login |

Pilot-mustra: Ghosts – 1×01

2019. 06. 04. 14:50 - Írta: winnie

Szólj hozzá | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Haunting’s hard, isnt’t it?

Nemrég indult a BBC-n ez a komédia, ami a világ legkiszámíthatóbb sorozatának tűnt, aztán még a pilotban vett egy elég sötét csavart a történet, hogy a végén egy újabbal tartsa fenn az egyébként lankadó, a műfaj iránt annyira nem vágyó figyelmemet.

Az alapsztori ugyanis mindössze annyi, hogy van egy nagy, vidéki házunk, benne jó pár szellem él együtt (rettenetesen vegyes társaság, különféle halálokat halt figurák kvázi az őskortól a középkoron át közelmúltig), és bármennyire is civódnak folyton egymással, akkor összefognak, amikor a kúriájuk új tulajt kap, olyanokat, akik szállodát terveznek nyitni benne.

GHOSTS – 1×01 – 5,5/10
GHOSTS – 1×02 – 7/10

Nyilván adja magát, hogy a kísértetek elkezdenek kísérteni, így hozva a frászt az újdonsült beköltözőkre, azonban szerencsétlenek nem sokat tudnak tenni, bár valamennyire képesek hatni a való világra, csak hihetetlen béna képességekkel, szóval egy humorforrás már adva van.

Ha már humor, az nyilván nem annyira intellektuális, inkább tendál a lüke jellegű felé, a kezdetekben elég infantilis. És a nagyja szinte nonstop a szellemek, vagyis inkább kísértetek elég színes társaságából fakad, most nem megyek végig rajtuk, de nagyon eklektikus bagázs, ráadásul némelyikük múltja kérdőjeleket is tartalmaz, szóval ezen a téren is lesz felfedezni való.

Első blikkre valahogy olyan lusta melónak tűnt a Ghosts. Mármint az alapötlet működőképes, de mintha a készítő (Matthew Baynton az, aki a The Wrong Mans-et és a Yonderland-et is csinálta) csak addig feccölt volna bele energiát, míg kitalálta a sok kísértetkaraktert. Mert utána csak összeeresztette őket, hogy a legkézenfekvőbb poénokat produkálják. És ezzel nem azt mondom, hogy némelyik papírforma ökörködés nem működik, de valahogy többre vágytam.

És sajnos ez a gyerekes stíl sem nagyon jött be nekem, de anno a Yonderland-nél is ez volt a helyzet. Hiába vonzó, hogy nem is annyira az van kiemelve, hogy szellemek komédiáznak, hanem hogy teljesen más korokból és státuszból származó személy perlekedhetnek egymással, például egy romantikus poéta, egy lefejezett csávó, egy 17. századbeli boszorkány és egy szexbotrányba keveredett (letolt nadrággal meghalt) politikus a 90-es évekből.

A humor másik része egyébként nem a szellemek egymás közötti viszonylatában érkezett meg, hanem a szellemek kontra emberek felállásba a már említett két csavar képébe. Az egyik elég sötét fordulat volt, meg is lepett, hogy ilyesmit lehet húzni egy komédiában. A másik pedig, amit a pilot végére toltak be, végülis adta magát, és olyan szempontból remekül működött, hogy bármennyire is közepesnek tartottam a kezdést, azonnal nézni akartam a folytatást.

Azt a folytatást, ami kifejezetten élvezetes lett. Egyrészt az ember szereplők jóval humorosabbá váltak (Charlotte Ritchie remek, Kiell Smith-Bynoe fejét meg az isten is komédiázásra teremtette) az új dinamikájuknak köszönhetően, másrészt a szellemekkel való interakcióik (beindult a fizikai komédia) is jópofán feldobódtak. Igen, a szellemek még mindig idióták egymás között, de azért kezdene kibontakozni már a személyiségek is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz