem kedvelem a szatírát különösebben, de ezt egy hétvége alatt daráltam le.

clegane - 2019. 06. 02. 21:55

én a könyvet nem olvastam, de a sori nagyon bejött.

amúgy Clooney rendezett is 2 epizódot.

robiroboter - 2019. 06. 02. 23:26

Egy: a könyv az egyes számú bibliám
Kettő: én nagyon szeretem a Mike Nichols filmet, szvsz közel hibátlan (inkább vagyok kétórás filmes, mint sorozatos)
Három: Clooneynak köze volt a Solaris remake-hez (piros lapos hiba)
Négy: mindezek miatt egyelőre bele sem mertem nézni a sorozatba, de köszi, hogy végre egy olvasó írt róla, és nem a könyv cselekményét kell “kritikaként” olvasni. Nyáron veszek egy nagy levegőt, és megnézem, de előtte elolvasom kétezerháromszáznyolcvanhatodszor is :D

PS: a groteszk helyett inkább inverz humorként jellemezném Heller stílusát. Richard Dawkins Az önző gén-jéből a genetikai magyarázata az inverzónak:

A hibák vagy mutációk egy további ritka fajtáját, melynek hosszú távon jelentős következményei vannak, inverziónak nevezzük. A kromoszóma egy darabja kiválik, megfordul, majd újra visszakapcsolódik a kromoszómába. Korábbi analógiánk értelmében ez az oldalak átszámozását tenné szükségessé. Néha a kromoszómarészek nem csupán megfordulnak, hanem a kromoszóma egészen más részéhez, sőt esetleg egy másik kromoszómához kapcsolódnak hozzá. Ez olyan, mintha pár tucat oldalt áttennénk az egyik kötetből a másikba. Az ilyen hibának az a jelentősége, hogy noha rendszerint katasztrofális következményekkel jár, néha olyan DNS-szakaszok szoros összekapcsolódásához (linkage-hez) vezethet, melyek történetesen jól együttműködnek.

Szerintem érted, mire gondolok ezzel a könyv humorával kapcsolatban.

unrealnoise - 2019. 06. 03. 08:01

Számomra a könyv 10/10, ez viszont csak stabil erős 8/10. Jó volt, lement hamar, a szereposztás pazar, a látvány is frankó, nem spóroltak, de azért nem ájultam el tőle. :)

szaszazsu - 2019. 06. 03. 10:58

Számomra a konyv 10/10. …es a sorozat is!

Jessica Hyde - 2019. 06. 03. 11:29

Az első két rész után be akartam írni, hogy hát ez nagyon kis felejthető lett, de szerencsére végignéztem és azt kell mondjam, kellett az elejére az a súlytalanság, hogy aztán a végére legyen mit besűríteni.

Turbo - 2019. 06. 03. 17:30

Szerintem a hétvégén nekiállok ledaárlni a sorit, már jó néhány éve, hogy olvastam a könyvet, így sok részletre nem emlékszem, ezért kérdezném, hogy nagyjából mindent sikerült bedobniuk a könyvből?

Illetve a másik, amit érdekelne, hogy átírták a forgatókönyvet, vagy a cselekmény hű maradt a könyvhöz?

irgum76 - 2019. 06. 05. 10:30

robiroboter – 2019. 06. 02. 23:26

Egy: a könyv az egyes számú bibliám

nekem ha nem is bibliám de hatalmas kedvencem
nem sok könyvet olvastam életemben (szégyenszemre) de ezt többször is előveszem és már oldalakkal előre röhögök vagy utálom magam mert tudom, hogy ez olyan rész amikor az ember képére fagy a mosoly egy pillanat alatt

Három: Clooneynak köze volt a Solaris remake-hez (piros lapos hiba)

többekközt de amiihez Clooneynak köze volt produceri vagy rendezői szinten az mind nézhetetlen szarság volt
mint színész rendben van
de producerként én is féltem, hogy elcseszi
de majd kiderül megvan a napi program :)

irgum76 - 2019. 06. 09. 12:23

nem tetszett

ez tragédia lett nem szatíra
minden rész fele valaki haláláról szolt
a könyv nagy része fekete humor megszórva néhány goromba epizóddal
itt meg pont fordítva lett

a szereplőkről meg nem jött le az, hogy itt mindenki őrült pláne Yossariannál nem aki végig bambulta mind a 6 részt

ennek a könyvnek egy narrátoros verzió kéne
meg valaki aki filmre tudja vinni

miles - 2019. 06. 17. 17:39

Az első rész nem tragédia vagy komédia, csak letargia. Ha nem olvastam volna a könyvet, el is kaszáltam volna.

De jött a második rész. Majd a harmadik. Amikor Hugh Laurie besétál bolognába, na onnan teljesen elkapott.

dolfikavik - 2019. 07. 09. 06:43

Kicsit megkésve, de hátha még valaki belefut ebbe a remek minisoriba.
A könyvet szeretem, alapműnek tartom, de a film anno valahogy nem jött át. Valszeg azért, mert abba a játékidőbe egy ennyire komplex regényt nehéz adaptálni. Viszont egy minisorozat kiváló lehetőség erre a célra, van idő mindent kifejteni.
Szóval adott a sztori, ami gyakorlatilag egy abszurd háborús történet, főszerepben egy amerikai bombázótiszttel, aki csak túl akarja élni a háborút, és ennek érdekében mindent megtesz. A színészek el vannak találva, személyes kedvenceim a dokit alakító Grant Heslov (aki amúgy producere is a sorinak), illetve a de Coverley őrnagyot alakító Hugh Laurie. Emellett van itt még George Clooney, Kyle Chandler, meg nyúlfarknyi szerepben Giancarlo Giannini. A főszereplő Yossarian-t alakító Christopher Abbott alakítása nekem annyira nem jött át, viszont a többiek jók voltak.
A betétdalok nagyon hozzák a hangulatot, a fényképezés is teljesen rendben van. A poros olasz vidéki hangulat átjön, illetve a bombázós jelenetek is szépen vannak kivitelezve. A fent említett Hugh Laurie besétál Bolognába jelenet nálam a csúcs volt, ott sírva nevettem szerencsétlenen.
Nálam simán 8/10 mint sorozat, és könyvadaptációként is nagyon megállja a helyét. Nézzétek, tényleg jó!

galocza - 2019. 07. 16. 22:29

hát, én leszek az ellenvélemény.
nem vagyok esküdt ellensége az adaptációknak, a közelmúltből nem haragszom a good omensre és kifejezetten értékelem az american gods-t.
de ezt utáltam. olyannyira, hogy megtettem azt, amit rágóguminak is ócska sorozatokkal is ritkán teszek: az 5. epizód harmadánál megköszöntem a munkát és
búcsúztam.

először legyen ami tetszett.
volt pár jó szereposztás (távolról sem mind, pl orr inkább lett volna kid sampson). képekkel nem volt gond. nem hibáztathatok senkit, hogy a 22es amúgy is szövevényes, időben is ugráló sztoriját leegyszerűsíti, s a tömörítés nem sikerült rosszul már technikailag (a téma más kérdés). nagyon kellett erőlködnöm, hogy valami jót is mondjak, látszik…

most pedig, amiért haragudtam.
a 22es egyik kedvenc könyvem (bár isten tudját jobban szeretem talán, nehéz dönteni), kb tucatszor olvastam. a legjobb háborúellenes propaganda, nem azért, mert aháborúborzalmaisőtmégrosszabb (vö amd 1991 ill goya a háború borzalmai), hanem mert annak abszurditását mutatja be – s ez nem csak humorforrás, hanem gondolkodásra késztető írói/filmes eszköz. na, hát ebből nem sok volt. a 22es csapdáját ellövik 2x (daneeka doki és őrnagy4x) oszt kb kész. hol vannak a hűségnyilatkozatok vagy scheisskopf felemelkedése pl? a katona fehérben és edényei? a “gyilkos” rasszista texasi? az olajkereső indián? irwing washington irwing? hol van már a tavalyi hóden? (ja, aki mondaná, azt kinyírták hóden helyett…) ami maradt, az egy (túl, túúúl) hosszú háborús dráma, túl sok összekeverhető szereplővel (igaz, a könyv még kuszább), 0 sármmal és 100% kínlódással. nem, nem a szereplőket sajnáltam – magamat.
főhősünk, s minden műfajből egyik kedvenc karaketerem, yossarian jól indul. aztán átfordul egy idegesítő, nyekegő majomba. kívántam, hogy ne kelljen 70 bevetést repülnie, hanem ha már átforgatták a könyvet, nyírják ki a következőn. sajnálom, az nem működik, hogy simán kivagdosunk a könyvből szép nagy darabokat, és azt várjuk, hogy a karakter sokkal kevesebb háttérrel is ugyanúgy fog működni. de persze orrból is kihagyták a lényeget, mért yossariant kímélték volna…
áhhhh, megjelenéskor átküzdöttem magamat 4 epizódon, s eddig tartott, hogy összeszedjek elég lelkierőt, hogy folytassam. eljutottam 13 percig. az első négyből több most nem jut eszembe (maradandó élmény!), ez a 13 perc meg kínlódás.

elsőnek ismerem el, hogy a 22est kb lehetetlen filmre vinni, de látván készítőket, szereplőket, reméltem, hogy legalább valami becsületes próbálkozás lesz. ehhez képest a rajtam kívül kb mindenki által mélyen megvetett és általam sem hűdenagyra tartott film inkább 22-es csapdája.

eredetileg az lett volna a tervem, hogy a könyvet kedvelőket eltántorítsam – de látván (s nem értvén) hogy közülük sokaknak tetszett a feldolgozás, nem teszem. nekem hiánypótlónak sem felel meg, a feledhető jelző dícséret lenne. csak az a 4 és egyharmad epizód! – csak azt tudnám feledni!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz