login |

Chernobyl: vége a minisorozatnak.

2019. 06. 04. 21:00 - Írta: human

165 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, minisorozat, ,

WHAT DID YOU DO?

Bár koprodukcióról van szó, de az HBO a Sky-jal közösen bebizonyította, hogy nem csak sima tévé van, hanem még a sorozatos platinakorban is lehet valahogy a kiemelkedő minőség fölé lőni. Mit nekünk Game of Thrones befejező évad?!

Mindezt, ahogy a második résznél is említettem, azzal a Craig Mazinnal szállították a minőséget, aki ezelőtt a Scary Movie 3-4-et, meg a The Huntsman: Winter’s Wart írta, persze a Hangover 2-3 mellett, és a következő általa írt film a Charlie’s Angels rebootja lesz. Ebből ugye meme is lett, de basszus, tökéletes példa arra, hogy nem szabad feladni? Viszont ez csak mellékszál a dologban.

A lényeg, hogy szerencsére nem oda vitték el a dolgot, hogy a nukleáris energia rossz. Bár páran így is kicsi ferdítést látnak abban az értelmezésben, hogy a Szovjetunió töréspontja lett volna a csernobili katasztrófa, de a sorozat végére azért jól látható, hogy a lenini eszmék miképp járultak hozzá a katasztrófához. Na meg Gorbacsov ültette el a fejükbe a gondolatot.

Bár kicsit ismétlem magam, de a sorozatban igazából a kidolgozása a leglenyűgözőbb. Tökéletes példa arra, hogy nem lehet összemosni a dolgokat, nem szabad azt mondani, hogy a megtörtént esemény miatt siker valami, hiszen az így induló művekkel tele a padlás. Számít a mesélés módja, erre amúgy az Escape at Dannemora is tökéletes példa volt, de most a Chernobyl meg aztán főleg.

A fináléban konkrétan egy tárgyalást tettek érdekessé, tökéletes ritmusban vágva alá az események bemutatását. És ezt ugye a színészek milyen jól hozták is, az arcukon ott volt az egész. Mi meg csak ámulhatunk, hogy miképp zajlott le az egész. Izgulunk, miközben valaki vallomást tesz, és végül a rendszer alapvetői hibáihoz jut csak szavakkal. A hazugságok árához, és az ehhez asszisztáláshoz.

Az odafigyelés tényleg az apróságokon is felfedezhető, például amikor Legazov kimegy vallomást tenni, akkor imbolyog vele a világ képileg is. Mondom, ki sem szúrod lehet, hiszen elég sokat mozgatják dokufilmesen a kamerát, de itt kicsit máshogy teszik, apró trükkel még jobban átadják az érzelmeit. Ez aláhúzza az odafigyelést, amit a készítők tanúsítottak a téma iránt.

A végén amúgy a sok “nem úgy történt” kritikához is szólnak. Elmondják, hogy a búvárokkal mi történt, hogy az atomtudós nő karaktere miért kitalált, és igazából amúgy ez érthető is, ha nem csorbul az esemény, akkor készítési szempontból elfogadható amit tettek vele. Dramatizálva mesélték el az eredményeket, így vagy 20 másik tudóst képtelenség lett volna mozgatni egy nem dokumentumfilmnek.

Tényleg csak áradozni tudnék róla végtelenül, eszméletlen sok sorozatot láttam már, és ez mégis gyorsan a felejthetetlenek közé került. Az iszonyat erős kezdés után nem ült le a sorozat egyáltalán. Kicsit más dilemmák jöttek a katasztrófa elhárítása után, átalakult a téma valamennyire, de ezekhez is jól nyúltak. A politikai szálak is erősek lettek a végére.

És ha már a valóság, meg keretes szerkezet, ugye azzal kezdtem, hogy a pusztítás néha gyönyörű, és hogy ezt kikhez köthetjük a sorozat kapcsán. A végén meg kiderül, hogy mindenki halott azokból, akik a hídról nézték a “szépséget”.

165 hozzászólás Ne habozz!

liberatore - 2019. 06. 04. 04:29

Az utolsó rész megtekintése után… ez az első sorozat, amit 10/10-re értékelek. Lehet az utolsó is, ki tudja. Még mindig speechless módban vagyok.

des - 2019. 06. 04. 11:12

liberatore: Egyetértek. A nagyra értékelt GOT elbújhat szépen.

Ayrons - 2019. 06. 04. 12:02

Ha van sorozat amire azt lehet mondani, hogy kötelező akkor ez az. Hét idézetbe mehet az utolsó mondat, hogy Mi az ára a hazugságoknak.

Tyranno - 2019. 06. 04. 13:15

…and the Emmy goes to

noinipo - 2019. 06. 04. 16:40

menő a fikció, de az élet sokkal durvább

Laja - 2019. 06. 04. 20:34

Na ez tényleg 10/10, nagyon jól megoldották, kihozták a témából, amit lehetett, és jól adagolták a fikciót, és az “akciójeleneteket” is. Az 1. rész berántott, a 2. is nagyon jó volt. A 3. és 4. rész kicsit durva volt még nekem is, hát még egy fiatalabb, vagy női nézőnek lehet, az 5. nagyon szép befejezés lett. Tetszett ahogy a végén archív felvételeket mutattak, és hogy a szereplők mennyire hasonlítottak az eredeti karakterekre.

És tetszett az is, ahogy mindent megmagyaráztak. Sok mindent tudtam, és ránéztem a Wikipédiára ahogy elkezdtem nézni (ott tűnt fel nekem is a paksi baleset, annak idején tényleg tele voltak vele a hírek egyébként), az utolsó részben a lépésről lépésre rekonstruálás nagyon jó volt, és nagyon érthetővé tette az események látszolatát szinte mindenki számára. Az erőmű és a baleset teljesen akkurátus képi rekonstrukciója se lehetett kis munka.

ace05 - 2019. 06. 04. 20:51

Kiváló sorozat lett. Szerintem ha azt mondom, hogy mestermű, senki nem fog ellenkezni.
Amúgy csak nekem idézte fel az utolsó rész az American Crime Story, első évad utolsó részét?

Coimbra - 2019. 06. 04. 20:56

https://www.youtube.com/watch?v=42dLFI2jD5A

Ukrán sorozat Csernobilről, remélem, hogy csak fikciós a cselekmény fő része. Angol felirattal, ha még valaki nem unná a sztorit, bár egy-két szereplő garantáltan ki fog készíteni. És egyúttal a kérdésre a válasz, hogy miért kellett angol szinkron: mert ukránul a kutyát nem érdekli.

Ja, de, mégis egy spoiler: akinek hiányzott a sárga Ikarusz, itt kap eleget!

Anonymus - 2019. 06. 04. 21:18

Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy vajon van-e ettől fentebb? Szerintem egy bő évtizedig nyugodtan hivatkozhat a “világ legjobb sorozata címre”.
Maga a tökéletesség ez a sorozat. Nemvéletlenül került fel már a 3. résznél az IMDB toplista tetejére.

Mara - 2019. 06. 04. 21:24

Ritka az olyan sorozat, aminek az utolsó percei után az első gondolatom, hogy akkor most újra meg kéne nézni, mit látok még meg benne. Az a korosztály vagyok, akinek ez a gyerekkora, aki erre emlékszik, akinek az összes borzalmas mintájú és színű dísztárgy, csempe, tapéta és bútor ismerős. Hihetetlenül jól hozták az egész hangulatot és azt a pártközpontú irányítást is, aminek mi csak a light verzióját kaptuk ugyan, de pontosan így jelen volt az élet minden pontján. 10/10 egyben és egyenként is.

Necridus - 2019. 06. 04. 21:24

Nekem pont folyamatosan fejlődött, az elején nem annyira jött be (csak 8/10 volt), de ez az utolsó rész valami zseniális volt (ez már 11/10). Hosszú ideje nem láttam sorozatban olyan tárgyalást, ami ennyire leköt (lehet, hogy rossz helyen keresem?). A végén a kisfilmet meg mozdulatlanul néztem, majd véget ért, és csak ennyi jött ki a számon: …..b***eg. Azt gondoltam, hogy ebben a sorozatban mindenki csak eltusolni akarja majd a katasztrófát, erre megjelent a főhős, aki levett a lábamról a tudós hölggyel karöltve. És a monológ a végén… Az az utolsó mondat sokáig a fejemben fog maradni. Gondolom nem csak nálam lesz a hét idézete.

Furcsa ilyet mondani, de Chernobyl gyönyörű. Annyira tetszik, ahogy az ember által kreált betondzsungelt benőtte a természet a katasztrófa után is.

Diapolo - 2019. 06. 04. 21:24

Eszméletlen jó sorozat! Persze, sajnos az alap adva volt, de ahogy és amit kihoztak ebből…le a kalappal! Sima 10/10! Az elmúlt években ilyen jó sorozatot nem láttam, még csak megközelítőleg sem. Pedig azért nem keveset néztem.

speranza - 2019. 06. 04. 21:24

A befejező rész kicsit elütött a korábbi epizódoktól, de ahogy összedolgozták az egészet, a robbanáshoz vezető eseményeket a tárgyalással úgy, hogy még egy szemléletes tudományos magyarázatot és egy nagy adag korabeli ideológiát is kaptunk közben, az tényleg tökély volt. Számomra ez nem csak az év legjobb sorozata volt, de talán az évtizedé is, mert nem emlékszem, hogy az elmúlt pár évben láttam volna bármit, ami ekkora hatást tudott volna kiváltani belőlem.

des - 2019. 06. 04. 21:27

Ráadásul úgy lett jó a sorozat, hogy szerintem sokan közülünk nagyjából tudta is, hogy mi történt már a különböző dokumentumfilmekből. (én még a discovery-n láttam sok-sok éve) És így is elragadó volt. A feszültségkeltő zenék is ott voltak nagyon. Már loptam is kifele belőle, hogy majd esetleg felhasználom zenében. :)

Alain Prosztó - 2019. 06. 04. 21:33

Csatlakozom, vastag 10 pont. Csak ott és annyira volt kicsit hatásvadász, amennyire kellett, és a sztoritól a képi világon és a díszleteken keresztül a színészekig minden pontosan a helyén volt.

ADMG - 2019. 06. 04. 21:35

Megérdemelten a legjobb minisorozat idén. 11/10.

Kötelező mindenkinek !

Alain Prosztó - 2019. 06. 04. 21:35

“Az a korosztály vagyok, akinek ez a gyerekkora, aki erre emlékszik, akinek az összes borzalmas mintájú és színű dísztárgy, csempe, tapéta és bútor ismerős.”

Ezt én is akartam írni. Nem hittem volna, hogy egy angol (?) sorozatban ennyire csodásan tudják hozni a 80-as évek keleti blokkjának az atmoszféráját.

Anonymus - 2019. 06. 04. 21:40

Még a végén az lepett meg, hogy milyen enyhe büntetést kaptak egy ilyen tettért. Sokkal kevesebbért tüntettek el embereket akkortájt.

NatoLocator - 2019. 06. 04. 21:43

Én meg azt hittem a GoT első 4-5 évada után nem lesz semmi ami sorozat fronton azt felülmúlja.
Tévedtem.
Annyira zsigeri szinten kúszott a fejembe, mint a radioaktív sugárzás, és eképpen ki is ütött minden egyes résszel. Egyszerűen nincs olyan aspektusa, ami ne lett volna pontosan a helyén. Ha van hibátlan sorozat, akkor ez az.

ngear - 2019. 06. 04. 21:45

@Necridus: pont neked készült akkor.
“Azt gondoltam, hogy ebben a sorozatban mindenki csak eltusolni akarja majd a katasztrófát, erre megjelent a főhős, aki levett a lábamról a tudós hölggyel karöltve.”
aki hollywoodot akart, az megkapta.

amúgy egy baromi jó sorozat volt, élveztem minden percét szinte.

Zsombi2002 - 2019. 06. 04. 21:52

10/10. Legjobb sori amit láttam. Nagyon epic volt a végén a kisfilm, ott bevallom el is érzékenyültem. A színészek nagyon adták. Pacsi Ser Bolton ügyész elvtársnak a GOT-ból. xd

LoGi - 2019. 06. 04. 21:53

Unpopular opinion coming:

Én első rész feléig néztem, onnantól pedig a rész végéig áttekertem, és nem néztem már a 2. részt. Magamban azt gondoltam/om, hogy biztos csak a GoT miatt még élő HBO Go subscription-ök miatt ennyire népszerű, én meg tök jól ledaráltam a Good Omenst a hétvégén, amelyről az indulás előtt nem is tudtam, és remek volt.

Nálam a múltban játszódó sorozatok handicappel szoktak indulni, mert pont a korhű ábrázolás az, amit szinte alig szoktam értékelni (nem jelent nálam semmi pluszt, talán még mínuszt is, hogy egy olyan korszakban játszódik, amely számomra egyáltalán nem releváns), elég kevés kosztümös/90-es évek előtt játszódó sorozat van amit néztem (persze vannak fontos kivételek, mint pl Band of Brothers).

Erre jön rá, hogy ennél a sorozatnál a történet maga se nagyon érdekel, mert tudom nagyjából mi lesz a sztori, és első snittre a karakterek között se találtam olyat, akinek a sorsa érdekelne valami miatt.

Az overwhelmingly pozitív vélemények miatt most belenéztem kíváncsiságból az 5. részbe (áttekertem kb a fele idő alatt), látom én is, hogy high quality production, de nem bántam meg, hogy kihagyom.

Final note: hogy unom és utálom én már nézni a cigiző embereket az ilyen 60-as 80-as években játszódó sorozatoknál. Annyira overused-nek érzem, rohadt sok képen mutatják. Ki tudja lehet a The Americanst ezért nem tudtam végig nézni, The Marvelous Mrs. Maisel meg még mindig megy nálam, mert olyan dolgot és üzenetet mond el, ami a korhoz képest szokatlan.

Edmos - 2019. 06. 04. 21:57

Most fejeztem be pont az 5. részt. Baromi jó volt mind. Nem is kell többet írni, az év sorozata. Remélem díjakban is meg fog mutatkozni. 10/10

Zsombi2002 - 2019. 06. 04. 21:59

LoGi: minden bántás nélkül, minek írsz véleményt egy olyan soriról, amit meg se néztél? Csak érdekel. xd

LoGi - 2019. 06. 04. 22:01

Mondjuk azt én is aláírom, hogy az 5. rész utolsó ~40 perce önmagában is megér akár egy nézést, jobb mint egy dokumentum film ugyanerről.

Necridus - 2019. 06. 04. 22:02

ngear:

Vártam a hollywoodot, igen, mert a dokus jelleg engem nem tud lekötni, de azért megkaptam azt is, amiért valójában jöttem, az pedig a kegyetlenül reális és részletes ábrázolása a katasztrófa következményeinek. (oké, 20 tudós helyett egy nő, de érted a lényeget). Én bevallom, ezidőben még nem éltem, szóval én mindig csak hallom, amikor a családban beszélnek az akkori életről, hogy milyen hatással volt az itteni életre (és hogy a nagybátyám egyszerűen megőrül a témáért:)), szóval muszáj volt már nekem is valahogy közelebbinek érezni ezt az egészet (ez mennyire abszurdnak hangzik egy atomkatasztrófa esetében…). És mivel a dokus jelleget, mint említettem, nem bírom, ezért a hollywoodos fűszer nálam nagyon jó hatást ért el.
(nyilván utána is olvashattam és meg is tettem, meg tanultam fizikaórán is, de azért valamilyen formában látni mégiscsak más).

LoGi - 2019. 06. 04. 22:04

@Zsombi2002

1) részben megnéztem, és attól még szerintem írhatok róla véleményt, hogy nem láttam az egészet, csak egy kis részét (pl akkor ne is legyenek pilot kritikák ennyi erővel? :D)

2) mert le akartam írni a pár gondolatomat ami felmerült bennem az ilyen műfajú sorozatokról

Claire8310 - 2019. 06. 04. 22:20

Nálam is 10/10 a sorozat. Ennél koherensebb dolgot egyelőre nem tudok megfogalmazni. Eszméletlen hatása van/volt.

Nézőke - 2019. 06. 04. 22:25

..azért cigiznek az ilyen korszakokról szóló témáknál,mert VALÓBAN ennyit dohányoztak, ebédlőben, gyárban, bárhol.
Már hozzászoktunk a “jóhoz” hogy nem füstölnek a képünkbe a büfében.

Ez egy nagyon jó kis sorozat, nekem a kedvenc karakterem Scserbina lett.

Amit egy piciny negatívumként éltem meg, hogy az első rész óta nem tudtam követni a sok orosz nevet, hogy most ki kicsoda a munkások közül, és a fejükön lévő sapka meg az egyen fehér köpeny sem segített.
A végére fontos lett volna, mert név szerint is említették,hogy ki halt meg azonnal, én meg csak néztem magam elé,hogy ez most melyik volt.

..ezt vajon oroszországban leadja a kábel?

Shannen - 2019. 06. 04. 22:38

Eddig simán az év sorozata (teljesen mindegy, hogy csak mini). Hibátlan, 10/10.

A finálé pont ugyanannyira lenyűgöző volt a tárgyalással, mint az első rész a katasztrófa bemutatásával. És a köztes részekben sem csúszott lejjebb a színvonal.

Ismételni nem akarom se magam, se a fenti véleményeket, inkább csak annyit fűznék még hozzá, hogy hatalmas elismerés és köszönet jár az alkotóknak, hogy a témához egyrészt maximális tisztelettel, másrészt maximális szakértelemmel nyúltak, ideértve a látványt, díszletet, a zenét (ami sosem volt tolakodó és sok, de mindig ütött), a hangokat (a sugárzásmérők hangját világ életemben utáltam, és ezen a sorozat sem segített nyilván), a színészeket, az írást (a finálé végén lévő mondatok még sokáig fognak a fülünkben csengeni szerintem) és persze a rendezést és tulajdonképpen azt, ahogy az egészet összerakták (pl. a finálé felépítése).

Ahogy a rész végén bevágtak néhány korabeli felvételt és kaptunk plusz infókat, na ott megint összeszorult a szívem…

Sokáig fogjuk még emlegetni szerintem a Chernobyl-t hivatkozási pontként, mint kiemelkedő sorozatot.

quatro quatro - 2019. 06. 04. 22:41

@human A Szél támad c. rajzfilm is hasonlóan dolgozza fel azt, hogy a pusztítás lehet gyönyörű, a sorozat után merem ajánlani.

lappa86 - 2019. 06. 04. 22:44

“hogy unom és utálom én már nézni a cigiző embereket az ilyen 60-as 80-as években játszódó sorozatoknál. Annyira overused-nek érzem, rohadt sok képen mutatják.”

Pedig ez korhű, a cigi ennyire általános dolog volt.

piszkosfred - 2019. 06. 04. 22:46

Olyan sorozat azert eleg sok van amit 10/10-re szoktak itt ertekelni. Olyan, amit _szinte_ mindenki 10/10-re ertekel, na az mar valami. (ld pl IMDB)

Tenyleg zsenialis, nalam is 10/10…

Yggdrasil - 2019. 06. 04. 22:52

Az előttem szólók mindent leírtak. Még úgy is csak ülök itt a befejezés után, mint akit fejbekólintottak, hogy amúgy pontosan tudtam a legtöbb karakter további sorsát.
Én GoT-rajongó is voltam, de ha annak merik adni az Emmy-t ehelyett, hát én eret vágok magamon. A legjobb sorozat, amit valaha láttam, és kevéssé tartom valószínűnek, hogy lesz még valaha ilyen.

szk - 2019. 06. 04. 22:56

Egy apró technikai kiegészítés az utolsó részhez: a baleset idején érvényes biztonsági szabályok szerint egy RMKBMK reaktorban minden körülmények között legalább 30 szabályozó rúdnak a reaktormagban kell lennie. Ez az a “szabály” amit Akimov említ Djatlovnak. A baleset után ezt 72-re módosították.

Sherlock20 - 2019. 06. 04. 23:00

The Leftovers után a másik 10/10 sorozat.
Akkor éreztem ilyen libabőrt mint most.

human - 2019. 06. 04. 23:02

“(pl akkor ne is legyenek pilot kritikák ennyi erővel? :D)”

a pilot kritikák a pilotok megnézése után születnek, azt a részt értékelve? Tényleg nem tudom egy évadkritikánál mi értelme van annak, hogy “a feléig néztem az első részt, meg belenéztem az utolsóba”. Nem a negatív vélemény a gond, hanem az, hogy annak a másik poszt alatt a helye. Ez tipikusan a pilotkritikához illik, ha az ember nem csak villogni akar azzal, hogy szembemegy egy épp populáris dologgal. Ha valaki végignézte, és úgy húzza le, az nyugodtan tegye, nem kell idekeverni, nem az ellenvéleményekről van szó ez esetben.

Feelgood - 2019. 06. 04. 23:06

A legjobb karakter szerintem Gyatlov lett,imádtam ahogy az elején leugatta a melósokat XD

Egyébként zseniális volt a sorozat.
Azt tegyük hozzá,hogy azért ütött ekkorát mert igaz történet és végig tudtuk,hogy a legkomolyabb baleset a világtörténelemben.

clegane - 2019. 06. 04. 23:13

én azt remélem, kicsit feltüzeli a sori a fogékonyabb nézőket arra, hogy párhuzamot véljenek felfedezni a klímaváltozás- és annak tagadása meg a csernobili katasztrófa közt.

Mahina - 2019. 06. 04. 23:17

Ez a sorozat tényleg megér nem is egy misét..Nagyon kifinomultak voltak az apró részletek..Az uszodai jelenetben még az úszósapka is a 80-as évekbő való volt..Nekem a kedvencem a bányászok főnöke volt..Igazi orosz medve..Szerintem még egy tanknak is gondolkodás nélkül nekimenne..meztelenül..

Yggdrasil - 2019. 06. 04. 23:22

Elnézve egyébként pl. Gyatlovot – nem kétlem, hogy az őt alakító színész az utolsó szusszanását is visszaadta az igazi Gyatlovnak -,nagyon kíváncsi lettem volna, neki mi járhatott a baleset után a fejében. Vajon beismerte legalább saját magának, hogy ezt lebachta, hogy hülye volt? Volt neki lelkiismeret-furdalása, amit ezzel a pökhendi arroganciával próbált leplezni?
Ha jól értettem (bár én tök vagyok az atomfizikához, és újra kell ezt néznem, hogy teljesen értsem), sem Gyatlov, sem a többiek nem tudták, hogy a szabályozórudak végén grafit van, vagyis Gyatlov meg volt róla győzpdve,hogy nem tud 19-re lapot húzni, mert ha gebasz van, megnyomják az AZ-5-öst és csókolom. Ha tudta volna, bármit is másképp csinált volna? Nyilván sosem tudjuk meg. A tárgyalás maga is egy vicc volt, manapság egy garázdaságot is nagyobb alapossággal nyomoznak és tárgyalnak, mint Csernobilt. Tudom, itt bűnösöket kellett találni, gyorsan.

mikkamakka - 2019. 06. 04. 23:26

10/10 kötelező mindenkinek, nincs is mit hozzátenni, így kell ezt csinálni, köszi HBO
off: Paul Rittert friday night dinnerből ismertem, dyatlov szerepe igencsak más világ, de nagyot villantott

Yggdrasil - 2019. 06. 04. 23:27

@Feelgod
Mindig az élet írja a legdurvább sztorikat. Emlékszem, a 2000-es évek elején mennyit mondogattuk, hogy Hálivúd már ezerszer elfüstölte a világot, Brúszvilisz ugyanennyiszer megmentette, de ARRA egyetlen filmes se mert legmerészebb álmában se gondolni, hogy a WTC egy nap terrorcselekmény következtében a földdel lesz egyenlővé.

nadi007 - 2019. 06. 04. 23:31

Eddig azt hittem, hogy a “Nem nézem a GOT-ot” a 2019-es “Vegán vagyok.”
Erre van aki nem nézi a sorozatot mert sokat cigiznek benne. :D
Fent vagyok amúgy több kertészettel foglalkozó fórumon és sosem felejtem el megemlíteni, hogy engem mennyire nem érdekel a kertészet. Sosem voltam még kertben, de szerintem nem lehet valami jó dolog.
Amúgy is a sok gyümölcs ilyenkor tavasszal overdosed.
Eléggé unpopular ott az opinion-om, de nem érdekel. Mer’ ők meg nem dobnak be 1 angol szót 3 mondatonként, úgyhogy nincsenek velem egy szinten.
Örülök neki, hogy az ilyen teljesen felesleges hozzászólásokra nem pazarlunk manapság papírt. :) Ja, és, hogy értsd. No offense, csak úgy leírtam pár gondolatot.

Final note: Simán az egyik legjobb sorozat amit valaha láttam. Sok dokumentumfilmet néztem már a témában, de egyik sem tudta ilyen közel hozni a dolgot. Nem tudom, hogy érte el a sorozat, de hiába halottam már sokszor mi történhetett volna hányan meghaltak, valahogy sosem éreztem át a dolgot.
Valószínűleg ez a Sztálinnak tulajdonított idézet a magyarázat: “Egy ember halála: tragédia, egymillióé: statisztika…”

Uatu - 2019. 06. 04. 23:44

A sorozat számomra abszolút kiemelkedik az idei évből, még úgy is, hogy nem volt azért tökéletes. A 4. rész eleji ugrás miatt nekem hiányérzetem maradt. A bányászokra vissza lehetett volna térni, a folyékony nitogén bevezetése is kimaradt, a 90 másodperc-et kicsit is jobban ki lehetett volna dolgozni.
Az utolsó rész viszont mindenért kárpótolt. Az év sorozatepizódja.

Feelgood: nem a legnagyobb, csak az egyik leghíresebb a nagyok közül. Ma már tudjuk, hogy voltak ennél durvábbak, csak azokat el tudták tusolni.

szk - 2019. 06. 04. 23:45

Yggdrasil:

Djatlov nyilván nagyon hajtott az előléptetésre. Tökéletesen bízott a reaktorban is (az 1-2.részben többször elhangzik az a kérdés: hogy tud egy RBMK reaktor felrobbanni?).

szk - 2019. 06. 04. 23:47

Uatu:

A folyékony nitrogén felhasználására nem került sor, ha jól tudom betonnal töltötték fel a reaktor alatti üreget.

Uatu - 2019. 06. 04. 23:59

szk:

Igen, tudom. Az is a kudarcba fulladt tervek egyike volt, amit feldobtak a sorozatban, de nem zártak le. Pont mint a bányászok. Bár őket legalább a végén megemlítik.

Benjy - 2019. 06. 05. 00:03

Amikor azt hiszed, hogy minden szörnyűséget láttál az eddigi részekben, és hogy nem jöhet már akkora meglepetés, akkor még a végén, a semmiből benyomnak egy iszonyat gyomrost. Az ilyen élmények miatt éri meg sorozatot nézni, amikor nem csak üres fejjel felállsz a képernyő elől, hanem még utána napokig rágódsz az eseményeken.

Human nagyon jól összefoglalta, hogy miért volt összességében valóban lehengerlő munka a végeredmény. Részemről is röppent rá a 10/10. Kíváncsi leszek, idén meg fogja-e valami közelíteni ezt a minőséget. Nyilván igen, de a “rózsaszín köd” miatt szerintem még sokáig minden “sokkal” rosszabbnak fog hatni.

skiz0 - 2019. 06. 05. 00:43

Én úgy gondolom ezek után nincs értelme többé sorozatokat nézni, mert ettől csakis rosszabb lehet az összes…. :)
Überdurva volt, egyszerűen nem lehet fogást találni rajta… egyetlen egy percet nem untam belőle az 5 rész alatt..
Ha ez a sorozat nem zsebel be idén/jövőre egy rakás díjat, akkor tényleg egy mocskos hazug világban élünk továbbra is… :)

Lenny - 2019. 06. 05. 00:52

nadi007
“Eddig azt hittem, hogy a “Nem nézem a GOT-ot” a 2019-es “Vegán vagyok.”“
Elkéstek, én már a GOT eleje mondom, hogy nem nézem. :D megint megelőztem a divatot.

Ezt amúgy néztem és letaglózó. Mindent elmondtak a többiek:
Final note: az atmoszfére vitte el a hátán és a díszlet aprólékossága nagyon megfogott engem is, 80-as években voltam gyerek de bőven a 90-es években is tartott még ez a “design”.

isotope235u - 2019. 06. 05. 01:42

Nálam a Scserbina – Legaszov párbeszéd volt a csúcspont, a hernyóval megspékelve. A buddhizmusban van egy ilyen narratíva, (de majdnem minden más vallásban megemlítik) hogy hernyó jelképezi az emberi lét tanulási szakaszát, aztán a halál felel meg a bebábozódásnak és a végén a pillangó újjászületése maga a kiteljesedés. Epic.

sidoka - 2019. 06. 05. 02:04

Nagyon nagy sorozat ezt tenyleg kotelezo lenne mindenkinek megnezni, isokolaban levetiteni vagy ilyesmi. De pl a GOT hoz ne hasonlitsatok sztem, azert mas egy 8 evados sorozat meg mas egy mini sorozat. Gondoljatok bele ebbol a storybol kihozni 8 evadot ezen a szinten…(hozzateszem nekem se tetszett a GOT 8.evad)

karit - 2019. 06. 05. 02:14

“amikor Legazov kimegy vallomást tenni, akkor imbolyog vele a világ képileg is. Mondom, ki sem szúrod lehet, hiszen elég sokat mozgatják dokufilmesen a kamerát, de itt kicsit máshogy teszik, apró trükkel még jobban átadják az érzelmeit.”

Az operatőr Legaszovval egyszerre lépegetett hátrafelé, szinkronban dülöngéltek, szerintem attól lett ilyen erőteljes a jelenet.

A sorozat meg az arányérzéke miatt. A minimális játékfilmes hozzáköltést leszámítva nagyon szikár írás, mentes minden túlkapástól, nyugati demagógiától és szentimentalizmustól, nem voltak fejkendőjüket szaggatva jajgató asszonykórusok, se a pc jegyében beleerőszakolt lgbt karakterek, még atomfizikusok közötti szappan se, csak Megoldandó Problémák és Emberek; meg nézőként valami egyszerre gyomor- és torokszorító (együtt)érzés, látva, milyen kevésen múlott, hogy most ide irkálhatunk.

sidoka - 2019. 06. 05. 02:21

Tisztelet azoknak akik az eletuket adtak hogy megmentsenek minket!

delMaar - 2019. 06. 05. 02:37

Én úgy gondolom ezek után van igazán értelme továbbra is sorozatokat nézni, mert ez bizonyítja, hogy vannak a rosszak, és bár nagy ritkán, de felcsillannak az igazán nagy kincsek. :)

viccet félre téve (és skiz0: no offense :), döbbenet, tisztelet, és meghajlás a Csernobil előtt. 5*superior.

human - 2019. 06. 05. 03:12

“Az operatőr Legaszovval egyszerre lépegetett hátrafelé, szinkronban dülöngéltek, szerintem attól lett ilyen erőteljes a jelenet.”

minden jelenetben együtt mozogtak a karakterekkel, nézd meg újra, itt extrán inog a kép, ahogy Legaszov meginog az elhatározásában (először ugye itt is hazudni akar – a féligazság is annak számít).

Trader - 2019. 06. 05. 07:20

10/10
Ha a néző nem tudná hogy igaz történet akkor is 10/10 és lenne de így még pláne!
Hihetetlen milyen kevesen múlt hogy nem pusztult ki Európa.
Itt van egy remek fotó album Csernobilról.
https://m.imgur.com/a/TwY6q

Running - 2019. 06. 05. 07:33

10/10. Maximális tiszteletem nekik, az utóbbi 10 év legjobb sorozata amit láttam és az nem kevés. Kicsit visszahozta a hitem, hogy van még remény jó sorozatokra.

Ayrons - 2019. 06. 05. 07:34

Az oroszok válasza a sorozatra. Szerintük ez egy lejárató kampány volt és tele volt ferdítésekkel. Ők is forgatnak egy sorozatot és abból nem marad ki a CIA szabotőre. 33 év után is semmi se változott náluk…
https://m.hvg.hu/kultura/20190604_Egy_orosz_teve_sajat_Csernobilfilmet_keszitene_a_CIA_szabotazsakciojarol

Python - 2019. 06. 05. 07:43

Baromi erős képi világilag, szinészi játékilag, kameratechnikailag valami brutálisan jó lett, zseniális az operatőr. Legaszov karakterének záró gondolatai pedig szerintem egy életre beleégnek az ember lelkébe, hisz rólunk, gyarló emberi mivoltunkról szól. Az epilógus, és az alatta szóló zene pedig…!
https://youtu.be/4Poc3MF8GFk

A sorozat bizony 10/10 -es! :)

kisanna - 2019. 06. 05. 07:48

köszi a spoilert a végéről!
:(

winnie - 2019. 06. 05. 07:54

mire gondolsz? én még egy percet nem láttam a sorozatból, ezért is olvastam át az írásokat, de nem éreztem spoileresnek (a magam részéről), nem láttam benne olyasmit, ami rontaná az élményt. persze lehet, hogy csak átfutottam rajta véletlenül.

kisanna - 2019. 06. 05. 08:11

“A végén meg kiderül, hogy mindenki halott azokból, akik a hídról nézték a “szépséget”.”

persze, tudom, hogy ez annyira nem lehet meglepő, de én még nem tudtam megnézni az utolsó részt, ezért írtam csak.

Sulo - 2019. 06. 05. 08:13

@Ayrons Szerintem eső után köpönyeg. Eleve már 2013-ba elkészítették a maguk verzióját, orosz/ukrán együttműködésben egy 4 részes minit, a Мотыльки – Inseparable sorozatot. Itthon (hibás fordításban) Lepkék címmel található meg.

Csak ismétlem az előttem szólókat, 10/10. Zsigeri, tűpontos, drámai, történetvezetésben is és látványban is. Én is bőven az a generáció vagyok akit érintett, szomszéd járt is ki kamionnal. Legnagyobb félelmem az volt az elején, hogy mivel “nyugati” darab majd nekiáll ekézni az oroszokat és az egész rendszert, hogy mi vagyunk a faja gyerekek, ti meg még ezt is képtelenek voltatok, de szerencsére elmaradt. Megfelelő tisztelettel nyúlt a történethez és ez azt gondolom ma nagy szó, hogy nem hatásvadász, nincsenek bántó túlzások benne semmilyen téren.

@LoGi te meg ülj le, egyes. Attól, hogy ennyi angol szót használsz nem fogsz intellektuálisabbnak tűnni, sőt ;)

Csigusz - 2019. 06. 05. 08:15

Ez bizony nagybetűs 10/10 volt, pedig előzetesen nem hittem volna, hogy ez egy ennyire komoly darab lesz.
Gyakorlatilag az első rész vége óta minden héten jobban vártam, mint a GoT-ot.
Az utolsó részből én kicsit hiányoltam a szarkofág építését, esetleg azt is megmutathatták volna milyen nehézségeket okozott (pl mint a tető takarítása), de így is szuper volt.

Arra amúgy kíváncsi lennék, hogy egy amerikai nézőnek, vagy akár csak tőlünk nyugatabbra miként csapódik le a kép világ, nekünk pl Pripjaty paneljai szinte mintha itt lennének kinézve az ablakon.

trader - 2019. 06. 05. 08:18

Ayrons
Tényleg hihetettlen, 33 év eltelt és még mindig ugyan az a mentalitás.
Viszont nem lepödnék meg ,ha kiderülne ,hogy az amerikai kormány besegitett anyagilag egy jó Oroszországot lejárató kampány filmbe… Ennél nagyobb blamát nehéz lenne találni.

A sorozat 10/10

szyszaa - 2019. 06. 05. 08:21

Látvány, mondanivaló, tartalom 10/10 összességében minden 10/10! Akkor születtem. Megérintett nagyon…

atalanta - 2019. 06. 05. 08:35

Muszáj nekem is csatlakoznom: zseniális, elképesztően erős sorozat! Nagyszerű párbeszédek, elképesztő képi világ, erős mondanivaló, szenzációs színészek, történelmi hűség! 10/10

AvaMoore - 2019. 06. 05. 08:40

LoGi:”…és első snittre a karakterek között se találtam olyat, akinek a sorsa érdekelne valami miatt.”

A sorozat fordított szerkezetet használ, az első rész normál esetben az utolsó lenne, és a második rész az utolsó előtti (vagyis a legerősebb, azaz a tetőpont). Itt fordított szerkezetben mesélik el a történetet, mert nem akarják az időt húzni azzal, hogy felrobban a reaktor, hiszen mindenki tudja, hogy fel fog robbanni. Szóval érdemes még a második részt megnézned, ott fogsz kapni három főszereplőt, akit tudsz majd követni. Az első rész azt a káoszt mutatja be, ami a valóságban is volt. Ha közülük nem találtál olyan karaktert, akinek hirtelen érdekelt volna a sorsa, az azért volt, mert nem ők a főszereplők. De később persze az ő sorsuk is érdekelni fog, ahogy halad előre a történet. Ha van kedved, még a legerősebb, második részt próbáld be, ha az se fog meg, akkor tényleg kár erőltetni. De annak nincs értelme, hogy belenéztél az első részbe, aztán megnézted az utolsót (eleve a főszereplőket akkor nem is ismerted, mert ők az első részben nincsenek, vagyis az egyikőjük szerepel egy-két percig, de ennyi). Szóval nem csodálom, ha nem volt fonal, amit tudtál volna követni, mert azt az első részben még nem prezentálták neked, ott csak megmutatták, mi történt, amit nyilván mindenki tudott már… :-)

evergreen976 - 2019. 06. 05. 08:45

Ez 10/10!
Számomra az év egyik legjobb sorozata.
Kegyetlen.
A színészi alakítás és a rendezői munka…meg minden TÖKÉLETES! (Basszus, ilyet még filmre sem írtam még, nem hogy sorozatra.)

Darc1n - 2019. 06. 05. 08:56

A kameraimbolygós jelenetnél beleborsództam, meg is jegyeztem feleségemnek, hogy ez nagyon profi kamerás trükk. Az egész sorozat 10/10 nekünk.

Mara - 2019. 06. 05. 09:09

“kisanna
köszi a spoilert a végéről!
:(”

Milyen spoilert? :O Arról ne is beszéljünk, hogy egy évadösszefoglalót akkor szokás elolvasni, ha megnéztük az évadot.

Az a furcsa hatás maradt meg bennem egyébként, hogy bármennyire is tudom, hogy nem így van, úgy érzem, mintha fekete-fehérben néztem volna végig az egészet.

GZ - 2019. 06. 05. 09:15

10/10,imádtam :)

Nálam az volt még egy emlékezetes jelenet, amikor a tudós nő meséli, hogy a kórházban beszélt az egyik dolgozóval és konkrétan nem volt arca.
(Arról a gépészről volt szó, akit még az elején akarata ellenére kihajtottak a tetőre, hogy nézzen le a gödörbe, mi újság a reaktorral. Aztán mire visszafordul a kamera felé, az addig falfehér arca már rák vörösre színeződött.)

Benjy - 2019. 06. 05. 09:49

“(Arról a gépészről volt szó, akit még az elején akarata ellenére kihajtottak a tetőre, hogy nézzen le a gödörbe, mi újság a reaktorral. Aztán mire visszafordul a kamera felé, az addig falfehér arca már rák vörösre színeződött.)”

Az nem ő volt. Először én is azt hittem, de ha visszanézed első részt, csak hasonlítanak egymásra Akimovval. Akimov és Toptunov voltak akik lementek az első részben kinyitni a szelepeket.

GZ - 2019. 06. 05. 10:05

Benjy – 2019. 06. 05. 09:49

Áhh, köszi, akkor rosszul emlékeztem a nevekre.
(Mondjuk a filmes dramaturgia szempontjából így tűnt kereknek, de ha nem így volt, hát nem így volt.)

karit - 2019. 06. 05. 10:07

Cseppet sem csorbítandó a sorozat érdemeit, azért ha a ’79-es Kína szindrómából készült volna ugyanez a feszes öt rész, nem a véres valóságról a szomszédunkban, úgy egész más lenne az attitűd és a kiváltott hatás: felkavaró helyett inkább “csak” lenyűgöző.

Nyilván akkor is járna a 10 pont, de ez a bizsergető valóság-érzés megfizethetetlen. (Minden másra ott a MesterKártya.)

Egyébként, ha ki is kérték maguknak az oroszok, sőt, ha Gyatlov netán Moszad-ügynök volt, akkor is járt volna Moszkvának a f@szkorbács. És nincsenek illúzióim, ma is ugyanezt tennék.

Yggdrasil - 2019. 06. 05. 10:10

@nadi007
DDD <3
Én nem tudtam ilyen jól megfogalmazni, de ugyanezt gondoltam.

danNN - 2019. 06. 05. 10:16

86 júniusi vagyok és hát elég fiatalon diagnosztizáltak pajzsmirigy rákkal, mondanom se kell hatalmas gyomros volt ez nekem. Le a kalappal.

lambertkoma - 2019. 06. 05. 11:00

Számomra a legfontosabb üzenet:az elbaszott rendszerekben is EMBEREK élnek. Mindenféle minőségű, képességű, sorsú emberek. Emberközpontú, humanista dráma, hibátlan arányérzékkel és képi világgal megvalósítva.

Borisz72 - 2019. 06. 05. 11:12

Egy tökéletes mű…Rengeteg sorozaton vagyok már túl, kaszálok is rendesen,de ez… Elismerésem az alkotóknak és bár Jared Harris-t eddig is bírtam, most a mennybe ment nálam ezzel az alakítással. Le a kalappal előte és a Stakka Bo-s rendező srác előtt is. Hihetetlen jó dolgot csináltak.

tomi7979 - 2019. 06. 05. 12:12

Két jelenet amit még nem említett senki:
– A 3. részben a temetésen ahogy megjelenik a dombtetőn a betonkeverős kamaz
– A 4. részben ahogy ülnek a munkások a WC-nek kinevezett gerendán

_Peter - 2019. 06. 05. 12:41

Minden létező díjat oda a készítő, író, színész, operatőr elvtársaknak! Milyen erős párbeszédek, tökéletes casting, milyen alakítások és látványos jelenetek! 10/10 az évtized sorozata, minden második mondat hét idézete. Teljesen a hatása alatt vagyok. Mennyi áthallás az igazság, valóság tagadásáról a mai világra is.

fencikoci - 2019. 06. 05. 13:17

Életemben ennyire nem volt rám hatással sorozat.
És életemben nem sírtam még úgy egy zenei aláfestéstől, mint ennek a sorozatnak a végén. Nem csak az archív felvételek, és az életek végének története, de a zene is olyan alatta, hogy érzed benne az abszolút véget.

Ez a sorozat – mind az 5 része – igazi zsenialitás. 12/10-es sorozat. A korhűség a díszletben és jelmezekben, a témák feldolgozása és tálalása, az egyes sorsok alakulása… Félelmetes. Komjuk karakterének megalkotása telitalálat volt. A tűzoltó feleségének története megrendítő.

Számomra a legmellbevágóbb jelenetek a következők voltak:
– kórházban a sugárfertőzöttek haláltusája (ahogy gyakorlatilag sejtszinten szétestek. Komjuk mondata: “Akimovnak nem volt arca”.)
– a sugárfertőzöttek temetése (lehegesztett ólomkoporsók, és a betonos kiöntés)
– a tanúvallomások és Legaszov mondata, hogy az egyetlen jó embert tették meg az egész mentés vezetőjének
– az öreg néni és ahogy a tehenet lelőtték
– a záró képsorok az aláfestő zenével

Nem tudom, képes lesz-e valaha sorozat ekkorát ugrani, mint ahová a Csernobil tette a lécet.

unrealnoise - 2019. 06. 05. 13:22

Első rész 8/10, utána mind vastag 10/10, a hangulat, a zene, a látvány, az ahogy és amit meslélnek, a képek…

Siman all time top 5-be való, és ez azért nagyon nagy szó 2019-ben, hogy így a semmiből, ennyi sorozat után valaki még képes ledobni az “atombombát”…

ascii - 2019. 06. 05. 13:45

Ezt a spoilert dolgot felejtsük már el, a látványt az atmoszférát, a zenét, a párbeszédeket, a snitteket, a fényképezést nem lehet elspoilerezni. a sorozat (vagy film) egy összművészet.

jelen esetben a cselekményszál ismert, viszont az nem mindegy, hogy egy profi csapat, vagy én kamerástelefonnal meg a haverokkal leforgatom a katasztrófát.

igen naiv embernek kell lenni, hogy azt higgyük a vasúti hídon lévő katasztrófatúristák jelentkeztek a soron következő hegylakó castingra.

StG - 2019. 06. 05. 13:49

@fencikoci
“de a zene is olyan alatta, hogy érzed benne az abszolút véget.”
Nekem is nagy kedvencem a zárás, talán kicsit más okból. Google a barátom, így megtudtam, hogy az epizód címe (Vichnaya Pamyat) olyasféle felkiáltás az ortodox temetési szertartásokon ill. egyházi énekekben, mint nálunk a “nyugodjék békében!”, kb. “emléke örökké élni fog!” Felteszem, hogy a kóru is egy ilyen éneket énekel, bár még nem tudtam utánanézni.
Így szerintem nagyon szépen körbeér azzal, amit Scserbina mondott a búvárok toborzásakor: “Ezerévnyi önfeláldozás van a vérünkben. És minden generációnak meg kell ismernie a saját szenvedését.” Vagy a tehéntelenített néni: Itt voltunk a háborúk, éhínség stb. alatt, hová is mennénk?!
Megindító, na…

dexike3 - 2019. 06. 05. 13:57

@Sherlock20:
dettó!

@danNN:
nagyon sajnálom, remélem rendbe jöttél. nekem is van ismerősöm, aki ilyennel küzdött. sajnos sokak szenvedték meg néhány ember hülyeségét.

ascii - 2019. 06. 05. 14:09

@StG

Homin Lviv Municipal Choir, a kórus akik felénekelték a záródalt:
https://bit.ly/2Xu3i0W

az izlandi szerző, író pedig: Hildur Guðnadóttir, aki az egész OST-et jegyzi.

a szívfacsaró dal pedig:
https://youtu.be/4Poc3MF8GFk

human - 2019. 06. 05. 14:20

a hidas dolog nem is nagy spoiler, csak egy lábjegyzet a fináléban, cska az évadkritika keretét megláttam benne :)

fencikoci - 2019. 06. 05. 14:54

4 perces dal, de mind a 4 perce… igazi tetőpont.

ascii - 2019. 06. 05. 15:00

az E04-ben szereplő Fekete Holló dalt is eléggé eltalálták a temetés közben:

https://youtu.be/B6T5hy9_Qf0

Never - 2019. 06. 05. 15:24

ha erdekel valakit akkor itt egy SkyNews-os riport amiben bemutatjak a valodi hosoket es az o reakciojukat a sorozatra https://youtu.be/jo2X-zRmiEU

winnie - 2019. 06. 05. 15:28

köszi, ezt lehet, hogy kirakjuk.

Zsombi2002 - 2019. 06. 05. 15:55

A sorozat nagyon megérintett, és pár haveromat is. Ma suliban egyikük megjegyezte, hogy a plakát alapján sugárfertőzött zombikat várt, ezért kezdett bele. xd de végig kitartott, mert odaszogezte a sori végül. Mély nyomokat hagyott bennem, ennyire “felnőtt” sorozatot még sosem láttam.

Hellhound - 2019. 06. 05. 16:10

Már az elejétől kezdve nagyon ütős. Én kis naív, pedig veterán néző vagyok, hirtelen nem értettem miért rak ki több napi ételt a macskájának… A kutyák elhagyása és későbbi kiiktatása… A tudós és a politikus váratlan barátsága (‘brománca’)… De leginkább az egész úgy ahogy van.

Sulo - 2019. 06. 05. 17:38

@winnie, @human, nem tudom amúgy most mennyire fognak belefutni a nézők a Мотыльки (Lepkék) sorozatba, arról esetleg nem terveztek egy írást az oldalon?

StG - 2019. 06. 05. 18:55

@ascii: Köszi szépen!

Ilyen ez a műfaj “eredetiben”: https://youtu.be/si_H9GXuGtU

Chilokus - 2019. 06. 05. 19:32

10/10

egyvalami azért nekem hiányzott belőle.
1986. Május 1-jét eléggé figyelmen kívül hagyták, kvázi semmi szó sem esik róla. Pedig történelmileg utólag kiderült, elég nehéz Párttitkári döntések sorozata vezetett ahhoz, hogy az emberek márpedig menjenek csak az utcára. Ha nem Skandinávia felé viszi a légáramlat, hanem Európa közepe felé, akkor is.
Én akkor 9 évesen lufival a kezemben vattacukroztam egész nap a majálison.

Aztán egyetemi éveim alatt volt egy erről szóló szeminárium, ami miatt a levéltárból előkerestem az aktuális erről szóló újságcikkeket. Wow! Érdemes megnézni.
A legeslegelső cikkek kb. 5cmx10cm hasábok voltak. Szinte semmi.
Kíváló sorozat volt: még azért 2 epizód nekem belefért volna (nem feltétlenül az epilóg után)

human - 2019. 06. 05. 19:47

Sulo: sztem az csak nagyon hardcoreoknak ajánlott, belenéztem és sokkal rosszabbul van megcsinálva filmkészítésileg, nekem nem adta.

des - 2019. 06. 05. 21:28

Én is belenéztem az Inseparable-be, de nekem sem tetszett. Olyan “kisvárosos”. Illetve a tetős jelenet azzal a zenével nagyon nem tetszett. Ebből is látszik, hogy a jól megválasztott “zenék” (hangok, zajok) is mennyire fontosak. (53.perc)

Tortilla - 2019. 06. 05. 22:42

De jó lett volna úgy nézni ezt a sorozatot, hogy igen, ez a sötét múlt, de tanultunk belőle és ilyen rendszer nem létezhet többé.

Nem akarok politizálni, de különös pikantériát ad a sorozatnak, hogy pont az utolsó rész bemutatása utáni napon nyújtották be kis hazánkban, a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét megszüntető törvényt.

Aki végignézte a sorozatot, tökéletes képet kaphat arról, hogy hová vezet az az út, amire az elmúlt években újra ráfordult ez az ország.

Coimbra - 2019. 06. 05. 23:13

9/10 nálam, a 2. és 3. rész magassága annyira észveszejtő (ezen belül is a 3.)

kevésbé kiemelt jeleneten belüli rész:
– a betonkeverős temetésnél a sok özvegynél ott a fénykép, de Ludmillánál csak egy pár cipő + ahogy megpillantja a Kamazt

Tényleg jó volt a sorozatvégi vetítés, de az is kiderült belőle, hogy Legaszovot nagyon mellélőtték. Csak az alapján a pár jelenet alapján, ahogy mutatják, sokkal élettel telibb még fekete-fehérben is, mint amit Moriarty mutatott. Nem tudom, hogy kinek a döntése volt, belőle jön-e ez, vagy a rendező mondta, hogy legyen gondolkodó befelé fordulós, de pl. a vodkázás mutathatta volna, hogy tud laza is lenni, de még a hotel bárjában se volt az, nem hogy a tárgyalóasztalnál.
Harisszel van egy interjú, az alapján inkább az elsőre tippelek, ezt tudja hozni, karakterszínész, bár Moriarty-n kívül nem láttam mást, és ott se volt egy nagy showman. Ami furcsa itt, hogy nem is nagyon tud beszélni, ami színésznél meglehetősen furcsa:
https://www.youtube.com/watch?v=Ppxs_XL3WvY

Csernobil mindig is érdekelt, mert az iskolánkba magántanulóként járt egy srác, aki pont 86/87 körül született, és csökevényes lábakkal kell élnie tolószékben a mai napig. Nem is biztos, hogy emiatt, de talán egyszer elhangzott az iskolában/városban, hogy ezért olyan, így elhittem, ám akárhogy is, emiatt mindig megjegyeztem Csernobilt, még ha magát a történetet nem nagyon kutattam, hogy mi történt. A szellemvárososdi pl. kimaradt nekem, pár hete Google Mapsen kerestem a reaktort, és annyira koncentráltam a településre, hogy Pripyatig el se mentem, és hiába tudtam már, hogy milyen az új szarkofág, nem esett le, hogy brutális mérete lesz, ezért azt hittem, csak azért nem találom, mert nem néztem meg alaposan, aztán valahogy koordinátákkal kerestem, és végre meglett napokkal később, ledöbbentem, hogy tényleg mekkora, mint egy hangár. Logikusan hangzott, hogy Csernobil lehet település, onnan kitelepítettek, de hogy van egy távoli város, Pripyat (eleve furcsa, hogy az lett alvóváros, mint mondjuk Budakeszi, hiszen lehetett volna lakni Csernobilban is, ahogy most is laknak ott 2000-en), meg a 30 km-es zóna, sőt, Fehéroroszország is veszélyes, ezek új dolgok voltak számomra.

A likvidátorokról lehetett volna többet mutatni.

karit: Kolmyuk karaktere abból a szempontból PC-s beleerőszakolás, hogy nő lett. Nyilván lehettek kutatónők akkor is, de ez, hogy ő Belaruszból leutazik Csernobilbe, persze pont van barátosnéja (azért így, mert kódolt nyelven beszélgetnek), majd onnan Moszkvába, és önjelölt szakértő lesz, aki rögtön a Kremlbe jut, na, ez a PC beleerőszakolása. Értem a 20 tudós 1-gyé sűrítését, nincs is vele gondom dramaturgiai szempontból, de azért lássuk, hogy ebben is vannak túlzások.

Egyébként Ludmilla azért van ébren a robbanáskor, mert állapotosként rosszulléte van, ami akkor le se esik, mert egy sima éjjeli felkelés is lehet. Csak minél többet olvasol két rész között, hogy x karakter igaz történet, szült és gyermeke alig élt, ebből már összerakod a képet, és a következő részben ezeket a jeleneteket várod, de vissza kell nézned, hogy leessen, hogy ja, tényleg, nem azért kelt fel, mert ez hollywoodi túlzás, persze más szempontból biztos az.

Piccolo_Machiavelli - 2019. 06. 05. 23:45

@ Tortilla – 2019. 06. 05. 22:42
Ebben a mondatban minden benne van: “Scientist and your idiot obsession with reaseon”

Lui - 2019. 06. 06. 00:19

Nem is emlékszem, mikor kötött le ennyire egy sorozat a nézése közben ennyire, mint ez. Gyakorlatilag minden egyes képkockája.. a rácsodálkozás, a beleborzongás és hidegrázás.. a hangos k*a anyázás.. mindent kihozott belőlem, úgy, hogy rengeteg mindent láttam, hallottam tudtam már korábbról.

10/10

kötelezővé kellene tenni a mindenkori fiataloknak az iskolákban.
minden létező ismerősöm a megnézésre fogom buzdítani..

És mi még aggódtunk, mi lesz az HBO-val egy zseniális GOT után.. :D

Gegory - 2019. 06. 06. 01:02

Engem mindig is érdekel ez a téma de nagyon mellbe vágott a sugárzással kapcsolatos dolgok. Legutóbb ami hasonló volt a témába és nagyon is szívbe markoló volt az a Hallmarkos tengeralattjáró atom világ katasztrófás mini sorozat volt. Sajnos nem emlékszem a nevére de pont ezt az érzést váltotta ki belőlem mint ez a sorozat.

dcc - 2019. 06. 06. 02:43

@Csigusz

“Arra amúgy kíváncsi lennék, hogy egy amerikai nézőnek, vagy akár csak tőlünk nyugatabbra miként csapódik le a kép világ, nekünk pl Pripjaty paneljai szinte mintha itt lennének kinézve az ablakon.”

https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/06/02/az_hbo-s_csernobil_sorozatnak_hala_vegre_az_amerikai_szaksajto_is_felfedezte_az_igazi_autocsodat_a_ladat/

weakup - 2019. 06. 06. 02:50

@Gegory
On the beach c. négyrészes minisorozat volt – magyarul elég szerencsétlenül valami Veszélyes jövő címen futott. Nekem is tetszett (már ha lehet egy ilyen témájú filmre vagy sorozatra ezt mondani) és valóban hasonló a hangulata és a témája is.

winnie - 2019. 06. 06. 05:14

“És mi még aggódtunk, mi lesz az HBO-val egy zseniális GOT után.. :D”

vagy a zseniális veep után, de már így is megy az hbo-n jó pár nagyon, nagyon jó sorozat (most indult a years & years, az is koprodukció), és elnézve a berendeléseket, még sokkal jobb projektjeik is vannak.

az a “baj” (idézőjel, mert dehogy baj), hogy sokan az hbo-val azonosítják a sorozatot, pedig ők tényleg “csak” beszálltak a sky atlantic mellé. szóval míg vannak hbo-s hbo sorozatok, ez annyira hbo-s, mint a my brilliant friend és a young pope.

ravengirl - 2019. 06. 06. 09:27

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, zseniális, olyan feszültségben ültem végig, amire sorozat esetében már nem is emlékszem, hogy volt korábban nálam ilyen. Az mindig mellbevágóbb, ha egy megtörtént eseményt dolgoznak fel, az nem olyan, hogy befejezted és annyi volt. Az utolsó ilyen élményem nem is sorozathoz, hanem filmhez, a Spotlighthoz kapcsolódott. Hetekig agyaltam rajta, és persze az ember hall ilyet-olyat (egyházról, vagy jelen esetben Csernobilról), de így szembesülni a részletekkel, emberi sorsokkal… Döbbenet. Mindenkinek látnia kellene (szerintem).

N'taro - 2019. 06. 06. 11:53

“Egyébként Ludmilla azért van ébren a robbanáskor, mert állapotosként rosszulléte van”

Eloszor racsodalkoztam, hogy elrontottak a jelentet, meg mutattam is a felesegemnek, hogy fel van hajtva a WCn az uloke. O mondta, hogy akkor nyilvan hanyni volt.

dcc - 2019. 06. 06. 12:24

Számomra is tökéletes a sorozat, minden résszel egyre jobban beszippantott, és örülök hogy a környezetemben is szinte mindenki megnézte, és már napok óta ez a téma. Kistesómnak(17) és szüleimnek hazaviszem, és megnézem velük újra.
Nekem ott volt a tetőpont, mikor a kgb-s csóka azt mondja Legasovnak:

“olyan jelentéktelen lesz a magát körülvevő világ számára,
hogy amikor végül meghal, nehéz lesz egyáltalán megtudni,
hogy élt-e valaha”

És íme együtt vagyunk a tanúi ahogy egy világ megismerte a nevét, és amit tett.

asd - 2019. 06. 06. 12:34

Eddig az év legjobb sorozata. Csak sajnos hamar vége lett, egy 8 részes évadot ki lehetett volna belőle hozni.

Reni - 2019. 06. 06. 13:25

A sorozat engem is lenyugozott. Egy huzambn neztem vegig az elso 3 reszt, es csak azert hgytam abba, mert muszaj volt aludnom, es dolgoznom masnap.
10/10 szerintem is.

De mit gondoltok errol a kritikarol?
https://www.google.com/amp/s/www.newyorker.com/news/our-columnists/what-hbos-chernobyl-got-right-and-what-it-got-terribly-wrong/amp

Olyan fura, hogy a magyarok, akik eltek ebben a vilagban, egyaltalan nem akadnak ki a cikkben emlitett “hibakon”, mig a nyugati kritika ezt latja meg legerosebben. A szereplok nincsenek ugy elnyomva, es batrabban szembeszegulnek a hatalomnak, mint azt valojaban lehetett anno.
Erdekes.

Zombiebie - 2019. 06. 06. 13:30

Ezt beszélem már mióta. A minisorozatoknak rengeteg előnyük van. Embere válogatja, de szerintem 5 évad felett már nehezen tartható a színvonal. Igaz rengeteg cáfolatot is tudnék hozni erre, jó pár régi kedvencem 10+ évadot is megért , vagy 7+ és nehéz volt akkor elengedni őket. Utólag visszagondolva azonban nem szeretném újra nézni őket, egyszerűen sajnálnám rá az időt munka és család mellett. A minisorozatok nálam itt lépnek a képbe. Csak nézzük meg ezt a sok berendelést és kaszát… Tudom, munkahelyet adnak, iparágat látnak el, de ezeknek a sorozatoknak a kétharmada nálam (és kihangsúlyozom, NÁLAM) kuka, ami ugye szubjektív, tiszteletben tartom más ízlését. Tőlem jöhetne több mini sori. Nem tudnám elnézni ugyanazokat a szereplőket már 10 évig, de még 5-is sem.

Ez a sorozat nagyszerűen keretbe lett foglalva és úgy gondolom, hogy az érzékeny téma ellenére sem hibázott. Az biztos, hogy ez sokáig mérce lesz még a minisorozatok között is.

scz - 2019. 06. 06. 14:27

Nem olvastam végig a $bignum kommentet, szóval lehet vótmá, de “vége az első évadnak”? Az elsőnek? Lesz második? Tudtok valamit?
(Mondjuk egy Fukushimára kíváncsi lennék)

szk - 2019. 06. 06. 14:40

Reni:

Az emberek mindíg összekeverik a dokumentumfilmet és a játékfilmet. Ez játékfilm. Persze igyekeztek a valósághoz hűnek lenni, de nyilván voltak olyan részek ahol ettől eltértek. És persze az öt órás határt is tartani kellett. Azzal viszont nem értek egyet hogy mindent a rendszerre kenjünk és az egyéni indítékok nem számítanak. Ha ez igaz volna, akkor Akimov, Toptunov és a többiek nem ellenkeznek hanem Djatlovval egyetértve végigviszik a kísérletet. Djatlov az egyetlen aki a kísérlet végrehajtását erőlteti. Pedig ugye a végrehajtás nem létszükség, a reaktor már rég működik anélkül is, 3 sikertelen próbálkozás is volt. Az ő egyéni motivációja a motorja az egésznek.

winnie - 2019. 06. 06. 14:41

“de “vége az első évadnak”? ”

nem ez a címünk:)

nem lesz folytatás, bár a készítő mondta, hogy ha az hbo megkeresné, hogy egy másik katasztrófáról is csináljon, akkor nem mondana rögtön nemet. és azt is mondta, hogy őt a katasztrófa kevésbé érdekelte, mint a szovjet viszonyok, tehát lehet, hogy azokról inkább csinálna valamit, de egyik sem valószínű, hogy ezen nem címke alatt menne. ha sor kerülne rá. tegnap azt tweetelte, hogy nem lesz folytatás-folytatás.

sorozat/gyilkos - 2019. 06. 06. 18:45

Nem fogom körbehozsannázni, mások nagyjából minden dicséretet elmondtak róla, amit megérdemel. Alltime top 3 nálam is.

Egyetlen tkp apróság lenne, amit leginkább csak azért hozok fel, mert sehol máshol nem láttam.

SPOILER

A második rész vége felé esedékes KB ülésen, ahol felvázolják a még rosszabb lehetőséget , ill. annak megoldását, engem némileg felbosszantott a pofátlan hatásvadászat. Miután emberek ezrei voltak már akkor halálra ítélve és tudhatóan további ezreket kellett beküldeni a takarításra, 3 ember sorsával indokolni egy egész KB bizottsági ülést (és az elképesztően gyomorszorító opció levezetését), egyáltalán pártfőtitlkári igent kérni erre, amikor helyben sokszor ennyi embert küldtek a halálba, hát talán ez volt az egyetlen dramaturgiai pillanat, ahol átverve éreztem magam.

Gondolom azzal számoltak, – valsz. helyesen -, hogy a nézők olyan sokkban lesznek, fel sem tűnik nekik a finom dramaturgiai átbaszxrintás.

_Peter - 2019. 06. 06. 19:44

Az igaz indexen a cikk, az egyik putyintévé válaszként erre a brit-amerikai “lejáratásra” rendelt egy saját feldolgozást? Amiben Brüsszel, Soros természetesen a CIA okozta a robbanást?! Legaszov mondatai a fájó igazságról örökérvényűek. :(
A Sky és HBO csinálhatna minisorozatot a pár éve lelőtt utasszállítóról is, kapjanak csak agyvérzést a Kremlben. :D

human - 2019. 06. 06. 23:27

” Tudom, munkahelyet adnak, iparágat látnak el, de ezeknek a sorozatoknak a kétharmada nálam (és kihangsúlyozom, NÁLAM) kuka”

akkor ezek szerint 166 sorozatot nézel? ELÉG DURVA. (idén vagy 500 írt sorozat premierel, ha csak a 2/3 kuka, akkor elég sok marad.)

human - 2019. 06. 06. 23:29

“(Mondjuk egy Fukushimára kíváncsi lennék)”

abba sztem nincs ennyi puskapor az alapján amit eddig tudunk. meg szerintem hülye lenne, ha most abba menne bele, még ha lenne is, túlságosan beskatulyázná magát.

- 2019. 06. 07. 09:20

A nagyon ritka tízpertizet megadtam neki. Mestermunka.

SG - 2019. 06. 07. 09:59

@sorozat/gyilkos: Ez nem dramaturgiai fogás, hanem az a rendszer így működött, egy ilyen döntést nem hozhattak meg helyben a “kisfőnökök”. Ez a kézivezérelt rendszerek hatalmas hátránya, ezért mozdulnak olyan lomhán és ha mozdulnak, ezért lesz annyira durva a reakciójuk.
Egyébként meg, míg ezer, tízezer névtelen ember fenyegetett, addig az csak statisztika. Ha tudsz mutatni három konkrét embert, akiknek a vállára ekkora terhet raksz és tudod, hogy ők is tisztában vannak vele, a halálba mennek, kissé más lesz a nézőpont.

des - 2019. 06. 07. 10:14

Csak egy kis érdekesség, ha már fukushima szóba került:
https://www.youtube.com/watch?v=SF0Pq0O4Wl0

Azért érdekes, hogy a kommentek egy része a chernobyl-ből származó idézetek és mondatok. :D

Giruy - 2019. 06. 07. 10:18

Szerintem remek volt a sorozat, egyértelműen le a kalappal. Ugyanakkor ezen a cikken is érdemes elgondolkodni: https://www.forbes.com/sites/michaelshellenberger/2019/06/06/why-hbos-chernobyl-gets-nuclear-so-wrong/amp/

scz - 2019. 06. 07. 11:49

@winnie: jogos, az url és cikk címe már pontosabb, a kiemelt oldalsávban van így, és viccesnek hat.

prutrelease - 2019. 06. 07. 18:25

nem értem a nagy hypeot.
sötét, fantáziátlan képi világ, forgatókönyvírás 101 szintű dramaturgia, amiket itt kiemeltek a kameramozgással kapcsolatban tökéletesen illusztrálja hogyan _nem_ kellene, az alkotót állítólag a szovjet rendszer érdekelte, na azt jellegzetesen nyugatos verzióban mutatta be, tkp. magas színvonalú propagandafilm
karakterek érdektelenek.
legjobb esetben 6/10, bár őszintén szólva, alig bírtam végignézni, annyira sötét, erőltetett, egysíkú, érdektelen.
egy valóban jó dokumentumfilm ezerszer többet ért volna
mondjuk a killing eve-szintű bárgyúságoknál jobban megcsinált és értékesebb, ez tény

Alexander87 - 2019. 06. 07. 20:26

prutrelease :

Sötét fantáziátlan képi világ? Nos, Szovjetunió. Atomkatasztrófa. Az egy sötét világ volt…mit vártál rózsaszín unikornisokat?

forgatókönyv…hát mivel megtörtént eseményről van szó…mit vártál? Megdöbbentő csavarokat?

Propaganda film…tudod mit. Neked jvaslom a roszkiknál most készülő Csernobil sorozatot. Na , az lesz neked való, mert abból kiderül hogy a CIA csinálta a katasztrófát.

ascii - 2019. 06. 07. 22:00

@prutrelease
én azért kíváncsi lennék nálad mi lenne mondjuk a top, ha itt ezt erős közepesre ítéled.

tökéletes képi világ volt, ahol a cél a nyomasztó atmoszféra megteremtése, minden szög, filter, minden képkocka mestermű, viszont nyilván nagyobb szakértelmed van, megoszthatnád velünk.

nem propaganda, hanem így működnek a mai napig a dolgok az oroszoknál, nincs semmi fényezve, vagy árnyékolva, lásd az NTV reakcióját, hogy majd saját verziót készítenek cia szabotázzsal, de e téren is várom építő kritikádat.

jarred harris & stellan skarsgard jeleneteit napokig el lehetne nézni, a feszültségteremtés, a monológok mind zseniálisak, szerinted érdektelenek, kíváncsian várom a javaslatodat, milyen szereposztás kellett volna ehelyett.

a témával kapcsolatban készült dokumentumfilmekkel volgát lehetne rekeszteni, viszont szemtől szembe csak így tudták ábrázolni, hogy átérezzük az akkori drámát ami lezajlott a katasztrófa előtt és után, szinte a bőrünkön érezzük a cézium mardosását.

értem én, hogy “egyél szxrt, egymilliárd légy nem tévedhet” elvvel akarsz villantani, de ez tényleg rendesen összerakott, a tragédiában elhunytak előtt mélységes tisztelettel szolgáló sorozat.

des - 2019. 06. 07. 22:24

Chernobyl: 3.6/10 roentgen
Not great, not terrible. :D

Beindult a mémgyár úgy látom.

monti - 2019. 06. 08. 19:19

úgy kb minden idők legjobb sorozata, mindeféle díjat megérdemel az utolsó kutyasétáltatótol a rendezőkig
kötelezővé tenném az iskolákban

_Peter - 2019. 06. 09. 10:10

des – 2019. 06. 07. 22:24

Amikor a világ legnagyobb atomkatasztrófáját okozod: ööö WC-n voltam :D

Newzoli - 2019. 06. 09. 19:09

10/10Alapmű!!!!!!!!

netro - 2019. 06. 10. 08:38

13.6/10
Nincsenek szavak. Én még azok közé tartozom akik éltek már a baleset ideje alatt és csak remélni tudom, hogy a szüleim nem engedték, hogy akkoriban bármit is csináljak a szabadban :)

A sorozathoz: A fényképezés valami zseniális. Minden a helyén van, valószínűleg ezért is tetszik ennyi embernek. Ezt odafigyelés nélkül nem lehet ami tökéletesen példája annak, hogy munkával mi mindent lehet elérni (arra gondolok, hogy lehet sorozatot forgatni úgy, hogy illúziót csinálunk kevesebb erőből/utánajárással, és bizony lehet úgy is, hogy szinte pontos másolatot adunk egy valós eseményről). Én messzemenően értékelem ezt.

A sztori, a történetvezetés a másik erőssége a sorozatnak. Nem dokufilm de nem is valami fanmade tákolmány. Megismerünk történeteket de pont addig csak ameddig érdekes a sorozat számára. A színészek zseniálisak, mindent beleadott mindenki. Nem is tudnék gyenge játékot mondani.

És végül ahogy áthozzák az egész helyzet drámaiságát, a környezet állapotát: fémes íz a szájban, a tűzoltó által megfogott törmelék ami aztán szétégeti percekkel rá a tenyerét, a kórházi jelenetek, a vörösödő bőr a sugárzás hatására, a bányászok akik meztelenül mennek le a föld alá, a lezuhanó helikopter (ami a sorozatban elvileg nem is a kötélbe akad bele hanem a sugárzást akarja szimbolizálni) és még sorolhatnám. Ráadásul a maszkmesterek is elég szép munkát végeznek és úgy mutatják be a sérülteket ahogy még nem horror de nem is bírod érzelmek nélkül nézni.

Zseniális. Sokadjára nézem én is.

A dohányzós kérdéshez meg annyit írnék, hogy tényleg ez volt a default akkoriban. Még a 90-es években is ez ment, pl még cigiztem én is plázákban vagy vonaton, ülőhelyen.

Cellar Door - 2019. 06. 10. 17:22

Először igen furcsa időzítésnek tartottam ebben a témában sorozatot kiadni, így emiatt nem is nagyon akartam megnézni. Végül a sok pozitív visszajelzés legyűrt. Szerencsére.

@clegane:

A záró sorok mondanivalójának erőteljessége lévén szerintem nem kellene ehhez különösebb mértékű fogékonyság.

Nem meglepő módon a szerzőnek elég határozott véleménye van a témáról:
https://twitter.com/clmazin/status/1115135743045718016

Sokat elmond az ehhez való hozzáállásról vagy tájékozottságról, hogy hányan említik meg ezt a párhuzamot bárhol, ahol a sorozatról beszélnek.

Sawyer - 2019. 06. 17. 15:27

Jó volt, és nyilván saját vélemény, de hogy minden idők legjobb sorozata… :D talán minisorozat vagy 5 részbe szedett film, úgy ja.
Egy sorozat legyen legalább 8 rész/évad és legalább 3 évados.

A kor ábrázolása nagyon el lett találva, sminkek zseniálisak, nekem azzal volt a problémám, hogy egyik karakter sem volt olyan megkapó, hogy fájjon a szívem a sorsa miatt vagy annyira gyűlöljem. Gyatlov közel állt hozzÁ, meg a bányászok főnöke, de ő el is lett felejtve. Szóval ahhoz képest, hogy előre lehetett tudni a sztorit, nem sokat foglalkoztak a karakterekkel való azonosuláson.
A búvárokat pár éve olvastam és a hideg kirázott a cikktől, a sorozatban a második rész végén mentek be, de itt abszolút érdektelen volt.
A bányászokat és a szarkofágépítést is elég könnyen lerendezték, pedig az építésére kíváncsi lettem volna.

Félreértés ne essék, minőségi volt, jöhet még ilyen, de ezt a “legjobb sorozat” hype-ot nem értem, és fogadni mernék, hogy az éltetők 80%-a pár hét/hónap múlva már azt sem fogja tudni, hogy hívták a karaktereket vagy konkrétan mi történt ebben a rövidke évadban.

8/10

Sawyer - 2019. 06. 17. 15:28

* bocsánat, a tűzoltó és a felesége szála kivétel az imént írottak alól.

Dávid - 2019. 06. 18. 20:27

Hihetetlenül jó!!Tudja valaki hogy mikor jön a 2.évad,ha lesz egyáltalán?

walaki - 2019. 06. 20. 04:17

Megvallom őszintén, vonakodtam elkezdeni a sorozatot, mert nem hittem, hogy képesek ennyire profin nyúlni ehhez a témához. Nagyon örülök, hogy tévedtem!
Már az első perc után tudtam, hogy a készítők nagyon ráéreztek, maradtam is egy késő esi darára, nem bírtam abbahagyni…

Érdekesség, hogy mivel a Szovjetunióban nem robbanhat fel atomreaktor politikai nézet volt idehaza is, egyáltalán nem szóltak az embereknek a tragédiáról. Ezért ’86 május 1-én a munka ünnepén rengetegen voltak a szabadban majálisozni mikor leszakadt az ég, és nem is sejtették, hogy radioaktív az eső. Ez sajnos tényleg megtörtént. Állítólag amikor másnap mentek az emberek dolgozni a paksi erőműbe, az ajtó, ami arra hivatott, hogy ne engedje ki a sugárfertőzést szenvedetteket, nem engedett be pár embert. Ez utóbbi lehet, hogy csak urban legend, de akkor is húzós.

Pár gondolat a sorozatról:
Az nem véletlen, hogy sokan párhuzamot látnak az éghajlattagadással kapcsolatban, elég sok bujtatott utalás volt az aktuális politikai hozzáállásra. Ez a sorozat igazából nem Csernobilról szólt ugyanis.

A sorozat egyébként nem a szocializmust kritizálja, még csak nem is szovjet vezetést, hanem pont arra mutat rá, hogy mennyire általános jelenség, mennyire pontosan ugyanazokat a hibákat követik el a hataloméhes politikusok és a karrieristák mind a mai napig, és emiatt mennyi szenvedést fognak még okozni. Ez a hazugság igazi ára.

Ha a katasztrófát lecserélnék bármi másra, a helyszínt USA-ra, a karakterek nevét angolosra, akkor is pontosan ugyanilyen minőségű, roppant élvezetes sorozat lenne a végeredmény, de azt aligha engedték volna leforgani nekik. Így ruszkikkal eladva meg átcsúszott az igazi üzenet a cenzúrán :-) Le a kalappal a készítők előtt, minden téren!

karli - 2019. 06. 20. 15:21

Az a korosztály vagyok én is, aki már élt akkor, és a majálison vattacukrozott.
Nagyon jó volt a korábrázolás, engem teljesen megdöbbentett, hogy mennyire nem értettek az atomerőműhöz, akik ott dolgoztak, és mennyire felkészületlenek voltak! Meg egyáltalán amit a sugárzásról tudtak. A katasztrófa tagadása is megdöbbentő volt, mintha egy ilyet el lehetne titkolni, borzalmas az egész!
Abszolút igaz amit már nem is tudom ki mondott, hogy a kommunizmus, az eszme győzelme a józan ész felett!
Itt nincs karakterizálás, hiszen ez egy megtörtént esemény, nem kitalált, vagy, hogy több résznek kellett volna lenni, vagy mennyit cigiztek, bár akkoriban tényleg mindenki mindenhol dohányzott, ez nem erről szólt. Ehhez úgy kell leülni, hogy érdekel mi történt akkor, hogyan, és miért.
Elképesztően jól sikerült szerintem, tényleg hátborzongató!

walaki - 2019. 06. 21. 00:41

@karli: “A katasztrófa tagadása is megdöbbentő volt, mintha egy ilyet el lehetne titkolni, borzalmas az egész! Abszolút igaz amit már nem is tudom ki mondott, hogy a kommunizmus, az eszme győzelme a józan ész felett!”
Csupán kiváncsiságból, és a kapitalizmus az örökké fenntartható növekedés eszméjével meg az éghajlatváltozás tagadásával különb talán? :-)

ooo - 2019. 06. 21. 04:36

10/8

profi munka. persze örülnék ha még több ilyen minőségű film érkezne, de ezt a “kultuszt”, ami azóta elterjedt, nem igazán értem. olyan emberek mondogatják nekem, hogy ‘úú nézd meg a Csernobilt’, akik előtte azt se tudták, hogy mi történt ott.

én hagytam volna a klasszik hollywoodi szettet: állatok, romantika, terhes nő, kisgyerek és inkább a politikai-diplomáciai vonalra feküdtem volna rá. az jobban lekötött, mint a beteg állatok irtása 40 percben.

winnie - 2019. 06. 21. 04:49

” hogy a kommunizmus, az eszme győzelme a józan ész felett!”
Csupán kiváncsiságból, és a kapitalizmus az örökké fenntartható növekedés eszméjével meg az éghajlatváltozás tagadásával különb talán? :-)”

igen, ez engem is nagyon meglepett, mármint, hogy rendszerspecifikus az inszinuálás, holott ma is tökéletesen aktuális az üzenet, ráadásul sokkal halálosabb lehet, ha nem kezelnek jobban bizonyos dolgokat.

Sawyer - 2019. 06. 21. 08:50

@Dávid

De lesz, jövő februárban mutatják be, és az egész a kilőtt kutyák szemszögéből mutatja az eseményeket, beszélni is fognak. A főszereplő a tűzoltó srác kutyája lesz, aki összebarátkozik Gyatlov kutyájával, és mikor beüt a gebasz, köztük is feszültség lesz, aztán együtt veszik fel a harcot a vadászok ellen. A kiszivárgott infók szerint az egyik egy mopsz, a másik egy bulldog lesz, de feltűnnek majd más kutyák is. Sőt, valójában ők találták ki a szarkofágot is, így nekik köszönhető a megmenekülés.
Remélem, méltó lesz az első évadhoz :)))

_Peter - 2019. 06. 21. 09:10

“fogadni mernék, hogy az éltetők 80%-a pár hét/hónap múlva már azt sem fogja tudni, hogy hívták a karaktereket vagy konkrétan mi történt”

Velem vesztenél! :) Dyatlov dumáiból meme lett, Legasov és Scherbina beszédeiből egy évre elegendő hét idézete rovatot meg lehet tölteni, Akimov arca amikor látja baj van, a sugárzásmérő hangja mind emlékezetes.

Egy másik HBO minisorozat, a Band of Brothers volt számomra még 10/10. Nem mai darab, mégis emlékszem a nevekre, színészekre, történetszálakra, jelenetekre.

karli - 2019. 06. 21. 12:37

walaki
persze, hogy nem, csak itt most nem azt mutatták be, az másképp gáz! :)

Sawyer - 2019. 06. 21. 13:41

A Band of Brothersszel egyetértünk, zseniális volt.
Jó lenne, ha az HBO gondolkodna hosszabb sorozatokban, nálam az etalon a Sopranos.

Egyébként a Chernobyl sorozattal lehet már olvasni “nem így, nem úgy történt” kritikákat, érdekes.

Shred - 2019. 06. 21. 16:38

Nagyon király volt, várós a második évad!!!

Ok, viccen kívül:) Tetszett, és nagyon felkavaró volt nézni. Egyrészt a megtörtént események miatt, másrészt mert vastagon az én, a mi életünkre is hatással voltak az események. Százak, ezrek önfeláldozó munkája és erőfeszítése, szenvedése és halála van amögött, hogy én most kommentelek egy blogon, nem pedig a temetőben fekszem, vagy egy újabb kemoterápia után várok az eredményre.
Nekem ez az, ami miatt a Csernobil az HBO csúcsára került, ami mellett Westeros legnagyobb ívű drámája is csak egy jelentéktelen matiné mese lett.

Shred - 2019. 06. 21. 16:44

Az én személyes élményem egyébként (nem emlékszem, csak a szüleim elmondása alapján), hogy volt ismerősünk, aki a robbanás idején a KFKI-ben dolgozott. Akit lehetett, felhívott telefonon, hogy nem mondhat semmit, de pár napig ne nagyon szellőztessenek, csak annyit legyenek a szabadban amennyit okvetlenül muszáj, és a friss zöldség-gyümölcs fogyasztása tilos.

winnie - 2019. 06. 21. 17:02

“Nekem ez az, ami miatt a Csernobil az HBO csúcsára került”

nem elvéve az hbo érdemeit, de ez olyan, mint hogy a bodyguard miatt a netflix kerül a csúcsra. nincs olyan jól reklámozva, de ez az angol sky sorozata volt, ahogy a young pope és a my brilliant friend is a RAI sorozata, az hbo csak beszállt ezekbe, mert láttak a fantáziát benne, vagyis kvázi megvették a globális forgalmazási jogokat. de angolok csinálták full európai stábbal.

_Peter - 2019. 06. 21. 20:09

Wikin közös Sky-HBO sorozatnak írják. Craig Mazin amerikai.

walaki - 2019. 06. 24. 20:03

@karli: szerintem meg pont hogy azt mutatták be. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs kötözködni. Ezért azt is megmondom, miért gondolom ezt:

SPOILER
amikor a végén a sorozat zenit pontján a bíró nekiszegezi a kérdést a főhősnek, hogy miért ilyen szarul csinálták meg a szabályzórudakat, akkor az a válasz, mert “OLCSÓBB”.
/SPOLIER

Csakhogy a profitorinentált kapzsi kapitalizmussal ellentétben a szociban ez sohasem volt szempont vagy érv. Ott ha valami nem készült el megfelelően, akkor annak a következő valós okai lehettek:
a) összecsapták, mert teljesíteni kellett a tervet határidőre (ez konkrétan el is hangzik a sorozatban)
b) eleve nem is állt rendelkezésre megfelelő szaktudás, de ezt nem lehetett nyíltan beismerni (lásd Csernobil operátorok hozzáértésének komplett hiánya, vagy a cipőgyári munkásból kinevezett felügyelő biztos)
c) sógorkoma “ami a tied, az az enyém is” felkiálltással kilopta az alapanyagot (lásd M7-es idehaza)

Az, hogy mi mennyibe kerül, és melyik az olcsóbb, az még véletlenül sem merült fel soha. Olyat kérdezni nyíltan, hogy melyiken nagyobb a profit felért egy instant beutalóval a börtönbe, rosszabb esetben Szibériába.

Szóval ezért gondolom, hogy ez a sorozat nem csak a kommunizmus, hanem a igazából a kapitalizmus kritikája is, nagyon megfontolt és jól bújtatott formában. De mégegyszer, SZVSZ.

Abban azt hiszem ettől függetlenül is egyetértünk, hogy a sorozat nagyon jó, és nézze meg mindenki! Kötelező darab :-)

walaki - 2019. 06. 24. 20:14

@winnie: igen, a sikeréhez jócskán hozzátett. Szvsz azért is durranhatott ekkorát ez a sorozat, mert az üzenete ma is aktuális. A készítőket dícséri, hogy nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy elvonatkoztassunk a rendszerspecifikus dolgoktól :-) Szerintem direkt csinálták ilyenre, legalábbis az első 5 perc és az utolsó rész végén a monológ alapján meg pláne az volt a benyomásom, hogy inkább szólt ez az amcsi cenzúra kijátszásáról, mint a CCCP fikázásáról. Végtére is mind emberek vagyunk, és az igazságot nem érdeki az ideológia meg a vallás…

Jack Bauer - 2019. 06. 26. 21:25

Fantasztikus sori de nem minden idők legjobbja.

Nem is értem, na mindegy.

Cooper - 2019. 06. 28. 22:20

Jó volt tényleg, de lehetett volna sokkal jobb is, ha ragaszkodnak sokkal jobban a tényekhez, nem tesznek bele mára már úgy látszik kötelező SJW kontentet, nem erőltetik egy-két helyen túlzottan a szovjet sztereotípiákat (vannak benne sokkal kifinomultabb utalások is, hogyan működött a rendszer), és kihagyják belőle az üresjáratokat.
Nem is értem, hogyan hagyhatták ki pl a május elsejei kijevi felvonulást a súlyosan fertőzött területeken. Miért volt értelme belerakni egy kitalált női karaktert, amikor volt épp elég létező ember akikből válogathattak volna. A magyarázat röhejes, mert ha épp beleteszik ezt is, hogy tudósokat hurcolnak el, fenyegetnek, meg börtönöznek be, sokkal drámaibb lett volna. A 2. rész után meg kellett néznem, hogy ki volt ez a nő, aki önszántából leutazott Csernobilba, hogy megmondja ott mindenkinek a tutit, annyira kilógott a lóláb és nem lepődtem meg, hogy nem is létezett, és persze nőnek kellett lennie, hiszen túl sok volt a férfi benne. Na mindegy.
Az állatok kilövése feleslegesen hosszú lett, ehelyett betehették volna a felvonulást.
Lényeg a lényeg ha valakit tényleg érdekel, hogy mi történt és milyen következményekkel járt, az nézze meg inkább a következő dokumentum filmet:
A csernobili csata
Fent van a youtube-on. Sokkal mellbevágóbb, mint ez.
Ha azt végigviszik egy ilyen sorozatban a tényleg létező személyekkel, na az lett volna durva.

Siliana - 2019. 06. 29. 21:57

http://nuki.hu/?p=412
A Csernobil sorozat tévedései az atomenergiáról – Michael Schellenberger

Ez picit rányalja a képet

Hououin Kyouma - 2019. 06. 30. 19:17

Számomra az utóbbi 8 év legnagyobb TV-sorozatos teljesítménye volt ez a röpke 5 óra. Tökéletes példája annak, hogy nem mindig szükséges 7-8 évad és többszáz epizód ahhoz, hogy sikeres legyen valami. Nagyon sokat már nem tudok hozzátenni ahhoz, amit előttem leírtak. Minden jelenet a helyén van, nincs oda nem illő elem, a megvalósítás, a hanghatások megadják a hangulatot. Általában nem bírom az ennyire nyomasztó dolgokat, de ez olyan zseniálisan meg van csinálva, hogy biztosan újra fogom még nézni. Kendőzetlenül mutatja be a katasztrófa körülményeit és hatásait, nincs felesleges hatásvadászkodás, pont annyit mutat meg, amennyit kell. A készítők alaposan utánanéztek mindennek, hogy megidézzék azt a korszakot. Minden egyes jeleneten érződik, hogy mekkora tisztelettel és alázattal nyúltak a témához. Az összes változtatásnak a valósághoz képest volt célja és értelme. Így kell ezt csinálni!

A 10/10 nem is lehet kérdés ezek után, egyúttal a harmadik TV-sorozat a Steins;Gate és az FMA:B után, amelyre 10 pontot adtam.

Azt viszont sajnálom, hogy a sorozat ismét előbújtatotta okoskodókat a bokorból, akik az atomenergiát a sátán eszközének próbálják beállítani, és azonnal be kellene záratni őket.

szk - 2019. 07. 01. 17:21

Siliana:

Gond csak az hogy Michael Schellenberger egyáltalán nem szakértő a témában. A weboldal pedig nem épp a pártatlan tájékoztatás mintapéldája.

Ilyet írni eléggé agit-prop szerű szerintem:

“Nincs igazi bizonyíték arra, hogy a csernobili sugárzás megölt volna egy csecsemőt vagy bármennyire is növelte volna a születési rendellenességek arányát.”

Probléma csak az, hogy a SZU idején semmilyen statisztika vagy vizsgálat nem készült, szóval az ENSZ 20-30 évvel későbbi statisztikái ki tudja mennyire pontosak.

Ajánlom mindenkinek hogy olvassa el Alekszejevics Csernobili ima című könyvét. Hitelesebb képet ad.

Hououin Kyouma - 2019. 07. 01. 22:54

“A cikket Micheal Schellenberger, környezetvédő aktivista jegyzi.”

Na itt bukott meg az egész cikk hitelessége.

walaki - 2019. 07. 03. 18:47

Hát ja, én csak sötétzöldeknek hívom őket. Nem nehéz belátni, hogy jelenleg a megtermelt energia per káros anyag kibocsátás szempontjából az atomenergia a legeslegkörnyezetkímélőbb. Igaz, ha egy erőmű felrobban, az egyszerre nagy gáz, de egy szénerőműnek még csak fel se kell robbania ahhoz, hogy folyamatosan szennyezzen… A megújuló meg sajnos még nincs annyira elterjedve, hogy számottevő legyen. De legalább már a spájzban vannak :-)

Azt egyébként tudtátok, hogy az atomerőművet eredetileg tóriumra tervezték? Teller Ede nagy szószólója volt. Sokkal hatékonyabb, nem tud berobbanni, ráadásul tóriumból sokkal több van a Földön, mint urániumból, és még csak dúsítani sem kell. Egyetlen apró ici-pici probléma van csak vele, egy tóriumerőműből nem pottyan ki véletlen melléktermékként fegyveralapanyag plutónium… Na ezért vannak még mindig urániumerőműveink.
https://en.wikipedia.org/wiki/Thorium-based_nuclear_power

szk - 2019. 07. 07. 22:16

walaki:

Ezzel csak egy baj van: ha megépítesz egy atomerőműt (vagy még két blokkot mint mi) az hatalmas költséggel jár. Az áramot amit megtermel el is kell használni mivel másképp nem jön be az ára. Ez legalább 30-40 évet jelent. Viszont ami jelenleg hatalmas lépésekkel fejlődik az a megújuló. Namármost mi egy kis ország vagyunk, tehát ha mondjunk x év múlva a megújuló energia éllovassá válik akkor esélyük sem lesz erre a vonatra felugrani mivel a kénytelenek leszünk Paks 2 energiáját használni. És akkor még kérdéses Paks 2 végleges ára, elég csak az elmúlt 5-10 évben épült európai reaktorok statisztikáját megnézni. Általában 2,3-szoros áron készültek el mint ahogy tervezték. És ezeken a helyeken a korrupció közelében nics a magyarnak. A másik dolog hogy a lejárt üzemidejű reaktorok leszerelése mennyibe kerül. Csak egy adat: a Lubmini (NDK) erőmű teljes leszerelésének 6,6 milliárd euró (2100 milliárd forint!) a betervezett költségvetése. Ezt azért fontos külön említeni, mert ezt az összeget soha nem kalkulálják bele az atomerőművek által termelt áram árába, és hivatalosan sem számolják hozzá soha, hogy a végleges hulladéktárolók újabb sok milliárd eurós költségeiről már ne is beszéljünk.

atgal - 2019. 07. 11. 11:23

Nem tudom, linkelte-e már valaki, de ezen a honlapon az új szarkofágról, és annak építéséről lehet rengeteg képet találni az nsc construction mappában: https://chnpp.gov.ua/en/infocenter/photos

Amíg nem látja az ember, el sem tudja képzelni, milyen óriási acélszerkezetről van szó, óriási elemekből.

Emellett régi felvételek, és még számos egyéb érdekes kép is szerepel itt, érdemes megnézni őket.

_Peter - 2019. 07. 12. 21:27

walaki – 2019. 07. 03. 18:47

Indiában és Kínában többek közt már csinálják a tórium reaktorokat. Nagyobb a kezdeti költsége, új eljárás, új engedélyeztetés, új folyamatok. Nemcsak a fegyveralapanyag melléktermék hiánya miatt nem rohannak váltani, hiszen a hidegháborúban már amelyik ország akart betárazott elég atomfegyvert száz világvégére elegendően, Pakisztán-India is felhalmozott annyit régen sokszor lenullázhatják egymást nincs szükség új fegyverekre, inkább leszerelés történik mindenhol. A világon majdnem mindenhol 10-20 évvel hosszabbították a 25-30 évre tervezett reaktorok üzemidejét gazdasági, műszaki okokból. (a négy paksi reaktor is majd 50 évesen lesz leállítva) Egyelőre kevés országnak sietős teljesen új modellre váltani.

atgal – 2019. 07. 11. 11:23

Jó képek! Száz évre megoldja az új szarkofág a problémát, valószínűleg tovább is tényleg mérnöki remekmű.

walaki - 2019. 07. 16. 18:52

@szk: mindenben tökéletesen igazad van, de nem értem hogy jön ez ide? Mi köze az árnak a környezetszennyezéshez? Egyébként meg beruházási és leszerelési költség ide vagy oda, az egységnyi megtermelt energia költsége akkor is az atomerőműnél a legolcsóbb, egész egyszerűen azért, mert annyira nagy a hatásfoka. 1 kg urániumból annyi energiát nyerünk, mint száz vagonnyi szénből (és optimális esetben nem jár környezetszennyezéssel 1 kg uránium felhasználása, míg száz vagonnyi szén elégetése, khm…).

@_Peter: igen, én arról beszélek, hogy eleve kezdhettük volna tóriummal, akkor nem lenne új eljárás, és nem halmozhatták volna fel az atombombákat. Ugyanis a kezdetek kezdetén párhuzamosan ment a tórium és uránium reaktorok fejlesztése. Idézet a wikioldalról: “It came as a surprise to me to learn recently that such an alternative has been available to us since World War II, but not pursued because it lacked weapons applications.”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz